MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Amikor a kaller zsebre dolgozik és nem végzi a dolgát

2008. július 11. - georgejr

Szeretem, amikor a vdszsz rinyál, hogy sztájk mert megérdemeljük. Ahha, gondolom a kedves kolléga is megérdemli... Takarítsák ki maguk közül az ilyeneket, akik miatt rossz a híre a vasutasoknak, és akkor lehet bármilyen igényről beszélni. Aztateremburáját!


Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Alábbi levelemet elküldtem a http://megintallunkvazze.blog.hu szerkesztőjének is:

T. Szerkesztő!

A héten volt szerencsém kétszer is vonattal utazni. Egyik alkalommal(2008.07.08.) a Déli pályaudvarról 15.20-kor induló vonattal indultam haza. Csak a mozdony jelzését jegyeztem meg (V43 2255), nem tudom sem avonat (járat) számát, sem a célállomását, mert én csakNagytétény-Érdligetig utaztam, de a menetrendből azt hiszem, könnyenvisszakereshető. Ennél az állomásnál folyik egy építkezés (felüljáró),ami miatt az állomást az útkereszteződésen túlra helyezték, de már többmint egy éve. A vonat mégis a régi peronnál állt meg, a ténylegesmegállón pedig átrobogott. Így sokadmagammal csak Érd alsó állomásontudtam leszállni és egy későbbi vonattal, természetesen külön jegyetváltva, visszajutni a Nagytétény-Érdligeti állomásra.


Tegnap (2008.07.10.) pedig a szintén a Déli pályaudvarról, 20.20-korinduló vonattal utaztam. Ez is minden állomáson és megállóhelyenmegáll. Budafok-Belváros után ért oda a jegykezelő, ahol én is álltam(ülőhelyekben nem nagyon bővelkedett a szerelvény, de mivelNagytétény-Érdliget kb. fél óra, ezért elvoltam állva is). A külsőperonon kb. heten álltunk; amikor megérkezett a jegykezelő, az egyik -kissé ittas - utas dohányzott, hiába kértük ketten is, hogy ne tegye.Két fiatalnak pedig nem volt jegye. Ők még Albertfalván szálltak fel. Ajegykezelő kérésünk ellenére sem szólt a dohányzóra, hogy nyomja el acigarettáját, a fiataloktól pedig megkérdezte, mennyi szokott lenni ajegyük. Ők azt felelték 300, mire a jegykezelő ezt mondta: "akkor kérek200-at és viszlát". A fiatalok adtak neki 2x200 HUF-t és a jegykezelőtovábbállt.

Kérem, járjanak utána ezeknek a dolgoknak, mert lehet, hogy eltörpülneksok más probléma mellett, de ha én heti 2 utazásból 2-nél belefutokilyesmibe, akkor vajon mi lehet a valós tendencia?

Köszönettel: M. Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr100563649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vasutassrác 2008.07.11. 14:39:45

Ha ez a jegyvizsgáló egy 40-50 év körüli úr, akkor már én is láttam őt "dolgozni". (de sajnos lehet, hogy többen vannak :( )

sandokan 2008.07.11. 15:16:33

Még ilyet?! 50-100 forint a kezébe és csókolom. Sokan csinálják, na és?

paráznabillegető 2008.07.11. 15:18:28

régen egy sörért eladták a lelküket.
eh, infláció...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.07.11. 15:18:42

Kedves Anna! Én legközelebb nem mennék azzal a vonattal, mert ezek a fiatalok olvassák általában a zinternetet és szerintem kifejeznék számodra nemtetszésüket, hogy elrontod a privát bizniszüket a kallerral. De ez csak egy jótanács.

Persze nem szép, ha valaki zsebre dolgozik, de ez a házmester-mentalitás is annyira undorító..

PeZe 2008.07.11. 15:36:28

manapság már 200 ft egy sör :D

Karikásostor · http://sirasok.blog.hu/ 2008.07.11. 15:38:49

100%-osan egyet értek az íróval!

Itt az ideje a nagytakarításnak minden ilyen korrupt, mutyizó szervezetnél!!!

Jó lenne végre valóban civilizált országban élni.

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2008.07.11. 15:42:05

Az esztergomi vonalon a jelenséggel gyakran találkozom, amikor Piliscsabán felszáll a sok egyetemista, és "környezetbarát" jegyet kér...
Tudjátok, ami nem fogyaszt papírt... :)

Szóval az eset sajnos nem egyedi... :(

Fikalnyik Eugén 2008.07.11. 15:44:39

Mellesleg ha jön az ellenőr bukik az utas és pótjegy+bünti vagy gyaloglás...

balra 2008.07.11. 15:46:44

Árulkodni tetszik?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2008.07.11. 15:48:57

Aha! Ilyenkor Júdás, amikor meg azért pampog, hogy ezért a pénzért ilyen szolgáltatást adni szégyen, akkor igaza van? Az sem lenne utolsó, ha az a pénz eljutna a MÁV-hoz.

greenc 2008.07.11. 15:49:39

Velem 2 éve történt egy eset :
Év elején elhagytam a diákom, ezért rendeltem egy újat, és csináltattam egy ideigleneset is, hogy amíg nem érkezik meg ezt használom. Mint kiderült ez csak 60 napig volt érvényes.
Keddi napon utaztam IC vel miskolcra, így ingyen lehetett első osztályra helyjegyet kapni, ha jól emlékszem 1000 volt így a jegy. A kaller persze kiszúrta, hogy 2. napja járt le az ideiglenes. Nem kért külön pénzt érte, csak kedvesen hátraküldött a másod osztályra és nem írta be hogy "illegálisan" mennyit utaztam 1. osztályon, és odaadta az 1000ft os utólagos diákbemutatásra vonatkozó csekket: "Parancsoljon, ja és boldog születésnapot". pfff...

Boldog voltam, hazafele már gyorsvonattal jöttem, hátha ott nem olyan szigorú az ellenőrzés, így megint diákot vettem. Meg is jött a két kaller: egy piros meg egy kék sapkás. Engem a kék ellenőrzött, megnézte ő is az ideiglenest, hümmögött, ráncolta a szemöldökét, de aláírta és odébb állt.
Fél órával később ismét megjelent a kék sapkás és kihívott az előtérbe. Én már készítettem is a pénztárcámat, 600 ft al le is húzott. szerencsére azóta sem láttam az illetőt, de életem első vesztegetése örök élmény marad..

Láttam - olvastam · http://lattamolvastam.blog.hu 2008.07.11. 16:07:02

A 2255-s Szili mit keresett a 40-s vonalon?

Oktalanokoska 2008.07.11. 16:18:22

Nem tudom mi ebben a probléma - ilyen jegyáraknál inkább örülni kéne az efféle "akciós" utazási lehetőségeknek :P A kalauz is jól jár, az utas is - a járműparkra, takarításra meg felújításra meg amúgy sem költenének.
A dohányzást meg majd akkor tiltsák meg, ha nem bűzlik magától is a kocsi, mint egy szemétdomb - ehhez képest a cigiszag felér egy légfrissítővel...

Én jobban kiakadok attól, hogy milyen alapon követelnek maguknak részt a vasutasok egy privatizált cég árából??? Ennyi erővel minden adófizető megkaphatná a rá eső részt a bevételből! Nevetséges!

Oktalanokoska 2008.07.11. 16:21:28

Ja, közben figyelmesebben is elolvastam, és rájöttem, hogy a levélírót valószínűleg az frusztrálja, hogy nem ő kapott kedvezényt :P

bubastis 2008.07.11. 16:48:33

Hm... Először az országot kéne rendbe tenni. A kaller legyen az utolsó, aki megkapja a büntetését, és Gyurcsány meg bandája az első. Nem tudom hiábztatni a kallert, annyi fizetésből nehéz munkát szívvel végezni nehéz. Ha nem lehetne adót csalni, felkopna az én állam is. Peidg bizisten soha életemben nem akartam adót csalni. Kényszervállalkozó egyenlő kényszeradócsaló. És jó éjszakát, Magyarország.

avogadro00 2008.07.11. 17:03:52

megint nem lesz belole semmi

kacsa! 2008.07.11. 17:27:10

Az levélíró első felvetéséhez van válasz: Nyári menetrend szerint szolnoki mozdonyvezető (és valaki kérdésére válaszolva) szolnoki mozdonnyal megy át a Keletiből a Délibe, és onnan robog le egy személy élén Székesfehérvárra egy fürdősvonatért. Ebből csak arra akartam kilyukadni, hogy a szolnoki mozdonyvezető nem volt arra ismerős; 'normális esetben', az év többi részében, más vonattal nem fordul elő arra (valamint egy rosszul elhelyett, vagy kintfelejtett vasútüzemi tábla is félrevezetheti). Nem mentség, tudom, csak magyarázom a bizonyítványt...

Leeroy of SMV Design 2008.07.11. 18:17:55

A piros sapkás kallerről annyit, hogy az ő státusza vezető jegyvizsgáló.

vasutassrác 2008.07.11. 18:47:26

Az R*L K**b-on a híradóban volt szó a Keleti pu. nemzetközi pénztáráról. Ügyfél-irányító rendszert telepítettek (mint a bankokban), és a várakozók száma átlagosan 150 fő. Több órákat kell várni a jegyre... :(

load error 2008.07.11. 19:17:52

Futyulim!

Elmesélem, hogyan kell ingyen utazni.
Jöt a kaller, hogy akkor kétszáz zsebbe, és csókolom. Én meg megkérdeztem, hogy mégis mi lesz, ha jön az ellenőr. Meg eleve, én nem vagyok olyan összekacsintós.

Erre közölte, hogy neki a Déliben el kell számolnia, ha hivatalosan ad el jegyet. Márpedig neki lejár a műszakja és inkább sietne haza. Inkább nem is adott jegyet egyáltalán. Hivatalosat, én meg Mr. Pink véleményén vagyok borravalóügyben. Ingyen utaztam.

No, ezért rohad szét a Máv.

kgonzo 2008.07.11. 19:23:54

Re: sandokan · topaz.blog.hu/ 2008.07.11. 15:16:33
Te nem lehetsz adófizető!
Pillanatnyilag a mi pénzünkből próbálják évről-évre rendbe rakni a MÁV büdzséjét.
Barátocskám ezt lopásnak hívják. És nincs rá más szó.
Szóval ezért áll itt ez az ország, mert ilyen kérdéseket lehet fel tenni, hogy "Na és?"

mojoking77 2008.07.11. 19:34:55

SZORNYU!!!!!!!
Es maga szerint mi lett volna a megoldas, ebben a helyzetben?
Szallitotta volna le oket a kovetkezo allomason?
Jelentette volna fel oket?
Lett volna barmilyen hatasa az egyeb intezkedesnek?
Furcsa, altalaban utalom a csalokat, ugyeskedoket, de ez a cikk annyira kispalyasnak tunik, hogy le kellett reagalnom.
Udvozlettel:
Gy

Yogi 2008.07.11. 21:19:37

A vesztegetés esetében javaslom a Btk. 255/A. szakasz átolvasását:

255/A. § (1) Nem büntethető a 250. § (1)-(2) bekezdésében, a 251. § (1) bekezdésében, a 252. § (1) bekezdésében és a 255. § (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, a kapott jogtalan vagyoni előnyt vagy annak ellenértékét a hatóságnak átadja, és az elkövetés körülményeit feltárja.

(2) Nem büntethető a 253. §-ban, 254. §-ban és 255. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.

www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso/pf/SearchLaw/searchLaw

1978. évi IV. tv.

2008.07.11. 21:21:30

ez tök körrekt. olcsobb is a jegy, bakter is jol jart. hol itt a baj? sokszor volt mar hogy nem volt ido jegyet venni, megboltoltuk így. mindenki jol jart. ennyi

Yogi 2008.07.11. 21:27:59

Cadmagician!

Persze, aztén azért mert veszteséges a MÁV, a mi adónkból konszolidálják.. De lehet, hogy nem a Te adódból.. Engem akkor is irritál. Miénk a gyár? Aztán Mindenki hazaviszi? Utána meg mindenki sír, hogy nincs is gyár ahol dolgozzanak és ezután azok akik ellopták "Munkát és Kenyeret!" követelnek. Rendben de ne az én pénzemből!!

Hercegnő88 (törölt) 2008.07.11. 21:43:10

És még van pofájuk sztrájkolni...adnék én nekik olyan sztrájkot h azt nem tennék zsebre!!

ehhh 2008.07.11. 22:31:10

mindenki bassza meg a budos kurva anyjat, aki nekiall judasozni. lopjon csaljon mindenki, aztan lehet sirni, hogy biztos a politikusok csinaltak. ne szoljon ra arra, aki cigizik, mert a vonat ugyis budos? gondolkozzal mar ember!!! megis mi a fasztol ne legyen budos, ha mindenki a kozepere szarik??? hogyhogy mit kellett volna tennie? meg van adva, hogy mikor mennyit kell fizetni, mint bunti, aszt legkozelebb meg majd vesz jegyet. a bakter jol jar, meghogy szar a fizetese? nyilvan szar, ha egyszer veszteseges a ceg, esetleg ha azert tenne, hogy az utazok vegyenek szepen jegyet, ne szarjak/firkaljak ossze, akkor szepen idovel majd jobban megy a cegnek, majd szobajohet az o fizuja is. az utas jol jar? mert meg szarabb lehet a meg drgabb szolgaltatas? vagy a mav jar jol, onnan meg az egyes adofizetok? Na mennyetek ma a picsaba hulye faszok...

ehhh 2008.07.11. 22:35:19

a posztironak meg: kicsit felek, hogy nem lesz semmi kozvetlen hatasa a feljelentesednek, de mindaddig nem fognak valtozni a dolgok, amig maga a tarsadalom nem veti ki magabol a csalokat.

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.07.12. 07:04:53

a piros sapkás fővizsgáló, míg a piros szalagos a vezető jv

Jamy000751 2008.07.12. 08:22:43

Ebben az országban manapság már mindenki úgy él meg ahogy tud! Amíg elrendeli a minisztérium, hogy múlt évi szabadság egyetlen munkavállalónál sem maradhat bent, mert a munkáltatót megbüntetik, ennek ellenére a képviselők a tavalyi szabijukat fizettetik ki senki ne szóljon semmit, amíg a tisztelt házat, bárkit nem kérnek számon. Az aljas kizsákmányolás magaslataiban járunk és csóró melóst baszogatjuk; függetlenül, hogy tagja-e bármely érdekképviseletnek!
( ha jól tudom megváltozott a forgalmi utasítás és a jegyvizsgálóknak nem kell sapka; csak a vjv-nek nyalóka )

Jamy000751 2008.07.12. 08:34:52

A sztrájkról csak annyit, hogy amíg a MÁV csoport kultúrája a tárgyalásokon a vihogásig, és "nincs felhatalmazásom a megegyezésre" szlogenig terjed, nem is csoda, ha nem hátrál az érdekképviselet.
Nem tudom ki emlékszik az érdekképviseletek által aláírt foglalkoztatási garanciára?! Kb 2000 vasutast KELL elbocsátani az év végéig! A VDSzSz-en kívül mindenki aláírta, hogy hozzájárul.
Az IK 64 embert emlegetett az év elején országos szinten, augusztustól -ha jól tudom- 68-at bocsátanak el csak Szeged területéről!
Nem "megfolytani" kellene az érdekképviseleteket, létrehozni, támogatni, fenntartani őket! ( nem csak vasúti)

grigorij (törölt) 2008.07.12. 10:15:07

Én nem értem ez az egész diákigazolványos dolgot!
Most akkor nem az Alkotmányunk, meg a érvényes törvények szabályozzák a kiskorúak iskolázását stb.
Ha a civil életben egy kiskorú gyermek, egy alsós általános iskolás, jogállását nem a szülő igazolja???
Ha az utcán igazoltat a rendőr, akkor nem a szülő igazol? Hiszen nincs még személyi igazolványa!
Akkor a BKV-n, a MÁV-on, a Volán buszokon miért ragaszkodnak egy alsóbb rendelethez???
Más kérdés a 16 éven felüliek, az egyetemisták helyzete!
De egy 8-10 éves gyereknek miért kell igazolnia, hogy iskolás????
Mi lehetne más???

Kacagogerlice 2008.07.12. 10:34:44

DICKtator 2008.07.11. 16:21:28 --> volt jegyem - occsóbbér' - jegypénztárból, nem frusztrál

mojoking77 2008.07.11. 19:34:55 --> a megoldás az, hogy a kaller oldalán fityegő jegykiadóból nyomtat nekik szépe n egy megfelelő jegyet, ugyanis ha olyan helyen száll fel valaki, ahol nincs nyitva (vagy egyáltalán nincs) pénztár, akkor nem pótdíjköteles. Egyáltalán nem kellett volna egyiküket sem leszállítani, főleg, hogy ők is kulturált módon adták elő, hogy nincs jegyük.

A dohányzós részre vonatkozó kommentekhez meg csak annyit, hogy ha egyszer tilos a vonaton a dohányzás, akkor az tilos a fülkékben és a peronokon is, a kalauznak meg kötelessége ezt betartatni (de óóó hányszor volt már olyan, hogy maga a kalauz gyújtott rá...)

martinasz 2008.07.12. 11:27:51

Jó reggelt!Erre a posztra a sablon komment,hogy persze felháborító undorító,atöbbi utast lopja meg ezért ilyen drága a jegy ezért koszos pontatlan a vonat, a kalauzt kirúgní stb!...én azonban mást mondok! 1944-ben azt nyilatkozta budapest Gestapo főnöke,hogy az összes megszállt városban együttvéve nem kaptak annyi feljelentést mit Budapesten!...aztán meg jött az AVH!...aztán meg eltelt 50-60 év és még mindig ott tartunk,hogy az egyik egyszerű melós jelentgeti fel a másikat! Nagyon szomorú ez kérem,nem a kalauz 200ft-jaival kellene foglalkozni!Princz Gábor,Kulcsár Attila,BAUMAG,ILL FERRO,MÁV BÍZTOSÍTO csak ezt az ötöt mondom,ez az öt többet lopott mint az összes "egyszerű" vasutas ha száz évig élne! De ez ugye senkit nem érdekel,itt csak a kisember rúg bele a kisemberbe,jelentgeti fel a másikat és ez így van sajnos az élet minden területén!...
A megújult BLOG szerintem jobb ,áttekinthetőbb lett!ÜDV!

Jegkoko 2008.07.12. 11:56:30

Már nem azért de nagytétény keveasebb mint 20 percre van kelenföldről és nem fél óra.Amugy én is ezen a vonalon szoktam utazni és én mindig veszek jegyet ha jön a kaller, mármint ad és nem zsebre dolgozik.

Kacagogerlice 2008.07.12. 12:25:10

martinasz 2008.07.12. 11:27:51 --> szerintem mindenki tudna eggyel nagyobb szintű lopást-csalást bemutatni, de 1. sok kicsi sokra megy 2. ez MÁV-os blog 3.gyűjts bizonyítékot, kerüld ki a korrupciót és húzd rájuk a vizeslepedőt, mind az ötre, akiket említettél. Amint sikerrel jártál, várlak vissza :S

Jegkoko 2008.07.12. 11:56:30 --> de Diósdnál álltunk 8-10 percet, amúgy kössz az érdemi hozzászólást

Kacagogerlice 2008.07.12. 12:26:17

pontosabban itt: www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=ngtt
mielőtt még ebbe is belekötsz :)

Adani 2008.07.12. 16:24:29

Ugyan én olyan kallert is láttam, aki nem dolgozott, vagyis 10 perc nem volt neki elég, h mind egyetlen utast a vonaton megnézzen. Lementem Kondorosra vonattal, szétnézni az állomáson meg érdkelet Kisszénás is mint állomás a puszta közepén. Mezőtúrtól Kisszénásig mentme vonattalm ajd Kisszénáson le és fel a kondorosi Bz-re. Rajtam kívül utas nem volt ,csak a mozdonyvezető és a kaller. 10 percig nem jött elő és nem kezelt jegyet. Aztán megérkezett a vonat és mind a ketten eltüntek a faluban, aminek örültem is, mert így zavartalanul fotózhattam azá llomáson és környékén, 1 óra múlva indult vissza, idő is volt mindent alaposan megnézni és fényképezni. Visszafelé sem tanúsított érdeklődést a kaller a jegyem iránt, odafelé volt, mert Kondorosig kértem, visszafelé értelemszerűen nem, mert a kallertől kellett volna venni. De megint csak nem jött kezelni, én meg nem kerestem, nem az én dolgom hanem neki kéne megnézni és adni ha nincs. Kisszénáson persze tudtam venni, de csak 15km-eset. Azt a vonaton a kaller eészítette ki, igaz sokat szenvedett a gépével mire sikerült neki.

mekkelek20 2008.07.12. 21:34:38

Kacagogerlice 2008.07.12. 12:25:10 -->
"martinasz 2008.07.12. 11:27:51 --> szerintem mindenki tudna eggyel nagyobb szintű lopást-csalást bemutatni, de 1. sok kicsi sokra megy 2. ez MÁV-os blog 3.gyűjts bizonyítékot, kerüld ki a korrupciót és húzd rájuk a vizeslepedőt, mind az ötre, akiket említettél. Amint sikerrel jártál, várlak vissza :S"
Igazad van, akasszuk fel a jegyvizsgálót mert csalt, a maradék ötöt meg ne büntessük meg mert ugyse tudunk csinálni semmitse ellenük, hagy lopjanak tovább, igaz hogy a kaller 0,001% lopta annak amit ők, dehát a lopás az lopás ugyanúgy halálbüntetés jár érte..., tetszik....

NGabor 2008.07.12. 21:37:15

Az minek számít, ha egy vonat (3026) a keleti után szabad jelzés mellett megáll a Kerepesi út alatt, majd vasutasok szállnak fel? Aztán szépen tovább indul. Aztán ugyan azok a személyek leszállnak Kőbánya felsőn. Mi ez taxi? A jegyvizsgáló pesze Hatvanig egyetlen jegyet sem vizsgált.

Rabbeleben 2008.07.13. 08:47:09

"Ebből csak arra akartam kilyukadni, hogy a szolnoki mozdonyvezető nem volt arra ismerős;"

Vonalismeret?
Pilóta?
De bátrak vagyunk Szolnokon!

Kacagogerlice 2008.07.13. 10:15:13

mekkelek20 2008.07.12. 21:34:38 --> ki beszél itt akasztásról? Szállj fel egy vonatra, utazz el a végállomásig, majd vissza, és csináld ezt naphosszat mondjuk két héten át; írd fel, milyen szabálytalanságokat láttál. Én nem válok önkéntes spiclivé (bár már így is kijár a Júdásozás) és nem fogom a MÁV-ot segíteni ilyen bejelentésekkel, nem fogok egész nap oda-vissza utazgatni, hogy hátha találok még ilyen kihágást.
Nekem egy hét 2 utazásából (ami ugyebár négy + egy, mert oda-vissza mentem + Érd alsóról vissza Ligetre...), 2-nél problémám volt. Ez kifejezetten rossz arány!

Johnnyboy025 (törölt) 2008.07.14. 08:36:01

Az a baj a zsebremelóval, hogy voltam olyan vonalon szerencsére csak egy hónapot, ahol az utsok egy része bizony eléggé csúnyán nézett rám mikor nem tettem el zsebre a lóvét hanem kiadtam a jegyet.
És bizony többen rá is kérdeztek hogy ezt miért csinálom.
Eléggé nagy lehet a baj azon a vonalon, ugyanis ahol jelenleg dolgozom, ez nem szokás.
Erre is akad egy-két ember aki odaadná csak úgy a pénzt és ugyan kinek jönne rosszul egy kis zsebpénz, de megérné az a pár fornit hogy az utasnál előkerüljön a karszalag és egy százas miatt a munkahelyemet elveszítsem?
Pedig erre az un. zsebpénzes dologra nagyon utaznak az ellenőrök a vasútnál, elég átor az a jegyvizsgáló aki ennek ellenére meg meri ezt tenni.
Elég nehéz munkát találni manapság Magyarországonn nem éri meg kockáztatni...

kacsa! 2008.07.23. 00:35:47

Rabbeleben 2008.07.13. 08:47:09 Tudhatnád hogy a vonalismeret nem évül el ha az egész kócerájt átépítik akkor sem. Okos.

lurkó 2008.07.23. 12:57:48

A Máv-Start vezetésétől idézek : "fontosabb a bérmegtakaritás mint a bevétel" ez a válasz arra hogy miért nem tudnak több "kallert" alkalmazni olyan vonatokon ahol sok az utas és kellene jegyet kiadni. Ez ám a motiváció a munkához! És ezek után van pofánk sztrájkoni!!!

Hellesz 2008.11.13. 12:31:26

Az a legnagyobb baj,hogy iszonyatos különbségek vannak az országban a különböző vonalakon,vonatokon . Addig amíg általánosítanak nem lesz jó . Az utasok meg akkor kapaszkodnának igazán ,ha elkezdenének a vasútasok utasításszerüen dolgozni ,megállna a vasút a humánum eltünne ,mosolyogva osztogatnánk a 2000ft-s pótdíjakat,ja meg minimum 2rendör a hátunk mögé föleg az elövárosokban hogy hátha megkimélnénk magunkat "fogjad a kis tárcsáskádat meg a lámpácskádat és huzzál innen a faszomba" beszolásoktól.