MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Operatív intézkedés, rugalmasság, mikor lesz?

2011. március 22. - Ashi Valkoinen

Kedves Raáb Donát!

Egy mai élményemet szeretném leírni a MÁV-val kapcsolatban, illetve az utastájékoztatásról és a gerincességről.

Történt ma reggel (2011.03.11.), hogy a 7.25-kor Vecsésen lévő, egyébként Albertirsáról érkező vonatra 7.30. körül röpke 25 perces késést jeleztek (hurráh, legalább bemondták). Ezzel még nem is lenne baj, mert hozzászoktunk. De azért az egy csöppet érdekes volt, hogy ezután nagyjából 2 perccel a (nem tudom, hogy mennyire pontosan közlekedő) zónázó vonat nagy vidáman átdübörgött Vecsés állomáson. Egyetlen kérdésem lenne: belehalna valaki a MÁV-nál, vagy csak kevesebb pénzt kapnának, ha szóltak volna a szerelvény személyzetének, hogy legyenek szívesek az utasokat felvenni (nem azt mondom, hogy az egész Monor-Kőbánya-Kispest szakaszon (a többi részen már amúgy is megáll a zónázó), de legalább ott, ahol tudták, hogy "kimarad" a személyvonat (pl. Vecsés). Nyilván az ember nem azért megy ki a 7.25-ös vonathoz, mert ráér 8 óra fele elindulni az úticéljához.
De legalább, mikor délután előadtam egy másik vonat kalauzának a szitut (csak a zónázós észrevétel lemaradt, mert kiment a fejemből), akkor hajlandó volt elnézést kérni.

Kíváncsi lennék, hogy ilyen helyzetekre mi lehet a konkrét előírás (mert arra már volt példa, hogy nem mentek a monori személyek és a zónázók álltak meg mindenhol), és hogy vajon a MÁV mit tudna csinálni. Ezért írtam ezt meg Neked, hátha így jutunk előre a kérdésben.

Üdv:

Egy, még mindig a MÁV mellett kitartó utas

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr92760682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2011.03.22. 08:39:53

Nem lenen elég kiszólni az állomásnak ,h megállj jelzésre kapcsolják a jelzőt a vonat előtt?

hasutas01 2011.03.22. 13:06:44

A zónázó vonat azért nem állt meg Vecsésen, mert a személyvonat nem kimaradt, hanem késett, magyarul közlekedett. A szabályoktól pedig eltérni nem lehet (F.2. Forg. Ut. 15.17.15.6., de hivatalos álláspontját majd a MÁV kifejti).
Vonat kimaradása esetén külön rendelkeznek arról, hogy a zónázó vonatok álljanak-e meg azokon az állomásokon, ahol ők menetrendjük szerint áthaladós vonatok.

pbence 2011.03.23. 10:49:00

@hasutas01:
Persze, papíron csak késett. Csakhogy 25 perc késés 30 perces ütemben, az már gyakorlatilag kimaradás. (Úgyis többet késett, mert mindig többet késik, mint amit bemondanak.) És most mindenki örül, hogy 8 óra körül elment egymás után 2 személyvonat is. Csak senkinek semmi haszna nem volt belőle.

Amúgy én sem teljesen értek egyet a zónázó megállításával, mert nyilván azon a vonaton sem voltak kevesen, és nem biztos, hogy jó lett volna, ha még az is késik. Meg ugye felmerül, hogy akkor hol álljon meg még a vonat, mert - a levélíró állításával ellentétben - eredetileg Szemeretelepen és Pestlőrincen nem állna meg. Meg akkor már felmerül, hogy Monor és Vecsés között is álljon meg mindenhol.

Szóval a valódi megoldás, hogy ne maradjon ki csak úgy egy vonat reggeli csúcsban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.03.23. 21:10:19

legyenek szívesek az utasokat felvenni (nem azt mondom, hogy az egész Monor-Kőbánya-Kispest szakaszon

Ha Szemeretelepről jönnél, akkor csak ott ugye? Vecsésen akkor már nem is.

Nabi Sirius 2011.03.27. 11:43:44

@Adani: A vonatszemélyzetet is kell értesíteni. Egyrészt azért, mert nem ők döntik el, hogy hol állnak meg, másrészt azért, mert hiheti azt is, hogy csak forgalmi ok miatt nincs kijárat, és fel fog húzni a jelzőig (ahol már nincs peron).

MrParis 2011.03.28. 22:59:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Elnézést kérek, akkor rosszul fogalmaztam. Úgy gondoltam, hogy a zónázó vonat következő olyan állomásától, ahol átrobogna, mindenhol (csakhogy megnyugodjon a lelked, Szemerén is; de akár mondhattam volna Lőrincet, Kertekalját, Üllőt és társait is. Tudom, így meg nincsen sorba ... :))
Légyszíves próbáld értelmesen végiggondolni, hogy Vecsésiként csak azt látom, meg azt tudom, hogy a Szemereieknek kimenni az állomásról egy bkv-buszhoz kb. 5 perc (érkezéssel együtt legyen max. 15, ami jó esetben 15-20 percen belül Kispesten van (ld. 200-as), de ugyanez kintebb (tudod, Pesten kívül; pl. Vecsésen, Üllőn, ...) nehezebben megvalósítható.) (tudom, nem tudhattad, hogy vecsési vagyok :))

MrParis 2011.03.28. 23:16:58

@MrParis: jah, és azt se tudhattam, hogy nagyjából hol járhatott a zónázó, mikor a személy késésének ténye nyílvánvaló lett

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.03.29. 18:26:14

@MrParis:

Így már egyértelmű, és korrekt.

Más mondta egyszer, hogy a MÁVnál esemény esetén nem az utas elszállítása a prioritás, hanem a vonat leközlekedtetése, rosszabb esetben magának a szerelvénynek a célállomásra juttatása.

Érden volt kb 15-20 évvel ezelött:
Jött a Dunaújvárosi felöli távolsági busz, ami megadta magát, éppen, bevergődött Érd autóbusz állomásra. A sofőr szólt a forgalmásznak, hogy szeretné felhívni az Andor utcát (oda tartoztak a távolsági járatok), aki saját hatáskörben úgy döntött, hogy kérjen mentést, de csak műszakit, utasmentést nem kell. Átrakta az utasokat az első buszra, ami kéznél volt, történetesen egy NDK-s reimport kétajtós csuklósra, és beküldte vele az utasokat az Erzsébet térre.

Első nekifutásban ki akarták rúgni (egyébként jogosan, mert megszegte a szabályokat), de egy utas szerencsére írt három dicsérő szót, hogy milyen zökkenőmentesen és hamar megoldotta a forgalmista (mit tudta ő, hogy kvázi két külön cég, hiába azonos a logó), és milyen jó, hogy a volán alkalmazottai ilyen ügyesek.

Második nekifutásban kérték, hogy lehetőleg nem szakadt csuklóst küldjön legközelebb, mert nem mutat jól a Kiskörúton.

Amit ebből ki akartam hozni:
Logikus, hogy álljon meg a másik vonat (bár nem minden esetben!), de amíg a szabályzók és azok alkalmazói ilyen merevek, addig utasként néha már annak is örülni kell, hogy engednek felszállni.

Adani 2011.03.29. 21:41:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Na igen, ezen a mentalitáson kéne változtatni. Még évekkel ezelőtt történt, h Kecsó-Nagykőrös között öngyilkos ugrott a vonat elé. 90 percig leállta vonatközlekedés mire összekanalazták. Kecskeméten és Nagykőrösön is bent állt mára következő órás ütemű vonat és csak azután állt helyre a rend miután a torlódást is megoldották. Pedig hát miért is nem lehetett volna azt,h Kecsón Nagykőrösön a mozdony körüljár és visszafordítják a vonatot. Ha már vonatpótlózást nem lehet megszervezni. Csak az szívna így, aki keresztül akarna utazni, a kiesett állomásközön. De, aki pl. Kecsóról Szegedre mint akkor én az nem vagy nem annyit.