MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Jegykiadás panasz

2010. november 22. - Ashi Valkoinen

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A 2010. november 20-án a meneterend szerint Dunavarsányból 04:46-kor induló 3729-es számú járatukon történt esettel kapcsolatban szeretnék panaszt tenni.


A vonatra Dunavarsány megállóhelyen szálltam fel. Mivel ekkor az állomáson nincsen jegykiadás, a jegykezelőtől kértem teljes árú jegyet Soroksár állomásig. Az úr közölte, hogy a jegyem 245 forintba kerül majd, mire én figyelmeztettem, hogy 365 Ft-ot szoktam fizetni. Ránézett a jegykiadó készülékre, majd közölte, hogy 468 Ft. Akkor újfent figyelmeztettem, hogy Dunavarsánytól Soroksárig a teljes árú jegyért 365 Ft-ot szoktam fizetni. A jegykezelő elém tartotta a gépet, hogy nézzem meg, hogy 468 Ft áll rajta. A készüléken semmit sem lehetett látni, erre újra elismételtem, hogy Dunavarsánytól Soroksárig kérem a jegyet, és hacsak nem emelkedett az ár, akkor ez 365 Ft.


Ettől függetlenül az úr kiállított egy jegyet, és elkért még 100 Ft-ot a korábban átvett 365 Ft mellé. Mikor a kezembe adta a jegyet, akkor láttam meg, hogy Soroksári út állomás szerepel rajta. A többi utassal nem foglalkozott, csak elindult kifelé a kocsiból. Amikor utána szóltam, hogy nem Soroksári útig kértem a jegyet, mintha észre sem vette volna, amit mondtam, távozott. Ez már a harmadik ilyen esetem volt ezzel a jegyvizsgálóval. Minden esetben hiába kértem csak Soroksárig a jegyet, mindig csak Soroksári út-Dunavarsány vagy Dunavarsány-Soroksári út viszonylatban volt hajlandó jegyet kiállítani, többszöri kérés, figyelmeztetés ellenére is. A legutóbb a vonaton megváltott, téves viszonylatban kiállított menetjegyem sorszáma:
162041448


Kérném az eset kivizsgálását, az érintett alkalmazott felelősségre vonását, tájékoztatást az eredményről, valamint azt, hogy az ilyen és ehhez hasonló eseteket próbálják elkerülni a jövőben. Ezen levél másolatát továbbítottam a MÁV Figyelő blog számára.

Tisztelettel:
M.-né V. Mária

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr382464559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.11.22. 09:11:31

Látod, látod ha nem szólsz akkor 245 ft-ba kerül csak. De jó is ez mikor 3x üti be egymás után és 3 különböző eredménnyel tér vissza. Legközelebb hagyd rá és fizess 245 ft-ot.

Cicoo 2010.11.22. 09:46:48

Igen, tulajdonképpen a licit első ajánlatát kellett volna elfogadnia, csak akkor nem látta volna a jegyet, a fickó meg hiszem, hogy elég szimpatikus volt ahhoz, hogy a következő féldecijét ő fizesse. :D

MagyarZizzi (törölt) 2010.11.22. 10:41:01

Örülj neki, hogy adott jegyet, és nem akarta még a büntetést kis kifizettetni veled, természetesen számla nélkül. (Vannak vonalak, ahol rendszeresen ezt csinálják.)Valamit tényleg kellene már kezdeni a csaló kalauzokkal, csak azt nem tudom, hogy mit.

Adani 2010.11.22. 10:58:18

@MagyarZizzi:

Na ja licit első ajánlata lett volna sztem a jegynélküli. Sokszor egy a kéccázéjólesz jegyvásárlás ha amúgy nem lehet venni. végül ti mindketten jól jártok vele.

dezo · http://devaizoltan.hu/blog 2010.11.22. 11:02:59

Engem elsősorban az érdekelne, hogy mit, hogyan, milyen csatornákon, mennyi idő múlva reagál a MÁV ügyfélszolgálata! Ha lehet kérni, ne maradjon el a beszámoló erről sem.
Előre is köszi!

pbence 2010.11.22. 12:04:15

@Adani:

Lehet, de ki kér így éppen 245 forintot? Miért nem kér kerek összeget akkor? Egyébként pont a 10 km-es jegy ára ennyi, tehát szerintem arról van szó, hogy már először is valamit rosszul ütött be a gépébe.

pbence 2010.11.22. 12:08:35

Egyébként érdekes, hogy 468 forint van a levélben, holott a vonatjegyek ára 0-ra és 5-ra van kerekítve a 1 és 2 forintosok kivonása óta.

A díjszabás szerint 460 forintos jegy van 25 km-re, ami pont a Dunavarsány-Soroksár távolság.

Adani 2010.11.22. 12:21:15

@pbence:

Ez tényleg érdekes, tényleg kerek számot szokott mondani inkább. ugye "káccézéjólesz" is így megy. Sőt az IC-n is egyszer kéccázé' engedett be minket a büfékocsiba mikor nem kaptunk IC jegyet, de nem akartunk várni felszálltunk majd csak lesz vhogy alapon.

Jelfogó 2010.11.22. 12:45:32

Utolsó korrupt start-alkalmazott. Ha negyedszer látod, kérd meg pár utastársadat, és lökjétek le a vonatról Soroksárnál. Csak hogy megtanulja, hol is van az.

pbence 2010.11.22. 14:50:25

@Jelfogó:

Nem korrupt, sokkal inkább nem érti, mit kéne csinálnia, alkalmatlan a feladatra.

Amúgy ha nem is kilökni, de annál határozottabban fellépni, mint ahogy a levélíró tette.
Én biztos, hogy nem fizettem volna +100 forintot csak úgy, de ha annyira nem lettem volna benne biztos, hogy mennyibe kerül, és mégis, akkor utólag mentem volna utána, és biztos, hogy nem hagyom annyiban.

Apaman62 2010.11.22. 15:53:53

@pbence: Dunavarsány-Soroksár 16km 365Ft
Dunavarsány-Soroksári út 23km 460Ft
Elég szép plusz bevétel egy utason, de így nem a kalleré, hanem a MÁV-é.

Jelfogó 2010.11.22. 16:05:28

@Apaman62: Nem a mávé, a kaller nem a máv alkalmazásában áll. Másfelől a kaller által kiadott jegyek árának 25%-a az ő fizetéséhez csapódik hozzá (hivatalosan is), úgy neki is megéri így trükközni. Egészen addig, amíg nem találkozom vele, mert utána kénytelen lesz majd elkölteni.

fővizsgáló 2010.11.22. 18:50:25

@Turbék:emiatt a vonat nem közlekedik tovább, mert vjv nélkül nem megy sehova a vonat, te meg egy szép büntetőeljárás részese-közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanusítottjaként.

Nem védem a kollegát, de az erőszak...stb nem megoldás. Be kell jelenteni, a Start szereti az ilyeneket, aztán ha igazak a vádak, nem lesz sokáig vasutas az illető.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.22. 19:02:36

@Jelfogó: tenyleg nem tudom
kinek az alkalmazsaban all a kalauz?

Kapitányság 2010.11.22. 19:45:06

Egy kaller ne tudna kezelni egy MJR gépet mikor az a mindnennapos munkaeszköze? Ez érdekes...

Jelfogó 2010.11.23. 14:30:54

@fővizsgáló: "de az erőszak...stb nem megoldás."

Egy ilyen parazita ellen csak az a megoldás. A szúnyogot sem szépen kéred, hogy hagyja el a szobádat, hanem egyszerűen lecsapod.

fővizsgáló 2010.11.23. 23:29:41

@Jelfogó:
"Egy ilyen parazita ellen csak az a megoldás"

És a te szurkálódásaid, vasút-vasutasgyalázásodra mi a megoldás? Életfogytiglani kényszergyógykezelés?

Jelfogó 2010.11.24. 08:59:10

@fővizsgáló: Sokkal egyszerűbb: olyan vasútüzemeltetés bevezetése, amely legalább az utazóközönség minimum-követelményeit valamennyire kielégíti. Ha legalább annyira képes lenne a vasút, hogy ne késesse minden egyes járművét, már nem lenne okom a panaszra.

lurkó 2010.11.24. 17:44:53

@Jelfogó: Miben is nyilvánul meg a "parazitasága"?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.11.24. 22:55:19

Nem akarom a posztolót bántani, de pénztártól való távozás után......

Ha vita van, akkor ott és akkor megnézem a jegyet, nem majd.

Jelfogó 2010.11.26. 10:51:00

@lurkó: Abban, hogy plusz jegyjutalék reményében átvágja az utast.

lurkó 2010.11.26. 14:11:24

Zagyva nekem is az egész sztori. Nem értem! A jegyvizsgáló bruttó 24 Ft-ért csinálná??? Az biznisz? És nem is életszerű. Először vitatja az összeget aztán kifizeti a kért különbözetet aztán megint vitatja. A jegyvizsgáló meg először 245Ft -ot mond aztán 460 -at. Az egyik egy 10km-es a másik 25 km-es jegy ára. Nem értem!

Janicsár 2010.11.27. 20:03:52

Én jv-ként nem egyszer tapasztaltam, hogy az MJR gép is téved. Nem mindennapos, eddig kb4-5 jegynél vettem észre (évek óta használom).
Ha a gép tévedett az a jegyen látszódik, a feltüntettet km-hez nem egyezik az ár.
Ha szól az utas, mint itt, újraszerkesztem a jegyet, akkor már a helyes összeget írja ki.
(Tapasztalatom szerint BKSZ-es jegy után nem szabad gyors kódokat használni.)
Egyébként nagyon sok utas anélkül, hogy megnézné, úgy teszi el a jegyét.

Killyourself 2010.11.29. 00:52:24

Sziasztok!
Bocsi, ha hülye a kérdés, de most megyek először külföldre vonattal.
Szóval azontúl, hogy megveszem a menetjegyet, az EC-re (vagy EN) elég egy sima, 220 ft-os pótjegy is? (a vonatra helybiztosítás váltHATó).
Köszi!

vanek ur 2010.11.29. 09:04:21

@Killyourself: A nemzetközi menetjeggyel gond nélkül felszállhatsz az EC-re, ha a helybiztosítás nem kötelező. Ha viszont kötelező, vagy helyjegyet akarsz váltani (hogy biztosan legyen ülőhelyed), akkor nemzetközi helyjegy kell, a legtöbb vonatra 3€ az ára.

Killyourself 2010.11.29. 14:12:20

@vanek ur: Tehát akkor pótjegy sem kell, csak a menetjegy? Helybiztosítás nem kötelező, Pozsonyig még bőven kibírom állva is.
Nagyon köszönöm, és bocsánat az offolásért.
süti beállítások módosítása