MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

A MÁV nyugdíjasok is megszívják

2011. július 03. - Vittore.

Ahogy azt már tegnap említettem, Zsuzsanna tegnapi levelének a folytatása következik.

A MÁV úgy döntött, hogy a MÁV nyugdíjasok igazolványait lecseréli, s ehhez át kellene venniük az új igazolványokat. Nos, tegye fel a kezét az, aki azt gondolja, hogy ez egy egyszerű folyamat ...

Nem látom a kezeket, úgyhogy nem is ragozom tovább a dolgot, íme a levél befejező része:

Végül egy történetet még elmesélnék. Idén a MÁV kitalálta, hogy az egykori MÁV-dolgozók - ma MÁV-nyugdíjasok - utazási igazolványát kicseréli, hogy a "csóró" nyugdíjas nehogymár csaljon vele.

 

 

1., Erről a nyugdíjasok értesítést nem kaptak, tehát ha a kedves nyugdíjas nem utazik túl gyakran, lehet, hogy nem is értesül róla, hacsak valaki fel nem hívja erre a figyelmét.

2., A cseréhez a MÁV létrehozott egy nyomtatványcsomagot, melyet csak bizonyos helyeken lehet átvenni, egy esztergomi lakosnak például a Nyugatiban. Oké, nyugdíjas, ráér vonatozni, úgyis ingyen van. A Nyugatiban emberünk beáll egy sorba, ugyanabba a sorba, amelyikbe azok állnak, akik már a papírok leadása miatt jöttek. Ha elég bátor, betolakszik, hisz neki úgyis csak a boríték kell, és menne. Na, ekkor mehet a tülekedés, olyan nyugdíjasmódra.

3., Emberünk túlélte a nyomtatványokat tartalmazó boríték beszerzését. Hazamegy, elolvassa, nem érti. Én friss diplomás üde aggyal nem értettem, mit gondolnak a nagyszüleim közel a 80-hoz, mennyit értettek... Oké, emberünk nagy nehezen kitölti a nyomtatványt, ha szerencsés, és van internet-hozzáférése, akkor ehhez ott viszonylag normális segítséget is talál, előkeresi és lefénymásolja az összes papírt, amit be kellett nyújtani. Drága pénzen csináltat igazolványképet, mert csak 3 hónapnál fiatalabbat lehet beadni, nem mintha egy ilyen idős ember még sokat változna. Végül befizeti a csekket, mert ingyen nincs igazolvány. Felragasztja a nyomtatványra a képet és a csekkszelvényt, és ha van esze lefénymásolja a végleges változatot is. Ezt követően emberünk újra vonatra ül, és újra beáll a SOR-ba. Ott álldigálva tapasztalja, hogy elsőre mindenkit elküldenek, hogy fénymásoljon még valamit a Western :) Sziti Szenterben.  Emberünk bejut, naná, hogy nála sincs minden rendben, menjen másolja még le ezt meg azt.

Emberünk - nem ismervén a Wesztern Sziti Szentert - 20 percet kőröz bent, mire talál egy értelmes biztonsági őrt aki tudja, hogy hol lehet ilyenkor reggel fénymásolni. Bingó. Végre minden kész. Visszaballagunk, félrelökjük a felháborodott, beteg öregeket, mert egy szál papír miatt nem akarunk még egyszer másfél órát sorban állni. Ezt követően, ha emberünk véleményt mer mondani az ott dolgozóknak, akkor azok gyilkos villámokat szórnak az áldozatra.

Hát, ez a MÁV 2011-ben. Felháborítónak tartom, hogy sok esetben 40 év kemény munka után ezt érdemlik a MÁV nyugdíjasai. Én vállaltam, elintéztem a nagyszüleimnek, de ha ezt nekik kellett volna végigcsinálni... Hát a nagyapám nem is bírta volna. Internet, fénymásolás, bonyolult kitöltendő nyomtatvány... Mire jó ez? Ezt tenni azokkal, akik lehetővé tették a "fejeseknek", hogy azok megszedhessék magukat, gazdagok lehessenek... Szégyenletes.

  

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!


A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr93032009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

georgejr · http://mav.blog.hu 2011.07.03. 08:27:45

" Erről a nyugdíjasok értesítést nem kaptak, tehát ha a kedves nyugdíjas nem utazik túl gyakran, lehet, hogy nem is értesül róla, hacsak valaki fel nem hívja erre a figyelmét." Nem akarok kukacoskodni, de edesanyam kapott levelet, O is MAV nyugdijas...

jozicsenko 2011.07.03. 08:28:59

bocs, de kell az a csere:

4. oldal: 310.000 db igazolványt, az összes ingyenutazol kártya 60%át cserélik majd le...

www.mav-start.hu/res/kb/Ajanlatteteli_felhivas_14c4d5b8289e38.pdf

hogy értsétek: 310e igazolvány az több, mint félmillió igazolványnak a 60%-a

vagyis az ország 5%-a tök ingyen utazik a mávon, mert valamikor nekik dolgozott, vagy rokona dolgozott nekik és "véletlenül" nem adta vissza a cetlijét...

a máv adóssága meg csak nő, nő, és nő...

LEGOlas 2011.07.03. 08:56:29

Senkit nem szeretnék megbántani, de ha valaki mondjuk a Sparban dolgozik, attól még nem vásárolhat ingyen ő maga, a családja meg pláne nem. Legyen valami kedvezményük, de szerintem ennél több nem nagyon jár(na). Arról nem is beszélve, hogy a MÁV alkalmazottak csak úgy csapatban vonulnak az első osztályú, illetve IC kocsikba és igencsak csúnyán néznek, ha a helyedre ültek és te ragaszkodsz a helyjegyed számához...

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.07.03. 09:17:22

Úgy-úgy! Nem új igazolványt kellene adni a MÁV nyugdíjasoknak, hanem szépen bevonni az egészet. Nézzük már meg, hogy hányan fizetnek ebben az országban teljes árú jegyet, és ehhez képest milyen anyagi helyzetben van a MÁV vagy az állam.

Egyszerűen nem fér bele sajna, alább kell adni azért, hogy ne az adófizetők pénzéből mentsék tízmilliárdokkal az állami pénztemetőt.

Szét vág az ideg, amikor azt hallom, hogy kisegítik a MÁV-ot, meg a BKV-t súlyos pénzekkel a nagy kalapból holott speciel én egyiket sem használom, szóval akár be is zárhatják mindkettőt tőlem.

Ezt a 40 évig keményen dolgozott című beidegződést meg hagyjuk már, felejtsük el. Ebben az országban papíron mindenki keményen dolgozott 40 évig aztán nézzük meg hogy állunk, meg azt is, hogy hányan hédereznek otthon a semmiért idő előtt.

Ezt az egy intézkedést (nyugdíjak felülvizsgálata) támogatom. A kedvezmények megnyirbálását szintén.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.07.03. 09:34:19

"Hát, ez a MÁV 2011-ben. Felháborítónak tartom, hogy sok esetben 40 év kemény munka után ezt érdemlik a MÁV nyugdíjasai"

azért naa... van az húsz is...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.07.03. 09:40:00

@klarky: attól az egyszerű emberek még keményen dolgoztak, mert ott tart az ország ahol van! Ha nem dolgoztak volna keményen, nem tudtak volna annyi milliárdot szétlopni a politikusaink, és a csicskásaik az elmúlt 20 év alatt.

2011.07.03. 09:51:45

Minek egyáltalán igazolvány, 65 fölött nincs igyen az élet?

Németh András 2011.07.03. 09:56:48

Én nem vagyok se mávos se nyugdíjas, de hogy a gödöllői konténerpénztárban már vagy 2 hónapja ki van plakátolva a dolog az biztos...

A mávos ingyenutazásról meg annyit hogy itt is be kellene vezetni hogy az aktív meg a nyugdíjas mávosok is fizetnek mondjuk 10%-ot (meg az összes többi egyéb nyugdíjas is) ami ugye nem egy egetverő összeg és akkor cserébe lehet pamporászni, de mint tudjuk ócsó húsnak híg a leve, az érintetteknek meg nagyon olcsó a hús...

Nem mondom hogy fizessenek 100%-ot, hisz tényleg vannak szerzett jogaik, de azért a tizedét ki tudja csengetni azon az évi két alakolomkor amikor utazik...

(és egy teljesen nem idevágó téma, de nekem 100%-ot kell hogy fizessek és így kb ugyanannyira (kb25%-al drágább) jön ki kocsival az utazás ha megyek pl a Balcsira, ha meg még két haver is beül... és ugye nem kötött, oda megy ahova akarom, gyors, kultúrált, pontos, soroljam még...

A MÁV mellett csak az a két dolog szól hogy lehet menet közben sörözni, meg hogy elvben környezetkímélőbb, habár megnéznék egy tényleg elemzést hogy ha hárman ülünk a kocsiban akkor nem-é kisebb az egy főre eső kibocsátás mint a máv egészére (ugyanis a vonatok egy része elég kihasználatlan)

erdomester2 2011.07.03. 10:04:47

Én pénteken első osztályon mentem a voltra, mert a másodosztályon nem volt hely. Győrben jött a kaller és mondta hogy miért vagyunk itt ennyien, üres az egyik másodosztályú kocsi. Azt válaszolták a győriek, hogy nekik is azt mondták, hogy nincs jegy. Biztos "nem látszott" a rendszerben. Valamiből ki kell pótolni a hiányt.
Visszafelé railjeten jöttem másodosztályon ugyannyiért mintha mávval jöttem volna, csak az az érzésem támadt, hogy prémium osztályon ülök, még vártam is hogy szolgálnak-e fel kávét.Ennyit a mávról.

Metál -e a bimetál? 2011.07.03. 10:20:45

nem bántásból, de a máv katasztrofális (szinte minden vonat késik) állapotáért a máv mindenkori dolgozói felelősek. namármost én pont ezért elvenném az összes nyugdíjukat. érdekes a világ, más meg ingyenes utazást szeretne nekik. birkaország, birkanép...

Anti Anyag (törölt) 2011.07.03. 10:24:28

Fenntartunk egy drága vasutat azért, hogy a nyugdíjasok és a MÁV dolgozói ingyen utazhassanak.

Cserében én, aki teljes árat fizetek, koszos vonatokon utazhatok udvariatlan személyzettel és ezek a vonatok még késnek is. Egy komplikáltabb jegyvásárlás maga a rémálom, mellesleg az egész MÁV egy időutazás vissza olyan 50 évet, úgy minden tekintetben, beleértve az embereket is.

Ráadásul az adómból bizonyos időszakonként odanyomnak a MÁV-nak pár tízmilliárdot, nehogy már szétessen ez az értékes struktúra, aminek egy részét rendszeresen el is lopják MÁV-on belül és kívül.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 10:25:04

@Németh András:

Nem jó a link, bemásolom inkább:
@Hamster: " 55 liter dízel, 120 kg CO2, de eközben legalább 100 utas "
- Ebben neked adok igazat, de ezek a buszok nem mindig járnak 100 emberrel. Az átlagos kihasználtásga egy busznak (Vegyük pl a 86-ost, a teljes vonalat) a teljes üzemidőre elosztva 30-50% körül van, míg egy 58-as (Nem a villamos, sajnos!:)) üzemideji kihasználtsága valahol a 10% környékén.
A 86 egy forgalmas, már-már 7-es jellegű vonal, míg az 58-as Budafokról megy föl Budafok tetejére.

Fogadjuk el, hogy jók a becsléseim a kihasználtságra.
A 86-os vonalhossza oda-vissza 21 km
maps.google.hu/maps?f=d&source=s_d&saddr=Bogd%C3%A1ni+%C3%BAt&daddr=47.535688,19.0398755+to:47.50587,19.03809+to:47.48922,19.04686+to:47.47418,19.0527+to:Bocskai+%C3%BAt&geocode=FduN1QIdXI0iAQ%3BFUhW1QIdg4YiASlfIutYWdlBRzHQM_XpKMQAEw%3BFc7h1AIdin8iASmbWB2BGdxBRzGwbPXpKMQAEw%3BFcSg1AIdzKEiASl_37dkSNxBRzHBFvjpKMQAEw%3BFQRm1AIdnLgiASn5Fcuzrd1BRzHhW_jpKMQAEw%3BFXhw1AIdLG8iAQ&hl=hu&mra=dpe&mrcr=0&mrsp=4&sz=15&via=1,2,3,4&sll=47.479305,19.05407&sspn=0.013835,0.027595&ie=UTF8&ll=47.479218,19.038835&spn=0.013835,0.027595&t=h&z=15

A Volvo busz normája 56 liter, mely 20 kilométerre 10 liter. Gyakorlatilag ennél többet fogyaszt, mert a 86-on az üzemi és a forgalmi viszonyok miatt rengeteg elindulás van, tehát számoljunk 12 literrel. Azért a büntetőszorzó, mert az esti üzemben a lámpák ugyanúgy fogják a buszt, ugyanúgy nem tud a lámpáktól haladni, hiába nincs forgalom.

163 fő a kapacitása, bár megjegyzem, 163 fő esetén még a szakadékban lefele sem jön ki 56 literből. Kihasználtság szempontjából vegyük 40%-nak az utasátlagot, ott még nem kell terhelésre szorzót rakni a Volvora (nagy jóindulattal).

Eljutunk oda, hogy 130 fő, és 12 liter. -Egyenlőre megjegyezzük.

Nézzük az 58-ast. Mivel részben hegyi járat, ezért az üzemi körülményeket figyelmen kívül hagyjuk, ugyanis amivel többet eszik felfele, annyival kevesebbet lefele. A hegyi elindulás nem mérvadó, mivel két megálló van, ahol hegynek felfele kell elindulni, szemben például a 22-es en szinte mindenhol.
A forgalmi viszonyokra adunk a busznak 20% ledvezményt a fogyasztására, ezáltal a délutánonkénti araszolás kompenzálva, illetve figyelembe vettük, hogy este 19 után szinte üresen gurul a busz, nagyon kevés utasa van (Konkrétan egy barátomnál hagytam az autómat, mert söröztünk, a teljes vonalon este fél tízkor én voltam az egyetlen utas)

maps.google.hu/maps?f=d&source=s_d&saddr=Felt%C3%A1r%C3%B3+%C3%BAt&daddr=H%C3%A1ros+utca&geocode=FXTS0wId7IciAQ%3BFfi80wIdkgAiAQ&hl=hu&mra=me&mrcr=0&mrsp=1,0&sz=16&sll=47.430352,19.006519&sspn=0.006924,0.013797&ie=UTF8&ll=47.427855,19.029522&spn=0.027697,0.055189&t=h&z=14

Oda-vissza 11 km. Általában Man SL223-asok vannak rajta. Hirtelen nem találtam, hány személyesek, de mondjuk 70. A pontos normáját sem tudom, de a Széna térieknek tudom a tényleges fogyasztása 26 körül volt, erre számoljunk rá 1,35-öt a városi fogyi miatt, illetve még 1,15-öt a sűrűbb megálló táv miatt. Ez 40 liter. ebből lejön 8 liter, marad 32 liter a tényleges fogyasztás, ez tekintve a tényleges üzemi és forgalmi viszonyokat, reális.

A vége 14 fő és 3 liter.

Mégegyszer a számok
58as 14 utas 3 liter gázolaj
86os 130 utas 12 liter gázolaj

Van két számunk, amit valahogy viszonyítani kellene valamihez, hogy legyen egy relatív hiteles értékünk. Mivel szmog és kihasználtság van pillanatnyilag terítéken, ezért vegyük hozzá az autómat.

A 86-os vonalán 6 liter és 8 liter között fogyaszt, a 8-hoz már az kell, hogy félórákat araszoljak. Reális a 6,8 liter.

A 58-as vonalán 6 liter feletti fogyasztásnál biztosan lyukas a tank. A személyautó a temető utáni lankát nem érzi meg érdemben, lefele viszont érzi, hogy gurulunk.

58as autóval 0,6 liter, 2 fő
86os autóval 1,4 liter, 2 fő

Bontsuk le az értékeket mindenhol egy főre!

58 busszal 0,21 liter/utas --> autó 0,3 liter/utas
86 busszal 0,09 liter/utas --> autó 0,7 liter/utas

Világosan kitűnik, hogyha Budafokra menet felveszlek a Magdolna utcában, és együtt megyünk, akkor már környezetbarátabbak vagyunk mint a busz. Ellenben a Fő utcában már a babgulyás utáni puki is környezetszennyezőbb mint a busz.

Túlzások vannak az okfejtésben, és végül is csak játék a számokkal, de lejön belőle, hogy a busz is csak akkor környezetbarát, ha tömve van.

Netuddki. 2011.07.03. 10:34:21

A máv egész vezérkarának, egészen a 2. szintű vezetőkig a börtönben lenne a helye. Nem csak ezért...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 10:34:34

Egyébként a poszthoz is kommenteljek:

Sok cégnél vannak juttatásk a nyugdíjasoknak. ezzel nincs gond, mert hozzátartoznak az adott cég életpályamodelljéhez.

A MÁV-os nyugsdíjas ingyen vonatozik, az ELMŰ nyugdíjas olcsóbban kapja az áramot, a cégünk nyugdíjasai ljöhetnek a karácsonyi partira, aholingyen kaja ingyen pia.

Azzal van aj, hogyha a nyugdíjsoknak nyujtott szolgáltatás aránytalan, illetve ha a MÁV esetében az ingyenesen utazó nyugdíjasok az össz utaslétszámnak egy magas százalékát adják.

Mellesleg a volt köztársasági elnök pl egy ingatlan használatára jogosult,amit most vett meg az állam 200 millió Ft-ért.

Nem érzem a MÁV-os nyugdíjasok kedvezményét akkora bajnak.

$pi$ 2011.07.03. 10:38:48

Teljesárú MÁV jegyet minden 10 utasból egy ha vesz, ömlik a pénz a közösből a MÁV-ba, megy a sírás-rívás meg a maszatolás. Közben ezermilliárdok folytak el a MÁV pénzekből.

A mai nugdíjasok ingyen utaznak abból a pénzből, amiből a következő generáció nyugdíjasai zsíroskenyeret akartak enni. Az egyetemisták hatalmas MÁV kedvezményeket kapnak, hogy ne abban a városban üvöltözzenek részegen, ahol laknak, hanem egy másikban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.07.03. 10:38:50

Anyámék is MÁV-nyugdíjasok, és nem panaszkodtak, hogy bármi szívatás lett volna. (Ettől persze még lehetett, nem azok a sírós-rívósok, 74 évesen megoldják a problémáikat maguk.) Viszont nem teljesen értem, mi a nagy baj a nyugdíjas igazolvánnyal? Manapság a nyugdíj korhatár 62 év, hamarosan 65 lesz, és 65 felett már amúgy is ingyenes az utazás. (Az megint jó kérdés lenne, hogy miért? Mer horngyufa egyszer kitalálta, és azóta mindenki félt bevallani, hogy ez egy baromság?) Tehát a MÁV nyugdíjasságnak én jelenleg három előnyét látom:
- Nem kell regisztrációs jegyért sorban állni. (IC pótért már igen, akármit is sejt az egyik kommentelő.)
- Jó 1. osztályra (Legalább nem foglalják a helyet a 2-on, elsőn a hozzánk hasonló gyalogbéka úgysem utazik.)
- A külföldi vasutakkal megkötött szerződések alapján különböző kedvezményeket (33-100% társaságtól függően) kapnak nemzetközi forgalomban.

OkoskaTo:rp 2011.07.03. 10:44:17

Jók ezek a nyugdíjas ingyen utazások meg ingyen igazolványok. De valahogy olyan érzésem van, mintha azért háborogna a tisztelt nagyérdemű, hogy az ingyenkonyhán csak zsíros kenyeret kap, és nem pezsgős-kaviáros vacsorát fizetnek nekik.

$pi$ 2011.07.03. 10:49:48

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Sok cégnél vannak juttatásk a nyugdíjasoknak. ezzel nincs gond, mert hozzátartoznak az adott cég életpályamodelljéhez."

Csakhogy az is hozzátartozik a MÁV "életpályamodelljéhez", hogy évente cirka 40 milliárd veszteséget halmoznak fel, miközben a rendszerváltás óta több ezer milliárd állami támogatást kaptak és mintegy 600 kilométernyi vagont adtak el vitatott körülmények közt. Ráadásul pár éve még 50% volt az ellopott gázolaj aránya, bár ezt a problémát állítólag már megoldották.

Szóval nem baj, legyenek juttatások mint "más cégeknél", de akkor menjen is tönkre, mint "más cégek".

gcsabi 2011.07.03. 10:50:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Szép okfejtés. De úgy talán életszerűbb, hogy a busz akkor is közlekedik-kb ugyanakkora üzemanyag felhasználással-, ha Autós úr autózik. Így Autós úr felhasználása eleve többlet üzemanyag és többlet környezeti terhelés :)

Sokatutazó 2011.07.03. 11:11:48

Értem én, értem én. Az, hogy a MÁV-os nyugdíjas megkapja az arcképes igazolványt egy állapot. Tételelezzük fel, hogy kapna egy igazolványt, amellyel egy bizonyos összeget ki kellene fizetni. Eddig rendben is van.
Következő: azért nem csak a nyugdíjasok kapnak ám kedvezményt! Lássuk csak, hogy milyen kedvezmények vannak:
Nyugdíjas: 50%, vagy 90% utalvány kell hozzá. Illetve: 65 év feletti ingyen -regisztrációs- jeggyel utazhat.
Családi kedvezmény: 18 év alatti gyermeknek 50%-os kedvezmény, majd a két kísérőnek 33%-os családi kedvezmény.
Tanulóknak: 50%-os kedvezmény
Közalkalmazottaknak: 50%-os kedvezmény
Nagycsaládos kedvezmény: 3 gyerek után MINDENKI 90%-os kedvezményre jogosult.
Magyar Államkincstáros igazolvánnyal rendelkező egyén: 90%-os kedvezményre jogosítja, a kísérőjét is.
Aki nem hiszi járjon utána, én is a MÁV Start honalpján olvastam a kedvezményeknél.

Csak megemlíteném, hogy a Balatoni Hajózási Zrt-nél nincs ennyi kedvezmény. És a nyári 2,5-3 hónapban nyereségesek. (Legalábbis tavaly az volt.)

This_is_Sparta (törölt) 2011.07.03. 11:34:50

Azért tart itt a máv (direkt kisbetű), mert a szolgáltatás kifizetni tudó potenciális utasjelöltek, inkább autóval járnak. Az ok csak részben az, hogy 2 főtől ugyanazon távolságon már olcsóbb az autó, hanem inkább az, hogy a vonatok koszosak, büdösek, lepusztultak...!

A fennmaradó utazóközönség jelentős része meg nem, vagy csak egy részét kell fizesse a szolgáltatásnak.
A teljes árú jegyet fizetők meg fizethetik a drága jegyet a színvonaltalan szolgáltatásért, amiből persze aztán fejlesztésre már nem nagyon jut, csak maximum a meglévő "szolgáltatás" fenntartására, mert hát sok éhes szájat is kell etetni!

De nincs baj, mert állam bácsi (tehát is azok is akik nem is utaznak vonaton) úgy is kifizeti a sok adósságot, aztán maradhat(na) minden a régiben!

Nos hát ezért kell megszüntetni a sok kedvezményt, főleg azoknál akik egyébként meg tudnának fizetni a szolgáltatásért. Az, hogy meg a máv dolgozó családja is ingyen utazik, teljesen nonszensz!

M_R 2011.07.03. 11:50:02

@This_is_Sparta:
A gond csak ott van, hogy a MÁV vezérkar éves prémiuma majdnem többe van mint az összes kedvezmény együttesen...Nem szólva a minimálbért kissé meghaladó meghaladó alapfizetésekről...

Anyázás mellőzhető: nincs MÁV-os rokonom, sőt közeli ismerős sem.

Sokatutazó 2011.07.03. 11:54:21

@This_is_Sparta: Ön szerint kik miatt koszosak a vonatok? Mert én úgy gondolom, hogy a kultúrálatlan utazóközönség miatt. Úgy vélem, ha mindenki rendesen használná -és nem önző módon-, akkor tisztábbak lennének a vonatok. Pl.: cipőjét felteszi az ülésre. Szemetel...stb

TroppauerHümér 2011.07.03. 11:54:30

Aki a MÁV dolgozóit teszi felelőssé a MÁV veszteségeiért, az gondoljon arra is, hogy ha a MÁV magáncég lenne, akkor nem ennyit fizetnénk az utazásért, és ebből lenne pénz pályakarbantartásra, takarításra, szebb vonatokra.

De nem tehető felelőssé az a politikus sem, aki úgy döntött, hogy a kispénzű egyetemista vagy munkásember képes legyen megfizetni az életéhez szükséges közlekedést. A végeredmény az, hogy az adónkból őket dotáljuk, ami minden adózási rendszer egyik célja. A lopás ehhez képest kis százalék.

Nagymoli 2011.07.03. 11:59:11

@This_is_Sparta: így igaz, fizetnék, ha lenne értelmes szolgáltatás...

¿Qué tapas hay? 2011.07.03. 12:24:51

Ezt a nyakló nélküli menetkedvezményi rendszert már vagy húsz éve se lenyelni, se kiköpni nem tudja a MÁV, illetve a közl. kormányzat.

Pedig ez nem egy bibliai időkből származó dolog. Tán 1983-ig egy teljesen használható, és a jelen korban is alkalmazható rendszer működött:

Minden MÁV és GySEV alkalmazott évi tizenkét alkalommal volt jogosult ingyenes utazásra belföldön, ezen felül (jogosultságnak megfelelő kocsiosztályon) korlátlanul utazhatott személyzeti jeggyel. Ez egy erősen kedvezményes jegy volt, emlékeim szerint 100 km-re 2,- Ft, 200 km-re 4 Ft stb. (akkoriban egy budapesti autóbusz-vonaljegy 3 Ft volt). Munkába járáshoz lehetett a lakó- és munkahely közé viszonylati szabadjegyet igényelni.

Persze ezt a jó rendszert "egyszerűsítés" okán megszüntették (dolgozóknak '83-ban, egyéb jogosultaknak tán 88-ban)

Szerintem nem kellene itt semmi újat kitalálni, csak az egyszer már jól működött rendszert ismét bevezetni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 12:34:55

@$pi$:

Jogos.

Mondjuk a nyugdíjasaik kedvezménye a veszteség 1 ezrelékét sem teszi tán ki.

savrola 2011.07.03. 12:38:03

OFF @Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Az a "TV tornász feleség" (sic!) olimpiai ezüstérmes tornásznő volt. Ő 16 éves korára többet sportolt (ismervén a tornászok életét, gyerekkora nem nagyon lehetett...), mint amennyit te egész életedben fogsz.

Kale-idoszkóp 2011.07.03. 12:38:09

Mindennap vonatozom. Dolgozni járok a MÁV-val. Reggel fél 5-kor tele a vonat melósokkal, akik teljes árú jegyet, bérletet vesznek, remélhetőleg munkáltató fizeti. Délután fél 3-tól 6-ig ugyanez a helyzet. Mindennap van valami kis késés, már meg sem lepődünk rajta. Az ablakok csak negyedig nyithatóak, de csak minden második. 30 km-es jegy 1100 ft oda vissza. Ezért állhatok kétszer fél órát melegben, büdösben.
Szóval nehogy már sajnáljam az ingyen utazókat, mert kétszer sorba kellett állnia.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 12:39:31

@gcsabi: Guglizd ki az eredeti posztot, ahol ez elhangzott, és olvasd végig eredeti környezetében. Ide csak azért linkeltem be, hogy Németh András kommentjének utolsó bekezdésére adjak egy választ.

This_is_Sparta (törölt) 2011.07.03. 12:41:18

@Sokatutazó: Nyilván az koszolja össze aki használta, de a gond ott van, hogy a tisztaság maximum az IC-ken elfogadható, ha már az ember átszáll mondjuk Miskolcon a szerencsi, vagy az újhelyi vonatra, akkor olyan érzése van mintha 30 évet ment volna vissza az időben!

Ezeket a vonatokat takaríthatná az ember éjjel nappal, akkor is mindegy volna már...! Ezek a vonatokat egyszerűen megértek a cserére, csak hát gondolom nincs rá pénz!

This_is_Sparta (törölt) 2011.07.03. 12:42:32

@M_R: Már miért lenne anyázás!? Nekem is van a tágabb rokonságban máv-os család, azaz egy dolgozó révén négyen utaznak ingyen. Ennek ellenére mondom azt, hogy ez nem fenntartható.

Gondolom az esztergomi Suzuki gyárban sem kapnak a munkások ingyen Suzukit!?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 12:42:47

@Sokatutazó:
Ez egy ok. A másik ok, amikor a kis sárga asztalka az ablak előtt .. nahát, az eredetileg fehér.

Sokatutazó 2011.07.03. 13:03:33

@This_is_Sparta: Ezeket a vonatokat takaríthatná az ember éjjel nappal, akkor is mindegy volna már...! Ezek a vonatokat egyszerűen megértek a cserére, csak hát gondolom nincs rá pénz!

Persze, hogy takaríthatnák, pláne, ha vigyáznának is rá. De akkor felmerül a kérdés: az új kocsik meddig bírnák ki?
Illetve: ebben az országban semmire nincs pénz. Csak a főnökök fizetésére, illetve a trehány munkáért járó végikelégítésekre.

min 2011.07.03. 13:10:26

Magyarország a döglött tehenek országa...

Pinabajusz 2011.07.03. 13:25:05

Hat ez durva, hogy ennyi ingyenelot tart el egy allami ceg. Ha parezer igazolvanyrol lenne szo, meg OK, de itt szazezres nagysagrendrol van szo. A budos k. anyjukat!!!

Nem cserelni kellene, hanem bevonni az egeszet. Plusz a 65 ev feletti ingyenes utazast megszuntetni.

@kukac@ 2011.07.03. 13:44:40

Vegyétek már észre, hogy ez egy NAGY MŰBALHÉ!!! Amíg ezzel - az egyébként nem is létező problémával - vagytok elfoglalva, a jelentős dolgok elsikkadnak. Elkezditek szidni a nyugdíjas vasúti dolgozókat (részben jogosan, részben nem), miközben sokkal fontosabb témákról elterelődik a figyelmetek. Legyetek ezekkel óvatosak!

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 13:55:41

@This_is_Sparta:
"Gondolom az esztergomi Suzuki gyárban sem kapnak a munkások ingyen Suzukit!? "

Ingyen Suzu ugyan nincsen, de olyan kedvezmények, amitől összefosod és összehugyozod magad egyszerre... Na olyan van.
Ismerősöm dolgozik OPEL gyár-érdekeltségnél ott rendszeresen 50-70% kedvezmények vannak az új modellekre is, akár a takarítónáéninek is. Külön "szalon" van ami a céges autókat/dolgozók rendeléseit kezeli.

Azért egy vattaúj OPEL fincsi 5-600 ezeért szerintem...

baba jaga 2011.07.03. 13:59:51

@savrola:

Makrancos Katika férjeura is olimpiai bajnok
- mégha sokat nem is tett érte a döntőben -,
oszt mégis súlyos gerincbetegséggel küszködik.
/ ha egyáltalán rendelkezik ezzel a szervvel /
Attól még, hogy valaki sportol, nem biztos, hogy jó ember.

gcsabi 2011.07.03. 14:04:27

@jozicsenko: A MÁV-nak van cca. 20 000 dolgozója + nyugdíjasok. Az arcképes a családtagoknak -férj feleség, gyerek 18-ig vagy nappalis tanulmányokig max 25 év-jár.
A vasútnál elég sok a "céges" házasság, amikor mindkettő vasutas. Ez nagyon messzi van a 310.000-től, még 3-4 szeres szorzóval is!
Valószínű, hogy a majdani 4-5 évenkénti cserékhez is előre megrendelik az igazolványokat. Gondolom nagyobb tétel olcsóbb mint folyamatosan után gyártatni.
Nem biztos hogy olcsóbb lenne megvonni és fizetni a munkába járáshoz a 80 akárhány százalékot.

This_is_Sparta (törölt) 2011.07.03. 14:07:03

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Gondolom a többség meg is tudja venni 96 havi (korábban 120) havi részletre, az első 2 évben havi fix 20.000,- Ft törlesztőrész mellett úgy, hogy a 4. évben még a tőkéből nem törlesztett semmit. Igazi adósrabszolgaság, és tudtommal a Suzukinál találták ki ezt a konstrukciót.

Köszi inkább maradok a Passat-nál!

Eizogembird 2011.07.03. 14:09:34

A MÁV-nak 5 ellensége van: a négy évszak, meg az utasok.

Spiro 2011.07.03. 14:12:18

Addig, amíg boldog, boldogtalan ingyen, vagy kedvezményekkel utazik sosem fogjuk megtudni a ténylegesen szükséges kapacitás igényt. Lehet, hogy a fizetőképes utasok szállítása jóval kevesebb járattal, kisebb járművekkel, más menetrenddel rentábilisen megoldható lenne.

Egy normális vállalatvezetés arra törekedne, hogy legalább a 0 szaldós eredményt elérje, még akkor is ha ez a kedvezmények teljes megvonásával, létszámleépítéssel, és/vagy járat megszüntetésekkel, ritkítással járna.

M_R 2011.07.03. 14:18:30

@This_is_Sparta:
Meglepődnél... mint fentebb szaloncukor is melegette vannak kedvezmények máshol is. Én pl. dolgoztam olyan számítógépes perifériákat gyártó cégnél, ahol a nagyker árhoz képest 30-50% kedvezménnyel lehetett vásárolni. Rokon részére is. Sőt havernak/szomszédnak a részre is.

A MÁV nem feltétlenül a kedvezményekbe rokkan bele, hanem pl. abba, hogy ha naptár szerint tél van - még ha éppen 23 fok is van odakinn - azért megy az elektromos fűtés 100%-on - a kedves utas meg vigyen magával megfelelő felszerelést a szaunához. Vagy a másik véglet: nyár van, de éppen hidegfront, alig 20 fok - nem gond, klíma megy, benn meg nagykabátban ülnek még a jegesmedvék is. Na egy ilyen menetben elfűtenek/hűtenek pár százezret óránként.... Ami naponta milliós nagyságrend lehet.

Attól meg hogy valakinek jár a 100% kedvezmény még nem fog puszta időtöltésből egész nap vonatozni (pl. nyugdíjas szüleim kb. 3 évente egyszer mennek vonattal, akkor is kb. 150 km-es távolságra...)

savrola 2011.07.03. 14:18:58

@baba jaga: És ki beszél most Schmittről meg emberségről? Csak annyit mondtam, hogy a felesége nem szimpla TV tornász, mint Mrs. Sóbert Nóbert, hanem olimpiai ezüstérmes, amiért nem keveset kellett dolgoznia. Ő pedig egyéniben szerzett második helyet, nem csapatban, mint férjura.

gcsabi 2011.07.03. 14:30:26

@Spiro:
Sajnos nem úgy működik, hogy egy-egy járaton csak díjtalan utazók vannak és ezek nélkül meg lehet szüntetni. Ha 100-bol 20 ingyenes 40 kedvezményes attol még marad 40 teljes áras is ,legfeljebb a 40 kedvezményes sem vonattal utazna. A kedvezményes jegy nélkül még többeknek lenne olcsóbb az autó.
Ma leginkább a diákok, a nyugdíjasok, a csórók akiknek nincs autója és azok akik a kedvezményes jeggyel olcsóbban jön ki, utazik vonaton. Nálunk akkora távolságok sincsenek ami miatt inkább vonattal utaznának, pláne nem a mostani "sebesség" és "szolgáltatási" szint mellett! Nálunk ráadásul sokkal nagyobb az árérzékenység /ld.: tuskó gazdaságos szuperáruk" /
Inkáb relativ olcsóbb jegyekkel, reálisabb-gyorsab-menetidőkkel és szolgáltatással lehetne előrelépni. Erre a mai gazdasági háttérrel nem sok esély van /hacsak rá nem jönnek, hogy lehet a vasútfejlesztésből is annyi pénzt ellopni és eu-s támogatást elsinkófálni mint a sztrádaépítéseknél :( /

jozicsenko 2011.07.03. 14:33:20

@gcsabi: nem tudom, nekem az jött le, hogy a most forgalomban lévő igazolványok 60%át cserélik le (azért linkeltem be a kiírást, meg hogy a 4. oldalon találjátok)

@Csokis: a máv igazolvány olyan lett, mint a korkedvezmnyes nyugdíj: valaki kitalálta, a szándék talán jó volt, de már annyira sokan élnek vissza vele, hogy nem fenntartható a költség, amit generál: az elmúlt 20 évben minden müködő máv-os céget kiszerveztek a szöszbe, az ottani alkalmazottak nem hiszem, hogy egységesen visszaadták volna a papírjaikat (ez a korábbi igazolvány szimpla műanyag tokba dugott papírfecni: beleteszem a képemet és használom) - megértem, hogy műanyagra cserélik, de akkor a most MÁV-nál dolgozó max 20-25e alkalmazottnak adnám ki

senki másnak sem...

baba jaga 2011.07.03. 14:35:41

@savrola:

Tehát:

Attól még, hogy olimpiai 2. helyezett, nem biztos, hogy emberileg is hasonló kategória, különös tekintettel a férjurára.
Jó sportolást!

gcsabi 2011.07.03. 14:36:18

@utcai_arcos:
Az azé sárga mer elefántcsontbul van!
Csak ti vagytok ilyen kukacoskodók :)

Netuddki. 2011.07.03. 14:38:24

ugyanmár! A máv 21 éve a pártok buxája. Hova máshova tűnhetett volna el az a rengeteg pénz?
Különben már régen eladták volna vagy bérbe és akkor pénz folyna be belőle nem 100milliárdkat kéne rá költeni az adónkból...

Spiro 2011.07.03. 14:40:00

@gcsabi:
Egy malomban őrölünk, és mind a két irányba lépni lehet, de amíg vastagon veszteséges a MÁV, addig ne jótékonykodjon az adófizetők kárára, még ha a cél esetleg nemes is.

De gyanítom, hogy a kedvezmények megszűntetésével az utasok száma radikálisan csökkenne, és a vonat állhatna kevesebb szerelvényből, illetve lehetne csak motorvonat, vagy amennyiben még ez is túlzás, akkor VOLÁN.

Spiro 2011.07.03. 14:48:46

@kovi1970:
... rengeteg felesleges járat, nagy számú az önköltséget alul múlóan fizető utas, átláthatatlan-indokolatlan nagyságú vállalati struktúra, dilettáns politika által kinevezett vezetés, monopolisztikus működés, verseny hiánya, korlátlan mélységű tulajdonosi zseb,…, stb.

Ez még lopás nélkül is elég grandiózus vesztességek eléréséhez.

gcsabi 2011.07.03. 15:19:44

@Spiro:
Közel 30 éve "villanyvasutazok", de nem tudom a tuttit.
Leginkább előre, a több vonat több utas irányban kellene mozogni. Adott az infrastruktúra, ami akkor hoz bevételt, ha használják. Az üres vágány és a tárolóvágányon ácsorgó vagon nem hoz bevételt de a költségei nagy részét akkor is rá kell fordítani.
Sokszor ez a helyzet az "örökzöld" zárjuk-nezárjuk be a mellékvonalakat témával is. Sok mellékvonalon
alig van szolgálat, csak a végpontokon. A közhiedelemmel ellentétben egy bz motor olcsóbban közlekedik mint a busz. Egy kanyargós, dombos szakaszon sokszor a fele költséggel!
Persze lenne min takarékoskodni/ leginkább a szép emeletes épületekben/, de nem igazán a vonatokon. Egy vállalat sem lendül fel attól, ha csökkenti a teljesítményét, csak attól, ha az eladásait növeli! A vasúton ez az "áru" a START-nál az utas
pálya szinten + áruszállítás. Ehhez viszont fejleszteni kell. Hálózati szinten, egy-egy szépen felújított szakasz önmagában még kevés . Mehet 160-al egy szakaszon, ha a többi vonal generája a késést.
Szóval. majd ha "megéri" beruházni /ld. fent/lessz javulás, ha nem akkor csak alibizés és suszterolás!

Ronin2010 2011.07.03. 15:29:15

Az egész bulit azért nem értem, mert a nyugdíjas 65 éven felül minden MÁV igazolvány nélkül ingyen utazik, ha felmutatja a személyi igazolványát. Tehát a 80 éves MÁV nyugdíjas mi a fenének cseréli ki azt, amire nincs is szüksége?

savrola 2011.07.03. 15:52:06

@baba jaga: Kár, hogy nem érted...

dany82 2011.07.03. 16:12:41

hogy a pofája nem sül le ennek a kis élősködő tetünek.

A 80 éves nagyszüleinek ment intézni az arcképest, mi????? Elmész ám a p*csába. amikor 65 év felett mindenki ingyen utazik.

A saját kis arcképesedet intézted. hogy huszonévesen ingyen utazhass, mással fizettesd ki a vonatozásodat. csak ég a pofádról a bőr, hogy a nagypapi mávnál dolgozott és még Te is ingyen utazol, ezért inkább behazudtad a nagypapis sztorit.

szégyelld magad, Te szánalmas élősködő. senki nem utazik ingyen a tömegközlekedésen. legfeljebb nem az fizeti meg a viteldíjat, aki igénybe veszi. mint pl a Te vonatozásod én fizetem legközelebb a jegyemmel. Persze ez eleve egy agyrém. De az, hogy van olyan ember az országban, aki fel van azon háborodva, hogy neki bizony ki kell helyesen tölteni egy nyomtatványt, hogy ingyen utazhasson, az a legeslegalja...

Eltörölni a francba az ingyenes utazást aztán akkor a "frissdiplomás, aki a 80 éves nagyszüleinek váltja ki az új arcképeset" mehet hőbörögni, hogy a nagypapa 40 évet lehúzott a mávnál és most mégsem utazik ingyen.

Tudod mikor utahassanak a MÁV dolgozók és családtagjaik (jelenlegi máv dolgozók)ingyen???? Majd ha nyereséges lesz a máv. akkor ez kaphatják bónuszként.

Személy szerint az én nagyszüleim meg a gyárban dolgoztak. Aztán mégsincs ingyenbicikli.

ja, és egy kis adalék ahhoz, mennyien élnek vissza ezzel a kis "arcképessel":

"vastagbor.blog.hu/2011/02/01/keptelen_orokseg_arckepes_a_neved

A cégcsoportnál ugyanis 2011. január 1-i adatok szerint 18.560 fő dolgozik.

Ehhez képest az igazolványcsere tenderét a teljes darabszám 60%-ra (!), 310.000 darabra írták ki.

Tehát összesen 516.600 van forgalomban. Huszonnyolcszor több, mint ahány vasutas van."

Szóval kedves Frissdiplomás, igazad van. Ez tényleg szégyenletes. főleg úgy, hogy a sztorid alapján úgy tűnik nem küldtek el a francba és megkaptad az új igazolványt...

BaradlayR 2011.07.03. 16:16:47

@Sokatutazó: Ezt nem hiszem el.
Ugye ez csak kamu?

Dr_utcai_arcos 2011.07.03. 16:19:40

@gcsabi: ebben az összehasonlításban van valami, ez bár HÉv,de kb ugyan az a fos, amikor a ráckeveit pályakarbantartották év elején,- ó bocs, 4-es?5-ös?6-os? a barom anyját aki ezt a f@sságot kitalálta-, amit a HÉV 6 perc alatt tolt volna le egyenesen, az a busznak girbegurbába majdnem 30 volt.

Dr_utcai_arcos 2011.07.03. 16:21:54

@Ronin2010: gondolom kell az első osztályhoz,mert a 65-ös csak másod.

bebe tv 2011.07.03. 16:36:10

@jozicsenko: @Clermont: Gőzötök incs semmiről, de hőbörögtök tele pofával. Menj el pályamunkásnak havi nettó 70-75 ezerért aztán rájössz, hogy az ingyen utazás valójában jövedelemkiegészítés.
Miért nem arról fröcsögtök, hogy minden magyar igazolvánnyal rendelkező székely 90%-os kedvezményt kap, és gyakorlatilag a bizniszhez használja fel.

dany82 2011.07.03. 16:37:44

Ja, és mégvalami, kedves Frissdiplomás!

Fel vagy háborodva azon, hogy sorba kell állni.

Hát, kedves barátom, most már legalább kaptál egy rövid ízelítőt abból, hogy milyen az, amikor valakinek jegyet kell venni. igaz, neked fizetni még nem kellett, hisz ingyenes volt a nyomtatvány. de azért örülök, hogy "túlélted". Minden elismerésem és hasonlóan nagy sikereket kívánok a továbbiakban is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 16:41:18

@utcai_arcos:

Igen. Ipari tanuló koromban a Duakeszi vagonjavítóban láttam egy ilyen új asztalt. Fehér volt.

dany82 2011.07.03. 16:45:02

@bebe tv: ja, azért is hagyják ott olyan sokan a mávot. merthogy szarul keresnek.

www.sonline.hu/somogy/gazdasag/ki-mennyit-keres-mav-kontra-volan-281693

cry me a river...

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 16:55:52

@dany82:
A jóédes kedves anyukád volt élősködő azért vagy most itt...

"csak ég a pofádról a bőr, hogy a nagypapi mávnál dolgozott és még Te is ingyen utazol, ezért inkább behazudtad a nagypapis sztorit."

Felhívom szíves figyelmed, hogy a gaypapi után az unoka nem kap szabadjegyet.
Sőt a szülő utána gyerek csak a nappali tagozatos tanulmányáig. Tehát ha végzett a középsulival-egyetemmel 24-25 évesen, utána NEM kapja.

acidx 2011.07.03. 17:09:45

@$pi$: köszi. én 1400ért utazom le oda ahol tanulok. a helyzetemből adódóan így egy hétre min. 2800 ft kell, és ez még csak az út. ha ezt egy hónapra nézem... sajna nem mindenki olyan szerencsés, hogy olyan városba születik,ahol van egyetem és lehet részegen üvöltözni... úgyh talán ne minket b.sz.gass.

Sokatutazó 2011.07.03. 17:22:58

@BaradlayR: Ezt nem hiszem el.
Ugye ez csak kamu?

Mire gondolt?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.07.03. 17:38:08

@dany82: Ezen a linken most kicsit megfeküdtem. Van egy dobozom, ahol a régi igazolványaimat gyűjtögetem, a kisdobos tagsági könyvtől kezdve a régi sport igazolványon át a keményfedeles személyiig. Ott van a régi vasutasom is, amiben az utolsó érvényesítő szelvény 1991-es (egyetem, ötödév), és tök ugyanígy néz ki. Ehhez tényleg a kutya nem nyúlt 25 évig, miközben ma már a BKV vonaljegy is hologramos?
Én hülye, meg vagyonokat fizettem vasútra évtizedeken át. ;-)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.07.03. 17:42:25

RE: "Erről a nyugdíjasok értesítést nem kaptak, tehát ha a kedves nyugdíjas nem utazik túl gyakran, lehet, hogy nem is értesül róla, hacsak valaki fel nem hívja erre a figyelmét"

Nekem semmi közöm a MÁV dolgozókhoz, de erről minimum kétszer olvastam az újságokban az elmúlt hónapokban.
Egyébként szerintem csak az aktív dolgozóknak járjon kedvezmény! A volt dolgozóknak és a családtagoknak se!

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 17:44:51

@Csokis: Hologramos a szabadjegy érvényesítő cetlije is.
Plusz a kalauzok az MJR géppel sorszám alapján tudják ellenőrizni, hogy érvényes-e az a szelvény, nem-e körözött, vagy bevont. És mostanában szerencsére ellenőrzik is.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.07.03. 17:46:35

@online távmunkás: Én ugyan nem vagyok érdekelt, de ha a kedvezményt nem adod a családtagoknak, akkor az olyan, mint ha nem is adnád. Ha egy "normál" család így vesz/venne jegyet (1*100% +1*0% +2*50%), akkor már ugrott a vasút előnye. Az autó olcsóbb, és rugalmasabb. Persze aki szingli, annak megéri, de miért is épp a családosokat szívassuk?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.07.03. 17:48:22

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Én most nem is a hamisításra gondoltam, hanem arra, hogy az amúgy is nyugdíjas szülő (személyivel úgyis ingyen utazik) érvényesítőjével hányan mászkálhattak "okosban"?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.07.03. 17:52:44

@Csokis: miért pont a vasutasoknak kap a családja is kedvezményt? A te példáddal a vasutas családja féláron utazik, ez bőven elég. A vasút nem azért van, hogy csak a vasutas családja használja!
Ha ez a 100-200 ezer ember is fizetne az utazásért, akkor abból
A, lehetne a teljesárú jegy árát csökkenteni vagy
B, lehetne fejleszteni, hogy vonzó legyen a vasút.

farkamatvakarva 2011.07.03. 17:56:58

anyám a moltól ment nyugdíjba
mi akkor ingyen tankolhatunk?

dany82 2011.07.03. 17:59:22

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

gondolkodj már. aki jegyet vesz, az nem akad ki azon, hogy sorba kell állni a mávnál. és nem ír olyat, hogy "túlélte" a sorbanállást.

Ilyet csak egy pojáca ír, akinek látszólag még az ingyen is túl drága. Olvasd vissza a postot.

nyilvánvaló, hogy a "frissdiplomás" nem "szenved" ennyit az arcképes elintézésével (sorbanállás, nyomtatványkitöltés és még fénymásolnia is kellett) a 80 éves papinak, aki amúgy is ingyen utazik.

Ja, és tudom, hogy papíron neki nem jár. Dehát azt nehéz megmagyarázni, hogy hogyan lehet forgalomban több mint fél millió ilyen igazolvány, szóval hagyjuk már ezt...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.07.03. 18:07:53

@online távmunkás: Hogy ma hogy van azt nem tudom, de régen ez bele volt kalkulálva a bérekbe. Anyám mindig kevesebbet keresett, mint az apám, mert beleszámoltak az ilyen természetbeni juttatásokat. És ez persze a nyugdíjában is meglátszik.
Szintén nem tudom, hogy ma miként megy elektromoséknál, de azt tudom, hogy a barátomék pár éve még valami egészen nevetséges áron kapták az áramot, mert a papa az Elmütől, vagy honnan ment nyugdíjba. És ettől nemcsak a nyugdíjasnak, de a házban lakó mindkét családnak is "jó lett", mert fogyasztási határ nem volt, és taktikusan egy óráról ment a családi ház két lakása. Igen, a fűtés is.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 18:10:22

@dany82:
Egyáltalán nem nehéz megmagyarázni, csak annak aki nem hajlandó mindezt megérteni.
A szabadjegy az úgynevezett menetkedvezményi egyezség keretein belül jár.
Ez több ség egyezsége (volt?) többek között a MÁV, a MAHART, a GySEV, a BKVHÉV, az ÁEV, és ezek utódai.

Csak egy példát mondjak:
Kapja a volt MÁV kórházban dolgozó nővérke, és annak a fia is amíg nappali tagozatos.
De kapja a MAHART-os nyugdíjas kikötőmunkás is.

Emellett a vasutasokba már nem számolódik bele a rengeteg kiszervezett cég dolgozója, akik bizonyos évig továbbra is kapják.

Lehet számokkal dobálózni hogy mennyi vasutas van, ettől függetlenül ebből kár következtetést levonni. Jólval nagyobb kör kapja-kapta.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 18:11:51

@Csokis: Sehányan. SZabályosan legalábbis nem. Mert a szelvény az igazolványhoz van kötve.
Azért ki van ez találva ne aggódj :)

Moria 2011.07.03. 18:16:02

Üdvözlet Mindenkinek!

40 évig dolgoztam a MÁV-nál, sajnos mindig kevesebbet kerestünk mint más cégeknél, és mikor ezt szóvá tettük akkor azt mondták, hogy a fizetésünkbe beszámítják az ingyen utazás (szabadjegy)lehetőségét.

Ki volt számítva, hogy mennyibe kerül az évi szabadjegy szerintük és azt hozzáadták gondolatban a fizetésünkhöz, akkor pedig közölték, hogy miért vagyunk elégedetlenek.
Ebből pedig sem tejet, sem kenyeret nem lehetett venni. De ezt akkor is beszámították, ha évente csak 3x utazott valaki. Ennek az összege pedig nem számított be a nyugdíjba.

Gyerekeim pedig csak akkor kaptak szabadjegyet ameddig tanultak. Minden évben iskolalátogatási papírt kellett benyújtani és ha iskolaév közben betöltötte a kort elvették az igazolványt, visszavonták.
Ha egész életemben a szabadjegy miatt kevesebbet kerestem a nyugdíjam is kevesebb lett. A kevesebb nyugdíjból már kevésbé egyszerű megvenni a jegyet. Külföldi vasutasoknak is jár a nyugdíjas időszakban a kedvezmény nem csak itt Magyarországon.

Nem a becsületesen dolgozó vasutasokra kellene haragudni, hanem azokra akik a sok pénzt zsebre rakták, de ez nem az egyszerű MÁV dolgozó volt.

A vonatok tisztasága pedig, hogy milyen abban nagy szerepe van az utazóközönségnek is. Ausztriában miért tiszták a vonatok? talán ezen is el kellene gondolkozni...

Sok mindent lehetne mesélni, de ezeket a furcsa kommenteket azért nem igazán értem meg. Aki nem dolgozott a MÁV-nál hosszú időn keresztül nem is ismeri a belső dolgokat. Ott is nagyon sok embernek se nappal, sem éjszaka, távol van a családjától, sem hétköznap, sem ünnep mint annyi más szakmában.

Azért ha elveszik a MÁV nyugdíjastól az igazolványát attól másoknak nem lesz jobb, vagy akkor boldogabb valaki, hogy ha nekem nincs, neki se legyen?

Minden nyugdíjas és nem nyugdíjas embernek jó egészséget kívánok!

dany82 2011.07.03. 18:29:08

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

a máv cégcsoportnál 18.000en dolgoznak. ezen kívül a máv-kórház, a minisztérium és a vasutas szakszervezetek munkavállalóinak jár az ingyenes utazás. ez max 20-21ezer ember. és a 65 év alatti nyugdíjasoknak + ugyebár a családtagok.

több, mint fél millió ilyen igazolvány van kint. 500.000, azaz 500 000 db.

Ebből levonhatok következtetést, vagy még mindig túl korai?

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 18:40:56

@dany82:
Elolvastad és megértetted, amit írtam? Mahart, HÉV, GYSEV ÁEV, stb.

Emellett a MÁV-nál dolgoznak 18 ezren, nem a MÁV-csoportnál.
Csak a MÁV-Startnál (Személyszállítás) dolgoznak 7200-an, és példaképp a MÁV-Trakciónál (vontatás) dolgoznak 5200-an. 12.300 főnél tartunk, és a gépészeret, pályavasutat, pályafenntartást, stb. cégeket még nem is számoltam össze.

Talán sikerül már megértened, hogy a 18.000 fő, az NEM igaz. Ennél jóval több munkavállaló van.

dany82 2011.07.03. 18:42:37

@Moria: www.sonline.hu/somogy/gazdasag/ki-mennyit-keres-mav-kontra-volan-281693

nyilván rosszabbul keresnek a mávnál, mint máshol. azért is dolgozik ott mindenki nyugdíjig. merthogy olyan kevés a fizu.

Van ismerősöm, aki a Zala Volánnál dolgozik. A családtagjai évente 5x utazhatnak ingyen oda-vissza országon belül. 5x. Évente. Amíg ott dolgozik.

Mindezt úgy, hogy kb 100.000 ftal keres kevesebbet, mint egy vasutas. Mégsem bénítják meg éveken keresztül az egész országot pont karácsonykor. (amiért utólag is köszönet egy olyan fiataltól, aki ausztriából hazajövet szentgotthárdon ragadt karácsony előtt.)

Én fizetek az utazásért. Nem keveset. és a jól megfizetett mozdonyvezetőtől még azt sem várhatom el, hogy egy olyan közlekedési eszközt, amelynek mindenhol elsőbbsége van és egy egyenes sínpáron kell mennie, pontosan a célba jutassa.

Talán ha látnám, hogy a vasútnál minden dolgozó a tőle maximálisat megtenné azért, hogy a szolgáltatás jó színvonalú legyen, akkor másképp állnék ehhez a kérdéshez is. de addig...

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 18:47:33

@dany82:
"Mindezt úgy, hogy kb 100.000 ftal keres kevesebbet, mint egy vasutas"

A bruttó 90-et hazavivő kalauzhoz képest?
Akkor még ő fizet a cégének, hogy ott dolgozhat?

Amúgy kettőn áll a vásár: Ha a barátod úgy gondolja a vasútnál többet kereshet, akkor a vasút tárt karokkal várja!

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 18:52:18

@dany82:
Amúgy meg a buszvezetőt és a mozdonyvezetőt összehasonlítani nem sok intelligenciára vall a cikkíró részéről.
Többek között már csak az sem ugyanaz mire eljut a vezetésig az ember:
Buszvezetőnek kell egy jogosítvány, amit használhat akárhol adott kategóriában. Plusz a cégnél kell valami szeressük-az-utasokat tanfolyam, plusz talán típusismeret. (Bár, ismerősömet úgy rakátk buszra, hogy ot a busz fiam, menj.)
A mozdonyvezetőnek szükséges műszaki előképzettség, ezt a busznál nem követelik meg. Ezután 2 év, mire oda elkerül, hogy egyáltalán mozdonyra ülhet, és vezethet-felügyelettel. Addigra átesk vagy 15-20 vizsgán, és hatóság előtt is számot ad tudásáról.
Utána önállósító vizsgát tesz, majd kb 1 év tolatószolgálat, hogy kiismerje magát a rendszerben. Utána mehet mozdonyt tekerni vonalra.
De csak arra a vonalra, ahová van vonalismerete!

Buszvezetőnek le kell vizsgáznia minden országútból? Ugye nem...:)

Tehát ez a hasonlítgatás kb semmit nem ér.

BaradlayR 2011.07.03. 18:58:21

@Sokatutazó: Hogy ország-világ kedvezményt kapjon, pláne ilyen hülye indokokkal. Azt úgy hívnák, hogy állami diszkrimináció.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2011.07.03. 19:01:16

@Metál -e a bimetál?: ezt remélem te se gondoltad komolyan. Ha a főnököd rosszul irányítja a céget, az egész struktúrája szar, tőled viszont megköveteli hogy úgy végezd a munkád ahogy le van írva, majd csődbe megy a cég, te is hibás vagy?
Hozzátéve, hogy ha kreatív vagy, kirúgnak szabályszegésért.

Mert a MÁV esetében pontosan ez a helyzet. Minimális szabad kéz van csak adva az alsó szintű dolgozóknak.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2011.07.03. 19:05:04

@dany82: na látom te is okos vagy. Pont az említett karácsonyi esetkor nem sztrájkoltak a mozdonyvezetők, meg a Gaskó-sztrájkok egyikében sem. Az remélem eljut az agyadig, hogy ha a forgalmista a csonkavágányra állítja a váltót, a mozdonyvezető pedig öntudatosan elindul, nem fogsz Szentgotthárdról sehova eljutni, csak a kórházba.

dany82 2011.07.03. 19:35:49

@Kimérős szaloncukor (Lédig): hát ezért jó kommentelni. az ember mindig tanul valamit. ezeket pl nem tudtam. és lenyügözö.

A buszsoförtöl elvárják, hogy pár év gyakorlat után szinte az ország összes útvonalát, országútját, városát kívülröl tudja, söt még azt is, hogy melyik járattal melyik beállóba menjen. és ezen kívül természetesen munkaköri feladat a busz müszaki állapotának ellenörzése, a jegyek, bérletek ellenörzése, kiadása, felmerülö müszaki problémák megoldása és a busz tisztán tartása.

Ezzel szemben áll a vasutas, aki 3 év tanulás és 20 vizsga után alkalmas 1 adott szakaszon elvezetni egy mozdonyt.

igazad van. a két munkakör tényleg nem összehasonlítható. :-) Mint ahogy a bér sem az.

De mivel az teljesen nyilvánvaló, hogy Te sokkal többet tudsz erröl az egész vasutas-cuccosról (én ugye csak mint utas látom), feltennék neked egy kérdést, ami már évek óta mar belülröl:

Adva van egy kötött pálya. Mondjuk Keszthely-Balatonboglár. mindenki tudja elöre a menetrendet, hogy hol, mennyiszer kell megállni, milyen hosszú a pályaszakasz, mennyivel megy a vonat. Hogy a francba késhet ezek után a vonat? nincs piros lámpa. nincs dugó. nem üt el senkit, nincs müszaki probléma, egyszerüen nem értem.

SvenH. (törölt) 2011.07.03. 19:50:16

aki kozel van a 80hoz, annak minek kell nyugger igazolvany?
65 felett tok ingyen mehet barki nem?

dany82 2011.07.03. 19:51:13

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: hát nem tudom, hogy ennyiböl miböl gondolod, hgoy tudod, melyik karácsonyra gondolok.

Volt vagy 6-7 év, amikor minden karácsony elött jött a vasutassztrájk. :-)

és szeretnék egy félreértést tisztázni: fogalmam sincs, hogy ki mit csinál a mávnál. Nyilván a mozdonyvezetö mozdonyt vezet. :-) de alapvetöen nem érdekel. én amikor a jegyet megveszem, akkor egy szoltáltatást veszek, amelynak színvonalához jó esetben minden "vasutas" a munkájával hozzájárul.

Tehát az, hogy a mozdonyvezetök épp sztrájkoltak-e vagy nem, az engem (az ország 90%hoz hasonlóan) nem érdekel. A "vasutasok" sztrájkoltak. A vége az, hogy nem jár a vonat.

Nota bene: Az osztrák vonat vissza tudott menni. leszállt az osztrák mozdonyvezetö és átállította sajátkezüleg a váltót. Tudod: Ausztria utopisztikus.

SvenH. (törölt) 2011.07.03. 19:57:23

@$pi$: "Szóval nem baj, legyenek juttatások mint "más cégeknél""

baromsag mas cegnel nincsenek juttatasok a nyugdijasaiknak...
az ELMUt kenyszeritettek(a privis szerzodesben), hogy az aktivakat kifuttassak, egyre jobban megszuntetik...

jol is neznenk ki ha mas rendes cegnel lenne ilyen..
adjak oda a melosoknak oszt jo napot

SvenH. (törölt) 2011.07.03. 20:04:40

@gcsabi: "A közhiedelemmel ellentétben egy bz motor olcsóbban közlekedik mint a busz."

a buszon egy azaz egy ember van aki melozik azon a kis piroskan meg ketto, meg akkor is ha a vonalon napjaba cca fel orat kezeli a jegyet mert a tobbit ugyis mind tudja hogy eppen melyik bakter sogora...
vagy rosszul tudom?

SvenH. (törölt) 2011.07.03. 20:17:41

@dany82: a kedves vitapartnered elfelejtett nehany dolgot megemliteni a mozdonyvezetokrol
szoval nekik ha allniuk kell mert addig a vonat nem indul vissza, es teszem azt 3 orat kell hedereznie, na az MUNKAIDO
illetve legtobbet a mozdonyt egy automata vezeti, o meg csak pislog...
hirtelen fekezni meg koztudomasuleg nem kell, nincsen olyan hogy mi van ha eletolja egy kismama a babakocsit vagy egy sutyerak eleugrik... a vonat az tovabbhalad... hirtelen fekezni nem lehet

amugy adjak ki RENDES tokesnek a MAVot ugy gatyaba razna hogy ihaj
ja hogy az nekik nem lenne jo? az a 40 evet kemenyen dooooogoztam a cucializmusban az cca olyan mint a mai MAV...

gcsabi 2011.07.03. 20:17:55

@dany82:
Ne keverjétek a mozdonyvezetők fizetését a többi vasutaséval. Messze többet keresnek az átlag vasutasnál. Ők és a szakszervezetük el tudták érni.
Nem szoktam mások bérét irigyelni, az övükét sem. Amúgy meg lehet próbálni, milyen nap mint nap hajnali 1-re szolgálatba lépni éjfélkor meg befejezni, sokszor messze otthontól.
Egy "átlag" vasutas ennek a felét sem keresi!
Egy kaller, tolatásvezető, váltókezelő 70-80 ezret keres. Egy forgalmista 110-160 körül, attól függően hol és milyen munkakörben dolgozik és hány éve. És ebbe benne van a fordulószolgálatért kapott 30% pótlék. Műszakpótlék nélkül, nagyrésze jó ha minimálbért kapna 40-50 évesen 20-30 év munkaviszony után! Nem tudom ki tartja ezt annyira soknak, hogy még azt a rohadt arcképest is sajnálja?
Persze a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" felfogás szerint ez így van rendben!

gcsabi 2011.07.03. 20:23:01

@SvenH.:
Viszont jelentősen kevesebb a fajlagos üzemanyag felhasználása és az amortizálódása.
Kb. 2 éve találkoztam egy műegyetemi tanulmánnyal, ahol kimutatták, hogy egy bz motorhoz képest a busz, akár 2,4 szeres fogyasztást produkál.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 20:26:15

@gcsabi:

Csatlakozom! A mozdonyvezetőket nem kell irigyelni.

Még ipari tanuló koromban vezettem mozdonyt, úgy, hogy tudtam melyik kapcsoló mire való, a képzett mozdonyvezető pedig a hátam mögött állt, keze neki is a féken.

Soroksár-Kunszentmiklós között úgy elfáradtam, hogy inkább megraktam volna egy Ifát szénnel, lapáttal, egyedül.

Egyáltalán nem könnyű a mozdonyvezetők kenyere.

Kerek négyszög 2011.07.03. 20:37:44

Ez a problémakör inkább az irigykedésről szól. Ha én nem utazhatok ingyen, nehogy má' a MÁV nyugger is utazhasson.
Ha egy szolgáltatást nem terhel le semennyire egy ilyen kedvezmény, mi a fészkes fenéért kell irígykedni? Igazi magyar jelenség. Ha megdöglött a tehenem dögöljön meg a szomszédé is. Semmi észrevehető változást nem hozna a MÁV életében, ha a nyugdíjasaik kedvezményét elvennék. Semmilyet!

Különösen stupid jelenség, hogy egy olyan társadalom köpködi a nyugdíjasokat a kedvezményeik miatt, amely évi háromezer milliárd forintot lop össze magának (feketemunka, korrupció stb...)

Ja, a csalásról jut eszembe: ha vonaton utazok, rendszeresen azt látom, hogy mindenki igyekszik elkerülni a jegyvásárlást, ha nem jön a kaller, ingyen utazik, ha jön, ott helyben kéri a jegyet (pedig munkaidőben ezért pótdíjat is kéne fizetni), és a rövid emlékezet miatt ilyenkor mindenki az előző megállónál szállt fel, ezért olcsóbb lesz a jegy. Tömegesen ez megy a vonatokon.

Tehát mástól vegyünk el mindent, nekem meg jár (mert megérdemlem) a csalás lopás, hazudozás.

Igazi magyar gondolkodásmód.

dany82 2011.07.03. 20:47:53

@gcsabi: több, mint fél millió embernek van olyan igazolványa, amellyel bárhol, bármikor, bármennyit INGYEN veheti igénybe a máv szolgáltatását.

FÉL MILLIÓ embernek.

dany82 2011.07.03. 21:09:10

@légycsapó:

vannak olyan helyek, ahol természetes az, hogy fizetnek egy szolgáltatásért. mert megértik, hogy az adott szolgáltatást nyújtani, megszervezni, fenntartani, fejleszteni csak akkor lehet, ha azok, akik igénybe veszik, fizetnek érte.

aztán meg van Magyarország. Ahol nem fizetünk, csak elvárjuk, hogy jó legyen a szolgáltatás. Hogy még az ingyenjegyért se kelljen sorbaállni. (lásd a fenti történetet)

Szóval szerinted ez az irigykedésröl szól. Jó. legyen. akkor tegyünk mindenki számára ingyenessé a mávot. merthogy ugye az adóforintokért, amelyekböl a hatalmas veszteséget (és a vasutasok bérét) fedezik, mindenki fizeti.

ne haragudj, de ha szerinted tényleg az irigység beszél azokból, akik szerint nincs rendben az, hogy fél millió ember ingyen utazik a mávon, akkor ennél jobb javaslatom nincs.

gcsabi 2011.07.03. 21:29:37

@dany82:
Ez a több mint félmilliós adat honnan származik?
Nem nagyon tudom honnan jönne össze ennyi jogosult. Talán az összes-nem díjtalan, csak kedvezményes- alanyi kedvezményre, jogosult/közszolga,pedagógus-nak , ha van még nekik/ lehet ennyi

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 21:32:22

@SvenH.:
"illetve legtobbet a mozdonyt egy automata vezeti, o meg csak pislog..."

EGYETLEN 1 db ilyen mozdonyt mutass a magyar vasúthálózaton, amit automata vezet.
Fizetem egy sörödet.

Szomjan fogsz maradni, mert ilyen nincsen...

dany82 2011.07.03. 21:41:59

@gcsabi: a fél milló onnan származik, hogy jelenleg ennyi arcképes van kint.

senki sem nagyon tudja, hogy honnan jön ki a fél millió. de ma Magyarországon ennyi embernek van de facto ingyenes utazásra jogosító arcképes igazolványa.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 21:47:59

@SvenH.:

"illetve legtobbet a mozdonyt egy automata vezeti, o meg csak pislog..."
- Valószínűleg a sebesség alapjeladóra gondolsz. Attól még szemednek a pályán kell lennie.
www.bgok.hu/download/hallgatoi_segedlet.pdf
Ennyi műszer és kezelőszerv között tényleg csak pislog az ember.

"hirtelen fekezni meg koztudomasuleg nem kell, "
- Visszautasítom. A ontrollszalagon világosan látszik, mikor mit csinált a mozdonyvezető. Ha bebizonyosodik, hogy elégurult a babakocsi, és nem vészfékezett, börtönbe megy. Ha bebizonyosodik, hogy a babakocsi nem gurult elé, ő mégis vészfékezett, valaki az utasok közül megsérül (esetleg olyan szerencsétlenül elesik, hogy meghal), a mozdonyvezető börtönbe megy.

gcsabi 2011.07.03. 22:05:24

@dany82:
Nem kukacoskodni akarok, de konkrétan honnan származik ez az adat? Nekem eléggé hihetetlennek tűnik! Ha minden vasutasnak 10 gyereke és annyi felesége lenne, mint a mormonoknál, akkor sem jön ki ekkora szám.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2011.07.03. 22:13:12

@dany82: elhiszem, és egyet is értek veled azon a szinten, hogy a pénzedért szolgáltatást akarsz, illetve nem érdekel a vasút működése. A lényeg az, hogy emiatt ne a kalauzt, a forgalmistát meg a mozdonyvezetőt szidd, mert nem miattuk olyan a vasút amilyen. Tessék a kormánynál kopogtatni, hogy reformálja meg a vasutat. Erre lenne szükség legelső körben.

@SvenH.: a munkaidő részében ugyan igazad van, a többi óriási baromság. A tempomaton kívül semmi nincs a mozdonyokban, ami automata lenne, az is csak a legújabbakban használható rendesen.
A kedvedért elárulom, hogy én is mozdonyvezető vagyok, meg lehet próbálni a múlt heti beosztásomat:
csütörtök: 5.05-12.55
péntek: 3.51-16.26
szombat: 5.05-12.55
vasárnap: 4.46-16.50
hétfő: 6.00-18.00

Vidékről, úgy, hogy az utolsó vonattal kellett bemennem még előző nap 4x egymás után, és a beíróban csövezni szolgálatkezdésig.
Szemét vasutasok!

SvenH. (törölt) 2011.07.03. 22:24:56

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: es neked hany csaladtagod jogosult az ingyenes utazasra?

SvenH. (törölt) 2011.07.03. 22:32:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: egy rendesebb mozdony nem fog megallni, hiaba fekeznek...

amugy abban a PDFben az a labpedal mi celt szolgal? hogyha netan a fokozott koncentracioban (=unalmaban) bealudna akkor riasszon nem?

nem azt mondom hogy milyen egyszeru a mozdonyt vezetni de a Volan buszosnak mintha tobb dologra kellene felugyelnie...

amugy ha nem gurul ele le a babakocsi azt tudja bizonyitani, hogy elotte ott volt?
nem...

visszaterve: szoval van sebessegtarto automata?

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.03. 22:41:35

@SvenH.:
A lábpedál az éberségi berendezés működtető pedálja.
Részben az elalvást is figyeli, de inkább azt, hogy a mozdonyvezető cselekvőképes állapotban van-e azaz az érkező éberségi felhívásra aktív cselekvéssel válaszol-e. Bármikor kaphat a mozdonyvezető egy szívrohamot, vagy bármi más egészségügyi változás beállhat ami átmenetileg a cselekvőképességét megszűnteti. Ez nem túl szerencsés egy 160-nal robogó szerelvénynél, ami nem áll meg mint egy talicska.

Elalvás inkább a rendszertelen életmód a fokozott igénybevétel miatt következhet be. Nézd meg az előbb betett beosztást. 13-ig dolgozik, de 01-kor már kezd. utána dolgozik fél 5-ig és reggelre megy. És így tovább.
Sajnos volt már olyan baleset ami bizonyítottan a dolgozó rendszertelen beosztásából eredő eü. változás, kiemelt fáradékonyság, kialvatlanság miatt következett be.

Sebességtartó van, de kb annyit szolgál, hogy a beállított sebességalapjelet tartaná, miközben az mv vezet. De sok értelme nincsen, mert a pálya nem járható végig azonos sebességgel, tele van lassújelekkel.
Úgy kell elképzelni mint az autóban: beállítod 130-ra, de 2 km-enként le kell lassítanod 60-ra.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2011.07.03. 22:47:02

@SvenH.: senki, nincs még családom. Ha ez megnyugtat, a tendencia az, hogy bizony szépen el lesz szedve a családi arcképes, barátnőmmel már nem is számolunk ezzel.

A lábpedál pont azt szolgálja, amit leírsz. Ugyanazt, amit a svájci, amerikai, vagy bármelyik más vasúton, ez a mozdony alapfelszereltsége.

www.youtube.com/watch?v=5b2guOZ2Z5s

Nézd meg ezt a videót, hogy mit is csinálnak a mozdonyvezetők. Aláírom, hogy egy Volán sofőrnek többet jár a keze, de a Volán az ország szégyene. Az, amit azoknak a szerencsétleneknek fizetnek, és amilyen körülmények között dolgoznak, kritikán aluli. Csak az ő szakszervezeteik már rég dísznek vannak.

gcsabi 2011.07.03. 22:48:14

@SvenH.:
Van egy buszsofőr haverom, akivel együtt szoktunk napozni a strandon, mert van 3 órája a visszaúti járatáig :). De nem irigylem tőle, tényleg rendesen alul vannak fizetve! De a mozdonyvezető haveromat sem irigylem, amikor félórákra órákra félreállítjuk a napra, amíg tovább tud menni, és legfeljebb egy kávéra tud beugrani közben. Meg azért sem, mert már három öngyilkost szedegethetett le darabokban a mozdonyáról, és még messze nem nyugdíj előtt áll! Az ilyen esetek utáni éjszakáit sem kell irigyelni!
Szerintem elég gyerekes összehasonlitgatni szakmákat, olyan ez mint a homokozóban: kinek az apukája az erősebb:)

SvenH. (törölt) 2011.07.03. 23:31:47

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]: ha te nem szamitasz ra, akkor ugye nem is veded a jelenlegi rendszert?
tudod en csak az ELMU kedvezmenyrol tudok :)
jo hogy kapom, de azert jobb lenne eltorolni :)

SvenH. (törölt) 2011.07.03. 23:40:25

@gcsabi: az a kerdes, hogy te irigykedsz -e a versenyszferaban dolgozokra? hiszen ugy veded itt a kis kedvezminykiiit

es ez a homokozos apuka meg eredetileg ez volt:
"Van ismerősöm, aki a Zala Volánnál dolgozik. A családtagjai évente 5x utazhatnak ingyen oda-vissza országon belül. 5x. Évente. Amíg ott dolgozik.

Mindezt úgy, hogy kb 100.000 ftal keres kevesebbet, mint egy vasutas. "

elmondom miert van ertelme, szoval ha cca ugyanazt a felkeszultseget koveteli meg es varja el, akkor igenis ossze lehet es kell hasonlitani
hiszen az egyik az PIACI a masik meg ALLAMI
es nekem mint adofizeto allampooogarnak jogom van megkerdezni, hogy a MAV megis mi a bus bociizeert fizet ki milliokat pl. berre

de igazatok van, en csak ossze vissza hadovalok ezzel, ki kene adni maganba, mint anno Orban 1998ban mondta, hogy eladni az egesz szemet nagy kocerajt akar meg ingyen is, csak az osszes nyugjet lepasszolni (nem szo szerinti volt !!!)
aztan majd akkor jojjenek a szakszervezetek :)))

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2011.07.03. 23:41:08

@SvenH.: nyilván jobb lenne nekem, ha maradna, de elfogadom, hogy ez így ebben a formában túlzás. De túlzás az is, hogy 60 km-re egy teljes árú bérlet 40 ezer forint. Vegyék el a családi arcképeseket, és csökkentsék arányosan a jegyárakat. Csináljanak dolgozói bérletet, kényszerítsék rá a munkáltatókat az utazási költsék 86%-ának tényleges kifizetésére.
Ezzel is csak annyi baj lesz, hogy senki nem fog 20 km-nél messzebbről bejáró embert felvenni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 23:41:53

@SvenH.:

Éberségi.

Egyébként sebesség és megengedett sebesség függvényében akár 20 másodpercenként kell rálépni. Ha nem nyomja le asszem 3 mp alatt, akkor a szerelvény vészfékkel megáll. Erről egy időben külön jelentést kellett írni, hogy miért történt.

A modernebb típusokban van alapjeladó, de ez messze nem úgy működik, mint egy tempomat. Ha ugyanis rosszul állítod be hozzá a teljesítményt, akkor akár a forgóvázat is károsíthatod.

Ha fakezű vagy, ahogy én is nulla gyakorlattal, akkor el is tépheted a szerelvényt, nekem majdnem sikerült. a hivatásos mozdonyvezető barátom húzta össze Taksonyban a feszítőt, mert majdnem elhagytuk a kocsikat.

Vannak Volános barátaim is. Azok is szopnak rendesen, de a kettőt nem lehet egymáshoz hasonlítani/viszonyítani.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.03. 23:47:11

@SvenH.:

a Zala Volán is állai cég.

www.zalavolan.hu/vallalatunk_tortenete

Úgy tudom a Volánok a saját cégük járataira adnak a dolgozónak és közvetlen családtagjainak szabadjegyet. 25 év után országos, örök érvényű, visszavonhatatlan szabadjegyet kapnak.

A Vértesnél és a Volánbusznál így van, miért pont a Zala legyen másképp?

dany82 2011.07.04. 00:03:45

@gcsabi: nekem is hihetetlen, de így van. a máv 320e db-ot rendelt az új arcképesböl elsö körben, ami az összes kint lévö arcképes 60%-a. (forrás: máv)

dany82 2011.07.04. 00:26:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Hát, hogy miért pont a zala volánnnál van másképp, azt nem tudom. Nézzük, hátha lesz vmi tipped.

Az állami Zala Volán buszaira interneten lehet helyet foglalni és jegyet venni. Ezen kívül a távolsági járatokon ingyenes WiFi áll az utazók rendelkezésére. Minden járaton annyi buszt indítanak, hogy mindenkinek legyen ülöhelye. ha egy busz megtelik, küldenek mentesítöt. A jármüpark átlagéletkora 10 év alatt van, ezzel nem csak a legfiatalabb MO-on, de európai viszonylatban is jó helyen áll. A buszok tiszták, a soförök segítökészek és kedvesek és természetesen a távolságikon mindegyiken van légkondi.

valamint korlátlanul csak a Zala Volán dolgozói utazhatnak a Zala Volán járatain.

Ja, és még valami van, ami talán egy kicsit másképp van, mint máshol: a Zala Volán egy nyereséges cég. Mégegyszer, mert lehet hogy itt sokan elsöre nem értik ezt a mondatot: a Zala Volán nevü állami tömegközlekedési cég a 2010es évben nyereséget termelt. Mégpedig jó színvonalú szolgáltatás mellett.

Szóval szerintem ez az ok, hogy miért pont a Zala Volán legyen másképp. De visszakérdeznék: ha a Zala Volán képes nyereséget termélni, akkor ez miért pont a mávnál meg a bkv-nál lenne másképp?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.04. 00:36:43

@dany82: A ZVR-nek van pár előnye.

Közel van Ausztria, tuti járataik vltak régen Ausztriába.
Az önkormányzatok kifizetik amit ki kell fizessenek, míg a főváros a BKV-nak nos...
A ZVR tulajdonosa nem önmaga megrendelője.

a ZVR jó időben kezett a gépparkcseréhez, és ami a legfontosabb, azt a buszt, amit Dorog-Esztergom fele járatott a Volánbusz 190LE-s motorral, azt ők 300 LE-s motorral rendelték meg.

Lehet ott jobban értenek hozzá.

dany82 2011.07.04. 00:37:36

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A ZVR-nek kétségkívül van pár elönye.

A legfontosabbat Te magad is röviden összefoglaltam a hsz-od végén: Ott jobban értenek hozzá.

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 00:44:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: az altalad linkelt helyen:
"1992. december 31-én az állami vállalat részvénytársasággá alakult."

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 00:54:18

@dany82: ott van egy kis kenyszer hogy a felesleges munkaerot leepitsek, a MAVnal nincsen meg az akarat
ha meglenne, akkor a Bz -n nem lenne jegykezelo es azt a Volan busznyit a mozdonyvezeto takaritana ki

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 00:56:30

@dany82: ezt kerestem vegre megvan!!!

"Szerencsi tanfolyam

Boros O. Tibor mozdonyvezető írása

Szerencsen húsz mozdonyvezető részére jegyvizsgáló tanfolyamot indítottak. Az Abaújszántó és Hidasnémeti között közlekedő szóló Bz-n kellett volna gépi jegyet kiadnunk. A tanfolyam első órájában kiderült, hogy nemcsak a gép kezelésére tanítanak meg minket, hanem teljes értékű jegyvizsgáló vizsgát kell tennünk.

Az első szünetben felhívtuk a Mozdonyvezetők Szakszervezete Központját, ahol gyorsan intézkedtek, s három óra leforgása alatt vége lett a tanfolyamnak, délben már a bankettet is megtartottuk.

Pályaőr 1997. május 26. oldal."

dany82 2011.07.04. 00:57:04

@SvenH.: ugyanúgy, mint a máv. a többségi tulajdonos továbbra is az mnv.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.04. 08:37:47

@dany82:
Hajd ha a Zalavolán saját magának építi az utakat amin közlekedik, és ő is tartja karban, majd ha a zalavolánnak nem engedélyezik, hogy egy megálló építése annyi legyen, hogy egy fa karót leszúrnak egy busztáblával, majd amikor minden harmadik görbe fánál lesz ott is személyzet a megállókban ami jelenleg a mávnál megvan, és kell: Majd akkor lehet hasonlíthatni.

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 09:14:31

@Kimérős szaloncukor (Lédig): igen egyetertunk szerintem is az osszes mellekvonalat meg kene szuntetni...
hiszen az utat igy is ugy is meg kell epiteni a kis falvakhoz, ha meg az ut mar megvan, akkor eleg egy karot leszurni

Sokatutazó 2011.07.04. 09:31:20

@BaradlayR: Hogy ország-világ kedvezményt kapjon, pláne ilyen hülye indokokkal. Azt úgy hívnák, hogy állami diszkrimináció.

Ha nem hiszed járj utána: www.mav-start.hu/res/mav_start_dijszabas_20110701l.pdf

Igaz, hogy sokat kell benne görgetned, de ha figyelmes vagy, akkor megtalálod!
Talán segít az, hogy az elején van tartalomjegyzék.

gcsabi 2011.07.04. 10:07:05

@SvenH.:
A volán kb. annyira versenyszféra mint a máv.
A mozdonyvezető kollégával együtt,mindketten egyetértettünk azzal, hogy egy buszsofőr méltatlanul keveset keres. Nyugodtan olvass vissza!
100.000-el kevesebbet legfeljebb egy mozdonyvezetőnél keres, de egy -ahogy írtad -vasutasnál nem!
Soha senkitől sem irigyeltem a fizetését, legfeljebb a sajátomat kevesellem.
Tényleg értelmetlennek tartom azt a vitát, ami két jelentősen különböző szakmát rangsorolni!
Mindegyiknek megvannak a nehézségei és nem feltétlenül ugyanazok. Attól egyik sem kevesebb vagy több.
A gyerekeim már nagyok és túl gyakran akkor sem vették igénybe a kedvezményt, amíg jogosultak voltak rá. Én nem használom sem munkába járáshoz, sem másra, mert általában autóval közlekedünk.
Az arcképes leginkább azoknak a családtagoknak jelent komoly segítséget, akik vidékről járnak dolgozni-bár elvileg erre tilos használni-és ezért nagyobb esélyük van, hogy alkalmazzák őket, mert nem kell bejárást téríteni/ már ahol egyáltalán térítenek/.
Hogy a te szavaiddal éljek lehet irigykedni rájuk :)

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 12:17:31

@gcsabi: "Tényleg értelmetlennek tartom azt a vitát, ami két jelentősen különböző szakmát rangsorolni! "

csapjuk hozza a tanitok fizeteset akiknek az a dolguk hogy megtanitsak a jovo nemzedeket, illetve az orvosok fizeteset vagy az egyetemi tanaroket...

ha pl. egy mozdonyvezeto annyit keres mint egy tanito + orvos EGYUTTESEN, akkor ugye jogosan hasonlitgatok meg sir a szajam? ugye ugye?
mivel mindegyik allami, csak az a gond, hogy az orvos pl. nem teheti meg hogy az igen tisztelt mozdonyvezeto megpusztuljon egy Tudo Gyulaban, addig a kedves mozdonyvezeto megteheti azt hogy az orvos az szivjon ezerrel, mert eppen a negyed milla+ -os fizukajat egy kicsit le akarjak vagni...
aztan az orvos sajat zsebbol oldja meg a MAV sztrajk idejen az utazas ugye?
nem faramuci a helyzet?

de nem irigylem :)
privizzek az egeszet a francba, aztan majd a legutolso nagy kommancs ceg is el fog bukni na puff, vege lesz a rendszervaltasnak...

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 12:18:27

@SvenH.: "hozza a tanitok fizeteset akiknek az a dolguk hogy megtanitsak a jovo nemzedeket,"

pedig atolvastam...
szoval a dolguk hogy NEVELJEK a jovo nemzedeket :)

Sokatutazó 2011.07.04. 12:58:14

@SvenH.: Ilyen sokat keres egy mozdonyvezető? Nekem is van mozdonyvezető ismerősöm, de ő azért ilyen sokat nem kapott. Hogy lehet? Körülbelül 200.000 volt a fizetése. Viszont ezért sokat kellett ám menni. Távol a családtól, még Karácsony napján is. Az orvosok, egyetemi oktatók sincsenek otthon a családjukkal?
Ha keresnek is félmilliót -amit kétlek- már említettem, hogy sokat kell neki ezért menni, és nagy felelőséggel jár ám. Kemény pszichológiai vizsgán kell nekik átmenni, (tudom, mert egyik haverom jelentkezett vezérnek)hogy mozdonyt vezessenek. A tanítóknak mikor kell ilyen dolgokat megcsinálni?
Aki irigyli őket -szerintem- cseréljenek a mozdonyvezetővel.
Az egyik egyetemi oktatómnak Volvoja van. Miből?

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 13:19:50

@Sokatutazó: ebben egyetertunk hogy a mozdonyvezetok szakszervezete nagyon bebetonozza a mozdonyvezetoket!
es igazad van, ha mar egy mezei mozdonyvezetonek aki csak ilyen mechanikus dolgot nyomat annak is kell pszichologiai vizsgalat, akkor sokkal jobban kellene a tanitoknak is, aki NEVELI a jovo mernokeit orvosait es munkasait
es sokkal jobban meg kellene oket fizetni!!!
cca +20% mint egy mezei mozdonyvezetonek

egyre jobban egyetertek mindenkivel itt

a fel millat azt valoszinuleg felreolvastad, en "csak" negyed millat irtam

Sokatutazó 2011.07.04. 14:42:19

@SvenH.: Igen igazad van. Tényleg félreolvastam.

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 21:17:26

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: igen mar megvalaszoltak kozben...
mindenesetre valami hatalmas nagy kulonbseg van mentalitasban es versenykepessegben es tamogatasban a 2 tarsasag kozott

SvenH. (törölt) 2011.07.04. 21:33:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: igen kap, hiszen pl. most elete vegeig a lanya ingyer utazhat
a jelenlegi poszt is azt mutassa, hogy akar meg az unokaja is, marmint ha kepes a bufeszakos diplomaval vegigallni a sort...

amugy meg kezdo orvos bere 83e, ok ad abszurdum kapnak 20e -t havonta... nagy kaland

de nezzuk:
www.mysalary.co.uk/average-salary/Doctor_929 -- 53e
www.mysalary.co.uk/average-salary/Qualified_Train_Driver_24454 -- 38e

igy egy atlag mozdonyvezeto ha keres 250e -t, akkor az atlag dokinak kellene 350e -t...
(a tanitoval rosszat mondtam az elobb, onekik csak 160e -t kene kapniuk a jelenlegi 110 helyett, felteve ha ezt az oldalt tekintjuk viszonyitasi alapnak)

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.05. 07:00:46

@SvenH.:

"hiszen pl. most elete vegeig a lanya ingyer utazhat
a jelenlegi poszt is azt mutassa, hogy akar meg az unokaja is, marmint ha kepes a bufeszakos diplomaval vegigallni a sort..."

Ha hajlandó vagy befogadni az információt, ide másolom neked ismét az általam 1x már leírt szöveget:

"Felhívom szíves figyelmed, hogy a nagypapi után az unoka nem kap szabadjegyet.
Sőt a szülő után a gyerek csak a nappali tagozatos tanulmányainak végéig. Tehát ha végzett a középsulival-egyetemmel 24-25 évesen, utána NEM kapja családtagi jogcímen, maximum saját jogon, ha elmegy dolgozni a MÁV-hoz.."

Hozzáteszem az újfelvételesek sem kapják már elég régóta mndenhol, csak a személyszállítást végző cégnél. A többi leányvállalatnál nem jár.

SvenH. (törölt) 2011.07.06. 01:16:50

@Kimérős szaloncukor (Lédig): bocsika de az elethelyzetet nem nagyon tudom magam ele kepzelni...

de elsorolom a lehetosegeket:
1., szoval nagypapi nem kepes egy nyomtatvanyt kitolteni, de el akar menni Europa korutra, azaz maganak tolteti ki
2., kislany 22 eves elvegezte a zegyetemet, de anyukaja rajott, hogy milyen jo dolog igy o is beiratkozott
3., megiscsak ez a te altalad bemasolt a jelen esetre nem igaz...

"Hozzáteszem az újfelvételesek sem kapják már elég régóta mndenhol, csak a személyszállítást végző cégnél. A többi leányvállalatnál nem jár."

hozzateszem, hogy ez a legnagyobb tusko dolog...
hogy valaki megkapja a masik meg nem...
toroljek csak el mindenkinek a pitchaba

VJV Man 2011.07.06. 19:53:22

Nem értem mi a gond. A vasút értesítette a nyugdíjas vasutasokat is. (akiket ismerek, őket mind értesítették)

Rengeteg érvénytelen igazolvány van kint illetéktelen kezekben. Ráadásul az igazolvány elavult. Már rég cserélni kellett volna. (persze a közbeszerzésről meg van a véleményem)

Sorban kell állni. Na és. A boltban is kell. Remélem előbb utúbb a tömegközlekedésben is sikerül bevezetni.

Tényleg túl van bonyolítva a kérelem.

A Máv nyugdíjasainak egy jelentős része még annyit sem érdemelne mint amit kap. Szutykosak, büdösek, koszt hagynak maguk után, és persze baromi okosak, és szerintük ők bármit megtehetnek a vonaton.

A családtagi kedvezményt átalakítanám, mert rosszul szabályzott és ellenőrizhetetlen a felhasználása. (szabály szerint iskolába és munkába járni nem lehet vele. ember legyen a talpán aki ezt ellenőrizni tudja)
Csak akkor lenne ingyenes az út, ha az egész család utazik. Vagy legalább a vasutas családtag is ott van. Esetleg a feleség és gyerekek kapnának évi 12 ingyen utat. Aztán ennyi.

BaradlayR 2011.07.16. 05:16:32

@Sokatutazó:
Eh. Akurvaannyukat.

A kedvezményt nem sajnálom, mert még így is drága, csak az aránytalanság vérlázító.
süti beállítások módosítása