MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Elvira a wapon is rossz kislány

2007. szeptember 26. - georgejr

2 rövid, de annál velősebb sztori G-től.


1.

Elvira.wap-on  megnéztük a menetrendet. Szabadifürdőre szerettünk voln eljutni. Biztos, ami biztos, jegyvásárláskor rákérdeztem, h tutira megáll-e a vonat Szabadifürdőn (netes/wapos menetrenddel kapcsolatban bőven volt negatív tapasztalat korábbról). Muki elővett egy vaskos könyvet, és néhány perc után közölte, h igen. Nekem mondjuk nagyon úgy tűnt, h csak céltalanul lapozgatott, ezért újabb megerősítést kértem, és kaptam is. Mondanom sem kell, hogy bután néztünk, amikor a vonat Siófokig robogott velünk. nem tudom, h a pénztáros, vagy a vezető hibzott, de gáz.

2.

Legjobb: Gödről hazafelé szintén wap-on kinéztem egy járatot. Állomásra kiérve a jegypénztárnál közölték, hogy ilyen nem létezik. Még fél órát vártam a következőre, de nem is ez a lényeg, hanem, h amikor konszolidáltan meg mertem említeni, h a wap szerint viszont létezik a járat, majdnem az anyámba küldött el üvöltve a nő, az utasok részmisztgetésében segítségére siető (Nem tudom mi egyébért ült a  bódéban egyébként) kollégájával egyetemben. Félelmetes. Esküszöm, mintha csak arra vártak volna, h valaki csak szellentsen egy gyanúsat, és nekitámadhassanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr24177595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uv3200 2007.09.26. 15:07:18

Az elvira megbízhatatlan...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.09.26. 15:28:51

Ha a gödi mávos parasztokkal találkozol, mondd meg nekik, hogy szerencséjük, hogy nem az én torkomnak akartak nekiugrani, mert rájukborogattam volna a bódét, hogy kereshették volna a wapon a mentők számát.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.09.26. 19:37:58

Szfürdőn meg kellett volna húzni a vészféket, hisz te azt az információt kaptad, hogy meg kell ott álnia, ergo jogosan feltételezheted, hogy meg kell ott állnia, és ha elfelejt megállnmi a megállóban, akkor lehet vészféet húzni.

krtek24 2007.09.26. 20:58:23

Főleg, ha bármivel igazolni tudja, hogy bárki is ezt mondta neki valamikor a MÁV részéről :)

tomi79 2007.09.26. 22:18:39

A legbiztosabb, ha indulás előtt az állomáson kitett menetrendet nézed meg, abban a menetrend kiadása óta történt változások is benne vannak.
Én jobban bízom abban, ha magam megnézem, mintha megkérdezném a vasutastól (és az 1. történet mintha engem igazolna).
Mondjuk nekem Elvirával se volt soha bajom, de az tényleg komoly probléma, ha nemlétező járatokat ajánlgat.

titan 2007.09.27. 09:40:33

Nekem wapos elvira gyakran pusztul le kereesgélés közben (asjnáljuk de a szolgáltatás nem elérhető, kérjük jelezze ide és ide). Persze lehet hogy csak a szolgáltatóm (Vodkafon) szivat..

Manyizga (törölt) 2007.09.27. 14:08:32

A vészféket meg kell húzni és kész. A kallerek úgyis azzal vannak ilyenkor elfoglalva, hogy a vészfékszelepet kioldják, nem érnek rá azt kergetni, aki meghúzta.

tomi79 2007.09.27. 18:39:23

Én azért nem volnék olyan biztos, hogy előbb nem keresik meg, aki meghúzta...

krtek24 2007.09.27. 22:22:49

Azért egy mp alatt nem találják meg, bármennyire is keresik :)

Adani 2007.09.28. 11:09:18

Ráadásul bizonyítsák be, h te voltál. Meghúzod, leszállsz, mireo daér te már rég nem vagy a vonaton, a peronról meg villámgyorsna le lehet tünni, még ha utánad is jönnek, mondhatod, h én azt hittem azért állt meg a vonat, mert itt is megk ell állnia és mivel ide jöttél, leszálltál, és nem te húztad meg. Ha az állomáson vna aluljáró is, akkor még könnyebb eltünni, egyszerűen lemész és már nem is lát. Sőt sztem a kaller nem fog a peronon kergetni, mert nem hagyhatja ott a vonatot.

tomi79 2007.09.29. 00:19:02

Na szerintem soha nem tudjuk meg, mi történne, ha meghúznánk a vészféket, elkapnának-e vagy sem, csak fantáziálunk.
Inkább hirdessünk pályázatot: meséljen élményeiről, aki már meghúzta a vészféket! :)
süti beállítások módosítása