MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re: November 1-jétől folyamatos menetjegy ellenőrzés

2007. november 06. - georgejr
Úgy érzem kamu a fokozott ellenőrzés....


hello georgejr!
 Mint minden vonatos utazásom alkalmával, ezúttal is úgy döntöttem, hogy szépen jegyet veszek, retúrt, diákot. Mivel a blog rendszeres olvasója vagyok, ezért arról is tudtam, hogy most erőteljesebb ellenőrzésre készülnek. Kíváncsi voltam, hogy ez hogyan sül el, mivel visszafelé háromból egyszer szokták kérni a jegyemet; mint már korábban írtam, nem túl gyakran szokták ellenőrizni mifelénk, a Debrecen-Szolnok-Bp Nyugati vonalon. Ami azonban meglepetésként ért, hogy már odafelé sem ellenőrizték - történt mindez november 1. reggel, a 8:10-kor Debrecen felé tartó vonaton, amin sokan utaztunk, de azért nem annyian, hogy több, mint két óra alatt ne érjen végig rajta a kalauz. Visszafelé ezekután már nem is vártam, hogy ellenőrzik a Záhony- Szolnok-Budapest szuperjáraton, ami 17:00 után kicsivel van Szolnokon.


Ahogy felszálltam a saccra 10 kocsiból álló vonat hátulról harmadik vagonjába, ott szállt le a két kalauz épp - nem váltásra, nálunk csak megáll a vonat. Gondoltam is magamban, hogy akkor mégis - de végül mégse... Az egész hátralévő úton nem is láttam őket. Most van egy fel nem használt retúrjegyem, köszönhetően a hatalmas ellenőrzésnek, ami november 1-jén kezdődött. Bónusz adalék: a kocsi, amibe felszálltam visszafelé, egy félig kerékpártároló kocsi volt - szerettem volna hátrafelé menni, mert arrafelé még egy-két ülőhelyet el tudok csípni, de a kocsi hátsó ajtaja be volt zárva, magyarul nem lehetett átmenni az utolsó két vagonba. Ceglédtől kezdve pedig az automatikus nyitású ajtó középen nem nyílt ki, tehát aki a kerékpáros részben utazott (ülve vagy állva), annak keresztül kellett menni az egész kocsin a csomagjaival, hogy le tudjon szállni.
üdv, greggrant

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr43218848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2007.11.06. 13:12:15

Nem is vártam mást, pont annyira hatékony mint a peronkapuk, ahol a tömeggel simán átmész egy 100 éves jegyet lobogtatva. Mellesleg eddig talán 1-2 kallert láttam, aki egynél többször megnézte volna a jegyedet, 10-ből 7x az is elég ha mikor benyit, h kezeletlen jegyeket kérek lapítasz ( persze ha teli fülkébe ülsz be, ha 0-ból 1 lett akkor azért észreveszi). Általában csak egyszer jön, azt is ki lehet számolni ,h mikor.

Ijesztgetésre jó, talán páran beveszik, de a többség csak röhög a markában és ha eddig bliccelt vagy rövidebb jeggyel utazott ezután is ezt fogja tenni.

Kismanó 2007.11.06. 13:24:25

Azért elég vicces, hogy a fokozott jegyellenőrzést azért (is) tartják szükségesnek, mert a kezeletlen retúrjegyeket újra felhasználják. Ha ez olyan tömegesen fordul elő, akkor inkább az meglévő ellenőrzési rendszert (kalauzok) kellene hatékonyabbá tenni...

blr 2007.11.06. 15:06:37

Szobról Pest felé pénteken valahol Göd környékén jött a kaller. Megjegyzem, Vác után már csak a Nyugatiban áll meg a vonat.
A fokozott ellenőrzés tehát működik, mert már arra is volt példa, hogy egyáltalán nem jött :)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.11.06. 15:51:04

Záhony-Budapest járaton posta Bhv-k járnak?

Adani 2007.11.06. 16:24:44

Olyan is volt, h Békéscsaba-Szolnok között, Szajol után jött csak bőven. Megjegyzem ez a TransBalkan volt ,ami Mezőtúr után már nem áll meg csak Szolnokon, vagyis még ha el is kapja a bliccelőt ( akinek még bőven van ideje lelépni, hiszen kb. 4-5 perc és beér Szolnokra a vonat), kevés az idő a szükséges papírok kitöltésére és a megbüntetésre, max. Szolnokon leszállíthatja, de ha eleve csak addig utazik, akkor semmit sem ér.

sparta 2007.11.06. 22:03:07

Azt gondolom rövidesen lesz nagy sírás-rívás mind a hős bliccelők és a folyamatosan visszaéléseket elkövető (tisztelet a kivételnek) alkalmazottak körében. Úgy tűnik végre valahára üzleti alapokra kerülnek bizonyos folyamatok.

kalauznéni 2007.11.07. 07:55:42

Tudod sajnos nagyon sok főleg régebben itt dolgozó kollega úgy áll hozzá hogy nem fizetnek többet neki azért ha 3-szor nézi meg a vonatot mint ha egyszer.
Egy másik dolog kedves lapulós mester.Többel kötöd be ha egyszer egy olyan hozzáálású kaller kap el mint én mert minden szívfájdalom nélkül rád hívom a rendőrt aztán meg lesel a kiszámlázott összeg miatt.

Adani 2007.11.07. 10:04:44

A rendőrhívás az ellen jó, aki ettől megijed. Ezzel szemben ha önként leszállok a következő megállóban akkor vajmi sokat ér, a rendőr sokat nem tehet akkor már. Tényleg nincs még mindig jobb módszer annál, h megfenyegetjük az t. utast, h rendőrt hívok a puszta közepére? A többivel egyetértek, ezért is borítékoltam előre, h nem fognak többször végigmenni. A kisebb vonalaknál meg, ahol Piroskák járnak mellékkocsival vagy InterPici, ott meg sokszor egyszer sem megy végig a kaler, hanem abba a kocsiba megnézi ahol van aztán meg leül a seggére. Ugye ezeknél a vonastoknál menet közben nem lehet átmenni a másik kocsiba. Sokszor ha akar se tud 3x végigmenni, mert nincs annyi megálló.

kalauznéni 2007.11.08. 14:24:36

Ha nem hajlandó az uta személyit adni büntetőlap kitöltéséhez nyugodtan leszállíthatom rendőrrel utólagos kitöltésre.Ő felveszi az adatokat aztán leküldi nekünk (a máv-nak) és mi szépen megírjuk a büntetést a pótdíjon felül még 6000ft-tal rendőri intézkedés igénybevétele miatt.
A mellékvonalakon felénk kevesebben bliccelnek (500 utasból átlag 1) mert tudják hogy ha leszállítom a következő állomáson két óra múlva jön csak a következő vonat.A másik dolog pedig az hogy egyszer eljátsza másodjára már a peronon indulás előtt le lesz ellenőrizve, ha tetszik neki ha nem.
Hát igen az interpici féle (BZ kocsik) szerelvények nem a legszerencsésebbek.Nálunk hál isten kevés van belőle és ha közlekedik akkor is max 2 kocsival.

Blackmore 2007.11.08. 19:50:08

Sztem kellene egy-egy civil ruhás ellenőr a vonatokra, aki befújja a kallert, ha egész úton nem kezeli a jegyét.

kalauznéni 2007.11.09. 09:11:46

Blackmore!
Van ilyen igaz nem minden vonaton de mostanában elég sok van belőlük.Igaz ők nem azért jönnek hogy a kezelés gyorsaságát ellenőrizzék hanem azt hogy melyik kalauz tesz zsebre pénzt. Őket próbavásárlónak hívjuk.

Fedup Sári 2007.11.09. 12:48:15

Kalauznéni!

Ezzel a "rendőrt hívok rád"-dal kapcsolatban felmerült bennem néhány kérdés, amit biztosan meg tudsz válaszolni.

Ha rendőrt vesztek igénybe, akkor a rendőrségi tv-ben előírt nyolc napos határidőn belül ki kéri ki az adatokat az adott kapitányságtól? Központilag intézitek, vagy a kérdéses kalauznak kell a papírmunkát megcsinálnia? Hogyan igazoljátok hitelt érdemlően, hogy jogosultak vagytok az adatokra (ez törvényi kötelezettség)?

Aztán még az jutott eszembe, hogy ha az igazoltatott kéri, az igazoltatást kérő személyazonosító adatait vele közölnie kell a remdőrségnek. Ez nem ad okot egy kis félelemre? Mármint az, hogy az igazoltatott hozzájut a te adataidhoz?

Köszi.

Adani 2007.11.09. 15:34:02

Még annyit tennék hozzá, h persze lehet rendőrt hívni, de ha már leszállt az ember a vonatról nem köteles megvárni a rendőrt, egy mellkvonalnál meg előfordulhat ez, h a puszta közepén van egy megálló oda meg nem is fog valami gyorsan kiérni. De még ha ki is ér mi történik? Addig ott áll a vonat a semmi közepén a kallerral egyetemben, ameddig kiér a rendőr? Azt nem hinném, főleg, h nem kapkodják el. Megaztán ha oda is ér mi van? Ha a t. utas letagadja és aztm ondja, h ő már itt volt, aztán csodálkozva megkérdezi, h ugyan miért is akar a kaller egy gyalogost megbüntetni. Avagy volt jegye, de már eldobta, mert a jegyne lévő felirat szerint az utazás végéig kell csak megőrizni ( ill. állomásokon asszem az állomás területén való tartózkodásig).

Az megint más, h leginkább azzal lehet kicseszni az utassal ( és mellékvonalaknál ez a legjobb adu a kaller kezében), h leszállítja a következő megállónál aztán várhat órákig a puszta közepén, mire jön mégegy vonat. Vagy ha nem hajlandó leszállni akkor rendőrt lehet rá hívni, akik majd igazoltatják és akkor már lehet büntetni. Ha önként leszáll a büntit elkerülheti ez mindenhol így van, utazási szabályzatban van ,h ha az utas jeggyel nem rendelkezik és pótdíj megfizetésére sem hajlandó, akkor ki kell zárni az utazásból, azaz leszállítani a következő megállónál.

Sheldrake (törölt) 2007.11.10. 08:31:15

Azt azért meg lehetne valósítani, hogy a laktanyában ücsörgő készenléti erők egy bizonyos része szolgálati időben vonatozna, legalább az elővárosi járatokon. Ha bliccelő fog, akkor máris van igazoltatásra jogosult személy. Egyébként nem tudom mit csinálnak a laktanyákban, amikor éppen nem tömeget nyomkodnak meg csépelnek meg fújkálnak. Gyakorlatoznak? Az is egy gyakorlati lehetőség lenne, hogy bliccelőket igazoltatnak a vonaton. Nem is kellene minden járatra rendőr, csak úgy véletlenszerűen pár járatra, amikor a bliccelő sem tudná kiszámítani, hogy mikor nem necces bliccelni.

Sheldrake (törölt) 2007.11.10. 08:39:16

"
Blackmore 2007.11.08. 19:50:08
Sztem kellene egy-egy civil ruhás ellenőr a vonatokra, aki befújja a kallert, ha egész úton nem kezeli a jegyét.
"

Civil ruhás rendőr elég sok szokott lenni a vonatokon hétvége környékén, mert az ország zegéből zugából osztották be őket Pestre (ezért nem nagyon éri meg Pesten rendőrtől útbaigazitást kérni). Ha valaki igazolja magát, hogy rendőr, akkor bármilyen esemény van a vonaton, szolgálatba kell helyeznie magát. Szerintem melyik rendőr vállalna olyat, miután lehúzott x hetet és megy haza a családjához, hogy szolgálatba helyezi magát hulla fáradtan?

Szervezett akcióban azonban más, de szerintem erre sokkal alkalmasabb az utas vagy egy külső cég, mint belső ellenőrzés, amelynek munkatársai a BKV ellenőrökhöz hasonló prémium fejkvóták alapján dolgoznak (Volán járatokon már sok helyen külső cég emberei végzik az ellenőrzést kevés hatékonysággal a buszsofőrök elmondása szerint, talán mert nem rotálják a munkaerőt).

Szerintem a kalauzok jelentős része becsületesen dolgozik, megértő és empatikus, javarészt családos ember, viszont azok, akik sz***nak a munkájukra, azoknak szerintem semmi keresnivalójuk a MÁV-nál. Az ilyen mutyizó kallereknek a MÁV sem örül, az biztos.

Visimalac 2007.11.10. 12:22:51

Szerintem ez a lapitos modszer a kallerek 98 %-anal siman mukodik. Eveken at utaztam hetvegenkent egyetemrol haza Sopronbol Pestig, az egesz ut benne volt vagy egy szazasban.

Sopronban 20 km-es diakjegy megvesz (mondjuk Fertoszentmiklosig). Aztan felszallni abba a kocsiba ahol a kaller is felszall, igy rogton a vonat elindulasakor ellenoriztetem a jegyem, nagy mosolyok kozepette, hogy a kaller Gyorig biztosan emlekezzen a pofamra. A legjobb ilyenkor meg valami kerdest is feltenni, pl hogy mennyit fog allni Gyorben stb... Aztan a 20 km utan veletlenul elfelejteni leszallni. Ha jott a kaller, mindig ugy csinaltam mint aki alszik, hogy ha veletlenul megis emlekezne a km-re akkor ugye nagy meglepodve ebredjek fel hogy afaszussekiaszemit, hat nem elaludtam, minnya Gyor...

Aztan Gyorben gyorsan leszallni, a vonatot ugyis osszekapcsoljak a Szombatheylivel, tehat van ido elszaladni a penztarig es venni egy ujabb 20 km-eset Pestig...

Mondjuk ezzel vagy 4 ev alatt 1x szivtam le, mikor a kora reggeli szemellyel mentem Gyorbol Sopronba, es a nagyon kommunikativ kalauz megkerdezte hogy Csornai vagyok-e, mert mint kiderult o is az volt, nekem meg ugye oda szolt a jegyem... na aztan kenytelen voltam leszallni, varhattam is Csornan vagy masfel orat.

Adani 2007.11.10. 13:40:37

Rövidebb jegy, ősrégi trükk, sztem ezzle a fokozott ellenőrzés dologgal pont ezt akarták kiszűrni, h menejn cska többször végig a kaller és kérje el a jegyet többször. De a legtöbb kaler, mivel több fizetést nem kap szarik bele. Valóban azt, h mikor jön a kaller könnyű kiszámolni megnézed hova száll és követed a mozgását, pl. kinézel az ablakon minden megállónál és ugye akkor jeleznie kell, tehát tudod hol jár.

Vannak persze rafkósabb kallerok is, mint pl. az amelyik pár hónapja rámnyitotta a retyót miközben a dolgomat végeztem és kérdezte, h maga mit csinál itt? Erre anynit mondtam, h maga szerint mit szokás itt csinálni, termsézetesen hugyozok, és csukja már be az ajtót. Végül továbbment, de komolyan azt hitte, h valaki előle bezárkózik a retyóba? Ezt nem hiszem, ehhez akkora gyomor kell, h ott huzamosabb időt eltölthess, h nncs, aki bevállalná, főleg, h semmi szükség nincs rá, mert enélkül is simán ki tudod kerülni.

Visimalac: Ha a rövidebb jeggyel játszol és nem jött a kaller a jegyed lejártáig akkor mély alvásba kell merülni és ha felébreszt akkor káromkodni ,h basszameg elaludtam, rögtön megkérdezni mikor megy visszafelé vonat, és persze le kell szállnod a köv. megállónál. Egyszer csináltuk ezt Békéscsaba-Budapest között, olyan gyorssal mentünk, ami Szolnok után Bp-ig nem áll meg. Szolnokig vettünk jegyet, lekezeltettük azonnal, még Mezőberéyn előtt, és Szajol után merültünk mély álomba ameddig ki nem húzott a vonat Szolnokról. Innentől már no para. Ha a kaller rá is jön, h hoppá, akkor el leeht játszani az elaludtunk trükköt, a legrosszabb ami történhet, h tőle kell Bp-ig pótdíjjal Bp-ig jegyet venni. De nem is láttuk utána a kallert.

Visimalac 2007.11.10. 14:01:53

Hat igen, az kicsit necces ha elszamolod a kallert, altalaban az indulo allomasrol eleg nehez mert vagy az elso vagy az utolso kocsiba szall fel, vagyis elvileg nem nagyon lehet elszurni. Egyszer-ketszer ugyan volt hogy az a kaller akit kineztem a vonat elejen, siman leult az elso fulkebe es ki se jott onnan egesz uton (ez akkor volt gond mikor a vonat hossza miatt 2 kaller is a vonaton volt) es a masik mondjuk az ut vegefele a vonat hatso reszebol eloreert. Akkor mondjuk pofa kell odaadni a rovidtavu jegyet amit mar reg tulutaztal, de nekem minden esetben bejott, vagyis a kaller kvara nem nezte azt sem hogy hany km van rajta. Sot, ez egyszer elofurdult valami ellenorrel is, az se vette eszre, csak megnezte a jegyet hogy a kaller rairta e a vonatszamot vagy mit oszt jolvan..

szal sztem fokozott ellenorzes ide-vagy oda, a kallert egyreszt nem erdekli, vegigmegy a vonaton, mar amikor, azzal elvegezte a dolgat. Masreszt meg sztem van koztuk aki ertelmezni se nagyon tudja a jegyet, bar lehet ezt csak en tapasztaltam igy. Igaz hogy szerintem az informacios ablaknal ulo kollegaknak is kinai pl a menetrend, johogynem forditva tartjak mikor ki kellene nezni egy vonatot.

Mondjuk ha retyon kene vegigutazzak 200 km-et, akkor inkabb megis kifizetnem a teljes tavot, meg mindig jobban jovok ki.. de hogy a kaller benyisson a budiba.. mondjuk kulturalt modon megvarhatja a budi elott azt a 2 percet, normalis ember ugyse birja tovabb ott bent, vagy max bekopog. En biztos hogy jo hugyos kezzel nyomtam volna a kezebe a menetjegyet.

kalauznéni 2007.11.11. 10:49:56

Fedup Sári:Ott helyben vesszük fel az adatokat a rendőr pedig visszaigazoltatja cb vagy telefonon. erre jogosultságunk van, mint ahogy az utasnak kötelezettsége (lenne) menetjegyet vásárolni.
Az kalauz személyes adatait nem kérheted el csak a törzsszámát és a telepállomását. Oda írhatod a panaszod vagy bármilyen észrevételed és ott tudni fogják kiről van szó és hogy kinek a munkavégzését kell megvizsgálni.
Többiek: Én nem lennék büszke arra hogy hogy csalom el a menetdíjat, ezek után meg főleg nem vergődnék hogy hogy néznek ki a vonatok.Számold ki hogy nem egy ember csinálja ezt ezeket a dogokat nap mint nap és így nem csodálkoznék hogy miért nem jut pénz a vagonok felújítására cseréjére de még a tisztításra sem.
És egy kis statisztika.A bliccelők 80%-a fővonalon utazik (záhony-bp./szeged-bp./stb.) a fenmaradó 20% oszlik meg azon a pár mellékvonalon.A 20%-ból 8%-a szombat és vasárnap hajnali diszkósok ezeket könnyen ki lehet szúrni és ha rendesen végzem a munkám még indulás előtt leszállítani. A 12%-ból 7-8% rendszeres visszaeső.Ezeket pedig ismerjük már mint a rossz pénzt ezért szintén el tudunk vele szemben járni még elindulás előtt.A fenmaradóval mpedig megpróbálunk szabály szerint eljárni.
Csodáloznátok mennyi időt képesek a wc-ben utazni emberek ha nem nyitják rájuk az ajtót.
Az utolsó hozzáfűzésem pedig a dologhoz illetve inkább egy kérdés:
Ha bemész egy boltba és kérsz egy kiló kenyeret, azért sem fizetsz vagy ha jó napod van akkor odadobsz 20ft-ot?
Úgyhogy amíg gyalázzátok a Máv-ot és azzal rajoltok hogy ki hogy ússza meg a büntetést és hogy ne vegyen jegyet, addig ne vergődjetek a vonatok minősége tisztasága és pontossága miatt.

Adani 2007.11.11. 13:11:11

Hát aki képes hosszabb távon a WC-ben utazni annak jó nagy gyomra lehet, neke, szinte azonnal felfordul sok vonat WC-je láttán. Egyébként az a kaller kopogott, de szinte a kopogással egy időben már nyitotta is a reteszelt ajtót ( előtte nem is tudtam, h ki tudja). Húgyos kézzel meg nem nyomtam jegyet a kezébe, csak emlékeztettem ,h már lekezelte, de pillanatnyilag a fülkéen van a táskámban, de ha gondolja odaadom, de nem óhajtotta.

Az viszont megint igaz, h sok kaller szinte bármit lekezelne jegy gyanánt, de manapság már könnyebb kiszűrni a rövidebb jegyet, mert nem km-t hanem állomásnevet nyomtat rá a gép. Ugye a megeshet, h a kaller nem tudja fejből, h XY állomástól melyik állomás a vonaton hány km. Igaz van még pár hely, ahol tépik km szerint a jegyeket, pl. Orosházán meg Szeged-Rókuson.

Mellékvonalon sztem a bliccelések nagy része a kallerok miatt van, ugye valljuk be sokan teszik el saját zsebre a pénzt. Ugye ismerős helyzet az, h ha olyan helyen szállsz fel, ahol nem lehet jegyet venni, akkor 10 kallerből 7 ( csak azért nem 10, mert páran megijedtek a nagy leleplezőriporttól) a féláron zsebbe módszerrel rendezi a dolgot. Fővonalon is lehet ilyen megálló. Ugyanez a vonatpótló buszoknál, ott sem szeretnek jeggyel vesződni a sofőrök, eladnak párat, h a látszat meglegyen ,aztán zsebre.

Sztem fújhat innen a szél a mellékvonalak megszüntetése kérdésnél is. Odafent azt ltáják, h alig van utas, szüntessük meg. Az egyszeri átlagparaszt meg nem érti, h mitőpl veszteséges, mikor akárhányszor utazi krajta, mindig van utas, meg tele a Bz+ a mellékkocsiba is jut ember. Így közvetve ők maguk is kinyírhatják a vasútvonalukat, ha elfogadják a zsebbe fizetünk dolgot.

kalauznéni 2007.11.11. 13:35:45

Adani:van benne valami.Aztán meg mi akik próbálnánk normálisan végezni a munkánkat vagyunk kellemetlen helyzetbe amikor közölni kell hogy én nem az a kaller vagyok.De ha nem lenne meg a lehetőség akkor nem lenne mit kihasználni a kalleroknak. Van most egy jó reklám aminek az a lényege hogy mindig kérj számlát!

Adani 2007.11.11. 18:20:16

Mikor mi ilyen helyzetbe kerültünk ,akkor sosem kérdeztük meg, mindig a kaller vezette elő a dolgot, volt mikor ő nézett furcsán, h miért várjuk a jegyet. De ugyanez többször bejött a Volánnál is távolsági buszon. Eleve úgy mentünk oda a sofőrhöz, h X db diákjegyet kérünk ide és ide, jegy nem szükséges. Egyből kapcsolt és sokszor be is jött, néha közölte, h de sajnos kell jegy, mert ellenőrizni fognak a buszon. Vagyis elég jól képbe vannak, h mikor ellenőrzik őketé s akkor persze nem teszi el saját zsebre a pénzt.

Az előbb azt még elfelejtettme leírni, h nem szoktam mindig bliccelni meg lógni rövidebb jeggyel, de vnam ikor muszáj, mert nincs elég lóvé jegyre, meg ugye mikor tavaly megbüntettek egy ezresre, mert nem volt érvényesítő matrica adiákon, mert a suliba nem érkezett meg időre, akkor blicceléssel vettem vissza a büntit, mert úgy voltam vele, h nem a saját hibámból nem volt matrica, nem én fogok ráfizetni. Egyébként tegnap elveszett a diákom, és mivel ahhoz, h újat kérjék, el kell menenm Kecsóra holnap persze muszáj vonattal, ha megint megvágnak szintén vissza fogom bliccelni. Iskolátogatási papír van, azt más miatt kértem, és azt mondták sokan ,h ezt el szokták fogadni.

Visimalac 2007.11.11. 21:10:21

Kalauzneni

Normalis hogy a MAVnak a legkonnyebb azzal indokolni a koszos lepukkant vonatokat, hogy ugye hany ember bliccel es az felszorozva satobbi satobbi.. Nem akarom ezt feltetlenul megkerdojelezni, bar sztem aki bliccel, mint azt jelen esetben tettem en is, nem is panaszkodik az utazas korulmenyeirol, orul ha elerti az uticeljat.

Masreszt viszont pl Nemetorszagban is szokas bliccelni. Nagy divat foleg a helyi kozlekedesben, U-Bahn, S-Bahn. A BVG vagy mas kozlekedesi tarsasag megsem mondja hogy akkor innentol kezdve nem veszunk uj kocsikat, hanem jarjanak csak a vilaghaborus tipusok, takaritas sincs, uljon a smucig utazokozonseg a redvaban. Ugyanez igaz a vasutra is. Na, ezt nem vagom. Ettol meg a nemet vonatra, tomegkozlekedesre stb orom felulni, itt meg az ember a bhv-s szemelyvonat lattan nem tudja, kopjon e vagy nyeljen.

Amugy nem volt olyan nagy elvezet a blicceles, szal szivesebben utaztam volna nyugodt lelkiismerettel, normalisan, csak hat az egyetem alatt kvara nem voltam vastag, szal mashogy valszeg csak stoppal jutottam volna haza. Most halistennek van autom, de ha megis vonattal megyek, normalisan fizetek mint az utasok zome, meg akkor is jobb erzes, ha tudom hogy a vonat ugyanolyan redves mint amikor blicceltem rajta.

Visimalac 2007.11.11. 21:11:24

Eleg offosra sikeredtem, ezert elnezest

Adani 2007.11.11. 21:28:00

Azon is lehet vitatkozni, h ha mondjuk 100 utasból 2-3 bliccel, akkor az tényleg bevételkiesés? Ugye a vonat nélkülük is ugyanúgy elindulna, tehát semmiképpen sem úgy jön ki a veszteség, h bliccelők száma x menetjegy ára. Tegyük fel csak egy ember bliccel. Ha ott van ha nincs elindul a vonat, az meg, h teszem azt 80-85 kilóval többet visz ( egy normáls emberi testsúly) mennyivel több költség egy több tonnás szerelvény vontatásában. Akár villany akár dízelmozdony húzza a szerelvényt.

Fedup Sári 2007.11.12. 09:01:37

Kalauznéni:

Ha valaki hozzájárul, hogy helyben kiadja a rendőr az adatait neked, akkor persze lehet alkalmazni az általad leírt metodikát, de ha nem, akkor hátrább az agarakkal!

A rendőrségi törvény szerint -- ahogy már írtam -- az igazoltatást kérőnek nyolc napon belül kell kérnie az adott kapitányságtól az igazoltatott adatainak kiadását, és egyben igazolnia, hogy jogosult az adatokra.

Akit igazoltattak, az pedig -- ha a fentiek szerint kikérték az adatait -- jogosult megtudni annak a személynek az személyazonosító adatait (és nem a mávos értelemben (azonosítószám...), hanem a törvényi értelemben(név...)), akinek az ő adatait kiadták.

Ld. 1994. évi XXXIV. tv. 24. §

Az a szerencsétek, hogy a legtöbben nem ismerik a jogszabályokat. Mindenesetre abból, amit írsz, úgy látom, a máv nem fektet arra hangsúlyt, hogy az alkalmazottait kiképezze ilyen vonatkozásban, vagyis, hogy hogyan kell jogszerűen eljárni a problémás utasokkal szemben. Ez elég nagy felelőtlenség. (Persze sokszor tapasztalom, más vonatkozásban sem fektetnek hangsúlyt a megfelelő munkavégzés betanítására, illetve megkövetelésére.)

Kismanó 2007.11.12. 11:54:07

Kalauznéni
Te tényleg komolyan hiszed, hogy a bliccelő utasok okozta bevétel-kiesés az oka a MÁV-nál a hiányosságoknak? Gondolkozz egy kicsit! Hány milliárd a MÁV éves hiánya? Hová folyik el ez a pénz? Mennyit lehetne beszedni, ha megszünne a bliccelés? Mire költenék ezt a pénzt?

kalauznéni 2007.11.12. 12:19:36

Fedup Sári: Olyan érdekes hogy a jogaidat követeled a kötességeidet meg elfelejted! Én egy kicsit elgondolkodnék magamon. Egy másik dolog amivel meg te nem vagy tisztában hoy a Máv-nál van egy olyan amit úgy hívnak hogy üzletszabályzat. Na nkünk ez alapján kell dolgozni és ezt 3 havonta frissítik az új hatályos törvények alapján.Úgyhogy nyugodtan néz utána hogy nincs-e a te kis cikkelyednek kiegészítése.A másik dolog pedig hogy amikor az adatait elkérem az utasnak akkor a Máv képviseletében járok el nem pedig mint magánember.A vasútnál pedig így vagyunk nyilvántartva tehát megfelel a cikkelyednek.
Amúgy meg ha nem tetszik a vonat akkor miért utaztok vele. Van busz is ahogy ti mondjátok.Ja ott nem lehet annyit bliccelni?Bocs!
Ja és nem a mi szerencsénk hogy nem ismerik az emberek a jogszabályokat hanem a magyarság szégyene hogy a jogait azt tudja követelni de a kötelességét azt messzire elfelejti.

Adani:Igen elindulna a vonat nélkülük is csak amennyivel több bevétele lenne a cégnek azzal hogy kifizetik a menetjegyet annyival több jutna fejlesztésekre.
Nekünk sem élmény egész nap retkes kocsikban rohangálni.
Csak hát ha valamit egyszer megcsinálnak azt meg is kéne becsülni. Mert ugye abban egyet érthetünk hogy a vasút nem retkesen vette meg és állította üzembe a bhv kocsikat hogy csak egy példát mondjak.
A diákigazolványodról annyit hogy elméletileg az iskolalátogasáit nem kéne elfogadni.Ez attól függ hogy milyen empatikus a kaller illetve hogy tudja-e hogy kap ellenőrzést vagy nem.
Kérdem én ha megint megbüntetnek (pech) nem a kallerral szúrsz ki.

Visimalac: Németországhoz pedig nem hasonlítanám Magyarországot nem hogy vasút viszonylatban, de semmilyen viszonylatban sem.
Ha pedig annyira a németek a favoritok akkor állj hozzá úgy a dolgokhoz mint egy német hát ha követnek az emberek és akkor esetleg nm lesz olyan szemetes az ország, stb.......

És végül mindenkinek: Ne higgyjétek hogy olyan szívesen büntet az ember meg veszekszik az utassal minden áldott nap. Mi is szeretnénk nyugodtan mosolyogva csak jegyeket adni információt adni és a forgalmi tevékenységeinket folytatni.Nem tudom elképzelni hogy bárkinek is élvezetet nyújt az ha valakivel veszekedni, cigánykodni kell.

Kismanó 2007.11.12. 14:06:54

Kalauznéni
Érdekes, hogy te is csak a MÁV illetve a kalauz jogait tudod sorolni, a kötelességükről azonban rendre megfeledkezel. Ha mégis eszedbe jut, elintézed egy-egy félmondattal, hogy nektek is jobb lenne úgy.

Nincs mindenhol busz, nincs mindenkinek autója, nem mindenkinek van választási lehetősége utazásnál (amúgy elgondolkodnék a helyetekben, mi történne ha elég sokan választanának más t a vasút helyett)

A vasút nem retkesen vette meg és állította üzembe a bvh kocsikat, de azóta sem gondoskodik megfelelően a tisztántartásáról. Milyen demagóg duma azt hangoztatni állandóan, hogy az utasok teszik tönkre... Ugyanazok az emberek, akik vonattal utaznak, miért tudnak normálisan viselkedni, ha pl. bemennek a Westendbe? Ott miért nincs kosz? Ja, hogy ott odafigyelnek a biztonságra és a tisztaságra az üzemeltetők!

Fedup Sári 2007.11.12. 14:31:52

Kedves Kalauznéni!

Nem egészen értem, miből gondolod, hogy bliccelek, a helyzet az, hogy havi 21 ezer forintért vásárolok havijegyet (sőt, ha netán más vonalon utazom, akkor oda is jegyet vásárolok, képzeld). Elküldjem neked szkennelve az ehavit? Most akkor melyikünknek kell elgondolkodnia magán?

A "kis cikkelyem" pedig egy hatályos törvény egyik paragrafusa, ami még az állam az államban (azaz a máv) területén is érvényes, és az üzletszabályzatotok sem írja felül (nem is tehetné természetesen).

Azzal kapcsolatban, hogy lehet mással is utazni, az a helyzet, hogy szolgáltatási kötelezettség terheli a vasutat (ez is tv-i kötelezettség, de persze ezt is megkérdőjelezheted), s talán azt nem kell bővebben kifejtenem, hogy kinek lesz a legrosszabb, ha folytatódik az a tendencia, hogy aki csak teheti, autóba ül. Mintha éppen mostanában sztrájkolgatnátok azért, mert bezárják a kihasználatlan vonalakat. Vagy rosszul vettem észre, hogy múlt héten is elloptatok 2-3 órát az életemből emiatt?

Egyébként nem egészen értem, mire föl a stílusod, úgy érzem, a korábbi kommentjeim meglehetősen tárgyilagosak voltak, legfeljebb az Andrássy és Kerepesi úti kasztnak címezve volt benne negatív színezetű értékelés, nem pedig személyednek címezve.

Adani 2007.11.12. 16:26:05

Kalauznéni:

Végülis simán feljöttem Kecsóra 2 átszállással 3x is lekezlték a jegyemet és diákot 1x se kértek ,szal. megúsztam. Tudom, h egyébként nem a kallerral szúrnék ki, de én úgy vagyok vele, h arról nem tehetek, h ellopták a diákomat mindennel együtt, épp elég baj az nekem ,h csináltathatok újat, nem hiányzik még egy bünti is pluszban. Azt meg ,h nem tudok teleportálni Kecskemétre, h kérjek a TO-n ideigleneset hát ez van, vhogy oda el kell menjek, teljes árút meg nem veszek, hiszen nekem jár a diák, hiszen az vagyok, amúgy is drága még a diákjegy is. Ha blicceléssel kell visszavennem a szerintem igazságtalan lehúzást amit ti büntinek neveztek, akkor meg fogom tenni egyszerűbb mint gondolnád.

Egyébként a buszról csak annyit, h helyi járaton még könnyebb is bliccelni, mert még ha le is kell szállni majd jön a következő és nem 2-3 óra múlva. Bp-n pl. a BKV-n sosem veszek jegyet ,csak a metróra, villamosra, buszra minek, ha jön az ellenőr leszállok úgyis jön percek múlva a következő.

Visimalac 2007.11.12. 17:08:51

Kalauznéni

Szerintem nincs ahonnét tudjad, szemetelek-e az utcán vagy nem. Mellesleg azt sem, hogy német vagyok-e talán. Németország elvileg egy példa, lehetne még sorolni. Mellesleg nem ugy hoztam ezt a példát sem, hogy miért nincs Magyarországon ICE meg hasonló vonatok amik mondjuk átvinnének az országon 3 óra alatt.. A lényeg csupán az volt, hogy ők például a bliccelők okozta bevételkiesés ellenére is tudnak kulturált szerelvényeket közlekedtetni.

Más oldalon ha arról van szó, miért ilyen rohadt drága a menetjegy, akkor ugye ujból előhozzátok a bliccelőket, hogy ugye az ingyen utazónak a többi utas fizet. Akkor viszont elvileg ugye nincs bevételkiesésetek, ha a jegy a bliccelők miatt drága. Szal akkor mégis mért redves a vonat. Normális hogy a MÁV tisztán vette a Bhv-kat... vagy 3ö évvel ezelőtt.. ezek szerint ha minden nap 2 szer zuhanyzok, akkor sose kéne csereljem az agynemüt? Vagy ha van egy VW Derbym 1973ból és nem szemeteltem benne sose akkor az tuti járgány?

Tényleg jó észrevétel vol, hogy a bliccelő nélkül is megy a vonat. Elvileg ti meg ingyenjeggyel utaztok, az is súlytöbblet ilyen logikával, nem?

Adani 2007.11.12. 23:13:23

Az igaz, h nem retkesen vették a kocsikat, de normál használat közben is piszkos lesz, mert ugye természetszerűleg ha használják koszolódik. Végülis ha beköltözök egy új lakásba és nem koszos, akkor sose takarítsak?

kalauznéni 2007.11.14. 17:50:34

Ámblokk a kis csapatnak!
Nem vagyok szemellenzős nekem is vannak problémáim a munkahelyemmel. ettől függetlenül nem igazán veszem magamra azt amit ide írtok mivel én rendesen elvégzem a munkám sőt néha még jobban is mint kéne. Ezért ismer már az összes notórius bliccelő a mi vonalunkon. Csak az az érdekes ahogy így olvasom az írásokat és a hozzászólásokat hogy még eggyet sem olvastam ami pozitív lett volna. Tehát ezek szerint a Máv egy sz.r K.cs.g cég és meg kell szüntetni. Hát gyerünk! verjétek szét szüntessétek meg. Nem velem szúrtok ki. Van olyan végzettségem hogy bármikor elmegyek máshova dolgozni ugyanezért a pénzért. Csak én szeretem a munkám. Amikor az iős néni megköszöni hogy segítek neki fel és leszállni. Hogy amikor szólok neki hogy a következő kocsiban melegebb van akkor is hálásan mosolyog. Ja bocs. Igaz én is csak egy kaller vagyok, egy semmirekellő aki csak ül és felveszi a fizetést. (a ti hozzászólásotok szerint) Na ebből van nekem csömöröm. Mindenesetre kíváncsi leszek mikor írja le valaki a pozitív élményét a vasútról. Igaz valószínű téves helyen járok mert ez nem az az oldal.

Adani 2007.11.14. 23:07:47

Volt már ilyen is, aki leírta, emékszme olyan sztorira is ,ahol a kaller megvédte az utast a lehúzós C kategóriásoktól is, és ahog kell leszállította őket miután nem volt jegyük.

Tessék:
megintallunkvazze.blog.hu/2007/06/25/a_legkiralyabb_kaller_haverok_buli_banda

PRH (törölt) 2007.11.14. 23:32:01

Adiani(15:34:02)Csak annyit fűznék hozzá, hogy a Jv. köteles (lenne) Utasleadási Lapot kitölteni addig a megállóig ahol az utazásból kizár. Ez az alapja a további rendőri adatkezelésnek. Tehát ha a Jv. komolyan venné a munkáját egy km-t sem tehetnél meg díjfizetés nélkül...már ha lebuknál.

kalauznéni 2007.11.15. 07:26:10

Köszi Adani!
Elolvastam.Mit ne mondjak jó érzés hogy nem csak szapulni tudnak emberek. Csak az a baj hogy ebből van a kevesebb.
Remélem megélem azt a kort amikor többségben lesz a dicsérő/köszönő levél.
:-)

Bari6 2007.11.15. 12:49:38

Kalauznéni!

Az etnikummal mit csinálsz?, gondolom u.azt mint a többi kaller...az elmúlt 12 év vonatozásom során azt tapasztaltam,h őket valami oknál fogva nem szállítják le a vonatról, még a jegyüket sem kérik el, sőőőtt még rendőrt sem hívnak rájuk!
Hogy van ez???

Adani 2007.11.15. 19:53:30

Igénybe veszik a csoportos kedvezményt. :D

kalauznéni 2007.11.17. 09:45:24

Gondolom Bari6 hogy személy szerint ismersz engem és a munkámat is, ezért kritizálod.
Én mindenesetre nem gondolom hogy ismernélek így nem kritizálom azt hogy hogyan végzed a melódat.
Amúgy meg nem vagy egy cseppet rasszista?
Azokon a vonalakon amiken én járok ismerem azokat akik nem szeretnek jegyet váltani legyen az etnikum vagy sem. Így nálam mindenki leszáll vagy így vagy úgy ha nincs menetjegye és nem hajlandó váltani sem.
Sőt ha látják hogy én vagyok akkor fel sem szállnak, ha pedig én veszem észre őket a vonat nem megy tovább amíg nem mutatnak jegyet.
Amúgy mégegyszer és utoljára mondom:
Majd akkor ítéld meg a munkámat ha személyesen ismersz és a munkámvégzésemet is.
Vagy pedig elővegyük azt a jó magyar jogszabályt és jelentselek fel becsületsértésért?
Itt van rá a bizonyíték és ez nem eltűntethető.
Ennyi.

kalauznéni 2007.11.17. 09:48:38

Ja és kedves greorgejt, köszönöm az e-mail-t.Válaszoltam.
Kérdés: Állítólag ellenőrzöd hogy mi jöhet fel és mi nem.
Akkor hogy lehet az hogy más becsületét sértegető írás is fel kerülhet ide?

georgejr · http://mav.blog.hu 2007.11.17. 10:25:40

Kedves kalaunéni, a cikkeket moderálom, sőt általában a kommenteket is, de sajnos az elmúlt héten több száz érkezett és nem mindent tudtam sajnos elolvasni. Ha valaki sérteget, akkor azt hiszem a moderálás mellett mindenkit megillet a jog, hogy megvédje magát.

kalauznéni 2007.11.18. 10:32:57

Kedves greorgejr!
Meglesz a védelem. Hál istennek jár nekünk még az ingyenes jogsegélyszolgálat így konzultáltam is az egyik jogásszal aki feljött ide és megnézte majd felhívott és közölte hogy jogosan indíthatnék becsületsértésért pert, de azt hiszem inkább a könnyebbik megoldást választom és egyszerűen nem jövök erre az oldalra többet.
Kap az ember elég sértegetést meg negatívumot mindennap, nem kívánok még a kikapcsolódás közben is védekezni negetív rosszindulatú emberekkel szemben. Azt hiszem ezzel a sértegetéssel csak a saját inteligenciáját és kultúráját minősíti. Inkább keresek egy olyan oldalt (vagy esetleg indítok egyet, merthogy már ezen is gondolkodtam) ahova pozitív élményeket írnak az emberek illetve ötleteket hogy milyen esetleges megvalósítható változtatásokat tudnának elképzelni akár üzleti oldalról is.
Szóval ez volt az utolsó írásom ide.
Georgejr neked pedig kitartást kívánok és azoknak az embereknek is akikkel próbálsz tenni valamit hogy ne keseredjetek meg a sok negatív, ....... hozzászólások során.

Bari6 2007.11.19. 09:08:26

Kalauznéni!
Én nem érzem becsületsértésnek, sajnos ezek a tények... :o(, hidd el én is szeretnék jobb véleménnyel lenni...
Valóban nem ismerlek, sajnálom,ha becsületsértésnek vetted, nem állt szándékomban bántani :o( ,de sajnos a tapasztalat az,h ezt szokták tenni.
Nem vagyok rasszista, megpróbáltam úgy írni, ahogy írni szokták máshol is...

Igazából sosem lesz egyetértés ebben a kérdésben,amit valahol meg is értek,hisz te a munkádat végzed és meg kell védened a munkahelyedet, viszont a MÁV dolgozóinak (itt megjegyzem: nem kell együttéreznetek velünk utasokkal)be kéne látnia,h ez hosszú távon nem mehet így ahogy megy.
Minden reggel és délután hazafele vonattal járok, sajnos az emberek idegeit előbb vagy utóbb felörlik az állandó késések a fűttetlen koszos szerelvények.
Az utasok sajnos nem megfelelő körülmények között utaznak és időnként jogos a felháborodottságuk.
Erre most rájön a szerdai sztrájk is, ami valakinek jó, valakinek nem jó.
Sokan írták,h meg lehet ezt másképpen is oldani a beutazást, de nem egyszerű, persze, aki nem ül naponta vonatra az nem érzi át és nem érti azokat akik ezen felháborodnak...
Sajnos azzal is tisztában vagyok,h sokszor ti kaptok a MÁV vezetőség helyett is...de nekünk is el kell mondanunk valakinek...

Bari6 2007.11.19. 09:14:25

Georgejr!

Köszönöm,h eddig írhattam.
Azért engem is bánt,h rasszistának és becsületsértőnek neveznek,de sebaj, majd túlteszem magam.
Egy biztos, többet nem írok, mert fölösleges vitákba szállni a MÁV dolgozókkal,hisz ők is csak védik a munkájukat.
Azt gondoltam,amikor rátaláltam erre az oldalra,h talán többen 1x elérünk majd valamit, de NEM... :o(
Folytatom majd levelezéseimet az ügyfélszolgálattal.

Üdv.,
Bari6

Rozsafuzer 2007.11.19. 10:12:47

Sajnos nem csak a MÁV járatain nem kérnek menetjegyet a kisebbségtől. Elég ha a delikvens elővesz egy kést és elkezdi a körme alól kipiszkálni a koszt minden szó nélkül és a kaller azonnal odébbáll.
süti beállítások módosítása