MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

RE: Hogy szülnél farfekvéses szopósünt!

2009. október 16. - georgejr

 Kb két hónapja volt egy balesetveszélyes helyzet Pázmáneum megállóhelyen. Lényeg: kaller nem szállt ki és úgy menesztett, hogy közben mi a babakocsival szálltunk volna fel. És a vonat elindult mellettünk...

Panaszt tettem a Nyugatiban és email-ben is. Elős válaszukban ezt írták:

"Az érintett jegyvizsgálót a szolgálati vezetője az ügyben meghallgatta. Az általa elmondottak eltértek az Ön bejelentésében leírtaktól. Elmondása szerint a járat első egységéből szállt le Pázmáneum megállóhelyen. Amikor a vonatot felhatalmazta az indulásra nem észlelt olyan irányú mozgást, mely felszállási szándékra utalt volna."

Majd jelezték, hogy lehetőség van arra, hogy szembesítsenek a jegyvágóval. Jeleztem, hogy állok elébe. Erre ma kaptam egy választ, amiben a jv emlékeinek evolúciójával találkozhatunk:

 

Tisztelt Zsibrita György!

A 2009. október 01-én elektronikus úton megküldött visszajelzését köszönettel megkaptuk. Megkeresésével kapcsolatban az alábbiakban tájékoztatjuk.

Az eltelt időszakban ismételt vizsgálatot rendeltünk el, mely során az érintett jegyvizsgáló kiegészítő meghallgatása is megtörtént.

Elmondása szerint Pázmáneum megállóhelyen 5-6 utas szállt fel a kérdéses járatra, sajnálatosan csak a későbbiek során értesült arról, hogy Önök a vonat menesztését követően kívántak a vonatra felszállni. Elmondása szerint a megállóhely alacsonyabb részéről a lépcsőkön történő érkezésüket nem látta, ezért engedélyezte a járat indulását.

Elmondta továbbá, hogy személyesen is ismeri Önt és amennyiben észleli az érkezésüket, minden körülmények között lehetővé tette volna a járatra történő felszállásukat. A jegyvizsgáló rajtunk keresztül is szíves elnézésüket kéri.

Kérjük, hogy amennyiben a fentiek ellenére a szembesítési eljárással kapcsolatos igényüket továbbra is fenntartják, lehetőség szerint  telefonos elérhetőségeiket bocsássák Ügyfélszolgálatunk rendelkezésére.

Megkeresését köszönjük.

Üdvözlettel:

XY

Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. A kaller szerint már a lépcsőről jöttünk...
Íme a válaszom:

 

 

Tisztelt X Úr,

A jegyvizsgáló észrevétele nem állja meg a helyét, mert NEM a lépcsőkön keresztül érkeztünk. A peronon várakoztunk. Nyilván nem lehet nem látni egy házapárt egy babakocsival, ha a menesztés megtörtént látnia kellett volna. Ha kiszállt volna, akkor láthatott volna.  Mellékeltem egy fotót, amelynél jelöltem a várakozásunk helyét, illetve azt a lépcsőt, ahonnan állítólagosan jöttünk....

Amennyiben a menesztés megtörtént, és szabályosan akkor látnia kellett volna minket. Én elnézném, ha nem a fiam életével játszott volna.

Továbbra is állok a szembesítés elé.

Üdv:

Zsibrita György

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr121453723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2009.10.16. 11:05:37

Hát, Georgejr, ez az ügy egyre érdekesebb lesz. Mindenesetre várom a fejleményeket.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.10.16. 11:07:07

@petya.bacsi: Jaja megy a kavaras, meg ha ismer miert nem kert bocsanatot szemelyesen?

greggrant 2009.10.16. 11:48:21

ezaz, csak keményen! Veled vagyunk, utálom a hazug embereket. Ha hibázott, ismerje be, de ne tetézze hazugsággal.

petya.bacsi 2009.10.16. 12:26:01

@georgejr: mert olvastad, szerintük nem hibázott.

Én szeretnék azért ilyen memóriát. A BKV-s blogon is szoktam olvasni, hogy megkérdezik a vezetőt, hogy mit csinált annál a megállónál, mikor panasz érkezik.

Én arra sem emlékszem, hogy ma, pár órával korábban a pékségben az eladó csaj milyen ruhában volt, itt meg napokkal, hetekkel a történtek előtt is emlékeznek dolgokra.

Lehet felkeresem háziorvosomat, hogy írja fel nekem a Cavintont.

Kaga · http://autostat.hu/markatoertenetek 2009.10.16. 12:48:24

Kár próbálkozni, úgysem lesz igazad. vagyis neked van igazad, de az nem lesz meg. Szokd meg. Mert hol is élsz?
süti beállítások módosítása