MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Utas=paraszt?

2007. december 10. - georgejr
Utas=paraszt? Újabb kifejezést kell megjegyeznünk!

Kedves Megint állunk vazze oldal üzemeltető!
Arra gondoltam, hogy az Ön által üzemeltett oldalon érdemes lenne megjelentetni az alábbi esetet:

A Budapest Keleti pályaudvarról 2007. december 6-án 17:55-kor induló, Sülysápig közlekedő személyvonat jegykezelője az alábbi telefonbeszélgetést folytatta fennhangon egy kocsi utazóközönsége füle hallatára:

"Itt vagyok a szolnoki vonaton, és épp ütöm a parasztokat"

Mondatát néma csend és döbbenet fogadta, és azt gondolom, hogy ez a hölgy számára nagy szerencse.

Én még naivan úgy gondolom, hogy ez nem egyfajta szakzsargon a MÁV-nál, mert tényleg udvarias kalauzokkal szoktam találkozni, de ez a húszas éveiben járó termetes kalauz hölgy olyannyira túllőtt a célon, hogy nem tudom szó nélkül hagyni (Más kérdés, hogy a mondatból az is kiderül, azt sem tudta melyik vonaton volt).

Így most, kíváncsian várom a MÁV reakcióit.

 
Üdvözlettel
Naiv Ügyfél

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr24256470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2007.12.10. 08:57:19

Muhahaha. Szegény kalauzcsaj eltévedt, és gondolom most sem érti, hogy a sülysápi vonat miért nem ment tovább Szolnokig. A szolnoki vonat ugyanis nem ugyanaz, mint a sülysápi.

A leírtak alapján egy paraszt volt a vonaton, azt pedig ő maga volt.

Viszont ezen a vonalon dolgozó kalauzok védelmében szeretném megjegyezni, hogy a Szolnok-Bp vonalon az esetek nagy részében normális kalauzok vannak. 1-2 paraszt előfordul, aki még mutyizik is, de szerintem nem ez a jellemző. A fiatal kalauzokról meg annyit, hogy láttam őket kiképzés közben is, mikor tapasztalt kalauzok "tanították", és látom őket most, mint kiképzett kalauzok. Az, hogy paraszt-e egy kalauz, az igazából a személyiségétől függ... És ide is elsütöm a mondást: "A stílus maga az ember!"

Adani 2007.12.10. 09:41:20

Végülis előfordulhat, h utas=paraszt. Pár napja voltam Pécsen, ahol az ottani cimborákkal buszozunk a buli helyszínére és mondogatták ,h majd leszállunk a parasztnál. Mikor rákérdeztem az mi mondták ,h a buszpályaudvar, més azért hívják parasztnak mert ott osztják el a parasztokat.

MosoMasa 2007.12.10. 10:46:30

Végülis lehet hogy a sakkal vontak párhuzamot, um. vasutas humorral, és akkor már nem is hangzik olyan alpárian.

Zsirparaszt 2007.12.10. 10:57:17

Én vagy két éve egy drága vasutashölgyet ugattam le valahol Szerencs környékén, ahol éppen lerohadt a vonat. Ő meg ősgyökér módjára, iszonyatos ordenáré módon nekiállt legugatni a sok hülye utast, hogy ne nyitogassák ki az ablakokat, mert kihül a vonat. (Mepgróbálták megnézni, miért állunk vazze, mert a kalauz ugye hülye lenne ilyenekkel terehelni a nagyérdeműt...) Csak akkor halkult le egy kicsit, amikor megkérdeztem tőle, hogy ő miből és miért kapna fizetést, ha ez a sok hülye nem lenne itt? Meg végül is: ő van itt az utasok miatt, vagy az utasok jönnek őérette?

RogerNyul 2007.12.10. 11:11:01

Szegeden a buszpályaudvart mi is PE-nek hívjuk. PE=parasztelosztó. Vicces, de igaz.

zebi 2007.12.10. 11:15:01

Lásd utast ribancozó kaller. Ebben élik ki magukat, azt gondolják, ettől valakik. Hogy egyáltalán valakik.

azzigen 2007.12.10. 11:30:59

most melyik volt a nagyobb tahóság? a telefonbeszélgetés, vagy ebből jónak vélt ámde szánalmas posztot írni?
nálam döntetlen

missparker · http://hogyvolt.blog.hu/tags/a_kam%C3%A9leon 2007.12.10. 12:53:00

Zebi: Sülysáp környékén nem jó lakni, errefelé csak ilyen kallerek jutnak.

Ps.: mostanában reggel sosincs kaller a vonaton, legalábbis nem mutatkozik. Ez összefüggésben lehet a negyedórás késésekkel.

Melchi Zadok 2007.12.10. 13:00:30

én ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy könyörgöm, pont egy kalauz parasztozik?
engem mindig érdekelt, hogy vajon mi visz rá embereket, hogy ilyen meseterséget választanak maguknak, de a (nem reprezentatív( felmérésből eddig csupán az derült ki, hogy olyan sötét bunkók állnak be jegyellőrnek, akik máshova nem kellenek.

ezért nevetséges, ha egy kakaluz parasztozik.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.12.10. 13:39:32

ugyan, mindig ez a rosszhiszeműség... csak telefonon sakkozott:))

Sheldrake (törölt) 2007.12.10. 18:01:19

Ha nem kezelik a jegyed a vonaton dátum-vonatszám-kb. hányadik kocsiban ülsz. Ha végállomáson szálsz le, fotó a kellerról -> eszrevetel@mav-start.hu cc.: info@megintallunkvazze.hu

Fedup Sári 2007.12.11. 10:40:09

Azzigen, ez igen! Tényleg nagy tahóság ilyesmit megírni. Nem is értem, mit képezelt Naiv Ügyfél. Elég nagy paraszt lehet. Pont úgy, mint én.

Johnnyboy025 (törölt) 2008.04.25. 19:31:48

Kedves melchi zadok!
azért nem kellene egy kalap alá venni minden jegyvizsgálót.
sajnálatos ha eddig csak ilyenekkel találkozott, de van elég sok normális kalauz is.
minden utassal normális vagyok, de a leveléből ítélve úgy néz ki én is elég nagy paraszt lehetek mert kalauz vagyok, és nem azért dolgozok itt mert máshová nem kellettem, hanem munkát kerestem és ezt ajánlották.
és mivel szeretem csinálni, így ezt választottam.
szeretem a munkámat, ebből adódóan próbálok az utasokkal is jól kijönni.
és lekopogom idáig semmi gond nem volt.

nem attól paraszt valaki ha kalauz.
ha jobban belegondolunk minden szakmában akadnak irtózatosan tapló emberek nemcsak a vasútnál, mégsem monjuk azt hogy pl egy üzletben bunkó az eladó, akkor az összes eladó bunkó.
elismerem hogy vannak tapló kallerek, de eléggé sajnálatos ha emiatt a néhány ember miatt már a normálisan munkájukat végző jegyvizsgálókat is egy kalap alá vonják ezzel a néhány kivétellel.

Johnnyboy025 (törölt) 2008.04.27. 10:01:23

ezúton szeretnék gratulálni annak a nagyon kedves utasnak aki a tegnapi nap megütötte az egyik szegdi IC-n dolgozó kalauzhölgyet.
érdeklődtem mi történhetett, de csak annyit mondtak hogy a kalauzhölgy nem arról volt híres hogy a viselkedésével ellenszenvet váltson ki az utasokból.
mégegyszer gratulálok az úrnak, nagyon nagy bátorságra vall egy nőt megütni.

a kiskunfélegyházi állomáson szállították le ezt a valamit (embernek nem nevezem az ilyet) a rendőrök, állítólag még akkor is őrjöngött.
remélem megtapasztalja az életben hogy milyen ha egy nála erősebb ember őt megüti.
az ilyennek csak azt tudom kívánni hogy ez legyen a legboldogabb pillanat az életében.
akármi is történhetett, egy utolsó aljas és undorító és nem utolsó sorban gyáva dolognak tartom ha egy nőt megüt valaki.
ráadásul mint már említettem nem a bunkó kalauz kategóriába tartozott a kolegina.

Adani 2008.04.27. 23:15:42

Remélem kapott párat a rendőrségen is. Egyébként pár éve cikk volt a Petőfi Népében, h Városföldnél egy kallert kilöktek a vonatból. Ilyenkor azt kéne csinálni ,h rendőr a következő állomásra és közben a vonat olyan sebességgel menjen, h biztos odaérjen a rendőr. A sebesség olyan legyen, h kiugrani ne legyen érdemes.

vorikiraj 2008.06.10. 00:45:31

Lehet,csak hasonló az eset,de jellemző.Juni 6,Dorog.Utazi szererttünk volna-haza,A.füzitőre-13,40-vonat sehol.Talán csak pár percet késik,csitit a nejem.55körül,az utasok/10-12-ten/érdeklödnek.Énis odamentem.A szolgálatba lévő "forgalmista"lekezelöen közölte velünk:a vonat ma nem közlekedik,egyébként is kivan irva,majd elfordult,és nevetgélt rajunk a "bakterjával"Valoban,a hirdetményt kirakták,a menetrendel együtt,a forgalmi iroda ablakába.Itt.megjegyzem:Dorogon a forgalmi az állomás legtávolabbi pontján van.A hirdetmény,és a menetrend is apró betükkel az ablak mögött...Minden bosszuság elmaradt volna ha idöben kezeli a hangost.Ettöl még nem lett volna vonat--de!talán busz--De nemis ez számit.SAjnos jellemző,hogy nincs ifó.Pl.Almásfüzitőn,szinte sose.Amit megkövetelnek-amit megfizetnek?Itt is a fejétöl büdösödik a hal-
süti beállítások módosítása