MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Klotyó és légkondi nélkül is IC az IC

2009. augusztus 05. - georgejr

A KVARNER IC-n előbb nem ment a légkondi, majd a szakik egy totál selejtes takarítatlan kocsira cserélték le, ahol se világítás, se klíma, se klotyó nem volt. Megaszánalmas.... És ezért fizess pótdíjat, mivel ez plusz, komfort szolgáltatás, már ha van...

 

Budapest-Keletiből Keszthelyre utaztam 2009. aug. 1-én a KVARNER IC- vel Balatonszetgyörgyön történő átszállással. Indulás előtt az utasok jelezték a kallernek, hogy az IC  első-osztályú kocsiban a légkondi nem működik. Jött azonnal két hozzáértő műszaki szakember, akik rádión kértek ugyan segítséget a légkondi beindításához, de az csak nem indult be. Szintén rádión közölték a szerelőkkel, hogy ez a kocsi már tegnap este is dög meleg volt. Ezután jött az intézkedés: utasok leszállni az elő-osztályú kocsiból, mert kisorozzák ezt a kocsit.
Ekkor még nem tudták, hogy lesz-e pótolva a kisorozott kocsi.  Csoda történt, mert találtak egy szintén első-osztályú kocsit, melybe vissza szállították az utasokat, elindították a légkondit és indult a vonat 45 perc késéssel. Indulás után még a Keleti pu. területén elment a világítás, leállt a kondi a belső ajtók nem működtek. 
A kocsiban mindkét WC használhatatlan volt és takarítatlan. Balatonszentgyörgyig műszaki személyzet meg sem kísérelte a kocsi javítását. A vonat Balatonszentgyörgy állomásra kb 45-50 perc késéssel érkezett és természetesen a csatlakozó vonat Keszthely felé elment, nem várta meg az IC-t. Az állomáson  udavariasan köszöntötték az utasokat, akik részére büfé , étterem nem állt rendelkezésére, a következő vonat, mely Bp-Délitől-Keszthelyig közlekedett csak 10-15 percet késett. Több mint 4,5 óra volt az utazás Keszthelyig. Jól van ez így?

Üdv. utas

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr441289773

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: where to buy pheromones for women 2017.12.22. 18:35:20

Nők, az egyéjszakás kalandokról - Online Szexshop

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ákibard! 2009.08.05. 12:23:55

Ilyen esetben a pótjegy díja egyben visszajár, így nem értem a bevezető fricskázást, de ez biztosan jó így...

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.08.05. 13:12:49

igazából a miértet nem értem: ha nincs megfelelő kocsi miért pótolják egy rosszabbal?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.08.05. 13:26:07

Amikor besorozták még az volt a jobb :) Amúgy a képen nem is tűnik annyira vészesnek a WC állapota, mint amilyen szokott lenni néha a régebbi kocsikon.

U.I. Valamit csinálj lécci az oldallal, mert betöltéskor valami jinsonathemes.com oldallal foglalkozik hosszú ideig, ahelyett, hogy a te oldaladat tölteni. Köszi.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.08.05. 13:43:40

Hamarosan lesz megoldás, az Orangeways tervezi, hogy járatokat indítanak Keszthely felé is.

Karnamantra 2009.08.05. 14:11:44

Kétfarkú Kutya Párt? Nem is lenne rossz, ha kicsit szélesebben osztogatnák a kritikáikat. Hatásosnak tűnik.

Dorsz 2009.08.05. 14:18:27

Jó az a matrica. :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.05. 14:30:41

Egyáltalán miért van olyan, h IC-pótdíj?

pat bateman 2009.08.05. 14:43:56

sokszor fel akartam vetni, hogy lehetne egy számlálót bevezetni. mennyit késik a MÁV mondjuk 2009.09.01-től... szorgosan beírnák ez ide kommentelők (vagy mailben küldenék el a blog tulajának), hogy "ekkor és ekkor ezzel a vonattal utaztam és végül a hivatalos menetidőhöz képest mennyit késtem". szép kis kimutatást lehetne produkálni. jó nagy számokhoz jutnánk, beszédes lenne asszem... ocsmány és balkáni amit itthon vasúti tömegközlekedésnek hívnak!

jog-ász 2009.08.05. 15:33:47

tudatosan le kell épiteni a mávot, hogy aki még utazna is vonattal(mert szereti a vonatozást) az is elhányja magát és kocsival meg volánnal menjen.

2009.08.05. 15:46:01

a gyermekemmel Bp kellett járnunk sokáig vidékről kontrollra. Sokáig IC-vel jártunk, mert belvárosban áll meg, korán kellett indulni, így a kimaradt alvást a vonaton tudtuk pótolni, megreggelizni is lehetett. Kényelmes volt. Aztán egyre romlott a minőség, késés nem nagyon volt, de a kocsik egyre elhasználtabbak, az igénytelenség kezd meglátszani, az étkezés és az étkezőkocsi színvonala egyre rosszabb, és ami a legjobban zavart, az, hogy az étkező kocsi és a 2. osztály közé rakták mindig a dohányzót. Nem igazán értem miért. Útálom a füstöt, se evés előtt se evés után nem esik jól átsétálni rajta, a gyermekem meg úgy ment át, hogy vett egy nagy levegőt és átrohant, legalábbis ameddig bírt. Soha nem tudtam megérteni, miért nem a vonat végére rakják. Valaki tud rá magyarázatot? Logisztika?
Nem tudja valaki, hogy van-e panaszkönyv a MÁV-nál, bár szerintem marha rossz kifejezés ez, hogy panaszkönyv, mert nem panaszkodni akartam sosem, nem akartam senkire ráhúzni a megrovást, egyszerűen csak egy visszajelzés szeretne lenni, hogy mi hogy látjuk, akik kifizetik és igénybeveszik a szolgáltatást. Egy rendszer működéséről ha nincs visszajelzés, akkor nem értem mi alapján történnek változtatások. Lehet pozitív a visszajelzés is. Mi pl a fiammal írtunk már be "panaszkönyvbe" többször olyat, hogy xy eladó, pincér kedves aranyos, segítőkész stb volt. A pozitiv visszajelzés meg megerősít, hogy jól csinálja a dolgát. Az utánam jövővel meg még kedvesebb lesz. És nekem semmibe sem került.

pat bateman 2009.08.05. 15:47:38

@jog-ász:
ez nagyon nagy ötlet. elvileg a villamos üzemű tömegközelekedésé lenne a jövő, nem? elég csak arra gondolni, hogy a vonattal közlekedni jóval környezetbarátabb mint a kipufogógázt okádó buszokkal, autókkal...

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2009.08.05. 15:51:37

Nem járunk mávval ennyi...
Basszus olcsóbb ha dizelt tolom a kocsiba, mintha vonatoznék. Sőt egy-két órát is sporolók.

pat bateman 2009.08.05. 15:55:39

szerintem jó és kényelmes utazási lehetőség lenne a vonat, de egyszerűen már egy 30 perces várakozással kalkuláló azonos állomáson történő átszállást sem lehet megkockáztatni. a vonatok nem várják be egymást, az utas meg szop...

2009.08.05. 15:58:50

Már egyszer próbáltam 2,5 órán keresztül 40 fokban nem működő kondi miatt visszakérni az IC pótjegy árát. A pénztárban azzal hajtottak el, hogy ehhez a kalauznak kellett volna jegyzőkönyvet kiállítania, hogy tényleg nem működött. Amit magától kocsinyi utas részére eszében sem volt kiállítani, az utas meg honnan tudta volna, hogy ilyen kell? :)

Az egy dolog, hogy az európai színvonal (tiszta, melegben kondi) felár nélkül se ártana (lásd a fasza kis motorvonatokat, az egyértelmű pluszpont), de hogy ilyen kicsinyes szarságokkal oldják meg...

2009.08.05. 16:01:54

szóval javaslom mindenkinek, hogy kérjen jegyzőkönyvet ilyen esetben! Legalább poénnak jó :)

mammamma 2009.08.05. 16:02:01

@dimitrisz: hogy jön ide a logisztika?

2009.08.05. 16:09:25

@mammamma: arra gondoltam, hogy hátha van valami logikus magyarázat, talán, amikor visszafordítják a vonatokat így könnyebb átrendezni... kerestem okot, nem akartam elhinni hogy ennyire igénytelenek akik szervezik az utazást és akik "élvezik" az utazást

mammamma 2009.08.05. 16:12:34

@dimitrisz: csak azért, mert a logisztika nem egészen ezzel foglalkozik... de így már értem :)

hufnagel@citromail.hu 2009.08.05. 17:38:37

A MÁV már évek óta egy rakás sz@r, most ugyanez zajlik a BKV esetében.
Szándékos, felülről vezérelt lerohasztás, hozzá s végkielégítési milliók, semmire sem költeni de eladni mindent, MÁV vezetőknek millás fizuk, aztán mehet a jónép kocsival, taxival, stoppal, vagy ahogyan akar.
Ha már Kókáéknak nem sikerült a szárnyvonalak totális leépítése, a koszos, romos, 50 éves vagonok majdcsak elriasszák a még kitartó utazóközönséget
és akkor lehet ezerrel mutogatni, hogy emberek, mennyire üresen mennek a vonatok. A múltkoriban a töltés mellett bicajoztam .. és mit látok? Jön a vonat ..... egy mozdony és egy kocsi. Na persze átleátszó volt a kocsi. És ez a "vonat" óránként jött-ment Kiskunfélegyháza és (nemtommelyikváros) a másik véglet között.
Olcsóbb és jobb lenne, ha hajtányt lehetne bérelni az állomásokon.

Netuddki. 2009.08.05. 17:53:18

Már sokszor volt:
adó -> MÁV -> pártkassza
MÁV != szolgáltatás

Micimacko 2009.08.05. 18:04:12

@Ákibard!: igen, visszajár, csak a MÁV-nak is van erre stratégiája, miszerint összeköti ezeket az IC-ket tehát jön Kassáról, átmegy Miskolcon, Pesten és valahol Dél-Dunántúlon landol. A múltkor nekem történestesen azért nem adták vissza az IC pótjegy árát, mert őszerintük a késést még külföldön szedte össze a vonat és arról a MÁV nem tehet. Szóval tudnak ám ezek érvelni!!!

Hattori_Hanzo 2009.08.05. 19:19:08

Az h az IC-pótjegy visszajár, csak vakítás. Csupán jól hangzik. 3 éve a Balatonról jöttem fel IC-vel (szerettem használni, akkor még tényleg jobb volt), és kb egy jó 60-assal ért be a Délibe, egyértelműen a MÁV hibájából, ezt most nem részletezném. Amúgy az apróbetűsben az is benne van h csak akkor jár vissza a pótjegy ára ha a MÁV hibázott, tehát pl ha vihar miatt késik akk nem fizetnek, ez rendben is van.
Tehát utasok oda a pénztárhoz, pótjegy-árat próbál teljesen jogosan visszakérni, emiatt veszekedés, majd később már mikor tényleg kezdett forrósodni a hangulat, a faszi aki az üveg mögött állt, egyszerűen behúzta a függönyt és ennyi. Hát erre kibaszottul kiakadtam, nem csodálkoztam volna ha tönkretesznek az ott lévő utasok valamit, persze nem tettük, végülis párszáz forint de akkoris. Nem vagyok egy hirtelenharagú valaki, de amikor így megszopatják az embert az nagyon kiakasztó.
Mert végülis miért fizet az ember extra pénzt az IC-ért? Elvileg gyorsabb kényelmesebb jobb. Deha sokkkal lassabb, esetleg megsülsz a 40 fokban és szarabb, akkor nem teljesítették azt a szolgáltatást amiért én fizettem plusszban, tehát kérem vissza a pénzt. De persze ez nem így működik.

Ennyi a MÁV. Tavalytól már Busszal megyek le ha úgy adódik, pedig a vonat sokkal kényelmesebb, jobban szeretem, dehát csatlakozás nincs, ésatöbbi szarság...
Egyre rosszabb lesz. Ha egyszer megdöglik és elássák akk legalább lesz pénz a BKV-t foltozni:)

qwertasd 2009.08.05. 21:20:43

Nini, mi is ezzel a vonattal utaztunk aug. 1-én, 6:05 perc helyett 6:45-es indulással. Mi Balatonlelléig vettük igénybe a MÁV eme csúcsszolgáltatását, 30-40+ perc késéssel érkeztünk.
Volt cirkusz más miatt is.
Nálunk azzal kezdődött a történet, hogy interneten rendeltünk meg barátnőmmel két menetjegyet, pótjeggyel, mindent a szokásos módon csináltunk, ahogy mindig is szoktuk. Írta a weboldal, hogy sikerült lefoglalni a pótjegyet, rögtön fizettünk is bankkártyával, minden rendben volt látszólag, mégis elkövettünk egy hibát, nem ellenőriztük le a kifizetett összeget (tényleg gyorsan intéztük, sokadszor rendeltünk így menet és pótjegyet IC-re), ugyanis a fizetéskor már nem volt benne a rendelésben a pótjegy, a jegy vásárlása közben valahol nyoma veszett, mindkettőnké. (Nem, nem nyomtunk rosszat, utólag is megnéztem, elolvastam a súgó szövegeket, mindent jól csináltunk. )
Másnap reggel kényelmesen 10-15 perccel a vonat indulása előtt bepötyögtük a jegyautomatába a rendelés számát, és kaptunk is jegyet, de csak kettőt, menetjegyeket. Néztünk egymásra, hogy mi is történt, és hogyan tovább. Leszaladtam a jegypénztárhoz, gondoltam gyorsan veszek pótjegyet. Minden pénztárnál hosszú sor állt, de beálltam az egyikbe. Neccesen, de elérhetőnek tűnt, ám pár perc után felhagytam a próbálkozással, mert lassan haladtak a sorok, többen is reklamáltak valami miatt - nem igazán foglalkoztam a dologgal-, végül úgy döntöttünk hogy megkérdezzük a kalauzt, hogy ilyenkor mi a teendő. (Nemzetközi) IC járatnál számomra szokatlan - masszív alkoholista, eltorzult arc, zsírtól elsárgult szakáll és arcszőrzet - kinézetű (nem fikázásból, semmi közöm hozzá, csak leírás) kalauz urat találtunk a vonat mellett. Kb. 2-3 perccel a menetrend szerinti indulás előtt azt mondta, hogy vehetünk jegyet nála a vonaton 400Ft pótjegy + 500 Ft pótdíj fejében / fő.
Nem szólt, hogy késhet az indulás. Nem feltételezek rosszat ex-has, remélem nem tudott még a problémáról, ami miatt jócskán késve indult csak a szerelvény.
Felültünk hát, és vártunk 45 percet az indulásra.
Az eredeti postban leírtakról csak most olvasva értesültem, mi légkondis kocsiba ültünk be, nem tapasztaltunk az egészből semmit, csak hogy nem indul a gépezet, persze ha bemondták volna, hogy kocsit cserélnek, és több 10 perces késéssel indulunk, akkor vehettem volna (mint később kiderül, nem olyan biztos ez) nyugodtan pótjegyet. Elindultunk végre, és már valahol Siófok környékén járhattunk, mikor jött a kalauz, szóltam is, hogy szeretnénk pótjegyet vásárolni, mire neki is látott a jegyet kiállítani, már majdnem megtörtént a csere, de ekkor két felzaklatott személy berontott a fülkébe. A kalauzzal üvöltöztek (látszólag nem első ízben tették), hogy nehogy velük (velünk) is kifizettesse a pótjegyet + a pótdíjat. Az volt a két panaszos utas baja (úgy tűnt, nem együtt vannak, csak az úriember pártfogásába vette a pórul járt hölgyet), hogy elmondásuk szerint a pénztáros a Keletiben megtagadta, hogy pótjegyet adjon a szóbanforgó IC-re. Fenyegetőzött mind a két oldal, főleg a két utas, akik nem érezték jogosnak, hogy a hölgynek pótdíjat kellett fizetnie, miközben nem tudott a pénztárban "normál pótjegyet" venni. Kérésükre a kalauz nem volt hajlandó jegyzőkönyvet felvenni a dologról, visszafizetni sem volt hajlandó a pótjegyet, panaszkönyv (utazók könyve) is szóbakerült, de az se került elő (nem tudom, kell legyen-e ilyen a kalauznál, vonaton). Arról is szó volt, hogy a kalauz előtte felhívta már a feletteseit, elmondta a sztorit, de azt mondták neki, hogy végezze a dolgát, ahogy elő van írva, nem fizetheti vissza a jegyet, és másokkal is váltassa ki a pótjegyet. Már rendőrség is szóbakerült, mindegy. Én megértem mindkét felet, az utas igazságtalannak érezte a dolgot, a kalauz pedig értetlenül állt afelett, hogy nem kapott pótjegyet az utas. Igazából én is, ugyanakkor eszembe jutott, hogy mi hogy jártunk az interneten vásárolt jegyekkel, Talán lehet összefüggés? Mikor csillapodtak a kedélyek, és elmentek a panaszkodó utasok, ezirányú intelmük ellenére kifizettük a jegyet pótdíjjal együtt (össz. 1800HUF), a kalauz bíztatott minket, hogy írjunk a panaszkönyvbe a célállomáson, valamint zavarodottan mentegetőzött nekünk, látszott, hogy remeg az idegességtől ő is, és nem volt ínyére az előbbi vita. Még mielőtt kifizettük a jegyet, megkérdeztem, hogy vissza tudjuk-e váltani majd a jegyet a késés miatt, valamint hogy a pótdíj vajon visszajár-e. Kitért a válasz elől, azt mondta, ő ezt nem tudja, a pénztáros majd tudni fogja. A választ elég érdekesnek találtam, de épp akkor már nem érdekelt az egész hercehurca.
Miután a kalauz elment, beszélgettünk párommal, és én inkább a kalauznak adtam igazat, nehezemre esett elhinni, hogy nem adtak a Keletiben a hölgynek pótjegyet, arra gondoltam, hogy csak valami félreértés lehetett, pl. hogy helyjegyet szeretett volna váltani, amit a pénztáros érthető okok miatt nem tudott teljesítani, és talán nem tájékoztatta megfelelően, hogy pótjegyet ennek ellenére belföldre is váltania kell vagy egyszerűen csak félreértették egymást. ( Ez a véleményem később megváltozot. )

Megérkeztünk Lellére, eszünkbe is jutott, hogy megérdeklődjük, hogy visszajár-e a jegy ára. A pénztárnál sor fogadott, többen próbálták visszavetetni a jegyüket, de mindenkit elhajtott a pénztáros azzal az indoklással meglehetősen flegma, bicskanyigotagó stílusban, hogy ő nem adja vissza, mert "ő még sosem váltott vissza pótjegyet" (talán szerencsésebb lett volna azt mondani, hogy elnézést kérünk a késésért, de csak helyjegyet váltunk vissza, nemzetközi járatokon még azt sem). Mivel a szabályokat minden esetre, fejből nem tudom, s a kalauz sem tudott érdemi infóval szolgálni, a szópárbaj közepette kértem, hogy legyen szives, adja ide az utazási feltételeket, a válasz az volt még flegmább stílusban, hogy van valahol dehát "most ő ezt nem fogja nekem előkeresni". Ekkor már kezdett az én agyam is eldurranni, ennek ellenére higgadtan kértem, hogy akkor írjunk róla egy jegyzőkönyvet vagy szeretném a panaszkönyvet. Elutasító választ kaptam. Úgy gondolom, ez igen komoly mulasztás.
Aztán jött egy újabb fordulat, az utasok közül többen letámadták a pénztárost, hogy ők azért kérik vissza a pótjegy + pótdíj árát, mert a Keletiben nem tudtak pótjegyet venni, mert a pénztáros megtagadta a pótjegy kiadását. Kb 4-en lehettek, akik így jártak és reklamáltak, csak a Balatonlellén leszállók közül. Ezen felkaptam én is a fejem, hogy mi a fene történt, nem csak egy ember járt így, hanem valószínűleg sokan, nem félreértésről van szó, és talán az én esetemnek is köze van hozzá. Nem hatotta meg a pénztárost, fel se fogta a panaszt, de legalábbis nem akarta, kár volt belé a szó. Jegyzőkönyvet nem írtunk, igazolást nem adott a késésről, panaszkönyvet nem adta ide. Nem erőlködtem, eljöttünk, nehogy a végén elveszítsem maradék türelmemet. Leültem egy padra, és felhívtam a MÁV direkt ügyfélszolgálatot, ahol röpke 15 percben elmondtam a problémáim, és panaszt tettem több dolog ellen is. Az udvarias és kulturált ügyfélszolgálatos hölgy elmondta, hogy azért nem adták vissza a pótjegy árát a késés ellenére, mert nemzetközi járatról van szó, és kérdésemre elmondta azt is, hogy ez szerepel is az utazási feltételekben. Ezt a tájékoztatást elfogadtam, kicsit meg is nyugodtam, bár előtte sem az volt a bajom, hogy ki kellett fizetnem a pótjegyet + pótdíjat vagy nem fizették azt vissza. Jogosnak tartom mindkettőt, csak az elfuserált internetes jegyvásárlás és a késés (ami szerintem a MÁV hibájából történt a belföldi kiindulási állomáson, nemzetközi járat ide vagy oda) miatt sántít egy picit a dolog, de mindegy. Ami viszont panaszra ad okot szerintem:
- a kalauz nem tud megfelelő tájékoztatást adni
- a pénztáros alpári módon kommunikál, pedig nem úgy álltunk hozzá, hogy "na ide a pénzt kisanyám".
- ő sem ad megfelelő tájékoztatást, az utazási feltételeket nem bocsátja rendelkezésemre kérésre, ill. nem mondja meg, hogy az állomáson hol található kifüggesztve (elvileg kellene, gyak. én nem láttam)
- "panaszkönyvet" nem adja ide, igazolást, jegyzőkönyvet nem ír az esetről, ha esetleg nem az ő dolga lenne, erről sem tájékoztat
- pótjegy vásárlással kapcsolatos mizéria

Panaszaimmal az ügyfélszolgálatos hölgy is egyetértett és furcsálta a történteket, megigérte, hogy kivizsgálják az ügyet, és az eredményről választ kapok, felvette az adataim.

Azt még mindig nem értem, hogy mi volt a gond az internetes rendelésemmel, valamint hogy a fenébe nem kaptak pótjegyet sokan a Keleti pénztáránál, és ezt a problémát miért nem lehetett normális módon elintézni, hogy ne érezze megint átverve, leszarva magát a sok utas, és ne mérgesen távozzon a vonatról.
Slusszpoén a vasárnap esti hazaútra, hogy 25 perces késéssel indult a ~18:20-as gyors Lelléről, és 40-45 perc késéssel ért a Déli pályaudvarra.
Bocs, hogy hosszú lett.

vonat blog · http://szazvasutat.blog.hu 2009.08.05. 21:44:33

A fenti történetek hajmeresztőek. Műszaki hibák, késések, zavarok előfordulhatnak, de a szolgáltatást igénybe vevőnek ilyenkor joga van korrekt panaszkezelésre. Sőt, már az elején az IC kalauzának el kellett volna mondani az utasoknak, miért indul késve a vonat.
Az, hogy pótolták a hibás kocsit, de rossz volt az is, szomorú kép, szerencsétlen véletlenek halmozódása, de azért talán nem általános jelenség.
Az viszont nem tartható, hogy nemzetközi vonat késése esetén a belföldi pótjegyet nem adják vissza. Ez fogyasztóvédelmi szempontból szerintem aggályos, hiszen egyes vonalakon vegyesen járnak belföldi és nemzetközi IC-k, és az utat igazán nem érdekli, hogy a vonata melyik országban kezdett el késni.

@somewhat
Az viszont jogos, hogy igazolás kell a kalauztól, hogy nem ment a légkondi, különben nehéz lenne bizonyítani, hogy kinek jár visszatérítés. Munkáját komolyan vevő kalauz ezt magától értetődően kiadja az utasoknak. Kár, hogy te nem ilyennel találkoztál. Ez lenne az igazi feladat a vasútnál. A szolgáltatói szemlélet megkövetelése nem elsősorban pénzkérdés.

rickyramirez 2009.08.05. 22:14:55

@qwertasd:
A történet egy része szubjektív elemeket tartalmaz (a pénztáros nem megfelelően kommunikál, stb...), erre nehéz reagálni, hiszen ezt leellenőrizni lehetetlen, bár azt nem értem, hogy vélt vagy valós sérelem esetén miért kell valakinek az első útjába kerülő MÁV-alkalmazottba "belerúgni". Mert ez a legkönnyebb?
Az már viszont furcsa, hogy a jegyvizsgáló nem tudta azt mondani, hogy pótjegyet nem váltanak vissza (itt ugye erről a fajtáról volt szó), csak pót- és helyjegyet, így hát ne is érdeklődjenek a leszállás után, hiszen nincs értelme. Ekkor talán elkerülhető lett volna az állítólagosan alpári pénztárossal való találkozás is.
És végül itt van a meg nem vásárolt pótjegy esete is. Ez miért ad okot panaszra? Azt elég nehéz szerintem utólagosan ellenőrizni, hogy miért "tűnt el" a pótjegy a fizetés során. Ez furcsa, nehezen értelmezhető momentum, hiszen a rendszer kiírja, hogy milyen jegyeket választottunk ki, azokat törölni is lehet, és a fizetendő összeg is ennek megfelelő. Akármi is volt a baj, ki nem ellenőrizte, hogy milyen jegyeket vett, amelyet egyrészt a fizetett összegből lehetett volna megtudni, másrészt pedig a jegyátvételi kód alatt a gép is kiírja, hogy mely jegyek átvételére jogosít? Sem egyiket, sem másikat nem ellenőrizted, így aztán kellemetlen helyzetbe kerültél. Mivel pedig az indulás előtt idő már nem volt a pótjegyek helyszínen történő megvásárlására, így a jegyvizsgáló jogosan kérte az 1800 HUF-ot!

qwertasd 2009.08.05. 23:03:38

@rickyramirez:
Köszi az észrevételt, ám én nem rúgtam én bele senkibe sem. Igyekeztem részletesen és visszafogottan leírni a történteket.
Nekem is furcsa volt, hogy a jegykezelő nem tudott megfelelően tájékoztatni, ahogy írtam is. Ha a "furcsa" alatt azt érted, hogy kitaláltam, hát felőlem hidd azt. :)

"És végül itt van a meg nem vásárolt pótjegy esete is."
"És végül...", nagyvonalú ugrás, egyszerűsítése a dolognak. Nem csak (ill. főleg nem) az én meg nem vásárolt pótjegyemről volt szó.
Én is elismertem, hogy hibáztam, mikor nem ellenőriztem a vásárlásomat. Az internetes vásárlásnál az általam vélelmezett hiba miért ad okot a panaszra? Mondok egy példát. Ha teszem azt a pénztáros nem megfelelő jegyet ad neked, vagy rosszul ad vissza, akkor ő nem hibázott? Csakis te hibázol, ha nem veszed észre, mert nem ellenőrzöd azt, mert feltételezed, hogy jól végzi a munkáját? Mondhatod, hogy magamra vessek, de alapvetően akkor sem én, ill. nem csak én hibáztam, mégha az én érdekem is, és ha nem teszem, az én bajom. De írtam, elismertem, hogy figyelmetlen voltam, és egyszer sem reklamáltam az internetes jegyvásárlás miatt. Pedig úgy gondolom, rendeltetésszerűen és helyesen használtam a weboldalt.
Egyébként történetesen senior szoftverfejlesztő vagyok, úgy gondolom, minimum jeleznie kellett volna az alkalmazásnak, hogy időközben valami miatt mégsem úgy ment a pótjegy foglalása, ahogy kellett volna, hiba történt. Talán szoftverhiba történt, és a bejelentésem kapcsán észreveszik.

Azt is elismertem, hogy jogosnak tartom az 1800HUF-ot, sőt, neki adtam igazat.
Annak ellenére, hogy történetesen járhattam volna én is úgy, hogy nem kapok pótjegyet a pénztárnál sem, amit még mindig nem értek, és nem is hinném el, ha nem tapasztalom, vagy ha csak 1-2 ember panaszkodott volna erre.

vanek ur 2009.08.05. 23:17:57

@vonat blog: "Az viszont nem tartható, hogy nemzetközi vonat késése esetén a belföldi pótjegyet nem adják vissza. Ez fogyasztóvédelmi szempontból szerintem aggályos,"
Jogilag viszont abszolút védhető. A külföldi késés a MÁV szemszögéből nézve vis major, ami ellen semmit nem tud tenni, ezért felelőssé sem tehető érte.
Az viszont tényleg gáz, hogy sokfelé ezekkel az abszolút megbízhatatlan nemzetközi vonatokkal akarják a belföldi forgalamt bonyolítani. Bár biztos erre is van magyarázat, vélhetően az, hogy kizárólag nemzetközi vonetként tök üres lenne, mert ma már Budapestről csak Bécsbeéri meg vonattal menni, mindenhová máshová olcsóbb és gyorsabb a repülő.

halar 2009.08.06. 00:20:13

óóó, a kvaernerrel és a rijeka-budapest vonallal milyen szopásaim voltak minden egyes évben, óóóóóóóó.....
regény lehetne belőle.

de hát végülis figyi, kosztolányi esti kornéljában ugyanennyi volt a menetidő. és valszeg a szolgáltatás se volt jobb. akkor meg?

rickyramirez 2009.08.06. 12:28:11

@qwertasd:
Jogosnak tartottam az azzal kapcsolatos igényedet, hogy a jegyvizsgáló tudjon megfelelő tájékoztatást adni a visszatérítés (és bármilyen, a feladatkörébe tartozó) dologgal kapcsolatban.
Aztán: azt írtad, hogy panaszra ad okot a pótjegyvásárlással kapcsolatos mizéria. Ebből elsősorban az következik, hogy az internetes vásárlás állítólagos problémáira gondoltál, hiszen egyrészt az nem lehet panaszra okot adó dolog, hogy az indulás előtt tíz perccel már nincs idő megvenni a jegyet, hiszen időben kell kimenni, másrészt pedig hogy valakinek nem adtak a jegypénztárban jegyet, ezzel kapcsolatban nem neked kell reklamálni. Ez utóbbi egyébként számomra nehezen érthető, hiszen nem tudom elképzelni, hogy indoklás nélkül nem kapott jegyet a másik utas. Valószínű, hogy a pótjegyekre is van megállapítva maximális darabszám, és az elfogyhatott (hogy ezt miért nem mondták, ha nem mondták, nem tudhatom).
Viszont: ha jegypénztárnál történő vásárlás esetén a pénztáros rossz jegyet ad vagy rosszul ad vissza, akkor persze nem csak az utas hibázott, aki nem ellenőrizte le a dolgokat, de ő is! Aztán ha a távozás után visszamegy, és a pénztáros elismeri a tévedését, akkor lehet korrigálni (és ez el is várható), de ha nem, akkor nincs alapja panaszkodni, hiszen akkor már bárki bármit mondhat. Én is jártam egyébként még az internetes jegyvásárlási lehetőség előtt úgy, hogy egy kerékpár- és egy személyjegy helyett két személyjegyet kaptam a pénztáros tévedéséből, azonnal jeleztem, és a dolog el lett rendezve. Szóval ellenőrizni kell a dolgokat a vásárlás után.

qwertasd 2009.08.06. 12:40:45

@rickyramirez:
csűröd csavarod, de tényleg nem érted, hogy ha egy weboldalt rendeltetészerűen használok, mégis hibás lesz az eredmény, az panaszra ad okot? Függetlenül attól, hogy én ellenőriztem-e a végeredményt, és megszívtam-e vagy sem.


"másrészt pedig hogy valakinek nem adtak a jegypénztárban jegyet, ezzel kapcsolatban nem neked kell reklamálni."
Elnézést, legközelebb majd megkérdezlek előtte, mit hogyan kell. Másrészről nem azt mondtam hogy reklamáltam, mint ahogyan nem is tettem, hanem hogy panaszra ad okot, és kiváncsi vagyok a valódi okára.


"Valószínű, hogy a pótjegyekre is van megállapítva maximális darabszám, és az elfogyhatott (hogy ezt miért nem mondták, ha nem mondták, nem tudhatom)."

Nem tudom az okát, mivel nem én jártam így, azokat az infókat adtam át, amik eljutottak hozzám. Elég sok szabad hely volt, mi is ketten utaztunk egy kabinban.
Hagyjuk, én kiszálltam, a legjobbakat.
süti beállítások módosítása