MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Haverom a kaller

2007. december 09. - georgejr
Egyre több a kiskirály. Sebaj, miután a panaszkönyve is bekerült, valamint itt is megjelent, reméljük lesz fegyelmi.

Az alábbi esetet a panaszkönyvbe is bejegyeztem, de okulás végett nektek is elküldöm.
 
Mivel köztisztviselő vagyok, a szokásos módon, december 8.-án is 50%-os mérsékelt áru jegyet vettem. (A pénztárban lepecsételtetve az igazolást, ahogy azt kell.) A meglepetés akkor ért, mikor a 10:15-kor Keleti pályaudvarról Nagykanizsáig közlekedő (5209 számú) gyorsvonaton a kalauz a jegyellenőrzéskor a nálam lévő, (85/2007 kormányrendelet alapján kiállított)hivatalos köztisztviselői igazolást nem fogadta el. Annak ellenére, hogy régóta használom, és tele van pecsétekkel (már csak két rubrika volt szabad) a kalauz azt állította, hogy a papír hamisítvány, és hozzátette, hogy közokirat-hamisítás miatt börtönbe kerülhetek (3-5 évre!), ráadásul az 'állásomba fog kerülni', mivel az erkölcsi bizonyítványomba is bekerül ennek ténye.

A kalauz egész idő alatt úgy viselkedett, mintha hatósági személy lenne: elkérte, de nem adta vissza a személyi igazolványomat, továbbá a jegyzőkönyvet, mivel megítélése szerint túl hosszú bejegyzést tettem bele, kitépte a kezemből. Ezek után a jegyzőkönyv 1 példányát nem volt hajlandó átadni, arra hivatkozva, hogy nem írtam alá. (Nem is tudtam volna, miután elvette tőlem aláírás előtt.)
A kalauz mindezen működését megtetézte azzal, hogy a társával együtt (utóbbi kérésre sem volt hajlandó elárulni a nevét), aki szintén nem képes megkülönböztetni a fénymásolt pecsétet és aláírást a valóditól, Székesfehérváron leszállított a vonatról, miután telefonon (a vonatról) rendőrt hívott. (Bizonyára nem akarta futni hagyni a köztörvényes bűnözőt. Bár négy csomaggal nehéz lett volna kiugranom a mozgó vonatból.) Miután végre a kiérkező rendőrnek átadta az irataimat, a kalauz visszaszállt a vonatra és otthagyott az államáson.
Természetesen a rendőr az adataim felvételén kívül semmit nem tett az ügyben, mivel ő is látta, hogy az igazolás eredeti, és megegyezik az általuk használttal. Ugyanígy nyilatkozott a székesfehérvári valamint a Budapest Keleti pályaudvari állomásfőnökség több munkatársa, akiknek a panaszkönyvi bejegyzés közben megmutattam a papíromat.
A túlbuzgó és mellékállásban írásszakértőként tevékenykedő kalauz miatt újabb, teljesárú jegyet kellett vennem hazáig, majd vasárnap vissza Budapestig, ám ez csekély költség ahhoz képest, hogy mások előtt meghurcoltak, két órával később értem haza, és az idegességtől valamint sértettségtől még aludni sem tudtam. Továbbá a holnapi napom azzal fog eltelni, hogy a munkahelyemen hivatalos igazolást kell majd beszereznem az irat valódiságát igazolandó.
 
Üdv:
T.F.E.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr96258247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balage85 2007.12.09. 20:16:44

Érdekes gondolatsor a kataluztól, hogy az állásodba fog kerülni, ezzel talán elismerte hogy köztisztviselő vagy? :)
Amúgy szerintem próbáld meg azt hogy az ő állásába kerüljön a story. A mávval fizettesd ki a jegyet és kérj kártérítést, hogy emiatt az emberke miatt valami fontos eseményről lemaradtál, ami neked kárt okozott. :)

Kata23 2007.12.09. 20:23:18

Az eszem megáll! Honnan a lótúróból van joga ahhoz, hogy leszállítson a vonatról, mikor a napnál világosabb, hogy eredeti az igazolvány??? Istenem, bárcsak kirúgnák az ilyen tetűládát, és munkanélküliként rohadna a híd alatt élete végéig!!!

cowkie 2007.12.09. 20:32:33

felhaborito. minden letezo forumon panaszt kell tenni!

aranyhaj.blogspot.com 2007.12.09. 21:15:30

Hát ez meredek. Nem elsősorban fórumon, hanem az illetékes állomásnál kell panaszt tenni. Megtudni, hogy aznap, abban az időpontban hányas számú vonat volt az, amelyikkel utaztál (mint tudjuk, a vonatjáratokat számjelzéssel látják el, ezt írják a kalauzok a jegyekre is), és akkor már könnyű lesz kiszúrni, melyik kalauz volt akkor szolgálatban.

aranyhaj.blogspot.com

hard 2007.12.09. 21:20:17

Hát bazze, én le nem szállnék az életbe. Az én 100 kilóm nehezen mozdul, főleg ha még érvényes jegyem is van. Még jó, hogy nem szoktam vonatozni, viszont ma kb 10 perccel a menetidő ELŐTT felértem Győrből Pestre BUSSZAL. Ülőhelyem is volt.

Adani 2007.12.09. 22:40:52

DE tényleg minek szálltál le? Hívja a rendőrt, a rendőr megk özölte volna vele ,h eredeti. Mellesleg ha önként leszállsz a rendőr egyébként is max. igazoltathat, ott lép a képbe a rendőr, ha nem akarsz. De mivel minden rendben volt nálad leszállni sem keleltt volna valszeg.

Kismanó 2007.12.10. 09:19:29

Hmm... Hát ezért nem szabad kiadni a kezedből igazolványt, hivatalos okiratot.
Tényleg, miért szálltál le?

T.F.E. 2007.12.10. 10:51:27

Azért szálltam le, mert jogkövető állampolgár vagyok, és nem akartam erőszakkal ellenszegülni a felszólításnak. Egyébként én egy vékony nő vagyok, két férfi kalauzzal szemben értelme sem lett volna huzakodni. Az irataim ráadásul a kalauznál voltak, azt csak a rendőrnek volt hajlandó átadni...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.10. 10:55:09

hát igen. asszonynak is, és anyámnak is van ilyen papírja (eredeti természetesen, munkájukból eredően)

muterék ovijában szar a nyomtató, és foltos a kinyomtatott papír, az aláírás, és pecsét eredeti => simán nézheti a szar nyomtatás alapján hamisnak. node ennek a papírnak az a lényege hogy nyomtassák, vagy fénymásolják az alapját... itt van egy kis anomália mert ugyanolyan módszerrel készül az eredeti is mint a hamis.

másrészről ahol sok ilyet állítanak ki egyszerre (asszonyék sulija, sok tanár, és egyéb dolgozó), az igazgató cseszett mindet aláírni, hanem csak 1-et, és ezt sokszorosítva lett mindenkinek. a pecsét eredeti csak rajta...

az külön öröm amikor az máv/volán alkalmazottaknak el kell magyarázni, hogy nem 1 vonalra érvényes, hanem utazásra, és ha karakószörcsökről, csikóstőttösre megyünk, és közben volán-máv-volán-máv-volán kombót használunk (mert pl csak úgy lehet) egy utazás alatt, akkor az nem 5 pecsét 5 helyre, hanem 5 pecsét ugyanabba a rublikába...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.10. 11:02:23

ja és eszembe jutott az is, hogy ezt a szart senki nem tartja nyilván. szóval ha jóban van vki a főnökével/gazdaságissal, akkor egy évben nyugodtan 2-3 ilyen papírt is aláírnak neki.

miért nem lehet használni a régi közalkalmazotti utazási igazolványt? ami hologrammos, fényképes dolog volt, csak most nemcsak a máv hanem volán is elfogadná? azt nem lehet hamisítani olyan egyszerűen. illetve az előbbi pont alapján, hogy így is lehet korlátlan alkalommal használni, gyakorlatilag a bepecsételésnek nincs értelme, felesleges adminisztráció, és keveredés.

és ez a papír ugye kicsit jobb nyomtatóval, észrevétlenül hamisítható => csak a pecsét, és aláírás a lényeg, a többi alapból is nyomtatva van.

ez a papír nem közokirat => közokirathamisításról eleve nem lehet szó.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.10. 11:07:31

amúgy jártam hasonló helyzetben, másfajta igazolvánnyal, és ott a kalauznak igaza volt, mert tényleg nem volt eredeti a cucc. de az már régi sztori, és sikerült zöld ágra vergődni a kalauzzal, egy kissebb felajánlott összeg jól jött neki a karácsony előtt.

annó nekem is elvette a személyim, és nem adta vissza, de hiába mondtam hogy ehhez nincs joga, de a rendőrhíváshoz viszont van, és úgy meg én jöttem volna ki szarul. megjegyzem, hogy nem vagy köteles odaadni az igazolványod neki, mert nem hivatalos közeg, de ezesetben ő hivathat rendőrt, aki megnézni a személyid. amennyiben veled minden tiszta akkor lehet szívózni ezzel, mert nem lehet bajod belőle. ha sáros vagy (hamis cucc) akkor semiképpen, mert megszívod

Bit Rot 2007.12.10. 12:04:21

Szerintem: Perelni!!!

Adani 2007.12.10. 12:12:58

Ha sáros vagy akkor is megteheted, h önként leszállsz, nem vagy köteles megvárni a rendőrt, és az sem igaz, h akkor többet kell fizetni. A rendőr ott lép a képbe ha nem akarsz leszállni. Ha leszállsz akkor max. igazoltat, és a jegyzökönyv alapján 8 napon belül kikérhetik az adataidat az illetékes rendőrkapitányságon.

Ha meg nem vagy sáros akkor nem kell megijedni semmitől, nem kell leszállni sem, ha rendőrt akr hívni tegye. Sokszor egyébként nem is szoktak, mert ez rendőrt hívok duma cska ijesztgetésre való, sokan megijednek tőle, de gonodlkodjunk emberek. Hová akarja hívni? Mozgó vonatra? Na az esélytelen. Állomásra? Melyikre? Eleve csak nagyobbra hívhatja, a puszta közepébe elég érdekes volna, meg ugye mi van ha a vonat előbb ér oda mint a rendőr? Ott várja? Meglincselik az utasok.

T.F.E. 2007.12.10. 14:37:38

Hurrá Torpedó:
Azt hittem, hogy a személyi igazolvánnyal a személyazonosságot akarja ellenőrizni, mivel a nevem szerepel az igazoláson, ezért adtam oda. Utána meg már csak erőszakkal szerezhettem volna vissza.

John42:
Először meglátjuk, miként reagál a panaszra a MÁV Start Zrt., aztán lehet, hogy per lesz belőle. Az erkölcsi kárt azonban nehéz összegszerűen kifejezni, a többletköltségként kifizetett 3-4 ezer forint pedig nem biztos, hogy megéri a jogi herce-hurcát.

Adani:
Az én esetemben valóban kihívta a kalauz a rendőrt, a székesfehérvári állomásra, ott szállított le. Ekkor már teljesen kiborított a vádaskodásával ("Még arra sem volt elég esze, ha már meghamisította az igazolást, hogy más szinű tollat használjon az aláíráshoz!"), és a személyi igazolványomat sem adta vissza, úgyhogy én sem kívántam a társaságát tovább 'élvezni'.

saphancs 2007.12.10. 16:02:13

Úristen... Na ez az igazi Hungaricum. Tipikus magyar szürkemarha, a marhábbik fajtából. Én (elég sokat kényszerülök igénybe venni a MÁV-ot) azt csípem a leginkább, amikor a "Kérem a jegyét!" (köszönés nélkül persze) mondattól a fülke levegőszintje sikítva menekül helyet adva, az alkohol összes vegyületének. Biztos lazítanak, láthatod te is, ez egy stresszes munkakör. Egyébként azt gondolom, hogy a baj forrása az volt, hogy túl szép vagy, és nagyon semmibe vetted?!?

Adani 2007.12.10. 16:45:06

Eleve nem kell kiadni a kezedből semmit, elvenni sincs joga odatartod neki a kezedben ,h tessék itt van nézd meg. Aki sáros valamiért és ezzle tisztában is van atótl nem fogja elveni, mert eleve elő sem kerül, amit meg nem veszel elő azt nem is tudja kikapni a kezedből.

Sheldrake (törölt) 2007.12.10. 18:04:51

Alakítsunk már valami kiemelten közhasznú érdekvédelmi társaságot, úgyis sok normális munkanélküli ügyvéd van, még tagdíjat is fizetnék, csak legyen aki perel helyettem.

Egyébként nem lesz fegyelmi, a MÁV-nál olyan nincs...

kátaitamás 2007.12.10. 18:14:45

Ezt a közalkalmazotti/köztisztviselői "utazási utalványt" úgy hamisíthatják egyébként, ahogy akarják, a mienk is szimpla fénymásolat, úgy hogy az eredetire RÁ VAN NYOMTATVA a rektor aláírása, tiszta pixel az egész. Csak egy körpecsét kell rá és kész.
Ennek igazából szigorú számadásúnak kellene lennie, sorszámmal, hogy vissza lehessen keresni. Így csak játék, egy komolytalan dolog, arra jó csak, hogy a kalauz emberkedjen, ha olyan fajta.

Nemmávos 2007.12.10. 21:10:58

Ja ez a tipikus MÁV-os gondolkodás, ha ők sztrájkolnak, mindenki legyen kurva szolidáris.(Pedig egy kaller havonta min. 120-150 nettót megkeres+juttatások+zsebbe ami megy.) Ők meg a törvényes (és állandóan fogyó) kedvezményeket is sajnálják az utastól. Ja a kaller meg az egész pereputtya ingyen utazik, nemcsak itthon, hanem a félvilágon keresztül is. (Ezt is az adófizetők fizetik természetesen.) Jövőre is biztos kitaposnak maguknak egy legalább 10-15%-os bérfejlesztést. A többi ember meg rohadjon meg.
Az igazolást valószínűleg azért csinálták ilyen formába, hogy jövőre a hamisításra hivatkozással vissza lehessen vonni az egészet.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2007.12.10. 23:02:58

Hmmm... hadd mondjam el, hogy egy kicsit is gyakorlott Photoshop spíler bármilyen pecsétet meglehetősen nagy biztonsággal meg tud csinálni, és egy jobb minőségi tintasugaras nyomtatón nyomtatva legfeljebb nagyítóval vehető észre, hogy hamis, az csak a kérdés, hogy az igazolványt valamilyen módon be lehet-e fűzni a nyomtatóba, ha nem keményfedeles és nem kártya, akkor semmi akadálya, de spéci nyomtatóval kártyára is lehet nyomtatni (hiszen a perszonalizálást is így csinálják eredetileg).
Annak idején, mikor még papír diákigazolványok voltak, minden további nélkül meg lehetett oldani az ilyen pecsételést, sőt, az iskola fejléces papírján az igazolást is. Soha senkinek nem tűnt fel.
Tehát csupán eszköz és felkészültség kérdése, és bármit lehet olyan szinten hamisítani, ami a hétköznapi, felületes szemrevételezésre valódinak látszik.
Ezt csak azért mondom, hogy nem biztos, hogy a napnál is világosabb, mi a hamis és mi az igazi, persze egy kalauz ezt aligha hivatott eldönteni.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2007.12.10. 23:05:31

Kataitamas,
Majd gondolod, hogy pont vissza fogja keresni a számot? :)))
Inkább olyan biztonsági elemeket kell használni, ha már igazolványról van szó, ami jelentősen megnehezíti a hamisítást.

mildi 2007.12.11. 09:39:04

nemmávos,
legközelebb tedd sebességbe az agyad, mielőtt elindítod a szádat!
milyen 120-150 nettó?! ennyit egy menetirányító v rendező pu-i renelkező fszt keres! én 105-öt viszek haza (fszt vok)
ingyenutazás a fél világon pereputtyostól sem jár! egy-két országba lehet ingyen menni, de a családtagoknak ott is kell 50%-ot fizetni, és ez is csak évente egyszer. ja, és persze mi is adófizetők vagyunk, úgyhogy vedd úgy, hogy saját adónkból üdülgetünk (ráadásul nem tudjuk megjátszani, hogy bejelentsenek minimálra, a többit meg zsebbe kapjuk...)
annyisszor mondtam már, ha irigylik a juttatásainkat, tessék jönni vasutasnak!
vagy démászosnak, a qrvaolcsó áramért, v üzletkötőnek ingyen kocsi, meg mobil, vagy rendszergazdának laptopért..etc!
senkinek semmi köze hozzá, hogy egy cég milyen juttatásokat ad a saját dolgozóinak!
közalk-i szelvény röhej! nem kell hamisítani, csak szólni kell az irodán a csajoknak, vagy a főnőknek, hogy az én nevemre 3-at állíts már ki légyszí'! :D

Kata23 2007.12.11. 10:05:36

Mildi! Nem kell leosztani a jónépet. A MÁV-osok hozzátartozói igenis INGYEN utaznak a fél világon keresztül, lásd: van egy jó barátom, az anyja MÁV-os, és ingyen utazott (mármint ez a barátom) idén külföldre vonattal. Na akkor miről beszélünk? Egyébként az illető külön kiemelte, hogy nem évente egyszer utazhat külföldre ingyen, hanem egy adott országba egy évben egyszer. Magyarán: ő nyáron Csehországba utazott, de akár havonta vonatozhatna más-más országba... Úgyhogy nem kéne sírni, kedves Mildi, mert sokan még annak a 105-nek is örülnének, amit te keresel. Arról nem is beszélve, a család mennyit tud spórolni az ingyen utazások révén... Úgyhogy plíz ne sajnáltasd már magad ennyire!!!!

Nemmávos 2007.12.11. 10:07:20

"senkinek semmi köze hozzá, hogy egy cég milyen juttatásokat ad a saját dolgozóinak!"

Magáncégnél nincs is. Egy 100 %-osan adóból fenntartott, veszteséges vállalatnál viszont van.

"közalk-i szelvény röhej! nem kell hamisítani, csak szólni kell az irodán a csajoknak, vagy a főnőknek, hogy az én nevemre 3-at állíts már ki légyszí'! :D"

Nem tudom, hogy milyen az a szelvény, de ha annyira szar, miért nem csinálnak az okos MÁV-osok másikat. Régen volt valami igazolványuk, ahogy kivettem, az miért nem volt nektek jó?

Fedup Sári 2007.12.11. 10:34:11

T.F.E., panaszköyvi bejegyzés = kicsit kiadtad magadból a mérget, ennyi haszna volt, de a két kalauznak semmi, szó szerint semmi baja nem lesz, nem veszik elő azokat a dolog miatt. Kapsz egy panelokból összeállított levelet, ha lenne 10 percem, előre megírnám neked 80%-os pontossággal. + annak hagsúlyozása mellett, hogy most kegyet gyakorolnak, kapsz mondjuk 800 Ft-ért utazási utalványt.

Pereld a mávstartot, pereld a mávstartot, pereld a mávstartot, léci, léci, léci!!!

Ja igen, és kérlek, légy szíves számolj be a fejleményekről.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2007.12.11. 12:49:00

T.F.E.
tényleg ne hagyd annyiban, vagy továbbra is rendszer marad a dolog.

ha a "nem vagyoni jellegű" károdat nem akarod megtéríttetni, akkor nem kell mindjárt perelni. De tértivevényes levélben számszerűsíteni és kérni minden károd megtérítését, azt nem árt.
szerintem a MÁV viszonylag korrektül reagálni fog, amint felfogja, hogy nem hagyod annyiban...

mildi 2007.12.11. 20:12:52

kata23,
akkor egyen meg a sárga irigység! ha az neked jó...

nemmávos,
dettó téged is + az egyes megint kimaradt: közalk szelvényt az állam adja, a vasútnak semmi köze hozzá! ennyire hülye csak nem vagy, hogy ezt se tudod?
(persze hogy jó volt az igazolvány, azzal korlátlan számban lehetett utazni, mi?...mellesleg, a gyári munkásnak még évi 12db 50%-os utazás se jár, pedig adót ő is fizet, a közalk a juttatásait meg mind a mi adónkból kapja, mert állami alk, és az egész állam ráfizetéses...)

kátaitamás 2007.12.11. 22:33:46

Ez a gyári munkás szöveg a legdemagógabb a héten, gratulálok. Egyébként azt hittem, hogy senkinek semmi köze hozzá, hogy egy cég milyen juttatásokat ad a saját dolgozóinak. Vagy ez csak a MÁV Start munkatársaira vonatkozik?

GH 2007.12.12. 00:15:50

Gyerekek az állami alkalmazottaknak (MÁV közalk. és tsai) össze kéne fogni, nem egymásra irigykedni.
Ahogy olvasgatom ezt a blogot, látom kezd bejönni a régi trükk az elit részéről: Folytsák meg egymást a kisemberek kétforintér', mi meg röhögünk rajtuk...

Gratulálok az egymásra irigykedéshez!

GH 2007.12.12. 00:25:42

Boccs.: fojtsák! (kicsit késő van!)

Nemmávos és Kata23! Házasodjatok vasutassal, akkor ti is kaptok ingyenjegyet:)) Ez egy régi juttatás és a világ majd minden vasutasa kapja.


Mildi!
neked se fájjon az a régi félárú jegy. Mert az kb. azóta járt az állami alkalmazottaknak, mióta a MÁV-osoknak a szabadjegy, kb. 1867 óta. Sok embernek biztos kitolás, hogy 12 lett belőle. Meg ahogy ezt elvették, a tieteket is elvehetik, azt is állambácsi adja a vasúti törvényben. Kúka Janinak egy mozdulat...

Szóval inkább fogjatok össze!

krtek24 2007.12.12. 02:21:37

Szia Nemmavos!

Kis tévedésben vagy: magáncégnél csak abban az esetben nincs köze hozzá, ha
- a magáncég még egyetlen egy évben sem volt "veszteséges", és egyetlen adóforintot sem csalt el.
- ha a magáncég nem lényegében "szinte adóbevételnek" tekinthető bevételből tengődik (lásd. pl. kereskedelmi bankok kamatmarzsa)
- ha sem állami, önkormányzati foglalkoztatási támogatást, sem állami/EU-s forrásokat szív fel.
(Ilyen cég pedig lényegében nem létezik...:D)

Egyébként meg egy 100%-os állami cég esetében sincs senkinek köze hozzá, csak ha a juttatás a normálisnak tekinthető mértéket meghaladná - de itt azt hiszem erről nincs szó. Már csak az hiányozna, hogy bármilyen alapon beleszólj abba, hogy egy állami alkalmazott mikor, milyen juttatást kaphat. Mert ugye akkor a mávos viszont kikötheti, hogy igenis a Te céged fizessen még több adót, mivel a mávosnak meg a Te pénzedre és a normális adóbevételre fáj a foga. Ugyanannyi erkölcsi alapja neki is lenne rá...
Az viszont kétségtelen, hogy a mávosokat eltiltanám az első osztály igénybevételétől.

Erről ennyit. Üdv,
egy szintén "állami" és "nemmávos"

GH 2007.12.12. 06:22:25


"Az viszont kétségtelen, hogy a mávosokat eltiltanám az első osztály igénybevételétől."

nem mindenkinek van elsőosztályú szabadjegye, ha jól tudom.

Sok vonaton nincs nagy különbség a kettő között:))

Különben igazad van! Nagyon szép, amikor milliomos adócsaló nagyvállalkozók stb. papolnak arról, hogy túl sok és túl jól él az állami alkalmazott. Sajnos egy ideig adták alájuk a lovat kormányzati szinten is.

mildi 2007.12.12. 09:24:06

szakszis,
nem irigylek én senkitől semmit, sőt!
ha vkinek van lehetősége, hozzáférése vmihez, használja ki
csak ezt a "dögöljön meg a szomszéd tehene is!" (bár nekem attól nem jobb, de jólesik a májamnak, hogy neki legalább rosszabb) mentalitást utálom de nagyon, az ilyen mindig felhúz

T.F.E. 2007.12.16. 18:46:53

mildi:

Nagyon szépen köszönöm, hogy a kalauz kollégához hasonlatoan te is csalással vádoltál meg. (Ő közvetlenül, te közvetetten.)

Arról nem én döntök, hogy milyen juttatás jár a béremhez, a férjem viszont ragaszkodik hozzá, hogy ha már adják, akkor használjam. Csak annyit, amennyi a törvény alapján jár, nem kértem és nem kérek plusz igazolást.

Másrészt: ha a MÁV igy látja a helyzetet (könnyű visszaélni a köztisztviselői igazolással) akkor sziveskedjenek ezt hivatalos fórumon hozzám hasonlóan megtenni, ugyanis a panaszleveleken kivül ez ügyben én irtam a MÁV felügyeleti szervének is. (Mivel ez nem egyedi probléma, ha a kalauzok másokkal is igy járnak el - pl. a munkahelyemen mindenki ugyanolyan igazolást kapott, mint én -, akkor elég nagy gondok lesznek.)

mildi 2007.12.16. 20:07:03

tfe,
ezt most vissza kellett keresnem...félreértettél, nem vádoltalak én semmivel, csak nemmávos meg kata pörgetett be
az igazolvány meg olyan, amilyen, nem a te hibád, de nem is a mávé. tény, vissza lehet élni vele (szoktak is), nem írtam, hogy te is ezt tennéd
süti beállítások módosítása