MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

November 1-jétől folyamatos, országos szintű menetjegy ellenőrzési akciót szervez a MÁV-START Zrt. Inbox

2007. október 30. - georgejr
A MÁV-START Zrt. folytatja programját az érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazók számának csökkentése érdekében, hogy a személyszállító vasúttársaság hozzá juthasson jogos bevételeihez. Ezért, november 1-jétől folyamatos, országos szintű menetjegy ellenőrzési akciót szervez a MÁV-START Zrt. az általa üzemeltetett szervényeken.

Éves szinten a jegy és bérlet nélkül utazók milliárdos nagyságrendű károkat okoznak a MÁV-START Zrt.-nek, azon keresztül az adófizető állampolgároknak. Csak a budapesti elővárosi közlekedésben megközelítőleg 3 milliárd forintos bevételtől esik el a vasúttársaság. Az elmúlt időszak ellenőrzéseinek tanulsága szerint, az agglomerációban ingázó utasok egy része a nem ellenőrzött retúrjegyeket gyakorta többször is felhasználja, illetve a Budapest közigazgatási határán kívül élők bizonyos százaléka elmulasztja a fővárosig tartó szakaszokon a menetjegyvásárlást. 

November 1-jétől a MÁV-START Zrt. szerelvényein az eddig megszokott létszámú jegyvizsgálókon kívül, további szakképzett ellenőrök ellenőrzik a menetjegyek érvényességét, az igénybevett kedvezmények jogosultságát, valamint a távolságra vonatkozó érvényességet. Ezekkel a munkatársakkal a nap bármely szakaszában, bármely vonalon találkozhatnak az utasok.


A MÁV-START Zrt. ezúton kéri a fokozott ellenőrzés indokainak megértését, és egyben kéri, együttműködésükkel segítsék ellenőreink munkáját!
Sok sikert. De egyet kérünk a becsületesen utazókat ne piszkálják. Az azonosításról szóló szabályt mindenki jegyezze meg, ugyanakkor működjünk együtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr53213450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2007.10.30. 19:01:15

jaj de jó. mondjuk először a pontosságra, a menetrend betartására, a késések csökkentésére kéne ráfeküdni a MÁV-nak, és utána a jegy- és bérletellenőrzésre...

milliárdos károk. ez így van. de az utasokat is kár éri mikor késik a vonat, vagy kimarad a vonat, vagy mikor sztrájkolnak.
de ez persze senkit sem érdekel...

galagonya 2007.10.30. 19:35:01

Miért pont a NOSZF évfordulón sztrájkolnak a vasutasok?? Én ebben rejtett kommunista szervezkedést látok :)

2007.10.30. 20:24:42

Nagyszerű, ez az jelenti, hogy Tatabányáról a Déli-ig ellenőrzik min. 3-4-5-ször a jegyem?
Egyszer Tatabányán, másodszor a kalauz, harmadszor pedig a felszálló ellenőrök, negyedszer pedig a Déliben?
Ha pontosabbak lennének a vonatok, vagy esetleg kicsit tisztábbak, esetleg ütemes menetrend... akkor lenne több utas is.

Tibee 2007.10.30. 20:45:29

Akkor eddig a kalauz minek volt a vonaton? Vagy rájöttek a fejesek, hogy a kalauz nem végzi a dolgát?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2007.10.30. 20:50:18

'Az elmúlt időszak ellenőrzéseinek tanulsága szerint, az agglomerációban ingázó utasok egy része a nem ellenőrzött retúrjegyeket gyakorta többször is felhasználja'

Az ingázók bérlettel utaznak. Azért ingázók, mert naponta járnak a városba. Hülye.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.10.30. 22:33:59

Most mi van itt, hogy több komment elrejtődik? Kezd erősen romlani a blog.hu megbízhatósága :)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.10.30. 22:35:08

No, előbújtak :)

Nem biztos hogy csak négyszer. Ki mondta, hogy csak egy ellenőrcsapat száll fel a vonatodra? :D

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.10.30. 22:36:08

Viszont ha már ennyire szigorú a dolog, jó volna tudni, hogy a BKSz bérlet jogosít-e első osztályon való utazásra?

petya.bacsi 2007.10.31. 05:43:22

"a személyszállító vasúttársaság hozzá juthasson jogos bevételeihez."

az utas mikor kapja meg azt, ami jár neki a bérlet megvételével: menetrend betartása, késés nélkül persze, tiszta, fűtött kocsik stb.? Még tél sincs, de sokszor a feje tetejére áll a menetrend.

Mert ez így bizony nem fair...

Ashi Valkoinen 2007.10.31. 09:59:07

vini 2007.10.30. 20:24:42

Hát te hülye vagy. Egyrészt Tatabányán nincsen peronkapu (esetleg lesz), másrészt ez a vonal működik talán még a legjobban. (Durva késések a személyvonatokban nincsenek, ha meg Oroszlány felől 5-10 percet késik, azt behozza a Déliig. A Talent meg nem is koszos.

Az meg ne érdekeljen, hogy hányszor kérik a jegyedet. Azzal foglalkozz, hogy meglegyen, Nálad legyen diák/kedvezményre jogosító egyéb akármi. Akkor nem lesz bajod.

Tibee 2007.10.31. 10:41:33

Akkor ezek szerint a karám sem vált be a nyugatinál meg a keletinél? Mert ezek pont azért lettek építve, nem? Vagy az ellenőrzö nénike nem elég határozott ha valaki jegy nélkül utazik? Ejnye-bejnye!

Kismanó 2007.10.31. 11:29:27

Rékuc
Azok az ingázók, akiknek nem fizeti a munkahelye a bérletet(jó sok ilyen hely van ám!), azok nem bérlettel járnak, mert nekik nem éri meg bérletet venni. Esetleg úgy, hogy egyik hónapban vesz, a következőben nem.

Adani 2007.10.31. 11:44:30

Ha a kaller nem ekzelte le a retúrjegyet persze, h megint felhasználja az ember, ezt hívják ingyenes útnak, a kaller nem végzi a dolgát, nem az én hibám, a jegyem meg érvényes addig ,ameddig le nem kezelik. Környetvédelem kéremszépen, nem dobom el, hanem többször felhasználom.

2007.10.31. 14:02:53

Ashi Valkoinen

Tévedsz, mert Tatabányán néha van (nem tudom milyen időközönként), hogy odaáll 5 ellenőr a felüljáró elejére, és megnézi a jegyeket.
Igen, Oroszlányból rendszeresen késik. A sok gyerektől meg igen a Déliig is késni szokott, amit nem hozza be, max délután, amikor nincs olyan sok ember.

Amúgy örülnöm kéne, hogy nem koszos? Ez nem luxus, nem is elvárás lenne... hanem alapdolog. S-z-e-r-i-n-t-e-m.

Ashi Valkoinen 2007.10.31. 20:21:31

Vini,

igen, ezek a betétjáratok, én minden nap itt közelekedem, oda-vissza csúcsidőben, és valahogy mindig beértem kelenföldre, ill tbányára késés nélkül.

Mellesleg mutyiországban, ilyen kormánnyal a talent nem elvárás, hanem maga a csoda.

(Persze a reggeli 6:27-es, győri még midnig az az ocsmány kékség...

Sheldrake (törölt) 2007.10.31. 23:17:50

Tibee 2007.10.31. 10:41:33

Keletinél (még) nincs karám, az a déliben van. Bár nem tudom a keletinél, hogy lesz - úgy vélem csak nagyobb késések árán lesz, ha lesz -, mert egyszer a csarnoktól jobbra, másszor meg balra ér be egy-egy vonat. Lehet dikarám lesz. Be-be. :)

Sheldrake (törölt) 2007.10.31. 23:33:40

kosztyuz 2007.10.31. 20:54:24
-----------------------------
"
Például azon is sokat tanakodunk, hogy miért kell a Ferdinánd-hídnál rendszeresen megállítani a szerelvényt? Azt még sohasem számolta ki valamelyik süsü, hogy ez mennyi energiát emészt fel éves szinten, azaz mennyibe kerül???
"

Kiszámolni lehet kiszámolta valaki ráérő idejében, azonban addig amíg állambácsi a vasút tulajdonosa, addig nemigen fogja senki sem a fogához verni a garast, max. több adót szednek be a néptől. Érdekes energiaelszámolás van a vasútnál, tudtommal meddőt is akartak mérve fizettetni, aztán nem jött össze, majd sikerülni fog, ha azért is lehet már piaci alapon pénzt szedni tőlük is.

Abban meg igazad van, hogy akkor sem volt ez jobb, amikor egyesek szerint jobban éltünk mint most vagy mi, meg ha nem élnénk rosszabul, mint élünk vagy mi a maszlag, akkor sem lenne ez hipp-hopp jobb. A fł#ä÷$ vakargatás is sok energiát emészt fel, mégsem nagyon akarja senki sem tudomásul venni, hogy a konstruktív épülés többet érne, mint a róla való beszélgetés.

Kis esti olvasmány annak, akinek már régebben volt a középiskolához szerencséje:
bdeg.sopron.hu/bdeg/archiv/hharang/20003/cikk10.html
süti beállítások módosítása