MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nem szűnt meg a blog

2009. március 12. - georgejr

Hamarosan jelentkezem és újra dübörög a blog. Ezt garantálom!

Sokan kérdeztétek mi történt, mi a helyzet. Októberben átadtam a szerkesztést BkvFigyelőnek, mivel a fiam születése és egyéb dolgok miatt nem tudtam annyi időt szánni a blogra, amennyit megérdemelt, megérdemeltetek volna. Ő szerkesztette is lelkesen, voltak jobb, rosszabb ötletei is. Nagyjából mindent átadtam Misinek, aki a hirdetési felületekért cserébe szerkesztette a blogot, átalakította, arculatot cserélt stb. Ezt bizonyára Ti is észrevettétek. A blogról nem mondtam le, és jeleztem, hogy vissza fogok térni. Az elmúlt héten már több post-ot is elkezdtem, de annyira sűrű volt minden napom, hogy már befejezni nem tudtam őket. Tegnap volt egy kis időm és gondoltam befejezem és publikálom a függőben lévő cikkeket. Ekkor ért a hidegzuhany, hogy a blog eltűnt az adminról, és a szép kis üzenet szerepelt a nyitón, hogy mostantól MÁV Figyelő lesz. Erről nem tudtam, hozzájárulást nem adtam illetve a lépést nem tartom jó ötletnek. Voltak még más dolgok is ami miatt a visszatérés mellett döntöttem, de a fő lökést a tegnap adta meg. Mostantól az útjaink különválnak, Misinek köszönöm a munkáját és sok sikert kívánok a saját mávos blogjához.

A Megint Állunk Vazze szerkesztése ismételten hozzám tartozik.  A jövőben sokkal több interaktivitásra, postra és újdonságokra számíthattok. Újra a régi lesz! De ehhez a Ti segítségetek is kell. A MÁV blog emailcíme a régi új:
megintallunkvazze@gmail.com ide küldjétek észrevételeitek, panaszaitokat!

Georgejr

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr5999006

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.03.13. 09:40:27

Alig varom.
Valakinek ekeznie kell a MAV nevezetu penznyelot.

Nagymoli 2009.03.13. 10:52:46

Mi történt? Hol vagyok? Ki vagyok? Hiba a Mátrixban...

greggrant 2009.03.13. 10:56:09

Ti most összevesztetek BKVFigyelő kollégával, vagy mi van???

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 13:55:05

@greggrant: Nem vesztünk össze, csak mások az elképzeléseink, és egy változtatás előtt nem kértem ki a véleményét, de ezt most ne ragozzuk. Vazze lesz, és a MÁV-figyelő is lesz. Ki-ki a saját útján megy tovább.

ekzs (törölt) 2009.03.13. 15:22:00

És most 2 hétig csinálod megint, aztán megunod? Én örültem BKV-figyelőnek, volt valami színvonal is.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.13. 15:33:11

@ekzs: kedves ekzs, nem lattalak a korabbi blognal mint latogatot/kommentelot. ha elolvasod a bejegyzesem itt nem megunasrol volt szo, hanem a fent leirtakrol. de ahogy gondolod, nem zavar ha a masik blogot fogod olvasni. szinvolnal meg relativ, mindenkinek megvan a maga stilusa. szerintem sokan orulnek a visszateresemnek, ha teged zavar sajnalom, de remelem azert olvasni fogsz

Edömér 2009.03.13. 15:39:14

@georgejr: nagyon korrekt válasz volt :)

Én örülök, hogy visszajössz. Szerettem a blogot, főleg az első időkben volt érdekes.

ekzs (törölt) 2009.03.13. 15:40:01

@georgejr: Nem vagyok az a kommentelős típus, másrészt szoktam nicket váltani. Én csak arra emlékszem belőled, hogy volt egy ótvar dizájn, és a posztok teli voltak nyelvtani hibákkal, illetve ígérgetted, hogy majd ha lesz időd, akkor csinálod rendesen. (~2 éve folyamatosan...) Olvasni fogom mind a kettőt, és várom a fejleményeket.

petya.bacsi 2009.03.13. 16:52:48

@georgejr: Megint Állunk Vazze reloaded :)

vasutassrác 2009.03.13. 18:04:27

Végre... Egyértelműen ezt a blogot fogom látogatni, a bulvár-szintű hírek nem érdekelnek. Hajrá! :-)

nohab-king · http://www.openttd.info 2009.03.13. 20:04:21

Végre! :)

Sok sikert a blogodhoz! Mindig is szerettem, nagy kár volt Figyelőnek odaadni... Külső szemlélőként csak azt vettem észre, hogy kihasznált téged, és megcsinálta a saját útját magának, a te két éves munkádból.

De most már újra köztünk van a M.Á.V. blog. A MÁV-Figyelőt nem olvasom, minek tenném, ha van egy színvonalas blog helyette? :)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.03.13. 20:06:38

Jaja. Ráadásul Misit elkapta a nagyképűség. Soha nem bír egyetlen levélre sem válaszolni, csak a szenzációt hajkurássza. Ezzel szemben georgejr meg sokkal emberközelibb. Amúgy nem értem a mavfigyelő létrehozását, ez most olyan, hogy a bkvfigyelő látogatottságát kihasználva az ellenbloggal próbálnák elnyomni a vazzét.

petya.bacsi 2009.03.13. 20:08:17

@nohab-king: @Biztonsági Őr: srácok, ne minősítsünk senkit sem. A lényeg, hogy hamarosan lesz Megint Állunk Vazze v2.0 :)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 20:13:43

@Biztonsági Őr:

Nagyképűség nem ott indul, hogy valaki válaszol-e egy levélre vagy sem. Ha naponta annyi levelet kapnál mint én, te se válaszolnál mindegyikre. Ha kérdés jön, azokra mindig reagálok, főleg ha tájékozatlan utasok írnak.

Nagyképű vagyok, de annak nem az a magyarázata, amit te írtál:)

De ez a bejegyzés most ne arról szóljon, kiről mit tudtok írni. Én sem minősítelek, te se tedd ezt, arra kérlek.

Szóljon ez a a bejegyzés a nagy visszatérésről, ne rondítsátok össze légyszíves.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.03.13. 20:20:19

@BKV figyelő: A nagy visszatérésnek alapja lenne szerintem az, hogy a M.Á.V.-os bejegyzések itt maradtak volna. Úgy nem nehéz új blogot létrehozni, hogy elviszed az itteni posztokat.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 20:29:39

@Biztonsági Őr:

Hétfőig minden Georgejr által publikált bejegyzés visszakerül ide. Amiket az utóbbi ~fél évben én tettem fel, azok az én blogomon maradnak. ha tudtam volna előzőleg, hogy ilyet lehet, akkor nem is vittem volna át az új címre, csak az én bejegyzéseimet, és így nem csináltam volna feles munkát a bloghu-s munkatársaknak.

Hétfőig türelmeteket kérem, és még egyszer elnézést azoktól, akik addig a régebbi bejegyzéseket keresik.

nohab-king · http://www.openttd.info 2009.03.13. 20:47:34

Nem szidom egyiket sem, két műfaj mind a kettő. Az egyik értéket közvetít, a másik pedig bulváros. Mindenki saját szájíze szerint válogat.

Az volt a baj, hogy a kettő, különböző stílusú blogot összevontátok.

Bár én ezt nem értem: m.blog.hu/bk/bkvfigyelo/image/mavfigyelo_kibanner090313.jpg
Figyelő, a március 12. helyett inkább azt a dátumot írhattad volna, amikor először postoltál a M.Á.V. blogra. Ha posztok a helyükre költöznek, nálad a legelső poszt pont ez a dátum lesz, nem pedig a március...

Nekem tökmindegy az előélete, de ne próbáld meg eladni újnak a blogot, mert nem az.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 21:02:38

@nohab-king: A MÁV-figyelő új blog, tegnap lett indítva. Eddig csak a Vazze volt. Tegnap indított blogomat gondoltam nevezhetem újnak. De erről ne nyissunk vitát.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.13. 21:18:33

Mindenkit kérek ne menjünk bele személyeskedésbe. Nálam is vannak dolgok, amiket szóvá tennék, de nem teszem. Számomra csak az fájó, hogy anno elég volt 1 post egy napra, de a másik blogon már úgy látszik ennyi nem elég. Semmi baj. Kicsit úgy érzem Misi versenyezni akar a bloggal. Legyen engem nem zavar. Nekem nem az a célom, hogy minél többször legyek címlapon. Ha napi 600-1000 latogatom lesz, akkor annyi. de ezt a blogot Nektek, Ertetek, a kulturalt utazasert keszitem

nohab-king · http://www.openttd.info 2009.03.13. 21:24:18

@BKV figyelő: Nem nagyon értek hozzá, de akkor ez nem domainnév váltás volt?

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.13. 21:27:15

@nohab-king: nem. konkretan a tudtom es belegyezesem nelkul atvitte a teljes tartalmat a sajat blogja ala. tegnap este semmihez nem volt hozzaferesem

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 21:31:39

@georgejr: Nem versenyzem a bloggal, nem is ez volt a cél, hanem az, hogy aki engem, itt, ilyen stílusban olvasott, az megtehesse máshol is. Vannak akik miattad, vannak akik miattam jártak/járnak ide, és mivel napi 5-6x közlekedem MÁV-val, most már hosszabb távon is, tehát van tapasztalatom elég. A blogot sem ellened csináltam, ezután is ugyan úgy foglak olvasni mint eddig.

Nekem sem célom a címlapon szerepelni, a saját blogomat sem azért írom, az sosincs kint az Index-en, mégis fut, és csinálom.

"de ezt a blogot Nektek, Ertetek, a kulturalt utazasert keszitem"

Úgy hiszem, akkor a két blog alapjaiban is azonos. Ezt megmutattam akkor is, mikor az érdi önkormányzatot rávettem arra, hogy takarítsák ki, és rakják rendben az érdi vasúti aluljárót. Az ilyen kis akcióim ezentúl is meglesznek, hisz a blogjaim központjában mindig az utas van.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 21:34:28

@georgejr:

Pedig Admin-meghívást kaptál, csak el kellett volna fogadni. Ezt nem azért mondom, hogy magamat védjem, mert mondtam, tényleg szólnom kellett volna egy ilyen lépés előtt (elkerülhettem volna a felesleges köröket), de hozzáférésed lett volna, ha élsz vele, nem zártalak ki semmiből. Ne úgy állítsd ezt be, mintha el akartam volna lopni a blogod, ez egy arculatváltás lett volna.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 21:36:20

@nohab-king: Csak domain név váltás volt. A blog.hu munkatársai vitték véghez, ezért van, hogy minden maradék nélkül megvan, és minden link (a linkelt képek is) megmaradtak. Csak a cím lett átírva, minden más maradt.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 21:57:26

Mielőtt még itt mindenki a nyakamnak ugrik, feketén fehéren leírom, mi volt a célom az egész költöztetéssel.

Szerettem volna régebben egy nagy figyelő blogot, ami BKV-val, MÁV-val, Volánnal, esetleg valami mással foglalkozik. Ezt régen a szerkesztő úrnak is jeleztem, ezek után kaptam admin jogot a bloghoz, és hogy idézzem: "szabad kezet kaptam". Csináltam a blogot lelkiismeretesen, bár nem volt annyi levél, hogy naponta lehessen frissíteni, ezért 2 naponta, utóbbi időben naponta tettem ki a bejegyzéseket. Ez után jött el a pillanat, hogy akkor legyen MÁV-figyelő. Felhasználva a BKV-figyelő ismerettségét, nagyobb figyelmet kapjon a MÁV is. Itt követtem el azt a nagy hibát, hogy nem kértem engedélyt a blog szerkesztőjétől. Szabad kezet kaptam, fél éve én csináltam a blogot, gondoltam ő is örül annak, ha egy kicsit ismertebb lesz a blog. Ő ragaszkodott a bejáratott névhez, ezért döntöttünk amellett, hogy akkor a két blogot szétszedjük, és az ő bejegyzéseit visszatesszük ide.

Azt írja barátom, hogy az olvasottság nem fontos, pedig nagyos az. Nem az átfolyó olvasókat kell megcélozni, hanem új törzsolvasókat kell szerezni, és ez is volt a célom. Egy blogot, amit többen olvasnak, többen keresnek meg panaszukkal, és ismertebb lesz, nagyobb nyomást tud gyakorolni arra a cége, amit úgymond "figyel". Tehát ha több az olvasó, azzal mindenki jól jár.

A BKV-figyelő is így tud nyomást gyakorolni a BKV-ra. A BKV-nál már reagálnak a bejegyzésekre, az ügyfélszolgálaton emberek figyelik a blogot, és intézkednek, ha olyan bejegyzést publikálok, ami ezt igényli. Választ küldenek, és lépnek, hogy az utasnak jobb legyen. Annak köszönhetően, hogy a BKV-figyelőt már komolyan veszik, megjelenik az újságban, rádióban, TV-ben. Legutóbb a Figyelőben kaptunk helyet, ahol elsőként emlegették.

Ezt akartam a MÁV-bloggal is. Ismertebbé tenni az utasok közébe, leveleket, és nagyobb nyomást a MÁV-ra, hogy az utasnak jobb legyen.

Nekem az utas a legfontosabb. Két éve ennek szentelem szabadidőm nagy részét.

Mi elvileg nem haraggal váltunk el, bár voltak nézeteltérések. Én ehhez még mindig tartom magam, azonban volt kollégám viselkedéséből azt veszem ki, van benne harag, még ha ennek az ellenkezőjét is mondta.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.13. 22:17:14

@BKV figyelő: Misi nem haragszom. De tény: nem egyeztettél velem, egy az egyben lenyúltad a blogot. Csak azután kuldtel meghivot, hogy eszrevettem es szamonkertem Rajtad, valamint irtam, hogy azonnal vissza! A MÁV blogot is komolyan vették. Bár nem akart a MÁV beperelni. Nem véletlenül állok napi kapcsolatban az Andrássy illetve a Kerepesi úttal, de sebaj. Még októberben megmondtam, csak a szerkesztést adom át, minden dontesben, nagyobb lepesben csak az en egedelyemmel lephetsz. ELhiszem, hogy brand-et akartal epiteni, de nem ez lett volna a modja. En nem allitalak be sehogy, de azt hiszem joguk van az olvasoknak tudni mi tortent. Ha nem vetted volna eszre miota van a MAV blog azota sok valtozas tortent. Kerlek ne ugy ird, hogy a BKV-nal mar komolyan vesznek stb, es ezt akarod elerni a MAV-nal is, mert ezt mar akkor el erte a mav blog, amikor a BKV meg be akart Teged perelni.
Tenyleg nem haragszom, de ez a meggondolatlan lepeseg kicsit tuske az oldalamban. Majd elmulik...

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.13. 22:17:52

ui.: a MAV-nal udvozoltek, hogy ujra en szerkesztem a blogot.
TOPIC OFF

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.13. 22:28:08

@georgejr:

BKV nem akart beperelni, a Népszabadság kicsit felfújt egy sztorit, a BKV hivatalos válasza a blogon fent volt.

Tudom, hogy az olvasók meg akarják tudni, mi megy a háttérben, csak ne egyoldalúan meséld el nekik.

Annak, hogy itt most egymásban keressük a hibát, magunk mellé állítjuk a saját táborunkat, semmi értelme nincs szerintem, úgyhogy részemről is téma Off.

lurkó 2009.03.13. 22:35:05

Sok sikert! De szomorú hir hogy a MÁV vezetése komolyan csak egy dolgot vesz a vezetőség profitját! Ettől bűzlik az egész cég.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.03.15. 12:09:05

Loller :) A végén még szerkesztői harc lesz. Nekem a BKV-témakör mindig is Misi, a MÁV-témakör mindig is Georgejr marad. Bocsi, nem bántásból mondom. Georgejr-t is oltogatnám, ha BKV blogot indítana. Ennek ellenére az idő majd eldönti, számít -e a mavfigyelo valahol.

Magyar Endre 2009.03.15. 21:31:56

Uram maga nagyon elkomolytalanodott. amint latol eltokelt szandeka a volt kollegajat lejaratni es hamis vadakkal illeti. en egyik oldalra sem allok mert a bkvfigyelo blogot nem nagyon szeretem de amit maga itt muvel az tobb mint nevetseges.

magabol csinal bohocot, jo lenne ha eszrevenne vegre.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.15. 22:03:48

@Magyar Endre: Kedves Endre, ugy erzem nem ismeri a tortenetet. valamikor ket evvel ezelott elinditottam a blogot, ami nagyon hamar sikeres, ismert lett, hala a latogatoknak es a kenyes temanak. A blog nagyon sok dolgot elert, valtozasok indultak a vasutnal, nagyobb hangsulyt fektetnek az utaspanaszok kezelesere, ismet van a legtobb vonalon keztorlo, parbeszed alakult ki az utasok es a vasut kozott, melyben sokat segitett a blog, sorolhatnam meg.
elozo ev vegen sajnos mar egyre kevesebb idom volt, igy a BKV Figyelo szerzojet is bevontam a szerkesztesbe (akinek a blogja a MAV Blog sikeren felbuzdulva indult el), lassan at is vette a teljes blogot (mint szerkeszto), hiszen a mar fent leirtak miatt szabadsagoltam magam. Mikor atadtam meghagytam, hogy mindenben kerje ki a jovahagyasom. Az elso gondot a kozponti email valtasa jelentette, melyrol utolag szolt. majd kijelentette, hogy napi 1 post boven eleg, hogy emeszteni tudjak a latogatok. Aztan jott a csutortoki eset. Mult heten piszkozatban felvittem postokat. Ezt latnia kellett BKVF-nek. Ehhez kepest atvitette a bloghusokkal a blogot, az en belegyezesem, tudtom nelkul sajat maga ala. A megintallunkvazze blog adminjai kozul kikerultem. Majd irtam, hogy ezt ne, es azonnal vissza. O szabadkozott, hogy hat igy meg ugy a masik blogban is admin lennek stb. Jelzem a figyelmeztetes, es az indexnek irott levelem utan masfel oraval kuldott meghivot. Nem vadolom en semmivel, csak ez egy merhetetlenul inkorrekt eljaras volt, visszaelt a szellemi tulajdonommal, amivel eljatszotta a bizalmam.
De ha On ugy gondolja ez nevetseges, azt sajnalom. De bizom benne, hogy tovabbra is olvasoja lesz a blognak, es a tobbi postnal tett megjegyzeseit meg tudom cafolni.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.15. 22:13:50

@georgejr: azt mar csak halkan mondom, hogy azt mondta a bloghusoknak, hogy honapok ota a blog fele se neztem, annak ellenere, hogy a bejegyzeseimet latnia kellett

Magyar Endre 2009.03.15. 22:43:20

@georgejr:

Szerintem akkor sem adta meg az eselyt a masik felnek hogy nyilvanosan leirja a maga olvasoi elott mit is szeretett volna. Nem vedeni akarom mert nem ismerem megteszi o ezt maga. BKV blog szerintem nem a MAV blog sikere miatt indult nagykepuseg ezt allitani. Szinte egyszerre indult a ket blog. Maga pedig nem azrt lett hires mert jol csinalta a dolgat hanem azert mert az index felfuttatta a blogot addig amit nem hanyagolta el. utana mar nem volt kint a cimlapon es elindult a leejton lefele. ezt olvasokent lattam. Tehat ha nincs az index maga sincs sehol. (nagykepu hozzaszolasait kerem ne nekem cimezze ezentul) Most is egyoldalu amikor nekem ir. csak az elozo szerkeszto hibairol beszel pedig ahogy latom maganak is van rendesen.

Ahelyett hogy mindig ugyan arrol beszel szerintek koszonje meg a munkatarsa fel evi munkajat mert ha o nincs a blogja reg elhullott volna. en megertem miert ment el innen. Ezt a magis hibainak kereseset es kozonseg elotti lejaratasat szerintem fejezze be es vegre foglalkozzon a bloggal mert sok olvasot fog emiatt vesziteni es sajat maga oli meg a blogot. Ezt a legjobb szandekkal mondom.

Kerem ne valaszoljon a hozzaszolasomra inkabb gondolkodjon el rajta. koszonom.

georgejr · http://mav.blog.hu 2009.03.15. 22:59:37

@Magyar Endre: A mav blog latogatottsaga igen zuhant. nem volt idom foglalkozni vele. Engem soha nem erdekelt, hogy cimlapos a blog vagy sem. Misi munkajat megkoszontem. Mivel On ragalmazassal vadol, igy gondoltam leirom mi tortent. Misi a MAV blog sikeren felbuzdulva inditotta a bkv blogot. Megkereshetem a levelet, melyben jelzi, hogy inditana ilyet es nem zavar-e.

Ha On azt nagykepunek veszi, hogy reagalok a vadjaira sajnalom. Nem jaratom le Misit. En elmondtam tenyszeruen mi tortent. De ha On ugy gondolja, hogy vadaskodom, olvassa el, hogy a privat blogjan mivel vadol...
"Szvsz annak orulnek, aki szamukra kisebb falat, akit le lehet kenyerezni."

Errol ennyit. Topicot lezartam!
süti beállítások módosítása