MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Megszűnnek a peronkapuk

2011. október 25. - Vittore.

Az InfoRádió értesülései szerint november elejéig működnek a peronkapuk a MÁV pályaudvarain, mert a vállalat szerződést bont a kapukat üzemeltető céggel. Az még nem derült ki, hogy évente mennyibe került a MÁV-nak a kapuk üzemeltetése.

Szerintünk elég érdekes ez az ügy is, hiszen nem is értjük, miért nem egyszeri költsége van a kapuk felszerelésének, mit kell azon üzemeltetni? Vagy az üzemeltető céghez tartoztak volna a kapukban álló őrök is?

Íme a hír:

Megszűnnek a peronkapuk a pályaudvarokon

November elejéig működnek a vasúti pályaudvarokon felállított peronkapuk - értesült az InfoRádió, amely szerint a MÁV nem hosszabbítja meg a szerződést a peronkapukat üzemeltető céggel. A kapukat több tízmillió forintért alakították ki az elmúlt években.

Először 2006-ban, a Nyugati pályaudvarhoz telepített peronkapukat a MÁV, amely a kapuk felállítását a bevételkieséssel és az utazási kultúra megváltoztatásával indokolta - idézi fel az InfoRádió. A Nyugati pályaudvaron az első kilenc vágányig telepítették a kapukat. A körülbelül másfél méter magas, masszív fémkerítésnek 14 kapuja van, utasforgalomtól függően egyszerre 4-5 kapun lehet bejutni a vonatokhoz, vagy kijutni a peronokról az érkező utasoknak.

Devecz Miklós, a MÁV személyszállítási üzletágának főigazgatója a rendszer elindulásakor megtartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a rendszer kísérleti jelleggel üzemel. A beruházás több mint 30 millió forintba került. Egy évvel később, 2007-ben a MÁV arról számolt be, hogy 130 millió forint többletbevétele volt a társaságnak, és ezzel összefüggésben a jegyvásárlások elmaradása miatti büntetések száma is csökkent. Az akkori sajtótájékoztatón a MÁV vezetői akkor még arról is beszéltek, hogy tervezik az elektronikus jegyellenőrzés bevezetését, ennek megfelelően elektronikus kapuk felszerelését. Az ehhez szükséges kábelek ki is épültek.

A Déli pályaudvarnál 2007 augusztusában állították fel a kapukat, 2008-ban pedig a Keleti pályaudvarnál is.

Ezeket a peronkapukat várhatóan november elején megszünteti a MÁV. Az InfoRádió szerette volna ennek okáról megkérdezni az illetékeseket is, de kérdéseiket azzal hárították el, hogy a témáról bővebben majd novemberben nyilatkoznak. A rádió úgy tudja, hogy a vasúttársaság nem hosszabbítja meg a szerződést a peronkapukat üzemeltető céggel és a cég vezetése más módon kívánja a bliccelők számát csökkenteni. Azt egyelőre nem tudni, hogy a MÁV évente mennyi pénzt fizetett az peronkapuk üzemeltetésért.

Forrás: HVG

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!


A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr423329171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.25. 23:06:02

Ebben a formájában jobb is, ha nem lesznek.

Peronkaput csak 100%-os hatásfokkal szabad üzemeltetni. a jelenlegi hatásfoka konvergált a nullához.

Lun_Istar · http://lunistar.uw.hu 2011.10.26. 06:59:27

Hát nézzük...

Megválaszolva a kérdést:
Az biztos, hogy a MÁV saját kalauzai közül is sokat alkalmazott peronőrként is, ezt onnan veszem, hogy a mi szárnyvonalunkról is elég sokszor találkoztam jv kartársakkal... Ugye ez az én esetemben azért egyszerű, mert kb 5 kaller teljesít szolgálatot, így rövid idő alatt mindet legalábbis látásból meg lehet ismerni...

VT Man 2011.10.26. 15:44:09

Én általában ki-be jártam a Keletinél a kapuknál.

Igaz, nem csalási szándékkal, csak a rokont vártam, vagy segítettem fel épp a vonatra.
Nem nagyon volt gondom a peronkapuval.
süti beállítások módosítása