MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Csodára lenne szükség a MÁV gyökeres átalakításához

2008. április 30. - georgejr
"Csodára lenne szükség, hogy a MÁV jelenlegi helyzetét gyökeresen át lehessen alakítani. Nagyon nem vagyok tehát optimista, ám apró lépésekkel hosszabb időn keresztül van esély a társaság korszerűsítésére"

A fenti kijelentést Szabó Pál leendő gazdasági és közlekedési miniszter  tette ma reggeli jelölti meghallgatásán.
A MÁV esetében igen komolyan merülnek fel szociális szempontok is, a cég tevékenysége országos foglalkoztatási kérdéssé nőtte ki magát, hiszen a szűken vett társaság 32 ezer, a hozzá kapcsolódó holdingokkal, cégekkel együtt pedig 40 ezer munkavállalót foglalkoztat. A vasúttal kapcsolatosan megjegyezte még: a pályavasút fejlesztése jelentős helyen szerepel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) programjában, és az egyeztetések a jövőben is folytatódnak az NFÜ-vel.

Szabó Pál a meghallgatáson úgy fogalmazott: ma még igen visszás az állam és a közszolgáltató cégek viszonya, amit jól jelez a 350 milliárd forintos MÁV-adósság is. Komoly gondok származnak abból is, hogy e cégeknél a tulajdonos állam nem képes meghatározni a reformokra épülő átalakulás folyamatát, így nem biztosítható az, hogy az állami szolgáltató is versenyképes legyen a liberalizált piacon. Márpedig megkerülhetetlen a közszolgáltatások privatizálása – vélekedett a miniszterjelölt.

Az energiaügyekkel kapcsolatosan úgy fogalmazott: Magyarország energia-kapacitását mintegy 3000 megawattal kell növelni a közeljövőben, amit Szabó Pál a lignit-vagyonra épülő fejlesztések, valamint gázüzemű erőművek üzembe helyezésével valósítana meg. Az olajárról úgy vélekedett, hogy mivel a fekete arany iránti igény közel 50 százalékkal nőhet, nem zárható ki egy 200 dolláros olajár sem. Ez is abba az irányba mutat, hogy hazánk energia-függőségét lehetőleg helyi forrásokból kell enyhíteni, többek között a paksi atomerőmű élettartamának meghosszabbításával. A miniszterjelölt felvetette egy újabb atomerőmű építésének lehetőségét is. A Mavir tőzsdei bevezetésével kapcsolatban Szabó Pál nem foglalt állást, mivel úgy vélekedett: ez nem a tárca kompetenciájába tartozik, és a végső döntést csak hosszú és felelős elemzést követően lehet meghozni.

Szabó Pál gazdasági és közlekedési, később pedig közlekedési, hírközlési és energetikai miniszterré történő kinevezésével a gazdasági bizottság szerda reggeli ülésén 15-en értettek egyet, 13-an ellenezték, egy képviselő pedig tartózkodott.

 

forrás: vg.hu

Kíváncsian várom, hogy új seprű hogy seper...

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr82448617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bit Rot 2008.04.30. 14:24:38

Egy ekkora f*sz ne legyen már miniszter!

"Csodára lenne szükség, hogy a MÁV jelenlegi helyzetét gyökeresen át lehessen alakítani."

Nem csodára, hanem egy jó vezetőre, jó gazdára, miniszterre lenne szükség.

Ha Szabó Pál nem ilyen, akkor takarodjon a posztról!

Manyizga (törölt) 2008.04.30. 14:37:25

Gyakorlatilag 40.000 vasutas van?! Jelentős tartalékok vannak a rendszerben, úgy vélem.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2008.05.02. 12:20:57

Ahogy nézem nem értitek a problémáját. A gond az, hogy 40000 vasutas van, ami baromi drága. A versenyszektorban, egy piaci alapon működő cégnek ugyanezt a feladatot mondjuk 20-30 ezer fővel, és modern technikával kéne megoldania, egy számítógép egyszer kér pénzt, onnantól csak áramot, ami olcsóbb mint Pista bá fizetése. Innentől egy piaci cég azt mondaná, hogy amint Pista bá szerződése lejár mehet ahova akar. Egy miniszter azonban egy állami céggel ezt nem teheti meg, az állam nem b@szhat ki 10-20 ezer pistabával, mert az még drágább lenne költségvetési szinten, mint ez a mostani állapot. Pista bát át kell képezni akármi másnak, és utána kirúgni, hogy mint akármi más, már el tudjon helyezkedni.

nemszolidaris 2008.05.03. 22:28:28

40 ezer vasutas és közülük egyre több az irodista. Ahogy hallottam, inkább az alacsonyabb munkahelyekről rúgták ki a népet. Állítólag MÁV-os átlagbér most 270 ezer Ft. Miközben a forgalomban max. 100-160 ezres fizuk vannak, tehát a főnökök irtó sokat kaszálnak. A vízfejet le kéne csapolni végre. Ja, meg velük együtt azokat is, akik szívatják az utasokat. Pl. a szakszervezeti górékat.

nemszolidaris 2008.05.03. 22:32:45

Különben nem értem, hogy ez mi a bánatért szociális kérdés. 90-ben nem tartottak fenn egyetlen üzemet sem szociális alapon. Illetve van néhány, de azokat Szociális Foglalkoztatónak hívják, és bennük az emberek a minimálbér alatt dolgoznak. Csak azért nem lehet fenntartani a MÁV-os bér- és kiváltságrendszert, hogy legyenek elégedett MÁV-os szavazóink. Ha ekkor a veszteség, hogy a bánatba tudnak minden évben infláció feletti béremelést, Cafeteriat adni?

nemszolidaris 2008.05.03. 22:38:52

Boccs, mége egy kérdés, egy majd 100%-ban állami cégnél a "gazda" miniszter miért nem szólhat bele az átalakításba?
süti beállítások módosítása