MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Ördögtől való dolog a privatizáció?

2011. május 29. - Vittore.

A mai vasárnapra egy véleményt, s ezzel együtt egy vitatémát szeretnék útjára bocsátani, mégpedig azt, hogy vajon az ördögtől való dolog -e a privatizáció? Mármint a MÁV-val kapcsolatosan. El kellene -e adni valami piacgazdasági alapon működő multinak, vagy csak részben eladni, vagy mit kellene tenni?

Az ugye látható, hogy a mai MÁV egy lusta, tömegénél fogva magatehetetlen, s politikailag kézivezérelt mammutcég. Csak azt, amit mi, az utasok látunk, már az sem állja meg a helyét a piacgazdaságban: nyelveket nem beszélő, sokszor félfogyatékos jegyeladók, pénztárosok, esetleg jegykezelők, szétrohadó kocsik, 20-30 km/h-ás haladási sebesség..

A másik oldalon viszont ott vannak azok, akiket utasként nem, vagy csak alig látunk, egyrészt a háttérben dolgozó kétkezi munkások, másrészt az irodisták, fehérgallérosok, stb.

Nem lenne -e jobb, ha eladnánk az egész MÁV-ot egy multinak, vagy multiknak? És itt is lehet elgondolkozni azon, hogy pontosan mit is adjunk el, egy-egy vonal üzemeltetését, magát a vasúti pályát, a gépparkot? És hogyan adjuk el? Beleszólási lehetőség nélkül, vagy például az állam megszabhatná a viteldíjak maximális mértékét?

A piacgazdaság elvei szerint gondolom egy szolgáltatónak a tisztességes profit lenne a célja, tehát az, amiből mindent kifizetve nyereséget termelne, de emellett meglenne rá a piacképes kereslet is a másik oldalon. Nyilván nem reális az, hogy bevezetnék a 100 km-re 60000 Ft-os vonatjegyet.

Most az a helyzet, hogy ha a barátnőmmel meglátogatjuk a szüleimet a messzi-messzi Vas megyében, akkor kettőnknek 25000 Ft-ba kerülne az út, IC-vel plusz 2000 Ft még. És a menetidő így is 4-5 óra és hálát adhatok az égnek, hogy Szombathelyen kell csak egyszer átszállni, ahol van csatlakozás, s nem mondjuk Mucsaröcsögére utazok 30 átszállással.

Visszatérve a menetjegyre, a 25000 Ft-os jegyárral és 375 Ft-os benzinárral számolva 67 liter benzin fér bele ebbe az összegbe, mellyel 800-1000 közötti kilométert lehetne megtenni. Tudom, volt róla sokszor szó, hogy az autónál van jó pár más költség is, de az amúgy is meglenne, ha már megvan az autó.

Szóval jelenleg ha utazni akarunk, akkor azt rohadt drágán és lassan tehetjük meg, s egyszerűen nincs még annyi jó állapotú kocsi, hogy midnen vonalon minőségi lehessen az utazás -> ergo ne 100 fok legyen a kabinban, vonaton, legyen konnektor a laptopnak, (álom) ingyen WIFI, stb...

Ha jönne egy multi, az biztos, hogy egyrészt a fizikai munkások egy részét lapátra tenné, másrészt az irodisták között lehetne bőven szelektálni, s megnézni, hogy ki tudja akkor elvégezni azt a munkát egyedül, amit eddig 5-en csináltak. Ha pedig nem lenne ilyen ember, akkor a munkaerőpiacon lévőket lehetnek alkalmazni a rokon, barát, sógor helyett.

Kíváncsian várom, hogy szerintetek mi a megoldás?

Frissítés 21:13: Közben elkészítettem egy rövid kérdőívet az olvasói levelekről, aki rá tud szánni 2 percet, az kérem töltse ki itt!

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!

* * * * *

A 100 Facebook-fan összejött! De vajon mikor lesz meg a Facebook-csoportunk 200. kedvelője? Ha tetszik a blogunk, lájkolj minket itt oldalt, vagy keress fel minket a Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr872940255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.29. 10:01:19

"Ha jönne egy multi, az biztos, hogy egyrészt a fizikai munkások egy részét lapátra tenné, "

Hogyne, meg ahogyan azt Móricka elképzelte.
Vagy ezt mégis hogyan valósítanád meg?

Ez megvalósítható lenne, ha iszonyat erővel nekiállnál gépesíteni, és kiépítenél a vonalakon egy megbízható KÖFI rendszert. Amíg ez nincs meg, egyszerűen nincs hova kirugdosni az embereket, mert nincs műszaki eszköz ami helyettesítse őket.

ÉBRESZTŐŐŐŐŐ!!!!

Budapest-Nyugati pályaudvaron még mindig kézzel állíták a főforgalmi vágányok felén a váltókat!!
Van állomás ahol fele gépes fele nem.
Ezekről embert sem a MÁV sem a multi nem tud több embert elvenni mert:
- potenciális balesetveszély
- mert lehetetlen.

Maximum azt lehet, hogy minden vonaton a kalauz leszáll váltót állítani a saját vonatának, meg engedélyt kérni, csak akkor a haladási sebesség gyök 2-re esik le.

Annyira szeretem amikor a partvonalról okosak emberek, és várják a csodát egy nagy multicégtől. A multi sem tud csodát művelni szarból még a multi sem tud várat építeni sajnos.

Arról meg hogy 60000/100km-es jegy:

Abban biztos lehetsz, hogy a multi árat emelne.
A multi nem játszaná el azt, ami most megy: hogy az állam agyba-főbe adja a kedvezményeket, és az állam nem fizeti ki. Ezt az állam csak a saját állami cégével teheti meg. Egy magáncéggel szemben nem.
A multi igyekezne a saját valós költségeit ráterhelni az utasokra, hiszen neki akkor éri meg a buli.
Példaképp egy tehervonat Hegyestől Lőkösházáig 400.000 ft-ért hazsnálja a magyar pályahálózatot+energiát. Tehát ebben az árban nincsen benne a mozdony bérlete/üzemeltetése, a mozdonyszemélyzet, a kocsik bérlése, és állomáshasználat sem.

Egy személyvonat megáll egy állomáson 3000-6000-ig terjedő összeg. Csak az hogy megáll, és elindul.
Számold ki egy személyvonatnál 20 megállásra.
Simán benne van egy fővonali személy leközlekedétetése 500.000 ft-ba plusz személyzetek, stb.
Ezt az árat a multi igyekezne beszedni, és nem legyintene arra, hogy jaj neked adok 90% kedvezményt te meg ingyen utazol... Lószart. Mindenki teljesáron, amíg az állam nem fizeti ki a részét.

Hidd el nem tolonganak a vasutak azért, hogy átvegyék a máv-ot.

Elegendő lenne az, ha az állam megfizetné a kedvezményes jegyek ráeső hányadát, és megszűntetné az ingyenutazásokat. Egy alapos kedvezményreform nagyon-nagyon kellene.....

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.29. 10:03:51

Ezúton szeretnék tiltakozni a legutóbbi kommentek doboz eltűntetése ellen!
Nem látom a friss kommenteket, és nem látom azt sem, hogy a kommentem elveszett, vagy elment csak nem jelenik meg.
Rengeteg csinos kis hirdetés van már a blogon, de helyettük inkább kérjük vissza azt! :-)

Vittore. 2011.05.29. 10:14:44

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Nyilván fejlesztés nélkül nem megy semmi, ez egyértelmű. A kedvezmények meg engem nem érintenek, a multi lebokszolná azt az állammal, nem az én dolgom. Nekem az is megfelelne kezdetnek, ha a GYSEV átvenne még több vonalat, a Szombathelyi vonalon érezhető volt a változás a MÁVhoz képest.

Vittore. 2011.05.29. 10:15:57

@Kimérős szaloncukor (Lédig): Te vagy az első, aki hiányolja. Hirdetés nincs egy sem, egyetlen partner bannere van kinn. A hirdetést most csak az Index adja. A kommenteket átgondolom még, mit lehet kitenni/betenni.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.05.29. 11:37:28

@Kimérős szaloncukor (Lédig):
Azért azon igen erősen lehet vitatkozni, hogy van-e felesleges emberállomány.

Vannak vasutnál dolgozó ismerőseim, elég sokszor jártam bent náluk a telepen is. Mivel olcsón (máv eszközeivel) csináltak meg lakatos munkákat pl.
Tavasztól őszig 90%-ban henyélés van, mert nincs mit tenniük. Télen is csak akkor dolgozik mindenki, ha nagy hó van, egyébként kártáyznak a telephelyen.
Tudod mivel fizettem a munkájukért? DVD-n vittem filmeket, hogy ne bacca szét őket az unalom...

Két embernek van platós autója a brigádból. (arról nem beszélek, hogy mindenki másnak dizel autója van, mert "ingyen" van az üzemanyag)
Vállalnak fakivágást, tereptisztitást, ilyesmiket. Mert a műhelyben ott van a STIHL, a motoros fűkasza (pengével), fűnyiró, stb.

Az ott lébecoló 30 melósból (ami kétszer ennyi, mert több műszak és ügyelet is van) el lehetne zavarni a kétharmadát a fenébe. És ez egy aprócska szakasz, de ahogy tőlük hallottam mindenhol ez megy.
A legtöbbje ott dolgozik 15+ éve, és a fizetésének a három-négyszeresét keresi meg a maszekolással, amit a máv eszközeivel végez.

Szóval bőven rájuk férne egy kis tökönrugdosás.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.29. 12:23:13

A privatizációt nem ilyen binárisan kell elképzelni. Az angolok megcsinálták, aztán meg vissza, mert rájöttek, hogy nem jó. A jelenlegi trend, amivel mellesleg marhára egyetértek az a szolgáltatók pályáztatása.
A pálya állami kézben kell, hogy maradjon, mint pl az úthálózat. Milyen jól nézne ki, ha mondjuk a Waberersé lenne az M7-es. Autópályadíj 1 millió forint. Saját kocsik jobb zsebből a bal zsebbe fizetnek, nekik mindegy mennyi, mindenki más meg nyilván menne a régi 7-esen. Pedig ez a vasúton így megy. (bár most már talán egyre inkább csak ment)
Ha az államé a pálya amit bárki igénybe vehet, onnantól lehet pályáztatni. Először is a karbantartást. Tehát a pálya nem a MÁV-é, csak pénzért karbantartja. Vagy ha nem ő nyeri meg akkor egy másik cég. A személyszállításnál is fontos szerepe van az államnak, ő adja a megrendelést, és ő szedi be a jegyárat. (Legalábbis valami cégen keresztül, pl ilyen Budapesten a nemrég alakult BKK) A szolgáltató, aki pályázaton nyerte el a melót csak annyit csinál, hogy a megadott feltételek (menetrend, szolgáltatások, minőség) szerint leközlekedteti a vonatot, amit az állam kifizet neki. Ha a jegybevétel kevesebb mint a költség akkor azon az állam bukik, a cég mindenképpen X forintot kap. Persze ellenőrzés is kell, és egy-egy működésképtelen klíma, WC papír nélküli WC, koszos ablak, késés, korábban közlekedés, akármi esetén keményen kötbérezni, hogy valami azért motiválja a szolgáltatót. Aki meg túl sok fekete pontot gyűjt össze azzal meg szerződést lehetne bontani, majd jön a helyére másik cég, mert a kockázatot itt gyakorlatilag az állam viseli, az operátornak ez tuti üzlet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.29. 12:44:08

kimérős Szaloncukornak abban igaza van, hogy sok helyen nem lehet embereket elküldeni, de egy tőkeerős befektető, aki nyereséget akar, az beépítené az automata váltót, ami kiváltja az embert.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.29. 12:54:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Az biztos, hogy fejlesztene, de azért vedd számításb, hogy egy elektromos váltóval nem mész semmire. Egy teljes biztber kell hozzá ami egy kisállomásra félmilliárd közeli összeg, egy nagyobbra (mondjuk 6-7 vágánnyal) már simán milliárd feletti.
És ennek a beépítésével megspórolsz a 2 állomásvégen 1-1 váltókezelőt, ami 4 túrban 8 ember. 8(, de vegyük 10 embernek) bérköltsége meg jóval alacsonyabb még hosszútávon is mint az elektromos biztber kiépítése, és a fenntartást még mindig nem számoltuk hozzá.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.29. 12:57:08

@Kőmíves Kelemen:
Az ügyeletes (készenlétes) szolgálat mindenhol ilyen, ezzel kár volt példálózni. Ezekre az emberekre nyilván akkor van szükség, amikor javítani kell a pályát, egy baleset vagy akármilyen gond esetén.
Őket sem hazaküldeni, sem kirúgni nem tudod, mert ha gond van, akkor ki fogja helyreállítani?
Pályát javítani nem lehet 0-24-ben, megvannak a maga szabályai. Amiket ha nem tartanak be akkor lesz az hogy felpúposodik a sín, mert nem a megfelelő hőmérsékleten hegesztettek, hanem amikor épp úgy gondolták, vagy amikor idő-ember-és eszköz volt rá.

És még így is, amikor gond van rendszerint messziről kell jönniük, és kevesen vannak. Emlékezzünk vissza a váltók hóval befúvására... Nem volt aki takarítsa...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.29. 16:36:12

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

MATÁV 7A/2 típusú (Rotary) központ. Jött a befektető, és több milliárdért egyik AXEközpontot 'fosta' a másik után, észnélküli tempóban, mindehhez hálózatot fejlesztett szinte mindenhol. Ha munkaerőben számoljuk a megtérülést, akkor a két központi ügyeletest lehetett megspórolni.

Vasútra visszafordítva: nem a váltókezelő bérén számoljuk a megtérülést. Az elektromos (és fűthető) váltó mellé természetesen jön a biztber, a járműpark, a további fejlesztések, nyomvonalkorrekciók, megállóáthelyezések, sok esetben esetleg a ráhordás saját kézbe vétele.

Jelenleg a MÁV-ot nem lehetne privatizálni, mert egy normális átvilágítást se lehet rajta elvégezni.

az, hogy az adósság újratermelődik, a kormányok meg időnként kifizetik, külön történet.

Vittore. 2011.05.29. 16:59:07

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hát ez az, ide mondaná öregapám, hogy az apjuk f.sz.ból fizessék, azt! És ez tényleg egy külön történet...

Sutur 2011.05.29. 18:26:12

Tulajdonképpen egy kultúrális csőd hogy nekünk mindent el kell adni külföldieknek hogy üzemelni bírjon. Nem támogatom, szedjék össze magukat a magyarok és üzemeltessék amijük van.

Mateahos 2011.05.29. 18:33:30

Nézd meg mi van Angliában a privatizáció után.....Nem kéne lopni oszt jónapot!!!!!!!!

vanek ur 2011.05.29. 18:53:37

Egy MÁV méretű vasútvállalat is tud jobban működni, ennek azonban feltételei vannak:
1. Az állam kifizeti a megrendelt szolgáltatás ellenértékét.
2. A kapott pénzt a vasútra költik, és nem valami egészen másra.
3. A felsővezetés nem politikai ejtőernyősökből, hanem szakemberekből (vasúti és vállalatirányítási) áll, akik döntéseiket politikai befolyásoktól mentesen tudják meghozni.

A sokat dicsért bezzegvasutaknál (német, osztrák, svájci) ezek a feltételek a magyarországinál nagyobb mértékben teljesülnek.

A privatizációra akkor lehet magáncéget találni, ha:
1. a szerződést legalább 20-25 évre kötik, és alapértelmezetten számolhat a nyertes azzal, hogy ki is töltheti ezt az időt.
2. a nyertes számíthat arra, hogy az állam megrendeli a szolgáltatást, és ki is fizeti azt.

Egyébként az ország jelenlegi vezetése éppenhogy a közszolgáltatások államosításában hisz...

misc · http://misc.blog.hu 2011.05.29. 18:56:20

nem, sőt, a privatizáció az egyetlen megoldás.

jozicsenko 2011.05.29. 18:56:26

ha a cég már azzal kezdené, hogy mindenkinek teljes árú jegy, többet lépnénk előre, mint bárki képzeli...
persze nem ártana, ha a fehérgallérosokat elzavarnák a fenébe...
csakhogy a máv egy fontos pénzforrás, tehát nem adható el, nem szüntethető meg (sajnos)

J u l e s 2011.05.29. 19:01:17

Bő 10 év vonatozás után már csak keserű, kényszeredett kaccantásra futja, ha a MÁV jut eszembe. Azt, hogy mit miért nem lehet megváltoztatni, azt mindenki iszonyatosan nagyon jól el tudja mondani. De hogy mit kéne csinálni helyette (aggyon több pénzt a kormány) azt már csak zavartan lesütött szemmel, tétován morogva - se - tudják előadni.

Részemről kb. rögtönítélő bírósággal és a halálbüntetés visszaállításával kezdeném, és felülről, a vezérigazgatók felől indulva. Előbb-utóbb rend lenne.

Cifu78 2011.05.29. 19:05:26

Nem a MÁV-ra, hanem a Honvédségre mondták, de ugyanúgy igaz rá, hogy az adott országban uralkodó körülmények köszönnek itt is vissza.

De először tényleg azon kellene elgondolkozni, hogy ha Svájci és Német példákkal dobálódzunk, akkor el is várjuk és meg is adjuk (!) azt, amit ott elvárnak és megadnak.

Tehát naivitás azt várni, hogy amíg az országban a privatizációk úgy mennek ahogy (még csak messze se kell menni, ott ordít a képünkbe a Malév...), akkor ez esetben a privatizáció egy varázsütésre megoldana bármit is. Fel lett hozva példának a Matáv / T-home, annál is ott vannak / voltak a maguk kis susnyijai. Talán nem olyan látványosan, de ugye más szituációról is beszélünk.

Ha privatizálnák is a MÁV-ot, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy cseberből vederbe kerülne csak a vasúttársaság.

Én személy szerint azt mondom, hogy óvatosan, erős kontrollal lehetne csak eredményt elérni, és igen, a fent említett visszás helyzeteket kell először rendezni, mint a kedvezmények kérdése, ami állami felelősség. Fájdalmas, de rendezni kell ezt is. Utána jöhetnek a működési költségelemzések, és az, hogy például egy váltó automatizálása pro és kontra mit jelent. Aztán meg el lehet gondolkozni, hogy megéri-e privatizálni, vagy sem.

Thrasher 2011.05.29. 19:19:56

nem tudod, mit jelent az ergo, mi?

Vállfás Gyuszi 2011.05.29. 19:23:09

Nem mintha nem lennének drágák a jegyek, de az a 25 ezer hogy jött ki? Nyíregyházáról első osztályon?

Vittore. 2011.05.29. 19:25:33

@Vállfás Gyuszi: 302 km -> 6260 Ft, retúr -> 12520, két személyre -> 25040 Ft.

bebe tv 2011.05.29. 19:29:41

@Mateahos: Addig amíg a pályamunkásokkal munkaidőben
a kft-k munkáit végeztetik a főnökeik, addig nincs miről beszélni. Ebben a felsőbb szintek vezetői is aktívan benne vannak. Milliárdok folynak át így a MÁV kasszájából az alvállalkozó cégek kasszáiba úgy,
hogy nincs az a szar munka amit át nem vennének.
Ha egy szakasznak a 40 km-re lévő szertárból kell az ásványvizet a dolgozók részére elhozni, a relatíve olcsóbban beszerzett víz így jóval többe kerül, mintha a Penny-ben számlára vették volna meg, mert előtte egy darabig így ment.
Ez csak 2 példa a több ezerből.
Az összes anyag a szertárakban cikkszámmal van ellátva, de régebben pl.1 cikkszám alatt volt nyilvántartva a gagyi mustáros pohár minőségű pohár az ólomkristály poharakkal. Ha kivételeztél
6 db kristálypoharat és később visszaadtál 6 db
kínai vizespoharat a kutya nem jött rá a trükkre.

Link Elek 2011.05.29. 19:30:34

az angol vasutat tanulmanyozd ha privatizal vasutra vagy kivancsi. ha meg olyanra ami soha sem volt allami akkor az amerikait.
ha meg jol mukodot akarsz latni akkor a japant, vagy a kinait nezd meg.

osze 2011.05.29. 19:42:39

@Vittore.: Ez az, amit sosem értek: hogyan lehet az agyontámogatott vasúton (amit minden magyar állampolgár ~18 ezer forinttal támogat évente -- forrás: vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20101123-a-mav-evi-183-milliard-tamogatast-kapott-az-allamtol-mkkt.html) drágább az utazás (ha teljes áru jegyet veszel), mint az agyonadóztatott autózás (a benzin árának 2/3-a adó).
:-(

funfun 2011.05.29. 19:43:11

Egyáltalán nem értek a tömegek utaztatásához, viszont használom a MÁV-ot. Ha sokkal tisztábbak lennének a vonatok, ha a WC-k nem olyanok lennének, hogy hányinger kerülgeti azt, aki bemegy, ha pontosabbak lennének a vonatok, ha jobban összehangolnák a menetrendeket, többen használnák. Még akkor is, ha eltűnnének a kedvezmények zöme. Viszont cserébe bevezethetnének olyan kedvezményeket, amelyekkel utazásra ösztönzik az embereket. Pl. Ausztriában, Németországban van csoportos hétvégi jegy: 5 személyig egy jeggyel (speciális hétvégi tarifa) lehet utazni.
Nagyon nagy hiba, hogy a FideSS nem nyúl hozzá a 65 év felettiek ingyenes utazásához. Nem eltörölni kellene, hanem fokozatosan kivezetni. Pl. akik mostantól töltik be a 65-öt, már "csak" 50% kedvezményt kapnak, aztán felemelni 70 évre a kedvezmény határát, akkor is csak 50% a kedvezmény mértéke. És az egész ingyenességet apróbb lépésekben mondjuk 5-8 év alatt ki kellene vezetni. Vonatkozik ez a MÁV családtagra is.
De a hangsúly azon van, meg kell kedveltetni az emberekkel, vagyis érje meg anyagilag (2 személynek se legyen drágább a kocsinál), legyen megbízható, tiszta, kulturált.

soproni1 2011.05.29. 20:01:01

"Tudom, volt róla sokszor szó, hogy az autónál van jó pár más költség is, de az amúgy is meglenne, ha már megvan az autó."

Ezért kell hasba rúgni a kismamát ! Úgyis vannak fájásai ....

Máv még a kínaiaknál is jobb kézben lenne, mint magyaroknál. Bár a vasúti kocsik bűze hiányozna.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.05.29. 20:02:40

Amikor privatizáció után kiáltasz, nézd meg az ELMŰ-t vagy a Tigázt.
Jobb lett? jobb lett a minőség? jobb lett a szolgáltatás? jobb lett az ügyfélszolgálat?
Lófaszt.
Kevesebb ügyfélszolgálat, rosszabb karbantartás.

A privatizáció nem megoldás, hanem probléma.Ez az állam problémája és neki is kell megoldani.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.05.29. 20:05:32

vagy érdemes megnézni a brit vasútprivatizációt.

magyar ember teli szájjal 2011.05.29. 20:13:19

Ki kéne rúgni az emberek felét. Azokkal kezdeni akik szerint ez "lehetetlen".

tkazmer 2011.05.29. 20:19:53

jajj, kedves blogoló, szerinted amikor a "nemzeti vagyon megmentése" és hasonló bullshitektől zeng az ország, miközben agyba-főbe anyázzák a PPP-ket és bármit, amiben a gonosz karvalytőkének közelebbi kapcsolata lett az állammal, mennyire érdemes akár csak egy blog szintjén mint felvetés is foglalkozni egy ilyen ötlettel?:)

vkaresz6 2011.05.29. 20:29:34

El kell adni az egészet a fenébe. Az összes sínpályát az összes vonatot mindent. A MÁV cargo már úgyis odavan és az hozza a nagy pénzt. El kell adni és ki kell vonulni a teljes vasúti bizniszből az államnak. A jegyek drasztikusan nem drágulhatnak mert már így is drágább mint a benzinköltség kocsival és ha az emberek nem fogják tudni megfizetni akkor nem fognak vonatozni. Ha kivonul az állam akkor persze az összes kedvezmény megszűnik és (szerintem mérsékelten) drágulni is fog cserébe hatalmasat ugrik a színvonal. Az így befojt pénzt bele lehetne tenni a gyógyszerkasszábaa máv éves járandósságát beleértve a rendszeres sokcsilliárdos máv konszolidációkat is pedig szépen bele lehet önteni a volán társaságokba hogy mindenhova sok és jó buszok menjenek a vonat meg azoknak lesz jó alternatíva akik gyorsan és kényelmesen akarnak utazni és ezt hajlandók is megfizetni.

flippant 2011.05.29. 20:40:18

Büdös helikopteres kóka ugatta mindig ezt, hogy az állam rossz gazda- mikor gyurcsányival karöltve ámokfutottak.

vkaresz6 2011.05.29. 20:52:53

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:

"akármi esetén keményen kötbérezni"Ezen jót nevettem. :)
Nem maradhat az állam a vasútban... pontosabban a magyar állam nem maradhat a vasútban annak csak óriási bukás lehet a vége. Az a bizonyos szerződés valószínűleg valami hasonlókat tartalmazna:

-Garantált nyereség.
-Minimális elvárások (amiket lehetne kötbérezni) de
vis maior eset alá tartozik:
- Nyáron a 10 fok feletti hőmérséklet.
- Télen a 18 fok alatti hőmérséklet
-Összel ha sárgák a levelek
-tavasszal ha esik az eső.
A vis maior feltételek teljesülése esetén a cég nem köteles tartani magát semmiféle szerződésben lefektetett ponthoz illetve az államtól kártérítésre jogosult a mindenkori GDP 1% nak összegében.

v2peti 2011.05.29. 21:07:12

Pár komment a cikkhez:
1. Hogy jön ki a 25 000 forint? Ha Budapestről indulsz, és Szombathely felé mész, akkor a legtávolabbi úticél Szentgotthárd. Oda egy jegy 5640 (5680) Ft IC-re. Oda-vissza az 11280 Ftm azaz kettővel szorozva 22560 Ft, és nem 25 000 + 2000, azaz 27 000. Persze, ez sem kevés.
2. Tőlünk nyugatra sem olcsóbb a teljesárú jegy. Igaz, Ausztriában a fél árra jogosító kártya olcsóbb, de az ottani félár, az némileg magasabb, mint az itteni teljes ár. Németországban meg brutálisan drága a teljesárú jegy.
3. A benzin viszont Ausztriában hasonló árban van, Németországban meg drágább, de ott nincs autópályadíj. Viszont költségként ne csak a benzinárat számold. A kötelező nem változik, ha többször mész, de a kocsi azért jóval többet kopik, ha egy év alatt nem 15, hanem 30 000 km-t raksz bele, szóval nem 0 az amortizáció, bármennyire is szeretnéd!
4. Igaz, tőlünk nyugatra vannak "fapados" kedvezmények, pedig ott is állami a vasút és középtávon a busz ott nem konkurencia, és a repülő is csak hosszabb távon.
Fapados kevezmény: 20 Eurós jegy tetszőleges vagy előre meghatározott távolságra, de csak egy adott vontra érvényes, és ez nem módosítható, vagy és nem visszaváltható, vagy ha igen, akkor nem túl kedvező áron. Igaz, az említett országokban a gyerekek, szülői kísérettel ingyen utazhatnak 15 év alatt!
5. A fix árú, több személyes jegyek csak személy és sebesvonatra jók, a hétköznap reggeli csúcsidőn kívül.

mannasuurimo taikinakokkare keitto 2011.05.29. 21:26:30

lenne egyáltalán olyan cég aki fizetne ilyen infrastruktúráért? szerintem bármilyen expert munkásokkal, felszereléssel érkezne a befektető, kikészülne néhány év alatt

Tedat 2011.05.29. 21:26:41

A MAV cargot az Osztrák ÁLLAM és ÖNKORMÂNYZAT vette meg. A GYSEV magyar és osztrák állami cég!!

gcsabi 2011.05.29. 21:46:17

Valahogy nem divat magán tulajdonú vasúthálózatokat működtetni más országokban sem. Nem látom be miért is venné meg bárki a MÁV-ot? Egy irdatlan több ezermilliárdos soha meg nem térülő, pláne hasznot nem hozó üzleti vállalkozásban mi lenne a ráció?
Olyan cégeket szeretnek megvenni mint az áram és gázszolgáltatás, ami nagyjából monopól helyzetben van, kikerülhetetlen szolgáltatást nyújt és a vásárlás idején olyan infrastruktúrával és ingatlanvagyonnal rendelkezett, amit el lehetett adni és a garantált bevétel arányában minimális befektetést igényelt. Vagy mint a MATÁV, ami egy ellátatlan területen rendelkezett egyeduralommal és egy rakéta módon növekvő piacot fedett le.
Legfeljebb kimazsoláznák azokat a vonalakat és járatokat amit nyereséggel és minimális fejlesztéssel lehet amúgy is üzemeltetni, a veszteséges közszolgáltatási kötelezettségek meg maradnának nekünk.
A mai állapotok között csodát nem is lehet várni a bűvös privatizálásból, hisz a pályák állapota és a jelentős forgalmat bonyolító agglomerációs részek nagyrészt így is magasabb kapacitással működnek. A csatlakozások és a műszaki állapot ugyanolyan késési hullámot generálnának mint most.
25-30 év elmaradt fejlesztéseit és karbantartásait valamikor pótolni kellene, addig jelentős javulás nem igazán várható.
Előbb-utóbb nyitni kell a személyszállításban is, a végtelenségig nem tudjuk halasztani. Akkor majd szépen le is nyúlják a nyereséges részeket.
@vkaresz6:
A labancok szerintem már megbánták mint a kutya aki hetet kölykezett, hogy megvették a CARGO-t. Nagy pénzeket az ugyan nem hoz. Részben lenyúlták a kis magántársaságok a legjobb üzletek egy részét, másrészt a magyar lobbik soha sem a vasutat támogatták!

Tedat 2011.05.29. 22:23:21

@Dühöngő bika:
Én az Elmûnél 1,5 órát álltam sorba lakásvásárlás után.

Magáncég, privatizált!!

Naszta · http://naszta.hu 2011.05.29. 22:28:16

@gcsabi: "Valahogy nem divat magán tulajdonú vasúthálózatokat működtetni más országokban sem."

www.odakyu.jp/
www.keisei.co.jp/
www.jreast.co.jp/ ;)

taecleau 2011.05.29. 22:31:24

Bezárni, felszántani, bevetni sóval. A helyén pedig szolgáltasson az SBB.

vanek ur 2011.05.29. 22:34:39

@gcsabi: "Valahogy nem divat magán tulajdonú vasúthálózatokat működtetni más országokban sem."

Németországban is vannak, igaz, csak mellékvonalak. De ezeket elég komoly magáncégek üzemeltetik (pl. Veolia)

Itthon ez lehetne egy járható út: néhány egybefüggő mellékvonalból álló csoportokat kellene képezni, és ezeket meghirdetni üzemeltetésre. Egy 20-25 éves szerződésnél már érdemes fejlesztenie a nyertesnek.

ZBR 2011.05.30. 04:22:41

Eléggé darázsfészekbe sikerült nyúlni ezzel a kérdéssel. Sajnos mind a poszt, mind a hozzászólások nagyon messze vannak a szakmai alapoktól. A helyzet az, hogy ez a privatizálósdi és deregulációsdi nagyon komoly jogi és közgazdaságtani vonatkozásokkal rendelkezik.

Én az angol példáról tudok, így onnan közelítenék a témához.

Jelenleg 7 éves a franchise-szerződés. Igen, világos, hogy 20-25 évre jobban bedobja magát a vállalkozó. Most jön a csavar: ha több időt kap, elkényelmesedik. Megnyerte a franchise-ot, az övé, kész, termeli a lóvét. Ha meg rövid az idő, nem ruház be. Ez egy borotvaéles határvonal és nem lehet pontosan megtalálni (az angoloknak sem sikerült). Kutatások, viták vannak, de nem megy. Valószínűleg közrejátszik az is, hogy más-más szolgáltatások más-más időtávot követelnének meg. Egy szaros kis mellékvonal jó hét évre is. Veszünk új motorkocsit, max. ha utána kidobnak minket, akkor azt a három motorkocsit eladjuk, vagy másutt használjuk. Egy fővonali szolgáltatásnál nem vásárolunk hét évre komoly IC-színvonalú drága kocsikat. Persze ez a motorkocsi/Ic-kocsi csak elméleti fejtegetés, hiszen az Egyesült Királyságban ún. ROSCO-k vannak, amik gördülőállomány bérbeadással foglalkoznak. Azonban az igaz, hogy ők is csak akkor lesznek rentábilisek, ha biztosan megtérül a befektetésük a járművekbe. Svéd-modell: a ROSCO-k állami kézben vannak, az államtól bérlik a járműveket. Ott, azok között a körülmények között ez megy. Angliában az állam nem akar ennyire belefolyni.

A másik nagy probléma az ajánlattevős, licitálós franchise-rendszerben, hogy néha idióta ajánlatokat tesznek, hogy lenyomják az ellenfelet. Aztán 3 év múlva a cég csődbe akar menni. Hoppá, de akkor ott holnap már nem járnának a vonatok! Ezért - Angliában legalábbis - az állam beavatkozik, módosítják a szerződést úgy, hogy a cég azt mondja, hogy oké, akkor most nem megy csődbe. A csavar az, hogy amint elértek egy módosítást az egész dolog hiteltelenné, légkönnyűvé válik. Jön mindenki, hogy ő is módosítana, neki is lehetett, egyébként akkor most én is csődbe megyek, stb... Gondok vannak ezzel is és nem túl sok orvosság van rá.

Nettó hülyeség, hogy majd egy cég ajánlatot tesz és nyer a pályafenntartásra. Nem tudom, hogy ki írta, de ezt el kell felejteni. Railtrack kudarc, Hatfield-baleset. Tessék Google-ban rákeresni, ehetőleg angol nyelvű forrásokat elolvasni. A lényeg, hogy a Railtrack nem tudta a kezében lévő eszközök állapotát és ez egy biztonságkritikus elemnél nem járható út. Még az alvállalkozósdi is necces szerintem: a London Undergroundnál karbantartójármű szabadult el nem olyan régen. A budapesti metróban a Strabag alvállalkozik, de inkább nem írok semmit, mert belegázolnék a becsületükbe.

ZBR 2011.05.30. 04:31:08

Ami Angliában végülis történt:
- A csúcsidős tarifák elszálltak. Ekkor utaznak az ingázók, akik csak hosszútávon és nehezen tudják kivédeni, hogy reggel X órakor vonatra kelljen szállniuk. Így rengeteget fizettetnek velük. Kb. 1070 Ft egy kb. 16 kilométeres út. Csúcson kívül egy csúcsban igénybe nem vehető extra életkor alapján adott kedvezménnyel: 711 Ft. Nem mindegy, ugye?
- A vasutak "egyéb" címszó alatt jelzett költségei elszálltak. Így azonos kibocsátás jóval többe kerül. Ez nem a hatékonyság, amit várnánk.
- A Network Rail égisze alatt a pálya nagyjából okésnak tűnik.
- "On track", tehát pályán zajló verseny nem nagyon van. Két szolgáltató, a Grand Central és a Hull Trains végez csak ilyet, de elvileg ők is úgy, hogy bizonyítottan olyan igényt szolgálnak ki, amit a franchise-szerződés nyertese nem. Persze, hogy a valóságban elhalásznak-e utasokat arról csak spekulálni lehet.
- A vonatok tulajdonképpen járnak. Mert az állam újratárgyalgat csődgyanús esetekben...
- A dolgozók egy külön problémakört jelentenek. Őket igazából átveszik szolgáltatóváltáskor, minden további nélkül. A vasút nem úgy működik, hogy majd én hozom holnap az embereimet. Persze most a magánvasutak nálunk eleveznek a trakció farvizén, deeeeeee...

záporjózsi 2011.05.30. 06:00:16

Jó reggelt. Majd ha a kényszerképzetekben a vasút=személyszállítás megszűnik, meg olyan lényegtelen dolgok, mint jogszabályok nem esnek ki a látókörből, akkor érdemes lesz feltenni a kérdést. De addig...
Aviszollátás.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.30. 08:54:02

@vkaresz6: Röhögjél, ha neked az jó, de várom a jobb ötletet. A mostani rendszerben gyakorlatilag még ennyire sincs leírva, hogy mit kéne csinálnia, és még ennyire sem kérik számon. Abból kiindulni, hogy ááá biztos szar lesz.... Enyhén szólva is pesszimista.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.30. 08:58:04

@ZBR: A pálya privatizációnál inkább a regionális vonalakra gondoltam, a németeknél eléggé nagy divat lett az integrált szolgáltató modell. Valami helyi/önkormányzati/akármi magán cég üzemelteti a mellékvonalat úgy caklipakli pályával járművel értékesítéssel marketinggel együtt. Általában brutális (több száz %-os) utasszám növekedést tudnak elérni a korábbi DB-s időszakhoz képest.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.06.01. 01:14:23

A MÁV jelenleg kőkorszaki szintű technológiai színvonalon üzemel.
1. 160km/h-nál gyorsabb pályát csak szintbeli keresztezés nélkül építhetsz (aluljárók, felüljárók)
2. a gördülőállomány javarészt 120km/h-nál is köhög
3. a biztosító berendezések hol elektronikusak, hol nem - egyfelől ott vannak a már-már intelligens (tehát, ha ellopják/megfüstöl/leszakad, akkor nincs közlekedés, max állomásközösen) fővonalak és a totál mechanikus mellékvonalak (kézzel-lábbal taposós váltó, özönvíz előtti szemafor)
4. a munkaerő eddig se az álomfizetésért ment oda, hanem, mert kb ez van, illetve, miután a versenyszféra nem feltétlenül jelent meg maradéktalanul kis országunk minden szegletében, így a MÁV legalább valamiféle biztos megélhetést jelent.

Ezek után jön az, hogy a MÁV egyfelől iszonyatosan robosztus, lévén a fentiek ellenére sikerült eddig elkerülni komolyabb baleseteket. Azaz: ha a modernkori/kőkori tákolt technikába beléjeszáll a gyász, akkor megállítják a vonatokat.
Másfelől a szervezet iszonyatosan merev: képtelen arra, hogy ezeket a rendkívüli eseményeket kezelje. Persze üzemszinten bizonyára égnek a vonalak, mert ha Józsibá öngyi lesz Kiskunröcsöge és Nagymufurc között, akkor végül is két órán belül kerítenek a föld alól pár volánbuszt. Vagy mondjuk össze tudnak szigszalagozni relatíve gyorsan egy vihar által összedíbolt fővonalat is. Más kérdés, hogy az utasok számára ez is lassú (lévén nem kalandutazásra fizetett be, hanem el akar jutni A-ból B-be), illetve valahogy mindig elfelejtik tájékoztatni a jegyvizsgálókat arról, mi a helyzet.

5. ezt persze csak fokozza az egyes kasztok között lévő szakadékok sora. A középvezetői szint ugyanis a vasút belső kiválasztásának terméke, míg a felsővezetők csak úgy odakerülnek, léteznek, majd jön újabb. Innentől kezdve bármiféle reform/jobbítás borzasztó nehézzé válik szervezeti szinten. Főleg, hogy a hatékonyság javítása csak technológiai fejlesztéssel lenne megoldható. Azaz tőkét kell betolni, ki kellene állambácsinak fizetnie az általa megrendelt szolgáltatást ÉS fejlesztése is juttatni. Utána lehetne bármiféle javulást elvárni.

Mert jelenleg tök jó poén, hogy EU-s forrásból pályát építünk, de az amortizáció miatt ez alapvetően rontja a cég eredményét (a MÁV automatikusan veszteséges lesz tőle már üzemi szinten), másfelől a karbantartásra továbbra se lesz pénz.

gerakos 2011.07.21. 20:55:42

Tisztelt levélíró!

Hogy jön ön ahhoz hogy "félfogyatékosnak" állítsa be a dolgozókat? A nagy részük ember feletti módon próbálja a munkáját elvégezni. Nem tehetnek arról hogy egy részük munkakerülő, illetve hogy a vezetőség nem komplett, végrehajthatatlan intézkedéseket hoz, illetve talicskával tolja ki a pénzt a vasútról.

Másik dolog a privatizáció. Már így is kevés cég van az állam kezében. Az állam MI vagyunk. Ön is én is és minden magyar állampolgár. Még a saját vasutunkat is adjuk el???
1. A multi olyan áremelést csinálna amilyet nem szégyellne, és ez ellen senkinek egy szava nem lehetne.
2. Lehet hogy fejlesztenék a vasutat de meg is kérnék az árát, illetve a kirúgásokból csak újabb munkanélküli tömeg jönne a már meglévő 11%-os munkanélküliség mellé.

A MÁV-nál maximum néhány embert alkalmaznak mint rokon, barát, stb... és azokat is csak felsőbb körökben tudják megcsinálni.

Kérem vizsgáltassa meg magát egy szakemberrel, mert ha a dolgozók "félfogyatékosak" ön még a retardált kategóriába sem férne bele.
süti beállítások módosítása