A jó idő közeledtével a bringások előveszik paripáikat és nyeregbe pattannak. Ugye kedvenc kötöttpályás intallációnk biztosít(ana) kerékpárszállításra alkalmas kocsikat. Ezek a legtöbbször tényleg csak kerék pár szállítására jók, mert maximum 2 bringa fér el bennük, már ha egyáltalán ki lehet nyitni...
Üdv,
3 hónapja vagyok kénytelen a lajosmizsei vonalon ingázni.
Tapasztalataim igazolják az előfeltevéseimet, de ezek közül most csak a bicikliszállítást emelem ki. A vezérlőkocsi (amiből vezetik a vonatot, amikor hátul van a mozdony) egy része a bicikliszállító. Ez valójában egy közönséges poggyászkocsi, amit a MÁV átalakított kerékpárszállításra. Az átalakítás lényege, hogy a vagon oldalára jókora kerékpár ábrát festettek.
Egyéb átalakítás nem történt. Az oldalsó ajtók kizárólag belülről nyithatók. A vagon padlószintje kívülről mellmagasságban van, három egymás alatt elhelyezett lépcsőfokon lehet feljutni, vagyis ez inkább létra, mint lépcső. Bent nincs semmi, ami a kerékpár szállítást megkönnyítené, a bringát a falhoz kell támasztani. Az raktér két hosszabb falán vannak az oldalajtók, az egyik rövidebbik falon ajtó az utastérbe, másikon két ajtó az kalauzok (tudom: jegyvizsgáló) fülkéjébe, ill. a vezetőfülkébe. Ha nem akarjuk zavarni
az ajtók nyitását a falnak támasztott biciklivel, akkor 28-as bringából max. 2, kisebből legfeljebb 4 tehető be. Ha kitámasztónk van, akkor sem felhőtlen a boldogság, mert a vonat olyan mozgásokat végez, amitől garantáltan eldől a bicikli. A felszállás elég kalandos: amikor megáll a vonat, a kerékpárt leállítom a poggyászkocsi oldalánál. Felrohanok a középső peronon (ha nem állják el az utamat), hangos "elnézést, bocsánat" felkiáltások között félrelökök 1-2 tétova tinit, majd berontok az utastérbe, átrohanok, belököm az átjáró ajtaját (már ha nincs zárva, erről kicsit lejjebb), félrehúzom a nehéz és gyakran akadozva mozgó oldaajtót, megfogom az ajtónyílás peremét (kapaszkodó nincs), lelépek egy létrafokot, lehajolok, hogy a fejem kb. a derekamnál legyen, lenyúlok a
bicikliért és megpróbálom felhúzni. Amikor a pedál beleakad az alsó létrafokba,
kicsit (nagyon) megrángatom. Kizártnak tartom, hogy erre egy átlagos fizikumú nő, vagy
gyengébb férfi képes legyen. Tekinthetjük-e megoldottnak a bicikliszállítást, ha
azt a lakosság nagyobbik fele nem lenne képes igénybe venni. Jó kérdés...
És most a hab a tortán: eddig kb. 5-ször vittem be a kerékpáromat Pestre
(ez 10 utazás), ebből 2 alkalommal zárva volt az átjáró ajtaja. Első alkalommal
épp az volt a vonat eleje, lerohantam a kocsiból, felkiabáltam a vezetőknek,
akik belülről kinyitották az oldalajtót. Második alkalommal a kalauz éppen ebben a
vagonban volt és kölcsönadta a nyitóját. Mindkét eset szerencsésen megoldódott,
de azért elég neccesek voltak, és az embernek nincs mindig szerencséje.
Az átjárót egyébként azért szokták bezárni, mert a tinédzserek oda járnak cigizni.
Tehát a MÁV alkalmazottai tipikus magyar megoldást találtak a problémára.
A lehető legkevesebb szellemi és munkaráfordítással megszüntették a jelenséget.
Az, hogy ezáltal a vagon a meghirdetett (és amúgy is erősen korlátozott használhatóságú)
funkciójára teljesen alkalmatlanná vált, nem volt szempont.
Üdv: Sz. Ferenc