MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Arrogáns kalauz

2008. május 28. - georgejr
Pénztártól való távozás előtt tessék mindig csekkolni, hogy jó jegyet adtak-e. Persze ez jelen esetben most nem olyan fontos, hiszen a kalauznak nem volt semmilyen jogalapja az utassal ilyen hangnemben beszélni. Számomra érthetetlen, hogy miért vannak még mindig ilyen jv-k aktív szolgálatban...



05. 24-én Debrecenből utaztam haza Győr-Sopron megyébe (riválisok:MÁV--GySEV) . Debrecenbe 22-én mentem, minden szükséges jegyemet elővételben vettem meg és fizettem ki Csornán.
Jön a kaller, mondja, megbüntet, mert érvénytelen a helyjegyem, ugyanis a jegypénztáros véletlenül 22-ére nyomtatta. Azt válaszoltam neki, hogy engem biztos nem fog megvágni más hibája miatt, aki mellesleg az ő kolléganője. Ezt rögtön ki is kérte magának és azonnali kiabálásba csapott át, amit ugye még kb. 25-en hallgathattak meg.

Amúgy a felháborító, arrogáns viselkedése alatt végig az arcom előtt hadonászott a mutatóujjával, de ezt már tényleg kikértem magamnak, hogy mit képzel ő nekem nem az apám és rögtön fejezze be. Ez sem igazán tetszett neki, látványosan nyúlt a képe e düh miatt.
Elkezdte dobálni a jegyeket az asztalon és mondta, hogy ezt a jegyet most vettem Debrecenben, csak 3-szor igazítottam helyre, hogy NEM. Nem látott már a méregtől.
Ha értelmesen és logikusan nézi a jegyeimet(5 db), látta volna, hogy időrendben és a pénztári sorszám alapján is stimmelt minden, épp csak az az 1 szám volt véletlenül  elírva. Ehhez a képessége hiányzott.
Egész idő alatt, kb. 15 perc, mínősíthetetlen hangnemben, kioktatóan, a szavamba vágva  harsogott.
Én 25 éve dolgozok  beteg emberek között, tudom, milyen nehéz emberekkel bánni, de ez itt most nem erről, hanem az ő HATALMASSÁGÁRÓL  szólt. Nevetséges. 8 általános, közeli nyugdíj. . . . ., miért nem válogatja meg a drága(!!) MÁV a dolgozóit a z IC-re?!
Az utasoknak csak kötelességük van, joguk semmi?! 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr49491324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vasútbarát (törölt) 2008.05.28. 09:35:33

Sajnos sok a MÁV START-nál az arogáns bunkó jegyvizsgáló, manapság mindegyiknek érettségie van, kivéve egy két másik vjv-t akinek 8 osztálya van. Szerintem nem az iskola számít, hanem az emberi viselkedés mód. A Tisztelt MÁV-START erről tarthatna egy tréninget az összes jegyvizsgálójának.

Dr Kangörény 2008.05.28. 10:15:47

Vigyázz, mindjárt jönnek a majmok, hogy miért nem nézted meg a jegyedet!

ex-dr. vuk 2008.05.28. 10:41:49

Miert nem nezted meg a jegyedet??? :)

Mas orszagokban elkepzelhetetlen lenne, hogy pl. egy kulfoldit basztassanak, mert a penztaros hulye volt...

2008.05.28. 10:46:15

na miaf?
azt hiszed hogy a 8 általános és az érettségizettek között olyan sok a különbség?
akinek érettségije van még nem biztos hogy tud bármit is
főleg nem helyesen írni (vágod, mint pl a leszt leirni egy sz-el.. és hasonlok)
na de nem ez a lényeg
kedvencem, van a mokkán ez a sms fal
az gecijo!
olyanokat irnak oda a görények hogy hihetetlen
na most friben mondok nektek egyet

miko mondd már le a miniszter elnök Ur?nem birlyuk továb!

kevés a nyugdily eböl éjen meg a sok zsido!

mi lessz veled DRÁGA SZÉP HAZÁM MAGYARORSZÁG?

na mi lesz baszdmeg, mi lesz
lesz majd .akinek.ez.nem.tetszik.azt.szájba.baszcsizom. XDXDXDXD
LUV

gosford 2008.05.28. 11:00:15

Mokka sms-fal rulez, reggeli röhögőgörcs garantálva :D Magyarország "krémje" oda tömörül.
"Olyan világ soha nem lesz, hogy a lesz két sz lesz." ;)

ex-dr. vuk 2008.05.28. 11:09:58

Ti neztek tv-t? Lyaly.

cometneni 2008.05.28. 11:18:36

elnézést kérek, a lesz egy sz-szel írandó... hogy ne halj meg bután...

kacsa! 2008.05.28. 11:34:23

Ahogy minden munkahelyen, minden társaságban nagy a szórás; vannak normális kallerek is - hálistennek ilyet többet ismerek - és vannak ilyen idegbeteg birkák is, mint a te esetedben; nemrégiben egy olyannal utaztam, aki - látva hogy ketten mávos ruhában utazunk (ja, hopssz, bocs pajtások :) ) olyan módon kezdett el cigányozni, hogy még én szégyelltem magam :D

Adani 2008.05.28. 11:45:38

Ilyen helyeken ez megszokott, hiszen cska prolik olyan hülyék, hogy arra költsék a pénzüket, hogy SMS-t küldjenek oda, avagy 06-90-es számon hívják a valóságshowkat, hogy a kedvencük maradjon a villában vagy essen ki,a kit utálnak, mintha számítana is valamit a dolog, és nem lenne előre megrendezve, hogy ki essen ki.

Egyébként hülye meg bunkó kaller mentalitás tipikus esete ez. Tudja, h nem éppen elit munkája van, de a szereti azt a ksi hatalmát éreztetni, ami van meg, h ő a kiskakas a saját szemétdombján. Mert szerinte a vonaton ő élet és halál ura és az ő szava szent és sérthetetlen. Elég nehéz meggyőzni arról, h tévedett meg nincs igaza, mert gondolkodni azt nem képes.

Találkoztmam ár olyan kallerral, aki rámnyitott a WC-be kisdolog közben, mert úgy gondolta, h ha valaki akkor megy ki retyózni mikor ő közeledik az csak előle bujkálhat. Ajtót kinyitja majd megkérdezi, hogy mit csinálok. Közöltem, hogy szerinte mégis mit szokás a WC-ben. Mikor megírtam egy fórumban valaki beírta, hogy ő biztos direkte összehúgyozott kézzel fogná meg a jegyét és úgy adná oda kézmosás előtt.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.05.28. 12:14:32

Miért, de tényleg miért képzelik azt sokan hogy valaki az iskolázottsága alapján lesz nagybetűs Ember? (Gimiben egy osztálytársnőm negyedik év végén nem találta meg a térképen Afrikát - ja, leérettségizett..)
Nincs az a végzettség amely garantálná a tulajdonosának emberségét, segítőkészségét, empatikusságát.
Teljesen mindegy milyen bizonyítvánnyal lesz valaki kalauz, ellenőr, ügyfélszolgálatos, stb. - ha nem tud megfelelni a szakma írott ÉS íratlan szabályainak, alkalmatlan a posztjára. Persze ez ma kis hazánkban pusztába kiáltott szó..

tra lala 2008.05.28. 12:20:18

Engem egyszer büntettek meg vonaton, akkor én is hibás dátummal kaptam a jegyet, de mivel nem néztem meg, ezért az én hibám (is) volt. Azóta megnézem, mit veszek..
A kalauznak amúgy honnan kéne tudnia, hogy mikorra kérted a jegyet? Szerintem jogosan akart megbüntetni.


- Kérek 1 jegyet a mai ic-re, és 4 jegyet a holnaputánira. A barátaim ugyanis csak holnap után jönnek utánam.
- Hopp, inkább elmegyek velük sörözni, és majd velük megyek haza 2 nap múlva, de már csak nem állok sorba egy új jegyért.
...
- Kalauz úr ne tessék megbünteti, a hülye pénztáros más dátummal adta a jegyemet. Ha értelmesen és logikusan megnézi, akkor láthatja, hogy egymás utáni sorszámmal vannak, csupán az iskolázatlan nő ütött be hibás dátumot..

Persze ha nagyon szerencsés az ember, akkor nem kezelik a jegyét és többször is felhasználhatja azt. A kalauzok ugyanis tudják, hogy a pénztárosok hülyék, és ha valaki lejárt jeggyel utazik, akkor az csakis a máv hibájából van:)

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.05.28. 12:30:48

"Teljesen mindegy milyen bizonyítvánnyal lesz valaki kalauz, ellenőr, ügyfélszolgálatos, stb. - ha nem tud megfelelni a szakma írott ÉS íratlan szabályainak, alkalmatlan a posztjára."

Pontosan.
Vitázni lehet ésszerűen is. El lehet mondani, h nem lehet pénztártól való távozás után reklamálni. De ha már ez van, akkor kérek jegyet innentől, vagy van-e más elintézési mód (lefizetheti-e)

Erre vagy ad jegyet valahonnan, vagy elkér x Ft-ot h ő nem látta a rosszul kitöltött jegyet vagy 3.esetben ezt csinálja, amiről olvashattunk. A középső módszer nagy arányban működik sztem. Elég alaposan fel kell bosszantani, h párszáz Ft se legyen neki jó.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.05.28. 12:33:36

WC-ről: ha be tudom zárni, megmondom h a dolgomat végzem, van jegyem. Erre vagy megvár vagy nem.

Ha rámnyit, méltatlankodok, de hát mégis épp célozni próbálok. Ha "ügyesen" adom elő, még ő kér elnézést, amiért rámnyitott, és szabadkozik, h így szoktak lógni.

Félreértések elkerülése érdekében pedig: amikor vonaton utaztam, a diákigazolványt mindig elkérték érvényes-e, vagy én mutattam a hátulját.
Jegyről pedig ld. előző írásomat.

PTibor (törölt) 2008.05.28. 12:34:40

OK, hogy a pénztáros elrontotta a jegyedet, de azért az IC helyjegy az valahol más kategória, mert adott szerelvényen biiztosít egy ülőhelyet. Jöhetett volna egy másik utas is, akinek helyesen volt aznapra, arra a helyre szóló jegye, és ő teljesen jogosan pampogott volna.
Amúgy meg, csak a hangnem vlt helytelen.. mert bandee megoldása simán bejátszhatott..

Sheldrake (törölt) 2008.05.28. 12:40:12

Nem nagyon értem ezt a jegymizériát. Volt jegyed, ami még nem volt érvénytelenítve. Ha csaltál volna és azért utazol 22-i jeggyel 25-én, mert nem kezelték, akkor az is a MÁV Start hibája, szerintem ha téged meg akartak büntetni, akkor csak akkor jogos a büntetés behajtása, ha hasonló mértékű büntetést fizet a MÁV Start vagy az alkalmazottja 22-i munkavégzés hiánya miatt. De tényleg nem értem, hogy miért akadnak fenn ennyire, hogy melyik napra van az a **** jegy. Amikor meg egy helyre többeknek eladják a hely- és pótjegyet, akkor meg nincs belőle ekkora ribillió.

Az lenne a korrekt, ha a büntetésekhez mérten fizetne a MÁV Start kártérítést is.

Egyébként tényleg meg kell nézni mindent átvétel után. Véletlenül is hibázhat a pénztáros, főleg műszak végén. Te is hibáznál a 12568. munkanapodon a 7. órában meg én is.

Jó módszer leírni egy kis papírra, hogy mikorra, honnan, meddig, melyik vonatokra milyen jegyet kérsz és milyen névre kéred a számlát, majd ezt átnyújtani a pénztárosnak. Ha olvashatóan van írva, akkor jobb eséllyel fog jobb jegyet adni.

Adani 2008.05.28. 14:11:55

Azért ahhoz nem kell nagy ész, h rájöjjön a kaller, h a jegy 22-ére szól ,de a vásárlás dátuma meg 23 akkor azt bizony elkúrták ,nem kicsit hanem nagyon. Egyébként meg ha kifizette akkor nem mindegy mikor utazik? Jó IC helyjegynél nem ,de amúgy meg semmi kár nem éri a MÁV-ot azért mert pl. 22-ére kérte a jegyet ,de csak 24-én utazik mert közbejött vmi, és nincs már idő sorbaállni visszaváltani meg újat venni.

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2008.05.28. 15:30:13

"Azt válaszoltam neki, hogy engem biztos nem fog megvágni más hibája miatt, aki mellesleg az ő kolléganője."

Ha ezt így adtad elő, esetleg még némi élt is csempésztél bele, akkor ne csodálkozz semmin.... te sem voltál matyóhímzés

"Én 25 éve dolgozok beteg emberek között..."

Ezekszerint olyan 45-50 éves lehetsz. Ezzel a korosztállyal nekem is vannak rossz tapasztalataim. Ha még a tetejébe nő is vagy, nincs több kérdésem...


Adani 2008.05.28. 14:11:55

olyanról hallottál-e? hogy a menetjegynek (bérletnek) van érvénytartama? Teljesen jogos lenne pl az, hogy megveszem májusban a bérletemet , de nem használom (akármilyen okból) aztán júniusban azzal megyek, mondván, még nem is használtam. Életszerű, ugye?

Adani 2008.05.28. 23:23:09

A bérltes dolog nem életszerű dolog az lehet, hogy a jegy kicsúszik. Pl. veszel egy 3 napos jegyet és vmi miatt csak a 3. nap indulsz el pl. este. Mikor felszálltál még jó volta jegy, de út közben már lejárhat mert pl. éjfélig nem érkezel meg és akkor már beleköthet a kaller.

Egyébként meg az ilyen kallerokkal ez a helyes beszéd, mert ebből talán leeshet neki, h emberére talált és téged nem tud beplaizin meg rádijeszteni, vagyis megadod az emelt fővel átvozás esélyét, h kereshessen egy másik palimadarat. Egyszer megtörtént, hogy Kecskemétről utaztam haza és mivel a Szeged felé menő hamarabb jött azzal mentem. A pénztáos Szolnok felé adta ki a jegye,t a kettő között volt kb. 15 km különbség. Szeged után le is csapott rá a kaller, h ez rövidebb és vonaton kének iegészíteni, ami +500 ft. Mondtam, h azért mégsem kéne, mondja meg meddig lehet ezzel a jeggyel elmenni és csak addig megyek. Kiegyeztünk Csorvásban. Ott meg "elfelejtettem" leszállni. Ma már hasonló esetben azt csinálnám, hogy megkérdezném melyik állomáson áll a vonat hosszabb ideig és ott elmennék jegyet venni. Jelen esetben pl. Orosházán szokott sokat várni az ellenvonatra.

Fedup Sári 2008.05.29. 12:01:28

Chipetke, nagyon szépen levezetted, hogy a levélíró a hülye, mert 45-50 éves nő, és nem pedig a mávstart, mert először rosszul adták ki a jegyet, másodszor pedig rendkívül bunkók voltak vele. Gratulálok, és egyben sok hasonló helyzetet kívánok neked is, hátha másként fogod gondolni utána a dolgokat.

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2008.05.29. 16:59:57

"nagyon szépen levezetted, hogy a levélíró a hülye, mert 45-50 éves nő"

Ezt hol olvastad? A feltételes mód az smafu?

krtek24 2008.05.29. 23:02:36

A levél alapján egyértelműnek tűnik, hogy itt eleve szó sem lehetett bármilyen utas általi visszaélés lehetőségéről, és lényegében bizonyított tény, hogy csak a GYSEV-pénztáros lehetett a hunyó.
Ugyanis 22-én vette meg a visszaúti jegyeket is a Debrecen-Csorna szakaszra. Ugyancsak ezen a napon kezdte (kezdhette) meg a Csorna-Debrecen odaútat. Az pedig ugye nem valószínű, hogy ugyanazon a napon utazzon vissza szándéka szerint Debrecenből.
süti beállítások módosítása