MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Új magyar IC kocsik?

2011. augusztus 02. - Vittore.

Két saját tervezésű IC kocsija prototípusának legyártására kapott engedélyt a MÁV-tól az egyik leányvállalata, melyek a tervek szerint 50 millió forinttal kevesebbe kerülnének a külföldi ellenlábasaiknál. Fontos előny még az is, hogy az alkatrészek 80%-át hazai beszállítók szolgáltatnák.

A MÁV az elkövetkező 10 évben 200 új IC kocsit kíván beszerezni, a szolnoki prototípusok 2013-ban állnak majd készen a MÁV-os tesztre, ha beválnak, megkezdődhet a sorozatgyártásuk:

Magyar gyártású és 50 milliót spórolhatunk vele

Két saját tervezésű intercity kocsi prototípusának gyártására kapott engedélyt a MÁV-tól a vasúttársaság egyik leányvállalata. A szerelvények megfelelnek az európai szabványnak, de a külföldi kocsiknál 50 millió forinttal olcsóbbak lennének. Az alkatrészek 80 százalékát hazai beszállítóktól szereznék be.

 

A gépsorok már készen állnak, év végétől a MÁV szolnoki járműjavító egyik csarnokában szerelik össze a két magyar tervezésű intercity kocsi prototípusát.

- Lehetőséget biztosít arra, hogy bebizonyítsuk, hogy képesek vagyunk új személykocsik gyártására, és Magyarországon mintegy másfél évtizedes szünet után újraindulhat az iparág - mondta a hírTV-nek Meggyes Tibor, termelésszervezés-vezető.

A vasúti járműgyártást 17 éve állították le, Szolnokon azóta csak karbantartási munkákat végeznek a külföldön gyártott szerelvényeken. A MÁV járműparkjának átlagéletkora meghaladja a 30 évet.



- Kétszáz IC-kocsit kíván a következő tíz évben a MÁV beszerezni, illetve felújítani, erre a munkára szeretnénk pályázni. Első lépésként két prototípust készítünk el, az engedélyt a MÁV Zrt. igazgatóságától már megkaptuk. Terveink szerint 2012 végére ezeket át fogjuk adni a MÁV-Start részére - jelentette ki Zaránd György, a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója.

Az új IC-kocsi nemcsak gyors, de kényelmes, és a modern technikával is felszerelték.

- 200 kilométeres végsebességgel száguldhat a teljesen klimatizált szerelvény. A kocsi kiegészül a korábban nemigen alkalmazott vizuális utas tájékoztatóval is - mondta Farkas László járműfejlesztési vezető.

A prototípust a tervek szerint 2013 tavaszán teszteli a MÁV, ha a szigorú előírásoknak megfelel, megkezdődhet a sorozatgyártás is.


Forrás: hírTV

  

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr523118891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.02. 07:54:43

Szuper. Megint nyerünk rajta kocsinként 50 milliót (ha igaz) viszont elveszítjük a kocsi teljes vételátárat, ha akkora hulladékdomb lesz mint a 3GIC kocsik. Nem volt nyerő választás az sem, nyilván erre utal az is , hogy a maradék 50-et nem nagyon akarják megrendelni.

Amúgy Szolnok miért nem a hegyekben álló személykocsik fővizsgájával foglalkozik? A kocsihelyzeten nagyot javítana, ha gyorsan átmenének a fővizsgán a kocsik és nem hónapokat várakoznának....

Adani 2011.08.02. 08:10:58

Örüljünk neki, h végre megint van magyar kocsigyártás, 200 kocsinál már elég nagy tétel kocsinként 50 misi.

zoli_ 2011.08.02. 10:55:40

Jaja, meglesz ez. Olyan mávos módon.
A kocsikban nem lesz zárt WC, mert az drága. Aztán kihagyjuk az utastájékoztatást, a konnektorokat, a wi-fit, és digitális vezérlésű jóminőségű klímát, majd teszünk bele ocsó kinait. A futómű alkalmas lesz 200km/h-ra, de mivel nem rakunk bele sinféket, így marad a 140. De mindegy, mert ebben az országban belátható időn belül úgysem fog közlekedni az egyes vonal kivételével sehol 120km/h felett vonat.

lyken 2011.08.02. 11:11:48

Na. Végre valami amitől nem felmegy az emberben a pumpa. Nem tudom, hogy megmaradt-e a szakértelem a cégben, de régen komoly renoméja volt Szolnoknak.

- Rendi - 2011.08.02. 12:53:09

Azt lehet tudni, hogy az 50 millióval kevesebb az mennyit jelent?
Remélem a minőségi munkára törekednek, nem pedig az "oldjuk-meg-valahogy" irányelv érvényesül.

Adani 2011.08.02. 13:07:54

A 200 km/h az tökéletes, 160-nál gyorsabb pálya még úgyse lesz egy darabig, a most EU-s felújításnál is 160-ra épülnek max. a pályák, de talán még életükben valamikor fognak 200-al futni legalább bizonyos részeken lesz 200-ra engedélyezve. Ugye 160 felett már szintbeni kereszteződés nem lehet, tehát max. hosszabb szintbeni átjáró mentes szakaszon lehet engedélyezni.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2011.08.02. 13:49:10

@Kimérős szaloncukor (Lédig): "Amúgy Szolnok miért nem a hegyekben álló személykocsik fővizsgájával foglalkozik? A kocsihelyzeten nagyot javítana, ha gyorsan átmenének a fővizsgán a kocsik és nem hónapokat várakoznának.... "

Ott a pont.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 15:19:26

Ígéretes kezdet.

DE:
- Várjuk meg, milyen lesz, addig marad a csendes optimizmus, illetve a csendes kivárás.

Eltona 2011.08.02. 17:34:51

Én is örülnék naki, ha Magyarország tudna korszerű vasúti járműveket gyártani. Viszont a józan véleményem az, hogy ez az egész csak egy nagy blöff. Ha 50 millióval olcsóbbak lesznek ezek a járművek darabonként, szerintem az csak úgy lesz lehetséges, hogy a projekt költségeinek egy részét nem oda fogják könyvelni. Majd lenyeletik a START-al más karbantartási költségeknél.

esef 2011.08.02. 19:39:00

@Adani:
ja, de ha csak 2013-tól mehet a teszt, aztán 2015-2020 között le is gyártják a kocsikat. csak sajnos akkorra a most 30 éves kocsik 40 évesek lesznek, feltéve ha nem esnek szét addig.
most kell megkezdeni a cserét és 2013-tól átváltani a magyar kocsik beszerzésére. szerintem ez lenne az ideális megoldás

gramercy 2011.08.02. 19:46:34

egy nagy kalap FOS lesz

zsoci 2011.08.02. 19:46:55

Milyen gépsorok ? Ez nem tömegtermék amit fos a gépsor ? Egy jármű ekkora sorozatban egyedileg készül, mindenhol avilágban. Az egyetlen ami kell vázsablonok amiben heggesztik, összeállítják. Namost ha ez már megvan akkor ez valami ezeréve túró. De akkor mi tart két évig ? Ha meg nem akkor simán nem igaz valami.

A magyar járműgyártásról meg megvan a véleményem ! Elég a Ganz által gyártot és utólag agyon istenített , már a megjelnésekor elavult, silány minőségben összerakott ócskavasakra gondolni. Én nap mint nap látok ilyenekt és nem is értem, emberek miért gondolják, hogy volt valah magyarországon világszínvonalú járműgyártás ( volt kb. 1925-ig ! ) ! Nem véletlenül az arab világban voltak ( mérsékelt) sikereink.
Egyszóval szerintem ez egy nagyon rossz ötlet ! Inkább meg kéne venni valakitől aki ért ehhez.

Müllverbrennungswerk 2011.08.02. 19:57:13

Ez egy közgazdasági nonszensz. Két kocsit gyártanak le, ami darabonként ötvenmillióval olcsóbb, mint a huszas-ötvenes szériában gyártott konkurens termékek, úgy, hogy a teljes fejlesztési, engedélyezési és felszerszámozási költséget erre a két kocsira számítják?

Furcsa.

okostojgli (törölt) 2011.08.02. 20:06:19

@zsoci:
@Müllverbrennungswerk:
@Eltona:

A Hírtévé valahogy ezekre a kérdésekre nem keresi a választ.

flimo13 2011.08.02. 20:46:37

Jaj ne. Akkor most 30 évre megint valami szar lesz bebetonozva.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2011.08.02. 21:20:47

@zsoci: Mikor a Ganzot szidod, akkor tulajdonképpen mire gondolsz? Az UV villamosokra, amik együtt megtették a Nap-Föld távolság dupláját? Vagy az ICS-kre, amik amúgy most is nagyon jó kis villamosok, így harmincon túl is?

Irigyellek, hogy az ilyen vasak nálad a silány minőséget jelentik... Kb, mintha azt mondanád a német áltagfizetésre, hogy abból te egy hétre sem élnél meg...

A jelenlegi vonatos projekttel kapcsolatban én sem vagyok optimista, de azért ne beszéljünk már hülyeségeket - már bocsánat. Nem a két évvel van a legnagyobb gond, az még teljesen hihető. Egy ilyen gigászi projekt olyan lassan megy, hogy a 2 év még akkor is reális, ha már félig készen lennének a kocsik.

Electrolo 2011.08.02. 21:31:36

Na és vajon új forgóváza lesz ennek a kiváló terméknek vagy meghagyják az eddigi 30 évest ahogy az eddig felújított MÁV - IC kocsiknál ?
Ha viszont új lesz akkor hol fog készülni ?
Az ÖBB a személykocsijaihoz a forgóvázat a Siemens - SGP grazi üzemében tervezteti, gyártatja.
Eme üzem exportálja is a termékeit minden elképzelhetö vonathoz, pl. a német ICE bizonyos sorozatához is itt készültek.
Itt viszont komoly teszteknek is alávetik ezeket. Erre is képes lesz a szolnoki jármüjavító ?
200 km/h-nál már nem lehet elbagatelizálni a forgóváz fejlesztését.

zsoci 2011.08.02. 21:39:38

@sanche: A villamosokkal Mind az UV-val, mind a ICS-vel napi kapcsolatban vagyok, köszi.

Az UV-t nem a Ganz tervezte, csak a háború után gyártotta, borzalmas minőségben. A felhasznált anyagok retenetes ócskák, a méretek pontatlanok. Egyetlen alaktrészt sem leeht egyik kocsiból átteni a másikba, még egy ülést sem ! Azt, hogy 5 évig ment, nema Ganz érdeme, hanem a iszonytos túlméretezésé, meg a borzasztóan egyszerű technikáé. Amúgy rendszeres gondok voltak bizonyos részekkel, csak már rutinból javították a BKV-sok.
Az ICS egy vicc ! Egy gyenge vázszerkezetű, félelmetesen elbonylított, idióta megoldásokkal telerakott műszaki ámokfutás. Ididóta hajtás, tervezési hibás tárcsás fék, ami egy hibásan lemásolt rajz miatt olyan amilyen, eszetlenül megduplázott lemezek, amik a rohadás biztos forrásai, és még hetekig sorolhatnám. Én SK felújítottam már ilyen villamsot tudok róla neketek mesélni. Elég annyi, hogy egy barkácsmunka. Van olyan alaktrész amina furatok 5cm-t vándorolnak. Nincs két egyforma kocsi. Egy röhej. Végzetesen elavult volt mikor készült, a mintaként használt kocsik sokkal korszerübbek. Amúgy az ICS-k 44-33 évesek.Jól mutatja a Ganz borzalmas gyártását, hogy mindneből csk kis szériákat készítettek, azt pedig egyedi módon. Az ICSból is 5 gyártási széria van, amik erősen különböznek. És összesen van 152 legyártott kocsi. Ebből ma 148 forgalmi jármű maradt.

És ezt a sort még folytahatnánk a többi , más magyar termékkel is. Sajno be kéne már végre látni, a "nagy magyar járműgyártó múlt" csak egy ködös legenda. Volt egy izzadságszagú gyártás, ami főleg belföldi igényket elégített ki és megragadt a 60-as évek műszaki színvonalán. A minőség meg 45 után csak meredeken hanyatlott. A többi csak népmese.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.02. 21:40:50

@sanche:
azért németben egy ICE-re kiírt tender után 4 évvel tudtommal hadrendbe áll az első széria. Értsd: menetrend szerinti közlekedésben vesz részt.

názmin (törölt) 2011.08.02. 21:51:09

Azért ez baromi nagy dolog KÉT ÉV MULVA KÉT KOCSI ez egyszerűen rőhejes,addig neg szivjon az ember a rosszvas áron vásárolt halberstadti szeméten!!!!!

jack o'neill 2011.08.02. 22:03:10

Hááát mikor először olvastam, nem lettem hurrá optimista, főleg az IC 3G kocsik, vagy a posta Bhv-k okán. 200 Km/h-re tervezés meg akkor lenne fontos, ha netán külföldre s terveznének (no persze nem a DB-hez, vagy az SNCF-hez).
Az meg, hogy 2013-tól tesztelnék és a jó ég tudja mikortól lehetne sorozatgyártás dolog annak fényében, milyen fain állapotban vannak az IC kocsik, nem túl megnyugtató.

@sanche: Ugyan ez itt többé-kevésbé OFF, de ha a Ganz termékeit véded, akkor azt ne az ICS-el kezd.
Az nem hogy jó, de annál csak a Csufit és a Bengálit tartom rosszabb tujának. Egy pályaromboló, kényelmetlen borzalom, ha a kortársait nézem akkor inkább T3-as, vagy K2-es Tatra, esetleg Duewag GT6.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.08.02. 22:18:00

Atért remélem, hogy ezek olyan kocsik lesznek, amiken egy átlagos magasságú férfinek nem kell egész úton felhúzott lábbal ülnie a helyszűke miatt.

kerdesek05 2011.08.02. 22:58:19

egy ic kocsi ára válság előtt 400 millio huf volt. válság után, meg a valutaárfolyam után ez tuti van 500 milla huf. kb.

Kopi3.14 2011.08.02. 23:29:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem az volt véletlenül, hogy a tenderre már megvolt a jármű a Siemensnél, akárkinél, aki gyártja őket? Mert az alstom TGV utódja is már teszt alatt ál, holott nem nagyon jelentette be senki, hogy fog belőle venni.

bapszy 2011.08.03. 00:33:19

Én személy szerint azt remélem hogy ha lesznek véletlenül új kocsik akkor azokba megtanulják végre normális használni azt a mindenki által szupernek gondolt légkondit (Értsd nyáron a 40 fokos hőségben kb 16 fok a kocsiban és társai) Én ha nyáron ICre szállok mindig abban reménykedem hogy épp rossz a légkondi ott ahol ülök, ha meg működik akkor öltözöm (kapucnispulcsi, sál, hosszúnadrág akkor is ha kint épp kánikula van) különben egy merő jégkocka vagyok a 3 órás út végére és még jól meg is fázom általában.

menőmano 2011.08.03. 00:42:23

Tizenhét évvel ezelőtt le sem kellett volna állítani. Folyamatosan bizonyítani lehetett volna az alkalmasságunkat, hogy itt Mo-on képesek vagyunk ilyen IC kocsik gyártására.
Csak remélni lehet, hogy valóban az utazó közönség minden igényét, kényelmét ki fogja elégíteni.

márta)) 2011.08.03. 00:45:42

A kocsi kiegészül a korábban nemigen alkalmazott vizuális utas tájékoztatóval is"
Na. Igen. ez sem lenne hátrány.
:))

Megdobbent 2011.08.03. 01:01:05

Minden nagyon szep lesz, minden nagyon jo lesz, mindennel meg leszunk elegedve.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.03. 02:03:03

@Kopi3.14:

A DB egy kb. 11000 paramétert tartalmazó listát állított össze, hogy mit kell tudni az új vonatnak. Ebben benne volt az üléseknél levő lábhelytől kezdve a lehajtható asztalka színén keresztül a vonat magasságáig minden.

Nem hinném, hogy egy kész vonatra írták volna. Az ott annyira nem szokás. Azt, hogy a gyártók szintentartották magukat, és valami volt náluk a fiókban, azt inkább.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.08.03. 02:34:13

@názmin: óóó, a Bp-Szeged vonalon de örülnénk a halberstadti szemétnek! Errefelé még mindig kohószökevény Bo kocsikkal oldják meg az utaztatást. Bezzeg a napi egy szem Vásárhely-Szolnok-Bp járaton felújított (és alaposan összekarcolt) Bhv-ból közlekedik 2db. Szóval Mabelt időzve a Csengetett Mylordból: a halberstadti "az finom lesz"!

Egyébként: bizonyára létezik néhány járműgyártó cég a kontinensen, akik már rendelkeznek bejáratott és referenciával bíró IC kocsikkal. Tőlük miért nem lehet venni? Olvasva a fenti leírást, nekem is eszembe jut a magyar ipar elnyűhetetlen remeke, a Bengáli (Szegeden még mindig nem sikerült kivonni őket). Vagy a házituning HÉV kijelzők.

jozicsenko 2011.08.03. 08:13:08

@zoli_:
-a wc tényleg kell, de az egy 1000Ft-os zár
- utastájékoztatás: pár hangfal/kocsi, csókolom
- wifi: na az minek? abszolút luxusnak tartom
- klíma: van az a mostaniakban is, oszt annyit is ér: inkább legyen lehúzható ablak, többet ér...

a kiírásban meg lehet követelni az ilyesmit és be kell tartatni őket- nem nagy dolog

a lényeg persze, hogy a máv megbízott munkatársai a feladatot nézzék, ne a borítékot

bár ez utóbbi esetében tökmindegy, mert akkor eleve német/francia/kínai kocsi lesz, nem magyar...

csipkefa 2011.08.03. 08:36:27

Én annak örülnék, ha az IC kocsik helyett normál vagonokat gyártanának, mert a Bp-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon vannak az ország egyik legkatasztrofálisabb állapotú kocsijai.

1116001 2011.08.03. 08:43:56

KAmu az egész. Se szekértelem, se eszközök. Nem véletlen a két éves határidő a 2db kocsi legyártására. Gépészet sorra veszti el a megrendelés állományát ezért most így próbál állami pénzhez jutni. És valaki megint jól jár majd, mert hogy ebből nem lesz több százas megrendelés állomány az biztos. Különben már rég futkosnának itt az új kocsik százával.

Giraffa 2011.08.03. 08:50:08

@jozicsenko: "klíma: van az a mostaniakban is, oszt annyit is ér: inkább legyen lehúzható ablak, többet ér..."

Szerinted. :) Naponta utazom vonattal, klíma nélküli kocsikban. MINDEN ablak lehúzva. Nem sokat ér a tűző napon, hidd el.

Ilyen alapon autókba sem kellene a klíma, elég, ha letekered az ablakot, ugye? :)

ironos 2011.08.03. 09:03:35

1. Ez magyar gyártmány lesz, ami azt jelenti, hogy a vételár egy része a magyar dolgozók kezében marad, és nem a német, francia stb kezekben. Remélem, hogy a tervezés és a kivitelezés hasonló szintű lesz, mint a konkurenciáé. Mellesleg Mo-on egy külföldi járművel esetén is mennének a fikázások, hogy ez így nem jó, úgy nem jó. Pl.: desiro, talent, traxx...

2. A tervezéshez meg csak annyit, hogy a fő kérdésekben a megrendelő dönt, ő mondja meg, hogy miből milyen kell: dugalj, wifi lesz, dehogy milyen paraméterekkel...

3. Én úgy tudom előírás a zárt rendszerű wc. Az egyébként más kérdés, hogy ez jó-e nekünk. Hétvégén záhony-keszthelyi gyors, halberstadti kocsi (szerintem jobb, mint bármelyik gyorsvonati kocsi) 7 wc-ből 2 volt működőképes, a többi tele volt stb. Amiről persze az állomási személyzet (azon rész, akiknek feladata lenne) és a szervezetlenség tehet, mert nincs idő üríteni.

4. Az még senkinek sem jutott eszébe, hogy a 200km/h külföldre kell. Valószínűleg több pénzt hoz majd, ha 200-as szerelvénybe is be lehet sorozni.

5. A BV nekem nagyon tetszik, igaz az már Ganz-hunslet. Pofás motorvonat. Sajnos kis darabszám, nincs sok pótalkatrész.

Abrakazabra 2011.08.03. 09:07:09

Kellenek az új IC kocsik. Meg kell próbálni itthon felfuttatni a gyártást, ha kell, először licenc alapján. Meg kell követelni a jó minőséget.
Az új kocsiknak nagyon modernnek kell lennie már tervezéskor, hiszen ismerve a MÁV-ot, azok legalább 30 évig közlekednek majd.

Ez alapján kell bele kellően erős klíma (megfelelő beáramoltatással, azaz kevésbé az utasokra nyomja a hideget, inkább terítse a levegőbe, és nem kell állatul túlhűteni, de ha kell, akkor hűtsön), főleg vizuális, plusz némi hang alapú utastájékoztatás, wifi, konnektor, lehajtható asztalok munkához/tanuláshoz/laptophasználathoz, kényelmes ülések, nem széthulló árnyékolástechnika, nagy szemetesek, könnyen tisztántartható belső tér, akadálymentesítés mozgáskorlátozottaknak, zárt rendszerű, szellőztetett, könnyen tisztítható wc, ülőhelyfoglaltás jelzés.
Legyen csendes kívül és belül, minimum max. sebesség 230 km/h legyen.

Megfelelő árakkal, szolgáltatás színvonallal és kocsikkal lehet utasokat visszacsábítani vasúti közlekedésre.

Abrakazabra 2011.08.03. 09:11:19

@csipkefa: Kell az is. Több, mint IC kocsi. Bp-Szolnok-Békéscsaba vonalon is ócskavas járatok vannak. Semmi halberstadti, semmi bhv, csak a régi kabinos, vagy egyterű, 40 éves B-s kocsik.

Mad Mind 2011.08.03. 09:47:10

@zsoci:
Igazad lehet, de 154-ből ma még 148 megy. Egy kis sorozatos terméknél az nem olyan rossz. Pláne ha a Ganz Hunslet-hez hasonlítod. :)

Mad Mind 2011.08.03. 09:49:45

@Abrakazabra:
230-nál már nem lehet csendes kívül.

záporjózsi 2011.08.03. 09:52:09

@zsoci: Nem kell hetekig sorolni, legyen elég annyi, hogy a az ICS jobb, mint amilyennek látszik és rosszabb, mint lehetett volna.
Az UV is egy érdekes dolog, kb. 30 év alatt (közben volt egy világválság, egy világháború, némi fordulatok a politikai irányultságban, emellett pár nagyságrendi változás a villamosok megközelítésében) sikerült eljutni magáig az UV kocsiig. Aztán jött 50 évnyi jó-rossz karban (nem) tartás.

2011.08.03. 10:02:40

OFF

@Abrakazabra: "Megfelelő árakkal, szolgáltatás színvonallal és kocsikkal lehet utasokat visszacsábítani vasúti közlekedésre."

igen, csak akkor csökkenne a benzinbe épített horribilis adómennyiségből származó bevétel. Sőt, a sok új autópályaépítés helyett a vasutat kéne felújítani, amiből nyilván kevesebbet és kevesebb ember részesedhetne. Stb.

Persze kell fejleszteni a közúthálózatot, de ezt nem úgy kéne tenni, hogy a közöttpályás közlekedést elhanyagoljuk.

ON

foodlfg 2011.08.03. 10:30:50

És a gyártás beindítása mennyibe kerül ? Vagy az ingyen van ?

Imeron 2011.08.03. 11:07:04

Csak nehogy olyan lazán szereljék fel az ajtókat, mint a szintén magyar Volvo-Alfa Localo buszok esetében :D.

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2011.08.03. 11:17:18

Én naponta utazom hajnali órákban melózni. (reggel 5 óra elött a Szolnok - Nagykáta - Keleti vonalon) Nemrégiben bevezették, hogy mindent hangosan bemond, milyen állomás következik, angolul, németül, magyarul, majd amikor beérünk az állomásra akkor újra bemondja, a köztes szünetekben meg utastályékoztatás címen az értékeink megóvására megy a duma. Minden bemondás elött megy a bim-bamolás. Olyan hangerővel, hogy a hangszórók recsegnek már, torz a túlvezérléstől. A kaller szerint nem lehet lehalkítani. Ilyen vonatokon a melóba utazó emberek szoktak csak utazni akik kihasználják, hogy aludhatnak fél-1 órát, de ilyen kibaszás mellett ez lehetettlen. Szerencsére némely kaller hajlandó kikapcsolni a dumát és akkor lehet pihizni.

hegylako01 2011.08.03. 11:22:17

Új motorvonatokat kéne venni nem elavult kocsikat. Ugye van Stadler "gyár" nálunk. Lehetne ott gyártani az új motorvonatokat.

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2011.08.03. 11:23:36

@ironos: Végre egy normális vélemény aki nem kezdi el fikázni látatlanban. Szerintem is fontos, hogy sok új munkahelyet fog majd teremteni ha beindul a project. A beszállítói körrel ez akár tízezres nagyságú is lehet simán. Az audi személygépkocsik gyártásához az alkatrészek 80%-át külföldről hozzák be, mégis kb 70.000 embernek ad munkát az országban a cég. A rengeteg fröccsöntött alkatrészek előállításához irdatlan sok kis céggel szerződtek. És ez csak egy pár alkatrész.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.03. 11:44:47

Kellenek az új kocsik, bár szerintem inkább a Bhv-
k felújítására kéne pedálozniuk, ugyanabból a pénzből szerintem sokkal több kocsit lehetne felújítani, akár csak olyan szinten is, hogy új ülés/burkolatok/festés/ablakok. Ettől még szép dolog, hogy Magyarországon gyártják őket, csak akkor csináljanak sokat, hogy legyen értelme a tervezésre költött pénznek.
@názmin: A "halberstadt-i szemetek" a legnormálisabb vagonok közé tartoznak, nem tudom, mit fikázod.

jack o'neill 2011.08.03. 15:14:59

@SomyTomy: Bhv-kat felújítani?
Hát már felújítottak egy rakattal (300 db ?), jó sz*r is. Dupla középső ajtó helyett szimpla, klíma terv törölve, de legalább csak minden második ablak nyítható, vageszgyerekek által könnyen és jól barmolható ülések, hogy csak pár negatívumot mondjak (és ugye a nem létező kamera/utastájékoztatás/stb). Szóval inkább ne újítgassák őket, a kohó már úgyis várja őket szeretettel...

názmin (törölt) 2011.08.03. 20:58:30

@sirdavegd: Nem akarlak elszomoritani de a bo,bko kocsik sokkal kényelmesebbek és a fel és leszállásrol nem is beszéltem!

názmin (törölt) 2011.08.03. 21:01:39

@SomyTomy: Ezt nem komolyan irtad ugye,kérdezz meg utasokat jegyvizsgálokat és ők elmondják hogy mennyire jok a halberstadti kocsik amit ROSSZVAS ÁRON vett a máv!!!!!!!!!!

Kopi3.14 2011.08.03. 21:56:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Műszakilag egy ilyennél nem a ábhely, asztalszín a kérdés, az kb mint az autóknál a krómbetét, extra pohártartó hátul létezik.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.04. 01:14:15

@Kopi3.14:

És gondolod csak ezek szerepelte a kb 11000 paraméter között?

hegylako01 2011.08.04. 10:31:13

@Kopi3.14:
Jobb helyeken minden apró cseprő paramétert megadnak a tendernél, hogy amikor átadás van ne legyen probléma. (Ugye emlékszel a négyes metróra)

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.04. 11:30:28

@názmin: Én is utaztam már halbertsadti kocsin, nem is egyszer, és egyetlen bajom az volt, hogy nem lehet minden ablakot nyitni. És ha rosszvas áron vette a MÁV, annak meg csak örülni tudok, legalább nem volt drága. És kikérem magamnak, hogy ilyen stílusban válaszolj, csak mert nem egyezik a véleményünk.
@jack o'neill: Ezt nem tudtam, én még nem találkoztam felújitott változattal, bár így a leírásod alapján tényleg nem egy sztár vagon. De ettől még azért koncentrálhatnának arra, hogy a Bhv-k helyett legyenek új vagonok.

hegylako01 2011.08.04. 13:09:38

@SomyTomy: Egyetértek veled. Én sokkal szívesebben utazok illetve utaznék halbertsadti kocsikon, mint a kohószökevény régi Bhv marhavagonokban. De sajnos az ország keleti felén csak Bhv jár. nagy ritkán jönn erre egykét szolnoki posta-Bhv az is jó egy minőségi ugrás a környéken.

názmin (törölt) 2011.08.04. 15:13:30

@SomyTomy: Kedves Somy TOMY!Ne haragudj ha bántónak érezted amit írtam nem állt szándékomban ezt tenni szerintem semmi sértőt nem irtam de BOCSÁNATOT KÉREK tőled,sajnos itt SZOMBATHELY környékén nagyon sok van ezekből a kocsikból és egy négy órás úton nem a legkényelmesebb főleg ha valaki ül az ember mellett én tényleg komolyan írtam hogy az utasok és jegyvizsgálók is szidják ezeket a kocsikat hogy ilyen hosszú útra nem valók!Még egyszer elnézést kérek ha sértőnek tűnt számodra a stílus,isten ments hogy idegen embert akit nem is ismerek megsértsek!!Szép napot kívánok neked!!

Kopi3.14 2011.08.04. 21:02:38

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Én tudom, hogy nem csak ezek, te hoztad fontos kritériumként ezeket.

@hegylako01: jobb helyeken nem az átadáskori mizériák ellen adják meg ezeket, hanem mert ezzel definiálják mit akarnak. Amit nem adnak meg, azt nem kérhetik utólag számon, csak jelentős felár ellenében.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.04. 21:15:17

@názmin: Semmi probléma, előfordulnak félerértések, örülök, hogy sikerült tisztázni. Egyébként szerintem nem olyan rosszak, kibírtam, mikor Pécsre utaztam vele, pedig az tényleg minden bokorban megállt.

márta)) 2011.08.04. 21:35:52

A MÁV az elkövetkező 10 évben 200 új IC kocsit kíván beszerezni,"

Nincs ebben semmi különös. Végre már történik valami:)
Lesznek jól felszerelt "szuper" IC kocsik.
Csak nagyon remélem, nem csak terv lesz, meg is fog valósulni.
Nem csak képzeletbeli-, hanem igaz valóság lesz.
:)

názmin (törölt) 2011.08.04. 21:38:58

@SomyTomy: Szerencséd volt hogy nem olyan ember ült melleted mint én vagyok a 150 kilommal,remélem ezt nem piszkálásnak veszed én tényleg annyi vagyok na meg kb 185 cm magas!!!!!!

márta)) 2011.08.04. 21:45:57

Nem is értem?! Itt már az is baj, ha a MÁV. sznvonalasabb , kényelmesebb utazást igér.
Mi?van?! már.
:)

márta)) 2011.08.04. 21:49:35

Bocsánat! Már írni sem tudok,:)
Azt akartam írni, hogy "színvonalasabb"
bezony.ilyen ez.
:))

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.05. 00:45:49

@Kopi3.14:

Ebben benne volt az üléseknél levő lábhelytől kezdve a lehajtható asztalka színén keresztül a vonat magasságáig minden.

Nem akarlak bántani, ezért szerintem csak figyelmetlen voltál, és meg a mondatelemzés.

Kopi3.14 2011.08.05. 18:47:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: épp erre írtam, hogy ezek az extralistát képviselik, ha autókról beszélünk, konstrukciós szempontból irrelevánsak. Vagis ezektől függetlenül lehetett polcon olyan, amit csak le kellett kapn, s betolni a dokumentációt.

Ergo mégis mint rendkívül fontos emelted ki nem a max sebesség, utazósebesség, forgóváz jellemzői, stb. elemeket.

Kopi3.14 2011.08.06. 22:35:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem érted. Egy gyártónál a szín, asztalka mérete, formája, ülésosztás extralista. Ezektől függetlenül lehet ott már kész termék, szóval nem ezek jelentik, hogy kire szabták rá a tendert, vagy sem.
vagy csak érteni nem akarod?
süti beállítások módosítása