MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Négy az egyhez

2008. március 27. - georgejr
Valaki biztosan úgy gondolja, hogy Záhonyban sok a jólkereső utas. Bár lehetséges, hogy a  vonaton elviekben tényleg csak 1 darab elsőosztályú kocsi volt és a többi másod osztályúként közlekedett, de a tixo-t meg a papírt elvitték az alsógatya gnómok.
Ha tényleg így volt, akkor érdekes kérdés, hogy a jv. miért nem osztotta meg ezt az utazóközönséggel?

Tisztelt MÁV Start Zrt.!
A mai napon (2008.03.26.) utazásunkhoz más alternatíva nem lévén, a 6103-as számú járatukat vettük igénybe. Ez a vonat nagyjából az iskolai előadások után közlekedik, úgyhogy szoktak rajta lenni fizető utasok, ráadásul olyanok, akik nem engedhetik meg maguknak sok nemfizető MÁV Start dolgozó és családtagjával ellentétben az 1-nek nevezett osztály tarifáit. Direkt nem a kényelmes szót írtam, hiszen 0 többletszolgáltatást nyújtanak 1. osztályon.
Szó, ami szó ezen 2-es sorozatú V43 által húzott csodálatos szerelvény mögé a kocsikat a következőképp sorozták be:
1-1-1-2-1
vagyis 4, azaz négy db 1. osztályú kocsi között 1 azaz egy darab 2. osztályú.


Biztosan van/lesz rá valamilyen frappáns válasza a tisztelt ügyfélszolgálatnak, hogy miért nem hibázott senki sem, de én azért szeretném tudni, hogy egy ilyen vonatösszeállítás kinek az agyacskájában állt össze és kinek nem volt annyi sünivalója a nagy Záhonyban, hogy néhány A/4-es lap és némi cellux segítségével a 4-ből 3 1. osztályú kocsit 2. osztályuként sorol be?
Ha név szerint nem is megy a dolog, hát akkor beosztás szerint, ha szabadna kérnem, mert mint másodmagamal utazó fizető utas, az elnézéskérésükkel nemigen megyek sokra, mert még arra sem jó. Az 2. osztályú kocsi peronjára sem fértem fel! Köszönöm, kedves MÁV Start Zrt., maguk mindig tartogatnak újabbnál újabb kellemetlen meglepetéseket a tarsolyukban. A telefonos bejelentés nyomán elegendő lesz környezetkímélő módon elektronikusan válaszolni.
Köszönettel: Egy fizető utas

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr45398694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2008.03.27. 11:49:19

A megoldás beülni az első osztályba ameddig lehet. A kaller majd megkér, h menj át a másodosztályba, megbüntetni nem büntethet meg ha önként átmész.

Johnnyboy025 (törölt) 2008.03.27. 13:11:15

nem lehet hogy azok a kocsik is másodosztályként üzemelnek?
itt szeged-félegyháza között közlekedő személyvonatoknál van hogy csak 1. osztályú kocsik vannak,de másodosztályként üzemelnek. tehát nyugodtan fel lehetrá szállni másodosztályra szóló jeggyel is.
a sok nefizető MÁV STARt dolgozó és családja is kifizeti annak az arcképesnek az árát amivel utazik.
és bizony ha a mi arcképesünk is másodosztályra szól akor nekünk is a másodosztályon a helyünk.
tehát akik első osztályon utaznak azoknak valószínű az arcképesük is oda szól.
a kalauznak szóltál ezügyben?
ha valamiben nem vagyok biztos akkor megkérdzem az illetékest.
ha csak egyetlen 2. osztályú kocsi volt akkor biztosan megengedte volna a kaller hogy az emberek bemenjenek az első osztályra. pláne ha tömeg van azon egy 2. osztályon.

Hápé 2008.03.27. 13:20:21

Namost: meg kell nézni, mi van a hivatalos menetrendkönyvben, amit most éppen "Közforgalmú Menetrend" néven ismernek. Ha az van a vonat fejlécében van "2." jelölés, akkor felőlem komfortkocsi is lehet, a vonat akkor is csak 2. osztályú kocsikkal közlekedik. Azzal van meghirdetve. Ha ez a jel nincs ott, akkor a kocsikon jól láthatóan elhelyezett jelölés a mérvadó.

Az itt fel nem merült dohányzási kérdésre pedig a menetrend a mérvadó: ha a vonat teljes nemdohányzónak jelölt (kétszer áthúzott bagó jel), akkor még a dohányzó kocsikban, szakaszokban is _tilos_ a dohányzás. Ez a tilalom a kocsik előtereire és folyosóira is érvényes; be is kellene tartatni (Nem mellesleg a "bezzegvasút" DB-nél működik a teljes nemdohányzás 800 kilométeres vonaton is, itt meg a 100 km-es elővárosin sem tudjuk megoldani. Miért?).

Esetleg meg lehet nézni a -belső használatú- Személyszállító Vonatok Összeállítási Rendjét, abban mi szerepel a 6103-asra nézvést.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2008.03.27. 16:37:02

Elvira gyorsvonatnak ismeri, nincsen 2-es a fejlécben,
Én azért biztos beültem volna az 1. osztályra, vagy legalábbis a kalajt megkérdezem, h most ezt így hogy...

www.elvira.hu/elvira.dll/xslms/vt?v=3133&d=08.03.27&language=2&ed=47EBB150

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2008.03.27. 16:41:58

kaller26 :
"nem lehet hogy azok a kocsik is másodosztályként üzemelnek?"

Lehet, sőt valószínű, csak ezt ki kellett volna írni a kocsira is, vagy ha az nem megy, az a MINIMUM lett volna a vonatszemélyzettől, hogy odamegy a nyomorgó utasokhoz, és vázolja a helyzetet.

Akashi Kaikyo 2008.03.28. 23:35:50

Azok át voltak sorozva másodosztályúnak és kész.

Erről a témáról meg ideje lenne leszállni, hogy vasutasék ingyen utaznak.

FéeVerte 2008.03.30. 21:49:36

"Azok át voltak sorozva másodosztályúnak és kész."

Honnan tudod?

Fedup Sári 2008.04.01. 23:06:22

Akashi Kaikyo 2008.03.28. 23:35:50 "Erről a témáról meg ideje lenne leszállni, hogy vasutasék ingyen utaznak."

Miért, nem utaznak ingyen?
süti beállítások módosítása