MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re: Azt mondtam diákot 2

2009. szeptember 21. - georgejr

Hosszú levelezés következik, de érdemes elolvasni. Nem fűzök hozzá semmit.

 

Szia Geogejr!

Az eset először június 16-án jelent meg az oldaladon, melyben először a keletis pénztárosokra tettem panaszt. Sok kommentben megkaptam "a vegyem meg elektronikusan és kész" üzenetet, de mivel a bankkártyámmal nem engedi kiegyenlíteni a számlát az eTicket kénytelen vagyok pénztárban -szintén kártyára- vásárolni. Drágább éves díjú bankkártyát csak vasútbérlet vásárlás miatt nem kérnék a bankomtól. 
http://megintallunkvazze.blog.hu/2009/06/16/azt_mondtam_diakot

Másrészt az egyik utolsó vizsgámról hazautazás alkalmával kötekedett velem a kalauz már a győri kiindulás után néhány perccel, majd rendőrt hívott ki rám, akik Komáromban vártak is. Mivel minden rendben volt (igazolvány, bérlet, matrica stb.) így a rend őrei sem értették, de adataimat felvették, annyit mondtak csak: "...majd elrendezik egymás között a társasággal".

Jött a "sajnáljuk" levél a MÁV-START-tól, melynél gondoltam, hogy nem lesz vége a történetnek, így nem küldtem egyből tovább a blognak, de mivel neked is írtak és kérted, elküldtem. Legutóbb július 6-án volt kint a történet a MÁV-os válaszlevéllel. 
http://megintallunkvazze.blog.hu/2009/07/06/re_azt_mondtam_diakot

Gondolatom jó volt, július 23-án kiállítottak nekem egy 14.040 forintos csekket és elküldték postai úton. A kézhezvétel után a rövid "fizessem be haladéktalanul" felszólítás után 28-án írtam a következőket röviden nekik:


Tisztelt Ügyfélszolgálat!

 

2009. július 23-án kelt, 001-172973-as iktatószámú "utasleadási lap postázása" levelüket megkaptam, melyben 14.040 forintot követelnének azért, mert egy véletlen folytán munkájához alkalmatlan kalauzukkal hozott össze a sors. Két éve ingázok a főváros és Győr között, mely napi szintű utazások során két év alatt átlagot számítva közel 600 alkalommal ellenőriztek munkatársaik. Ezek között rengeteg EC/IC-n való utazás alkalmával, vagy épp sokszor előfordult főkalauz is ebben a tavaszi félévben a győri vonalon, érdekes módon soha egyik munkatársuknak sem volt problémája velem.

Legutóbbi, június 10-én, az eset napján kelt levelemben részletesen leírtam, hogy mi történt utazásom alatt. Felháborít, hogy etnikai vagy egyéb alapon megkülönböztetve beleköt egy fizető, rendszeres utasukba munkatársuk, a rendőrök pedig bár nem értik -így le sem kellett szállnom a vonatról- miért, felvették adataimat és 14.000-et követelnek azért, mert bérlettel, diákigazolvánnyal és a bérletre rávezetett igazolványszámmal érvényesen és jogosan igénybe vettem szolgáltatásukat.

A június 10-ei levelemre érkezett sajnálatukat kifejező válaszukat -melyre most, a felszólítással együtt válaszolok- (Gy.69-10168/2009.) köszönettel elfogadom és remélem az ügy mihamarabbi lezárását.

Amennyiben Önök nem lépnek fel kellőképpen a nem megfelelően munkáját végző dolgozóikkal szemben (pl. feleslegesen rendőrt hív) én negatív diszkrimináció alapos vádjával szeretnék feljelentést tenni, melyhez munkatársuk -a fiatalabbik- adatait (valamely számot, mellyel beazonosítható, pl. 1428-as kalauz) legyenek szívesek elküldeni számomra. Munkavégzés körében elkövetett hatalommal való visszaéléssel is vádolom munkatársukat. Az érvényes, utazásomhoz jogosító papirokat az intézkedő rendőrök is megtekintették, az adataim felvételekor csak annyit mondtak: "nem a mi feladatunk igazságot tenni, majd elrendezik a céggel egymás között".

Szeretném, ha személyesen is bemutathatnám a bérletszelvényt, az igazolványomat ill. az igazolványtokom, amely nem tetszett munkatársuknak, miközben kollégái általában dícsérni szokták, mennyire jól átlátható. Örülnék, ha pereskedésre nem kerülne sor, de felhívnám a figyelmet arra: tanúim és bizonyítékaim vannak arra, hogy NAPI RENDSZERESSÉGGEL veszem igénybe az 1-es vonalon szolgáltatásukat, átlagosan napi 3 ellenőrzéssel -személyvonatokon Tatabányán személyzetcsere van, így ekkor egy irányban adódik két ellenőrzés vagy még több-. Azt, hogy én nem vagyok együttműködő nehéz lesz bizonyítani, miközben évekre visszamenőleg be tudom mutatni a bérletszelvényeket, a pótjegyeket, a pót- és helyjegyeket, valamint számtalan bizonyított utazásom -vizsgán való megjelenés; olyan tanórák, melyeken listát vezetnek a megjelenésről- fel tudom hozni az ellenem ért váddal szemben.

Remélem az eset súlyosságát megértik és ahelyett, hogy tőlem követelnek kártérítés helyett munkatársuk munkavégzését fogják jobban ellenőrizni, esetleg ha erre alkalmatlan akkor más munkakörben feladatot adni számára.

Erre végre kaptam egy rövid és egyértelmű választ augusztus 17-én, csak épp dolgoztam aznap és másnap egész nap. 19-én nem volt időm postára szaladgálni, 20-án ünnep, 21-én hajnalban indultunk tíz napra Prágába - vonattal.

Köszönettel vettük ismételt megkeresését, melynek kivizsgálásához és elbírálásához kérjük, hogy iktatószámunkra hivatkozva a kézhezvételtől számított 15 napon belül az érvényes diákigazolvány és az utazáshoz használt tanulóbérlet másolatát az alábbi címre megküldeni szíveskedjék:

MÁV ZRt. Személyszállítási Üzletág, Központi Ügyfélszolgálat 1426. Budapest Pf: 56.

Amennyiben lehetősége van szkennelésre, úgy az elektronikus másolat is megfelelő, melyet a lábjegyzetben található e-mail címünkre várunk.

Közreműködését előre is köszönjük.

Augusztus 20-án jobb híján emailben küldtem el az igazolványokat és a bérletet, igaz szkennelés helyett digitális fényképpel megörökítve mindent küldtem el a társaságnak. Levelemben a későbbi személyes bemutatást is felajánlottam, mivel a postai ajánlott levél feladásáért sem fizettem volna ki feleslegesen néhány száz forintot. Szeptember 11-én az alábbi válasz érkezett:

Köszönettel vettük Ügyfélszolgálatunkhoz küldött ismételt megkeresését. A beküldött dokumentumokat megvizsgáltuk és engedje meg, hogy azzal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

 

A levelében leírtakra és a megküldött fénymásolatokra tekintettel különleges méltányosságból – amely a jövőben további hivatkozási alapot nem képezhet – a 001/172973 számú utasleadási lapon felszámított 140400 Ft-ot töröltük. Az ügyben Önnek további tennivalója nincs, az adminisztrációs feladatokat központunk elvégzi.

 

Köszönjük megkeresését, és reméljük a jövőben elégedett utasaink között üdvözölhetjük.

 

Megkésett válaszunkért szíves elnézését kérjük.

 

Az ügy itt lezárva, más dolog, hogy a DACIA napi botrányai kimerítik az embert, a helyjegyes utast leteszi a vonatról a kaller Kelenföldön, mert jogosan reklamálni mert, az első osztályon a legtöbbnél MÉG ÁLLNI SEM LEHET, 150 embert összezsúfolnak inkább a 60 ülőhelyes kocsiba - embertelen. A 9:10-es Semmelweis Ignác EC-vel megy napi rendszerességgel a DACIA, de pótjegykötelesek a sörszagú koszos nem IC kocsik is.

Ha a DACIA-s utazástól elállnék van Intercity Győrig (Szombathelyig illetve Sopronig; Savaria illetve Ciklámen néven), melynek ha az elejébe ülök 350-be kerül a kedvezményes pót- és helyjegy (GySEV-es kocsik, bár hónapok óta a soproni 1. osztályú kocsi MÁV-os) ha a hátába akkor 520-ba a nem kedvezményes. Egymást követő két nap, két különböző pénztárosnál vettem volna a GySEV-es félbe 350-éert kiegészítő jegyet a bérlet mellé, mindkét esetben 520-as jegyet kaptam. Mellesleg a pótjegy miért szükséges a DACIA minősíthetetlen kocsijaira? Tavalyi féléveben legalább 10-szer utaztam le a Semmelweis-szel pótjegy nélkül a DACIA valamelyik kocsijában ülve. Mégis mi lenne ezekben a komfort, a szolgáltatás? A heti három reggelit kárpótolhatná egy 9:10-es indulásnál, de nem, fizessek a semmire, miközben két nap alatt majd' 400-zal lenyúlt a MÁV ugyanazon szolgáltatásért.

Decemberben menetrendváltástól megszűnik a DACIA. Mégis mire fizetjük a bérletet? A legkihasználtabb és idén legelb....tt vonatot megszüntetik, csak Railjet-ek lesznek. Miért nem tudnak kiadni bérletet ezekre? Pl. a DACIA helyett utaznánk az IC-vel, de ha azzal utazunk heti három reggel, akkor 12x350-be kerül jobb esetben ugyanaz az út eggyel több (tatabányai) megállással. A bérlet árának a fele, azaz 50%-os áremelés lenne nekünk ugyanaz a szolgáltatás, mint ami tavaly (tavaly a DACIA ÖBB-s kocsikkal ment elöl és hátul volt EGY darab román kocsi; most román kocsik lennének, de nem érkeznek meg így három kocsira lévő embertömeg utazik egy kocsira korlátozva egy bécsi ELSŐ vonaton).

A pénztárakban egyre értetlenebbek ülnek. Salgótarjánba utaztam volna, de a legelső busz későn indul, marad a vonat. Keleti pu. pénztár reggel 5-kor:

- Jó reggelt! Egy diákot kérnék egyesített bérlethez Hatvanig és egy Hatvan-Salgótarján diákot, valamint egy Keleti pu.-Salgótarján 90%-os jegyet. Kérdés minden nélkül kiadná egyben a részemre is. Elismételtem, felháborodott. Ismét elmondtam hozzátéve, hogy mivel átszállok Hatvanban, kérhetem így szabályszerűen, különben is a kétszeres menetidőre miért kellene többet fizetnem? (Busz 120-at számol, ők 140km-t - busszal 1:45 alatt lehet leérni, pl. másfél óra alatt; míg vonattal minimum, azaz késés nélkül 2:43).

Előtte egy nappal Kál-Kápolna - Erdőtelek esetében ugyanezt játszotta el ugyanaz a pénztáros, akkor is felháborodott. Nem érti, miért lenne úgy drágább. Mondtam neki, hogy nézze meg és jöjjön rá magától...

4 vásárlásból háromszor többet fizettem a MÁV-nak, negyedik alkalommal meg csak a vitatkozásom miatt nem. Miért néznek hülyének?

Közlekedésguru

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr611396235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.09.21. 18:36:37

Az etnikai alapot bár nem vagyok egyetlen kisebbség tagja sem azért említem meg, mert barnább a bőröm a megszokottnál. Többször néztek már a nagyobbik kisebbséginek, de semmi közöm hozzájuk.

Viszont felháborít, hogy ok nélkül bárkibe is beleköt egy kalauz és az eddigi levelezésekből csak a pótdíj elengedését tudom elérni. Egy olyan sor sincs egyetlen válaszlevelükben sem, hogy az említett kollégát figyelmeztették, hogy ok nélkül ne hívjon rendőrt például, mert legközelebb kifizettetik vele az intézkedés díját vagy valami. Gondolom arról sem értesítik, hogy nem sikerült velem pótdíjat fizettetnie az érvényes bérletem mellé kapott büntetése miatt.

Ez valahol elszomorít, mert bármikor találkozhatok újra az említett tudatlan kalauzukkal.

Puncskocka 2009.09.21. 18:51:16

@Közlekedésguru: pont arra részre akartam reagálni, hogy a kaller még azóta is azon a vonalon van valószínűleg és továbbra is "jól" végzi a munkáját! Nem ártana egy minőség-ellenőrzés (próbavásárlás) a MÁV-nál.

petya.bacsi 2009.09.21. 19:29:04

@Sherrer: elég sok helyen ráférne a cégre egy-egy próbavásárlás. A legtöbb esetben, mikor számlát kérek, van, hogy gőze nincs a pénztárosnak, hogy kell kiadni egy számlát. Viszont találkoztam nagyon pozitív példával az elmúlt hetekben: odaadom a jegyeket, visszakérdez a pénztáros, hogy írhatom egy számlára, vagy külön-külön számlára kéri. Ez ledöbbentett: semmi pofarángatás, anyázás, csapkodás. Tehát azért ilyen is, ritkán, de akad.

Adani 2009.09.21. 20:37:31

Volt mikor a pénztáros váltig állította, h az IC nem áll meg Mezőberényben ezért ne vegyek rá jegyet, hiába mondtam, h higgye el megáll ott minden megáll és már sokszor szálltam ott le. De végül csak kiadta. És meg is állt.

Olyan is volt mikor rossz jegyet adott a pénztáros, 33%- os helyett 50%-ost pedig direkt mondtam, h 33-as kell, de a kaller szerencsére nem büntetett meg. Mondta, h Hatvanig ő viszi a vonatot addig nem lesz baj, de Hatvanba vegyek jegyet tovább Gödöllőig, biztos, ami biztos. Vettem. Azt is mondta, h nem nyúl bele mert megtehetné, h kijavítja de az +500 ft lenne. Vannak még rendes kalauzok is, és a tanulság, mindig nézd meg a pénztárnál mit kapsz, mert érhetnek meglepetések. Én is mindig megszoktam ,de akkor mikor rossz jegyet kaptam akkor vmiért nem tettem meg.

Amúgy 2 hete Gödöllőn is alkotott a pénztáros. Monodm ,h 33%-os jegy Mezőberényig Hatvan-Szolnokon keresztül +IC jegy a Körös IC-re amire Szolnokon szállnék fel. Végül megszülte a jegyet nagy nehezen, nézem gyanús itt vmi. Kiadta Bp-n keresztül. Visszaadom ,h nem úgy van az Hatvan felé megyek, mert úgy rövidebb és olcsóbb. Ja bocs, kiadjam egint de még mindig gyanús 2000-essel fizettem meg 200-assal és cska a 2000-est vette el ez pedig gyanús.
Nézem 50%-os. Mondom megint nem jó 33%-os kell.
Nem diák? Nem 33%-os. Akkor végre kiadta a 33%-os jegyet én meg a 2200ft-ot és szállhattam fel a Flirtre. Nekem nagyon tetszik a Flirt egy élmény a többi vonathoz képest, amivel utaznom kell mire Berénybe érek, kár ,h a 120-ason nem jár.

Budafoki 2009.09.22. 16:20:29

Nem kérheti úgy a levélíró a vonatjegyet, ahogy szeretné (Hatvanig BKSZ-kiegészítőt és onnan másik jegyet), mert - a saját bevallása szerint - az utazása Budapesten kezdődik és Salgótarjánban ér véget. Erre a viszonylatra nem lehet a BKSZ-kedvezményt igénybevenni. Az átszállástól függetlenül egy utazásnak minősül. Az átszállás nem jelenti új utazás megkezdését vagy útmegszakítást. (Ha útmegszakítással utazik, igénybe veheti a BKSZ-kedvezményt, de akkor Hatvanban záradékoltatni kell a menetjegyet, és nem a következő vonattal utazik tovább, ami miatt ez útmegszakítás és nem sima átszállás.)

Ez ugyanaz a cselezés, mint hogy nemzetközi utazáskor a határig igénybe szeretnék venni a belföldi kedvezményt és csak a határtól venni a nemzetközi jegyet. Jogilag nem éri meg a dolog, mert egy utazás addig az állomásig tart, ameddig a jegy érvényes. Így az utas nem várhatja el, hogy pl. várják meg a csatlakozó vonattal az ő késő vonatát, ha nincs egy jegye a teljes útra. A két külön jegy nem bizonyítja, hogy ő átszálló utas, csak azt, hogy valamikor tovább kíván utazni, így elveszti a csatlakozáshoz fűződő jogait (megvárják, illetve ha nem, akkor visszaút, továbbutazás kerülő útirányon, kártérítés).

Ákibard! 2009.09.22. 18:21:31

@Budafoki:
"Az átszállástól függetlenül egy utazásnak minősül. Az átszállás nem jelenti új utazás megkezdését vagy útmegszakítást. "

Ez így ebben a formában nem igaz.

Amennyiben az utas azonos vonaton vagy azonos vonatszámmal folytatja útját, akkor egy utazásnak minősül. Például Hatvanban leszáll 10 mp-re majd ugyanarra a vonatra száll vissza, amely azonos vonatszámban közlekedik tovább, akkor az nem útmegszakítás, éa utazását sem fejezte be. Ebben az esetben nem játszható meg a Hatvanig BKSZ kieg, majd onnan pl. Füzesabonyig rendes jegy.

Ellenben ha Hatvan állomáson leszáll, majd az egy órával későbbi vonattal utazik tovább Füzesabonyba, akkor szabályos a Hatvanig BKSZ kiegészítővel, majd onnan sima jeggyel utazás.

Ugyanez vonatkozik arra is, ha nem bksz kiegészítője van hanem két sima jegye.

Budafoki 2009.09.23. 09:06:11

@Ákibard!:
Szerintem én is pont ezt írtam. (Vagy csak akartam?)

Igen, ha az 1 órával későbbivel utazik tovább (és van másik jegye), akkor szabályos a BKSZ-kiegészítő. De a levélíró azt állítja, hogy Salgótarján az úticélja (Hatvanban nem volt dolga), és ő maga is az átszállás kifejezést használta. Semmi nem utal arra, hogy nem a következő vonattal folytatta az útját (vagyis hogy dolga van Hatvanban és emiatt ez két utazásnak minősül).

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.09.24. 16:12:24

@Budafoki: Ha nem ugyanazon a vonatszámon utazom tovább, akkor jogosan kérhetem bksz-hez a jegyet. Nem cselezem, ismerem a szabályzatot, vizsgáztam is belőle (közlekedésmérnöki szakon).

Ugyanúgy jogosan kérem úgy a jegyem Erdőtelekig, hogy Keleti pu. - Kál-Kápolna és Kál-Kápolna-Erdőtelek, mert másik vonattal megyek tovább: a 100+10 km-es jegy meg olcsóbb, mint a 120km-es, igaz nem sokkal.

350 helyetti 540-es pót-és helyjegy (kedvezményest kérek a soproni vonatgélbe, de a szombathelyi félbe adja kedvezmény nélkül) is viszonylag csekély összeg, de bosszantó.

Sok kicsi sokra megy...