MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Trükközni kell az ingyenes utazással

2011. augusztus 18. - Vittore.

Az eddig is ismert volt, hogy a vasutasok, vasúton dolgozók családtagjainak ingyenes utazás jár. A gyorsbeküldővel beküldött történet szerint azonban a történet koránt sem ilyen egyszerű, hiszen akkor jár az ingyenes utazás a vasutas gyerekének, ha egy címen lakik az apával. Illetve ha a gyerek nem a vasutastól van, de vele egy háztartásban lakik, a kedvezmény akkor is jár.

Beküldőnk éppen ezért nem érti azt, hogy miért van életben olyan rendelet, mely szerint egy vasutas gyerekének nem jár az ingyenes utazás, ha véletlenül a szülők elváltak és a gyerek a nem vasutas szülőhöz került. A családtagi kötelék helyett ezentúl az a lényeg, hogy egy adminisztrációs lépés meg legyen téve (azonos címre bejelentés)?

A hab a tortán, hogy a MÁV-nál azt tanácsolják a nem vasutas szülőnek, hogy jelentse be csak a gyereket a vasutas szülőhöz akkor is, ha nem ott él, hiszen ÍGY JÁR a kedvezmény. Ez megint olyan magyar megoldás, nem? Van egy szabály, ami lehet, hogy hülyeség, de nem azon van a hangsúly, hogy megváltoztassák ezt, hanem jó magyar szokás szerint meg kell kerülni és akkor a mutyi-megoldás működik..

Íme a beküldés:

Tanulságos eset az ingyenes máv-igazolvánnyal

Volt férjem a MÁV-nál dolgozik. Ez idáig gyermekem is igénybe vehette az ingyenes utazást.

Most az új igazolvány igénylésénél közölték, hogy a gyerekem nem kaphat, mert nem él a volt férjemmel közös háztartásban, mivel én nevelem. A MÁV humánpolitikai osztályán közölték velem, ha bejelentem gyerekemet az apjához (lakcím változás) akkor jár neki is az ingyenes igazolvány.

Egy miniszteri rendelet szerint csak azok kaphatják meg az ingyenes utazásra jogosító igazolványt, akik a vasutnál dolgozóval egy háztartásban élnek, még az a gyerek is megkaphatja, aki nem a saját gyereke csak az a lényeg, hogy papír szerint ez le legyen fedve. Ezt minden elvált vasutas család így oldja  meg, hogy bejelenti a gyereket ahhoz a szülőhöz, aki a máv-nál dolgozik.

Én  erre azt válaszoltam, hogy ez a módszer teljesen szabálytalan, mert akkor nem igényelhetem meg a magasabb összegű családi pótlékot, és papír szerint a gyerektartás sem jár. Erre azt mondták ne foglalkozzak ezzel.

Mivel nem jelentettem át a gyerekem tartózkodási helyét, így nem utazhat ezentúl ingyenesen. Az én becsületességemnek a gyermekem issza a levét?!

Ha már ekkora takarékosság van az országban javaslom az eljárás felülvizsgálatát!! Ha valóban így szól a jogszabály, akkor  jogszerűen játsza ki a MÁV saját dolgozóival?

 

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr663163469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.18. 20:39:26

Amúgy nem tudom mi a probléma.
Ez egy miniszteri rendelet, a MÁV tulajdonosa, az Állam által hozott szabály.
A MÁV nem kötelez arra, hogy próbáld a rendeletet kijátszani maximum a jófej humános segít egy kicsit ha magadtól nem jönnél rá.

De szerintem tiszta sor: Anyunak jobban kell a magasabb összegű CSP és a gyerektartás, akkor sajna nem jár az ingyenutazás. Ez van sajnos...

Adani 2011.08.18. 21:34:29

Tipikus magyar mentalitás, h hülye szabály van, de nem megváltoztatjuk hanem kiskaput használunk ki.

Adani 2011.08.18. 21:36:31

Amúgy a gyerektartásnak mi köze ehhez? Azt ha a bíróság megítéli fizetni kell még akkor is ha ugyanott laknak (pl. ugyanabban a panelban vagy ugyanaz a ház elválasztva). Megaztán állandó lakcímnek át lehet jelentkezni a faterhoz, kedvezmény jár ideiglenesnek meg a jelenlegire és kész.

karosszékely 2011.08.18. 22:11:26

@Adani: Ha jól emlékszem, nemrég még te is fel voltál háborodva a mindenféle kedvezmények, boldog-bolgdogtalannak járó ingyenes/kedvezményes utazási igazolványok miatt. Most legalább kicsit szűkítik ezeknek a körét (persze még mindig nem eléggé).

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.18. 23:48:04

@karosszékely:
Igen én sem értem vittore bevezetőjét sem...
Végre kicsit ésszerűsítenék a kedvezményt akkor rögtön támadni kell.
Most változtatták meg a rendeletet, miért változtatnák vissza? WTF?!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.19. 00:51:16

BKV-nál már régóta ez a szabály, hogy egy lakcímre kell bejelentve lenni, szal nem újdonság. Ráadásul náluk csak 18 év alatt jár az ingyen utazás a szülő után.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.19. 00:53:42

@Peti817172M: Van olyan buszvezető ismerősöm, aki egy háztartásban lakik a lányával és a feleségével, mégse utazhat ingyen a lány, mert a feleség nem engedi a vezetőt az ő lakcímükre bejelentkezni, így most a lánya és a felesége a lakásukra van bejelentkezve, a vezető viszont egy hajléktalanszállóra (papíron persze, gyakorlatilag a lányáékkal lakik).

Ahoj- 2011.08.19. 02:18:54

Ez olyan mint az őstermelő munkanélküli.

örököltem egy földet (5 hektár) amin őstermelőként termeltetek. Közben megszűnt az állásom elmentem munkanélkülire...Természetesen az Őstermelő kereső tevékenység, ha a BEVÉTELED meghaladta a 600 ezer Ft/év-et akkor te nem mehetsz el munkanélkülire.

Az hogy a kiadásom 800 ezer Ft-volt azt leszarják, trükközhetsz itt is, írhatod át a rokonod nevére a földet hogy jogosult legyél a segélyre.

NOOOORMÁLIS-E EZ A K...RVA ORSZÁG, SZEMÉTLÁDA POLITIKUSAI???

záporjózsi 2011.08.19. 06:46:20

Biztos csúnya élethelyzetben váltak el, de azzal ez jár. Igazából az arcképest és az egyéb kedvezményeket a fizetésbe kellene beépíteni. Szolgálati úton pedig szolgálati engedélyt kell bevezetni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.19. 06:49:54

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

"Most változtatták meg a rendeletet, miért változtatnák vissza? WTF?!"

Előtte hogy volt?

Ha valami szar, akkor azt egyébként nyugodtan újra6vissza lehet változtatni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.19. 06:52:56

Igazából A Máv-os szülőnek kellene igényelni a kedvezményt a gyerek számára. Nem lakcímet nézni, hanem azt, hogy a gyereke-e (mondjuk születési anyakönyvi kivonattal igazolható), és onnantól csak a MÁV-os gyerekek kapják a kedvezményt.

Persze ha az volt a cél, hogy sok vonattal ingázó legyen egy lakásba bejelentkezve......

KolompárRómeó 2011.08.19. 07:00:53

Nekem van egy negyedik uncsitesóm, a MÁVnál dolgozik. Akkor nekem miért nem jár?

Lófax nem kéne?

Tedat 2011.08.19. 07:05:31

A szomszedom nagyapjanak a testvere MAVos.

Akkor en is utazhatok ingyen?

hanzs 2011.08.19. 07:10:18

Nem kell trükközni, nem kell használni.
A jogalkotónak gondolom nem az a vélja, hogy minden elvált MÁV-os minden kölyke ingyen utazzon, amíg világ a világ.

Tipikus mentalitás, hogyan is lehet kijátszani a jogszabályokat és nem az, hogy hogyan lehet ezeknek a korlátaivaal együtt élni normálisan.

Gyerek rollerén van már szlovák rendszám?

hááááát 2011.08.19. 07:15:01

Édesanya katona volt mégsem lövöldözhettem ingyen, Édesapa müszerész, mégsem kaptam ingyen diódát. Bátyám dolgozott Mc-be, mégsem volt ingyen hambi.

Egy fejlesztő cégnél dolgozom és semmi nincs ingyen. Rossz helyre születtem és elb.... az életem.

Metál -e a bimetál? 2011.08.19. 08:07:26

nevetséges szánalmas vasutasok. dolgozni kéne emberek, aztán nem lennének folyamatosan késések, szarul működő klíma stb.

Leonce 2011.08.19. 08:39:14

@Ahoj-: 3 hónapos munkanélküli segélyért, ami minimális összeg is, minek iratnád át? Vagy majd vissza iratod? Tudod , hogy mások mennyi mindenről lemondanak? Neked nem jár a munkanélküli, mert őstermelő vagy. Sajnos ez ilyen. A gyereknek nem jár utazási kedvezmény, mert elváltak, az meg olyan. Ilyen ez igen. Ezért kellenének univerzális ellátások,(mindenkinek egyforma, mért van az, hogy az adózók pénzéből fizetett MÁVnál csak a dolgozók utazhatnak ingyen ) ? Utazzanak ők is annyiért, amennyiért mások. Én sem kapok semmi kedvezményt a munkahelyemen, csak a bért. Majd ha a MÁV magáncég lenne, akkor kigazdálkodhatná. Ugy korrekt.

Kepan 2011.08.19. 08:40:01

@Metál -e a bimetál?:

Egyetértek.

Minden Máv és BKV-s dolgozó gondoljon arra, hogy egy peták GDP-t nem termel a munkájával.
Ezt az ingyenességet (és a sóvárgást utána) el kéne már törölni a 'csába. Maximum annak járjon, aki tényleg ott dolgozik, és akkor jószívű voltam.

Adani 2011.08.19. 08:47:34

@Kepan:

A legjobb az lenne ha mondjuk magának a MÁV-nál dolgozónak kéne megigényelni és csak gyereknek lehet meg feleségnek. Ha elváltak az asszonynak már nem jár, de a gyereknek még igen, amennyiben igazolva van ,h ő a vérszerinti apja a gyereknek, ugyebár ez automatice megvan ha házasok voltak mikor a gyerek fogant, egyéb esetben meg igazolható DNS vizsgálattal, ezt meg is szokták tenni ha pl. válásnál vita van ebből és épp az a tét,h fizessen-e tartásdíjat vagy sem.

Sokatutazó 2011.08.19. 08:54:42

@Metál -e a bimetál?: Ad1: Szarból szerintem nem lehet várat építeni. Szar a pálya, járművek...stb
Ad2: Dolgoznak. Ha nem dolgoznának vonatok sem járnának.
Amit én gondolok: az ilyen emberek szánalmasak, akik ilyeneket mondanak. Volt szerencsém feljutni egy KöFI-be. (Vasárnap) A -régen látott- ismerősömmel két szót nem tudtam beszélni. Annyi melója volt. Mondjuk mielőtt szídnának, bevallom: én voltam a hülye, hogy hétvégén állítottam oda.
Befejeztem.

záporjózsi 2011.08.19. 09:29:16

@Kepan: Természetesen ez jól hangzik, csak éppen köze nincs a valósághoz. Szerintem 2 hónapra mindent le kellene állítani. Szerintetek hány nap után tervezné a kivonulást az Audi, a Suzuki, a Mercedes, a Hankook, stb.? Közúton szállítani? Lehet. De vaskos kártérítést követelnének a fent említett cégek.

2011.08.19. 09:37:24

Én csak azt kérdezem: mi a jó büdös fenéért kellene a vasutas gyerekének ingyenesen utazni? Mit tett ő a vasútért? Miért kellene a feleségének ingyenesen utazni? Fizessen!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.19. 09:39:02

@záporjózsi:

a Suzuki kiszállítani mindig is közúton szállított. Lagermax kocsikkal.

jobbos 2011.08.19. 09:39:49

Én ezt az egész nagy magyar felfogást nem értem.
Elvált a férjétől, nem egy család többé.
Akkor meg milyen jogon akar olyan juttatást, amit a volt férje által kaphatott eddig? Már nem a férje, semmi köze hozzá, hogy MÁV-os, vagy sem.

optim 2011.08.19. 09:47:52

Csatlakozom azokhoz akik eltörölnék a vasutas dolgozók ingyenes utazási kedvezményét.

Az egészségügyben dolgozó nővérek (orvosok) sem kapják ingyen a gyógyszert, még saját begségükre sem, nemhogy a családéra...

Netuddki. 2011.08.19. 09:51:30

"Az én becsületességemnek a gyermekem issza a levét?!"

Muhaha!

"Ha már ekkora takarékosság van az országban javaslom az eljárás felülvizsgálatát!!"

Igen, én is javaslom! Miajóbüdöslópisztojért utaztatjuk az adónkból a vasutasok családtagjait?
Ugyanis ami veszteséget termel a MÁV, ebből kifolyólag is, azt bizony mi adófizetők fizetjük. Jóvilág B+!

Szóval a javaslatom: A vasutasok semmilyen kedvezményt ne kapjanak amíg nem nyereséges a MÁV. A családtagok meg végképp nem! Fizessék csak ki maguk az utazásuk költségeit a fizetésükből, ahogy más is...

Tedat 2011.08.19. 09:51:34

"Én ezt az egész nagy magyar felfogást nem értem.
Elvált a férjétől, nem egy család többé.
Akkor meg milyen jogon akar olyan juttatást, amit a volt férje által kaphatott eddig? Már nem a férje, semmi köze hozzá, hogy MÁV-os, vagy sem. "

Pontosan.
Azért nem panaszkodik a posztoló, hogy nem kell a férje gatyáját mosnia (vagy bármit, ami az ő része volt a házimunkából), hogy nem kell egymást elviselniük többé, de az, hogy a férje ingyenjegye nem jár neki vagy a gyereknek, azért bezzeg panaszkodik.

@optim:
"Az egészségügyben dolgozó nővérek (orvosok) sem kapják ingyen a gyógyszert, még saját begségükre sem, nemhogy a családéra..."

Ez tény, ugyanakkor az egészségügyben dolgozókat általában előre veszik a sorban. Ami szerintem nem is különösen kifogásolható, ennyi tényleg jár nekik.

Tedat 2011.08.19. 09:52:45

@Kepan:
"Minden Máv és BKV-s dolgozó gondoljon arra, hogy egy peták GDP-t nem termel a munkájával."

Ez csak részben igaz. A budapesti agglomerációs vonalak jól teljesítenek, és sok embert segítenek nap mint nap dolgozni.

záporjózsi 2011.08.19. 09:58:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nyugat felé vasúton is fuvaroztat.

@Add_tovább: A vasutas fizetésének a része.

esef 2011.08.19. 10:03:51

de örülök, hogy én mint nem mávos, nem bkv-s, nem egyéb állami csecsszopó, az adóforintjaimból szponzorálhatom más családjának ingyen utazását is...

Netuddki. 2011.08.19. 10:04:41

@Tedat: Na ja, de az a világ már megszűnt, hogy az alacsony fizetés miatt a fél gyárat hazahordhatod.
Aztán az ilyen különféle dolgozói kedvezményeket az adófizetők fizetik meg.

Mellesleg a vasutasok esetében ez duplán rossz. Egyszer hiányzik a MÁV könyveléséből ez a veszteség amit a dolgozók és családtagjaik elutazgatnak. Másrészt a saját munkáját nem fogja becsülni a vasutas, mert "ingyen" van. Ez utóbbi sajnos meg is látszik a MÁV eszközök állapotán...

esef 2011.08.19. 10:07:10

@hááááát:
basszus, anyám az Államkincstárnál van, de jó lenne ha néha beengednének a páncélterembe... :D

Egy vásárló · http://vasarlasitippek.blog.hu 2011.08.19. 10:13:45

Tisztelettel ajánlom figyelmetekbe a blogomat!

2011.08.19. 10:13:45

@záporjózsi: Maximum a saját utazása, de nem a pereputty utazása a fizetése része. Bár ezt is vitatom, ilyen teljesítmények, és ilyen gazdasági körülmények mellett. Kapnak olyan fizetést, hogy nem kell a plusz. Vagy akkor ezt kapja (a saját utazását) kafeteriába. De ne az én adómon utazzon a rokonság ingyen, amikor én nem engedhetem meg magamnak, hogy harmadmagammal vonattal utazzak, mert az már horror kiadás.

2011.08.19. 10:15:10

@Egy vásárló: Anyukádat nem ajánlod?

esef 2011.08.19. 10:17:22

@Add_tovább:
Ha az ikrekkel és a nejemmel vonatoznánk, teljes áron drágábbra jönne ki mint az autózás.
Ellenben megkapjuk az ikrek tartós betegsége miatt a kísérő 90%-os kedvezményét, így IC-vel már csak fele annyiba kerül az út mint kocsival, ellenben jóval tovább tart, koszos a vonat és még a menetrendhez is kötve vagyunk...

savrola 2011.08.19. 10:20:11

Mert a magyar mindent ingyen akar, meg mindenre kedvezményt és a kedvezmény is legyen kedvezményes. Nem olyan kva drága az a diákbérlet, hogy nagyon fájjon. Én a fizetésem 30%-át költöm utazásra, örülnék, ha csak 4-et kéne... Meg milyen már az, hogy kapja a gyerektartást, kapja CSP-t, és még ingyen is akarja utaztatni a gyerekét. F.szom, még mit nem.
Azt meg nem értem, amit itt valaki felvetett, hogyha a gyerek az apjához van bejelentve, akkor miért kéne az apának továbbra is gyerektartást fizetni? Hiszen már az is segítség, hogy az apa lehetővé teszi a kedvezmény igénybevételét. Akkor már inkább egyezzenek meg az apával, hogy állja a bérlet felét, így megmarad a gyerektartás és a CSP is.
@Tedat: A legtöbb embernek leginkább a vércukor szintjét segítenek megemelni. Amúgy a segítség többnyire ingyenes vagy áldozattal jár. Amiről te beszélsz az szolgáltatás, amiért fizet az ember. Tehát nincs semmiféle segítségről szó. Az, hogy a budapesti agglomerációs vonalak jól teljesítenek, nem a mávnak és dolgozóinak köszönhető, hanem azoknak a munkahelyeknek, amik felszívják a munkaerőt.

Kepan 2011.08.19. 10:27:31

Akkor ezek szerint az agglomerációs vonalaknak köszönhető, hogy a MÁV nem megy csődbe?

Képzeljük el, mennyivel nőne a bevétel, ha minden alkalmazottnak fizetnie kéne az utazásért...

lada19 2011.08.19. 10:31:20

MÁV: Köszönjük, hogy felhívta rá figyelmünket. Holnaptól nem jár egyetlen hozzátartozónak sem az ingyenes utazás.

Szkájvóker Lajos (törölt) 2011.08.19. 10:35:18

"Mert a magyar mindent ingyen akar, meg mindenre kedvezményt"
@savrola: Akkor talán európai szintű munkabéreket kellene adni, ha az árakat már sikerült addig felemelni...

2011.08.19. 10:45:09

@Szkájvóker Lajos: Ez csak duma. Ha az átlagbér osztrák szinten lenne, akkor is megvesznének az emberek, ha egy kedvezményt el akarna tőlük vonni valaki. Beivódott a magyarba: mindent olcsóbban, vagy ingyen! De azt nem látja a paraszt, hogy az nem ingyen van, hanem a TÖBBIEK fizetik!

halaloszto 2011.08.19. 10:48:01

Azert csak az egy cimen elo csaladtagnak jar, mert ez tulajdonkeppen egy adomented juttatas, mint a kajajegy.

Fizetest nem tudunk adni, cserebe adunk olyat, amitol kevesebb lesz a kiadasod. Ezt nem a gyerek kapja, hanem a Mavos szulo. Azt kapja, hogy a gyerek vonatjegyere nem kell koltson.

Ha a gyerek mashol lakik, akkor logikus hogy mas kasszajabol veszi a vonatjegyet, igy a kedvezmeny a vasutason nem segitene semmit.

vajk

Le_Penseur 2011.08.19. 10:51:51

Valamiért egy kormány sem mer nekikezdeni a vasúti kedvezmények radikális megvágásának. Senki se utazzon ingyen! A kedvezmény mértéke lehet akár 95%, de ingyen senki sehova, még a munkába igyekvő vasutas se! Napi 100 km-t utazok vonaton, néha az az érzésem, hogy az egész vonaton én vagyok csak aki teljes árú jeggyel utazok....

É2I 2011.08.19. 10:52:21

Egyszerű a megoldás, törvénybe kell foglalni, hogy a vasutasok nem válhatnak el.
Egyéb probléma?

záporjózsi 2011.08.19. 11:16:51

@Add_tovább: Nem. Jelenleg ez egy fontos része a vasutasok fizetésének. Kapják meg az átlagosan leutazott távolság díjának kétszeresét és a helyi bérletek árát fizetésemelésként. De utána csak szolgálatban, szolgálati jeggyel szabadjon utaznia díjmentesen - egyszer és mindenkorra.
Egy csomó vasutas valóban olyan fizetésért dolgozik, amely nem perspektíva. Erre rátenni a család utaztatását egyenlő a munkanélküli segélyre küldéssel, mert úgy jobban jár...

záporjózsi 2011.08.19. 11:17:35

@Szkájvóker Lajos: Tessék ottani termelékenységgel dolgozni.

Dr. Bélus___ 2011.08.19. 11:31:39

Jaj de szar, nincs ingyenvonat, brühühü. Tessék fizetni érte, vagy szólj a férjednek, hogy a szakszervezet harcolja ezt ki, mint extra szolgáltatást!
BTW, nem a becsületességed miatt nem merted a kölköt átjelenteni, hanem azért, mert fosol nehogy lebukj! A becsület és a beszariság nem szinonimák!

efi 2011.08.19. 11:32:14

@optim:
Csak oldalt besurrannak.

lyken 2011.08.19. 11:33:03

@záporjózsi: "Nyugat felé vasúton is fuvaroztat."
Ettől még a 80% kamionon távozik. Agyhalál, mikor a 10-esen beáll eléd három ilyen konvojban.

Mkiki 2011.08.19. 11:37:05

@Le_Penseur: "Napi 100 km-t utazok vonaton, néha az az érzésem, hogy az egész vonaton én vagyok csak aki teljes árú jeggyel utazok.... "

Ha napi szinten utazol akkor lehet, hogy érdemes lenne esetleg egy start klub kártyát igényelni és máris 50% kedvezményt kapsz a jegyre, de ez csak egy tipp.

zbzbzb 2011.08.19. 12:01:18

miért, miért, kérdem én miért merül fel egyáltalán az ingyenes utazás lehetősége?!
én miért nem utazhatok ingyen?
láttam egy mávost a múltkor, akkor miért nem jár a kedvezmény?
miért adunk 90% kedvezményt?
meg 50% kedvezményt?
és aztán nem tudom bölcsibe vinni a gyereket, mert nincs, mert a mávos gyereke miatt fizetünk ki közpénzből 300 milliárd (!!!!) ft adósságot, amit a máv csinált...

hát ez tényleg egy kurvaország!

záporjózsi 2011.08.19. 12:39:11

@zbzbzb: Az 50% kedvezmény azért van, hogy az ország 80%-a el tudja hagyni a közigazgatási határt, mert rá van kényszerítve. A helyben található intézmények ugyanis legfeljebb az alapszintű ellátást biztosítják, a kötelező középszintű ellátást már nem tudod igénybe venni. Ez az 50%-os diákkedvezmény lényege. Ráadásul az alapszint kiegészítése (sport, nyelvtanulás, zene) sem érhető el az adott településen.
A 90% arra való, hogy ha ezt nagyon rendszeresen vagy nagyon rászorulva kell megtenned.
A vasutasok kedvezménye nem ilyen, azt más írja elő. A vasutasok kedvezményétől egy fillérrel nem lesz olcsóbb vagy drágább a vasút fenntartása. Ha ugyanis vasúti bérletet kell vennie a munkába járáshoz, akkor annak az árából 80% körül a vasút visszautal a saját munkavállalójának. Már az adminisztráció több, mint a bevétel. A családtag más kérdés, ott egy idegen munkáltatót támogat a vasút. Viszont ha állami szektor, akkor csak a zsebek felirata változik, ugyanabból a körből ugyanabba a körbe teszed a pénzt. A 300 milliárd forint pedig hálózati szintű amortizációs veszteség, mellesleg a jéghegy csúcsa. Ennek 4-6-sorosa a MÁV valódi, belső adóssága. Most ahhoz, hogy a MÁV-ból korszerű vasutat lehessen építeni, 1000 milliárdos tételekre van szükség. Mármint lenne...

Sokatutazó 2011.08.19. 12:44:09

Érdekes témák jönnek elő itt. Valaki említette, hogy a vasutas is fizessen azért, hogy utazhasson. Valamilyen szinten érthető. Bár nem olvastam végig az összes hózzászólást ezért lehet, hogy olyat írok, amit már más is említett. Tőlük előre is bocsánat.
Szóval: tudatlanságomra, és lustaságomra utal az, hogy nem tudom, mennyi adófizető ember van MOST az országban. 2008-ban (ha jól tudom) körülbelül 4 millió adófizető ember volt. Ez egy tény. DE: hány olyan van ezek között, akik maszekolnak és nem adóznak le belőle? És/vagy hány olyan van, aki nem adózik semmit. De annak a gyereke...stb kedvezménnyel utazik. Normális ez?

ave 2011.08.19. 12:55:36

Egyszeru megoldast tudok: El kell torolni a banatba ezt az ingyenesseget.
Miert jar ez??? Par ev es eljutunk a gorog penz a kezmosasert pontig...

vanek ur 2011.08.19. 12:59:19

@Sokatutazó: Rosszul tudod, kb. 2,5-3 miilió adófizető polgár van, ebből 1,5 millió a közszférában dolgozik, vagyis a jövedelme (amiből adózik) eleve adóbevételekből van... A helyzet az, hogy 1-1,5 millió ember (+ a vállalkozások) tart el 10 milliót. Még jó, hogy az ÁFA megfizetése alól nem mindig lehet kibújni, azt mindenki fizeti.

A (most éppen) 300 milliárd forint adósság abból jön össze, hogy a megrendelő (az állam) nem fizette ki az általa megrendelt szolgáltatás ellenértékét. A tulajdonos (szintén a magyar állam) pedig nem is olyan meglepő módon annyira nem erőlteti, hogy a vasút ugráljon emiatt.

Az ÁSZ jelentése alapján a rendszeres szanálásokkal együtt is 20 év alatt több mint 2000 milliárd forintos alulfinanszírozás volt. A vasút rendes gatyába rázásához most kb. 4000 milliárd forintra lenne szükség (pálya és infrastruktúra rendbe tétele, fejlesztése, új járművek, stb.)

qwasder 2011.08.19. 12:59:48

Ha az ország vezetői lopnak csalnak, oligarcháznak, tözsdéznek minden pártban, ráadásul az egész ország ilyen, akkor hülye a becsületes. Ez egy ilyen ország, ezt kell tudomásul venni.

Javaslat: Az igénylések idején mindig a megfelelő helyen legyen bejelentve. Az átjelentkezés megoldható!

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 13:07:10

@esef: Én is örülök, hogy adófizetőként finanszírozhatom a gyermeked, és a te 90%-os utazását.
Te is megkapod a magad kedvezményét a vasutas is megkapja.
Mi a probléma már megint?

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 13:09:40

@kovi1970:
Értem. Tehát szerinted a máv eszközök (pl. személykocsik) állapota azért olyan amilyen mert a vasutasok ingyen utaznak?
Hagy idézzek tőled: MUHAHAHAHAHAHHA.
Szánalmas gondolkodás.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 13:13:48

@Kepan:
Nem sokkal. Ugyanis a tövény szerint a munkáltatónak fizetnie kellene a 86%-ot. Azaz a MÁV-nak tényleges pluszkiadás lenne minden bejáró dolgozójánál.

Ne gondoljátok, hogy feltaláltátok a spanyolviaszt, ezeket a köröket már a máv illetékesei is lefutották.
És arra jutottak, jobb ha szabadjegyeznek, mintha szépen mindneki 86%-át fizetnék...
Segítek: A bevételezés-kifizetés plusz embereket igényelne, pénztárak pluszban, utalványozás, ezek hálózati szintű nyilvántartása! Ezek többszörös költséget okoznának mint a szabadjegy miatt kieső bevétel.

kalapácstollú 2011.08.19. 13:20:42

A kedvezmény nyilvánvalóan a tényleges, az "üzemszerű" családtagokra lett kitalálva. Nem egyszerűen a rokonokra, akik nem élnek az illetővel egy háztartásban. Ha a szülők elváltak, akkor onnét funkcionálisan két család létezik: az apáé és az anyáé. Miért adnának kedvezményt csak azért, mert a gyerek valamikor egy háztartásban élt az apával?

Bár, én azt sem tartom jó ötletnek, hogy az egy háztartásban élők ingyen utazhatnak? Mi a francért tehetik ezt az én pénzemből?

savrola 2011.08.19. 13:22:16

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Nagyon tévedsz. A munkáltatónak nem kell fizetnie az utazást. Körülbelül tavaly május óta.

esef 2011.08.19. 13:23:47

@zbzbzb:
te most is ingyen utazol... ;-)

esef 2011.08.19. 13:26:20

@Kimérős szaloncukor (Lédig):
viheted a két gyereket a problémájukkal együtt, utána legyen nagy a szád. egy hét után sírva könyörögnél, hogy hadd hozhasd vissza őket. de már oda sem adnám neked őket...
ha van gyereked, inkább örülj, hogy nem kettőből kettő tartósan beteg és húzd meg magad (a hozzád hasonló sutyerákok szavajárásával élve: fogyatékos; sőt még durvább, óvodavezető mondta: sérült)

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 13:32:19

@esef:
Tisztában vagyok a helyzettel.
Csak emlékeztettelek arra, hogy Te is megkapod a jogos kedvezményed a vasútra az államtól, a vasutastól se sajnáld a jogos kedvezményét az államtól.
Ennyi volt a mondandóm, és a megbántásod se volt a célom.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 13:33:04

@savrola:
Az életed ne tedd rá. Mert 86%-ot fizetnie kell.

jet set 2011.08.19. 13:36:22

Megszüntetném az összes ingyenes utazási lehetőséget.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 13:37:09

@savrola:
"3. § (1) A munkáltató megtéríti a munkavállaló munkába járását szolgáló teljes árú, valamint a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szerinti utazási kedvezménnyel megváltott, illetve az üzletpolitikai kedvezménnyel csökkentett árú bérlet vagy menetjegy árának (2)-(3) bekezdésben foglalt mértékét, amennyiben a munkavállaló
a) belföldi vagy határon átmenő országos közforgalmú vasút 2. kocsiosztályán,

b) helyközi (távolsági) autóbuszjáraton,

c) elővárosi buszon, HÉV-en,

d) menetrend szerint közlekedő hajón, kompon, vagy réven

utazik a munkavégzés helyére, továbbá, ha hazautazás céljából légi közlekedési járművet vesz igénybe.

(2) A munkáltató által fizetett napi munkába járással kapcsolatos költségtérítés a bérlettel vagy menetjeggyel való elszámolás ellenében azok árának legalább 86%-a."

viktor134 2011.08.19. 13:39:57

jelentsd át ne szarozz. :)

kadajo92 2011.08.19. 13:40:01

Igen emberek, ez a tipikus magyar mentalitás. Irigykedik mindenki a másikra. Igen lehet szapulni hajrá! Az első mondtatomból kiderült úgyis, hogy én is élek a kedvezménnyel. De azon azért gondolkodjon el mindenki, hogy amíg az a pár ezer vasutas utazik ingyen, a TI pénztekeből, addig ugyanúgy a TI pénzetekből veszik meg a 100 milliós luxusautókat a kedves politikusaink. Szerintem az sokkal nagyobb érték.
Azt azért megjegyzem azoknak akik az édesanyát szapulják hogy előbb olvasni kellene, aztán írogatni az "okosságokat". Arról szó sem volt, hogy a nő akar ingyen utazni, csak arról, hogy a gyereke nem kapja meg az apja után a kedvezményt amiért elváltak.
Másik. Sokan szapulták a szolgáltatást. Lehet panaszkodni az állambácsinál, aki belement abba hogy szétdarabolják a céget, és hogy magánfuvarozók szállíthatssanak. Nagyon sok területe van az országnak ahol már szinte teljesen kiszorult a MÁV a teherszállításból. Ebből szerintetek mennyiből részesedik az állam?! Minimálisan elmondom nektek. Azzal hogy a MÁV jelenleg darabokban van, mindegyik cég csak annyira foglalkozik a szolgáltatással amennyit a saját érdeke megkövetel. Ezek után nyugodtan lehet mondani fűt-fát a vasútra és dolgozóira. Lehet busszal is utazni, senki nem tiltja meg, senkinek nem tartanak kést a nyakához hogy már pedig vonattal menj! Volt már, hogy én is rászorultam a buszra, és nem kezdtem el szapulni senkit hogy a buszosok ingyen utazhatnak. Tömegközlekedési vállalatnál utazik, az igenis megérdemli az ingyen utazás kedvezményét, mert ami pénzt fizetne egy útért azt megkeresi a cégnek sokszorosan.
Valaki a kommentezők közül említette hogy a vasutasok illetve a BKV-sok egy peták GDP-t nem termelnek. Az illetőnek üzenem, hogy oda kellett volna figyelni földrajz órán, ugyanis a világ nagy részén a szolgáltatási szféra termeli ki egy adott ország GDP-jének döntő hányadát, és a vasúti tömegközlekedés és szállítás igen csak a szolgáltatások közé tartozik.
A kétségbe esett anyukának azt a tancsátot tudom adni, hogy apukát jelentsék be az ő címükre, és a csemete megkapja a kedvezményt.

perbal 2011.08.19. 13:41:39

Úgy tudom a MÁV veszteséges, vegye már ki mindenki a részét, hogy ne legyen az! Feleslegesnek tartom, hogy családtagok is ingyen járjanak, max. vmi kedvezményt kéne bevezetni!
ööö. lehet béna kérdés: BKV, Volán rokonyok is ingyé járnak? :-)
Szerintem a MÁV-os fizetéseket kéne kapargatni, persze nem a vonatkerék pumpálókra, jegyárusra gondolok! :-))

kadajo92 2011.08.19. 13:45:52

@perbal: A Volán rokonok tudtommal a dolgozó volán társaságánál ingyen utaznak.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 13:46:54

@perbal:
Nem béna kérdés.
Igen a Volán és a BKV dolgozók, és családtagok is ingyen járnak.
És még sok más cég ad ingyenes vagy hatalmas kedvezményű szolgáltatásokat, csak azok nincsenek az emberek szeme előtt.

kadajo92 2011.08.19. 13:48:43

@kadajo92:
"Tömegközlekedési vállalatnál utazik, az igenis megérdemli az ingyen utazás kedvezményét..."

Kis helyesbbítés: "Aki tömegközlekedési vállalatnál DOLGOZIK..."

perbal 2011.08.19. 13:51:50

Mindenki kiveszi a részét az államadósság visszafizetésében! :-))
Engem ez az egész azért sarkall bosszúságra, mert a színvonala ezeknek a társaságoknak iszonyúra a béka segge alatt van.
Az, hogy néha veszünk újabb járművet az nem jelent színvonalat.
Indexnek ajánlom egy nagy országbeutazós videós cikket összedobni: MÁV, Volán, BKV(nem emlékszem, hogy lett volna ilyen összefogó cikk) Érdekesre sikerülne az tuti! :-))

2011.08.19. 13:53:09

Innen már csak egy lépés az, hogy: Mert a volt feleségem unokaöccsének a szobatársának a nagynénje itt meg ott dolgozott....
Nonszensz.

Alapból sem kéne járnia a jelenlegi MÁV anyagi helyzetben a dolgozókon kívül senkinek, de az előző házasságból származó, feleségnél élő gyereknek meg pláne.

Szkájvóker Lajos (törölt) 2011.08.19. 14:09:58

@Add_tovább: Ezek konkrét számok, statisztikai adatok. De semmiképpen se duma, és nem is feltételezés.

"mindent olcsóbban, vagy ingyen"
Mivel a pénz nem áll végtelen mennyiségben rendelkezésre, ez talán érthető. Nyilván mindenki minimalizálni akarja a kiadásokat, a háztartási szféra, a vállalati szféra, a bankok, az állam, mindenki. És nem csak nálunk.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.08.19. 14:18:19

Röviden a poszt: Bár a férjemtől elvettem a gyerekeit isten ments, hogy engedjem hozzájuk bejelentkezni a gyereket,mert 10 körömmel ragaszkodok az emiatt kicsit magasabb lóvéhoz, és nem lehetne mártírkondi sem.. És bár a pasi már nem kell, azért jó volna leakasztani továbbra is a miatta járó előnyöket pofátlanul.

Netuddki. 2011.08.19. 14:27:55

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Ki a tököm szólt hozzád kiscsákó?

"Kimérős szaloncukor (Lédig) 0 bejegyzést írt és 172 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

roadrunner 2011.08.19. 14:35:31

A magyar az mar csak ilyen trukkozos.
A hulye kurva ingyen utaztatna a hulye kolket?
Rohadjon rad a panel lakasod.
Asszonytartas nem kene?

Netuddki. 2011.08.19. 14:40:00

@kadajo92: Amit javasolsz azt csalásnak hívják.
Amúgy meg miért "érdemelnétek" meg az ingyen utazást?
Az, hogy a kocsik és az utazási körülmények színvonala olyan amilyen a ti és a vezetőitek munkáját minősítik. Én aki fizetlek benneteket (még akkor is sajnos amikor nem utazom) azt mondom, hogy bizony nem érdemlitek meg. Ebben mi az irigység?

Amikor meg arról van szó, hogy bizonyos vonalakat átadnak az osztrákoknak ott mindjárt megindul a sírás-rívás, hogy jaj mi lesz, fele ember el lesz küldve, a többinek meg dolgozni kell.
Azért érdekes, hogy az osztrákok tudják működtetni a vasutat a MÁV meg nem. Adnák már el a csába ezt az egész pénznyelő MÁV-ot! Mindannyiunknak ez lenne az érdeke...

thelizardking 2011.08.19. 14:42:39

Ez is egy ritka nagy magyar hulyeseg. Milyen jogon utazik ingyenesen akarmilyen csaladtag? Ha anyam az adohivatalnal dolgozik akkor nekem nem kell adoznom? Ha faterom kocsmaban csapos akkor ingyen kapom a sort? NEM! A dolgozonak is csak addig jarjon kedvezmeny amig a lakohelyerol a munkahelyere utazik. Esetleg beren kivuli juttataskent kaphatnanak x szamu ingyenes (vagy kedvezmenyes) utazasi lehetoseget a dolgozok es csaladtagok.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 15:02:45

@kovi1970:
Lehet hogy neked újdonságot fogok mondani, ezért vigyázz, veszélyes elolvasnod:
Ez egy nyilvános blog, amiben megjelenő postokhoz és kommentekhez bárki egy rövid regisztráció után hozzászólhat.
Itt senki nem szólít meg senkit és nem kérdez csak személy szerint egyik a másiktól.
Úgyhogy innentől a 10-es IQ-dból kiesett szánalmas kis kérdés felesleges.
Inkább pihenj le, és a kiscsákót a lábadközén fityegő alkatrésznek mondogasd, arra jobban illik :)

karosszékely 2011.08.19. 15:25:09

@thelizardking: Most végül is ez van. Béren kívüli juttatásként kapnak x számú ingyenes utazási lehetőséget. x = végtelen.

JuveKrisz 2011.08.19. 15:25:40

Bennem csak az merül fel, hogy egyáltalán miért is utazhat ingyen a vasutas vagy BKV dolgozóval egy háztartásban élő ember, aki teljesen mindegy hogy a gyermeke-e vagy sem?

Én szoftverfejlesztő vagyok, akkor az én gyermekem ingyen kaphat szoftvereket?
Vagy egy ABC dolgozó gyermeke ingyen kap élelmiszert?

Aztán csodálkozunk, hogy nincs elég pénz a BKV-re, MÁV-ra meg a VOLÁN-ra. Hát kérem nem utazzon annyi ember ingyen. Ennyi.

savrola 2011.08.19. 15:36:25

@Kimérős szaloncukor (Lédig): "(2) Jogszabály eltérı rendelkezésének hiányában e rendeletet megfelelıen alkalmazni kell a köztisztviselık
jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII.
törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésrıl szóló 1994. évi LXXX. törvény, az
igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a fegyveres
szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény hatálya alá tartozó
munkáltatóra és munkavállalóra."
Az én értelmezésem szerint ez a versenyszférára, tehát rám sem vonatkozik.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 15:46:10

@savrola: Rosszul értelmezed.
Ez a beidézett cikkely azt mondja, hogy ha nincs eltérő rendelkezés, akkor azt a rendeletet, törvényt, akármit a fent felsorolt beosztásokra, munkavállalókra IS alkalmazni kell.

Metál -e a bimetál? 2011.08.19. 15:52:01

@Sokatutazó: aha, szar pálya. 1-es vonal, csak ma, elvira szerint eddig a győr-bp úton az eddigi 15 vonatból 12 (IGEN, TIZENKETTŐ) késett. mivel itt semmi gond nincs a pályával, az egyértelmű magyarázat, hogy a vasutasok basznak rendesen dolgozni. csak egy hatalmas elbocsátás lehet a megoldás, akkor a maradék megtanulja, mi az hogy becsülni a munkát, és mi egyáltalán a MUNKA.

(vasutasok válasza nem érdekel)

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 16:02:57

@Metál -e a bimetál?:
"mivel itt semmi gond nincs a pályával,"

Igen, semmi gond nincs a pályával.
Bizonyára azért próbálnak most mindent összehozni, hogy legalább (sajnos legalább :( ) az ideiglenes lassújeleket szűntessék meg.
Az állandó lassújelek 1-es vonali megszűntetésére jelenleg sajnos semmi remény.

Nem gond ha nem értesz hozzá, nem baj ha nem ismered a rendszert.
Csak ne beszélj ökörségeket, kérlek.
Olyan a magyar pályahálózaton szerintem soha nem volt, hogy egy vonalon semmi probléma ne legyen a pályán...

Sokatutazó 2011.08.19. 16:36:56

@kovi1970:
Ezt írtad: ... Az, hogy a kocsik és az utazási körülmények színvonala olyan amilyen a ti és a vezetőitek munkáját minősítik.
A legfontosabbat kihagytad: a sok csürhe undorító disznó miatt, akik összekoszolják, összeszarják, és összehugyozzák az egész szerelvényt. Mert viselkedési kultúra? Na az nincs. Ami nem az enyém, azzal nem kell törődni. Ez megy itt... de az egész ország ilyen trágya...

Sokatutazó 2011.08.19. 16:49:45

@Metál -e a bimetál?: Nagyon sajnálom, hogy nem arra lakom. Így arról nem tudok nyilatkozni. Vidéken is van élet...

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 16:54:20

@Sokatutazó:
Nem kell nyilatkoznod, nyilatkozik más.
Szar a helyzet az 1-esen is... Már van olyan lassújel, amit ki se tűznek, mert nincs annyi tábla. Csak adják az írásbelin...

vanek ur 2011.08.19. 17:12:05

@savrola: Olvasd el az (1) bekezdést is:

"1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozó munkáltatóra és munkavállalóra."

Vagyis mindenkire vonatkozik, akit rendes munkaszerződéssel foglalkoztatnak.

kadajo92 2011.08.19. 19:32:11

@kovi1970: Tisztelt Kovi. Előszőr is. Amit a hölgy írt hogy a gyereket jelentsék át az apukához az nem csalás???
Másik, és ez szól azoknak is akik hasonló állásponton vannak Kovi1970-el. Szerintem szépen magyarul írtam le a hozzászólásomba, hogy mért ilyen a mai magyar vasút állapota amilyen. Azt is leírtam hogy senkinek nem kötelező a vasutat választania. Melyik része nem volt tisztán érthető?! Leírhatom mégegyszer. Szakavatatlan "nagy tudású" emberek ne beszéljenek bele olyanba amihez fingjuk sincs. Én se pofázok bele olyan szakmába, amire nincs rálátásom. Az meg hogy a GySEV vonalakat vesz át az dícséretes, de abba a cégbe NINCS beleszólása a Magyar államnak.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.19. 20:07:22

@kadajo92:
"Az meg hogy a GySEV vonalakat vesz át az dícséretes, de abba a cégbe NINCS beleszólása a Magyar államnak. "

Tejóisten.
Figyi, én is erősen vasútpárti vagyok, de a fenti hozzászólásod még nekem is sok volt.
1) A GySEV többségi (65%-os) Magyar állami tulajdon, így igenis nagy beleszólása van hogy mit csinál.
2) Ne kántálj ilyeneket, hogy nem kényszerít senkit semmire. Valóban nem. Viszont ha nincs utasunk, apukádnak/anyukádnak sem lesz munkahelye, és neked sem lesz szabadjegyed.
Kicsit gondolkozz. Csigavér.

kadajo92 2011.08.19. 20:54:21

@Kimérős szaloncukor (Lédig):
1) Tény és való a GySEV-es részben igazad van, ennek utólagosan utána jártam. Mindenesetre erősen érződik ott az osztrák befolyás.
2) Ebben is igazad van, csak tudod eléggé kiverte az a biztosítékot, hogy néhányan sz*rozzák az egészet, közben pedig gőzük sincs az egészről. Arról nem az az x ezer vasutas tehet, hogy ilyen a szolgáltatás minősége, Ha a kedves állambácsi nem 100 milliókból utazna a Bahamákra, akkor például a jó előbb említett 1-es vonal lassújeleit ki lehetne pucolni. Nem M6-os kell, hanem vasút. Érdekes hogy, erre már az összes ország rájött a vasfüggöny óta, csak mi nem. Na de nem politizálok tovább, mert ez nem az a hely.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.20. 00:40:59

@záporjózsi: Nyugat felé több évig az utcám végében dübörögtek a Suzuki szállító kamionok, volt amikor 10-20 percenként.

Hallani mi nem hallottuk, de állandó harcban voltunk velük, volt egy, akit 102-vel fogott meg a trafi a falu közepén.

záporjózsi 2011.08.20. 08:43:36

@Metál -e a bimetál?: Az 1-es vonalon rossz a pálya.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ugye tudod, mi a különbség a csak vonaton szállítás és a vonaton szállítás között? ;)

@kadajo92: A GySEV azért működik, mert kicsi és egy csomó fontos, de nem látványos tevékenységet elvégez helyette a MÁV.

Metál -e a bimetál? 2011.08.20. 10:24:17

@Kimérős szaloncukor (Lédig): akkor esetleg a cigerattázás, seggvakarás helyett a "tisztelt" vasutasok kimehetnének a problémás szakaszokra és elháríthatnák a hibát. jaaa, hogy az nem olyan kényelmes mint a fűtött helyiségekből röhögni a szerencsétlen utasokon. a kirúgások után a közmunka sem lesz ám túl izgalmas!

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.20. 10:41:17

@Metál -e a bimetál?:
A probléma ott kezdődik hogy nincs pénz az anyagra...
Néha olyan álomvilágban éltak, hogy a vasutasok 0-24-ben a seggüket vakarják, de csak egyetlen hétre elmennél a pályafenntartáshoz megnézni mit csinálnak, sikítva menekülnél haza...
Jah persze a fűtött-légkondícionált szobából a számítógép elől, megalapozatlanul könnyű bárkit is felelősségre vonnod.
Ne haragudj, de nem tudlak hitelesnek tekinteni, amíg ki mersz olyat jelentenio, hogy az 1-es vonalon semmi hiba nincs...

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.20. 10:49:46

@Metál -e a bimetál?:
Azt meg már meg sem merem említeni, hogy az olyan hibát, amit csak kimegyünk és hipp-hopp megjavítunk azt meg is javítják. Amin lassújel van ahhoz komolyabban bele kell túrni a pályába. Ez meg pénz, idő, és vágányzár...

De nem is tudom minek vitatkozom itt, a sötétséget úgysem lehet oszlatni...

záporjózsi 2011.08.20. 16:22:41

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Naaa, ne ilyen durván. ;) A tárgyi tudást és a tapasztalatot remekül lehet helyettesíteni feltételezésekkel és vakhittel. Az ilyen rendszerek mindent és mindenkit túlélnek, hiszen nem lehet az alapjaikat lerombolni.

Metál -e a bimetál? 2011.08.20. 19:59:01

@Kimérős szaloncukor (Lédig): sajnos nem érek rá egy hétig seggvakarókat nézni, tudod nekem dolgoznom kell. termelem a gdp-t, ha már a máv elvisz milliárdokat

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.20. 21:24:01

@Metál -e a bimetál?:
Szuper. Köszönjük szépen. Tényleg. Nagyon köszönjük. Ha te nem lennél gdp sem lenne. Egyedül termeled az ország GDP-jét. A maradék 9.999.999 ember otthon lógatja a lábát és vakarja a seggét, illetve cigizik.
Mégegyszer nagyon köszönjük, te vagy a munka hőse.

Hülyékkel tényleg nem érdemes vitatkozni :)

Metál -e a bimetál? 2011.08.21. 01:34:20

@Kimérős szaloncukor (Lédig): ezennel a vitát megnyertnek tekintem, kérem a moderátort a témát zárja le!

Mozvez 2011.08.21. 12:01:53

Mellesleg elárulom a családtagi igazolványra rá van írva: "MUNKÁBA JÁRÁSHOZ NEM HASZNÁLHATÓ". A szöveg nem biztos, hogy ez, de a lényege igen.

karosszékely 2011.08.21. 12:13:32

@Mozvez: Csak az a baj, hogy ezt nehéz betartatni/ellenőrizni.

DePassant 2011.08.21. 14:18:08

basszus ez annyira magyar sztori :) ezt kéne mutogatni a külföldieknek, nem a Halászbástyát :) ebben a kis szösszenetben minden benne van, amiről ez az ország szól...

Alensha 2011.08.23. 18:36:41

Azzal nem értek egyet, hogy a válás után ez már két család lenne, meg hogy pocskondiázni kell a nőt, mert a férj már nem kell, a pénze meg igen. Nem magának kérte a kedvezményt, hanem a gyerekének, a gyerektől meg nem vált el az apja, csak az asszonytól.

Ellenben szerintem is hülyeség ingyen utaztatni az összes tömegközlekedési alkalmazott teljes pereputtyát, pláne vicces, amikor valaki kiakad azon, hogy nem jár valami ingyen, ez a gyöngyszem meg külön tetszett:

„ez a módszer teljesen szabálytalan, mert akkor nem igényelhetem meg a magasabb összegű családi pótlékot, és papír szerint a gyerektartás sem jár. (…) Az én becsületességemnek a gyermekem issza a levét?!”

Tehát ha nem teszek meg valamit, mert anyagilag nem érdekem, és ez véletlenül egybeesik a jogszabállyal, akkor becsületes vagyok? :D

Alensha 2011.08.23. 18:39:00

@kadajo92: de, az is fáj, hogy 100 milliós kocsikat vesznek az adófizetők pénzén a politikusok, de itt most nem ez volt a téma, ez meg terelésnek elég gyenge. Én is kérdezhetném ennyi erővel, hogy neked miért az fáj, hogy mi a MÁV-ot szidjuk, amikor Etiópiában közben kisgyerekek éheznek.

záporjózsi 2011.08.24. 06:25:16

@Alensha: 100 millióba nem azok a járművek kerülnek, amelyeket most vettek.
Jó lenne, ha a jóasszony készített volna egy kimutatást, hogy drága gyermeke az iskolába járáson felül mikor használja a vasutat. Aztán megnézné, hogy az mennyibe kerül. Utána nagyon becsületesen szégyellje össze magát.
A család jogi intézmény ebben az esetben. Jogilag kétfelé mentek. Így jártak...

kadajo92 2011.08.25. 00:35:09

@Alensha: Ha már terelésről esett szó, te nem ugyan ezt csinálod Etiópiával? :) Szerintem ez sokkal gyengébb terelésnek, mint az én próbálkozásom, ugyanis a magyar politikának köszönhetően tart ott nem csak a MÁV, hanem az egész ország ott ahol tart. És azért azt lássuk be, hogy a magyar politikának azért nem sok köze van ahhoz hogy Afrikában hányan éheznek. Igen, nagyon szomorú meg minden, csak tudod elgondolkodtató, hogy a magyar mindenhová segített és mi meg ezért úgymond sz@rt se kaptunk.
OFF vége.

Visszatérve a MÁV szidalmazására. Kérlek szépen azért akadtam ki itt egyes embereken, mert fogalmuk sincs, hogy mi hogy merre hány méter. Hány ember munkája szerinted az, hogy te például eljuss Budapestről Nyíregyházára. Azok közül ha egy ember is a seggét vakarná, te lehet ott állnál meg a puszta közepén Püspökladány meg Hajdúszoboszló között. Jó tudom, most fog az jönni, hogy te nem utazol vonattal, de ezt könyörgöm most ugorjuk át. Egyeseknek nagyon el kellene gondolkodniuk azon, hogy ki a seggvakaró. Az, aki krampácsolja a kerekeket Nyugatiban a 40 fokos melegben, vagy az, aki a 22 fokos légkondis helységben a számítógép előtt ül és igazából fingja sincs arról hogy mi a beosztása, csak kapja a százezreket havonta.
Abban viszont teljesen igazad van, és igazából ezért nem értek egyet itt sok emberrel, hogy a kedves apuka nem a gyermektől vált el jogilag, hanem a nőtöl.

A GDP-s emberkének üzenem, hogy jó munkát a termeléshez, és ahogy egy korábbi hozzászólásomban írtam, bővítse a társadalom földrajz tudományát, mert úgy látom nem teljesen van tisztába azzal, hogy miből és milyen arányba áll össze egy ország GDP-je.

Zárszóként még annyit, hogy a kommentem első feléhez NEM kérek hozzáfűzni valót. Van pár olyan ember itt, aki rögtön arra cuppanna rá és nem a lényegi részre.

Alensha 2011.08.25. 02:22:07

@kadajo92: volt már szerencsém puszta közepén ülni vasúti kocsiban, többször is, ha nem is Püspökladány és Szoboszló között, szóval úgy látszik, mégis szoktak seggek viszketni a MÁV-nál :) Egyébként honnan tudod, hogy a levélíró anyuka exférje negyven fokban kalapál a Nyugatiban, vagy a légkondis irodában vakarja a seggét? Tudtommal az egész bandának jár az ingyenjegy pereputtyostul, a kétkezi munkástól az aktatologatón át a MÁV fúvószenekar trombitásáig.
Egyébként szerintem nem oldaná meg az se, ha hozzájuk jelentené be az apukát, mert a tartásdíj akkor se járna, de ebben nem vagyok 100% biztos.

kadajo92 2011.08.26. 01:27:14

@Alensha: Arra esetleg nem gondoltál, hogy esetleg valami műszaki ok miatt áltatok a pusztában? Szerintem ismered Murphy tövényét. :) De nyugodtan meg lehet nézni az F2-es számú utasítást, interneten is elérhető. Az leírja magyar nyelven, hogy hogyan és miért kell a vasutasoknak úgymond segget vakarni bizonyos műszaki nehézmény, vagy forgalmi szituáció esetén. Azzal kapcsolatban viszont nem vagyok képben, hogy honnan vetted te azt, hogy a levélíró anyuka exférje egyenlő lehet azokkal emberrel, akit az előbb felhoztam példának?
Egyébként simán meg lehet bundázni az ilyet... Mai világban csak az nem tudja ezeket aki nem akarja tudni.
süti beállítások módosítása