MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Megszűnt belföldi szakasz a Venezia Euronight-on

2011. január 06. - Ashi Valkoinen
Tisztelt Cím!
 
Az új menetrendben a 30-as vonal legnegatívabb változtatása az, amit a Venezia EuroNight vonattal műveltek. 2010.12.11-én (egy nappal a menetrendváltás előtt) az akkor még 240-es számmal közlekedő Venezia EuroNight vonat már nem vitt közvetlen kocsikat Gyékényesre, hanem a vonat végére rákapcsolták azt a három InterCity kocsit, ami a menetrendváltástól közvetlen kocsiként közlekedik Keszthelyre, illetve Keszthelyről. Ezért a Keleti pályaudvaron kisebb kavarodás történt: egyrészt a vonatot szerelvényét nem állították be időben, másrészt az utolsó három kocsi, amit rákapcsoltak, le volt zárva. Az egyik utas megkérdezte a kalauzt, hogy azok milyen kocsik és hová mennek. A kalauz szerint azok a kocsik Gyékényesig mentek - ehhez képest érdekes, hogy a vonat végére kapcsolták és le volt zárva. Itt szeretném megjegyezni, hogy az utolsó három kocsit le is kapcsolták Balatonszentgyörgyön. Az új menetrend óta a már 440, illetve 441-es vonatszámmal közlekedő Venezia EuroNight vonat már nem továbbít közvetlen kocsikat Gyékényesről, illetve Gyékényesre, ezért elsősorban a nagykanizsai utasok a korábbiakhoz képest hátrányba kerültek:
 
1.: a nagykanizsai utasok már csak a nemzetközi szakaszon utazhatnak, a külföldi utasokkal együtt
2.: a 2009-2010. évi menetrend egyik pozitívuma az volt, hogyha a 241-es Venezia nem jött be időben az országba, akkor a háromkocsis gyékényesi szakaszt önállóan küldték el a Keleti pályaudvarig, ezzel biztosítva a belföldi utasok kényelmes útját.
 
Nos, mivel a 2. pontban leírt lehetőség már nem él, ezért a már 441-es számmal közlekedő Venezia komolyabb késése esetén a nagykanizsai utasok hátrányba kerültek, amire azóta már volt is példa: nem olyan rég közel 100 perc késéssel érkezett a vonat Nagykanizsára, amellyel - mondanom sem kell - rendesen elvették az utazóközönség kedvét.
 
Tisztelettel:

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr742558901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Venezia EN 2011.01.14. 20:07:49

Ezzel csak az a baj, hogy nem a keszthelyi utasok vannak a legtöbben. Gondolom, ez annak is betudható, hogy a közvetlen kocsis vonatok mellett autóbusszal is el lehet jutni Keszthelyről Budapestre/Budapestről Keszthelyre. A Veneziánál én ezt a módosítást abszolút nem értem.

Egyébként én azért távolabbra látok: sajnos ez azt sugallja, hogy annyira veszteséges a vonat üzemeltetése, hogy ezzel próbálják ezt a vonatot is életben tartani. A Venezia mellett a másik veszteséges vonat a 30-as vonalon a Kvarner IC, amit nagyon sajnálnék, ha megszűnne, mert jelenleg az egyetlen "normális" vonat Budapest és Nagykanizsa/Nagykanizsa és Budapest között (leszámítva azt a 2 pár személyvonatot, aminek szintén nincs közvetlen keszthelyi stokkja).

fővizsgáló 2011.01.15. 07:55:02

@Venezia EN:azt cáfolni tudom, hogy veszteséges lenne a Venezia.Biztos van pangós nap, de mikor mi mentünk a nyáron, a hló fullon volt, a fekvőben is voltak szépen.Az ülőrészben úgyszintén.Decemberben rokonom ment ki vele, megkérdeztem a hlókocsis kollegát, milyen a forgalma, a válasz az, hogy megéri időben foglalni, ha nem ülni szeretne....

Venezia EN 2011.01.15. 13:39:52

@fővizsgáló: ne érts félre, szerintem sem veszteséges, ráadásul ez az egyik olyan vonat, amelyik tele szokott lenni nagykanizsai utasokkal is. Csak az a jelenség, hogy ennyire átvariálták, rossz dologra enged következtetni.

fővizsgáló 2011.01.16. 07:46:52

@Venezia EN: viszont igazat kell adjak, mert Keszthelyre nem hiszem, hogy télen sokan mennének,hagyni kellett volna mindent a régiben, max nyáron a végén lett volna keszthelyi stokk is

Venezia EN 2011.01.16. 12:10:46

@fővizsgáló: igen. Talán nyáron jobban megérte volna. Nem igazán értem, hogy miért nem maradt a régiben.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2011.01.16. 18:29:39

"1.: a nagykanizsai utasok már csak a nemzetközi szakaszon utazhatnak, a külföldi utasokkal együtt"
Úristen, tragédia. Magyar embernek magyarokkal teli kocsit mi? Szegény nagykanizsaiak, mi lesz velük ha egy kocsiban utaznak a külföldiekkel?
süti beállítások módosítása