MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

A felújított InterCity kocsik magyar termékek

2011. április 26. - Vittore

Ezt állítja a Dunakeszi Bombardier MÁV Transportation Kft. a közleményében, miután pénteken az egyik gazdasági lap cikket közölt a felújítás lehetőségeiről. A cég szerint a magyar beszállítókkal felújított harmadik generációs kocsikra 600 magyar alkalmazottat foglalkoztatnak, és a magyar mérnökök szaktudása adja meg az irányt.

A kft. annak kapcsán közölte ezt, hogy az egyik gazdasági napilap pénteken cikket közölt a hazai vasútijármű-gyártás lehetőségeiről, az InterCity kocsik esetleges gyártásáról.

A Dunakeszi Bombardier MÁV Transportation Kft. a közleményben kitér arra: a MÁV a dunakeszi járműjavítóval 2006-ban kötött szerződést 10+50 harmadik generációs InterCity felújítására, eddig 10 ilyen InterCity vasúti kocsit újítottak fel teljesen, és a jelenleg is érvényben lévő szerződés alapján a MÁV igényt tarthat a további 50 InterCity felújítására is - hangsúlyozza a dunakeszi járműjavító a közleményben.


A járműjavító tájékoztatása szerint a MÁV-START Zrt. a Dunakeszin felújított első harmadik generációs InterCity kocsikat 2008 végén állította a menetrend szerinti forgalomba, az első csomagban átadott tíz jármű megkapta a típusengedélyt, ez jelenti a legolcsóbb megoldást a járműbeszerzésben.

A Bombardier és MÁV Zrt. tulajdonában lévő kft. közleménye szerint a harmadik generációs InterCity kocsik felújításának fejlesztési költségei megközelítették az 1 milliárd forintot. Ez a jelentős összeg a további gyártás meghiúsulása esetén veszendőbe menne, és veszélyeztetné a 600 dolgozó megtartását, és a már legyártott 10 kocsi karbantartása aránytalanul drágává válna a MÁV számára a jövőben.

A dunakeszi társaság számításai szerint típustól függően jelenleg 1,5-2 millió euróba kerül egy-egy új, korszerű InterCity kocsi beszerzése. A harmadik generációs InterCity kocsik felújítási költsége 800 ezer euró körül van, és a felújított vasúti járművek 25-30 évig forgalomban lehetnek.

A MÁV leányvállalataként működő Dunakeszi Bombardier MÁV Transportation Kft. 64,9 százaléka a vasúti járműgyártásban ismert kanadai székhelyű Bombardier tulajdonában van, a MÁV részesedése 25,1 százalék, a dolgozók pedig 10 százalékot birtokolnak.

 

Forrás: mti

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr372857609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása