Végre ilyet is olvasni. Sajnálom, hogy nem mi kaptuk, de így is jó!
Tisztelt MÁV Dolgozók, Tisztelt Utastársak!
A sorozatos sztárjok időszakában egy rövid történtet szeretnék megosztani Önökkel, tanúsítva a vasút dolgozóinak segítőkészségét, kedvességét, türelmét.
Kellemesen eltöltött hétvégét követően szálltam vonatra Egerben. Az idei első hó ellenére sima, késés nélküli Füzesabonyi átszállást követően érkeztem meg Budapestre.
Nem volt sok időm, mert a Győrbe induló vonatig 2 percem volt… Hallottam is a hangosbemondóból, hogy a Győri vonat a 6. vágányról azonnal indul. Vágtattam át a vágányokon, a tömegen, felugrottam, fütty, már indultunk is. Szuper, úton vagyok.
Lehuppanok az első üres helyre, jön a Kalauz:
– Hova utazik Kisasszony?
– Győrbe – nyújtanám a jegyem.
– Ezzel a vonattal?
– Igen, miért? – kérdezem.
– Hát ez Romániába megy!
– Ugye csak viccel? Legalább Kelenföldön megáll? – Kérdeztem lányos zavaromban az ellenkező irányú megállót.
– Majd Szolnokon!… Na jöjjön kitalálunk valamit.
Előre mentünk és a másik ellenőrrel tanácskozást kezdtek, hol lehetne megállítani a vonatot, hogyan is tudnának visszajuttatni a Keletibe, úgy hogy még az utolsó Győr felé menő 20.35-ös IC-t elérjem. Néhány sikertelen és sikeres telefon után megoldották: megállítják a kedvemért a vonatot Rákoshegyen!
– Miután leszáll, húsz perc múlva érkezik egy személyvonat, ami visszaviszi a Keletibe. Valószínű 1–2 perccel később ér be, mint ahogy az utolsó vonata elmenne, de ne aggódjon addig nem indulnak amíg Ön oda nem ér – kaptam az instrukciókat.
Az utasok csodálkozása mellett megállt a vonat Rákoshegyen, búcsút intettem a kedves kalauzoknak és leszálltam.
Többedmagammal várakoztam a peronon, amikor egyszer csak bemondják: „A hölgy, aki leszállt a gyorsvonatról fáradjon a forgalmi irodába.” Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez csak én lehetek, most biztos megbüntetnek – gondoltam. Fogtam a motyóm és beslattyogtam az irodába. Meglepetésemre hellyel kínáltak, megnyugtattak, hogy hamarosan jön a Budapest felé menő vonat, de addig se várakozzak az esőben. Közben megcsörrent a telefonja is, nem tudom ki lehetett, de kérdésére a válasz az volt, hogy: „Igen, a hölgy megérkezett.” Gyanítom, felőlem érdeklődtek.
Néhány perc múlva feltettek a Budapest felé menő vonatra, sőt a véletlennek köszönhetően egy kísérőt is kaptam magam mellé az egyik MÁV munkatárs személyében, ám küldetése ezzel nem ért véget. A Keletibe érve elkísért ásványvizet és pótjegyet venni, megfogta a táskám és felrakott a hazafele menő vonatra, ami 75 perc késéssel el is indult Győr felé.
Ezúton köszönöm a 2007. november 11-én dolgozó, Romániába menő nemzetközi vonat kalauzainak, Rákoshegy állomásfőnökének és a többi vasutasnak a segítségét!
Kovács Katalin
Győr
