MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Internetes jegyvásárlás

2009. november 30. - georgejr

A MÁV utóbbi időben sok előremutató fejlesztésbe kezdett. Ezek egyike az online menetjegyvásárlás. Egy kis apró gond van vele, hogy még mindig csak kioszkoknál lehet jegyet nyomtatni. Pedig mennyivel kényelmesebb lenne, ha otthon ki lehetne nyomtatni. Ákibárd majd segít eldönteni, de szerintem hosszabb távon olcsóbb lenne, ha a jegyvizsgálókat feleszerelnék egy vonalkód olvasóval, és a userek otthon nyomtathatnák a jegyet. Persze egyszer ez is megvalósul, csak kérdés mikor.

 

Sziasztok!

Egy apróság, számomra mégis bosszantó...

Ugye internetes jegyvásárlás, hurrá van már nálunk ilyen is. Az emberek szorgalmasan írkálják fel a tízjegyű kódot több helyre nehogy elveszítsék, majd, ha olyan szerencsések, hogy nagyobb városból indulnak és a kioszk is működik, át tudják venni a jegyet.
Kérdezem én! Miért nem lehet otthon kinyomtatni a jegyet? Szeretnék két példát mutatni!

1)Szlovákia: rendszeresen utazom Pozsonyba, és a szlovák vasutak interneten váltott menetjegyeit az otthon melegében ki tudom nyomtatni, névre szóló (még igazolvány is kell hozzá), és nem pedig mindenféle kódokkal kell bohóckodnom. Megjegyzem az internetes jegyvásárlás egyelőre csak szlovákul érhető el, de én aki nem beszélem eme "ékes" nyelvet egy kis 'google fordító' segítséggel játszi könnyedséggel vettem jegyet. Megjegyzem a MÁV internetes jegyrendelés is csak magyarul érhető el!

2) Csehország: mennyiszer példálózunk velük! És ez nem véletlen. Kényelmes,egyszerű, átlátható rendszer, mely angolul is elérhető!!!! Jegyvásárlás, otthoni nyomtatás.

Látszik nem is kell messzire menni a jó példákért! Persze tudom hogy sokaknak a jelenlegi rendszer kényelmes (mert mondjuk nincs otthon nyomtatójuk), de szerintem biztosítani kellene mindkét lehetőséget!

A technikai háttérről: mindkét országban vonalkóddal van megoldva az otthon nyomtatott jegyek hitelesítése. Ma már Magyarországon is minden jegykezelő egy tuti kis gépet cipel az oldalán akkor ez nem megoldható?

Üdv: Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr831562570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kenshikun 2009.11.30. 12:41:51

Én támogatnám az elképzelést, és elvileg a kütyü képes vonalkódolvasót is kezelni (legalábbis van hozzá bővítőport, a programot nem tudom) Ellenben nem on-line, tehát nem tudja központilag megnézni a cuccot (ergo lehet megvetted, de nem fogja megtalálni, mert esetleg nincsen frisítve), és ameddig GSM-R nem lesz, valószínűleg nem tudják majd reális áron ezeket megcsinálni, bár ki tudja, nem teljesen ez a szakterületem :).

Fly_G_Fly 2009.11.30. 12:47:17

Ezzel az ötlettel csak az a baj, hogy ha otthon nyomtatja ki az utas a jegyét, akkor egy egész A4-es lapot elhasznál, így ez kevésbé környezetbarát megoldás.
A legjobb lenne az SMS-jegy vagy a chipkártyás bérlet/jegy.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2009.11.30. 12:59:07

@Fly_G_Fly: kinyomtatja egy használt papír hátoldalára.
Ha ezernyi Lufthansa-utas meg tudja csinálni ezt a repülőjegyével (egész pontosan a repjegyének visszaigazolásával, ugyanis maga az elektronikus repjegy nem kézzelfogható) akkor szerintem a vonattal utazóknak sem jelenthet ez akkora problémát.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2009.11.30. 13:07:22

Ez egy kicsit vihar a biliben dolog. Én hetente 2x utazom vonattal, minkét alkalommal a neten vásárolt jeggyel. 10 jegyű kódot persze nem jegyez meg senki (bár alig hosszabb, mint egy telefonszám, szóval nem lehetetlen), de mobilja mindenkinek van, az tökéletesen eltárolja.

Ami az automatákat illeti, én a Keletiben levőket és a Füzesabonyi pályaudvaron elhelyezettet szoktam használni, még mindig jó volt az, amelyikhez először odaléptem. Emellett a Nyugatiban is vettem már fel jegyet, ott sem volt gond.

Én csak üdvözölni tudom ezt a szolgáltatást, és nagy előrelépésnek tartom a bevezetését.

Ákibard! 2009.11.30. 13:09:03

@kenshikun:
A GSM-R a jelenlegi URH rádiótávközlést lenne hivatott kiváltani majdan, az eticket jegyekhez vajmi kevés köze lenne...:)

De amúgy igen, egy folyamatos online kapcsolat kellene, ami jelenleg Magyarországon 100%-ban nem biztosított.
Élő példa az MFB is, ami GPRS kapcsolaton kommunikálna mégis van hogy 10 percekig nincsen kapcsolata a mozdonynak a szerverrel mert nincs térerő. Vagy épp Győr-Budapest, MAgyarország elsőszámú nemzetközi fővonala mentén 50%-ban nulla a térerő.
Azt nem teheted meg az utassal, hogy bocsesz most nem tudom ellenőrizni a jegyed, majd ha lesz térerőm...

A vonalkód kezelésére alkalmas lenne a gép, ellenben az online kapcsolatra nem.
Arra pedig igen kicsi esélyt látok, hogy a 6-7 éve beszerzett ketyeréket kukába vágják...

De szerintem nem akkora nagy gond a kioszkon kinyomtatni...

SMS jegy folyamatban . . .

petya.bacsi 2009.11.30. 14:45:01

Én azt nem értem, hogy miért nem küldi el SMS-ben a 10 jegyű kódot, amíg 10 év alatt összedobják a többit?

A számláról és a többi dologról én már rég lemondtam.

Manyizga (törölt) 2009.11.30. 14:54:35

Otthon kinyomtatott jeggyel sokkal egyszerűbb lenne, de akkor persze nem tudnának mit csinálni a sok pénzért beszerzett speciális papírral... mert még ARRA se jó. :))

Ákibard! 2009.11.30. 15:01:51

@petya.bacsi:
Azért mert az SMS jegyhez szükséges rendszert amúgy is be kell szerezni, és onnantól hogy megvan a rendszer lehet majd a kódot sms-ben küldözgetni. Hidd el, nem te találtad fel a 100-as szöget, mi is gondoltunk erre.

Azonban sajnos azt el kell fogadni, hogy Magyarországon vagyunk, amit magánemberként 2 nap alatt elintézel az évekbe telik a MÁV-nak ugyanis közbeszerzés, anyámkínja, törvények...

A számláról pedig bátran lemondhatsz, attól még lesz, maximum nem előbb hanem utóbb. (Megjegyzem az is jellemző a dologra, hogy nyáron már láttam teszt ÁFA-s számlát, tehát a rendszer kész, a többi a 142 féle "illetékes" hatóság döntésén múlik, ahol mindegyiknél 30-30 nap a válaszadási határidő. Valami nem tetszik nekik viosszaküldik, válroztatás, újabb 30 nap, válaszadásra megint 30 nap, hopp 3 hónap eltelt a semmivel......)

Sajnos ez Magyarország.

Amúgy az SMSjegy, a kioszkos ÁFA-s számla és egyéb fejlesztések millió akadályba ütköznek, olyan útvesztőkbe amire az ember nem is gondolna...

Ákibard! 2009.11.30. 15:02:42

@Manyizga:
Okos hozzászólás volt, csak egyvalamit felejtettél el:

A hőpapír volt előbb vagy a kioszk? Segítek: a hőpapír. Tehát használható lenne a pénztárakban a papír ez a legkisebb gond...

Taurusz 2009.11.30. 15:39:53

@urimate: Igen, igazad van. Aki meg nem olyan helyek között utazik, ahol van ilyen szuper nyomtató, lesz szíves kicsattogni az állomásra korábban, sorban állni a fasza húgyszagú "váróban", és remélni, hogy a pénztáros már visszatántorgott a kocsmából. (Tudom, ez általánosítás, de volt rá példa.) A másik megoldás, hogy nem utazik a vasúton. (Sokak szerint ez lesz a végső megoldás.)

Ákibard! 2009.11.30. 15:43:17

@Taurusz:

"hogy a pénztáros már visszatántorgott a kocsmából. (Tudom, ez általánosítás, de volt rá példa.)"

Láthatunk erre valami bizonyítékot?
Tettél bejelentést amiatt, hogy egy szolgáltatót képviselő dolgozó munkaidejében alkoholt fogyasztott, és emellett megvrakoztatott emiatt?

Amíg egyik sem történt meg addig rágalmazás.

Nem értem, hogy kamu dumákat miért kell lenyomni, ha az ember már semmi értelmeset nem tud írni...?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2009.11.30. 15:55:21

@Taurusz: Most erre írhatnám, hogy aki olyan helyen lakik, ahol húgyszagú a váró és a pénztáros munkaidőben a pultot támasztja a szomszédos kricsmiben, ott órákat kéne sorban állni a pénztárnál, mert akkora a tömeg. Egyébként én megkockáztatom, hogy sokan vesznek jegyet neten úgy, hogy nincs nyomtatójuk (például nekem sincs).

Kielégítő megoldás úgy se lesz, mert ha nyomtatni lehetne, akkor azt mondanák, hogy.... (tetszőleges nyavalygás ideképzelendő).

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2009.11.30. 15:57:24

És egyébként is tessék kimenni időben a vasútállomásra, hogy legyen idő bármire. Engem is halálra idegesítenek az olyanok, akik azzal az indokkal pofátlankodnak a sor elejére, hogy 5 perc múlva megy a vonatuk. Mit gondol mi mi a nyavalyáért állunk ott? Nem hiszem el, hogy nem lehet elindulni időben....

Misiu 2009.11.30. 17:04:22

Sziasztok!

A levél írójaként szeretnék reflektálni a kommentekre! Ami a legnagyobb problémám a kódos-kioszkos rendszerrel, hogy nagyon korlátozott az elérhetőségük, többtízezer lakosú városok maradnak ki az internetes jegyvásárlás örömeiből!
Ezért szeretnék én valami alternatív megoldást legyen ez otthon nyomtatott vagy éppen SMS jegy.
Ha kalauzok gépei nem képesek folyamatos online kapcsolatra, (fél)megoldás lenne ha mondjuk legkésőbb 1-2 órával vonatindulás előtt lehetne otthon nyomtatott jegyet venni, ennyi idő alatt biztosan lesznek a kalauzok olyan helyen ahol van térerő és a gépeik le tudják tölteni a friss adatokat.

És köszönöm Ákibard!-nak a mindig korrekt és akkurátus válaszait!
Üdv: Dani

Misiu 2009.11.30. 17:12:16

Még valami! A frissen nyomtatott szlovák jegyemen egy akkora 2D-s vonalkód van mint a tenyerem. Az is felmerült bennem, hogy mi van ha a kalauznak gépének ott sincs kapcsolata a 'központtal' egyszerűen a vonalkód tartalmaz egy bonyolult, titkosított kódot ami alapján a 'kütyü' meg tudja mondani, hogy OK vagy nem OK? És akkor mindjárt megoldva az 'online probléma'...

Bit Rot 2009.11.30. 17:19:01

Misiu:
"egyszerűen a vonalkód tartalmaz egy bonyolult, titkosított kódot ami alapján a 'kütyü' meg tudja mondani, hogy OK vagy nem OK?"

Pontosan ezt írtam én is már több hozzászólásban is: nem kell online kapcsolat. Rengeteg jó algoritmus van, amellyel megoldható lenne a hitelesítés.

Pl. nyílt kulcsú titkosítással megoldható, hogy ne is lehessen feltörni az aláírókulcsot (lásd: digitális aláírás). Időnként meg lehet kulcsot cserélni.

Adani 2009.11.30. 17:32:58

@Misiu:

Ez igaz, én a múltkor már neten vettem a jegyet, már van webkártyám használni is fogom mostmár. De igen is több helyre kéne kioszk. Sőt bankkártyás fizetés is elvégre már a 21. században vagyunk. Röhej, h pl. Gödöllőn egy 30 ezres városban sem lehet kártyával fizetni a vasútállomáson, pedig az egy forgalmas és elég nagy állomás. Vagy pl. Hatvan, ahol szintén se kioszk se kártyás fizetés pedig az ráadásul csomópont is.

Ákibard, te mit tudsz erről, tervbe vannak ilyen irányú fejlesztések? Mármint több helyen kártyás fizetési lehetőség és több kioszk.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2009.11.30. 17:45:58

Egyet áruljatok már el, hogy minek akartok A4-essel rohangálni a vonaton? Ugye ha a jegyet nem a vasúttársaság nyomtatja ki neked, pénztárban, automatában, jegynyomtató kioszkon, kallertáskából bárhonnan, akkor valamiféle hitelesítést célszerű alkalmazni. Különben egyszer rajzolok egy jegyet Word-ben onnantól azzal járok, csak átírom a városokat. :) Ha ehhez a hitelesítéshez valami online adatbázist akarunk használni, és így 2009 vége felé miért ne ezt tennénk, akkor minek is kell egy kézzelfogható vonalkódos cetli? Nem Auchanba megyünk dobozos tejért, hanem vonatra. Persze valamivel gyorsabb a vonalkódos beolvasás, de ha bemondod, hogy 10318672 akkor ugyanúgy meg tudja nézni a "jegyed" érvényességét. Persze ehhez kell az online kapcsolat, de mondjuk az IC vonatokon a wifi amúgy sem ártana... Az Orangeways a buszain megoldotta, és jelenleg olcsóbbak is...

OFF
(Ha ugyanezt a számot az ebolt.hu ügyfélszolgálaton nyögöd be akkor ellenben azt mondják, hogy már elvitték a vízforralót :P Ugyan ők egy viszonylag fix helyen lévő épületben ülnek, de akkor is elég volt nekik egy szám, hogy odaadják amit rendeltem... tegnap este 9kor. Reggel 8:05kor jön az SMS, hogy mehetek érte. Na ez szolgáltatás. IT szempontból meg tökmindegy, hogy vízforralót veszel vagy vonatjegyet.)

vanek ur 2009.11.30. 20:18:21

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: "IT szempontból meg tökmindegy, hogy vízforralót veszel vagy vonatjegyet." IT szempontból igen. De nehezítsük a feladatot: Legyenek a vízforralók egy autóban, és te egy előre megadott útiterv szerint járd az országot. Előre meghirdetett időben megállsz egy helyen, és annak adod a vízforralót, aki bemutatja a megfelelő kódot. A vízforralót akár az érkezésed előtt fél perccel is megveheti bárki.
Ez még mindig messze nem az, mint a vonat, viszont valamilyen mobil online kapcsolat kell ahhoz, hogy megoldd.
Ja igen: ha olyan pályaudvaron vagy, ahol van kioszk, és még internet is van nálad, akár 5 perccel a vonat indulása előtt is megveheted a jegyed. Még mindig lesz időd átvenni, és felszállni a vonatra.
Abban viszont igazad van, hogy ha van online ellenőrzés, akkor elég egy kódot bemondani, és nem kell semmit se kinyomtatni.

Misiu 2009.11.30. 20:37:23

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: Pont ezt veséztük ki az előző kommentekben, hogy nem megoldott a kalauzok folyamatos online kapcsolata, viszont egy ügyes algoritmussal létre lehetne hozni egy kódot, amit ügyesen 'beleraksz' egy modern 2d-s vonalkódba és azt már lehet offline is hitelesíteni. Elképesztő, hogy ezek a modern 'vonalkódok' akár 7089 számot is tartalmazhatnak!!!!
Nyilván egy ügyfélszolgálaton könnyű, ahol az irodában szgép előtt ülnek és van internetkapcsolat. De mondjuk Pusztaszentborzasztó alsó megállóhelyen ahol még térerő sincs, ott mégis hogy oldod meg a kapcsolatot?

Egyéb: Magyarországon közel 150 tízezernél több lakosú város van, ebből mindössze 35-ben megoldott a jegyek átvétele... Talán még kevesebb helyen megoldott a bankkártyás fizetés.

rickyramirez 2009.11.30. 21:50:00

@urimate:
"10 jegyű kódot persze nem jegyez meg senki "
Egy általánosítás, amely persze most sem igaz. Kb. egy éve használom rendszeresen az e-ticket szolgáltatást, és eddig mindig sikerült pár pillanat alatt helyesen megjegyeznem az átvételi kódot. A biztonság kedvéért azért rögzítem a mobiltelefonomban is, de még nem volt rá szükség, hogy elővegyem. Mellesleg ki mondta, hogy gondot okoz az embereknek a kód rögzítése illetve megjegyzése, hogy erről írtál?

rickyramirez 2009.11.30. 22:05:02

@georgejr:
Nem értem: ha már mobiltelefonnal is lehet az e-ticket szolgáltatást igénybe venni, akkor ott hogyan valósulna meg a nyomtatás? Hát éppen ez ennek az előnye (mármint a mobiltelefonos megoldásnak, melyet én ugyan nem használok, de hát azért még létezik), hogy ha valaki mondjuk nem előre, otthon ülve tervezi meg az utazását és veszi meg ily módon a jegyét, az ő számára is biztosítva legyen a lehetőség. Mondjuk egy előre nem tervezett utazás során azt látja az utas, hogy kilométeres sorok vannak (egy kioszkkal is rendelkező) állomáson a jegypénztárak előtt. Gyorsan megveszi a mobiljával a jegyet, kinyomtatja, és sokkal gyorsabban végez, vagy akár az állomás felé közeledve is megteheti ugyanezt.
Szóval a megoldás az lenne, hogy a jegyvizsgálónál egy olyan készülék lenne, amely egyrészt vonalkód leolvasására alkalmas, de ha valakinek nem áll módjában ezt kinyomtatni, akkor egy olyan eszközzel, amellyel pl. a bankkártyás vásárlás alkalmával a PIN-t lehet megadni, megadható legyen az átvételi kód. Ezen egyébként kár elmélkedni, a nemrég beszerzett készülékeket szerintem sem fogják kidobni, és egy ilyen volumenű fejlesztést egy olyan időszakban, amikor 28 millió forintot sajnálnak éves szinten egy mellékvonal működtetésére azzal egyidőben, amikor százmilliós jutalmakat vesznek fel a MÁV-nál egyes felsővezetők, amikor a nemzetközi pénzvilág által az országra kényszerített megvonások miatt ésszerűtlenül alakítják át a vasúti közlekedés rendszerét, nem fognak végrehajtani. Ha lesz is ilyen, bizonyosan nem a közeljövőben.

Zsolt_ 2009.12.01. 09:44:35

Ákibard! Az oké, hogy nincs mindenhol térerő, de ez többnyire nem állomás közelében van. Azaz amikor nincs térerő, akkor nem szállnak le és fel utasok. A kütyü szinkronizál minden adatot, amikor talál térerőt és amikor épp nincs, azokkal dolgozik. Ha megint lesz egy pillanatra térerő, megint szinkronizál. Ez miért olyan megoldhatatlan? Értem én, hogy nincs pénz meg nehéz, ezt elfogadom és nem is vagyok elégedetlen, de attól még ne fogjuk már olyan dolgokra, ami egy kis gondolkodással megoldható lenne!

Adani 2009.12.01. 10:20:26

@Zsolty:

Ráadásul már a lefedettségek is elég jók a mobilszolgáltatóknál. Már tényleg majdnem mindenhol van térerő még a puszta közepén is. Előfordul persze, h árnyékol vmi meg esetleg gyenge a jel és telefonálásra nem alkalmas, de adatátvitelre még ha lassan is, de alkalmas lehet. Az SMS pl. akkor is el tud menni mikor a beszéd már nehezen érthető a GPRS is hibatűrőbb. Ha a telefonomon már csak két csík van térerőjelzőn akkor a beszéd már nehézkes, mert szakadozik a vonal és kihagy néha meg a minősége is rossz, de a GPRS és az SMS még ilyenkor is megy.

Taurusz 2009.12.01. 17:39:46

@Ákibard!: Igen, igazad van. Mivel nincs róla videóm, amit rendőr jelenlétében vettem fel, így csak kamu lehet. Bejelentést? Örülök, hogy elszabadultam onnan, nem fogok egy teljesen felesleges fél órát még ezzel vacakolni. Mert mint te is mondtad, nincs róla semmi, csak a szavam. Azt meg tudjuk, hogy mennyire veszik ott komolyan. (Bocs, hogy ilyen negatív vagyok, de hidd el, megvan rá az okom. Tapasztalatnak hívják.)

Taurusz 2009.12.01. 17:53:55

@urimate: Nem az a baj, hogy órákat kell várni, ilyet nem is írtam. Azt írtam, hogy a vonat indulása előtt mire visszaér, már áll a sor, és képzeld, itt is vesznek bérletet az emberek. És volt, hogy a vonat várt az utasokra, mert a pénztáros nem tudta kiadni a jegyek-bérleteket, mert nem nyitott ki addigra, hogy be tudja fejezni a vonat érkezéséig. (És nagyon utálom azt, hogy sok embernek a városoknál megszűnik az ország, aki "vidéken" él, ne utazzon, úgyse férne fel a tehén-disznó-csirke a vonatra.)

Misiu 2009.12.02. 11:55:30

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: Hollandia területe kevesebb mint fél Magyarország, és egy bazi nagy alföld. Kis költői túlzással ha ledobsz egy tornyot az ország közepére, az lefedi az egészet :) Magyarországon meg ha nem is nagy, de azért "hegyek között, völgyek között zakatol a vonat" És ott is csak az IC-n telepítik egyelőre.

@Taurusz: A legtöbb vidéki kis állomásokon egy-két ember látja el az összes feladatot, lehet, hogy azért nem tud éppen jegyet kiadni mert ezer más dolga van és nem pedig a kocsmában múlatja az időt. Amire régen volt tíz ember arra maradt mostanra egy, és ennek az is az ára, hogy nem megoldott a folyamatos jegykiadás...

Taurusz 2009.12.02. 12:42:25

@Misiu: Hát, lehetni lehet, csak láttam, hogy a kocsmából jön. (Ezért is mondom, hogy nem akarok általánosítani, de ne akarják már megmagyarázni, hogy amit láttam, nem úgy volt. Lásd: Ákibard! 2009.11.30. 15:43:17 kommentje.)

Utazgatóó 2009.12.02. 22:40:37

Én a személyes menetjegyváltást részesítem előnyben,így is egyre kevesebbet kommunikálunk egymással.
Persze ha nagy a tömeg,akkor előbb ki kell menni,vagy elővétben megvenni a jegyet.Kiadják a jegyet,megnézem azt kaptam-e,amit kértem, így biztos nincs rendszerhiba:)

Utazgatóó 2009.12.02. 22:46:20

Kisállomásos kocsmapult támasztást én is nehezen képzelem.Max. valamilyen szerződéses jegykiadóhelyen tapasztalható. Néhol valóban egy italbolt,kocsma a jegykiadóhely nem vasúti alkalmazottal.

Adani 2009.12.02. 22:48:09

@Utazgatóó:

A múlthéten próbáltam ki először a gépit, kicsit én is maradi vagyok. :) Vagyis csak lusta voltam webkártyát csináltatni. De most, h már van használni is fogom amikor csak lehet. A gép ritkán téved, az ember tévedhet hiszen emberből van, a gép viszont pontosabb. Ha pedig téved még mindig oda lehet menni a pénztárhoz és jelezni a problémát.