MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Lopás a Tiszain

2008. április 09. - georgejr
A Keletiben folyamatosan figyelmeztetnek a tolvajokra. Miskolcon nem teszik? Bár nem figyelmeztetni kellene, hanem fokozottan felügyelni. A vasútőrök ne szotyizzanak, hanem cirkáljanak. Ideje lenne  megszüntetni a Keletiben is az arab seftelést. Illetve a nagyobb pályaudvarokon jó lenne a jegyeken kívúl mást is fokozottan ellenőrizni...

Tisztelt Címett!

Az alábbiakban leírom, mi történt velem 2008.04.06-án a Miskolc Tiszai pályaudvaron.
Ezúton kérem továbbítsák a lehető legtöbb illetékesnek és utazónak.

Korábban szálltam fel a vonatra, indulás előtt 20 perccel 17:28-kor Budapestre induló IC-re, amely rendszerint az első vágányról indul és amelyről tudni kell, hogy a  legnyitottabb peron a pályaudvaron, közvetlenül lehet elérni parkolót, utcát, buszmegállót, aluljárót, sövényt, stb.

A táskámat (kissebb méretű hátizsák) felraktam az ülés feletti tárolóra, pont a fejem fölé, így nem láttam. Alig két-három utas volt  a vagonban. Jött valaki és lepakolt a mögöttem lévő ülésre, nem figyeltem, kit érdekel, ő is felrakta a táskáját és sokáig matatott benne.
Utólag eszméltem, hogy csak úgy tett, valójában az enyémben kotorászott, s mivel kaján kívül semmit nem talált, elemelte a tárcámat és indulás előtt leszállt. A szörnyű az, hogy néhány ezer Ft-on kívül minden irat benne volt (személyi igazolvány, bankkártya, jogsi, TAJ, kártya, stb. azóta bejelentve, letiltva) amiknek utólagos pótlása jelentős idő és anyagi erőforrásokat emészt fel.
Mielőtt tömören marhának neveznének amiatt, hogy minek tartom a hátizsákbn a tárcát, hallottam más utasoktól korábban, hogy ugyanezen a helyen, ugyanebben az időpontban, volt akinek a felakasztott kabátjából lopták el tárcát, másvalakinek laptopot, kistáskát, ugyanitt, ugynígy. Nemrég olvastam az interneten is fórumokban pontosan ezekkel megegyező körülmények között tűntek el dolgok.
A rendőrségen gondolom, csak eggyel több papír az ismeretlen elkövető.
Tehát a miskolci IC tolvaj(-ok) még mindig aktívak, módszerük egyszerű:
1.    A korán felszálló utasok kevesen vannak, nem  feltűnő egy utasnak álcázott "prédára ugró patkány".
2.    Úgy tesz, mint egy sima utas, a kiszemelt mögé ül, nehogy észrevegye és mintha pakolna.
3.    A rövid színjáték után a zsákmányt csendesen felkapja és viszi, mintha az övé lenne, senkinek fel se tűnik és sietősen távozik a másik irányba, mint aki rossz kocsiba szállt.
4.    Még indulás előtt leszáll, nehogy észrevegyék , vagy ha igen, már késő.
Javaslat: olyan helyre állhatna a vonat (8-9)vágány mit csak az aluljáró felől lehet megközelíteni, a lépcsőnél jegyellenőrzéssel (Mint jelenleg a Keletiben)

A Károsult

ui: ha sikerülne elkapni, kínzással egybekötött kivégzését akár személyesen is elvégezném

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr88418011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jano_86 2008.04.09. 10:28:05

Hát a pénztárcát mobil telefont én mindig a nadrág zsebbe tartom a vonaton, a laptopmat meg sose rakom fel hanem inkább lerakom a lábamhoz, éppen azért hogy ne lopják el tanulság máskor jobban figyelj, például a mögötted túl sokáig matatót az ablaküvegből meg lehet figyelni vagy ha nem akkor hátra fordulsz.

szabiaki (törölt) 2008.04.09. 10:29:05

Na igen, a mávnak nem csak a szállítás, hanem az utasok védelme is feladata, ezért ellenőrzik a fékeket kerekeket indulás ellőtt. Ugyanígy feladata az utasok értékeinek védelme is, valamint a máv tulajdonának védelme is.

tra lala 2008.04.09. 10:33:24

Én paranoiás vagyok. Mozgólépcsőn oldalra fordulva utazok ha nagy a tömeg, így látom a mögöttem állókat is és nem tud észrevétlenül a zsebembe nyúlni. A boltokba szintén figyelek, ha a közelembe ér valaki, nehogy valaki a táskámba pakoljon valamit.
Vonaton nem pakolok a fejem fölé semmit, csak a fülkés vagonokban. Pakolj a veled szemben levő polcra, ott mindig látod. Ja és ne beszélgess a vagonon kívüliekkel, csak ha biztonságban van a csomagod (fogod a kezedben vagy egyedül vagy a zárt fülkében). Olcsó trükk, hogy tolvaj sétál a vagonban, barátja a peronról bekopog hozzád, hogy megkérdezzen valamit. Mire kinyitod az ablakot, már nincs is meg a táskád.

Amúgy nagyon ügyesen dolgoznak. Voltam már ilyen esetnek "szemtanuja". Nyugatiba szálltam fel az elsők között, így elvileg látnom kellett volna, mikor a tolvaj kirámolta valakinek a táskáját előttem, de nem láttam.. Az eset akkor derült ki, mikor jött a kalauz és az utas pénztárcája sehol. Ekkor esett le az utasoknak, hogy valami fickó még mondta is, hogy le kell szálnia, mert valami.. (persze lehet hogy nem ő lopott)

hattyú 2008.04.09. 10:42:22

Én az "arab sefteléshez" szólnék hozzá. Egy elég hosszú ideig minden reggel és délután a Keletin keresztül mentem haza munkából, mert így volt kényelmes, de már jó ideje másfelé járok, mert nincs kedvem ahhoz, hogy minden este felmérgedjek. Az összes "seftes" arcról felismerhető, szerintem 5 perc alatt be lehetne gyűjteni mindet, ott állnak a Keletiben a pénzváltók előtt, meg abban a ratyi, okádék sarokban, ahol a gyrosos meg a kitudja miféle "presszó" és ócska-drága-lenyúlós Baross étterem van... Szerintem épeszű utas ezek közül egyiket sem használja... Ahelyett, hogy lenne ott egy kultúrált étterem vagy inkább több - ilyen ócska, szinvonalatlan szarokkal zsúfolják teli a pályaudvart... A seftesek meg csak röhögnek rajtunk, mert nekik így nagyon is megfelel, ott szórakoznak a hiéna taxisokkal és a biztonsági őr barátaikkal a kijáratnál és a Baross tér felőli parkolóban. Szégyen a keleti nevű lepratelep, pont olyan mint a MÁV. Egy nagy rakás ganédomb...

Blackmore 2008.04.09. 10:50:21

nemar334: á dehogy, norvégok :)

Baaah 2008.04.09. 10:50:23

És milyen egyszerű lenne őket elkapni, ebben az a vicces. Csak felszáll két rendőr, megcsinálja azt amit egy rendes utas három napon belül elkapkapjak, de hat ehhez valamit dolgozni kellene

toxikus 2008.04.09. 10:50:44

télleg. keletinél lakok oszt melóba menet mindig megyek el mellette és mindig is foglalkoztatott, hogy az éjjel-nappal ott álló arabok mit árulnak? általában elég drága autókkal vannak ott és néha elég drága autókkal jövő vásárlókat is látni.
amúgy meg ha érték van az amber táskájában és vonaton/buszon/utcán olyan helyre rakja,h nem tud rá figyelni az megérdemli. tanul a hibájából...

Manyizga (törölt) 2008.04.09. 10:56:22

11 éve vonatozom naponta. A táskám/irataim az ölemben van. A kabátom (semmi érték benne!) mindig a szemben levő polcon, nem felakasztva. A felakasztott kabátba is belenyúlnak a másik oldalról a személyvonatokon.
A családban volt pár lopás, mert ezeket a szabályokat nem tartották be.

kacsa! 2008.04.09. 10:57:05

Táskát csak magam mellé - bezárva, és pántját a karomra fűzve, vagy a lábaim közé teszek; tegyetek ti is így. (Üveg)polcot nem érdemes használni, retkesebb, mint a padló. Kabátot is csak akkor szabad felakasztani, ha a sarokban ülsz, vagy fülkében, de (termes kocsiban) semmi esetre sem az üléssel egyvonalban, csak azért hogy kiláss... utána nézheted
A keletihez megy annyit, hogy: És ez lenne az ország kapuja a nemzetközi vonatok utasai előtt... nice.

Grege 2008.04.09. 11:02:48

Keletiben történt:

Korábban felszálltam a vonatra, rajtam kívül volt ott két középkorú nő. Felszálláskor lepakolták a táskáikat a székre, majd nekikezdtek beszélgetni, a két székkel hátrébb ülő nőhöz a beszélgetés alatt odament a másik,h ne kelljen kiabálniuk. Közben jöttek-mentek az utasok, majd a nő felkiált,h nincs meg a táskája.
Ekkor megjelenik egy cemberke és kérdezi, hogy piros vállra akaszthatós táska?
-Nő mindja, igen!
-"Most láttam, hogy egy cigányasszony sietősen távozott vele a vonatról. Jöjjön kapjuk el ketten..."
-Nő mondja, hogy fáj a lába, nem tud szaladni.

Faszi mindenáron rá akarja venni a nőt, hogy szálljon le vele a vonatról. (ami nemsokára indult amúgy). Menjenek el a rendőrségre, ő ad személyleírást stb.

Ekkor kezdtünk érdeklődni a történet iránt és észrevettem a piros táskát beszuszakolva az egyik ülés alá. Mondtam a faszinak, hogy semmi gáz, mert már idehívtam a yardokat (nem volt igaz, de nem érdekes), faszinak nem kellett több, elkezdett úgy iszkolni,mint állat :) egy darabig futottam utána, de nem kaptam el sajna, mert indult a vonat és a táska is megvolt, szerintem semmit nem csináltak volna vele...

Utólag rekonstruálva biztos, hogy ketten voltak. Egyikük eldugja a táskát, a másik megpróbálja leszállítani az utast, majd indulás után a fentmaradó tag szépen kirámolja.
Kockázat nélküli akció, aki leszállt az nem csinált semmit,csak segíteni akart, aki fent maradt meg szimplán talált egy táskát, ilyen is van.

aDoayen@HWSW 2008.04.09. 11:21:36

engem egyszer úgy raboltak ki vác-bp vonalon pesten belül, hogy effektíve végignéztem

egymásnal szembe fordított üléseken ültünk egy lánykával, velem szemben, mellette felakasztva mindkettőnk kabátja.

az enyémben benne a pénztárcám (what a failure...de már mindegy)

jön két jól öltözött díszpinty, fejenként százezres szerelésben, lehuppannak az utánunk következő ülésekre, kabátot felakasztják a mieink mellé. Az egyik elkezd szipogni, kér pszt a másiktól
másik feláll, matat a kabátjában, kivesz egy pzst, leül, majd következő megállónál (rákos rendező leszállnak.

kicsit gyanus volt, hogy nem szoktak vonattal menni az emberek pesten belül, mondom remélem nem pakoltak ki. de!

amíg az egyik kezével matatott a kabátjában a másikkal az enyémből csórták ki a tárcám.

zsaruk azt mondták, hogy kb minden nap van vki aki beszívja, nem tudtak semmit csinálni, köszi...

jogsim, meg TB kártyám előkerült vmi okmányiroda elől meggyötörten, a pár ezer Ft mind1, de mire minden iratom, kártyám újracsináltam, buktam kb 25 rugót... remélem legalább nekik megérte.

toxikus 2008.04.09. 11:29:09

bevezetnék a nyilvános végtaglevágást a lopásér hacacárét nem lenne lopás

mucin 2008.04.09. 11:35:46

Velem ehhez hasonló eset történt Rómában ősszel, van azért néhány eltérés, hátha valaki emiatt ússza meg:

0. reptérre menő expresszvonaton történt
1. velem szemben lévő ülésre ült a tolvaj, a táskáját az enyém mellé tette a fejünk fölé
2. először a saját táskájában turkált, felnéztem, megnyugodtam
3. utána franciául (ál)fogadott egy hívást a mobilján, ez ugyancsak megnyugtatott
4. a vonat tervezett idulása előtt 1 perccel újra felnyúlt a táskájáért és leszállt

...az én táskámmal.

MOKShee 2008.04.09. 11:35:55

nekem másik kedvenc történetem, -mondjuk csakurban legend szinten hallottam- hogy fószer tolja a bringáját az utcán, és jönnek vele szemben ketten. mikor mellé érnek, az egyik ellöki, felül a bringájára, és elhajt. emberünk ezután lefogja a másikat, mire az mondja, hogy mit akar, nem is ismerem azt, aki elvitte a bringát. shit happens

engem még mondjuk nem raboltak ki/lopták el pénztárcámat, de nagyon vigyázok. úgy vagyok vele, hogy amit nem látok, azt elviszik, hacsak nincs lebetonozva, néha még akkor is. pénztárca mindig a kabátomban, cipzárral zárt zsebben, ha pedig leveszem, akkor vagy az ölembe teszem a kabátot, vagy a hátizsák első zsebébe teszem belőle a pénztárcám, amit meg a földre teszek a 2 lábam közé.
ezzel a módszerrel, ha el akarják venni, a minimum, hogy hozzám kell érniük, amit meg már észreveszek. (vagy nem) elnézést a féligmeddig offért. a lényeg, hogy amit nem láttok, vagy nincs rajtatok, azt vegyétek úgy, hogy más elviszi.

yanchi345 2008.04.09. 11:50:29

Legközelebb felszállás után egy felhúzott patkányfogót "felejts" a táskádban. Az egérfogó túl gyenge, a patkányfogó korrektebb. Biztosan észreveszed majd, ha valaki belenyúl a táskádba, szerintem a vonat másik végén is hallani fogják. És ha szerencséje van, pár hét alatt meggyógyul a keze.

alert 2008.04.09. 11:52:34

én évizedek óta párhetente vonatozom (nem ic-n, vagy éppen ic-n, külföldre is), minden érték a kistáskában, ami végig az ölemben, wc-re is eljön velem. ha elalszom, akkor ráteszem a kezeimet, mintha terhes lennék. még sosem raboltak ki.

egyszerű, ösztönből jövő módszer, kelet-európában elengedhetetlen...

tényleg nem értem azokat, akik centimétereknél jobban eltávolodnak az értékeiktől.

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.04.09. 11:54:12

OFF
yanchi345 2008.04.09. 11:50:29
Erről jut eszembe, hogy anno rengeteg dinnyenk volt a vetemenyben. szepek voltak, finomak, csak loptak oket. Faterom beragott. fogot brutal nagy harcsazo horgokat kiegyenesitette oket, aztan olombol onott hozza talpat. ebbol csinalt kb 100-at es szepen elhelyezte oket a dinnyesben. 2 horog eltunt. de tobb dinnye nem:)
ON

BaliBoy 2008.04.09. 12:26:10

Hát igen. Tanúlságos. Meg a kommentek is. Engem is raboltak már ki, igaz nem vonaton hanem a kollégium szobában éjjel, amíg aludtunk és ráadásul a tettes az utcáról jött be. Na mind1.
A vonaton nagyon vigyázni kell. Az értékeimet én is mindíg a zsebeimben tartom amibe nem tudnak bele nyúni. Laptop táskát is a lábam között tartom. Az utazót szoktam fel tenni amiben legtöbbször vagy otthonról hozott kaja, vagy a szennyesem van. :))

ditti 2008.04.09. 12:56:12

én vonaton a hátizsákom mindig úgy rakom,h lássam, de ic -n az üvegpolc tükröződik, szóval szemmel lehet tartani a cuccot, egyébként ha megáll a vonat mindig megnézem, h megvan-e a táskám...jah és értékeket az ölemben tartom, alvás közben is...azt már csak észre veszem, h vki ott matat ahol nem kellene...:)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.04.09. 13:21:59

Úgy eleve pénztárcát minek tart valaki... :)

asztrov 2008.04.09. 13:42:58

az összes tolvajnak kezét levágni, és a seggébe dugni. minimum.

kudarc 2008.04.09. 13:54:32

na igen, ezért kell egy kisebb táska (hátizsák, válltáska,...) és abba bele lehet tenni a lényeges dolgokat és megölelni utazás közben, a nagytáskára pedig: nem a fejed fölé kell tenni, hanem úgy, hogy lásd, ez bevált taktika.

hbe 2008.04.09. 13:55:45

Ahol nehezen nyíló magas, nagy ajtó van - jellemően ilyenek a vidéki vasútállomások, ott is vigyázzatok. Mivel nehéz őket kinyitni, esetleg csomagod is van, elvonja a figyelmet, és könnyebb célpont vagy. Megfogja neked az ajtót, vagy segít, általában feltűnés nélkül tud közel kerülni hozzád.

Pipas 2008.04.09. 14:08:34

Mindezekből úgy tűnik, hogy a becsületes utasnak kell szívnia a néhány gazember tolvaj miatt, mert a rendőrség, akinek ez lenne a dolga nem csinál semmit. Fasza...

barkacs 2008.04.09. 14:16:59

Azért nem árt egy kicsit magadba is nézni. Anyuci szoknyája mellől végre eltotyogni. Több évig vonatoztam, Szolnokra meg vissza, ott sem akármi a felhozatal, utána meg Pécs volt a célállomás, na de ilyet. Még tanulás mellet is figyeltem a dolgaimra, de persze a minimális óvintézkedéseket meghoztam. Ez társasjáték, a dolog rajtunk is múlik.

csigaszem 2008.04.09. 14:22:50

Hi,

bocs, hogy itt kérdezem meg, de legyen ez akkor egy nyílt levél :)

Mit szólt ahhoz a MÁV, hogy a blogfelület bal oldalán hetekig kint volt egy aktív banner, jelesül egy Start klub kártyát reklámozó? Most már nincs kint, miért nincs? Miért került ki egyáltalán?

Csak olyan érdekes jelenség volt :)


Köszi: csiga

Az ember lánya 2008.04.09. 14:32:25

Nekem buszon nyúlták le a pénztárcám...Kb ezren voltunk rajta, a sofőrnek még fizettem a jegyet, aztán leültem. Volt nálam vagy 3 táska, mikor el akartam tenni a jegyet, már nem találtam a pénztárcám. Gondoltam megint elkeveredett vmelyik táskámban, női táska, van ilyen. Aztán kipakoltam a táskákat, sehol, néztem földön, sehol. Egy mákom volt, következő héten egy postára bedobták az összes iratom egy borítékban. "Rendes" volt a tolvaj, kb 200 forint volt nálam pénteken kollégista diákként...Azóta úgy vigyázok az értékeimre mint a szemem fényére...

Perillustris 2008.04.09. 14:42:13

Teny, hogy a MAV alapfeladata a vagyonbiztonsag erositese is, de legfokeppen figyelemfelhivo plakatokkal, szorolapokkal, hiszen az efele trukkos lopasok viszonylag konnyen megelozhetok, ha tisztaban vagyunk a rank leselkedo veszelyekkel.

A patkanyfogos modszer pedig valoban mukodik, ajanlom mindenkinek a kiprobalasat. En mar hallottam iszonyatos orditast, amit egy ilyen eszkoz okozott.

A szoke, sved tolvajnak arra azert jutott energiaja, hogy feljelentessel fenyegetozzon, mert o veletlenul nyult a masik kabat zsebebe.

Mikor a tobbi utas kilatasba helyezte kezeinek eltoreset is, hamar leugrott a vonatrol.

Igazsag bajnokainak uzenem, hogy en csak megfigyelo voltam, s az eset oly reg tortent, hogy mar elevult.

Szoval hajra, csinaljatok, de legyen 3-4 eros ember hatvednek, ha baj van.

sutyerák 2008.04.09. 15:46:35

Én a tévében láttam olyan trükköt,hogy a túristáknak,-miközben nézik az utcai bűvészeket például,-szólnak,hogy óvatosak legyenek,mert zsebtolvajok áldozatai lehetnek.Erre minden túrista megfogja a zsebét ahol a pénztárcáját tartja,-így meg is mutatva a csibészeknek,hogy hol találják,nem is kell keresgélniük,vagy tippelniük.

Adani 2008.04.09. 23:24:59

Én is hetente vonatozok és igen, hátizáskra vigyázni azt egy pillanat műve ellopni. Azért a nagy malaclopó utazótáskámat nem féltek, főleg mikor a koliba jövök be, akkor úgy meg van pakolva, h én is alig bírom megemelni olyan nehéz. Azt nem fogják feltűnés nélkül elvinni, mert futni nem tud vle a tolvaj csak ha eldobja. Egyébként én is jobban szeretem a fülkés vonatot, ott feltehetem a fejem fölé is, hiszen észreveszem ha vki fent matat és megnézem ,h mit csinál. A zsebtolvajos trükk az működik, vigyázni kell. Az egérfogós trükköt meg már én is említettem párszor a C kategóriás tolvajok ellen jó fegyver és ha sikerül jól becsípnie a kezét legalább pár napig vagy hétig nem fog tudni lopni azzal a kezével.

Törzsgyökeres szentesi 2008.04.10. 09:19:44

Engedni kéne az ilyen eseteknél hogy jól elverhesd az illetőt, akit tetten érsz. Akkor legalább ért a szép szóból...
Amúgy figyelni, figyelni, figyelni...

2008.04.11. 12:07:14

Sosem értettem azokat az embereket, akik a pénztárcájukban tartják az irataikat...
MIÉRT? Ha már a pénzt, bankkártyát ellopják, akkor vesszen minden más is, aminek a pótlása hónapokba telik?

Én is alkalmazom azt a módszert, amit már valaki leírt: táska mellettem, füle kezemen (és a karfán) átvetve, ha elalszom.
Ha valaki mellém ül, akkor az ülembe veszem, vagy magam mellé tuszkolom, de semmiképpen sem a csomagtartóra. SOHA!
Remélem, nem kiabálom el, de eddig még senki nem rabolt ki (kopp-kopp). Sem vonaton, sem máshol.
A táskám hozzám van nőve minden körülmények között.

kinaisas 2008.04.15. 10:21:01

Nos mondok én cifrábbat.
Kelebiáról hoztam felfelé a Belgrád nemzetközi gyorsot. Ez a vonat hajnali 2 óra magasságában indul. A kaller már jó előre szólt, hogy vszeg lesznek a vonaton tolvajok, lehet a vészféket is meg fogják húzni. Nos, Fülöpszállás és Szabadszállás között megcsapolták a vonatot (értsd, nem a vészféket húzták meg, hanem olyan profik már, hogy a két kocsi között lenyúlva egy rövid időre elzárják a légfék vezeték váltóját, lelassul a vonat, ők leugrálnak, és eltünnek a sötétben). Nos én nem csak lelassultam, hanem meg is álltam, és rögtön felkapcsoltam a világítást a vezetőfülkében és el kezdtem kifelé nézelődni. Az emberünk nyitotta az ajtót hogy leszálljon, de észrevette hogy látom őt. Erre visszahúzódott a kocsiba, én a másik oldalon leszálltam, de nem volt szerencsém, mert ezt ő is észlelte, és az először kinyitott ajtón leugrott(ak), és eltűntek. Felszálltam a z első kocsiba és és elindultam megkeresni a kallert. Az egyik átjáró ajtót nyitva összefutottam vele. Igen rendesen visszahőkölt. Kérdeztem mi van. Azt mondta, kiraboltak egy német ipsét, a zárt fülke alján a furnér lemezt kivágták és az ipse szék alá betett laptopját meglovasították. Az ipse észrevette és felugrott, hogy elkapja őket (a kallerok is ebben a fülkében utaztak). A német ürge kapott a tolvajoktól egy hatalmas pofont és visszaesett a fülkébe, rá a kallerekre.
Nos ezek sincsenek meg azóta sem.

mangikaa 2010.01.15. 23:42:08

2010. 01. 10. Nyugati Pályaudvar
A fent leírt lépések ugyanazok voltak:
1. A korán felszálló utasok kevesen vannak, nem feltűnő egy utasnak álcázott "prédára ugró patkány".
2. Úgy tesz, mint egy sima utas, a kiszemelt mögé ül, nehogy észrevegye és mintha pakolna.
3. A rövid színjáték után a zsákmányt csendesen felkapja és viszi, mintha az övé lenne, senkinek fel se tűnik és sietősen távozik a másik irányba, mint aki rossz kocsiba szállt.
4. Még indulás előtt leszáll, nehogy észrevegyék , vagy ha igen, már késő.

Nekem egy Albacomp típusú laptopom bánta :(
Személyleírást adtam ugyan a rendőrségnek, de bízni semmiben nem bízok! Viszont tanultam az esetből! :(

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.01.16. 08:12:53

@mangikaa:
Laptopot egy fél pillanatra nem engedünk ki a kezünkből, valami módon folyamatosan rögzítve legyen hozzánk. (Pl. pánt átvetve a vállon, úgy tartva az öledben.)
Most Te megtanultad, sajnálom, hogy a saját károdon sikerült csak...
süti beállítások módosítása