MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Érdekel valakit, hogy reped a sín?

2011. július 30. - Vittore.

Balázs két hete küldte levelét (bocsi!), amelyben az istvánteleki delta állapotáról ír. Ott 3 aljzatról is hiányzik a rögzítés, így a sínkorona folyamatosan deformálódik. Ráadásul át is van repedve, mert szerinte nem csak felületi repedés.

Ez volt a levélírás előtt 5 héttel, ekkor Balázs szólt egy arra járó vasutasnak, s mivel semmi sem történt, 2 héttel később a rákosrendezői forgalmi szolgálattevőnek is. Újabb 3 héttel később írta meg a levelet és csinálta az itt látható képeket.

Mint írtam, azóta újabb 2 hét eltelt, írtam Balázsnak is, tudósítson, van -e azóta változás, illetve egy levél ment a MÁV-Start Zrt.-nek is, hogy továbbítsák az illetékesnek. Én csak azt nem értem, hogy miért nem érdekel senkit sem a bejelentés, vagy ha érdekel, akkor miért nem tudnak visszaszólni a bejelentőnek?

Íme a levél, s a képek (melyek kattintásra sokkal nagyobbak lesznek):

Hali

Ezt a kis anomáliát kb 5 hete fedeztem fel az istvánteleki megállóban, akkor szóltam is egy arra járó vasutasnak, gondolván majd csinálnak vele valamit, aztán kb 3 hete miután még mindig semmi változás nem történt, szóltam a rákosrendező a forgalmi szolgálattevőnek, hátha történik valami.

Mai nap megint arra jártam (2011.07.17. - a szerk.), most már fényképet is csináltam, mivel tovább romlott a sín állapota. Ezen a vágányon járnak be az északról érkező nemzetközi gyorsvonatok a keletibe, valamint teherforgalom is van rajta.

 

Képek telefonnal készültek, de azért látszik hogy 3 aljzat betönról hiányzik a rögzítés és így a káros visszaható erők miatt a sínkorona elég szépen deformálódik. Legelső alkalommal azért figyeltem fel rá, mert egy tehervonat haladt át rajta, a normálistól erősen eltérő csattogással.

Mára már a sínkorona át van repedve kb a feléíg, és nem csak felületi repedés, a sínkorona teljes mélységén végig fut. Lehet a Mávnak a negatív reklám is reklám, de nem biztos hogy ezt egy nemzetközi gyors kisiklatásával kellene megvalósítani.

A poén az egészben az, hogy a pályabejáró pont ezzel szemben lakik a megálló mellett.

Balázs

 

Frissítés: Ma délután az érdeklődésre tekintettel kiment újra a levélírónk, semmi sem változott, s csinált még 3 újabb képet:

 

 

 Tetszett? Itt letöltheted PDF formátumban: Érdekel valakit, hogy reped a sín?

  

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!


A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr63111280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt501 2011.07.30. 14:06:07

Lehet hogy tényleg arra várnak hogy kisiklik e egy vonat, mert akkor több pénzt kaphatnak...Gyanakszom erre egy ki a játék.

con 2011.07.30. 14:18:52

Amíg nem hal meg senki, addig nem érdekes, akkor meg majd jól meglepődnek, hogy hogyan történhet ilyen ennyire váratlanul a makulátlanul karbantartott vonalon.

Hosszú nyomozás után az is ki fog derülni, hogy az időjárás a felelős.

con 2011.07.30. 14:19:29

És persze nem lehetett volna megelőzni a tragédiát.

ketroot 2011.07.30. 14:35:19

Ez a mentalitás jellemző az egész országra.

Zsolt501 2011.07.30. 14:37:13

Én Azon is tudok röhögni, hogy gyerekkoromban másfél óra alatt felért Szegedről Budapestre a vonta, most ez több mint 2 órába telik, szép ez a fejlődés, de ez a sebesség talán az 1900-as évek elején jó lett volna, de most kicsit röhej...

Kovács I 2011.07.30. 14:51:28

A pályának semmi olyan baja nincs ami a vonatközlekedést akadályozná vagy veszélyeztetné. Az itt kommentelőknek fogalmuk nincsen arról mennyi biztonsági tartalék van a vasúti pályában úgy általánosságban véve. Ennél komolyabb hibák is találhatóak mégsem siklik ki semmi. Jó szándékú laikusok vizionálnak katasztrófát ott ahol legfeljebb vihar a biliben van... Majd ha eltörik, akkor megcsinálják. Amíg a biztosítóberendezés nem "észleli", addig mennek a vonatok a menetrendi sebességükkel.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.07.30. 15:04:46

Egy ilyen apróság kijavítása bizony a MÁVos számítás szerint több millió forintba kerül.

Észlelik a hibát, mivel nincs döntés a javításról, kitűzik a lassújelet, és elkezdik kiszámolni mi minden kell a javításhoz. De sérül a sín is, a változó helyzetet újra és újra értékelik, megannyi szakember megannyi értékes munkaóráját fordítva a feladatra. És közben minden jelentős változásnál szorgalmasan kitűzik a lassújelet.

A lassújel okán akadnak késések, ez túlmunkával jár, a mozdony amortizációjára, stb. hat, elkezdenek emelkedni a költségek, így egy jelentős károkkal járó hiba kapcsán szükséges felújításról kell tervezni, a tervet elfogadni, dönteni. Nem kevés munkaóra van benne, és ugye a MÁV parancsvezérelt rendszerében ez sok döntési szinten lévő vezetőt érint.

Majd miután minden érintett vasutas dolgozott rajta, és pontosan tudjuk, nem véletlenül vannak ők a MÁVnál, szükség van az ő elismert szaktekintélyükre, szakértelmükre, és ők bizony keményen dolgoznak megszületik a döntés.

Ekkor már több dolgot kell cserélni, így persze vágányzár kell, komoly szerelvény kell a javításhoz, stb.

Mert olyan nincs, hogy az egyszeri melós parancs és megfelelő előkészítés, tervezés nélkül pótoljon egy csavaranyát, hová lenne akkor a világ.

Máshol a javítás és a dokumentálás lehet egy csapat feladata és utólag hagyják jóvá. De ott kevesebb a lassújel, és mehetnek akár 160nál nagyobb sebességgel is vonatok.

Zsolt501 2011.07.30. 15:06:20

@Kovács I: Lehet hogy vasutas vagy és értesz is valamelyest hozzá amit csinálsz. De nézzük már meg milyen állapotban vannak a vasúti pályák kis hazánkban és azt is miért is van több szakaszon is forgalom lassítás és súly korlátozás???
Mint fentebb is írtam pont a szeged budapesti szakaszon is rengeteg a probléma illetve amennyit lassult a sebesség az is igen gázos napjainkban...
A másik ha Ausztriában vagy Németországban ilyen hibák lennének a sínekkel akkor nem a biztonsági tartalékokra hivatkoznának...

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.30. 15:12:29

Kedves Balázs!

Köszönjük jelzését, de fülünk botját sem fogjuk mozgatni. MI ugyanis egy nagy büdös állami cég vagyunk, 50 évvel ezelőtti "mindenmindegy" mentalitással.
- Ha történik valami, akkor majd egymásra mutogatunk, és kirúgjuk a pályabejárót.
- Igazából pénz lenne a felújításra - de le se szarjuk, mert inkább fizetünk kártérítésnek meg baleset utáni helyreállításra 500 millió Ft-ot, mint néhány millióból elvégeztessük a cserét.
- A javítást is meg tudnánk szervezni 1 éjszakára egy kisebb vágányzárral, de nem fogjuk, mert az munka. Sokkal egyszerűbb 1 hónapon keresztül 24 órázni az esetleges baleset után.
- És végül, kérem, hogy értse meg, hogy az Ön által elvárt gyors cselekvéshez kellene egy kis előre gondolkodás, felelős magatartás, és nem utolsósorban utasaink érdekeinek előtérbe helyezése, saját seggünk meresztése helyett. Ezt ne várja tőlünk, mert LESZARJUK!

Üdvözli önt és kedves családját a vértesszőlősi előember után a második legöregebb magyarországi őskövület, a MÁV!

Zotya@pest 2011.07.30. 15:15:09

Tisztelt Kovács I.

Ebben a sínszakaszban lehet hogy vannak még tartalékok de bőven túl van azon az állapoton ami kritikán aluli, és azonnali javításra szorul mert ilyen mértékű minőségromlást nem szabadna figyelmen kívül hagyni, ugyanakkor ha a sínből ki van törve egy darab azt nem jelzi a biztosítóberendezés, sőt megkockáztatom hogy a törést sem biztos hogy jelezné mivel lássuk be ez a MÁV és nem valószínű h maradéktalanul működnek a biztosító berendezések...
A GEO bordás leerősítés hiányosságairól ne is beszéljünk...
és csak úgy megjegyzem hogy az 1900 as években és tudták a vonatok a 3 órás Budapest-Pécs menetidőt, amit ma csak nehezen tudnak tartani...
üdv.:
egy leendő Építőmérnök

pukancs 2011.07.30. 15:28:32

"3 aljzat betönról hiányzik a rögzítés és így a káros visszaható erők miatt a sínkorona elég szépen deformálódik."

Valaki mondja már meg hogy tud egy sín így meggörbülni/sérülni?

mi az a visszahatóerő?

Gaius_54 2011.07.30. 15:37:02

Zsolt501: Nem gyerekkorodban, hanem maximum álmodban ért fel vonat Szegedről Pestre másfél óra alatt. 191 km. Ha nem megerőltető, számolj kicsit. :)
Sajnos a hozzászólásod a röhej.

aha, persze 2011.07.30. 15:37:26

Mit rinyáltok, utasok?!
Tartalék van benne! nem látjátok? Ott van, csak jól meg kel nézni a képet.
Évi sokmilliót fordít a MÁV Sínbe Tartalékhelyezési Osztálya a sínekbe történő tartalék belehelyezésére. Pont emiatt kevésbé gyors (nem lassú, csak kevésbé gyors) a Szeged-BuTapest vonal. Viszont erről nem adunk több információt, ez az egyik alvállalkozónk céges titka.
Józsit kiküldjük egy vödör tartalékkal, aztán ha szükségét látja, beletesz egy bizonyos mennyiséget a sínbe. Az országban a legprofibb módon.

FalcoM 2011.07.30. 15:39:12

Tisztelt Kovács I.

Ha a mávnak lennének biztonsági berendezései, akkor nyilván nem fut rá egyik vonat a másikra, mint Monorierdőnél néhány éve. Csak a vakmázlinak köszönhető, hogy a párommal nem értük el a kérdéses járatot anno. Lassan nem értem, mi a szarnak veszek bérletet, ha ez a corrupt maximus "állami" pénznyelő
ELINDÍTANI nem képes a vonatot időben. Valamint, ha olyan nagyon sok lenne a tartalék a pályákban, akkor lehet, hogy Kína nem építene nekünk vasutat, mert az már borítékolható, hogy így lesz. Ha ez így megy tovább, az indiai szint is nehezen lesz tartható, nemhogy ez a jelenlegi ami erősen a "szar" felé konvergál. Summa summarum nem kellett volna az egészet szétnyúlni, szétprivatizélni és akkor nem ez lenne a szituáció. A beküldőnek tudnék hasonló képeket küldeni a kispesti sínpályákról, ahonnan a rögzítők kezdenek eltűnni a talpfákból vagy mikből. De egyszer majdcsak lelép a vonat a sínről és akkor majd a valóság lesz a felelős a történtekért. A máv meg okosan teszi, hogy hagy minket kommentelni, mert mindennap tudnék írni valami kedveset.

M_R 2011.07.30. 15:41:22

@Zsolt501: Nekem is vannak emlékeim amikor bőven 2 óra alatt volt a Bp-Szeged menetidő. Igaz az csak sima gyorsvonat volt - ma pedig az IC-nek 2.5 óra kell (elvileg 2:22, de szerintem ha 10 perc alatti a késés akkor a sínbohócok pezsgőt bontanak..)

Ha így haladnak akkor 10 év múlva biciklivel is gyorsabb lesz :)

Gaius_54 2011.07.30. 15:41:46

@pukancs: Valószínűleg ott régebben kipörgött egy mozdony kereke (megkapart autós nyelven) és mart egy gödröt a sínkoronába. Aztán az évek során minden, a gödrön átguruló kerék döccent egyet-egyet.
Ezzel minden alkalommal ütve egyet a sínkoronán, ami szépen eldeformálódott.

Csapee 2011.07.30. 15:42:15

@pukancs: Visszahatóerő:
Amikor a fal adja a másikat. Itt a vonat adja a pofont, te vagy a sín és a fal a beton. Nagyjából

M_R 2011.07.30. 15:50:08

@Gaius_54: A másfél óra az kissé túlzás, de 1:45 körül simán megfutotta... Csak akkor még a pálya nagy részén lehetett 140-nel haladni és nem állt meg az IC minden görbe fánál (ma ha megnézed a mnetrendet, az IC: Bp-Ny, Zugló, KöKi, Ferihegy, Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kistelek, Szatymaz, Szeged - na ez a haldokló nyugaton nem IC, hanem személyvonat...és abból is a lassabb fajta)

Nekem fél éve volt "szerencsém" - valószínű életemben utoljára - megtenni a Bp-Szeged távot röpke 5 és fél óra alatt... Legközelebb ha magyarisztánba látogatok, inkább bérelek autót.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2011.07.30. 15:51:21

teljesen laikusként nekem furcsa ez a sérülés... inkább olyan, mintha ott valamit rátettek volna a sínre és a vonat átment volna rajta.

Róókakoma 2011.07.30. 15:59:25

Megnéztem így két hét után a post örömére, de nem kellett csalódnom, a helyzet változatlan, talán kicsit nagyobb lett a repedés, más érdekes nem történt a környéken.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2011.07.30. 16:05:26

A nemrég kisiklott kínai szuperexpressz tervezésének egy fázisából (fikció):

Mérnök: - Főnök, nem lehet, hogy egy kicsit alaposabban kellett volna tesztelni a biztosítóberendezést? -
Főnök: - Semmi szükség rá. Van abban tartalék. -

Ez csak úgy felötlött bennem.

Én nem értek hozzá, tényleg, se metallurgus, se vasútmérnök nem vagyok (csak pár évig dolgoztam a dombóvári mozdonyreszortosok közt, de az nem számít).

Igaz, nyilván annak idején a megroppant tetejű V63-asokban is volt tartalék, amikor az első szériákban a négy pontos rögzítésű áramszedőt kicserélték 3 pontos félpantográfra. Csak úgy példának. De megcsinálták, frankó "nyúlketrecet" építettek beléjük utólag, hogy megerősítsék a tetőt.
Ja, meg a nem kellő hőméréskleti tűrésű elemekből épített vezérlőelektronikában is volt tartalék, úgy hívták a tartalékot, hogy hősugárzó, amit a vezérlés szekrénye mellé helyeztek, különben rendszeresen leállt télen.
Meg a félpantográfok csuklóinak kenésére használt zsírban is volt tartalék, igaz, néha télen okozott szolgálatképtelenséget, mert egyszerűen "belefagyott" és nem ment fel az áramszedő...
Meg a biztosítóberendezésekben is volt tartalék, amikor az állomásról történő kihúzsákor a nagy gyorsítóáram miatt gerjesztett elektromágneses mező úgy bezavarta, hogy visszadobta pirosra, ami miatt EÉVB levágott, és amikor ez Simontornyán történt, az nagyon vicces volt, mert általában a gép épp begurult a hídra a szigetelt szakaszra és onnan aztán se ki-se be, amíg ki nem húzták valamivel :)

Sok-sok ilyen tartalékról tudnék mesélni...)

Gaius_54 2011.07.30. 16:05:43

@M_R: A Szeged-Budapest Nyugati vonalon sohasem lehetett 140 km/ó sebességgel közlekedni. Egyetlen rövid szakaszon sem. Így menetrend szerint nem is közlekedett soha sem vonat annyival.

Gaius_54 2011.07.30. 16:06:51

@M_R: Arról nem is beszélve, hogy nem is lett volna mivel. :)

Zsolt501 2011.07.30. 16:06:57

@M_R: Na jó lehet hogy nem 1,30 óra volt az út, de az is biztos hogy nem is több mint 2 óra, és az hogy az IC-ből lassú személy vonatokat csináltak az is bizony gáz...
Nem igazán értem miért nem lehetett meghagyni hogy legyen egy minden fánál megálló szerelvény és legyen egy tényleg csak a nagyobb helyeken megálló szerelvény...Nem tudom elhinni hogy ez veszteséges volt a mávnak.

Zsolt501 2011.07.30. 16:12:55

@Gaius_54: Ezt azért te sem gondolod komolyan mert bizony volt olyan idő amikor még (1980-as évek) 160Km- mert a Napfény interCity én pár hónapja jöttem a nyugatiból és volt olyan szakasz ahol a vonat 150KM-el ment kb 20-25 percig, de sajnos ez elég rövid szakasz volt és ez este az utolsó előtti vonat volt a hétvégén. Meg is jegyezte mindenki a vonaton hogy nagyon sietett a vonatvezető, mert még sosem értünk ilyen gyorsan szegedre.

Zsolt501 2011.07.30. 16:15:48

@Gaius_54: Miért szerinted a szeged budapest szakasz mikor lett villamosítva?
És bizony tudták a 160KM-et bizonyos szakaszokon már a 80-as években is a vonatok, sőt volt olyan TV híradó is ami ezt ki is hangsúlyozta, amit már bizony csak múlt ként lehet kezelni.

Róókakoma 2011.07.30. 16:16:56

Itt a mai helyzet képekben:

(ftp)

downloads.kot.hu/SZ_sin/

az egyiken jól látszik hogy nem egy helyen van ilyen, hanem szépen ritmusosan ismétlődik, amig le nem csökken a káros hatások ereje.

Gaius_54 2011.07.30. 16:17:29

@Zsolt501: Még a 2 óra is necces. Konkrétan nem jártam arra, mikor gyerek lehettél, de a 2:30 menetidőhöz is 95,5 km/ó-s átlagot kellett volna menni, ami nyilvánvaló képtelenség, mert a Cegléd-Szegedi pálya nem volt 120-ra kiépítve. Ceglédtől pedig Kőbánya Kispestig: C.B.Cserő 100-as, állandó 80-as korlátozás volt Pilisen, Monoron (ívsugárhiány miatt, Albertirsán és Vecsésen 100. Üllőn 80. A ferihegyi átjárónál életvédelmi 90 km/ó. Kispesttől a Nyugatiig pedig eleve 80-as a pálya. Tehát erre lehetett menetrendet tervezni.

Jofiu 2011.07.30. 16:20:49

@Kovács I:
Egy ÉP pályában rengeteg tartalék van.
Itt a rögzítések - amelyek valamelyest elosztják, elsimítják a maximális igenybevételeket - a sínkorona hibája - ami akkora plusz dinamikus terhelést okoz, hogy a sín anyaga lokálisan megfolyik közvetlen a kerekek alatt mint munkadarab az üllőn -, és a repedés, amiről mint elvileg hozzáértő tudhatod mekkora veszély egy dinamikus tehernek kitett szerkezetben, nem függetlenül a lokális folyástól (legygyakrabban a fáradásos törés jelenségkörében talalálkozhatunk a témával), ezek mind egy közel sem ép állapotot mutatnak. Láthatóan a tartalékok még nem merültek ki - akkor valószínű ezt a szakaszt egy kisiklott vonat teste takarná éppen - de a rengeteg tartalék erős túlzás.
Ha esetleg ezen a területen dolgozol és feladatod a pályák vizsgálata akkor óvatosabban fogalmaznék a helyedben, nehogy kimerítsem a foglalkozási körben elkövetett gonatlan veszélyeztetés fogalmát.
Mert ennyire nem siklanak ki szerelvenyek Magyarorszagon:
kepfeltoltes.hu/110730/v63_02_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/110730/v63_13_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/110730/v63_21_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/110730/sinek__007_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Csak annyi volt a 'bűne' a szerelvénynek, hogy a kitérőből jött ki, ennek megfelelően lassan, gondolom nem többel mint 20km/h. Állítólag hiányzott jópár csavar a lerögzítésból, a sín jó állapotban volt. Mindez azon a váltón amin naponta tíz IC is átmegy, szerencsére már csak lassan, olyan szar állapotban van a pálya, hogy évek óta lassújel van rajta.
A post sérült síne is előbb utóbb kap majd egyszer egy frankó kis oldalirányú lökést ami kimeríti a megmaradt tartalékot is, aztán lehet majd magyarázkodni, hogy ilyen előfordul és minden rendben volt.

Uninvited 2011.07.30. 16:21:48

@Gaius_54: az tény, hogy mindenfelé lassul a közlekedés ha a MÁV-ot nézem. Pécs - Bp. is vagy egy órával lassan több mint 5-6 éve. Valószínűleg azért, mert egy forintot nem költenek a pályára, csak a lassú jeleket teszik ki folyamatosan. Ez van sajnos. Ez a MÁV :)

Uninvited 2011.07.30. 16:26:40

@Róókakoma: ez hol van pontosan? mert én is itt lakom Istvánteleknél a vasút mellett :) nem szeretném, ha a Jaroslav Hacek EC egyszercsak a kertemben parkolna le :D

Róókakoma 2011.07.30. 16:28:02

Tartalék témához még annyit: 1962 az érintett sinek gyártási éve. 49 éve mennek rajta vonatok, Valaki aki ért hozzá megtippelhetné ennyi idő elteltével mekkora az esélye egy 48,5 kg/fm sínnél a fáradásnak.

Gaius_54 2011.07.30. 16:29:01

@Zsolt501: én 36 évig mozdonyt vezetem Nyíregyháza - Bp. Nyugati közt. :) Elég érdekes lenne, ha te nekem tudnál valami újat mondani erről.
Ha már ennyire okos vagy, megmondhtnád mi a rosseb vontatta volna 130 km/ó sebesség fölött a vonatokat, mert a V43 sorozatnak annyi volt akkor még az engedélyezett legnagyobb sebessége. :)
Cegléd-K.K.félegyháza közt 1980-ban, Le Szegedig meg '82-ben villamosították a vonalat.
Én meg '74-től voltam mozdonyvezető, tehát jelen voltam és nem csak tippelgetek a gyerekkori emlékeim közt.

Zsolt501 2011.07.30. 16:30:18

@Gaius_54: Ne az átlag sebességet nézd, de te tudod, én meg azt amit mértem, mert bizony megvolt a 150 mikor mértem, viszont az is igaz hogy volt olyan szakasz ahol csak döcögve mentünk...

Zsolt501 2011.07.30. 16:31:54

@Gaius_54: Na ha mozdony vezető voltál akkor neked kéne legjobban tudnod mit is lehet ezekből kihozni ha a mozdonyvezető sietni is akart...

Róókakoma 2011.07.30. 16:32:54

Helyszín GPS koordináta:
N 47°32'59.584"
E 19°06'22.610" ( +-10m)

Kicsit sétáltam, sok helyről hiányoznak még alátét rugók, csavarok, de máshol nem olyan kirívó mint itt

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.30. 16:55:07

@Kovács I:

"A pályának semmi olyan baja nincs ami a vonatközlekedést akadályozná vagy veszélyeztetné."
- Mégse ilyennel építik tele jelenleg Tárnok-Fehérvár szakaszt.

" Az itt kommentelőknek fogalmuk nincsen arról mennyi biztonsági tartalék van a vasúti pályában úgy általánosságban véve."
- Az itt kommentelők legalább felének van. Ahogy arról is, hova vezethet, ha már nincs meg a tartalék. hogy arról is van fogalmuk, hogy sokszor egy 3 cm-es vasdarab is tehet 100 sérültes balesetről.

" Ennél komolyabb hibák is találhatóak mégsem siklik ki semmi."
- Egyrészt szerencsére, másrészt az ennél komolyabb hibák megléte remek példa rá, hogy miért egy szarkupac a MÁV.

"Majd ha eltörik, akkor megcsinálják."
- Miért kell megvárni, míg eltörik? Az állami közlekedési szarkupacoknál miért nem működik a megelőző karbantartás?

"Amíg a biztosítóberendezés nem "észleli", addig mennek a vonatok a menetrendi sebességükkel."
- Az elmúlt hetek csak biztberhibákról szólnak.......

Nagymoli 2011.07.30. 16:59:12

@Zotya@pest: tudtommal nincs olyan biztosítóberendezés, ami a sínek minőségét jelezné...

L0ve 2011.07.30. 17:16:11

@Uninvited: Az a vonat mióta létezik, soha nem ért be időben. Egyszer emlékszem egy jókora vasdarabot húzott maga mellett a Keletiben. :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.30. 17:24:33

Szokásos MÁV színvonalú beleszarás...

@Gaius_54: Ehh. Tab-Kaposvár, folyamatosan nyúlik a menetidő, a 80-as évek végén negyed órával rövidebb volt, mint 2006-ban, pedig közben szüntettek is meg állomást. 2006 óta meg nem mentem arra, de nem hiányzik.

Budafoki 2011.07.30. 17:41:41

@Gaius_54:
@Zsolt501:

Szeged > Nyugati: Nyugati > Szeged:
1993-94:
- Napfény Ex 2.24 2.21
- Maros Ex 2.30 2.24
- legtöbb gyors 2.28 2.23
Az Ex a mai öszvér IC-hez képest nem állt meg Zuglóban, Ferihegyen (még nem volt), Kisteleken és Szatymazon.
A gyors nem állt meg Szatymazon.
(A '85-'86-os menetrendem nagyobb kutatást igényelne.)

2005-2006:
- IC 2.13 2.14
- gyors 2.33 2.37
Az IC csak Kőbánya-Kispesten, Kecskeméten és Kk.-félegyházán áltt meg.
A gyors a mai öszvér IC-hez képest nem állt meg Szatymazon.

2010-2011:
- öszvér IC 2.22 2.22

Ne felejtsük el, hogy ITF van, órás közlekedéssel, ezért minden vonatnak meg kell állnia Nagykőrösön, Kk.-félegyházán és Szatymazon a keresztezés miatt (=30 percenként). Az öszvér IC menettartama pont a 2005-2006-os gyorsvonat és IC között van. Dilemma volt akkoriban, hogy hogy oldják meg az ütemesség kérdését:
a) kétóránként IC és kétóránként gyors, vagy
b) óránként öszvér IC.
Az a) esetben valószínűleg az IC-k kihasználatlanul jártak volna, míg a gyorsok tele, de csak kétóránként.
A b) esetben is kihasználatlan az IC-vonatrész, viszont az órás követésű gyorsvonati közlekedés kedvezőbb eljutási lehetőség, mint a kétórás.

Így az IC lassabb, a gyors gyorsabb lett. Állítólag nőtt is az utasszám.

A 1,5 órás menetidő álom (volt). Az alkalmanként, haváriahelyzetben előforduló extrém menetidő pedig ne legyen hivatkozási alap, mivel az esetek több mint 95%-ában rendben történik a közlekedés.

laci_52 2011.07.30. 17:43:43

Laikusként annyit tennék hozzá a dologhoz, hogy ilyen pályahibát a mozdonyvezetők biztosan észlelnek és elképzelhető, hogy némelyikük rendszeresen jelenti is az illetékeseknek...

Budafoki 2011.07.30. 17:53:41

@ColT:
Az állomások megszüntetése nem csökkenti törvényszerűen a menettartamot, azt nem szabad várni tőle.

Optimális esetben nincs köze hozzá, de könnyen lehet, hogy növeli, különösen közlekedési zavar esetén, mert a hosszabb egyvágányú pálya miatt ritkábban lehet a vonatoknak találkozni, korábban és többet kell várni a szembejövő vonatra, csökkent a pálya rugalmassága, áteresztőképessége.

Erős szerepet játszik a menetrendi struktúra és a pályasebesség alakulása.

Pl. Abaújszántó és Hidasnémeti között 1994-ben 3 állomás volt: Boldogkőváralja, Hejce-Vilmány, Gönc. Ma egy sincs. A legrövidebb menettartam akkor 52 perc olt, ma 42. Ez egy ellenpélda, vagyis nincs direkt összefüggés az állomások száma és a menettartam között, nem is kell keresni.

eversmann (törölt) 2011.07.30. 17:54:14

ettől biztos nem fog kisiklani semmi... a sínszál külső oldalán van, szemmel láthatólag nem most keletkezet... a a kerék felfekvését valószínűleg nem befolyásolja, ha mégis, akkor a nyomkarima ellen tart, mert a sínszál belső oldala minden bizonnyal teljesen ép. Csatlakoznék "Kovács I." véleményéhez, én se kezdek el olyan dolgokba okoskodni, amikhez nem értek. Javaslom nézzetek utána mi az a hullámos kopás/vese alakú törés/beton alj (én véletlen sem aljzat) fellovaglás, stb...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.07.30. 17:56:05

gyerekek ez csak egy kis repedes,nem kell egybol beszarni
mi lenne ha azzal foglalkoznatok amihez ertetek?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.07.30. 18:33:23

Ez itt kopás, kipörgés eredménye semmiképp sem lehet, részben mert nincs mozdony, amely ilyen mélyre elásná magát. Még inkább pedig azért, mert akkor nem dudorodna ki a sínkorona a külső irányba. Ide valami kurva nehéz dolog zuhant, amit aztán feltehetőleg nem reklámozott talán még a pályamester sem. És amit látható, ugyanazt nem ugyanilyen magasról még egyszer ráejtették, kicsit odébb.

Egy ilyen repedésnek nincs semmiféle "tartaléka". Ez óriási baromság. Pontosabban lehet, hogy van ilyenre tartalék, csak a szabályok nem engednek meg ilyesmit. A szabályokról pedig még csak annyit, hogy ha itt végül kisiklik egy vonat, akkor az illetékes majd elmondja, hogy megszigorítják a szabályokat. Mintha azon múlna.

Ha itt a sín eltörik, akkor az egyik szál teljesen alátámasztatlan, ezért nagyon hamar meg is süllyed. Nem tudom, ki látott már síncserét, de a sínszál úgy hajlik, egyébként elrepedés nélkül, mintha egy hosszú kötelet rángatnának. Persze csak nagy erők hatására. Nos, egy vonat nagy erő. Néhány milliméternyi zökkenő már tud bajt okozni, volt már ilyen baleset, és ez nem az a kategória, amikor néhány hülye köcsök rátesz egy nagy kavicsot a sínre. És ha az eset a peches kategórába esik, akkor, mivel a repedés és a deformáció is kívül van, a törött darab még kifelé is elhajlik, aztán lehet fogadni rá, hogy hanyadik karima fog megugrani rajta.

Persze, nagyon kicsi az esélye a balesetnek ezen a helyen. Máskor is nagyon kicsik szoktak lenni az esélyek. Aztán mégis bejön némely szerencsétlennek. Balázs, ha igazságot akar, menjen el a legközelebbi állomás állomásfőnökéhez, jobb híján a forgalmistához, tegyen bejelentést a hibáról, és, bár ez nagyon nehéz dolog lesz, valahogy írásban rögzítsék a bejelentést. Például vigye el a bejelentést két nyomtatott példányban, az egyiket írassa alá, hogy egy példányt átvettem. Meg is lehet említeni, hogy a hiba már nagy nyilvánosság előtt dokumentálva van. A vasutas, mert olyan, kötekedni fog, nem lesz hajlandó. De utána, ha nem elmebeteg, azonnal szól a szakasz pályamesterének, az meg, ha az életét félti, ezután már gyorsan kijavítja a hibát. Ha két hét múlva még ott a hiba, én már mennék is a rendőrségre. Az ilyesmi nem vicc.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.07.30. 18:50:36

@eversmann: "Javaslom nézzetek utána mi az a..."

Ne javasold. Mondd el. Lehet röviden is. Mert pár szakszót idedobni, az okosság látszatának keltését remélve, ez nem számít az érvek közé.

Doktor Kotász 2011.07.30. 19:06:23

Én a blogposzt alapján online bejelentést tettem a rendőrség honlapján ismeretlen tettes ellen közveszélyokozás, és közlekedésbiztonság veszélyeztetése címén.

Jofiu 2011.07.30. 19:17:37

@eversmann: Jól mondja Androsz, órán hallott szakkifejezések feldobása még nem érv vagy hozzáértés, főleg ha irrelevánsok (fellovaglás?) vagy nem megítélhetően relevánsok röpködnek.
Ez egy többszörös hibajelenséget produkáló szakasz, nem hinném, hogy a 'csak vihar a biliben', vagy 'majd ha eltörik, megcsinálják' féle hozzászólások helyeslése hozzáértő.

eversmann (törölt) 2011.07.30. 19:25:01

@Jofiu: nem fogom leírni melyik micsoda, a lényeg az lett volna, hogy ezek a hibajelenségek, vagy nem, vagy csak nehezen észlelhetők (ha már teljesen kialakultak, akkor baj van), és sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint egy sínfejlegyűrődés...
Az meg hogy te sértegetsz, és valamit irrelevánsnak mondassz, az számomra irreleváns.
Egy szóval sem mondtam, hogy ez csak vihar a biliben, de mindenki nagyon jól tudja, hogy a MÁV a tervszerű megelőző karbantartási metódust vagy nem ismeri, vagy nincs pénze végrehajtani. Szerintem ennél nagyobb hibák is vannak, tény hogy ez sem szerencsés, de ettől nem fog kisiklani a következő percben egy vonat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.30. 19:37:12

Androsz hsz-ét ( @Androsz: ) kiegészítve:

Mekora volt az esélye annak, hogy a pályát elhagyó Wilhelm Conrad Röntgen ICE pont telibeveri a híd lábát? (Eschede)

zladko 2011.07.30. 19:59:59

Miért vagytok ilyen szívbajosak? amiban az acela expressek lazán 125 mph-val mennek sűrő hóesésben akkor amikor már ki sem látszik a sínszál sem a hóból.
Több km-es tehervonat meg úgy 50 mph-val átmegy egy olyan vasúti átjárón ahol az átjáró sínjei és az utána lévő sín között akkora a szintkülömbség, hogy látni ahogy a duplaemeletes konténerszállító kocsik UGRATNAK rajta.
Máshol meg olyan sínen mennek igaz lassan ahol szemből olyan mozgásokat végez a mozdony mintha egy terepező terepjáró kocsit látnánk. Megdől, lemegy az árokba, följön.

www.youtube.com/watch?v=g11qWro1LzQ 45 secnél lesz a legérdekesebb szakaszon :)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.07.30. 20:05:16

@Doktor Kotász: Nem tudtam, hogy van ilyesmi. Ha van, akkor azt remélem, hogy törődnek is a beérkezett bejelentésekkel, mert mindig mindenki azzal szokott takarózni, hogy nem tudott a hibáról, veszélyről, akadályról. Hát most tudhatnak róla. Itt az ideje a hiba kijavításának. Mert hivatalosan ez még nem repedés, hanem csak hiba, de attól még javítandó. Ha idevesszük, hogy ilyen helyen kb. évente ultrahangos sínvizsgálat kötelező, természetesen a szemmel még nem látható hibák azonosítására, akkor igazán lényeges dolog, hogy ez a hiba már szabad szemmel is igazán látható. Érdekelne, hogy vajon a legutóbbi bejárás naplójában ott áll-e a hiba bejegyzése. Vagy a szigorú szabályok által megkövetelt bejárásokra sincs már elég ember. Vagy pénz. Mindig ezek szoktak hiányozni az életveszély megelőzéséhez.

Budafoki 2011.07.30. 20:08:00

@FalcoM:

A monorierdői balesetet emberi mulasztás okozta. Nem a biztosítóberendezés hibázott (ő éppen üzemképtelenség miatt ki volt kapcsolva), ezért ne keverjük ezt az ügyet ide.

Önmagában biztosítóberendezési hiba miatt nem nagyon volt itthon vasúti baleset, ember okozta a bajt. A biztosítóberendezés a biztonság irányába "téved".

mellékvágány 2011.07.30. 20:17:21

Tegnap Keszthelyen a bemondó szerint a vonat Záhonyba 10 perc múlva indul, de még mozdony se volt rajta, talán az egész állomáson se. A Miskolcról érkező 45 percet késik, gondolom annak a mozdonya fordul majd vissza... Anno tömegturizmus idején, amikor 12 vagy több vagonnal is mentek, ugyanígy felborult a menetrend. Nem lenne egyszerűbb, ha csak a szerelvényeket toldanák meg? Egyvágányú pályára nem kellene annyi járatot erőltetni!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.30. 20:23:50

Kérlek arra rádobódott egy elhasználódott féksaru, vagy egy keréktámaszra mentek rá...

Nem szükséges a cseréje, a sín belső része ép, igaz hiányzik egy rögzítő talpcsavar, ez aggasztóbb, mint a külső rész sérülése! Ekkora darabon még a váltóknál is hiányzik az anyag....

Nyilván a csere drága lenne, mert oda kellene rendelni a szerelvényt, annak meg betáblázott dolga van, egyszerűbb lenne nekiesni sarokcsiszolóval, leszedni a sérült részt, a repedést beköszörülni, hogy a további repedést kiküszöböljük, és felrakni CO2 fogyóelektródás hegesztéssel meg felrakni...

Jofiu 2011.07.30. 20:57:58

@eversmann:
Higgadj le!
Pedig nem ártott volna leírni, mert így nem volt egyértelmű, hogy miért kellett olyan dolgokkal is dobálózni ami nem is releváns a témában (fellovaglás, hullámos kopás), másodszor olvasd el újra: "nem hinném, hogy a 'csak vihar a biliben', vagy 'majd ha eltörik, megcsinálják' féle hozzászólások helyeslése hozzáértő.". Kovacs I mondta, te pedig helyeseltél. Nem volt itt semmi sértegetés.
Azt pedig még, akkor is ha építőmérnök hallgató is vagy és friss az elméleti tudás, te sem tudod jobban megítélni, lehet e ebből hamarosan baleset vagy sem. De egy eleve tudottan meggyengült sínt, ahol láthatóan ismételt dinamikus hatás éri azt, némi hányzó lerögzítéssel megspékelve, ezt nem kellene alapból bagatelizálni....

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.07.30. 21:04:27

Én csak most vettem észre, hogy a képek kinagyíthatók. Nézzétek meg a negyedik képet. Ez a sín úgy néz ki, mint egy darab szar! Tele van deformálódásokkal! Mégis, mi a túró jár ezen a szakaszon? Ráadásul két helyen is hiányzik rögzítócsavar, a hozzánk közelebbi kötés csak feltámaszt (pont itt!); gondolom, az a jelszó erre, és bizonyára az egész országban, hogy "Jó lesz az így is."

metaxa 2011.07.30. 21:15:20

azért ennyi emberből 2nek tűnik fel, h a repedés és a laposodás a sínszál külső oldalán van? ez máshol volt beépítve fordítva, ott sérült meg. bevett gyakorlat, h ha annyira elkopik a sínszál profilja (mindig a belső részén, mert ott "fut" a kerék), akkor pl megcserélik a bal és jobb sínszálat, és még évekig használható.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.07.30. 21:31:31

@metaxa: Több ez egyszerű kopásnál. A második képen gyönyörűen látható, ahogy a nyomástól oldalra kipréselődött a vas.

Most látom, hogy a "felfedezésimet" már Balázs is leírta, de meglátni nekem csak most sikerült. Így egy elhanyagolt rakodósín szokott kinézni, ahol úgyis csak 5-tel gurulnak, bírja még ez.

A két oldal megcseréléséről jut eszembe, hogy nagyjából száz éve születtek szabadalmak két és három profilú sínszálakról, amelyeket a korona elhasználódásakor a hossztengely körül elforgatva kellett visszatenni, de mivel az alátámasztás és a kkötés is rongálta az alul levő részt is, a dolog végül nem vált be. Ötletnek nem volt rossz.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.07.30. 21:56:37

az egyszeru megoldas a mav megszuntetese lenne. faszom fizet allandoan ennyit a kurva vasutnak az adojabol, ugy h 3 eve nem is ultem vonaton. (3 eve egyszer igen, ezuton is koszonom h 260km-en 5 ora kesest sikerult osszeszdni.)

Róókakoma 2011.07.30. 22:17:41

Na akkor kis kiegészítés, mivel én láttam mikor vonat ment át rajta: A sínfejen az elverődés azért van, mert nincs lerögzítve a sínszál, így fel le tud mozogni. A sínszál acélból van ami rugalmas, tehát az áthaladó vonat sulya után felfelé mozog, sokkal többet mint lehetne, ekkor érkezik a forgózsámoly második tengelye ami egy szép nagyot ráüt. Ugye egy V43 as mozdonynál ez 10 tonna / kerék , személykocsiknál kb 6 tonna, teher meg ezek közt.
@zladko A hullámvasútszerű pályákkal nincs gond ha le vannak rögzítve a sinek, és nincs eltérés a nyomtávban, megfelelő sebesség mellett fent marad a sineken.
Síntörésnél a probléma a következő: a vasúti járművek kereke ehynén kúpos kiképzésű, így a sineket belülről kifelé tolják. Itt a konkrét esetnél ha eltörik a sín, a törés előtti 3 talpfán nincs meg a külső rögzítés, így lenne egy kb 1-1,5 méter hosszú sindarab amit szabadon kitolna az első arra járó tengely, és ilyen súlyoknál ki is tolná, ami azt jelenti hogy a vonat kisiklott. a többit sakkozd ki.

Szakértelmem nincs sok: szakmám szerint képesített vasútüzemvitel ellátó vagyok, igaz nem dolgoztam a mávnál.

Róókakoma 2011.07.30. 22:22:28

@metaxa: mikor először látam, nem volt repedés és ha megnézed a képet, a külső oldal is fényes tehát most is kap terhelést.
A megcserélós felvetés pedig, már bocs, de baromság, mivel a sinfej belső oldalán fut a nyomkarima, ami miatt ott lehetetlen ilyen roncsolódásnak kialakulnia, tehát ez a deformálódás csak külső oldalon alakulhatott ki.

Balazs5 2011.07.30. 22:23:07

Tényleg nem azért, de ettől nem siklik ki a vonat. A sérülés a külső oldalon van, a repedéssel kapcs.: hol van az átrepedve??Egy repedés van de nem a teljes sínen különben is, a nem hegesztett sínpálya "gyárilag" hézagos;-). A MÁV persze ettől függetlenül egy totális káosz. Szerintem a levélíró egy félművelt buzgómócsing:-)

lyken 2011.07.30. 22:38:04

@Con Storm: "Nem szükséges a cseréje, a sín belső része ép, igaz hiányzik egy rögzítő talpcsavar, ez aggasztóbb, mint a külső rész sérülése! Ekkora darabon még a váltóknál is hiányzik az anyag...."

"Mára már a sínkorona át van repedve kb a feléíg, és nem csak felületi repedés, a sínkorona teljes mélységén végig fut."

Tehát x nap alatt átrepedt. De nem szükséges a cseréje. Mernéd ezt írásban is garantálni? Mernél felelősséget vállani azért, hogy nem lesz belőle semminemű baleset?

@Androsz: Ne keltsd a pánikot a KovácsI megmondta, hogy jóezígy, az eversmann meg megmondta, hogy aki kétséget támaszt az sérteget. Ők dobálnak hullámlovaglást meg tökömtudjamitmég, mi meg ugye jó káderként isszuk és hisszük minden szavukat.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.07.30. 22:45:54

@Balazs5: "Szerintem a levélíró egy félművelt buzgómócsing"

Ha feltesszük, hogy igazad van, akkor is inkább ilyenekből legyen több, mint a "leszarom" fajtából. A MÁV-nál egyelőre közel sem olyan pipec minden, hogy idegesen kellene már elhajtaniuk mindenkit, aki már akkor is csipog, ha nincs leporolva a jelzőlámpa teteje. Egyelőre még akkor is nagyon hasznos, ha a sok cseppet sem érdektelennek, megszokottnak tűnő dolgot igenis jelzik nekik azok, akik nyitott szemmel járnak – ellentétben pályavizsgálókkal? –, ha ők aztán majd felelősséget vállalva eldöntik, hogy az úgy van rendben. Csak kéretik azt a felelősséget vállalni is, ha eljön az ideje.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.30. 22:51:16

@lyken: Vazze.. ha a hőtágulás nyáron nem okozott benne problémát a repedés semmi különös dolgot nem fog előidézni... nem tört ki belőle darab...

Régen 40 méterenként volt két centi hézag....

Akkor lenne veszélyes, ha az I szelvény hosszára a közepén repedt volna, nem pedig függőlegesen keresztbe, mert akkor nagyobb darab kitörhetett volna... de hogy, a I szelvényprofilra merőleges a repedés kutyát macskát nem zavar...

Majd odamegy egy hegesztőcsapat bevágja, rárak egy kis sínhegesztő port oszt flexxel egyet...

Balazs5 2011.07.30. 23:05:20

@Androsz: Okéj, okéj ez igaz, a MÁV háza táján nagy a baj, azt hiszem ezt mindenki tudja, ezt én sem tagadtam. De nézzük máshonnan a dolgot, a srác szólt, nem történt semmi, valószínűleg megnézték és "megfelelőnek találták" esetleg írtak róla egy feljegyzést a nem sürgős kategóriába:-) A MÁV malmai lassan őrölnek:-(

Balazs5 2011.07.30. 23:09:03

@Con Storm: Ezt mondtam én is, a 75 ös vonalon talán még ma is kattognak a piroskák :-)

lyken 2011.07.30. 23:12:54

@Con Storm: Ahamm. Értem vazze. Régen gőzös is volt. De ok, hiszek neked. Bár azt nem írod, hogy a véleményednek megfelelően mernél garanciát vállalni. Ehelyett ki fog menni egy heggesztőcsapat. Nice. Nincs véletlen egy Szíjjártó Petya nevű rokonod? :)

Róókakoma 2011.07.30. 23:22:57

@Balazs5: csak ott a sínszál két oldalán ott van az összekötő rögzítés, plusz valószínűleg rögzítve vannak a talpfa/betonalj-hoz így oldalra nem tudnak mozogni. itt igen. hajlitgass sokszor oda-vissza egy fémtárgyat, nézd meg mi lesz belőle.

@Con Storm: "Majd odamegy egy hegesztőcsapat bevágja, rárak egy kis sínhegesztő port oszt flexxel egyet... " Igen ezt kellene csinálni... de nem csinálják. Ha máshonnan nem, tőlem tudják kb 6 hete, a rákosrendezőn az egyik szolgálattevő látta a képeket is, továbbította is elmondása alapján. Itt a probláma az hogy a máv arra szarik amir elegjobban kellene figyeljen. Ha nincs használható pálya, mert baszik karbantartani, akkor az egész mávnak semmi értelme nincs tovább.

2011.07.30. 23:37:16

Nem is értem miért kellene, hogy meglepő legyen egy ilyen kép-hír a máv-ról.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.30. 23:47:59

@Róókakoma: Értsd már meg semmi gondot nem okoz, ha a melegben nem púposodott fel ott a sín... akár 5 centis hiány sem okozna problémát... minden váltónál még métereket csúsztatják is a sínpárokat, nézzél már egyet meg...

Róókakoma 2011.07.30. 23:57:34

@Con Storm: Láttam már váltót, azt is tudom hogy működik. Szerintem te a keresztcsúcsnál lévő hézagról beszélsz, de azt meg a másik oldalon vezető sínnel kompenzálják. De inkább olvasd el ezt: hu.wikipedia.org/wiki/Kit%C3%A9r%C5%91

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2011.07.31. 00:02:20

@Con Storm: "akár 5 centis hiány sem okozna problémát"

:-) Sőt, még sín nélkül is elmegy az a jó kis vonat. Túlzásba azért ne ess.

(A repedés egyébként akár valóban keletkezhetett egy melegben, egy oldalirányú kihajlás miatt az egyébként is meggyengített, talán rideggé vált helyen.)

A váltó más, ott a keresztezés úgy van megszerkesztve, hogy az iránytartás hibahatáron belüli maradjon. Továbbá a váltókra sebességhatárok vannak megszabva, ezen a helyen viszont nincs ilyen, így marad a meglepetés.

"Majd odamegy egy hegesztőcsapat bevágja, rárak egy kis sínhegesztő port oszt flexxel egyet... "

Ezt itt nem vitatta senki. Egy ilyen hibát hegesztéssel valóban ki lehet javítani. De mikor megy már oda az a híres hegesztőcsapat végre? Nem az a baj a hibával, hogy lett, hanem az, hogy még mindig ott van, érted?

Róókakoma 2011.07.31. 00:21:02

Itt egy link szakembertől a sínrepedésekről, azoknak akik szerint van itt tartalék bőven. A képeken a meglévő repedés és a friss törés arányát nézzétek.

www.sinekvilaga.hu/123-34526.php

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.31. 00:21:54

Odamegy a heggesztőcsapat, aztán CO2-vel ráplöttyeszt egy olyan tukmányzáró schwinzent, aztán kész, az ziher.

Izgulni pedig kár, kis pondró hozzá nem értők, mert a sínpár külső oldalát koptató tengelyes kalapácshatás az áthaladó motorvonatok axiális nyomatékváltozásától van, ami teljesen normális, és figyelembe véve, hogy a kerék rugózása a Deloitte-hatás miatt nem számottevő, a keresztirányú nyíróerő kb. elhanyagolható - már ami a szerkezeti deformációk szempontjából RELEVÁNS.

Értitek, ugye, kis pondrók, hogy IRRELEVÁNSAK vagytok. 8 diplomám van, nem fogtok pofázni nekem. És 35 éve dolgozom a MÁV-nál, a Gysev-nél, valamit a British Railway-nél és fusizom a Mozdony Bt-nek is, úgyhogy akkora a szakmai tapasztalatom, hogy én már megmondhatom a sínnek is, hogy mikor fog eltörni!

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.31. 06:17:14

@Androsz: Lol.. méretezzél már oldalirányú kihajlásra egy befogott tartót, dinamikus terheléssel 250 milliméterre I szelvény másodrendű inercianyomatékkal! Mekkora tehernél engedne 1 millimétert a rugalmassági modulusz?! 5000 tonna?!

Ne nevettesd már ki magadat...

tudod vannak az országban még szakemberek is... nem csak felsőbbrendű 90-es IQ közalkalmazotti diplomások!

A gőzmozdonyokról annyit, hogy 1860-ban a Pest-Szolnok menetidő 43 perc volt... 100 km... remélem mond valamit...

lyken 2011.07.31. 09:37:29

Nem fogjátok elhinni, de ConStorm sínszakértő kartárs egy repülő blogban is megjelent, mint repülésszakértő. Hiába no, tudani kell a pondrókkal, hogy mi a stájsz. Hála az égnek, van egypár ilyen jószándékú honfitárs, hogy fellendítse Magyarországot. Csak így tovább. Ha reped a csőnaci, akkor sincs semmi gáz. Majd felruház....

Adani 2011.07.31. 10:24:43

@Gaius_54:

A régi szaladós IC-vel, aki csak Kecskeméten állt meg, és kapkodtak ki mindent előle, nem csoda,h gyorsabban felért mint most, mikor Kecskemétig is megáll még 3 helyen valamint már Cegléden is, és Bp-n belül is 3 helyen a Nyugatiig.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.31. 11:49:43

@Con Storm:

"A gőzmozdonyokról annyit, hogy 1860-ban a Pest-Szolnok menetidő 43 perc volt... 100 km... remélem mond valamit..."

users.atw.hu/diesirae/menetrend/1943/111_o126.jpg

1943-ra ezek szerint hatalmas visszafejlődés következett be. Ennyit az állításaid valóságtartalmáról.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.31. 12:34:40

Lol... IQ mint tehénnek... ott van vagy 10 állomás is...

Remélem mond valamit... :D

Szerintem ne szólj bele technikai dolgokba, és akkor nem égeted magad... ha valamihez nem értesz nem értesz... van ez így...

Róókakoma 2011.07.31. 13:24:10

@Con Storm: egyszer menj ki a vasúttörténeti parkba és nézd meg a gőzmozdonyokat. Ott vannak az adatok. 1900 környékén a személy és gyorsvonati mozdonyok tudtak olyan 60-75 km/h sebességet. De gondolom volt beépítve nekik egy téridő görbítő is, amivel teljesíteni tudták a 100 km-en a 43 percet úhy hogy még az állomásokon i smegálltak.

mondjuk én vagyok a hülye hogy etetek egy hülye trollt.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.31. 15:14:15

1900 környékéről csak ennyit:

1898. a Ganz gyár első háromfázisú villamos vasútja üzemel a Genfi-tó mellett.(Kandó Kálmán)[1]

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.31. 15:29:51

1961-ig a magyar gőzmozdonyok tartották a sebességrekordot, ennek elsősorban az volt az oka, hogy a Budapest-Debrecen vasútvonal kiválóan meg volt építve... az 1910-es széria pl. már 140km/h-ra volt méretezve... de a próbaúton a Pest-Szolnok távot illett 40 perc alatt teljesíteniük... Márpedig mindegyik darabot kipróbálták... amit legyártottak...

Snake 2011.07.31. 16:06:23

@Zsolt501: "És bizony tudták a 160KM-et bizonyos szakaszokon már a 80-as években is a vonatok, sőt volt olyan TV híradó is ami ezt ki is hangsúlyozta, amit már bizony csak múlt ként lehet kezelni."
Csak nem ebben az országban.

@Zsolt501:"Na ha mozdony vezető voltál akkor neked kéne legjobban tudnod mit is lehet ezekből kihozni ha a mozdonyvezető sietni is akart..."Sziliből 150-et? Százas tempónál már kihívás a székben maradni, olyan rossz a futása. 150-nél kidobná a vezért az ablakon.

@Con Storm: "A gőzmozdonyokról annyit, hogy 1860-ban a Pest-Szolnok menetidő 43 perc volt... 100 km... remélem mond valamit..."
Akkor sem törődhettek sokat a pályafenntartással, ha négy év alatt így lelassultak a vonatok: www.epa.oszk.hu/00000/00030/00555/pdf/00555.pdf

@Con Storm: "1961-ig a magyar gőzmozdonyok tartották a sebességrekordot"
A LNER Class A4 sorozatú, A4 4468 pályaszámú Mallard névre keresztelt gőzmozdonyának 1938 július 3-án jegyzett 201,2 km/h-ás rekordja csak illúzió volt? A MÁV 242,002 csak 161 km/h-t ért el 1961-ben. Ezt a sebességet a GWR 3700 sorozatú 3440 pályaszámú City of Truro nevet viselő gőzmozdonya már 1904. május 9-én elérte, sőt túl is szárnyalta (164 km/h).

Adani 2011.07.31. 17:19:03

@Snake:

Elvileg ki lehet a Sziliből 140-et hozni, de az már a nyomják ki a szemét kategória, ami a csövön kifér. 150 akkor lehet ha lejtőn lefelé megy meg hátszélben. De 140-et lazán kihoznak, ha a pálya is bírja.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.31. 20:12:31

@Snake:
"Sziliből 150-et? Százas tempónál már kihívás a székben maradni, olyan rossz a futása. 150-nél kidobná a vezért az ablakon."

Függetlenül attól, hogy 2 nagy szájkaratéssal van dolgunk, azért azt megerősítem, hogy Szili bírta a 150-et, és se lejtő se hátszél nem kellett hozzá, ahogyan ezt mesemondó Adani barátunk írta.
Szimplán csak gépmenetben.

Ceglédbercelen is mesélte a forgalmász, hogy GM-ben Szilire bezörgött a hőnfutásjelző, kiment megnézni miaz, csak azt látta husssss...
Szolnokon már leváltó várta a vezért... :)

gerakos 2011.07.31. 22:04:30

Ez egy apró sérülés, egyáltalán nem balesetveszélyes.

Adani 2011.07.31. 22:14:54

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

Talált, pontosan így írta egy Szilis vezér az Index fórumon. Egy Szilis mv ismerősöm is ismerte a sztorit ő csak kb. 140-ig nyomta meg, de az is szólóban volt kocsi nélkül.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.31. 22:21:16

@Adani: @Kimérős szaloncukor (Lédig): @Snake:

Most már megszólalok szili ügyben én is.

Megbízható forrásból tudom, hogy 145-öt ment. Gépmenetben. Szerelvénnyel 120-at simán ment Monor felé.

És az is számít, ki melyik szilivel ment. Mert volt olyan, amelyiknek gépmenetben még a 110 is megerőltető volt.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.31. 22:38:16

@Adani:
Nemtudom ki mit írt az Indexen nekem a forgalmász mesélte amikor a helyi hőnfutásjelzőt tanulmányoztuk.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.31. 22:40:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Győr fele is vitt 4-5 perc késéssel Szili gyorsvonatot amikor a Giganmtok dögrováson voltak, holott a gyors menetvonala 140-re van meghúzva. Igaz, van tartalék a menetrendben, de 130-al kellett tekerni neki, és bírta.

Adani 2011.08.01. 08:05:02

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

Egyszer egy mv. mesélte egy mellékvonali túrán, hogy volt mikor egy öreg dízel Mercivel versenyzett a vasúttal párhuzamos közúton és majdnem 90-ig sikerült felrugdosnia a Bz-t úgy,h a lelkét is kihajtotta.

Egy másik mv. meg olyat mondott, h cukorrépás tehervonatot vitt és a tengelyterhelés miatt nem lehetett dugig pakolni a kocsikat, de csak megfűzték ,h hadd rakjanak még be egy picivel többet, asszem Bobóval volt és volt olyan emelkedő, ahol alig bírt felmenni a km óra nem is jelezte ki a sebességet de max. 5-el mehetett, de lehet,h még annál is kevesebb volt.

Adani 2011.08.01. 12:21:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Akkor egy pótkocsistól a 90 nem is olyan rossz. :)

Merthogy a versenyt kicsivel a Bz nyerte és húzott maga után a vezér elmondása szerint pótkocsit is.

schwung 2011.08.01. 12:45:00

A repedések és különbözű sínhibák minősítésére egész seregnyi utasítás van. A repedéseket, töréseket komolyan szokták venni.
Kapcsolószer pótlás pedig semmiből nem állna, ezen tényleg nem múlhat semmi. Ha 1-1 hiányzik, az gondot nem okoz, de akkor sem ez a cél.

A "basznak karbantartani, akkor minek kellenek" típusú kérdés vagy egy heti választ igényel vagy semmit. Ez pedig nem kifogáskeresés. Sajnos.

Gaius_54 2011.08.02. 09:21:33

@Zsolt501: Igen, én pontosan tudom. És ezért nem írogatok marhaságokat.

Gaius_54 2011.08.02. 09:23:11

@metaxa: Jól látod metaxa. Az a sínszál nem abban a helyzetben kapta a sérülést.

Gaius_54 2011.08.02. 09:53:57

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Csókoltatom a megbízható forrásodat. :)
Mellesleg egy szili gépmenetben egy motorral is vígan tudja a 120-at, még akkor is ha le van korlátozva a motorfeszültség 1100 V-ra.
Gépmenetben, ha a védelem engedi a cca. 1350 V motorfeszültséget és nincs komoly szembe szél vagy nagy emelkedő, ki lehet az órát 150-nél akasztani.
DE! Ne keverjük a gépmenetet a vonatterheléssel való közlekedéssel.

Én minden esetre kiszállok ebből az értelmetlen vitából.
Mert lassan kezdem azt hinni a sok okostojás hozzászólásai és szakértelme miatt, hogy csak álmodtam, hogy villanymozdonyokon éltem le az életem felét. :)
1-2 srác kivételével a többinek halvány fingja sincs miről beszél.

Mörrenmorcogi Micó 2011.08.02. 14:57:20

@Androsz:

@Lázár úr kockái:

Te vagy az én emberem! Pont ilyen képeket kerestem Androsz 2011.07.30. 18:33:23 hozzászólásához.
Csak ezt találtam hirtelen: www.sclakes.com/pictures/82Wheelslip.jpg.

Mellékesem minden gyíknak meg kellene tekintenie az alábbi felvételt:

www.youtube.com/watch?v=D-8gV4DJZUw
süti beállítások módosítása