MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re: Rongáló a vonaton

2008. március 18. - georgejr
Válasz érkezett a rongálós postra.
Erősítve a civil összefogást, mostantól kéretik rongálókat fotózni. Ha ilyet láttok küldjétek be, hogy szégyenfalra tehessük!!!

From:  XXXXXXXX _MÁV-START_Ügyfélszolgálat
Sent: Monday, March 17, 2008 4:25 PM
To: szg
Subject: Válaszlevél:  XXXXXXXXXXXXX
Importance: High

Tisztelt Utasunk!


Köszönettel vettük elektronikus postaládánkba eljuttatott tájékoztató levelét, amelynek olvasása során, örömmel állapítottuk meg, hogy Ön azon utasaink közé tartozik, akik igénylik és tesznek is a kulturált utazási körülmények megvalósításáért, illetve a közös használatú eszközök, létesítmények állagának, funkcionális és esztétikai paramétereinek megőrzéséért. Köszönjük, lelkiismeretes és határozott fellépését és őszintén sajnáljuk, hogy ebben nem lehettet segítségére – az idő és a távolság rövidsége miatt – vonatkísérő munkatársunk. Sajnálatosan, sok esetben lehetetlen tetten érni a szándékos rongálókat, mivel nincs elegendő személyzet a vonaton és az utazó biztonsági szolgálatot sem tudjuk egyelőre biztosítani minden járatunkon. Örvendetes előrelépésként könyvelhetjük el, hogy egyes elővárosi vonatokon, sikerült – egy új megállapodás értelmében – utazó rendvédelmi szolgálatot biztosítanunk. Reméljük, hogy a lassan kialakuló civil összefogás és a fokozottabb ellenőrzések, csökkentik a lehetőségét a szándékos rongálások kivitelezésének. Egyebekben pedig, sajnálatosan a jelenlegi általános viselkedési morál – tisztelet a kivételnek – eltűri és a szabadelvűség alapján természetesként könyveli el, a mások által megtermelt javak, a közös használatú eszközök, létesítmények, illetve a magántulajdon szándékos rongálását, pusztítását.
Bízunk abban, hogy a fenti állapotok és magatartási formák, a jövőben csökkenő tendenciát mutatnak majd hazánkban is, illetve előbb-utóbb mentális „rendszerváltás” szemtanúi lehetünk. Addig is mindent meg kell tennünk, hogy a károkozás mértékét, a lehető legkisebb szinten tartsuk és ehhez szükséges a józan, felnőtt társadalom és az illetékes rendészeti és rendvédelmi szervek szoros együttműködése.

Üdvözlettel:

XXXXXXXX

ügyfélszolgálati szakelőadó

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr50385734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paráznabillegető 2008.03.18. 15:33:59

és a személyiségi jogok???
"lassan kialakuló civil összefogás" - emögmirőbeszé???

Keen25 2008.03.18. 15:40:15

Valsz arrol, h amig az egyik civil rongal, addig a masik figyeli a vonatkiserot, illetve a jarorszolgalatot...
Ez osszefogas.
:)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.18. 16:00:40

Valószínűleg nem fog megverni, vagy kilökni a mozgó vonatból, ha nekiállok lefényképezni. Kamera kellene a vonatokba és kész. Flirten, Talenten van, bevált.

heszusz 2008.03.18. 16:08:24

persze kamera... mikor még wc sincs normális, nem tartom nagy ötletnek...

2008.03.18. 16:15:18

"...azon utasaink közé tartozik, akik igénylik és tesznek is a kulturált utazási körülmények megvalósításáért, illetve a közös használatú eszközök, létesítmények állagának, funkcionális és esztétikai paramétereinek megőrzéséért..."

Robot?

Host 2008.03.18. 16:43:44

A mocskos, lepukkadt vagonokat, a koszos várókat, a késő vonatok fotóit is várják vajon? Ott is intézkednének? Ez a kiba országban miért mindig a feljelentés felé visz a sín?

paráznabillegető 2008.03.18. 16:49:19

host, igazad van. két nagy büdös helyszíni pofon kéne a művészeknek, oszt jónapot.
pár éve, még süldő hülye koromban meg is tettem egyszer. ma már nem tenném meg, mert
- csak én szívnék vele, ha ügy lesz belőle, illetve
- mi van ha kése is van a mesternek, és játszani támad kedve vele? megint csak szívhatok.
ezek miatt vagyunk ott, ahol.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.18. 16:50:56

pl. van olyan régi kocsi, ami szépen fel van újítva. felstés, ablakok, stb. még a wc is szép. Egy ilyen felújítás kb. 60 millió forint. Bele férne még egy kamera és a kocsi nem lenne olyan 1 hét múlva, mint a régi.

Fedup Sári 2008.03.18. 17:03:37

BKV figyelő, az első tönkretett, lefújt stb. dolog a kamera lenne, nem? Amúgy szerintem, ha akarnának, rendszeresen el tudnának csípni egy-egy rongálót/graffitist/hüje tagelőt, majd szépen végig kellene vinniük a kártérítési (nem büntető-) pereket médiafigyelem mellett, és akkor talán kicsit elgondolkodnának a kölkök/szüleik.

Ti már hallottatok olyat, hogy tagelőt fogott a máv? Nyilván nem is akarnak, van "jobb helye" az ilyen figyelőszolgálatra fordítandó pénznek.

ninimimi 2008.03.18. 17:15:14

MÁV Start bácsi oktatja az alattvalókat. Bravó! Ahelyett, hogy páros lábbal hajítaná ki például az olyan pénztárosokat, akik puszta szívatásból
- és saját munkájuk, tehát a vevők számának csökkentése céljával - találnak ki jogtalan követeléseket. Mint például a 24 év alatti részére történő jegyvásárláskor
a 24 év alatti igazolványának bemutatása a pénztárnál! (Így más nem veheti meg a jegyet a hozzátartozójának, ismerősének.) Holott ez saját szabályzatuk szerint is a kalauz dolga a vonaton -
ahogyan ezt reklamáló levelekre el is ismerik, csak a gyakorlat nem változik! Hogyan is változna, amikor a MÁV vezetői ugyanazok, akiknek évtizedeken át a legfontosabb attitűdje az ügyfél, az állampolgár,
az "alattvaló" gyűlölete volt, és a mai napig is az! Mert miféle szemlélettel magyarázható, hogy például a valamikor - még a kommunizmus előtti régmúltban - emberbarátra tervezett pályaudvarok, Nyugati, Keleti, -
nem úgy a "modern" Déli - eddig civilizáltan használható adottságait teszik tönkre a peronkapukkal például. Hogy azt a civilizált országokban alapvető szokást, hogy barátot, rokont, idős, nehezen mozgó embert a vonatig lehessen
kísérni, csomagjait a lépcsőig, sőt gyakran az ülésig elvinni, aztán leszállni és például integetni. Vagy érkezéskor a csomagokkal lefelé kászálódó rokont ismerőst a kocsi ajtajánál várni, segíteni. Nos, MÁV Starték eldöntötték, hogy ez
mind nem kell, szíveskedjünk azonnal leszokni eme "röhejes" kispolgári csökevényről, mint emberi utazás! Mert a jegyellenőrzés az a vonaton nem oldható meg ugyebár?! MÁV Startéknál legalábbis nem. Az állampolgár zaklatása, lenézése,
kioktatása és számonkérése, az megy. Számonkérése azért, ami szintén a MÁV Start kutya kötelessége! Amiből egy jottányit sincs joga a jegyet vásárlókra hárítani! Ellenben civilizált, zaklatás nélküli utazást biztosítani, azt viszont ugyancsak kutya kötelessége!

ninimimi 2008.03.18. 17:21:52

"sajnálatosan a jelenlegi általános viselkedési morál – tisztelet a kivételnek – eltűri és a szabadelvűség alapján természetesként könyveli el, a mások által megtermelt javak, a közös használatú eszközök, létesítmények, illetve a magántulajdon szándékos rongálását..."
Ha nem lett volna egyértelmű, erre az idézett részre célozva mondtam, hogy olyasmit akar az utazókra tolni a MÁV Start, mint rongálók megfékezése, ami a MÁV Start kutya kötelessége - sok más mellett.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.18. 17:26:27

Flirten valaki leszedett egy matricát és eljárás indult ellene. ennyi:)

Nagymoli 2008.03.18. 17:27:31

Személyiségi jogok??? Na nehogymár a tulajdonrongálásnál előrébbvaló legyen a személyiségi jog. Ha valaki rongál, vagy kirabol valakit, vagy mittudomén, annak először a megbüntetésével kellene foglalkozni. Aztán, ha a delikvens megtérítette az okozott kárt, utána esetleg a személyiségi jogaira is lehet tekintettel lenni. Jajjmár, szegény elkövetőnek jogai vannak.. És a károsult?? Ha én elkövetek valamit, nem védekeznék azzal, hogy személyiségi jogaim vannak. Leégne a képemről a bőr... a grafittisok lakásait is fel lehetne keresni... néhány szép firka biztos jól mutatna a falon náluk.. Meg a többi idiótáét is. Vannak grafittik, amik tetszenek.. de nem mindegy, hogy hol. Akik meg a bőrüléseket vágják ki, azoknál például a ruha szétvagdosása is szóba jöhetne.. szemet szemért.. Jogi úton semmit nem lehet ebben az országban elintézni.. csak évek alatt. :-DDDD Komoly lett, mi?

ninimimi 2008.03.18. 17:40:47

Egyébként elég érdekes, hogy a liberális miniszterhez tartozó MÁV ilyen vidáman és bátran folyamodhat a szabadelvűség mocskolásának ócska trükkjéhez. Úgy mint
szabadelvűség összemosása, -kavarása a rongálókkal. (Ha már abba belenyugodnánk, hogy filozófiai kérdésekről okatatja a jegyvásárló alattvalókat.)
Úgy tűnik, nem számítanak rá, hogy a liberális miniszter a szövegeiket olvasgatja. Tán a figyelmébe kellene ajánlani...!

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.03.18. 18:41:17

én azt mondom, hogy nem csak a a kalauz dolga a rongálók figyelése, ha én utas egy ilyen eset felett szemet hunyok, akkor nem vagyok jobb a rongálónál

ninimimi 2008.03.18. 20:50:13

Majd megmondom a nyolcvan éves anyukámnak, nehogy szemet hunyjon, ha rongálót lát a vonaton, mer' akkor ő se különb, megmondta a georgejr. Egy jól irányzott karate ütéssel terítse mán le édesanyám azt a ronda rongálót, ha támadni merészel a rosszallásra és utána nyugodtan üljön vissza a helyére, mert megtette a kötelességét! Így lesz ez rendjén georgejr, az összes lipótmezei ápolt és a mávos elvtársak szerint is.

Wulfi 2008.03.18. 23:58:01

Azért valami kiderült a kommentekből, mégpedig az, hogy ezt mindenki elismerte, hogy nem a MÁV dolgozók mennek rongálni, szemetelni stb. Valahol nemcsak papíron, hanem gondolkodásmódban és viselkedésben is kéne csatlakozni Nyugat-Európához. Az pedig, hogy nem lehetne csomagot kivinni segíteni és integetni szintén féligazság, mert szerintem ha valaki odamegy és kulturáltan elmondja a menetjegy ellenőrnek, hogy mit szeretne, akkor 99%-ban meg is teheti. Azt, hogy a kaluz nyakába kell varrni, hogy fékezze meg a rongálókat, ennek a margójára csak annyit, hogy megnézném én azt az emebert , aki nettó 80-90 ezer forintért vállalja a meghurcolást a helybeli pofonért vagy a megkéselést vagy a vonatból kidobást vagy csak "simán" a verést, ha meg rendőrt hív akkor ki issza meg a levét? az utas, mert késik a vonat stb... arról nem beszélve, hogy járhat bíróságra a kedves kalauz. Szóval itt mindenkinek a saját fejében kéne rendet tennie, a jognak meg, mint Nagymoli is írta nem lenne szabad az elkövetőnek több jogot biztosítania, mint a károsultnak. Bocs, ha kissé demagóg lett a vége de ha mindneki csak arra figyel amit maga csinál, már akkor sokkal-sokkal másabb lesz a helyzet.

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.03.19. 09:29:47

ninimimi 2008.03.18. 20:50:13
Ha olvastál volna, és ha nem kekeckedni akarnál, akkor megértenél. A nyolvan éves anyukád szólhat a jegyvizsgálónak. Ha hallgattál volna...

Nagymoli 2008.03.19. 14:16:11

Ciki az egészben, hogy max a rendőrök intézkedhetnének. De minden vagonba rendőrt is? ehh, veszett ügy.. Itt meggyilkolsz valakit, kimész külföldre, és simán megúszod.. szóval ezekután kis rongálás? :-(

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2008.03.19. 23:04:23

ninimimi 2008.03.18. 17:15:14

[...]Mert miféle szemlélettel magyarázható, hogy például a valamikor - még a kommunizmus előtti régmúltban - emberbarátra tervezett pályaudvarok, Nyugati, Keleti, -
nem úgy a "modern" Déli - eddig civilizáltan használható adottságait teszik tönkre a peronkapukkal például. Hogy azt a civilizált országokban alapvető szokást, hogy barátot, rokont, idős, nehezen mozgó embert a vonatig lehessen
kísérni, csomagjait a lépcsőig, sőt gyakran az ülésig elvinni, aztán leszállni és például integetni. Vagy érkezéskor a csomagokkal lefelé kászálódó rokont ismerőst a kocsi ajtajánál várni, segíteni. Nos, MÁV Starték eldöntötték, hogy ez
mind nem kell, szíveskedjünk azonnal leszokni eme "röhejes" kispolgári csökevényről, mint emberi utazás![...]

Te nem vagy komplett... A MÁV egy időben árult ún. peronjegyet, amivel ezt meg lehetett tenni. Szerintem ez most is megvan. De ha mégsem lenne, akkor egy 5km-es jeggyel megoldható a dolog. Valamikor olyan is volt a MÁV-nál, hogy "kapus". Az ő funkciója ugyanaz volt, mint ma a "karámőröké", amikor a vonathoz mész. Igaz, ők kifelé nem néztek semmit.

Egyébként egy dologban igaza van a MÁV-nak ezzel a karámosdival. Nem kell boldog boldogtalannak a sínek közelében ólálkodnia.

^Clown (törölt) · http://logout.hu/blog/clown_2/index.html 2008.03.20. 10:38:16

Kedves chipetke! Sajnos a MÁV-nál nem létezik olyan, hogy "peronjegy". Nyáron legalábbis még nem létezett, de nem lepne meg, ha fél év alatt nem történt volna változás ezügyben. Szóval helyszín: Déli Pu., korán reggel, édesapám Balatonfüredre tart. Nehéz a csomag, meg integetni szeretnék neki, dehát ugye ott a karám. No hát akkor kérünk egy felnőttet Füredig, meg egy peronjegyet. Hát az nincs sajnos, jön a válasz. De akkor hogyan lehetne ezt megoldani? Gyors eszmecsere a többi pénztárossal, majd kitalálják, hogy kapok majd egy 90%-os ilyan-olyan kedvezményes jegyet Kelenföldig, 12Ft lesz, ezzel majd beengednek. No, irány a karámkapu, jegyellenőr úr közli, hogy ilyen jegyet nem adhat nekem a pénztáros, majd szépen elkobozza. De azért én nyugodtan menjek be. Visszafelé megköszöntem, hogy beengedett, majd elbúcsúztunk. Ez is tipikus MÁV történet...

Edömér 2008.03.22. 14:21:38

Peronkapus történet: Apósom érkezik húsvétra a Keleti pu.-ra. Nehéz a csomag, oda kéne menni a vonathoz. Peronellenőr beenged, de közben mégis másik vágányra érkezik a vonat. Kifelé menet már új ellenőr van, aki nem hiszi el, hogy nem utaztam és őt nem érdekli, jegy kell. 10 perc vita. Nem fizetek. Közben a vonat beérkezik persze. Ez is tipikus MÁV-os történet...

Edömér 2008.03.22. 14:23:18

Pontosítok, mielőtt vki belekötne: Kifelé menet az az ellenőr nincs ott aki beengedett.
süti beállítások módosítása