MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Másodszorra már profi utazók lettek

2011. augusztus 14. - Vittore.

Zoltán a Facebook-ra posztolt nekünk egy képet, amin a barátjával vigyorognak, persze az öröm annak szól, hogy visszakapták a jegyeik árát a MÁV-tól. Már a Facebook-on le lett írva a történet, de erre én megkerestem Zolit, aki leírta az egész történetet, szőröstül-bőröstül.

A két képet is Ő küldte, én csak beillesztem a levél végére. A levéllel nagyon egyetértek, ha valami problémánk van a MÁV-val, akkor nyugodtan tegyünk panaszt, az ügyfélszolgálat azért van, hogy kivizsgálja azt. Mint a monstani levélből is látszik, megérte.

Íme a történet, ahogy Zoliékkal megesett:

Sziasztok!

Most leltem rá erre a blogra. Szeretném elmesélni saját kis történetünket a MÁV csodacéggel. Nem vagyunk nagy vonatozók, életünkben talán 20 utazásunk volt eme gyöngyszemmel. Még 2007-ben, amikor a barátokkal a szokásos siófoki hetünket terveztük, jött egy Isteni szikra: menjünk vonattal. Mekkora nosztalgia és buli. Nincs sofőr, van pia. A rutinosabb vonatozók elutasították (ők kocsival mentek), ketten maradtunk.

Felhívtuk a MÁV-ot a részletekről: Győr-Siófok 3 óra. Legyintettünk, ezt állva kibírjuk. A történet lerövidítése miatt reggel 7 órakor indultunk, és délután 16-30(!!!!!!)-ra értünk oda. Talán a sör, talán a kosz, talán a meleg, talán a büdös nem tudom, de kedvünk volt odamenni az információhoz, ahol kiönteni sebzett lelkünket. Először finoman (gondoltuk ez nekik is kellemetlen), elmondjuk, ők visszaadják a jegypénzt, és el vagyunk intézve. De csak gondoltuk! 4 kifogást is elmondtak, amiből a kedvencem: nem kellett volna lekezeltetni a jegyet, akkor visszakapjuk a pénzünket. Kb 2000 Ft-ról beszélünk, de nem a pénz volt már a lényeg, hanem az elvek. Megemlítettem a telefont is, hogy ott mást mondtak, kiderült, nem a megfelelő kérdéseket tettük fel. A munkában sem tűröm a megalázó szopatást, pláne ha ilyen egyértelmű! Ezt benéztük.

Eljött a 2008-as siófoki utazás ideje. Mi ketten szóltunk a többieknek, vonattal megyünk. Ez már a személyes bosszúról szólt! Hasonló indulási idő, mint 1 évvel előtte. Indulás előtt felhívtuk az információt ahol szintén elmesélték ugyanazokat a baromságokat, de már rutinosabban kérdeztem. Itt már tudtam, mivel rögzítik a hívásokat, ez már jó kezdet. Mindenre felkészülve szálltunk fel. Nyugodtan, sörből felpakolva kezdtük meg végtelen utazásunkat. Már menet közben óránként hívogattam az illetékeseket, hogy mi a teendő.

Mindegyik mást mondott. Sikeresen végrehajtotta a MÁV ugyanazon a banális hibák sokaságát. Nyugodtan, sörből kifogyva érkeztünk meg a siófoki állomásra 15:45-re. Odasasszéztunk az információhoz, és kértük a pénzt. A hölgy elkezdte mondani a kifogásokat, én pedig tanulva az előző évből mindenre felkészülve válaszoltam. Csak annyit tudott mondani: a felettesével kell beszélnie. 1 óra jogi vita és 2 felettes után megszületett a döntés: NYERTÜNK! Visszakaptuk a pénzt!

A szálloda fele még felhívtam a MÁV-ot, hogy panaszt tegyek a telefonos ügyfélszolgálatukra. Elmondtam nekik, a kollégáik össze-vissza beszélnek, ezt ők tagadták. Viszont közöltem velük a hívások idejét, amivel könnyebben megtalálják a panaszáradatban, esetleges opcióként elküldöm nekik a saját felvételemet.

1 hét után kaptam egy bocsánatkérő levelet,beillesztem:

Tisztelt Utasunk!

Rendkívül fontos számunkra minden olyan megkeresés, bejelentés, amely utasainktól érkezik és általa a szolgáltatásunk minőségéről visszajelzést kaphatunk, ezért köszönettel vettük a 2007. x x-én, telefonon tett bejelentését. Megkeresését kivizsgáltuk és azzal kapcsolatban az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni:

Társaságunk lehetőségeihez mérten igyekszik utasai részére a pontos tájékoztatást/információadást, kulturált utazást, szolgáltatást biztosítani. Amint telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül Ön is elmondta, ezt a x x-i és x-i információkérése alkalmával nem sikerült maradéktalanul teljesítenünk.

Biztosítani szeretnénk arról, hogy Társaságunk elemi érdeke, hogy a MÁV-ot képviselő, nevében eljáró kollégák minden esetben utasaink elvárásainak messzemenőkig megfelelve lássák el munkájukat, utasbarát szellemiséget képviselve. Munkatársaink - így a MÁVDIREKT-ben dolgozók is - ennek érdekében időszakos és rendkívüli oktatásokon és kommunikációs tréningeken vesznek részt, ahol elsajátítják a körültekintő, pontos és udvarias munkavégzés, valamint a szolgáltatói magatartás követelményeit.

Az Ön által megadott adatok segítségével munkatársaink visszahallgatták a MÁVDIREKT-ben szolgálatot teljesítő operátorainkkal lefolytatott telefonbeszélgetéseiket. Sajnálatosan munkatársaink az általuk kiadott információk során nem minden esetben tájékoztatták Önt helyesen és megfelelő pontossággal.

Tájékoztatni szeretnénk, hogy az érintett munkatársaink figyelmét felhívtuk a pontos, körültekintő munkavégzés fontosságára.

Ezúton szeretnénk szíves elnézését kérni munkatársaink és Társaságunk nevében az okozott kellemetlenségek miatt.

Megkeresését köszönjük. Reméljük, hogy a jövőben problémamentesen veszik igénybe szolgáltatásainkat.

Üdvözlettel:

** **

ügyfélszolgálati előadó


Valamint csatolnék egy képet, ami nekünk sokkal többet jelent, mint 1-2 ezer forint.

Nekem ez volt az utolsó vonatozásom. A MÁV az a cég, aki azt hiszi mindent megtehet, és ezt mindenkinek tűrnie kell.

Gusztustalan!



 

 

Ha tetszik az oldalunk, akkor kérjük, szavazz ránk a HVG Goldenblog 2011-es versenyén is. Kérd meg a barátaidat is erre! Itt elérhető a szavazás, a Hírblogok kategóriában indultunk!

 

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr613152215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagymoli 2011.08.14. 12:05:58

Reggel 7-től 16:30 ra? Eléggé szép teljesítmény! Érdekelne, mire kell felkészülten válaszolni, hogy hasonló esetben az ember visszakapja a pénzét! (Mondjuk ezért már kárpótlás is járhatna időrablásért, nemcsak pénz!) Nem tudom, mit szólnának, ha ekkora késésnél minden utas visszakérné a pénzét?

Kicsi Kacsa 2011.08.14. 13:13:35

A pénteki veszélyes anyag szivárgása miatt Komáromnál veszteglő, majd busszal szállított utasok késése miatt nem fizetett a MÁV. Azt mondták, nem az ő hibájuk....

index.hu/bulvar/hirek/2011/08/12/ismet_leallt_a_vasuti_forgalom_komaromban/

gozos 2011.08.14. 13:29:37

Gratula a kitartáshoz. Remélem egyre több ilyen ember lesz a jövőben, aki csak elvből is visszaköveteli a pénzét.

Az egészben viszont az a szomorú, hogy amíg a 100 fős kiscég ilyen kifizetéseket VESZTESÉGKÉNT megérzi, a hibázót igen hamar bünteti, kirúgja, helyettük precízebben dolgozókat vesz fel. A MÁV erre kevésbé érzékeny, hiszen az állami támogatás úgyis túlélteti, ha nem teljesít normálisan.

Lásd még: pontatlan, koszos, műszakilag kifogásolható kocsik, IC hibás légkondival döglesztő, büfékocsi még IC-n sem alapértelmezett, stb. És teheti, mert nem érdekelt a bevételben, az állam úgyis kisegíti az ADÓDBÓL és az ADÓMBÓL, bármennyire is nem az elvárható módon teljesít.

Az utazók egyre nagyobb aránya már a buszt választja vonat helyett a nagytávolságú közlekedés eszközéül.

De ez látszólag nem zavar a MÁV vezérkaránál senkit, csak az utazókat és az adófizetők egy részét.

zozo6296 2011.08.14. 17:19:15

Posztoló, nemár, részleteket akarok, milyen kérdésáradattal telefonált?!!?

Sissio 2011.08.14. 18:29:44

Na Zoli tolled mast Nem is vartam :D

karosszékely 2011.08.15. 11:00:07

Lehetett volna kicsit konkrétabb is a kedves beküldő. Ír egy csomót, de semmit nem lehet megtudni belőle, ennek így nem sok értelme van.

Nagymoli 2011.08.15. 16:05:25

@karosszékely: De van, én speciel jót derültem, egész szórakoztató olvasmány! És azóta is eszem a kefét, mert nem tudom, mit kell tudni, hogy visszakapjam a pénzt, ha a MÁV-Stop megszivat! :) Lekopogom, 1 órás késésnél többet még nem sikerült összeszednem. Igaz, alig utazok vonattal.

Ahoj- 2011.08.16. 11:25:51

Az is vicc hogy sírnak a 11-es vonal megszüntetése ellen, pedig Győrből az lenne a leggyorsabb a Balatonra csak kb 5km-en kéne rendbekaparni a pályát a Nitrokémiai átkötővágányon, máris Füredre pikk-pakk leérne a vonat.

Siófoknál dettó ez a helyzet, amit megszüntettek legalább nyáron meg kéne nyitni Lepsénynél aztán mehetne a 2 kocsis Desiro a Balcsira.

SarahConnor 2011.08.21. 18:45:36

Utálatos paraszt szokás, hogy egyesek söröznek a vonaton. Broáf. Egyeseknek még az IC-n is van képük.
süti beállítások módosítása