MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Sikeres is, ugyanis kárt okozott a MÁV-nak - OMFG

2009. május 13. - georgejr

Egy idézettel kezdeném, ami a múlt heti sztrájkkal kapcsolatosan jelent meg:

12 órán át sztrájkoltak, majd váratlanul abbahagyták. Este 6 óra helyett már délben lefújta a munkabeszüntetést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. Azonban ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy napközben kiszámíthatatlanná váljon a vonatok közlekedése. Hogy pontosan hányan vették fel a munkát, arról teljesen más számot mond a szakszervezet és a MÁV. A VDSZSZ az akcióval a Bajnai-kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozott. Gaskó István elnök az RTL Híradónak azt mondta, a sztrájk eredménytelen volt, mert a kormány nem tárgyalt a szakszervezetekkel, de sikeres is, ugyanis kárt okozott a MÁV-nak.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke a félbemaradt sztrájk után is azt mondta: az utóbbi időszak legnagyobb sztrájkja volt a pénteki és céljukat részben elérték.

„A sztrájknak mindig az a célja, hogy károkozást helyezzen kilátásba. És ez meg is történt sajnos” – mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke.
(rtlhirek.hu)

 

Most mi van? Mi is volt a célja a sztrájknak?

Lássuk sorban a hivatalos verziót:
- 250 nettó
- béremelés visszamenőlegesen
- megszorítások visszavonása
Nem hivatalosan a fentiek alapján:
- károkozás a MÁV-nak

Ebből teljesült:
- károkozás a MÁV-nak

Nem kívánok hozzáfűzni sokat, csak felteszem a kérdést:

Egy jogállamban a szándékos károkozás nem bűncselekmény???


 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr441119212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.05.13. 14:56:35

Mennyire álszent a közleményben a "SAJNOS" szó ...(meg is történt SAJNOS) no comment

Edem85 2009.05.13. 16:20:52

Ennek a sztrájknak semmi értelme! Pár kollegám ezért nem állt meg mert nem csinál bohocot magukból!!! Mert itt a VDSZSZ bohocot csinál vasutasokbol!!!!

rickyramirez 2009.05.13. 17:05:27

Már bocsánatot kérek, de a sztrájknak (mint egy jogállamban alkalmazott legvégső nyomásgyakorlási eszköznek) a károkozás a célja. Ezt jelenti a sztrájk! Természetesen nem ez a deklarált célja, ennek nem is lenne értelme, de a károkozás eszközével akarja a tőke birtokosait rávenni a követelések teljesítésére. Szocialista gazdasági berendezkedésű országokban természetesen nincsenek sztrájkok (még ha ez törvényileg lehetséges is), mert ott minden termelőeszköz a nép kezében van, tehát a munkásé a gyár, a vasút, a kórház, stb... Ha itt elkezdenének sztrájkolni, akkor lényegében maguk ellen sztrájkolnának, ennek meg nem sok értelme lenne. De a jelen magyarországi helyzet nem ez.
Na most egyrészt szerintem a 250 ezer forintos követelés a május 8-i sztrájkkövetelések között nem hangzott el (ez agyon van hallgatva), másrészt én magam is felvetettem korábban elkeseredésemben a sztrájk fő szervezőinek felelősségre vonását. De ennek csak egyik eleme volt a károkozás. Ennél is fontosabb, hogy az elégséges szolgáltatást egyetlen alkalommal sem biztosították, a sztrájkok időpontját néhány órával azt megelőzően jelentették csak be, továbbá lényegében lejáratták a sztrájk fogalmát. Az komolytalan, hogy két órán keresztül sztrájkolok (volt ilyen 2008. februárja óta). Ez is az volt, hiszen ha olyan nagy lett volna a támogatottsága, akkor: 1. nem fújják le idő előtt, 2. eleve attól féltek, hogy nem lesz nagy támogatottság az előzetes visszajelzések alapján, ezért volt előre meghatározva, hogy meddig fog tartani. Nyugaton ha sztrájk van, akkor addig csinálják, amíg nincs megegyezés, vagy valami elfogadható ajánlat.

PTibor (törölt) 2009.05.13. 18:37:58

Ahogy már leírták, maga a sztrájk, károkozáson keresztül próbálja foganatosítani a követeléseket. ez ok. de ami itt megy az már nem sztrájk, hanem csak károkozás. ráadásul a legnagyobb vic az egészben, hogy így meg gy be lett harangozva az országos sztrájk, aztán mi lett belőle? szinte semmi.. a fő indok a "megszorítások visszavonása" volt. azok, akik visszaléptek rájöttek, hogy lehet mégiscsak szükségesek a megszorítások? hogy ha visszavonnák őket, szép lassan megszünne a munkahelyük?
én sem értek egyet bizonyos megszorításokkal, sőt csomót máshogy csinálnék, de nem is ez a lényeg.

a legnagyobb vicc viszont a reptéri dolgozók, akik támogatták a sztrájkot, de a munkát nem szüntették be.. lehet, féltik a munkájukat? a vdszsz mikor veszi észre magát? sztrájkolhatnak még így-úgy, ilyen-olyan indokokkal, de egy idő után el fogy az emberek türelme és megértése, és elkezdenek mással közlekedni, és akkor majd sztrájkolhatnak a utasszám csökkenése miatt, és hasonlók..

emberek ébresztő.. a vdszsznek, mint egyik legnagyobb vasutas szakszervnek, azon kellene dolgoznia, hgy a cég értelmesen és logikusan fejlődjön, még a válság idején is, nem azon, hogy szépen elidegenítsék maguktól az embereket

ex-dr. vuk 2009.05.14. 08:56:16

En siman kibasznam az osszes barmot, aki kart okoz az altalam vezetett cegnek. Az osszeset. Aztan lehet gondolkozni, hogy ki akar sztrajkolni. Eleg sok a kepzett munkanelkuli, lesz utanpotlas.

lurkó 2009.05.14. 09:27:19

Tegnap bebizonyosodott nem sztrájk kell hanem bombariadó. Sokkal eredményesebben megállitotta a közlekedést. De mivel nem vasutas csinálta igy már kitüntetést érdemel tőletek. Szerintem pedig ez a gusztustalan.

lurkó 2009.05.14. 11:24:39

@georgejr: Bocsi de kicsit furcsának találom hogy a tegnap történtekről egyetlen szót sem ir senki. Pedig amit tegnap Budafok-belvároson láttam a gyomrom fordult ki. Kollégáimmal együtt minden rendelkezésre álló információt megadtunk(pl.bizonytalan ideig áll!) mert Kelenföld tellitetség miatt nem fogad. És mozogni alig tudó öregek babakocsit toló anyukák a peron nélküli állomáson botladoztak a vágányok között. Hogy valami eljutási lehetőséget találjanak bármi helyismeret nélkül. De igy is volt olyan okostojás aki : "Már megint a MÁV-hülyesége..." És sokan nem tudják értelmezni a szót hogy "bizonytalan".

lurkó 2009.05.14. 14:05:18

@petya.bacsi: Nem! A dupla bombariadóról először Bp.Keleti, félórával késöbb Bp.Déli pályaudvaron. Reggel csucsforgalomban.

Murphistic · http://www.youtube.com/user/Murphistic 2009.05.14. 14:20:47

Igen, kárt okoztak. Saját tapasztalat: Aznap utaztam haza. Egy ideig Prága-Pozsony útvonalon a Metropol nevű EN vonattal. A sztrájkról azonban sem a ČD (Cseh Vasutak) sem a DB oldalán nem láttam infót. Szerencsére a Szlovák Vasutak adtak egy picike tájékoztatást, azaz a honlapon egy rövidke hír és Pozsonyban figyelmeztetés, hogy csak Párkányig megy :) . A lényeg, hogy a Főpályaudvaron felszálló finn utasok tőlem tudták meg, hogy ez a vonat bizony nem megy Budapestig csak Párkányig. Megkérdezték a kalauzt is. Ő kicsit hezitált a válasszal, de végül egyeztettet a kolléganőjével, amiből kiderült, hogy tényleg megszívták finn honfitársaink. A vonaton nem ők voltak az egyedüliek, akik a vonaton tudták meg, hogy mi a szitu és esetleg új úticél után kell nézniük, vagy várni.

Szóval:
1. A MÁV most elfelejtette volna tájékoztatni a külföldi vasutakat, hogy esetleg nem fognak eljutni a célállomásig.
2. Gratula a VDSZSZ-nek. Dupla károkozás: a finnek az eurójukat nem Budapesten költötték el, hanem Pozsonyban (bár lehet, hogy Bécsbe mentek). Megnyugtatásul tán másnap ellátogattak Pestre, mert a jegyük oda szólt, de egy nap kiesés minimum volt.
3. További sztrájkot szeretnék, mert soha annyit nem röhögtünk a fülkében szerencsétlen helyzetünkön mint most. (Ehhez hozzájárult, hogy ráadásul még a mozdonyunk is lerobbant és 1 órát álltunk Prága külterületén-de haza már pontosan érkeztem ;) )
4. Már a sztrájk menetrendje sincs betartva?

Elnézést a hosszúra sikeredett kommentért, de végre egy poszt ahol kiírhattam magamból.

Edem85 2009.05.14. 18:16:40

@vuk_:

Egy barmot kell kirugni mert ő csinál bohocot a vasutasokból és tudod a tanácstalan emberek melléállnak mert igér fűűűt-fááát azt már ő maga egy személyben több kár okozott a vasuti munkavállalóknak mint maga a Vasut! Mert e személy nem fogadott el bizonyos emeléseket és jutatásokat, na meg persze a "két hetes sztrájk" alatt is NORMÁLIS okokért sztrájk érvek lettek volna akkor még az egyszerü Honpolgár is megértette volna!!!

informalt 2009.05.15. 11:24:43

Gaskó tényleg elég gázos. De az állandó sztrájk fenyegetésnek azért vannak kisebb eredményei. A MÁV-nál eddig és úgy tűnik ezután sem érezteti hatását a válság.
Ott fel se merték vetni a fizetések csökkentését, vagy egyes juttatások korlátozását. Sőt, érvényes bérmegállapodás alapján minden évben kell, hogy néhány százalékkal nőjenek a bérek. A közszféra többi részében és a magánszférában évek óta komoly megszorítások vannak, valahogy a vasút eddig megúszta. Szerintem meg is fogja.
Úgy tűnik, hogy pl. a szabadjegy is mindenhol megmarad, most csak a FIP-en (nemzetközi) van vita. (állítólag minden szakszerv. sztrájkolni fog, ha elveszik a nemzetközi szabadjegyet).

informalt 2009.05.15. 11:26:21

Szóval a vasutasok tudnak valamit:)) Ők legalább nem hagyják magukat.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.05.15. 12:27:03

Gondolom Gasko Istvan igen csak meggondolna az ilyen jellegu kijelenteseket, ha a szakszervezettel fizetettnek meg az okozott kart.

Amugy is az egesz sztrajk a kozrohely targyaba fulladt.
Csak azok (koztuk en is) nem tudtak nevetni akik vonattal mentek volna be dolgozni a munkahelyukre.

petya.bacsi 2009.05.15. 13:08:36

@informalt: ezt még egy kis ideig játszhatják csak el, hidd el :)

rickyramirez 2009.05.15. 23:33:32

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
A röhejt j-vel írjuk :-) Egyébként nem ez a hozzászólásom lényege, hanem az, amit előtte írtál, nevezetesen, hogy a szakszervezettel fizettetnék meg az okozott kárt. Mi alapján írod ezt? Milyen jog alapján kellene a szakszervezetnek fizetnie? Ha valaki ilyet állít, annak szerintem nagyon kevés jogérzéke van, illetve a demokratikus jogállam létét kérdőjelezi meg lényegében azzal, hogy a sztrájkjogot elvenné a dolgozóktól. Az más kérdés, hogy két órás sztrájkokkal lejáratták ezt a fogalmat, de hát ezt a jogukat megkérdőjelezni akkor is antidemokratikus gondolkodás szerintem (merthogy a sztrájk = károkozás).

lurkó 2009.05.17. 07:52:51

@informalt: Ez a FIP-es dolog csak pletyka és erős ferdités!

informalt 2009.05.18. 09:59:51

Miért lenne ferdítés? A VSZ és a VDSZSZ honlapján semmi másról nincs szó, mint az utazási kedvezményekről, mint a legnagyobb problémáról. Bérbefagyasztás, fizetéscsökkentés szóba sem került eddig.
Olyan, mintha a MÁV egy másik bolygón, a válságtól és mindenféle problémától mentesen létezne valahol a világegyetemben.

lurkó 2009.05.18. 16:45:22

@informalt: mert nem a MÁV-rol van szó hanem a vasuton bellül nem személyszállitással foglalkozo cégekről. Akik az év elején megemelték a saját szolgáltatásaik árát a Start felé mikor a jegyárak maradtak és most azon hisztiznek hogy a Start nem akarja alanyi jogon megadni nekik ezt a kiváltságot. Hát szerintem jogos!