MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

A MÁV számokban

2011. június 01. - Vittore.

Mint azt egyik olvasónk jelezte is, a Vastagbőr blog kijött egy poszttal, Jól sejtettük, tényleg siralmas a MÁV helyzete címmel. Én mondjuk napi olvasója vagyok a Vastagbőrnek már évek óta, de aki nem olvas politikát, annak is érdemes megnéznie a mostani bejegyzésünket, hiszen én is kigyűjtöttem a főbb érdekességeket egy most kiadott jelentésből, melyet azért hoztak létre, hogy átvizsgálják a MÁV 2002-2010 közötti gazdálkodását.

Hát íme a számok nálunk is:

1. az utaskilométerek száma kb. 30%-kal csökkent, a késett vonatok száma 37387-ről 3,5-szörösére, 123845-re emelkedett -> menetrendszerűen a vonatok 87,8%-a közlekedett

2. a pályafelújítási és karbantartási összegek egyes években reálértékben felére, harmadára estek vissza

3. az árbevétel stagnált, a személyi jellegű ráfordítások 30%-kal emelkedtek

Ok, akkor ott tartunk most, hogy kevesebben utaznak az egyre többet késő vonatokon, nincs/nem volt pénz a pálya rendben tartására, a béreket 30%-kal emelték a 8 év alatt.

Az okok a vizsgálat szerint az állam által ki nem fizetett közszolgáltatások, a fejlesztések évtizedes elmaradása, a politika balfaszsága, korrupció, látszatintézkedések, az utazási igényekkel való nem törődés, hibás gazdasági döntések...

Ez eddig világos, ha visszaolvassátok a kommenteket, ti is erről írtok, szóval ez most nem ilyen, "hoppá, ez van tényleg?" típusú dolog.

A következő érdekesség az utasok száma, mely 2002-től 2010-ig a kezdeti 162 millió főről 137 millió főre esett vissza, illetve az utaskilométerek száma, mely 10,412 millió km-ről 7,548 millió km-re esett vissza.

Az okok a vizsgálat szerint: fejlődött az úthálózat, több lett a kocsi, jobb a Volánnal utazni, a vasúti színvonal alig emelkedett, jelentős ár- és kedvezmény változások.

Hát igen, lefordítva én inkább azt mondanám, hogy az egyik legnagyobb f.szs.g volt az, hogy ugyanannyira drága vasúton utazni, mint buszon, illetve 2 embernek már megéri autókázni a vasút kiszámíthatatlansága helyett. Ezt is mindenki tudja, lapozzunk!

Ezután a jelentésben az évenkénti részletezés található, ami bevallom, engem kevésbé érdekel, hiszen azt látom, a 8 év alatt (ismét) szarabb lett a MÁV, nincs is mit ezen ragozni.

Újabb érdekesség: a MÁV csoport 89 db vállalat volt 2002-ben, míg 45 db vállalat 2010-ben.

A MÁV mérleg szerinti eredménye 2002- és 2010 között: 11,974 Mrd (2002), -32,859 Mrd (2003), -49,169 Mrd (2004), -80,532 Mrd (2005), 82,554 Mrd (2006), -12,471 Mrd (2007), 18,733 Mrd (2008), -27,909 Mrd (2009), -40,534 Mrd (2010).

Szép! Egyben hadd gratuláljunk a magyar államnak, hogy ilyen szép teljesítményt hozó vállalatot éveken keresztül hagynak úgy működni, hogy hozza a veszteséget vastagon. Nem tudom, de ha nekem ilyen cégem lenne, azért csak megkérdezném, hogy ugyanmár, nem lehetne valamit tenni, hogy ne vegyük el az (állami) pénzt a kismamák, vagy a kemoterápiára váró rákos betegek elől? Vagy menjen csak minden ugyanúgy évekig (igen, ezt választották). 2008-ban azért pozitív a mérleg, mert akkor adták el a MAV Cargót.

"A pályavasúti infrastruktúra működtetésének költségeit 2002-2006 . között az állam egyáltalán nem, az azt követő években hektikusan, nem teljes mértékben ellentételezte."

Kell erre komment? Nem hiszem...

Akkor nézzük az eszközparkot:

Az elmúlt húsz évben alig, vagy egyáltalán nem pótolták a 30 évet meghaladó, kiöregedett járműveket, így a járművek ma jellemzőek az 1960-es, 1970-es évekből itt ragadt roncsok. A személyszállítási járművek 42%-a 30 évesnél öregebb. Mivel a járműpark nagyon vegyes, ezért többet is kell rákölteni. A mozdonyok 1%-a, míg a személykocsik 13%-a fiatalabb 20 évnél (bazzeg!). A fennakadások csak azért nem nagyobbak, mert mint a poszt elején írtam, jelentősen elpártoltak az utasok a vasúttól.

Vannak itt még más dolgok is:

A MÁV Rt-vé alakításakor nem rendezték a megkapott ingatlanok tulajdonjogát, így nehezen lehet az ingatlanokkal rendelkezni, a nem használt ingatlanokat eladni, vagy visszaadni azt az eredeti tulajdonosnak. Ráadásul a számvitelben 113000 épület és 19000 földterület szerepel, míg a földhivatal csak 16000 földingatlanról tud. Hát bravó!

Megvizsgálták a gazdálkodást is: "A Bizottság a vizsgálat lefolytatása során megismert olyan információkat, melyek a pazarló gazdálkodásra utaltak s nem tekinthetők megalapozott döntéseknek. Egyes esetekben a szerződő fél előfordul az is, hogy a MAV közreműködésével kivételezett, vagy éppen monopolhelyzetbe kerül az egyes tevékenységek kiszervezésénél, ezeket javasoljuk felülvizsgálni."

Most erre mint mondjunk? Ha ott a jelentés, akkor tessék megbüntetni ezeket a felelősöket!

A jelentés részletesen felsorolja a visszaéléseket, gyanús szerződéseket: pl. az összesen 14 milliárdos ügyvédi munkadíjakat és tanácsadói szerződéseket, a levédetett biztonsági papír-esetét, stb.

A következő fejezet a pályafenntartásról szól, itt megint kiemelnék egy érdekességet: a sebességkorlátozások aránya a teljes pályahálózatra vetítve: a 2002-es 37%-ról 2010-re 46%-ra nőtt. Szerintem ebben is Európa-bajnokok lehetünk...

Aztán mindenféle grafikonok jönnek, amit ide nem másolnék be, a lényeg: a minőséget mutató grafikonok meredeket zuhannak, míg a meghibásodásokat, hiányokat jelzők emelkednek.

Az állami támogatások emelkedtek, a 2002-es 55 Mrd-ról a 2010-es 173 Mrd-ig. Hadd hozzam a bizottság egyik megállapítását ide, ami annyira szép, hogy akár én is írhattam volna: "Összesen az elmúlt 9 évben 1220 Mrd Ft működési támogatást kapott a MÁV csoport, de ennek ellenére a kumulált vesztesége a 9 év alatt egyenlegében 295 Mrd veszteséget mutat. Mindez annak ellenére történt, hogy a MÁV vezetése folyamatos költségcsökkentési és szervezési intézkedéseket hajtott végre, a költségcsökkentési tanácsadásokért milliárdokat fizetett ki, sőt állítólag a veszteséges tevékenységeket kiszervezte leánytársaságokba ."

Emellett még a MÁV tőkeemelésre kapott 141 Mrd-ot, és szanálásra (megmentésre) is 121 Mrd-ot. "Összességében tehát a MÁV Zrt a 9 év alatt 1 618 Mrd forintjába került az állami költségvetésnek (Plusz fogyasztói árkiegészítés, 195 Mrd Ft.)"

Az adósságállomány nagy, az adósságcsapda fogja a céget is: "Az elmúlt nyolc évben minden negyedik hitelből használt forintot kamatra költötte a MÁV. Összesen több
mint 70 milliárdot költött a vasút csak kamatokra.
"

A kölcsönök és hitelek összesített összege a 2002-es 31,6 Mrd-ról  290,7 Mrd-ra nőtt 2010-re. "2011-ben 46,4 Mrd Ft értékű hitel jár le, ezek törlesztését, refinanszírozását meg kell oldani ." ... "2012-ben és 2013-ban is hasonló hiteltörlesztési igény jelentkezik."

A jelentés ezután vizsgálta a MÁV kiszervezését, szétszedését.

"Az ÁSZ vizsgálati jelentéséből, a MÁV korábbi vezetőinek meghallgatásából, és a kapott dokumentációból az is megállapítható, hogy a szét- és kiszervezés egyik további indoka az akkori kormányzat által elvárt 20.000 fős MAV-os létszámcsökkentés volt . Azzal ugyanis, hogy társaságokba szervezték az egye s tevékenységeket, csökkent a MÁV létszáma ."

"Amikor tehát az egyes társaságok üzletrészeit – vagyonértékelés nélkül – könyv szerinti értéken értékesítették, előfordulhatott, hogy a kapott ellenérték nem felelt meg a társaságokban lévő eszközvagyon valós piaci értékének."

A vagyonértékeléseket is vizsgálták, ugyanis ez alapján történtek a kiszervezések és eladások:

"A vagyonértékelések a részletesen vizsgált esetekben többnyire formailag megtörténtek, azonban súlyos aggályok merülnek fel velük kapcsolatban. A vagyonértékelő cégek kiválasztásával kapcsolatosan a MÁV döntés-előkészít ő anyagaiban semmilyen utalás nincs, tehát nem ismeretes, hogy ki, milyen kritériumok alapján, milyen eljárási rendben döntött a vagyonértékelő kiválasztásáról.

A vagyonértékelések elkészítésére az esetek többségében eseti megbízást kötöttek az adott cégekkel . Ezzel kapcsolatban a Bizottság számára a rendelkezésre álló adatok alapján nem világos, hogy ezen társaságok milyen szakmai kvalitásokkal rendelkeztek."

Ezután ismét egy felsorolás látható, ahol megnézik, mely ügyek is gyanúsak a vagyonértékelések miatt, és miért.

De mi lett az eladásokból befolyó pénzösszegekkel? Figyeljetek, ez nagyon ügyes! Mivel a befolyó pénzeket nem különítették el, így a megkapásuktól kezdve belekerültek a közösbe, s nem lehet tudni, mire fizették ki azokat. Így a Bizottságnak el kellett fogadnia, hogy a MÁV napi működésére ment el. Hát szörnyű, nem? Ott volt egy csomó gazdasági szakember a MÁV-nál, csak sajnos nem gondoltak arra, hogy minden le kellene papírozni, nyomon követni. Csak azért írom ezt, nehogy pénzszivattyúzásra kellett fordítani a bevétel egy részét, ugye, amint most megint csak SAJNOS nem tudunk már megállapítani...

És megérte kiszervezni a MÁV-tól a gazdasági társaságokat? "A Bizottság által lefolytatott vizsgálat alapján megállapítható, hogy sem a MÁV sem az azt felügyelő minisztérium erre vonatkozó elemzést nem készített . Ugyancsak elmaradt a kiszervezéssel kapcsolatos pontos, számszerűsített elvárásokat tartalmazó tanulmány elkészítése is, ennek megfelelően a Bizottságnak nem volt módja összehasonlító vizsgálatot lefolytatni arra vonatozóan, hogy a kiszervezés beváltotta- e célját, elérte-e azokat az eredményeket, amelyeket a MÁV kiszervezés végrehajtásától várt . Megállapítható, hogy a MÁV gazdálkodásában ezek az előnyök nem láthatók, a cég működése nem igényel kevesebb állami támogatást ."

Hát igen, köszönjük, Emese!

"A MÁV-tól a kiszervezéssel távozott az a munkaerő-réteg, amelynek gyakorlata volt az adott tevékenység ellátásában, és a MAV a beszállítóival szemben tudáshátrányba került"

"a kiszervezés hírének hatására munkaerő elvándorlás kezdődött meg, amelynek --- pótlására nem került sor"

"A kiszervezés körében a MÁV által is elismerten a gyorsaság volt az elsődleges, valamint a létszámcsökkentés prioritást élvezett az egyéb tényezőkkel szemben . Az időtényező indokolatlan lecsökkentése pedig azt eredményezte, hogy a gazdaságossági  szempontokkal, és a kockázatok felmérésével a döntés előkészítés során kevesebbet, vagy alig foglalkoztak, ennek eredményeként a projekt pénzügyileg is hátrányosnak bizonyult."

"A kiszervezést követően a MÁV további erőforrásait kötötte le annak vizsgálata, hogy milyen módon lehet a tevékenységet visszaszervezni"

Csodálatos. Az egész. Erről nekem mindig csak ennyi jut eszembe, pont ide illik: Tessék!

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Kérlek töltsd ki egyperces kérdőívünket az olvasói levelekről! Szeretnénk még jobbá tenni az oldalt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr72947706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Giraffa 2011.06.01. 07:27:45

A jelentés is rámutat a hibákra, a legnagyobb probléma azonban továbbra is az, hogy NINCS tömeges felelősségrevonás a MÁV-csoporton belül. Ha lenne, nem lenne ennyi visszaélés.

záporjózsi 2011.06.01. 17:08:18

@Giraffa: De valódi, felelős döntés sincs. Semmilyen szinten...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.01. 20:55:02

Addig, amíg valamelyik kormány mindig konszolidálja a MÁV-ot, és ezen felül nem mer hozzányúlni, nem lesz ez másképp, és mindig lehet visszamenőleg vizsgálni az előző kormány idejére eső gazdálkodását.

Ennek a vizsgálatnak ugyanis semmi komoly szándéka, mindössze a fideszék politikai leszámolását szolgálja.

Légnyomásos Gyuri 2011.06.01. 20:55:16

"Szép! Egyben hadd gratuláljunk a magyar államnak, hogy ilyen szép teljesítményt hozó vállalatot éveken keresztül hagynak úgy működni, hogy hozza a veszteséget vastagon"

Csakhogy a MÁV egyben az állam is.Hiszen "saját magától"igényel szolgáltatást.Eladni a céget,és felfüggeszteni a menetkedvezményeket.Ez is egy megoldás.Ja,és ez az ötlet nem került milliárdokba.

Mozvez 2011.06.01. 21:22:18

Áááá sógort, komát, jóbarátot nem vonnunk felelösségre.

lurkó 2011.06.02. 00:25:03

@Légnyomásos Gyuri: És ha a veszteség nem eltürve van hanem elvárva több mint tiz éve??

pbence 2011.06.02. 04:26:24

@Légnyomásos Gyuri:
A kedvezmények elvétele egy újabb rúgás lenne a vasútba. Most is jobbára azok járnak vonattal, akiknek valamilyen kedvezményük van. Nem csoda, hiszen egyébként autóval olcsóbb és kényelmesebb.

gerakos 2011.07.21. 22:04:06

@Giraffa: Teljes mértékben igazad van!!!!!
süti beállítások módosítása