MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Kretén néni és a kutyája

2008. augusztus 13. - georgejr

Két hete utazom naponta a Szépvölgyi út - Pázmáneum útvonalon és rengeteg pozitív és negatív tapasztalatra tettem szert. A legtöbb jegyvizsgáló tényleg korrekt, kedves. Viszont sokszor a kedvesség mögött más áll. Folyamatosan látom, hogy zsebbe vándorolnak 200 forintok persze jegy nélkül. Engem is kérdeztek meg nem egyszer, hogy 200 forintért jó lesz? Naná, hogy nem. Így lassan leszoktak a kérdésekről. De azért néha még bepróbálkoznak.

No de ennyit erről. Majd ha lesz valami bizonyítékom, hang vagy videó azt közzéteszem.

De miért is adtam a postnak a fenti címet?
Tegnap a 17:27-es Esztergomi vonattal indultam haza. Kissé nyűgösen, fáradtan és ez jellemző volt az összes utasra. Kaszásdűlő magasságában felszállt egy néni a kutyájával. Leült az egyik üres négyes ülésre a kutyáját lerakta a szomszédos(!) foglalt négyes ülések elé. Majd mint aki otthon érzi magát kiszórt két marék kutyatápot, kistálba vizet tett és kényelmesen várta a kalauzt. Persze szájkosár luxus...

A kalauz Üröm magasságában jött is és megkérte a kretén nénit, hogy ugyan vegye már maga elé a kutyát, mert van hely. A néni erre kijelentette, hogy nem veszi és különben is.
A jv továbbra is kérte, de erre a nő fogta a pórázt és átdobtaa szemközti ülésre. Szerintem ekkor szakadt el a cérna a jegyvizsgálónál és kérte az oltási bizonyítványt, illetve a szájkosarat. Na a kretén nénike ekkor már mocskos szájjal sértegette a jv-t és közölte, hogy ő jegyet akar venni és hívjanak rendőrt, mert a jv visszaél a hatalmával. Megjegyzem, hogy a kalauz végig kultúráltan, nyugodt hangnemben beszélt a tripoddal.

Summa summárum a beszélgetés odáig fajult, hogy a szomszédos négyes ülésen ülő hölgynek, aki tényleg szép szóval próbálta meggyőzni a nénit, hogy viselkedjen odavetette:
"kussolj te vidéki ribanc!" A kalauz ekkor kizárta az utazásból a vénasszonyt és megkérte a szerelvény elhagyására. Ekkor néni ismét rendőrt követelt. Persze a jv ki is hívta, mégpedig azért, hogy a rendőrök lesegítsék a vonatról. Ekkor már egy másik utast, aki velem szemben ült és ő is megpróbálta lenyugtatni és meggyőzni meglegyintett. Nyilván pofon akarta vágni a fiatal lányt de kb egy centivel elhibázta. Ekkor már mindenkinek tele volt a töke vele. Ekkor egy utas, aki megelégelte az egész színjátékot fogta a kutyáját és kisegítette az állomásra a vonatból, hátha a néni utánamegy. Persze nem ment, és állatvédelemről hadovált. És mindenkit lekurvaanyázott, aki hozzá mert szólni. Persze csóró blöki rohangált, élvezte a frissen jött szabadságot. Egy idő után az egyik fához kötötték, nehogy elkóringyáljon vagy nehogy elüsse egy vonat. A percek teltek, rendőrök sehol, néni lecigányozta előbb a jv-t majd lenácizta. Folyamatosan verte a mellét, és azt mondta, hogy nincs olyan indok az ÜSZ-ben, ami miatt a jv most vele "pattog". A végkifejletet sajnos nem láttuk, mert közben beérkezett a következő vonat és eljöttünk vele. Közben persze megérkeztek a rendőrök, de több információm nincs sajnos. Remélem a nénit megbírságolták. Miatta kellett 200 embernek szívnia. Az egész cirkuszból látszott, hogy a néni leszarja a kutyáját, élvezi, hogy a középpontban lehet.

Az eset is szépen mutatja, hogy az éremnek mindig két oldala van. Vannak bunkó vasutasok, de legalább ilyen arányban vannak kretén utasok is, akik miatt több utas szív.

Végezetül idézném a MÁV-Start ÜSZ idevágó passzusait:

Viteldíj

  1./ A kutya szállításáért élőállat viteldíjat kell fizetni.

Kísért kutya

2./ Az utassal együtt szállított kutyáért élőállat viteldíjat kell fizetni, függetlenül attól,
hogy az utas a kutyát
- pórázon, szájkosárral ellátva tartja,
- kosárban, ketrecben, ládában vagy más tartályban viszi be a személykocsiba.

Különleges szabályok

3./ a/ Kutya csak a 2. kocsiosztályú személykocsiba vihető be. Egy utas legfeljebb 2 kutyát vihet magával.
b/ A 2. kocsiosztályú fülkés kocsi fülkéjébe a kutya csak az ott ülő valamennyi utas beleegyezésével vihető be. A fülkés kocsi egy fülkéjébe legfeljebb 2 utas vihet be kutyát.
c/ 20 kg-nál nehezebb, nagytestű kutya csak a személykocsi peronján szállítható.
d/ A háló- és fekvőhelyes kocsiba kutya csak akkor vihető be, ha a kutyával utazók az egész fülkét igénybe veszik.

Védőeszköz

4./ A kutyát pórázzal és szájkosárral kell ellátni.

Igazolás

5./ A kutya tulajdonosa köteles az állat egy évnél nem régebbi keletű, veszettség elleni
oltási bizonyítványát magával vinni, és azt kérésre felmutatni. A három hónapnál fiatalabb kölyök kutya esetében nem kell igazolást felmutatni. Ha az utas a szükséges igazolást nem tudja felmutatni, a vasút az utast és kutyáját kizárja az utazásból.

 

_____________________

A vasúttársaság a személyszállítást megtagadhatja, illetve az utast a személyszállításból kizárhatja, ha az utas:
a) ittas, botrányosan viselkedik, vagy más módon a többi utast magatartásával za-varja,
b) magatartásával a közlekedés biztonságát, utastársai testi épségét, egészségét, a vasúti kocsinak vagy berendezéseinek az épségét veszélyezteti,
e) ruházatával, poggyászával vagy más módon a járművet, utastársai ruházatát vagy az utasok poggyászát beszennyezheti,
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr79613984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vasutassrác 2008.08.13. 11:55:27

Szegény kutyus :( Az oltási könyv elkérése abban az esetben volt/lett volna fölösleges, ha a kutya 3 hónapnál fiatalabb, de ez nem derül ki a post-ból.

mesemondó · http://mesek.blog.hu/ 2008.08.13. 12:10:47

Pont a vége maradt le, ahogy a rendőrrök megbilincselve berámolják a kocsiba?

Ejjjj....

petya.bacsi 2008.08.13. 12:10:52

Georgejr: ingázó utas lettél? :) Na, akkor a következőkben pörögni fog a blogod :D

razzia (törölt) 2008.08.13. 12:18:04

Riszpekt a jegyvizsgálónak! Teljesen jogosan járt el. Végre az utas a "dinnye". ;-)

Valahol mintha olvastam volna, hogy ha megütöd a jegyvizsgálót, onnantól fogva minden utas szemében nemkívánatos vagy a vonaton. ;-)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.13. 12:33:13

én hasonlót egy volánbuszon éltem át egyszer. ott is beszopta a hőbörgő kutyás...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.08.13. 12:34:19

Ha két hete utazol, és még fogsz is, minden nap, akkor ajánlom a bérletet. Nem teszik zsebbe a pénzt, és neked is jobban megéri.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.08.13. 12:34:20

Oltasi konyvet ne keverjuk ossze az oltasi biletaval. Utobbi meglete is igazolja a kutya oltotsagat, masreszt a kutyasok nem hordjak magukkal az oltasi konyvet, mert nagy alapu, es nehez elrakni praktikusan.

mellesleg a banya paraszt volt. le kellett volna dobni a szerelvenyrol oszt jol van.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.13. 12:34:39

ja ott sem volt szájkosár, és mondta a sofőr hogy így elvileg nem lehetne, mert megharaphatja az utasokat. erre a nő mondta hogy ne szarozzon, nem harap ez senkit. erre a sofőr visszakérdezett. miért? nincs foga?

Laci084 2008.08.13. 12:34:43

A kutyával utazás érdekes dolog. Volt már benne részünk sokszor. Azt nettó baromságnak tartom, hogy minden 20Kg-nál nehezebb kutyát elvileg csak peronon lehet szállítani. A mi skót juhászaink még lefogyva is megütik ezt a súlyt, tehát elvileg ők is "veszélyes nagy testű ebek". Gyakorlatilag ezerszer nyugodtabbak, mint a néhány kilós idegbeteg szobacirkálók, akik előszeretettel támadnak mindenre, és mindenkire.
De eddig csak egy idióta kalauz volt, aki bzmot-os személyvonaton átküldött minket a másik kocsiban, mondván ő fél a kutyáktól. De akkora cirkuszt rendezett, mint ha legalább egy 80kilós vadállat lett volna nálunk, nem egy 12kilós kölyökkutya. A többiek rendesek voltak, látták a kutyákon is, hogy nem valami neveletlen, mocskos állatok, és általában még a kalauzok szokták mondani, hogy vegyük le nyugodtan a szájkosarat.

Laci084 2008.08.13. 12:38:09

Dinin: a biléta nem igazol semmit, oltás meglétét kizárólag az oltási könyvvel lehet hivatalosan igazolni.

Peron8 2008.08.13. 12:44:17

Határozottság hiányzott innen..Elég lenne egyszer szép szóval kérni, másodszorra nyomatékosítva, onnantól kezdve, ha nem használ levágni a vonatról..nem megvárni mire mindenki ideges lesz..1perc alatt az ilyet el lehet intézni..legközelebb megtudja ki az úr a háznál...
Igy kell eljárni!!!!

wagabound 2008.08.13. 12:56:10

Kutya szájkosár nélkül? Még az utcán se lenne szabad, nemhogy közlekedési eszközön. Vita nélkül le kell hajítani buszról-vonatról-villamosról, bármiről, ha kell, akár a vészfék használatával.

Amúgy pedig nagy tévedés, hogy a kis kutya veszélytelenebb. A kutyák agresszivitása és kiszámíthatatlansága a méretükkel általában fordítva arányos!

Civil Kurázsi 2008.08.13. 12:57:37

És vajon a néni volt szájkosár? :)

Nekem is van kutyám, és szeretnék is utazni majd vele, csak azt mondja már el valaki, hogy egy mopszra hogyan adjak szájkosarat? :D

TH 2008.08.13. 13:06:45

A néni hogy javítja a kutyatartók image-ét! :)))
Hülye banya, sajna vannak ilyenek...

wagabound 2008.08.13. 12:56:10:
Azért ez remélem nem komoly. Kb. annyira van értelme kutyára szájkosarat rakni, mint bármelyik emberre.
Egyébként a kutya aggresszivitása sem méretfüggő alapvetően, csak általában a kiskutyák tulajdonosainak végképp nincs fogalma arról, hogy hogyan kell bánni a kutyával, ezért lesznek inkább azok aggresszívek. a normálisan tartott kis kutyák pont olyan normálisak is lesznek, mint bármelyik másik.

TH 2008.08.13. 13:07:57

Civil Kurázsi 2008.08.13. 12:57:37
Nem szokták túl komolyan venni ezt a szájkosár kérdést szerencsére. Rakjon szájkosarat az a kutyájára, akinek a kutyája aggresszív és veszélyes lehet.

Jasperek 2008.08.13. 13:10:59

wagabound,
no neked is lehetett valami kellemetlen élményed gyerekkorodban egy kistestű kutyával:) Annyi a titk ,hogy nem kell a kutyát piszkálni és akkor nem harap meg:)
Megnézném ,hogy húzol szájkosarat mopszra, shih-tzu-ra:)

TH 2008.08.13. 13:14:05

duct 2008.08.13. 13:10:59
A kutyák jó részét akár piszkálhatod napestig, akkor sem fog bántani. Nem beszélve a kifejezetten barátságos fajtákról, amik alig várják, hogy mindenkivel megismerkedhessenek, és mindenkitől begyűjtsék a simogatásadagjukat.

ChGeri 2008.08.13. 13:15:45

1) Kutyát szabadon engedni (nagyon fog neki örülni)
2) Nénit a fa tövében agyonlőni.
Miféle szarság ez a demokrácia?

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.08.13. 13:25:08

igazabol a legnagyobb gond az volt, hogy a kutya pont a folyosora logott. Egy figyelmetlen utas ra is lephet es tessek meg is van a baj:(

PioDVD 2008.08.13. 13:25:37

Pedig tényleg vannak idegbeteg kistestűek, én a palota pincsiktől (vagy mi a szent sz.rtól) herótot kapok. Kiszámíthatatlan, aljas dögök. Ma is ott sunyított mögöttem egy, vártam, mikor kap a lábamba hátulról. Pedig én kutyától nem félek (persze, ha a gazdája szól, hogy harap, nem megyek oda), lehet akármekkora, még csak a félelmet sem érezhetik rajtam. De ezek a sz.r pincsik...

TH 2008.08.13. 13:37:28

PioDVD 2008.08.13. 13:25:37
Tényleg meglepő, de a pincsi is tök normális tud lenni normális gazdival. Találkoztam mostanában 2 olyan pincsivel, akit a gazdája nem pórázon és ölben hordoz a parkba, úgyhogy az nem fél sem embertől, sem kutyától, és így ugyanolyan kiegyensúlyozottak, mint a többi kutya. Az a kutya lesz kiszámíthatatlan és aggresszív, amelyik nem tud szocializálódni, meg persze amelyiknek tényleg van valami difije az fejében, de ez utóbbi elég ritka.

TH 2008.08.13. 13:38:54

georgejr · megintallunkvazze.blog.hu 2008.08.13. 13:25:08
Alapvető, hogy úgy tartsa a kutyát, hogy az ne zavarjon másokat. Az én kutyám is folyton szeretne megismerkedni mindenkivel a közlekedési eszközökön, de érdekes módon a póráz csodákra képes: tudunk úgy utazni, hogy ne zavarjunk senkit. Aki meg akarja simogatni, ahhoz persze odaengedem. :)))

TH 2008.08.13. 13:45:26

Kicsit eltértünk az eredeti témától. A lényeg, hogy a nénit komoly elmeorvosi vizsgálatnak kéne alávetni, a kutyájának meg új gazda kéne. :)

Én lennék terrorista! 2008.08.13. 13:47:23

Nagy divatja van ma a nácizásnak. Én pofánvágtam volna a vén kurvát, náci vagyok én is?

TLoF 2008.08.13. 13:50:53

Hmm. vannak profi szállitó dobozok :)

TH 2008.08.13. 13:51:21

TLoF 2008.08.13. 13:50:53
A néninek? :)))

lurkó 2008.08.13. 13:57:55

Tudod : mint Hannibál Lecter! :-))

BéLóg 2008.08.13. 14:14:53

Kezembe került egyszer egy szakvélemény kutyaharapási ügyben. A bíró azt akarta megtudni belőle, honnan lehet tudni, egy kutya harapós-e vagy sem.
Az volt a meglepő, hogy a szakvéleményből egyértelműen kiderült, ilyen fogalom nincs! Harapós az a kutya, amelyik MÁR megharapott egy embert. Amelyik meg még nem, az MÉG NEM harapós.
Ezerszer kevésbé tartok egy munkakutyavizsgás, láthatóan fegyelmezett és kézben tartott rottweilertől, boxertől, dogtól, német juhásztól, stb. mint egy "hátezsenkitnembánt" tacskótól és társaitól.
Rendszerint a kutyákat sportból, munkából tartók vizsgáktól függetlenül teljesen felszerszámozva és szabályosan közlekednek, míg a szimpla "kutyatartók" (és a kutyájuk is) xarnak mindenre.
A néni nyilván utóbbi illusztris példája volt.

Ooorsi 2008.08.13. 14:26:35

Tk jó, ezt a sztorit már délelőtt olvastam egy barátnőm blogján, ő is ezzel a vonattal ment.
Nekem is kistestűm van, és egy kimondottan bunkó kutya, persze nem velünk, a családdal, hanem mindenki mással, jóhogy nem vinném szájkosár nélkül, még pórázról sincs soha elengedve, az ilyen nénit le kell szállítani a pusztában, aztán mehet amerre akar. Tényleg csak rossz hírbe hozza a kutyatartókat

TH 2008.08.13. 14:28:12

BéLóg 2008.08.13. 14:14:53
Nehéz általánosítani.
A probléma az, ha valaki úgy vállal be kutyát, hogy a kutyatartásról fogalma sincs. Ha minden kutyatartó legalább egy könyvet elolvasna a kutyák viselkedéséről és neveléséről, az már sokat segítene.
Szóval sztem nem az az alapvető kérdés, hogy a kutyát valaki milyen célból tartja, hanem, hogy felelősségteljesen vállalta-e be az eb tartását.

20-05 666 2008.08.13. 14:30:21

a banyát lebaszni a padlóra, kiszórt kutyatápot szedje össze, aztán takarodjon a vonatról, mondjuk pár skinhead igazán besegíthetne neki acélossal :))

TH 2008.08.13. 14:36:13

20-05 666 2008.08.13. 14:30:21
Meg is eheti a tápot a kutya helyett...
Hihetetlen, hogy valaki a vonaton akarja etetni a kutyáját!!! Itatni még hagyján, nagy melegben fontos a folyadékveszteség pótlása, de az evés rohadtul ráér estig...

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.08.13. 14:39:14

Koritsuaa 2008.08.13. 14:26:35
megadnad a cimet, hogy hol olvastad?

TH 2008.08.13. 14:57:59

Szürke alapon lila betűk?
Jajjatyaég...

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.08.13. 15:27:23

Itatni is csak akkor, mikor áll a vonat.
Etetni semiképpen!
És még neki áll feljebb.

Egyébként amióta a Lipótot becsukták, pszichiátriai kezelés alatt állók 10%-kal kevesebben váltottak ki gyógyszert. Lehet ennek is kéne. Ennyire senki sem lesz idegbeteg, ha NORMÁLISAN szólnak neki.

Kelekutya 2008.08.13. 15:29:00

En csak egyet nem (sot tobbet sem) ertek (fuggetlenul a neni kretensegeteol, ami nem vitas..)

- miert csak szemelyvonaton (es miert csak masodosztalyon) lehet kutyat szallitani kis hazankban

a masodosztalyt még meg lehetne magyarazni (a MAV elsoosztaly magas minosegi igenyeket kielegito higieniai es esztetikai adottsagaival) de a gyors es a szemelyvonat kozti kulonbseget nem ertem (nem lenne jobb, hogy az a budos kutya minel hamarabb odaerjen es ne piszkitsa a levegot?)

Ausztriaban, Nemetorszagban, Belgiumban, Svajcban es Franciaorszagban barmely vonat (idertve ICE vagy TGV) barmely osztalyan lehet kutyazni, a merettol (altalaban a hatar az 5-6 kg) fuggo modon (kabinban vagy a peronon, hol ingyert hol valami jelkepes osszegert (pl 10 €) vagy a teljesaru jegy bizonyos szazalekaert


A legtobb nemzetkozi vonalon a kismeretu allat teljesen ingyenes, kiveve termeszetesen Mo-t, ahol a Becs-Budapest gyorsrol le kellene szallni Hegyeshalomnal es onnan ket-harom atszallassal Pestre jonni.

Mielott a halodo/degeneralt/buzi (nem kivant resz kihuzando) Nyugat erv jonne elo, Szlovakiaban is ez a helyzet...

Mi lehet az oka?

- a magyar vonatok tul tisztak es kulturaltak ?
- a mgyar kutyak tul mocskosak es bunkok?
- a magyar kutyatartok tul mocskosak es bunkok?

Statisztikailag egyik sem tunik valoszinunek, igy hajlok arra, hogy aki a szabalyzatot keszitette, meg nem jart a hataron tulon, europai harmonizaciorol nem hallott, nem szereti a kutyakat/kutyatartokat, egyszeruen nem erdekli (kivant resz alahuzando

jewel79bp 2008.08.13. 15:30:05

Két észrevétel:
1. Néni tényleg kekeckedős, bunkó, stb...
2. Szájkosár... nem minden kutyára lehet szájkosarat adni. A pórázzal, lábnál üléssel, stb. egyetértek, de a szájkosárral nagyon nem. Mellesleg itt, ahol élek (Hollandia) a szájkosár szerencsére nem kötelező. vonaton sem, boltban sem, aztán mégsem cikkeznek arról naponta, hogy bárkit is megharapott volna a kutya a vonaton vagy a postán - pedig lám, a postára is kutyával járok. Igaz, kutyaszarba sem lép az ember lépten-nyomon, mert azt meg összeszedjük...

Kelekutya 2008.08.13. 15:33:47

Nalunk sem a Postara sem a bankba nem mehetnel be kutyaval,de hat kell Neked Hollandiaban elned...

jewel79bp 2008.08.13. 15:37:50

most sajnáljam?:) ezért nem fogom ;)

Kelekutya 2008.08.13. 15:41:20

Ne sajnald, a MAV-ot sajnald

persze jobb igy mert a kutyam talan felne az ures gyorsvonatokon es a degeszre tomott IC-ken ezert jobb, ha autozunk (a CO2 kibocsatasunk meg kit erdekel...)

jewel79bp 2008.08.13. 15:48:43

Igen, mi is ezért autózunk sokszor. Amúgy érdekes ez az egész: én épp a kutyabarát európai benzinkutakról készülök blogot írni - de hát alapvetően más emberek, más gondolatok...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.13. 15:49:18

hogyhogy nem lehet rá szájkosarat adni?
mopsz simán belefér macskaketrecbe. úgy is lehet nem kötelező a szájkosár.

jewel79bp 2008.08.13. 15:51:50

Hurrá Torpedó: Mert szerintem röhejes lenne egy mopszon/boxeren/pincsin/bulldogon a szájkosár. Meg minek is... na de mindegy. Szerencsére nem járunk MÁV-val.

Kelekutya 2008.08.13. 15:58:21

Jo otletnek tunik, talan a hozzaszolasokbol kiderul majd, miert van nalunk MINDEN maskepp.

Holott ez nem penzkerdes, meg nemi plusszbevetelt is jelentene, ha tobb vonat/etterem/szalloda/etc engedne be kutyasokat (a bevasarlokozpontokrol mar nem is merek beszelni, lasd a Mammut kulonleges akciokent hirdetett kezdemenyezeset)

Persze ehhez az kellene, hogy mi kutyatartok is kirugdaljuk magunk kozul azokat, akik nem szedik ossze, nem teszik porazra,...

A baj csak az, hogy ezek ugyanazon polgartarsaink, akik athajtanak a zebran pirosban, mozgasserultek helyere parkolnak.

A helyzet ugyanaz, mind a KRESZ esteben: nincs kulon kozlekedesi moral, csak egy tarsadalmi moral van amit ki-ki a maga elethelyzeteben alkalmaz.

Ha eppen egy kutya van a poraz vegen, akkor kutyatartonak tunik, pedig csak siman taho...

Kelekutya 2008.08.13. 16:13:48

Ez a mondat "Szerencsere nem jarunk MAV-val" sajnos mindent elarul a magyar vasuti viszonyokrol

Nemeto-ban ha bemegyek egy konyvesboltba, kulon polc/osztaly van fenntartva a vonattal kapcsolatos konyveknek es emlektargyaknak (hogy ne mondjak kegytargyat)

a haboru elottig nagy dolog volt a vasutnal dolgozni es nem csak a garantalt nyugdij es szocialis ellatasok miatt ( habar ma mar ezt is ujra kezdjuk megbecsulni)

TH 2008.08.13. 16:15:59

Én nem értem, hogy az élelmiszerboltok kivételével minek kutyát bárhonnan kitiltani. Egy normális kutyával nyugodtan lehetne menni bankba/postára, sőt Olaszországban valahol már a múzeumokba is beengedik (nem eszik festményeket a kutya). Szerintem annyi elvárás bőven elég lenne, hogy a kutya legyen szobatiszta, ne legyen másokra nézve veszélyes, és lehetőleg persze tudjon nyugton maradni(fiatal ebekkel meg lehetne elnézőnek lenni, ahogy az embergyerekekkel is). Így járhatnának a kutyák szinte bárhova, ahova a gazdájuk. Egy ismerősöm kutyáját mondjuk beengedik egy benzinkútra, mondván, hogy a táblán egy fekete kutya van áthúzva, az övé meg nem fekete, tehát bemehet nyugodtan. :)))

TH 2008.08.13. 16:18:49

Kelekutya 2008.08.13. 15:58:21
Az összeszedéssel egyetértek, de a póráz csak indokolt esetben indokolt. Sok kutya tud a gazdája mellett menni folyamatosan, ilyen fegyelmezett kutyákhoz póráz sem kell nagyon. Szóval nem kellenek túl merev szabályok, csak felelősségteljes gazdik. Ismerni kell a kutyát, és tudni, hogy mit lehet vele vállalni, és mit nem.

Kelekutya 2008.08.13. 16:25:20

Korulbelul egyettertek, bar azt hiszem, hogy a poraz sokszor azert kell, hogy megnyugtassa zokat akik fel(het)nek tole (gyerekkent en is koztuk voltam, ma padig kutyas vagyok)

Masreszt, elofordulhat, hogy a kutyus sajat biztonsaga erdekeben is kellhet a poraz, peldaul, mikor egy kan kutya megpillant (es foleg megszagol...) egy esetleg tuzelo nostenyt, nincs az a neveles, ami 100%kal vissaz tudna tartani. Sajnos mar lattam igy kutyat az auto kereke koze kerulni (szerencsere nem az enyem volt) azota csak forgalomtol es egyeb kiszamithatatlan korulmenyektol mentes helyen engedem szabadon

Nemetorszagban van peldaul a parkokban egy un "Hundezone", altalaban egy jo nagy tisztas, ahol szabadon szaladgalhat, orom nezni, ahogy elrohan , persze felszemmel mindig figyelve, hol vagyunk...

Kelekutya 2008.08.13. 16:27:34

A benzinkutat en sem ertem, talan a pultokra kitett kaja miatt van igy?

Pedig nem is cigizik..-:)

TH 2008.08.13. 16:55:41

Kelekutya 2008.08.13. 16:25:20
A kutya védelme érdekében tényleg sokszor kell a póráz. Az enyém még a lányok iránt ANNYIRA nem érdeklődik, hogy elrobogjon, de egy nyúl vagy egyéb menekülő állat után bármikor. De az biztos, hogy vannak dolgok, amik után akkor is utánamegy a kutya, ha a gazdi a feje tetejére áll is.
A kutyáktól félők megnyugtatása viszont nem a kutyatulajdonosok feladata szerintem. Persze nem kell hozzájuk engedni a kutyát, de nem lehet mindenki tekintettel minden fóbiára. Ha valaki fél az autóktól, akkor szüntessük meg a közlekedést? Gyerekként én is féltem a kutyáktól addig, amíg nem volt nekünk is, de ettől függetlenül csak ezért nem kell pórázra tenni a kutyát a városban. Meg kell tanítani az embereknek, hogy hogyan bánjanak a kutyákkal, és mikor kell félni tőlük...

Kelekutya 2008.08.13. 17:30:24

ANNYIRA meg nem erdeklodik, de valoszinuleg majd fog, addig is jo, ha hozzaszokik a porazhoz.

A legjobb, ha nem a szabadsaga korlatozasakent eli meg (es te sem). En ugy szoktattam hozza, hogy a lakasban odaadtam neki a poraz veget, a szajaba vette, es rohant le vele a lepcsohazban, mert tudta, hogy ez azt jelenti, hogy megyunk setalni. Kinnt az utcan pedig nyugodtan varta, hogy raadjam.

Meg ma is, ha leveszem rola, tudja, hogy olyan helyen vagyunk, ahol rohangalhat (azert tisztes tavolbol mindig figyeli, merre mozgunk), mikor pedig szolok neki, odajon es varja, hogy raadjam. Mindez kulonos idomitas nelkul, szepen megszokta.

Masreszt ugy gondolom; hogy masok josog felelmeit (ha nem is fobiait) tiszteletben kell tartani, akkor is ha nemileg alaptalanok, ez hozzatartozik az egyutteleshez (persze, ha hiszteriarol van szo, nem kell engedni!)

Nagymoli 2008.08.13. 17:32:06

Nénire szájkosár, kutyának meg elmagyarázni, hogy ilyen gazdival nem illik társaságban megjelenni, mert égő... :-D
Nénike nagyon ráért, és nem volt kit csesztetnie a családon belül. gondolom, őket már elüldözte. :-D JV meghúzhatta volna két távoli állomás között a vészféket, és ott lesegíteni a vonatról. Szerintem többen is vigyorogva tanúskodtak volna, hogy a nénit a kutyával vasút környékén sem látták soha ;-)

TH 2008.08.13. 17:48:31

Kelekutya 2008.08.13. 17:30:24
Már rég hozzászokott a pórázhoz, használjuk azért elég sokszor, mindenesetre köszi a tanácsokat. :)
Én tiszteletben tartom mások félelmeit, nehogy félreérts!
Ha látom, hogy valakihez odamenne az eb, aki fél tőle, akkor természetesen elhívom. Nem is szokott ebből konfliktus lenni éppen emiatt.
Csak mondjuk a parkban azért nem rakom pórázra, az ott játszó gyerekek sem pórázon vannak, csak szülői felügyelet alatt. Én is figyelek a kutyára, hogy mit csinál, és nem hagyom, hogy bárkit ijesztgessen, aki fél tőle.
Szóval egyetértek azzal, amit mondasz, csak nem kell mindig feltétlenül póráz.
Én szeretném, ha a póráz viselésén kívül azt is megszokná a blöki, hogy ha nincs póráz, az sem jelent korlátlan szabadságot, és nem mehet oda mindenkihez barátkozni, sőt tudnia kell fegyelmezetten közlekednie póráz nélkül is (persze a tüzelő lány kutyák elcsavarják majd a fejét, de hát erre már most is kell figyelni azért).

Kelekutya 2008.08.13. 17:57:08

A parkban en is szabadon engedem, egyebkent imadja a gyerekeket, es az esetek 90 szazalekaban a gyerekek se felnek tole( a szulok meg nem neveltek belejuk, hogy felniuk ellene ..), persze ez konnyu, mert 5 kg-os

amugy azt hiszem egyetertesben vagyunk, a helyzethez, a kutyus termeszetehez es a kornyezethez igazodva jozan paraszti esszel el lehet donteni, hogy kell-e poraz

lurkó 2008.08.13. 22:28:06

Na megnézném azt a szabályzást hogy : csak "normális" jólnevelt kutyáknak nem kell póráz és szájkosár. Ki mivel igazolja hogy az ő kutyája olyan. És ki képes arra hogy ezt eldötse.
Sajnos amig ez nem lehetséges egységes szabályzás kell ha nem is egyformák a kutya az kutya. Ahogy emberből is : sok van és nagyon sokféle.

Adani 2008.08.14. 18:55:31

Megállt a vonaté s ott várta a rendőröket? Nanemár. Ilyenkor simán meg kellett volna foni ezt a kriptaszökevényt a kutyájával együtt és seggberúgással eltávolítani a vonatról a kaller meg sztem főleg az előbbiek után tutira belement volna abba, h vonluljon félre és ugyeő nem látott és hallott semmit. Bunkóval bunkó módon kell bánni nem érvekekl meggyőzni az úgysem megy.

Tomi324 2008.08.15. 00:07:03

Én a póráz nélküliségről annyit, hogy egy jólnevelt kutyára én sem erőltetném rá a pórázt. De amióta egy hajléktalan rámszabadította a kutyáját pénz, és cigarettaszerzés végett, azóta nem szívesen találkozok póráz nélkül sétáló kutyákkal...(akkor egy 80-as troli mentette meg lábam épségét, amire felszálltam, de a kutya nem mert) Mondjuk ha már a múzeumoknál tartunk, akkor én nem örülnék, ha lépten nyomon kutyába botlok mondjuk egy múzeumban vagy a Postán, mert biztos vinné be olyasvalaki is a kutyáját, aki hasonlíthat a nénire...

mutant · http://universal.blog.hu 2008.08.15. 14:56:25

"néni lecigányozta előbb a jv-t majd lenácizta. " nem vol politikus ez a "hölgy" véletlenül?azok is pont így beszélnek: össze-vissza...

mutant · http://universal.blog.hu 2008.08.15. 14:58:11

amúgy múltkor Pestről vittem le Jánoshalmára egy cicát-rökbefogadtam,mert elaltatták volna-és én is megetettem,megitattam,mivel másfél napja nem kapott enni és 37 fok volt aznap.viszont mi a párommal együtt vittük,szóval elfoglaltuk a négyesülést.de a víz az kell!!!milyen lenne már,ha megszólnának,h ne igyál a vonaton 40 fokban?!

cradbox 2008.08.18. 17:45:31

"de a víz az kell!!!milyen lenne már,ha megszólnának,h ne igyál a vonaton 40 fokban?! "

Szerintem meg az tartson kutyát-macskát aki tudja szállítani és minden felelősséget felvállal, ami az egész ügyhöz szükséges.

ZBR 2008.08.21. 14:02:59

Peron8 2008.08.13. 12:44:17 >>> Aztán a következő poszt az lesz, hogy szegény hölgyet brutálisan bántalmazta a jegyvizsgáló.

Szamica 2008.11.25. 10:32:11

Én csak egyetlen mondatot nem értek...
200 ember szívott egy miatt, ha jól olvastam.
És annak a 200 embernek nem jutott eszébe, hogy EGY EMBERKÉNT felálljon, és közölje a nővel, hogy kívül tágasabb????
Mindenki elnézte, hogy a kalauz egyedül kínlódik vele, és kulturáltan kérleli?
Kinek az érdeke volt a legjobban, hogy menjen a vonat?
Ilyen esetben nem hiszem, hogy toleránsnak kellene lenni az utastárssal szemben.
süti beállítások módosítása