Hát ezt is megértük, a hírhedt váci vonalon vannak események. Selymes férfihang köszönti az utasokat, sőt még tájékoztatja is! Hát beszabecsi:)
Kedves Georgejr!
Szeretném Veled megosztani mai kellemes, bár rövid vonatutam történetét, melynek helyszíne a Nyugatiból 17.25-kor induló gy.személy Vác-Szob irányba.
Indulás után kellemes férfihang szólal meg a vonaton, "tisztelettel köszönt" bennünket, utasokat, elmondja, hová tartunk, hol fogunk megállni, majd kellemes utazást kíván nekünk. Mi, utasok, tanácstalanul nézünk egymásra, úgy tűnik, más sem hallotta még működésben a belső kommunikációs rendszert. Megdöbbenésünk csak fokozódik, mikor Rákosrendezőhöz közeledve ismét megszólal a kellemes férfihang és közli, hová érkezünk és melyik ajtó fog nyílni. Istvántelek előtt már nem csodálkoztam annyira, mikor bemondta a megállót és azt, hogy "a baloldali ajtók fognak nyílni".
Itt leszálltam és most ezúton köszönöm meg a kedves úriembernek - hangjából ítélve pályakezdő lehetett -, hogy rövid ideig Európában érezhettem magam.
Ja, a szerelvény tiszta volt.
Üdvözlettel:
Girhes macska