MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Elkaptak egy álmozdonyvezetőt

2010. január 25. - georgejr
Álmozdonyvezetőt fogtak a MÁV belső ellenőrei - írja a Blikk. A férfinak volt mozdonyvezető egyenruhája, sapkája, sőt, még táskája is, csak jogosítánya nem. A Blikk információi szerint ennek ellenére többször is szállított utasokat.

A Blikk úgy tudja, hogy a csaló hónapok óta vezette a MÁV vonatait, kedvenc szakasza a Székesfehérvár–Budapest útvonal volt.

- Éjfél után negyven perccel szolgálatra jelentkezett a 25 év körüli fiatalember, aki Szegedi Krisztián néven mutatkozott be. A belső ellenőrzés már régóta le akart rá csapni, és csapdát állítottak neki – mesélte a Blikk informátora. Hozzátette: a magabiztos fiatalember az eligazító helyiségben névről ismerte minden kollégáját, csak éppen róla nem tudta senki, hogy kicsoda.

A MÁV Trakció szóvivője, Horváth Gergely megerősítette a Blikk információit az álmozdonyvezetővel kapcsolatban. Horváth egyelőre nem tudja megmondani, hogy szállított-e, és ha igen, akkor mikor, és hány utast a csaló. A BRFK VIII. kerületi rendőrkapitányság járőrei őrizetbe vették a férfit.
 
 
Egy dolgot nem értek: "A belső ellenőrzés már régóta le akart rá csapni, és csapdát állítottak neki"
Tehát, ha tudták és vadásztak rá, akkor mi a büdös lótüdőért nem kapcsolták le korábban??? Ez nem veszélyeztetés? Azért nekem feltűnne, ha bejönne egy csávó leülne valamelyik gép mellé, dolgozna, tudná a nevemet, és a kollégáimat, de senkinek se lenne fogalma arról, hogy ő ki. Megaszánalmas.... legközelebb beoltozik valaki majd Heiczingernek?
Vajon milyen csapda lehetett? Elképzelem, ahogyan egy rakás tiszt vár sutyiban, hogy jelentkezzen munkára, majd amikor felveszi a fordát az öltözőszekrényből előugrik 3 marcona vasútőr 'Ne-te-ne' felkiáltással?
Summázva: marhára tisztában van a vasút azzal ki dolgozik neki és ki nem....

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr241700049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.01.25. 11:07:54

A történet több sebből vérzik, szinte biztos, h ez így nem történhetett meg. Eleve nem hiszem ,h ott helyben készülnek a fordák ezért az igazi vezérnek elő kellett volna kerülnie.
Másrészt hogyan vezette volna a mozdonyt úgy, h ne tűnjön fel, még a profi vezérek is követnek el apróbb hibákat amik után kapnak a fejükre.

A Blikk.hu-n érdemes a kommenteket elolvasni. Fehérholló nevű hozzászóló írta: "Szerintem egyszerűbb a történet: ez a fazon valóban mozdonyvezető, de valami stikli vagy egészségügyi gond miatt le van tiltva. Vezetni akart, a haverok meg engedték! Megbuktak..."

Ezt el tudom képzelni, előbb-utóbb csak kiderül mi történt.

Kicsivel felette Taurus061 kommentje is érdekes, kb. azt írja le, ami bennem is azonnal felmerült. Train Simulatorban is nehéz mozdonyt vezetni hát még élőben milyen nehéz lehet.

Egy vicces kommentár még gombaktól innen:
"Szerencsétlen, tuti, úgy bukott le, hogy ebben a káoszban, ő volt az egyetlen, aki pontosan vitte be a vonatot. Kíváncsi lennék, hogy vajon mit csinált, az eredetileg a mozdonyra beosztott vezető... Kiment az állomásra, látta, hogy elvitték a vonatot és megkönnyebbülve beült a restibe?"

Ákibard majd jön és pontosít, de szerintem ez így ilyen formában biztosan nem történt meg ha mégis akkor ott nem egy ember hibázott hanem mindenki. Ennyi erővel Ferihegyre is odamehetne valaki pilótaként. Őt is felengednék a gépre, h na komám már viheted is?

A fordákat hány napra előre készítik el? Biztosan nem akkor ott melegében.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.25. 11:12:47

Figyelmeztetnélek Kedves Georgejr, hogy a cikket először a BLIKK hozta le, és a Zindex onnan vette át Copy-Paste-el.

Valóságtartalma közelebb van a 0%-hoz mint a 100%-hoz.

Mozvez 2010.01.25. 12:32:10

Na igen tényleg ... hol volt akkor az odavezényelt mozdonyvezető...
tehervonatot még csak csak vihetett... de személynél szerintem a végállomáson már várták volna...

Mozvez 2010.01.25. 12:34:16

@lyken: a dolgozó egy hónapra előre megkapja a munkarendjét.
Amiben fel van sorolva melyik nap milyen vonatokat továbbit. Vonatszám szerint a személyvonatok, és egyes helyeken az is, hogy melyik vonatot váltja és a végén milyen vonat lesz a szerelvényéből.

Manyizga (törölt) 2010.01.25. 12:39:52

@Mozvez: Na akkor úgy történhetett, hogy egy mozdonyvezető, miután megkapta a munkarendjét, időnként "szabadságra ment", és küldött maga helyett egy jó szakembert! :))

srácz 2010.01.25. 12:46:07

Most tényleg olyan nagy dolog, hogy egy olyan ember vezetett egy mozdonyt, aki nem ért hozzá? A MÁV Zrt.-t is olyan menedzsment vezeti, akik nem értenek hozzá...
Fejétől bűzlik...:P

Adani 2010.01.25. 12:47:10

@Miazma:

Valszeg vmelyik vezér ismerőse volt esetleg ő maga is vezér volt régen és volt ott haverja, aki engedte vezetni és most lebukott.

Hasonló történt a BKV-nál is mikor egy tizenéves gyerek elkötött egy trolit több tucat BKV-s szeme láttára kötötte át az áramszedőt és indította be a buszt, aztán egy kanyart nem tudott bevenni és beszállt egy emeletes ház földszintjén lévő üzletbe.

Egyik haverom mondott egy másik sztorit, de ez biztosan nem igaz, még ő sem hitte el, h ez tényleg megtörténhetett. Ott a vezér az utolsó vonat előtt betintázott és az utolsó vonatot a fia meg a fia egyik haverja vezette el helyette úgy, ahogy, gyorsabban mentek mint szabad lett volna meg a megállókban is túlszaladtak stb. Ez tuti nem igaz ha ilyen történt volna abból nagy botrány lett volna. És a vezér sem sokáig maradt volna vezér, de tuti, h a média is lehozta volna ha ilyesmi történik.

Rabbeleben 2010.01.25. 14:29:32

Ennyi butaságot ....

neurotikk! (törölt) 2010.01.25. 14:35:49

@Adani:
Teljesen jogos.

(szegyellem, nem ertettem hogyan lehetseges az egesz, de hajlottam ra hogy elhiggyem, ez a hihetetlen dolog akar meg is tortenhet a MAV-nal)

Madármegállító Imre 2010.01.25. 14:44:26

Nem vezetett mozdonyt.
Kiadtunk egy közleményt, minden benne van, az igazsághoz is hasonlít egy kicsit: www.mav-trakcio.hu/sajtoszoba/hir.php?mid=14b5d8be052816

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.01.25. 15:01:46

@Madármegállító Imre: Köszi.
Ez egy atvett cikk volt. Es a cikkben leirtakat kommentaltam

vanek ur 2010.01.25. 16:52:50

@Madármegállító Imre: Már ne is haragudj, de ez így egyáltalán nem érdekes... Még csak mozdonyt se vezetett. Felháborító!
A nép vért akar. Tessék gondoskodni igazi ál-mozdonyvezetőről!

:)

Adani 2010.01.25. 17:40:21

@vanek ur:

Ha pedig mindenképp álmozdonyvezető kell akkor a Keletiben mondják be, h XY vezér lebetegedett na ki akar jönni mozdonyt vezetni? :)

Szkájvóker Lajos (törölt) 2010.01.25. 17:52:10

Szummázva a történet több sebből vérzik, ahogy ezt írták már fentebb is. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem történt meg, de elég nagy a valószínűsége, hogy nem úgy, ahogy a blikk ezt írta.

Itt egy cikk erről az IHO-n. Érdemes elolvasni, sok mindenre választ ad : www.iho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1721:almozdonyvezet-a-vasutnal&catid=1:nagyvasut&Itemid=3

lyken 2010.01.25. 18:03:38

@Szkájvóker Lajos: Ez már nem az első writeonly eseted...

Madármegállító Imre 2010.01.25. 18:04:24

@Szkájvóker Lajos: Az IHO sem áll közelebb a valósághoz, mint a BLIKK.
A lebukás sem teljesen a leírtaknak szerint történt.
Azt sajnálom, hogy a konkrét esetnél nem engedték mozdonyra, mert akkor minősített eset lehetett volna.

Madármegállító Imre 2010.01.25. 18:10:04

@georgejr:
Attól, hogy törölsz, sok minden nem változik.
Nem volt semmilyen rakás tiszt, nem voltak szekrényből előugró vasútőrök.
Kicsit rosszindulatúra és teljesen tájékozatlanra sikerült a komment.
Valóban megaszánalmas.

Nagymoli 2010.01.25. 18:13:20

@srácz: Azt senki nem mondta, hogy nem tudná vezetni... csak papírja nincs hozzá. :-D Sztrájk esetén egy két önkéntes nem is lenne rossz. :-DDD És legalább izgalmasabb lenne.. Nem tudhatod, megérkezel, vagy sem... :-D "Dolgozni akart szerencsétlen" ingyért. Vagy talán a fizuért is sorban állt? Netán ál-mozdonyvezetőként valódi végkielégítést akart? ;-)

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.25. 18:16:37

@Madármegállító Imre:
Igazad van. Már milliószor kritizáltuk ezt a szánalmas, gyerekes stílusát a bevezetőknek, de nem változtat rajta.
Cirkusz kell a népnek, ő szolgáltatja.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.25. 18:24:36

Ezt a baromsagot igy azonnal bevenni egy MAV blognal szerintem eleg rohelyes.

Madármegállító Imre 2010.01.25. 18:30:23

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
Talán pénzbüntit.
Azért meg, hogy nem volt nála SZIG, vagy egyéb irat, a szokásosat.

petya.bacsi 2010.01.25. 18:47:50

Én is olvastam ezt a cikket, de én ezt nem tudom elhinni... ha mégis igaz, akkor gáz. :S

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.01.25. 18:48:12

@Adani: Hát, hogy milyen nehéz, az mozdonyfüggő is. Egy Flirtet például nem túl bonyolult ellavírozni. Sebességhatároló (MÁV-ul sebesség alapjel előválsztó) benne is van, mint minden MÁV-os mozdonyban. A kívánt sebesség beállítása után meg csak előrenyomod a kart, és megy a szekér. Megállásnál meg legfeljebb túlfékezed, kicsi az esélye, hogy túlszaladj, legalábbis annál kisebb, mint hogy előbb megállj. A beüzemelést meg meg lehet tanulni a leírásból, amit egy lelkes vasútbarát könnyedén megszerezhet. Főleg ha annyira lelkes, mint történetünk főhőse :)

Madármegállító Imre 2010.01.25. 18:52:48

@Peti817172M:
Még ez is.
"Sebességhatároló (MÁV-ul sebesség alapjel előválsztó) benne is van, mint minden MÁV-os mozdonyban."
Ez kapásból nem igaz.
A többi sem nagyon.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.25. 19:00:22

@Madármegállító Imre:
Petinek szokása oltári nagy blődségeket írnia, ráadásul úgy előadva, mintha profi lenne, tőle ezt megszoktuk, őt így (nem) szeretjük...
Mindezt abból eredően, hogy egy havernál 1x-2x utazott már flirt vezálláson.

Szkájvóker Lajos (törölt) 2010.01.25. 19:02:12

@lyken: Neked se az első elhamarkodott beszólásod :P

Olvasd el még egyszer a kommentemet

rcfan 2010.01.25. 21:11:01

Lehet, hogy az b*szta a csőrüket, hogy valaki DOLGOZNI AKAR?

bigway 2010.01.25. 22:07:22

HŰ EZ IGEN!
Hallottam ám én legendát az áljegyvizsgálóról "Nyugati PU" aki hónapokon keresztül dolgozott a MÁV-nak /még akkor nem volt START/.
Szolgálat végén még le is számolt !!!

ZBR 2010.01.26. 00:35:19

@georgejr:
Kit érdekel a béna magyarázkodásod?
Te is csak köpködsz, mint Mihályka, egy szinten vagytok. Legalább azért lehetne több eszed nála, mert idősebb vagy :)

@Madármegállító Imre:
Milyen jogcímen kapja a pénzbüntit? Én azon gondolkodztam, h a srác lényegében semmi törvénytelent nem csinált.

@Peti817172M: Kb. annyi igaz az egész7 kommentedből, hogy nem kell emberfeletti képességekkel rendelkezni. Ismerni kell a szekeret, vonalat valamelyest és mehet a menet. Persze amint valami kis gebasz van - ami egy szilinél azért elő-előfordul, már csődöt mond a tudás.

Adani 2010.01.26. 10:53:47

@ZBR:

Ha a Trakció verziója az igaz ( valószínű) akkor tényleg mit húznak rá? Telefonált és megkérdezte, h elvihetne-e egy vonatot a Fradiba úgyis arra megy. Odament és közölték vele, h nem.

Maximum a hatóság megtévesztése ha nem a valódi nevét mondta be, esetleg csalás kísérlete. Valszeg megússza egy ejnye-bejnyével és kész.

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.01.26. 10:54:48

Kaptam egy levelet, hogy a Szegedi Krisztian nevet vegyem le:)

Adani 2010.01.26. 13:15:52

@georgejr:

Van belőle 22 az Iwiwen ebből 6 pesti, de ez még sovány ahhoz ,h beazonosítható legyen. Egyébként ez a név így benne volt a Blikkben is, és majdnem minden médium innen vette át. Egyébként sem biztos, h ez a neve, csak azt mondta be, ha a saját nevét mondta be akkor még hülyébb mint gondoltam. :)

VJV Man 2010.01.26. 14:44:11

Legendákat lehet hallani arról, hogy néhány "vasútbuzit" (ez nem negatív jelző akar lenni) néha oda engednek vezetni.

Ez a sztori meg ahogy itt le van írva kamu. (mint ki is derült)

Adani 2010.01.26. 15:11:48

@VJV Man:
Vezetésről még nem hallottam ha így is volt ,akkor az érintettek ( nagoyn helyesen) kussoltak róla.

Viszont mozdonyra ill. vezetőfülkére felengedésről már én is hallottam sőt voltam is már vezetőfülkében.

De ezek után egy darabig sztem egy vezér sem enged fel utast a mozdonyra, mert rájuk fognak szállni. És hát az állásával játszik ezzel. Mellékvonalaknál volt eddig is csak valós esélyed rá, h ismeretlenül felmehettél ha megkérted a vezért.

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.01.27. 08:44:38

@georgejr: @Adani: No megkaptam, ha nem veszem ki a nevet, akkor beperel...

Adani 2010.01.27. 09:04:48

@georgejr:

Csak hajrá egy szó szerint átvett cikk, a Blikket is perelje be ők hozták le. Sőt ott még nyilatkozik is, ma is megjelent ott egy 100% kamu cikk ,h vezetett mozdonyt ráadásul őt hívták fel a forgalmászok ,h van itt egy vonat elvinné-e a Fradiba?

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.01.27. 09:14:34

@Adani: Két kérdés merül fel: 1. marha nagy kamu, és csak a pénzért hazudozik a blikknek?
2. Mivel hallottunk már nem egy olyan pletykát, h vbuzik vezettek vonatokat, így megtörténhetett-e, hogy ténlyeg vezetett vonatot? Ha igen, és a Trakció csak el akarja kenni, akkor az nagyon nagy gáz...

Madármegállító Imre 2010.01.27. 10:23:56

@georgejr:
1. Hazudik a úrfi. Nem úgy történt a megfogása.
2. Zajlik a vizsgálat. Több esetről tudunk, amikor megpróbált feljutni mozdonyra, de elzavarták.

Adani 2010.01.27. 10:34:00

@georgejr:

A Blikkről már többször kiderült, h egy betű sem volt igaz a lehozott cikkből. Most is sztem csak magyarázzák a bizonyítványt ill. mentik a menthetőt mert jól beégtek a sztorival.

Megeshetett, h valóban vezetett mozdonyt felkönyörögte magát a gépre, ilyen volt már és lehet is és ott megkérte a vezért, h vezethessen és engedte neki. Ez esetben pedig a vezér nézhet más munka után ha kiderült ,h így volt.

Ezek után viszont biztosan nehezebb lesz vasútbarátoknak a mozdonyra feljutni még álló helyzetben is, én is ültem már motorvonat vezetőfülkéjében, de vezetni eszembe se jutott volna, de ezek után hány vezér vállalná be csak úgy kedvességből, h felenged egy vasútbarátot akár pár fotó erejéig is? Biztosan jobban fognak erre figyelni, és eddig is az állásával játszott, aki megtette, ehhez hozzájött még az, h sok agyilag csökkent vasútbarát miután sikerült kibuliznia, h felmehessen a mozdonyra még le is írja, h de jó volt fórumokon akár dátummal vonatszámmal és ezt olyanok is olvashatják ,akik felnyomják a vezért és akkor jajj neki.

gcsabi 2010.01.27. 18:00:36

Megszoktam, hogy a sajtóban szakmai szempontból a legblődebb marhaságok is megjelennek, mert az ujságírók legnagyobb része nem veszi a fáradtságot, hogy a legminimálisabb szinten utánnajárjon az általa leírtaknak. Ez a blikk-írás viszont magasan viszi a prímet! A tegnapi sztori egyszerűen elképzelhetetlen és teljesen kizárható! Aki valaha "járt" vasút közelében annak egyértelmű, hogy egyszerűen lehetetlen amit leírtak. Vagy gátlástalan hazugság, vagy a cikk írója annyira hülye a szakmájához, hogy egy zavaros fejű ember legblődebb képzegéseit is beszopjan anélkül, hogy ahitelességét a legminimálisabban is ellenőrizné!Nem, tudom melyik a rosszabb?
A mai mellébeszélés meg szánalmas. A tegnapi és a mai sztori köszönőviszonyban sincsen egymással!
Ez az ember egyszerűen beteg!

pocokpocok 2010.01.28. 04:06:17

én ismerem valszeg: mozdonyvezető tanonc volt, és vácon lakott:
iwiw-en death-metál (Ozzy O.-sítlus)álnevekkel fut, és a vezér tanfolyamhoz hülye volt, még az F.2-ét is elhagyta, úgy kért költsön, meg már anno is szolg. menetrendkönyveket kunyizott: partiarc a drága:
mellesleg a vezér-urak saját szakállra számtalan vasútbarát lurkót engednek vezetni: de nem egyedül!
valszeg jött volna a vezér-koma is, csak ő ért előbb oda, és át akarta venni a gépet.
Egyik vezér sem olyan hülye, hogy engedje ezt!

pocokpocok 2010.01.28. 04:06:56

én ismerem valszeg: mozdonyvezető tanonc volt, és vácon lakott:
iwiw-en death-metál (Ozzy O.-sítlus)álnevekkel fut, és a vezér tanfolyamhoz hülye volt, még az F.2-ét is elhagyta, úgy kért kölcsön, meg már anno is szolg. menetrendkönyveket kunyizott: partiarc a drága:
mellesleg a vezér-urak saját szakállra számtalan vasútbarát lurkót engednek vezetni: de nem egyedül!
valszeg jött volna a vezér-koma is, csak ő ért előbb oda, és át akarta venni a gépet.
Egyik vezér sem olyan hülye, hogy engedje ezt!

pocokpocok 2010.01.28. 04:07:08

én ismerem valszeg: mozdonyvezető tanonc volt, és vácon lakott:
iwiw-en death-metál (Ozzy O.-sítlus)álnevekkel fut, és a vezér tanfolyamhoz hülye volt, még az F.2-ét is elhagyta, úgy kért kölcsön, meg már anno is szolg. menetrendkönyveket kunyizott: partiarc a drága:
mellesleg a vezér-urak saját szakállra számtalan vasútbarát lurkót engednek vezetni: de nem egyedül!
valszeg jött volna a vezér-koma is, csak ő ért előbb oda, és át akarta venni a gépet.
Egyik vezér sem olyan hülye, hogy engedje ezt!

pocokpocok 2010.01.28. 04:34:15

bocsi, befagyott közbe:(

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.28. 18:28:15

@georgejr:
Van jogosítványod? Ha igen, soha de soha nem vezettél autót, amikor nem volt még jogsid? Ha igen a válasz, akkor na ugye...
Én vezettem autót is, targoncát is, és még 1-2 dolgot, egyikre sincs jogsim...
Ugyanez igaz a mozdonyra is. Amíg ottvan mögötted más addig túl nagy gond nincs.

Mondom ezt úgy hogy sajnos mozdonyt még nem vezettem :D

Adani 2010.01.28. 19:31:41

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

Autónál lehet ha nem oktatókocsiról van szó, ahol vannak pedálok a túloldalt és ha baj vn tudnak neked fékezni.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.28. 20:25:35

@Adani:
Nem oktatókocsiról van szó basszus, de nyilván te is megértetted... Hanem fusiba apa mellett vagy még azt sem, a határba'...

vigyázzonnanmajdén (törölt) 2010.01.28. 22:39:59

@Adani: Persze, hogy nem hallottál vezetésről. Ki lenne az a hülye, aki bevallja, hogy bűncselekményt követett el? Mert ugye, ha olyannak engedi át a vezetést, akinek semmi keresnivalója ott és még jogosítványa sincs, akkor az már a "Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése" című dolgot lazán kimeríti. Én se vallanám be. Na jó a barátnőm már vezetett... :)))

Egyébként én 12 éves koromban ültem oda először "önállóan" a kontroller mögé. (értsd úgy: az öregem a baloldalról figyelte, hogy mit hogyan csinálok) De az ő fizikai beavatkozása nélkül vezettem. Ez már elég régen volt, csak azért merem leírni. Azóta én is ugyanezt csinálom nap mint nap. A fiatalkori "svarc" utazásoknak sok hasznát vettem, hiszen gyerekkoromtól "tanultam" mozdonyt vezetni. Mire a tanfolyamra kerültem, csak az utasítások voltak "új dolgok". :)

De félreértés ne essék. Ettől függetlenül az eset elég felháborító. Főleg, ahogy a "jóember" még előadja magát, hogy márpedig ő vezetett.

A mozdonyvezetés nehézségeiről meg csak annyit: nyugdíj előtt álló (több mint 30 év mozdonyszolgálat) kollégákat is sokszor megviccel a technika.
Az tény hogy nem nehéz vele elindulni, már ha tudja az ember, hogy hogyan kell megindítani. De megállni ott ahol szeretnéd és ahol kell, (nem ott, ahol sikerül) na az már egy kicsit furfangosabb dolog.

Adani 2010.01.29. 09:36:18

@vigyázzonnanmajdén:

Na igen nekem MSTS-ben sem sikerül szinte soha pont 0-nál megállni . :)

Egyébként ezért is mondtam ,h elég nagy prosztóság volt "Szegedi Krisztián" részéről, h bevallja, h vezetett ezzel kellemetlen perceket szerez a többi vezérnek is, pláne akik felengedték. Mellesleg a többi vasútbarátnak is, mert ezek után még kevesebb esélyük lesz arra, h benézzenek egy mozdonyba. Elméletileg még az állomáson sem engedhetnek fel a vezérek semmit, pedig sokan szeretnék látni milyen egy mozdony belseje ( én is), akár csak pár fotó erejéig.

Attól meg tényleg nem lesz senkinek semmi baja, ha egy kis vicinálison, ahol max. 40-50-el billeg a Bzmot bent van egy érdeklődő a vezetőfülkében. Esetleg lefényképezi belülről.

2010.01.29. 12:15:24

Gyerekek, azért ez elképesztő! Milyen szolgálati főnök az, aki ennyire nincs képben a beosztottjairól, és a fordájukról? Álljunk már meg, b...a meg! :(

@pocokpocok:
Ozzy Osbourne köszönőviszonyban sincs a death matallal (miért írja mindenki ékezettel a metal szót, érthetetlen...). :)

vigyázzonnanmajdén (törölt) 2010.01.29. 12:42:18

@Selkath: A saját embereivel sztem mindegyik tisztában van. Az más kérdés, hogy vannak az "odatévedő" (más szolgálati helyről érkező) mozdonyvezetők. Azt nem lehet elvárni senkitől, hogy a fél országot személyesen ismerje.
Pedig elég sűrűn van ilyen eset...
"Menj el X állomásra az Y mozdonyért, aztán onnan meg a Z vonatot viszed Kiskunpitypangig"
Ilyenkor az ember csak oda megy az "ablak elé", aztán azt mondja, hogy ez meg ez vagyok a felvigyázó/mozdonyirányító azt mondta hogy itt van ez és ez a gép.
Persze ilyen esetben nekem még soha nem volt gondom. Nem kértek se jogsit, se születési anyakönyvi kivonatot. Viszont azt tudták, hogy menni fog valaki azért a mozdonyért.
Eddig nem kértek... de ezek után valószínűleg fognak.

Köszönjük Emese...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.29. 12:51:20

@Adani:
"h vezetett ezzel kellemetlen perceket szerez a többi vezérnek is, pláne akik felengedték."
Nem szerez.

"Mellesleg a többi vasútbarátnak is, "
Neki hatványozottan.

Adani 2010.01.29. 13:06:28

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

Nem úgy van ,h a legkisebb kis bakikért pl. engedély nélküli fingás is megy a szőnyeg szélére az ember? Erről szoktak panaszkodni a vezérek. Akkor pedig logikus, h akkor is oda megy, ha illetéktelent engedett be a mozdonyba pláne ha még vezetni is hagyta. Lehet, h nem kell új munka után néznie, de h vmi büntit kap az ziher. Persze ha megtudják ki volt az, aki felengedte.

@vigyázzonnanmajdén:

Igen, azt tudnia kellett, h megy érte vki. Vagyis ha jó sociel enginneringből és hitelesen játszik és megkapja a vonatot akkor is ki fog bukni a dolog ha jön az igazi vezér, akinek tényleg vinnie kell.

Most képzeld el, h jön vki, h hali, Gipsz Jakab vagyok Alsópiripócsról engem küldtek ,h vigyem ezt és ezt a vonatot Bivalybasznád-alsóra.
-De hát maga már itt volt 1x és mindjárt indul is a vonattal.
-Na ne szórakozzon már nézze meg itt van a személyim és a jogsim, sőt még a születési bizonyítványom is.
-De, hát akkor ki van most a mozdonyon?

El nem indulhat vele, hiszen az igazi vezér is időre fog odaérni. Ha meg leindul hamarabb akkor már várni fogják a következő állomáson.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.29. 13:52:07

@Adani:
De elvileg így van. Aznban a dolog kicsit összetettebb.
Ez rendőrségi ügy, amiben jelenleg csak azt tudják bizonyítani, hogy a gyerek vezetni akart. Ez édeskevés. Azt kellene, hogy vezetett is, mert ha ez bebizonyosodik, a bűtetési tétele hatványozódik.
Ki tudja bizonyítani?
Aki felengedte, természetesen.
Itt válik ketté a dolog.

"A" verzióban a dolgozódat jól megbűnteted, majd szépen megkéred, hogy tegyen számodra kedvező, a gyerekre terhelő vallomást. Ezt érthetően nem fogja megtenni azután, hogy megbűntetted.

"B" verzió: Biztosítod a munkavállalódat arról, hogy nem lesz következménye annak, hogy elvállalja: felengedte a gyerekre a gépet, cserében vallomást kell tennie a rendőrségen.
Amolyan vádalku. Eltekint a vasút a bűntetéstől, ha hajlandó tanuskodni.

Nyilván nincs olyan hülye aki a bűntetés terhe melett is elvállalja a tettét. (Ami amúgy nem fog kiderülni, csak ha bevallja.)

Ezt nehezen emészti meg a vasút, de úgy gondolom, meg fogják tenni, hiszen többet ér a vasút Krisztiáka alapos megbűntetésével, mintha a saját dolgozóit regulázza meg.

Adani 2010.01.29. 14:00:44

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

Na igen már találgattuk azt is ,h egyáltalán rá lehet-e húzni vmit ha nem bizonyítható ,h vezetett csak az, h betelefonált ,h elvinnék én egy mozdonyt. Erre visszahívták ,h ok gyere és vidd. És ekkor lecsaptak rá. Gyakorlatilag max. azt ,h üzemi területen volt engedély nélkül, ez pedig max. pénzbírság más nem nagyon. Ha kiderül ,h vezetett akkor pedig már súlyosabb úgy lehet belőle akár bűncselekmény is, pl. vasúti közlekedés veszélyeztetése vagy ilyesmi.

Ha nem vallanak a vezérek akkor meg max. pénzbüntit kap de lehet ,h azt se csak ejnye-bejnye ilyet többet ne csinálj-t.

De a vezérek is gondolhatják azt, h ok, h most vádalkut kötnek velem ,de ezek után lehet ,h figyelnek minden mozdulatomra és egy engedély nélküli fingásért is ki fognak rúgni. Ezért inkább hallgatni fognak.

gcsabi 2010.01.29. 16:37:06

@Adani:
Nem vagyok mozdonyvezető. de arra semmi esély nincsen, hogy illetéktelen el tudjon vinni egy vonatot! Személyvonatnál kizárt, de tehervonatnál vagy gépmenetnél is annyi pontos információt kellene ismernie, hogy lehetetlenség! A mozdony beüzemelését is azonnal látják a monitoron--név szerint!-nemhogy az indulást!
Nem úgy van , hogy valaki beesik és azt ültetik a gépre, aki előbb jött!
Amikor nálam váltanak személyzetet, a felvigyázó vagy a menetirányító megmondja mikor melyik vonattal jön az új vezér, nem csak úgy beesik a forgalmiba valaki! Ehez tudnia kellene egy kívülállónak, hogy éppen melyik számú vonat hol vár vezérre, mikor és melyik vonattal vezényeltek leváltót...stb. Ha ezt tudná is-ami kizárt- a gép számítógápébe be kell jelentkezni és azonnal látnák, hogy valaki a gépen van!
Nem érdemes ezen agyalni, mert kizárt, hogy elvihetett bármit is. Legfeljebb beengették nézelődni, vagy megfoghatta a kntrolert és ettől már azt képzeli ő vitte a vonatot. Szerintem egyszerűen egy szellemileg sérült ember, aki össze-vissza beszél! Ha egy csepp iq-ja és esze volna nem akarná magát mindenáron bűncselekménnyel vádolni!!!!!

Adani 2010.01.29. 17:19:33

@gcsabi:

Én is ezt mondom. Legkésőbb akkor bukott volna be mikor jön az a mv, akinek vinni kell.

Ha pedig a vezér engedte neki ,h vezessen akkor meg tuti volt annyi esze, h figyelt rá ,h mit csinál.

pocokpocok 2010.01.29. 19:04:26

@Selkath:
elismerem, szerintem sem:)
de ez nem ez a fórum:)

Kocsivizsgáló80 2010.01.30. 14:30:10

@Adani: Ez már a közröhely szintjét üti.

Kíváncsi lennék, hogy mikor perli be a Trakció a Blikket. Megérdemelné!

Méghogy munka közben készült fotók??? Na persze. Azért mert ült a gépen? :-D

Adani 2010.01.30. 14:36:07

@Kocsivizsgáló80:

Na igen ráadásul a fék is be van húzva. Az egyik kép alá meg oda van írva, h ütközőnél, pedig az nem ütköző.

Törzsgyökeres szentesi 2010.01.30. 14:38:11

Be nem áll a szája a hülyegyereknek.
Kussolnia kéne.

gcsabi 2010.01.30. 15:12:33

Na, hogy mik derülnek ki, nem szolgálattevő, hanem "szolgálatvezető "lettem, a főnök meg nem is szólt róla! Bár lehet hogy ellenőr is, amikor menesztek!
Az idén vizsga, én meg tanúlhatom a "vonat kettétörés" esetén követendő eljárásokat!
Ennek a szerencsétlennek pszichológushoz kéne járni nem nyilatkozgatni!

gcsabi 2010.01.30. 15:34:26

@Adani:
Ne légy rosszindulatú!
Biztos most fékpróbázik, ahogy írták, és még a befékezésen vizsgálják:))
Ja! ott is ütközik a 25.000 volt :))

Adani 2010.01.30. 16:03:24

@gcsabi:

Az Index fórumon azt is írták ,h mostanában Hegyesnél nem volt vonatszakadás, lehet, h az is kamu, de amit mond róla az sem igaz, ha vki ilyet csinálna akkor mehetne a szőnyeg szélére

Kocsivizsgáló80 2010.01.30. 21:09:29

@Adani: Tényleg! Az ütközős fel sem tünt. Az egy főmegszakító!

Adani 2010.01.30. 21:15:53

@Kocsivizsgáló80:

Én meg vasutas se vagyok, de az még nekem is feltűnt, h az ütközők másképp néznek ki és szem azért a legtöbb embernek ez feltűnik mert ütközőt azért már mindenki látott.

lurkó 2010.01.30. 23:04:37

Ez a marha csak hirverésre vágyik és fel sem fogja hogy maga alatt vágja a fát. Mert ha bebizonyitják hogy vezetett mozdonyt akkor neki nyekk...
Amugy marhaságokat mond ebböl látszik hogy nem szakember. :-))

Kocsivizsgáló80 2010.01.31. 09:18:47

@Adani: :-D
A félre értések elkerülése végett, nem azért nem tünt fel mert nem ismerem az ütközőt, hanem mert nem olvastam el a képekhez fűzött kommenteket!

:-D

8Gbit 2010.01.31. 11:09:18

Ez már komolyan egy vicc.
Ez egy fűtőházban lehet (csak tipp).
A sebességmérőn látszik,hogy nem megy a szerelvény. A mozdony fék is be van húzva.
A kép lehet a vasúttörténeti parkban készült :)

Egy újabb hírverésre váró idióta...
Remélem kap egy kalitkát ,ahol gondolkodhat a "poénján".

Mozvez 2010.02.01. 11:53:24

@Adani: És úgye ha létezett volna az a szétszakadt vonat már rég tudunk róla:).
Legalább is itt. Na meg az nem úgy megy ahogy leírja...

Adani 2010.02.01. 12:05:26

@Mozvez:

Ugyanezt írták az Index vasútmániás fórumon is. Sőt van ott egy másik fórum ,ami a balesetekkel foglalkozik ott is biztos lett volna szó erről, de mostanában tuti nem volt szétszakadt vonat arrafelé.

Nem baj, maga alatt vágja a legjobban a fát a gyerek, hiszen ha csak ült a vezérálláson akkor max. pénzbírság azért mert engedély nélkül tartózkodott ott, de hát mondhatja, h vasúttörténeti parkban készült vagy mozdonyparádén mikor lehet ilyet is csinálni.
Ha pedig váltig állítja ,h vezetett akkor azért kaphat pár év wellness szabit vmelyik BV intézetben,

Mozvez 2010.02.01. 12:15:44

@Adani: Átnéztem hátha korábban történt:)
De hát a közlekedés biztonsági szervezet sem tud róla.
Ha esetleg érdekel valakit:
www.kbsz.hu/index.php/hu/vasuti-koezlekedes/

gyik-680 (törölt) 2010.02.02. 15:42:06

@bigway: Azt a blogot egy igen nagy egoju,és igen hülye (és hozzá nem értő) ficko irja...

pbence 2010.12.16. 16:09:09

@gyik-680: @Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Lehet, ez a Ti véleményetek. De szerintetek rendben van az a közlemény, amit az adott link alatt kritizál? Mert én is olvastam annak idején azt a közleményt a mav.hu-n, és nem igazán tudtam eldönteni, hogy most miről makognak a rendívül hozzáértő MÁVINFORM-osok. Az a szöveg mindenre jó volt, csak az utasok tájékoztatására nem. Egy jó nagy baromság volt. És akkor ilyen kerül ki a hivatalos weboldalra. Elég szánalmas, és én személy szerint örültem, hogy valaki a nyilvánosság előtt is foglalkozott vele.
süti beállítások módosítása