MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

DRuNKeN MaSTeR kalandjai 2

2008. október 02. - georgejr

Folytatása következik:

 

Ahogy ígértem most következzen a Nagydorog-Budapest irány:

Meglepő módon első héten még itt is minden nagyon szépen ment, bár kicsit lassan. Megyek be Nagydorogon a pénztárhoz, kérem a jegyemet. A pénztáros írja a jegyet, helyjegyet. Persze mindent kézzel, mert Nagydorogon nincs számítógépes rendszer. Nem baj, kicsit tovább tart, de legalább sorban állni nem kellett mint a déliben. Sárbogárdig az 51-esben ültem, onnan persze megint csak dohányos helyem volt, de azt már megszoktam.

A poén 2. alkalommal jött itt is: megyek vasárnap Nagydorogon a pénztárhoz, kérem a jegyet. Pénztáros csak annyit tud mondani, hogy már nincs helyjegy az IP-re. Elfogyott. Akkor én most hogy fogok bejutni Budapestre? Hétfő reggel mennem kell dolgozni! Erre a pénztáros: nem baj, fél órával később van sima személyvonat, mehetek azzal is. Mondom oké, akkor adjon arra jegyet. Adott. Végülis csak 35 percet kellett várnom Nagydorogon a kis piros szarra, és az utazás is “csak” egy órával tartott tovább…

Következő alkalommal már tapasztaltabb voltam, ezért pénteken amikor leszálltam a vonatról egyből bementem a pénztárba, hogy lefoglaljam a helyemet vasárnapra. Gondoltam én. A pénztáros (mivel nincs számítógépe) kénytelen ilyenkor telefonálni valamelyik másik állomásra, ahol van gép meg internet. Jó, megvárom. 5 perc után jön vissza, hogy nem sikerült senkit elérnie, mert sehol nem veszik fel a telefon, pedig már a fél országot körbetelefonálta. De ne csüggedjek, majd még később próbálkozik és vasárnapra lesz jegyem. Még egyszer megkérdezte, hogy hova és mikorra kérek és NEMDOHÁNYZÓT. Még vissza is kérdezett: NEMdohányzót? Mondom: Igen, NEM-dohányzót! Jó. Vasárnap megyek a büszkén lefoglalt jegyemért a pénztárhoz. Tessék. Van helyjegyem, Sárbogárdig 51-es kocsi megint. Tök örültem. Vicc az volt, hogy Sárbogárdtól az IC-n… na milyen helyem volt? Szerinted? Persze. Dohányzó. Mert csak 3x ismételtem el a Nagydorogi vasutas-pénztárosnak, hogy NEM-bagósat kérek. Biztos félrehallotta. Az IC-n mellettem egy öregember ült, mondom neki hogy ez mekkora átbaszás (persze kicsit hangosabban, hogy a környéken ülök is hallják), erre a válasza: ő is előre foglaltatott. nemDohányzót. Mondom szép. Mi a f*szt kell csinálni ebben a rohadt országban, hogy az embernek ne kelljen másfél órán át azt a büdös bagót szívnia?

Na, erre jöttem rá a következő alkalommal… de azt majd később.

Előtte van még egy sztorim, méghozzá elmúlt vasárnapról. A részletekbe nem megyek bele, lényeg, hogy jegy megvan, szállok fel Nagydorogon az IP-re. Nézem a helyem, hát már ül ott valaki. Ez nem is lenne akkora nagy probléma, hiszen már előtte is ültek a helyemen. Ilyenkor szó nélkül keresek egy másik üres helyet és leteszem magam oda. A gond az volt, hogy nem volt másik üres hely. Szólok az arcnak, hogy a helyem ül. Ő mutat két sorral előrébb, hogy ott meg az ő helyén ül valaki. Erre most mit mondjak? Ha elküldöm a picsába, akkor én vagyok a seggfej. Jólvan, végülis Sárbogárd csak 20-25 perc, annyit máskor is álltam buszon. De ha belegondol az ember: volt helyjegyem. Mégsem volt helyem. 2 eset lehetséges: vagy a MÁV több helyjegyet adott el az embereknek, mint ahány hely volt a kocsiban (ez esetben sürgősen ajánlom, hogy cseréljék le a számítógépes szoftverüket, mert bug-os), vagy volt valaki abban a kocsiban, aki nem fizetett a helyért és illetéktelenül élvezte az én helyemet és klímámat. Ő csak szimplán bunkó segg és nem a MÁV tehet róla.

Ha erősködtem volna hogy adja át a helyemet a srác és mondjuk ő is követelte volna a helyét a foglalótól, akkor egy teljes kocsiátrendezés után kibukott volna, hogy ki ludas. Bár anélkül is sejtettem, ahogy végignéztem a kocsin. Az egyik 4-es helyen (ahol 2-2 ülés van egymással szembe) egy anyuka ült 3 kislánnyal. A gyerekek ránézésre 10 év alatt voltak mind. Ha jó a sejtésem, akkor egyik lurkónak sem volt helyjegye és mégis 3 helyet foglaltak. Most utánanézhetnék a MÁV honlapján, hogy hány év felett kell jegyet venni és mi a cég állásfoglalása az ilyen esetben. (Tfh. a gyereknek nem kell jegy, mert kiskorú, de attól helyjegyet kéne neki venni ha IC-n, IP-n utazik nem? Vagy fel sem szállhatna?) Ezt meg kéne érdeklődni…

Ld. a 3. fordulót a dohányzós-problémám megoldására.

Folytatások, 3-4-5. rész: 619media.blog.extra.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr67692153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hargita 2008.10.02. 15:25:05

Én a Baja-Bp.-Baja vonalon járok ezzel a vonattal immár ötödik éve, iskolaidőben. Olvastam a múltkori kalandodat a dohányzó kocsival, örültem a fejemnek mert velem még sose fordult elő ilyen. Erre csütörtökön kiballagok a Délibe és közli a pénztáros, hogy csak dohányzóban van hely. Úgy tűnik, hogy ez az új divat... A vasárnap délután Bajáról induló Desiro IC meg most hétvégén teljesen megtelt. Ilyenre még nem volt példa. Bezzeg egy éve még alig voltak rajta...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2008.10.02. 15:36:31

Annyi helyjegyet (és menetjegyet) kell venni, ahány helyet elfoglalnak a vonaton.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2008.10.02. 15:38:38

És csak 6 éves korig díjtalan az utazás.

Solutor13 2008.10.02. 16:22:26

Kedves Részeges Mester!

Én nem vagyok egy különösebben vérmes típus, de ha valaki az általad leírt szöveggel akar lerázni, akkor akkor sem hagyom annyiban, ha 25 perc állásról van szó. Kedves utast megkér, hogy tessék felszabadítani a helyet, és tessék elfoglalni azt, amelyikre a jegy szól. Ő meg vagy áll, vagy állít és ül.
Nem lehet, hogy áldozat-típus vagy?

pistiisti8976 2008.10.02. 18:02:58

Amúgy helyjegyet már 2éves kortól venni kell az IC valamint IP járatokra mert helyet foglal el.

lurkó 2008.10.02. 18:34:53

ÜSZ. szerint: "Gyermeknek 3 éves korig nem kell helyjegy amenyiben nem foglal el ülőhelyet." Tehát anyuka ölében ül vagy a csomagtartón esetleg a padlón.. :-)

Hargita 2008.10.02. 19:27:25

Azért ez nem ilyen egyszerű. A kocsik számait nagyon elrejtve teszik rá a vagonokra, van, hogy csak krétával firkálják rá. Sokan eleve rossz kocsiba szállnak. Egyébként sok kedves utastárs azt hiszi, hogy oda ül ahová akar, aztán tele lesz az egész vonat, és ha egy embert felállítasz, akkor elindul a dominó effektus és téged szid mindenki. De a legjobban azt utálom, amikor a kedvesemmel utazom, egymás mellé szól a jegyünk, de elfoglalják a helyet, így persze nem ülünk egymás mellett. Ez egy három úrás útnál azért kellemetlen.

DRuNKeN_MaSTeR 2008.10.03. 07:36:59

Sziasztok!

Először is: köszönöm a blognak, hogy megjelentették a történeteimet, nagyon jó látni, hogy nem vagyok egyedül.

A kommentezőknek köszönöm, a gyerek-helyjegy témának őszintén bevallom nem néztem utána, de sejtettem, hogy lesz valami hasonló szabályzat.

@Solutor13: Igen, meglehet, hogy áldozat-típus vagyok, inkább csöndesen meghúzom magam, mint hogy elkezdjek veszekedni a fél kocsival (bár jogosan tettem volna). Te mit cselekedtél volna az én helyemben? Azt amit leírtál, vagy esetleg előben nálad is kicsit más a helyzet?

lurkó 2008.10.04. 17:11:09

Szerintem mi már személyesen is láttuk egymász Sárbogárdon. Pl. tegnap is ott voltam amikor ment az esti pici. Csak onnan pest felé mentem sajnos.

pecs2010 2008.10.06. 14:04:01

Kedves M.Á.V. blogíró!

Jöhet az újabb cikk a biztosítóberendezések állapota magyaroroszágon című cikk...
Ma többszáz ember szembesült vele, halottak, sebesültek hozzátartozók.
A baleset utolsó kocsija, szabályosan bedarált legalább 20-30ülést az eslő osztályú kocsiban. Kivül belátni az IC kocsi ablakán, és a belefuródott vezérlőkocsi oldalát lehet látni...

Ennyit a MÁVról - természetesen ugyanitt ugyanez miatt már volt tragédie, a máv persze szarik rá.

Isten nyugosztalja a halottakat!

petya.bacsi 2008.10.06. 17:30:19

pecs2010: nagyon szomorú, ami délelőtt történt, őszinte részvétem a hozzátartozóknak, illetve az érintetteknek.

délután 1-kor értesültem erről a sajnálatos esetről a rádióból, akkor 1 halálos áldozatról számoltak be, ami azóta sajnos emelkedett.

érdemes elolvasni a kommenteket az origo cikkénél, persze nyilván érdemes szelektálni a hozzászólásokat:

origo.blogter.hu/cikk/20081006-ket-vonat-utkozott-ossze-monorierdonel

pocokpocok 2008.10.08. 17:30:50

"Ennyit a MÁVról - természetesen ugyanitt ugyanez miatt már volt tragédie, a máv persze szarik rá."

Tisztelettel megjegyezném, kedves pecs2010, hogy a MÁV nem az a "szarunk rá" típus: a biztonság meglétére mindig van legalább még egy biztonságot adó feltétel:
egy feltétel volt a jelzők által koordinált vonatközlekedés, a másik feltétel a vonaton lévő vonatbefolyásoló, amit nagy valószínűség szerint a mozdonyvezető kiiktatott, a 3. maga az emberi logika, hogy ha baj van a jelzőrendszerrel, kilövöm a vonatbefolyásoló berendezést, akkor nem tépek, mint a szélvész, hanem olyan sebességgel megyek, hogy jelentkező akadály előtt meg tudjak állni..
3 hiba kellett ehhez a balesethez: de persze csak akkor akasszunk, ha kimondták a végszót!

lurkó 2008.10.09. 17:34:53

A fagyi visszanyal:
Ma a saját szememmel láttam hogy a máv-start belső levelezésében amit a startos szolgálati vezetők és ellenőrök olvasnak megjelent a számlás írásod. De nem számodra pozitív irányban. A pénztárost aki szó nélkül kiadta a számlát valószinüleg keresztre feszítik de tuti sok pénzébe fog kerülni a szabálytalan eljárás. Mert a számla kiálitás szabályait nem a start hanem az APEH szabályozza. Minden területi főnökségen elrendelték a pénztárosok okítását ez ügyben. Mert az APEH megbünteti a Startot , A Start pedíg a dolgozóit...

Hargita 2008.10.10. 10:01:03

Újabb adalék az általad említett járathoz: csütörtökön (tegnap) szerettem volna az egyetlen valamire való vonattal elutazni Budapestről Bajára. Ehhez kell egy menetjegy, egy IC jegy Sárbogárdig és egy díjmentes IP jegy Bajáig. Nyugatiban a pénztáros kinyomtatja az első két jegyet majd közli, hogy az IP-re nincs már hely, de mindegy, mert úgyis díjmentes, szálljak fel nyugodtan a vonatra, nem lesz baj. Mondom neki, hogy dehogynem lesz, hiába ingyenes, nem véletlenül találták ki, hogy kötelező megváltani. Hiába erősködtem, a pénztáros kitartott amellett, hogy jó ez így. Kifizettem a két jegyet, majd felhívtam a MÁV Direktet, ahol két ügyintézővel is beszéltem, mindkettő azt mondta, hogy ne szálljak föl, mert csúnyán meg fognak büntetni. Javasolták, hogy menjek másnap, erre közöltem, hogy én márpedig aznap akarok utazni, erre annyit tudtak válaszolni, hogy nagyon sajnálják, de váltsam vissza jegyeket, aminek az árából persze levonják majd a kezelési költséget. Nagyon mérges lettem, visszabattyogtam a Nyugatiba és elmeséltem a pénztárosnak, hogy az ő tudatlansága miatt nem fogok büntetést fizetni, váltsa szépen vissza. Erre ő is jött a "menjen esetleg személyvonattal vagy holnap" szöveggel. Elmeséltem neki, hogy bármily meglepő, NINCS olyan vonat, ami az előzőnek az alternatívája lehetne, és azt csak magamban tettem hozzá, hogy közel 2000 Ft-ért nem szeretnék 200 km-t 5 óra alatt megtenni. Legnagyobb ámulatomra kihúzta a fiókot és kezelési költség levonása meg az ekkor szükséges papírok kitöltése nélkül szó nélkül hiánytalanul visszadta az összeget. Én meg hazajöttem busszal. Ez most egy félig negatív félig pozitív sztori, de jól mutatja, hogy ezt a járatot is sikerült szétbarmolni, sose fordult még elő, hogy csütörtök délután ne lett volna hely az IP-re.

tomi888 2008.10.11. 19:19:30

Ez a helyjegyes dolog komolytalan... Negyedik éve járok Pestre IC-vel, és ezalatt max 5ször nem a saját helyemen ültem. (Ha ketten egymás mellett szerettek volna ülni, és megmondták, hogy hova szól a másik jegy.)
Szóval akinek elfoglalják a helyét, és ezért áll az úton, az egész egyszerűen életképtelen.
Engem addig érdekel a történet, hogy ott üljek, ahova a helyjegy szól. És ez szerintem abszolút nem bunkóság. Miért lenne bunkó, aki a saját helyén szeretne ülni?
Aki ilyenkor szó nélkül továbbmegy, az egy MAKK.

Egy mozdonyvezető! 2008.10.18. 15:28:49

....... Végülis csak 35 percet kellett várnom Nagydorogon a kis piros szarra, és az utazás is “csak” egy órával tartott tovább…

Esetleg , ha lett volna annyi eszed , hogy kivonszolod magad akkor mikor még van jegy akkor , nem kell várnod a kis piros szarra.Gondolom erre az lesz a válasz , hogy már 3 éveel előtte kimentél és már nem volt.Persze ezért is a máv a felelős , amiért te nem mentél ki időben jegyet venni!
süti beállítások módosítása