Korábbi poszt itt.
Helló!
Megérkezett a MÁV-START újabb válasza a "Kimaradt vonatok, plusz egy óra a peronon" poszthoz kapcsolódóan.
Ami újdonság, hogy kiderült: május 18-án Iváncsa állomáson felsővezeték-szakadás volt. Érdekes, hogy erre 5 hónap és 2 válaszlevél után jöttek csak rá. Az megint más, hogy Iváncsa Százhalombattától távolabb esik, vagyis a helyi vonatok közlekedését ez nem befolyásolja.
Direkt utánanéztem a szerelvényfordulónak is: a Délibe 8:30-ra érkező vonat a Déliből 6:26-kor induló százhalombattaiból fordul, az pedig a Délibe 6:00-kor érkező dunaújvárosiból. Azért ez nem egy teljesíthetetlen forduló, főleg egy ingavonattal, tehát a vonatok lemondását továbbra sem értem.
Viszont a MÁV-START csak egy martonvásári vonat fordulójára hivatkozik, és azzal kapcsolatban is azt írja le, hogy az útja befejeztével, a Déliben hova fordult volna. Szóval ebben nem látok logikát.
Itt a pontos válasz:
Tisztelt Utasunk!
Köszönjük ismételt levelét, amellyel kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a május 18-ikai napon a viharos időjárás miatt, az elővárosi forgalomban közlekedő egyes járatok elmaradtak. A 40-es számú vonalon, Iváncsa állomáson felsővezeték szakadás akadályozta a forgalmat. A szerelvények, nem érkeztek időben a forduló állomásra. A 30-as, 40-es és 1-es vonalon a vegyes szerelvényforduló a 4727-es számú vonatot érintette, oly módon, hogy az 1-es vonalon folytatja a szolgálatot. A vonatforgalom biztonságos közlekedtetését és a rendkívüli helyzetekben a vonatforgalom helyreállítását az Üzemirányító Központ munkatársai és ügyeletes vezetője irányítja. A menetrendben a [hópehely - a levélíró] jellel megjelölt vonatok, rendkívüli helyzetekben is közlekednek. Azok a járatok, amelyek nincsenek megjelölve, operatív döntés alapján lemondhatóak. Ez történt az Ön esetében is, amelyért szíves elnézését és megértését kérjük.
Ezúton tájékoztatjuk, hogy megkereséseire hamarosan végleges válaszlevelet küldünk. (Van még pár másik ügy is - a levélíró) Az elhúzódó válaszadás a rendkívüli mennyiségű megkeresések feldolgozásának tudható be, amelyért szíves elnézését kérjük.
Üdvözlettel: