MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Félretájékoztatás, elhúzó vonat

2010. augusztus 05. - Ashi Valkoinen
Tisztelt Blog és MÁV!
 
A mai napon a Szolnok-Budapest vonalon ismét káosz alakult ki.
Szépen haladunk Pest felé a vonaton, majd Ferihegy megállónál a kalauz végigsétált a vonaton és arról tájékoztatta a vonaton ülőket:
"A Nyugatiban aláváltottak egy vonatnak, fél óráig a vonatunk nem megy tovább a megállóból, mindenki szálljon le és folytassa útját BKV-val."
 
Az egyik problémát egy utas közvetlenül jelezte is a kalauznak: "Tessék, mi történt?" (az igazat megvallva én sem vagyok vasúti szakember, szerintem érthető, hogy utastársam rákérdezett: mi utasok is tudnánk szaknyelven (ki-ki a magáén) kommunikálni, csak jólneveltségünk tiltja ezt) A vasutast a kérdés meglehetősen nehéz helyzetbe hozta (annyira rabja már a szaknyelvi szókincsének), de végül kb. megvilágította az esetet, "a Nyugatiban keresztben áll a vonat, na"
 
A lényeg: egy ötvenes hölgy mögöttem a mellette ülő barátnőjének fennhangon megjegyezte, a vonatot úgyis rövidesen behúzzák Kispestig, mivel ott tudják félreállítani, szóval Ő marad.
 
A kalauz szorgalmas volt, látván, hogy pár utas vonakodik távozni, ismét végigment a szerelvényen és újra határozottan kijelentette, hogy fél óráig biztosan nem halad a szerelvény tovább, mindenképp távozzon mindenki. Mondta, "menjen az is akinek nincs BKV bérlete-jegye, ennyi utassal úgyse fog a BKV kötözködni".
 
Sajnos mi (család: a kétéves fiam, állapotos feleségem, és magam) a vasút alkalmazottjára hallgattunk.
 
Mikor a csepergő esőben állva (elég reménytelenül végül kb. 10 percet) megláttuk az 5. percnél, hogy a vonat vidáman és üresen elhúz a kispesti pályaudvar felé (rajta az egyetlen valódi szakember 50-es hölgy utassal, meg a kalauzzal) belőlem olyan összetett és nyomdafestéket teljességgel nem tűrő mondatok szakadtak ki, melyekről nem is sejtettem, hogy részét képezik aktív szókincsemnek. Annyi lélekjelenlétem persze még volt, hogy a fiam nem hallotta a monológomat
 
Nem színezném tovább, van olyan, hogy hibázik egy MÁV alkalmazott és alávált. De mi szükség van az utasok nyilvánvaló félretájékoztatására? Nem vagyok kíváncsi a MÁV közhely-katalógusának, a megváltozott forgalmi viszonyok… mondatára. Vannak munkába siető utasok, akiknek ha hasonló minőségben dolgoznának, mint aki (és ez nem a kalauz, hanem a forgalomirányítás hibája) tévesen tájékoztatott, bizony egyszerűbb munka után kellene nézniük, mint ami meghaladja szellemi kapacitásukat. Kérem adjanak hibázó kollégájuknak valami egyszerűbb feladatot, esetleg az utasoknak kártérítést. (az előbbit komolyan, az utóbbit ismerve a témában eddig felmutatott,
kulturált hangnemben nem minősíthető gyakorlatukat, csak viccnek szántam)
 
Üdv: crossb

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr232199520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.08.05. 08:11:13

Az érdekes kérdés miért nem ment el Köki-ig legalább ugye megállóban nem tud félreállni, az első állomásig el kell mennie. A kaller meg sztem vétlen a dologban őt így tájékoztatták, hát ezt mondta vissza, ő jóhiszemű volt, végigment a kocsikon és mindenkinek elmondta mi van. Arról meg nm tehet, h rosszul mondták neki.

Én tuti fentmaradok Kökiig úgyis elmegy és onnan egyszerűbb BKV-val továbbmenni a metróval mint a reptéri buszra várni.

fővizsgáló 2010.08.05. 12:35:09

valahol igaza van a posztolónak, de tudni kell, hogy van egy irányító, aki szerintem ezt mondta az utasoknak. A kollega ezt továbbította. Közben változott a helyzet,a vonatok egymás seggét érték, nem mehetett oda a leszállt utasokhoz, hogy bocsi, mégis megyünk tovább.Sajnálatos és szerencsétlen eset

Adani 2010.08.05. 12:43:12

A másik része az, h aki kicsit gyakorlottabb a vasút dolgaiból az magától is rájöhet, ez itt mh. és itt a vonat nem maradhat, mert nem férnek el tőle, és a 100a amúgy is elég forgalmas vonal van itt mindenféle vonat, elővárosi, személy, gyors, zónázó, teher, Rola stb. Vagyis mindenképp el kell vonszolni zárós határidőn belül az első állomásra.

fővizsgáló 2010.08.05. 12:49:04

@Adani: ezt ne várd el egy nem vasútbarát...stb utastól.Ő megvette a jegyet,nem adtak mellé szakmai tudást.Az meg, hogy éppen nem volt rutinos, nem az ő hibája...Bár megjegyzem, aznap dolgoztam, elvileg pár perc múlva jött a másik vonat,reggel 6-tól ott álltak a vonatok egymás fenekében, de ezt megint nem köteles tudni

Adani 2010.08.05. 14:40:36

@fővizsgáló:

Ez igaz, le is akartam írni csak úgy látszik ez lemaradt, h az egység sugarú utas az ilyesmit nem tudja és nem is kell neki tudnia. Őt csak az érdekli ,h menjen a vonat és pontosan érjen a célállomásra.

Giraffa 2010.08.05. 15:09:13

1, Az utasnak nem kell tudnia semmit, azért kérdez

2, a kérdésre a vasutasnak olyan választ kell adnia, ami nem változik meg 5 perc múlva. Ha mégis, akkor arról is tájékoztassa az utasokat. (Hordozható megafon legyen minden szerelvényen, stb.)

3, Ilyen esetekre legyen előkészítve minden jegyvizsgálónál igazolás az utasnak a késésről, és a BKV-ellenőröknek, ami aznap BKV-utazásra (pecsételt/kezelt MÁV-jeggyel együtt) érvényes.

gcsabi 2010.08.05. 16:17:46

Pár napja az volt a baj, hogy miért nem szállították le az utasokat, most meg az, hogy miért? Hiába, bonyolult az élet....
Attól, hogy egy megállóból tovább megy a szerelvény még nem biztos, hogy a következő állomáson van hely bejáratni. Egy nagy térközben sok kis vonat elfér! Amikor 30-40 percet áll a bejáratnál, akkor-jogosan- az nem tetszene. Valószínű,hogy a ferihegyi leszállás volt a biztosabb.
Azt sem lehet 5 perc alatt eldönteni, hogy egy siklás milyen mértékben zárta el a vágányokat.
Az irányítónak esetleg több tucat vonatot érintő döntést kell hoznia-lehetőleg jó döntést-arról, hogy milyen sorrendben, hová járassa, melyiknek milyen csatlakozás mulasztása milyen további késéseket okoz, gép és személyzet fordulók borulnak...stb.
Látom mostanában szokás lett lekezelő hangnemben nyilatkozni mások munkájáról. Aki úgy érzi,hogy az előbb felsorolt döntéseket-és azokat amik kimaradtak-5-perc alatt hibátlanúl meg tudja hozni, biztos egészséges önbizalma van :))

AndOr 2010.08.05. 18:07:56

A tájékoztató szövegek néha valőban...
Utas kérdezte egyszer, miért áll a vonat, a jv válasza kb annyi volt, hogy fekve maradt előttünk egy rola, és várni kell, mire a Fradiből küldenek egy mozdonyt. Hát nem lettünk sokkal okosabbak! :)

Adani 2010.08.05. 18:54:36

@AndOr:

Az egységsugarúaknak valóban semmit sem jelent, aki kicsit tájékozottabbaknak annyit, h nem két perc lesz a dolog.

Ákibard! 2010.08.05. 20:04:12

Megmondom őszintén most én is elgondolkodtam, hogyan magyaráznám el az aláváltást röviden tömören.
Mert ha a vágányokon maradt, akkor nem siklott ki, etől függetlenül az eleje és a vége nem egy irányba folytatta útját, ami bizony komoly rendellenesség :-)
Szerintem ötletesen, röviden tömören megválaszolta azzal, hogy kereszteállt a kocsi :)

Adani 2010.08.05. 20:11:24

@Ákibard!:

Az téyleg korrekt megfogalmazás, de lehet, h a laikusnak egyszerűbb ha azt mondja ,h siklott és keresztben áll a vágányokon. Azt, siklott azt megérti mindenki, azt könnyű elmagyarázni, h lemászott a sínről.

Egyébként sokszor képesek az egységsugarúak nagy baromságokat kérdezni.
Egy vicces történet, h az utas sérelmezi ,h miért is állunk a keresztre várunk is ki lett fejtve neki ,h egy sínpár van és szemből vonat jön azt meg kell várni. Erre az utas: De hát miért nem húzódik le? lehúzódik ő is meg mi is és akkor elférünk

lyken 2010.08.05. 20:26:17

@Ákibard!: Például így? "Az egyik kerék áthaladt a váltón, ekkor a váltó átállítódott, így a másik kerék a másik vágányon folytatta az útját."
Lehet hülye kérdés, de: ilyenkor nem lehet visszaváltani, visszatolni a szerelvényt, majd "helyreváltani" és továbbmenni?

gcsabi 2010.08.05. 20:34:24

@Adani:
Szerintem azért nem túl elvadult szakzsargon az, hogy: " aláváltottak egy vonatnak", amit nem lehetne megérteni. Lehet, ha háromig számol mielőtt megkérdezi: "Tessék, mi történt?", neki is leesik :)
Persze egyszerűbb azt mondani: baleset.
A probléma inkább az, amikor időpontokat kell mondani. Igaza van az utasnak, hogy szeretné tudni meddig tart valami, de sokszor lehetetlen , még megközelítően pontos időt mondani. Néha nem tudok mást mondani, mint azt hogy lehet 5-, de akár 50-perc is. És nem azért mert hülyevasutas vagyok és csakazért sem adok értelmes választ, hanem mert nem lehet megmondani meddig tart! Általában megértik, de akad amikor azt kapom vissza: "még ennyit sem tud, akkor minek van itt" meg "hülyék gyülekezete az egész MÁV". És ilyenkor legyek kedves és udvarias....

gcsabi 2010.08.05. 20:47:34

@lyken:
Az aláváltás azt jelenti, hogy a haladó kocsi alatt átállítják a váltót, és az esetek túlnyomó részében lelép egy-vagy több tengellyel, nagyobb sebességnél akár ki is borulhat. Egy 40t-ás kocsit nem egyszerű visszatenni, pláne egy 80t-ás mozdonyt:) Jobb esetben más-más vágányra fut az eleje és a hátulja és, ha nem is esik ki mozgatni akkor sem szabad. Rosszabb esetben megsérül a váltó és a javítás-az ideiglenes is- egy hosszabb történet. Egy szerencsétlen helyen történt siklás elzárhatja akár az egész állomást, vagy annak több vágányát. Egy fejállomáson, ahol csak egy "vége" van a pályának elzárhat több szerelvényt is, még akkor is, ha csak néhány vágányt érint. Onnan se indítani, sem fogadni nem lehet vonatot, sőt az elzárt szerelvényeket is pótolni kell!

eml 2010.08.05. 22:40:31

@gcsabi:
NEM!
Az volt a baj, hogy 45 percig le se szarták az utasokat.

siófoki35 2010.08.05. 23:17:08

Lehet hogfy csak Pestlőrincig ment a vonat, ott meg bnem túl jó a tömköz. kapcsolat. Szerintem korrekt dolog volt hogy szólt a kalauz.

VJV Man 2010.08.05. 23:17:46

"egység sugarú utas" Ne használjunk már ilyen kifejezéseket, mert felesleges. Ha felülnék egyszer egy repülőre és valaki valami szakzsargonnal tudatná velem a helyzetet lehet én sem érteném, mert nem az a dolgom.

Felesleges azzal cukkolni az utasokat, hogy miért nem megy. Műszaki okok miatt. pont. Onnantól már csak az utas okoskodása ha kérdezget (mert ha el van mondva, akkor jön az ötletekkel, hogy nehogy már senkinek nem jut eszébe ezt vagy azt csinálni), meg a lényegi dolgon nem is változtat. A vonat az marad.

Az utas meg lehet jobban járt, hogy leszállt és nem a bejáraton állt 30 percet, mert annyi idő alatt akár haza is érhet.

lyken: Akkor ezt 200 utasnak légyszi mond el egy vonaton. :-)

A lényeg, hogy az kolléga nem az ujjából szopta az infót, hanem ezt kapta, neki ezt kell mondania.

Ákibard! 2010.08.06. 00:58:18

@VJV Man:
Nem értek egyet veled.
Pont az a baj szerintem, hogy mindig csak a műszaki okok miatt bla-bla-t hallja az utas, és nem az igazságot...
Akkor is műszaki okok miatt van, ha épp halálra gázolnak egy öngyilkost.
Miért nem lehet bemondani baleset miatt?
Már van a gépekben Baleset szó. Sőt még ezer más is bemondatható késés oknak, de rendszeresen csak műszaki okok miatt vagy technikai okok miatt nem megy a vonat.
Tessék megmondani.
Legalább az ilyenek miatt ne a MÁV legyen a hibás, és az utas tudja miért kell állnia.

vanek ur 2010.08.06. 06:26:54

"De mi szükség van az utasok nyilvánvaló félretájékoztatására?"
Nem gondolnám, hogy szándékos lett volna a félretájékoztatás. Kifejezetten pozitívnak tartom, hogy egyáltalán volt tájékoztatás (egyébként ez lenne a normális).
Végiggondolva a dolgot, számos oka lehet, hogy miért nem úgy történtek a dolgok, ahogy a tájékoztatásban ígérték. Például mert nem sokkal a baleset után ért Ferihegyre, és csak akkor kezdték el felmérni, melyik vonat hogyan is járjon.
Meglepő módon autós blogban még egyszer nem láttam olyan panaszt, hogy "nem mondta a rendőr, hogy 5 perc múlva már lehet menni a baleset miatt lezárt autópályán, és elküldött egy jó nagy kerülőre a mellékutakon". A helyzet egyébként hasonló: van egy rendkívüli helyzet, aminél nem lehet előre látni, mikor és hogyan haladhat a forgalom.

Michael Collins 2010.08.06. 07:42:24

@VJV Man: Mit fed pontosan az "egység sugarú utas" kifejezés?

Ákibard! 2010.08.06. 13:55:38

@Michael Collins:
Emlékszel az iskolából az "Egységsugarú körre"?
Az volt a létező legegyszerűbb kör, amit minden egyéb tudás nélkül megcsináltál, csak kinyitottad a körzőt és az volt az egység sugár.

Az egységsugarú utas kb ugyan ez. Nem ért a vasúthoz, nem érdekli mitől megy nem érdekli, hogy tolva vagy húzva megy, mozdony van az elején vagy motorvonaton utazik.
Ő elmegy az állomásra vesz egy jegyet, felszáll a vonatra, utazik leszáll, hazamegy.
Nem szitokszó vagy degradáló kifejezés csaj jelzője a legegyszerűbb utasnak, aki azért vonatozik mert el akar jutni A-ból B-be.

Aurum08 2010.08.06. 15:54:18

@Ákibard!: Jogos... 1 hónapja például hétvégén utaztam hazafelé és Rákospalotán megállt a zónázó. Senki egy szót se, az állomáson a hangos néma, majd 10 perc álldogálás után az utastérben szólalt meg a gépi (!) hangos, miszerint a "szerelvény a biztosítóberendezés hibája miatt állt meg."

MJ: FLIRT-motorvonaton utaztam...

Egyébként lehet hogy velem van a baj, de mai napig nem értem mi a különbség a technikai és a műszaki okok (problémák) között. Valaki elmagyarázná?

Csigorin 2010.08.06. 18:48:57

@Ákibard!: Teljes mértékben egyetértek! Ne sablonszöveget mondjanak, mondják meg legalább hogy mi a baj. Nem szeretek várni persze én sem, de mégis jobban esik ha tudom hogy miért kell.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.08.06. 18:49:05

Akkor en is egysegsugaru kor vagyok.

El szeretnek jutni A-bol, B-be a MAV segitsegevel.

Bar azt meg kell hagyni, hogy a MAVos tajekoztatas nagyon szukszavu.
"Elnezest kerunk kesik a vonat N+1 percet!"
De azt sose mondjak miert.
Tudom is en elloptak a sineket, kipukkadt a kerek, stb.

Ákibard! 2010.08.06. 19:12:04

@Tyky8:
Műszaki ok például ha elromlott a mozdony.
Technikai ok meg például ha bent áll a vonat és mág tolnak rá kocsikat, vagy késve érkezett és már végzik a fékpróbáját, érkezik rá a mozdony, stb.

Adani 2010.08.07. 17:35:21

Azt mondják tényleg be lehetne mondani ha öngyilkost fogott, legalább nem a MÁV-ot szidná az utas, hanem tudná, h arról nem tehetnek ha nem felszállnak egyesek a vonatra hanem elé ugranak.

AndOr 2010.08.08. 21:45:58

Egyik kedvencem: Előreláthatólag bizonytalan ideig késik,
Ez nálam már fogalomzavar, de bizonyosan van, aki a bizonytalant is előre látja.

Ákibard! 2010.08.08. 21:58:18

@AndOr:
Ebben mi a bibi?
Előre láható, hogy bizonytalan idejő a késése.
Ha előre láthatóan x percet késik, akkor nagyjából tervezhetsz vele.
Ha bizonytalan, akkor nem...

Amúgy géppel nincsen Előreláthatólag bizonytalan idő úgyhogy maximum egy beszélni kevésbé tudó kezelőtől hallhattad.

Adani 2010.08.08. 22:30:41

@Ákibard!:

Nem úgy működik a dolog ,h az időpontok és az állomások neve cserélhető a hangokban? Én mindig arra gondoltam, azok változók és a programban lehet összerakni.
pl: Tájékoztatjuk kedves utasainkat és a vonatra várakozókat, h a menetrend szerint (időpont) (állomásnév) állomásról induló/érkező vonat előreláthatólag (idő) késik.

Mindig van egy kis hatásszünet ezek előtt. Mindig arra gondoltam, h a gépi hangos kezelője választja ki programból a megfelelő adatot és a gép azt mondja majd. És ha az időpont nem ismer akkor beteszi oda a bizonytalant.

Lehet(e) még változó elem az ok is pl. bemondhatnák ,h gázolás, műszaki okok, technikai okok stb. Esetleg nemzetközi vonat eseté, h a határra érkezett késve így megint nem a MÁV-ot anyáznák az utasok. Pl. A Pannónia 99% késik, de 90%-ban már a határra késve érkezik.

Ákibard! 2010.08.09. 04:11:17

@Adani:
Nem.
Ahogy minden vonatnak van készen
Induló érkező érkezett elment bemondása, úgy van késett bemondása is.
A kezelő csak a késés mértékét, és a HB, Digiton és talán a Miki rendszeren is (tehát a Szalóczy hangján beszélő rendszereken) a késés okát tudja megadni, a többit a program intézi.
Tehát nin cs egy szabvány késő bemondás, és abba késés+ állomás, hanem magát a vonatszámot kell kiválasztanod ott kitölteni a késés okát, és a késés mértékét, a többit mondja a program.
A szaggatás lehet lényegében szavakból, szóösszetételekből rakja ki a bemondást a program.
Ha időpont bizonytalan akkor nem töli ki, csak bemondatja, de akkor nem bizonytalan kerül oda, hanemkihagyja a mértékét:
Műszaki okok miatt előreláthatólag(nagyon picihatásszünet) késik.
Majd este ha nem felejtem el keresek belőle mintát.

Ákibard! 2010.08.09. 04:12:10

Ákibard! 2010.08.09. 04:12:31

Ákibard! 2010.08.09. 04:13:21

Ákibard! 2010.08.09. 04:13:24

Ákibard! 2010.08.09. 04:13:25

Ákibard! 2010.08.09. 04:13:26

Ákibard! 2010.08.09. 04:13:27

Adani 2010.08.09. 08:50:26

Látom megtréfált a blogmotor. :)

A minta érdekelne. Azt viszont továbbra se értem miért nincs több ok, hiszen akár azt is kiválaszthatná a kezelő. Bele lehetne venni pl azt, h gázolás miatt késik. Azt is, h késve ért a határra.

fővizsgáló 2010.08.09. 10:29:49

@Adani: tudja a műszaki,technikai baleset fogalmát is

Adani 2010.08.09. 14:31:39

@fővizsgáló:

Akkor csak használni kéne sose hallottam még bemondva, hogy XY vonat gázolás miatt késik. Pedig késett már 90 percet vonat gázolás miatt.

Egyszer viszont Gödöllőn bemondták, h Isaszegnél gázolt a vonat és bizonytalan ideig nem indul a bent álló a Keleti felé. De az nem gépi hanem élő hangos volt.

Ákibard! 2010.08.09. 21:41:23

@Adani:
Hoppá...
Amikor először megírtm, küldés, Internal Server Error. Ok, vissza, meg van még,m külséd újra. I.S.E. Nézem másik ablakban, hát nem küldte el.
Ok, kimásoltam txt fileba, majd este felteszem, de egy utolsó próbát tettem.
Homokozott, vagy 5 percig, utána kinyomtam a gépet, indultam dolgozni.
Az eredmény látható.
Szorri...

Ákibard! 2010.08.09. 21:45:13

@Adani:
A HB rendszereken elég sok indok van, egyszer már összeszedtük.
Ami hirtelen eszembe jut:
-Technikai okok miatt
- Műszaki okok miatt
- Kedvezőtlen időjárás miatt
- Baleset miatt
- A vonat külföldi késése miatt
- a vasútüzemet akadályozó külső technikai ok miatt
- hatósági intézkedés miatt

De egészbiztosan van még, csak gondolkodnom kellene :D

Külön gázolás nincs, arra a balesetet lehet hazsnálni, azt egyszer hallottam Tatán, amikor mi gázoltunk az EC-vel, bemondta, hogy baleeset miatt a gyors 100 percet késik. De felvenni nem siekrült, értelemszerűen akkor nem ezzel foglalkoztam.

Ákibard! 2010.08.09. 21:46:02

A hanggyűjteményre holnapig várnotok kell, hulla vagyok, szorri.
Ami késik nem múlik... :)

Snake 2010.08.10. 11:12:11

Félig-meddig ebbe a csoportba tartozik a "Társvasúttol kapott értesítés szerint" is

Ákibard! 2010.08.10. 12:10:50

@Snake:
Igen, az is.
Valahol már összegyűjtöttük az összeset, de a Google sem találja...

Ákibard! 2010.08.10. 12:32:25

Nah, hát előreláthatólag késiket egy darabot nem találtam, kicsit jobban kutakodni kellett volna a 3500 felvételem között, de most ennyire tellett...
De találtam előreláthatólag késéésel indulót, Miskolcról:
www.vasutbaratzrt.hu/mavblog/KE_Cracovia_Kesessel_ind_Miskolc_500+_20080722.wav

Van mai napon nem közlekedik Keletiből:
www.vasutbaratzrt.hu/mavblog/KE_Alpokalja_Kekfrankos_Szombathely_Nem_kozlekedik_Keleti_20100225.wav

Van forgalmi torlódás miatt Keletiből:

www.vasutbaratzrt.hu/mavblog/KE_Gyors_Kisujhely_forgalmi_torlodas_keleti_20071217.wav

És van egy érdekesség, Keletiben hazsnálják sokat, nekem Fonyódról van meg:

www.vasutbaratzrt.hu/mavblog/Kozlemeny_erkezes_indulas_bizonytalan_vasutu_akadalyozo_ok_miatt_geprol_Fonyod_20091028.wav

Ebből van még "Hatóság intézkedés miatt" és "Műszaki okok miatt".

gcsabi 2010.08.10. 13:40:48

@Ákibard!:
@Adani:
Megjegyezném, hogy NEM tudja mindezeket a szöveg opciókat mindegyik hangos rendszer! Van amelyikben csak annyit lehet gépi úton bemondani, hogy x-percet késik és kész. Nem lehet hozzá rendelni semmilyen okot, sőt induló vonatnál egyáltalán lehet bemondani.
Csak azért említem, nehogy az jöjjön le belőle egy laikusnak, hogy már megint a bunkó vasutas nem mondja be, pedig íme mennyi mindent lehet!

Ákibard! 2010.08.10. 14:02:43

@gcsabi:
Igen, ezt ki is emeltem, hogy a HB rendszerek tudják ezt.
A MIKI-n gondolkodom, ott lehet hogy nem.

VJV Man 2010.08.11. 21:44:34

Az utastájékoztatás nem olyan egyszerű mint gondolná az ember.
Eleve nem mindig kapja meg a vjv, vagy a jv a kellő infót. Az utastájékoztatási rendszer nem működik, így végig kell menni a vonaton és szóban tájékoztatni. Ilyenkor az utas ingerültebb és tudni akar olyan dolgokat is, amiket én esetleg nem is tudok, meg nem is értek hozzá így nehéz megfelelni az utas kívánságainak, ezért marad a sablon szöveg. Ráadásul ha mindenkivel le áll az ember magyarázni, hogy mi mit jelent, nem is ér végig a vonaton. Nem egyszer jártam úgy, hogy mire a vonat végére elértem, már indultunk is, és hátul mindenki morgott, hogy nem volt utastájékoztatás.

Higgyétek el, a legtöbb kolléga a legjobb tudása szerint tájékoztatja az utasokat.

Balesetnél meg az a probléma, hogy az utasok egy része ha meghallja, hogy mi történt, már menne nézelődni... na ez a durva...

Adani 2010.08.12. 10:14:58

@VJV Man:

Ha nézelődni akar hát menjen. Max. ha gyengébb gyomra van akkor az is kiderül mit evett a közelmúltban. A legtöbb emberben felébred a kíváncsi ha hasonlóról hall és csak azért is menne oda megnézni. Nekünk anno balesetvédelmi oktatáson mondta az oktató, h tűz esetén ne segítségért kiabáljunk ha baj van, hanem azt, h tűz van. Arra még az is odamegy, aki amúgy segíteni nem segítene, de mivel kíváncsi odamegy megnézni a tüzet és ha már odaért akkor valószínűleg segíteni is fog.

Kopi3.14 2010.08.14. 02:56:50

@Adani: inkább csak akadályoz, mint segít. S a birkája megy megnézni mi történt, mert ezen múlik az élete, nehogy kimaradjon valami a fókuszból, aztán lehet pont vele történik valami, mert a baleset helyszíne nem biztonságos. Utána meg a máv a hibás, meg rajta akarják bevasalni a biztosítói kárfizetést...

AndOr 2010.08.14. 20:41:25

@Adani: Ezt olvastam: "Fekve marad - A vasúti zsargonban az elromlott, szolgálatképtelen mozdony".
Az "egységsugarú" utas (/me) nem feltétlenül ismeri a szakzsargont. Azért szakzsargon.
Más szakmákkal is ez van :)

@Ákibard!: Igazad van, nem a gép mondta a bizonytalant.
De nem gondolom, hogy a beszédkészséggel van a baj, valami sablon szöveg lehet.

Snake 2010.08.15. 01:25:59

@AndOr: RoLa=Rollende Landstrasse=Gördülő országút=kamionszállító vonat. A Fradit gondolom kitalálod.

Snake 2010.08.15. 01:28:59

Hát nem benyelte?

@AndOr: RoLa=Rollende Landstrasse=Gördülő országút=kamionszállító vonat. A Fradit gondolom kitalálod.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.02. 21:18:24

@gcsabi: Akinek ez az élete, az meg tudná oldani.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.02. 21:19:40

@Közlekedésguru: De a kommunikációs lehetőségek javítása erősen ráférne a MÁV-ra

AndOr 2010.09.03. 20:01:21

@Snake: Na épp ez az. Lehetett volna az mondani az utasoknak, hogy kamionszállító vonat, és akkor nem érzik magukat hülyének.
A rövidítés pontos meghatározását köszönöm, én csak látom a peronról nap mint nap a vagonok oldalán, most már értem is..
A Fradit tényleg kitaláltam! :D
süti beállítások módosítása