MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Gyorsbeküldések

2011. június 23. - Vittore.

Mióta kitettem oldalt azt az űrlapot, mellyel e-mail beküldése nélkül is küldhető észrevétel, vagy történet, érkezett pár rövidebb beküldés, mely nem állna meg önálló posztként, de így most leközlésre kerülhetnek.

Íme:

1.

Mit gondoltok, vasárnap az utolsó szobi zónázón miért nem küldenek kerékpárszállító vagont? Múlt heti tapasztalat, a többi huszonkét kerékpárossal egy folyosón...Mellesleg a hétvégi kiegészítő Flirt-ök sem teljesen kerékpárszállítós szerelvények. Vajon erre miért nem gondolnak az "illetékesek"?

2.

Tegnap sétáltam a közeli vasúti megálló (inkább nem írom meg, melyik) felé. Elég késői járat volt, egykocsis Desiro motorvonattal. Vonat megállt, utasok le, majd elindul. Pont induláskor látom, hogy valaki megnyomta az ajtónyitó gombot (pirosan világított). Ezt a mozdonyvezető észlelte, és még a peron mellett megállt. Aki leszállt, egy bottal járó bácsi volt, gondolom nehezen jutott el az ülőhelytől az ajtóig. Respekt a mozdonyvezetőnek!
András

3.

Én 1975-ben végeztem vasútgépész szakon, és ha megnézem az errefelé (Kelet-Magyarország) közlekedő vonatokat, még most is ugyanazok közlekednek, mint akkor 45-50 éve, pedig már akkor sem voltak újak. V43-as villanymozdony Szergej dízel, és a vagonok többsége is igencsak retró.

4.

Tisztelt Szerkesztőség! Évente 3-4 alkalommal szoktam Budapestre utazni, ahonnan a 17,53-kor induló vonattal jövök haza. Így történt f. hó 6-án is. Szinte kivételt nem ismerő szabály, hogy a vonat 10-12 percet késik, éppen csak annyit, hogy nem fizetik vissza az inter city pótjegy árát. Be kellene látni, hogy a menetrend szerinti menetidő nem elég és a menetrendet az élethez igazítani. Tiszt. H.É.

5.

A MÁV azt sem tudja, hogy merre járnak a vonatai. 2011. június 11-én jelent meg a hír a MÁV-START honlapján: Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonalon átlagosan 10-15 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a délutáni, kora esti járatok, mert Városliget-elágazás és Kőbánya-teherállomások között eltört a sín. Ez a Nyugati-KÖKI vonal.

Na akkor egy kis újdonság, a blog olvasóinak. Új partnerünk ajánlataiból személyesen kiválogattam azokat a linkeket, melyek nem hitellel, gyorskölcsönnel, porszívóügynökséggel foglalkoznak, hanem mondjuk kedvezménykuponokkal, lakástakarék-pénztárral és más nem ügynöki dolgokkal. Ha téged érdekelnek ezek az ingyenes dolgok, akkor itt megtalálható a rendszeresen frissített lista. A lista alatt a kommentekben lehet véleményezni, esetleg új kedvezményt ajánlani.

  

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!


A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr203007630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZBR 2011.06.23. 15:50:42

1. Huszonketten?! Én a jegyvizsgáló helyében fel se engedtem volna ennyit. Világosan le van írva, hogy hány kerékpárt lehet szállítani. Csoportos utazást előre be kell jelenteni. A FLIRT nehéz eset, az azért jár arra, hogy a többi utas kényelmesebben utazhasson. Van ún. vegyeshasználatú szakasz rajta, de kerékpárkocsit nem lehet hozzárakni. így a megoldás lényegében hagyományos szerelvénnyel a FLIRt kiváltása, ezáltal rosszabb szolgáltatás mindenkinek, de legalább a bringások elférnek. Lehet mérlegelni, hogy melyik ujjába harapjon a START. Tudom-tudom, az ideális megoldás a magas színvonalú, ám hagyományos kocsis vonat lenne, de ilyen egyelőre nincs a flottában (IC nem számít).

2. :)

3. 1975-ben, vasútgépészként biztos meséltek ezekről a szép új járművekről neked. Akkor újak voltak. Vasúti járművek tervezett élettartama 30-40 év, biztos ezt is mondták ott. Sőt, a szilik, szergejek egy része komolyabb felújítást is kapott. Ettől még persze van mit behozni.

vanek ur 2011.06.23. 16:27:16

4. "Be kellene látni, hogy a menetrend szerinti menetidő nem elég és a menetrendet az élethez igazítani."
Ez így túl sarkított. Szerintem többnyire nem a menetrend a probléma. Sok esetben a pályahibákat nem javítják ki, csak sebességkorlátozást vezetnek be. Sőt, ha ugyanaz a vonat mindig ugyanannyit késik, az szinte biztosan pályahibára vezethető vissza. Pl. Kőbánya alsónál tavaly nyáron mosta el az eső a pálya alatt a töltést, de még mindig nincs megjavítva... A körIC Miskolc felől fixen 10 percet késik, mert tavaly nyár óta nem sikerült az akkori esőzések utáni károkat helyreállítani.
Ezekben az esetekben nem szabad az élethez igazítani a menetrendet, mert a végeredmény a mellékvonalakon megszokott 20-30 km/h átlagsebesség lesz.

pbence 2011.06.23. 17:41:49

@vanek ur:
Erről már volt szó itt a blogon. Akkor is azt írtam, hogy márpedig sokkal idegesítőbb az, hogy egy vonat konstans 10-20-30 percet késik, mint hogy erről tudnánk is.
Egyszerűen nincs annál rosszabb, mint hogy a reklám menetrendben szerepelnek a gyönyörű adatok, közben meg az utasok 90%-a tudja, hogy az csak egy vicc, mert a vonat MINDIG késik. Viszont ha nem vagyok benne abban a 90%-ban, akkor én alapvetően pontosságra számítok, így váratlanul ér, hogy mégis késik. (+ azon az utasok sem alapozhatnak a késésre, akik tudnak róla, mert akkor majd pont az orruk elől megy el a vonat). Ez roppant kellemetlen. Még kellemetlenebb, ha az IC késik, amitől azért az ember elvár egy minimális színvonalat, már ha kifizeti a semmire azt az irreálisan drága pótjegyet. De mégis halál nyugodtan késik 10-20 percet, ráadásul rendszeresen...
Ez pontosan olyan, mintha egy mobilszolgáltató 100%-os rendelkezésre állást ígérne, de minden nap lenne néhány perc/óra kimaradás, ők meg csak röhögnének a markukban, hogy ez az, legalább fizettek. A MÁV-START is röhög a markában a kamu menetrendjeivel. Ez így egyáltalán nem korrekt.
Az meg szerintem gyenge érv, hogy ebből lesznek a 20-30-as átlagsebességek. Szerintem nem ennek kellene fenntartani a karbantartás kényszerét. Mellesleg érdekes, mert még ÍGY SEM sikerül 1 év alatt megoldani az általad is sorolt problémákat (és még hány ilyen van az országban...), pedig elvileg volt rá inspiráció.
Külön kiemelném a vágányzárakkor kiadott kamumenetrendeket, amiknél értelmetlen is a karbantartási kényszerről beszélni, hiszen éppen arra irányul a vágányzár. Mégsem sikerült még a büdös életben olyan vágányzári menetrendet kiadni, amin a vonatok 100% pontossággal közlekedtek volna, sőt sokkal rosszabb a statisztika (lásd a székesfehérvári vonal nyáron - minden vonat konstans 15 perc késés évek óta).

vanek ur 2011.06.23. 22:48:01

@pbence: Nem mindenben értek veled egyet. A menetrend tudtommal úgy készül, hogy meg van adva, hogy az egyes pályaszakaszokon mennyivel lehet menni. Ez alapján tervezik a menetrendet.
Aki utazik, az teljes joggal elvárja, hogy a menetrendet betartsák. A MÁV-START pedig teljes joggal várja el a pályavasúttól, hogy ha egyszer megadott egy sebességet egy vonalszakaszra, akkor azt a sebességet lehessen is tartani.
Ugyanaz a helyzet, mint a közúton: egy kátyús útra ki kell tenni egy 30-as táblát, nehogy baleset legyen, de nem ez a megoldás. A megoldás a hibák kijavítása, és ezzel a sebességkorlátozás eltörlése.

A mobilszolgáltatós példád nem igazán jó. A mobilszolgáltató 100%-os rendelkezésre állást ígér, de az áramszolgáltató hibájából minden nap van néhány perc leállás (nincs áram, nem működnek az adótornyok és a központok - tudom, ilyen nincs a valóságban, de az analógia ez). Az áramszolgáltató pedig a hiba kijavítása helyett arról kezd el egyezkedni a mobilszolgáltatóval, hogy vállaljon csak 99,9%-os rendelkezésre állást. Ki van ezzel segítve a mobilszolgáltató? Nincs, hiszen szolgáltatni továbbra sem tud...

"Az meg szerintem gyenge érv, hogy ebből lesznek a 20-30-as átlagsebességek." Pedig igen. Azokon a mellékvonalakon, ahol ma már csak 20-30-cal döcögnek a vonatok, tisztességes felújítás valamikor 40-50 évvel ezelőtt volt, a karbantartás pedig hiányos volt. Először csak korlátozták a sebességet, majd átvezették a menetrendbe, mondván, úgysem lehetett már tartani. De. Lehetett volna tartani, csak ehhez ki kellett volna javítani a hibákat.

"Szerintem nem ennek kellene fenntartani a karbantartás kényszerét." Ebben egyetértünk: nincs drágább, mint egy elhanyagolt műszaki eszköz. Rendesen, tervezetten és ütemezetten folyamatosan rendben kellett volna tartani a pályákat (meg a járműveket, meg az infrastruktúra többi elemét), illetve gondoskodni a felújításukról.

Vágányzári menetrend: legtöbbször ugyanaz vele a baj, mint az esztergomi vonallal: 100%-ban kihasználják a szűkített kapacitást. Ez viszont csak akkor működik, ha minden vonat mindig pontos. Márpedig a MÁVnál alapértelmezetten jön közbe mindig valami. A fehérvári vonal azért is problémás, mert hiába dolgoznak ott jól, ha a balatoni - szintén egyvágányú - szakaszon késnek a vonatok, és érkeznek be eleve késéssel a kapacitásszűkületbe. Ha viszont egy-két vonatttal kevesebb járna, akkor a többin a szokásosnál is nagyobb zsúfoltság lesz, így ez kicsit a 22-es csapdájának tűnik: nincs jó megoldás...

pbence 2011.06.28. 01:26:49

@vanek ur:
Lényegében egyet értünk mi. Megint oda jutunk vissza, hogy marha rossz a mentalitás mind a vasút, mind az állam részéről. Normális körülmények között, mondjuk ha lenne egy konkrét törvény a vasútvonalak legalább SZINTENtartásáról, akkor fel sem merülne az, hogy ilyen-olyan trükkös módszerekkel kell inspirálni a pályavasutat a karbantartásra és a hibák javítására. De érdekes módon a sokat emlegetett vasúti törvény is csak arra jó, hogy valami kimagyarázzanak vele.
süti beállítások módosítása