MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Dudvisztán

2007. szeptember 02. - georgejr
Berágtam. Nagyon. Taknyom, nyálam egyben... Fél szememre nem látok annyira begyulladt...


Tisztelt Zámbori Mihály Úr,

A minap utaztam vonattal és sajnos ugyanazt tapasztaltam, amit egy évvel ezelőtt. Továbbra is szinte folyamatos a parlagfű kíséret a sínek mentén, valamint a pályaudvarokon.
Tavaly ilyenkor írtam már ezügyben, de érdemi változás nem történt, amíg az illetékes földhivatalok felé nem jeleztem. Nos a helyzet 1 évvel az ominózus levél után sem változott, sőt talán romlott is.
Tudomásom szerint a sínek mentén lévő területért, valamint a pályaudvarokért Önök felelősek. Engedje meg, hogy feltegyek néhány kérdést:
Miért nem tesznek semmit a parlagfű ellen?
Mire költik azt a pénzt, amelyet pályázatokon nyernek erre a célra?
Mit szólna a
MÁV IK KFT. ha több ember összefogna és beperelné Önöket egészségveszélyeztetés címen?
Önökre nem vonatkozik rendelet?
Miért csak akkor tesznek valamit, ha már illetékes szervek szólítják fel Önöket?

Végül csatolnék néhány képet, ami ma (2007. 09.02.) készült Szolnokon. A parlagfű sorokban áll és láthatóan jól érzi magát.

Jelen levelem megjelenik a megintallunkvazze.blog.hu oldalon.

Válaszát és az intézkedésről szóló híreket előre is megköszönve:

Zsibrita György M.Á.V. blogger







A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr14155933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2007.09.03. 00:20:41

Egyetértek veled, én is utaztam ma Szolnokon és én is láttam.
Honnan hova utaztál?

És Kecskemétről Békéscsabára.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.03. 00:31:02

Ezért problémás az állami monopólium...

kontraszt 2007.09.03. 07:16:14

neeeem, rájunk nem vonatkoznak a törvények, mert őőőők egy másik ááááálllam,

kényszerkaszáltatás, vagymi itt nincsen ?

8Gbit 2007.09.03. 09:12:08

Igen, sajnos tapasztalat, hogy panaszkodhatsz feljelentgethetsz, mivel állami cég nem fogják megbüntetni elég nagy valószínűséggel. Az államnak mindent szabad, ami persze felháborító és amiért ezt a faszt le is akarják váltani (nem mintha a másik oldal jobb lenne), d ene politizáljunk. Egyetlen megoldás a bíróság ugyanis ott már volt precedens, hogy állampolgárok pert nyertek az állammal szemben. Talán ez az egyetlen út, ahol még meg lehet szorongatni az állami cégeket. A többi hiábavaló fáradozás, mert az állam keze mindenhova elér, ami persze törvényellenes, de ki is merne tenni vmit? A rendőrség? Hehe, ők is véletlen az állambácsi zsebében vannak. Lásd tavalyi zavargások. Gyurcsány papa nem érezte fontosnak, hogy odatolja képét kiálljon és meghaalgassa az emberek problémáját, jobbnak látta kiküldeni a rendőröket, mint egy pajzsot és kész, ő meg megfordult a másik oldalára az ágyban és úgyanúgy baszik a világra és teszi tönkre szemmel láthatóan az országot. Ez persze csak az én meglátásom mindenféle rágalom és vádaskodás nélkül!

TCSA · http://make.blog.hu 2007.09.03. 10:00:23

Az utolsó kép mehet a kis növényhatározóba olyan jól sikerült. Pft-hez nem lehetne még pár embert felvenni, és ezt kiadni nekik? "Apám, te sétálsz a sinek mellett és nézed, hol van hiba, te meg húzod ki a gazt mögötte."

talendon 2007.09.03. 10:36:34

Jogos a felháborodás, de előre megmondom, hogy nagyvonalakban mit fognak válaszolni a MÁV-tól: "Kedves Utasunk! Komoly proléma a parlagfű, aminek veszélyét mi magunk is pontosan ismerjük. Éppen ezért külön csoport foglalkozik a MÁV-on belül a parlagfű írtásával, de nincsen akkora kapacitásunk, hogy a MÁV-hoz tartozó X millió m2 területet egyidőben megtisztítsuk. A szolnoki állomás parlagfűtől való megtisztítása a napokban várható." Ezután kb. egy hét múlva kihúznak néhány feltűnő szálat. Az alsó kép azért elég durva, egy ekkora és ilyen forgalmas állomáson közel méteresre nőtt a parlagfű a peron kötzepén...

From Magyarisztán with Love 2007.09.03. 12:28:58

Basszus,én már attól befulladtam,hogy megnéztem a képeket.

Miért nem lehet közhasznú munkásokkal lekaszáltatni?T.Bíróságok!Kéretik több közhasznú munkát kiszabni,tuti lenne olyan,aki nem allergiás-nna,őket kellene kiküldeni!Vagy BV-"ügyfeleket"!

chipetke · http://mavsztrajk-e.wamma.hu/ 2007.09.03. 12:30:42

TCSA 2007.09.03. 10:00:23
Az utolsó kép mehet a kis növényhatározóba olyan jól sikerült. Pft-hez nem lehetne még pár embert felvenni, és ezt kiadni nekik? "Apám, te sétálsz a sinek mellett és nézed, hol van hiba, te meg húzod ki a gazt mögötte."

Lehet, pár helyen előbb a gazt kéne kiszedni, utána vizslatni a pályahibát... úgy lehet, észre is vennék XD ^_^

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2007.09.03. 22:07:26

From Magyarisztán with Love: "Miért nem lehet közhasznú munkásokkal lekaszáltatni?"

Papíron idén is elindult a közmunkaprogram, amely többek között a parlagfű és egyéb növény irtását is magában foglalja. Anno egy baleset kapcsán rákérdeztem a Cégnél a program működésére, szép sablonszövegű választ kaptam rá (igen, van ilyen program, ennyibe kerül, ezt a célt szolgálja).
A képek alapján ez olyan, mint az ismert film címe: Kincs, ami nincs....

tompus 2007.09.04. 16:00:32

Gyerekkoromból emlékszem, hogy volt a MÁV-nak olyan eszköze, amelyik a sínen haladva gyomirtót permetezett. Gondolom már ez sincs meg, vagy ha megvan, akkor nem használják, nincs pénz az üzemeltetésére, stb.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.04. 16:18:24

tompus: Sokkal szebb oka van annak, hogy a gyomirtós megoldás nem terjed el, pedig ekkora terület parlagfűmentesítésére valóban az lenne a megoldás: A kedves környezetvédők...

Nem tudom láttad-e az új baromságaikat.

Állításuk szerint a globális felmelegedés fő oka az, hogy az emberek húst esznek. Mert kell legelő (zöldterület, ahol a növények ygorsan nőnek, ezért sok széndioxidot kötnek meg), meg különben is, a haszonállatok károsanyag kibocsájtása...

Ugye a szarvasmarha akkor is legel, ha természevédelmi területen él szabadon, és akkor sincs más helyzet, ergo, attól, hogy megeszed nem lesz több környezetszennyezés.

Ugyanezek találják ki, hogy szélerőmű, naperőmű kell. Semmi gond nem lenne vele, azt leszámítva, hogy nem egyenletes az áram termelés, ezért ugye az áramot tárolni kell, az erre szolgálló eszközök ugye hamar elöregednek és veszélyes hulladékot termelnek. Ergo közel sem igazak az érveik.

Az üvegházhatású gázok koncentrációja a földtörténet során volt jóval magasabb is (és magasabb ferlszíni átlaghőmérséklet is volt) mint az a pont ahonnan szerintük nincs visszatérés. Ellenben minden természetes jégkorszak előtt volt olyan időszak mint most (semmi extra a maiban) és a következő jégkorszak időszerű.

Egy komolyabb vihart nem tudunk befolyásolni 20 év teljes energiafelhasznállása sem lenne elég, de szerintük csak mi okozhajuk a klímaváltozást, és szerintük a földtörténet a fizika hülyeség, csak a környezetvédelmi "szakemberek" számítanak.

Nem megelőzni kell a következő jégkorszakot, hanem felkészülni rá, mert az ember kicsi ahhoz, hogy elkerülje.

De ők mondják azt: Gyomirtó? FÚJ! Gonosz szemét emberek! Inkább a sínhez láncolva magukat megakadályozzák, hogy megöld a szegény oxigéntermelő parlagfüvet, inkább dögöljön meg az olyan környezetromboló ember aki ilyen hasznos növényeket írtana ki az allergiája miatt...

Az eredmény: Több parlagfű, több betegség, és ugyanúgy közeledő jégkorszak. De a felkészülés és túlélés helyett az ő baromságaikra költjük a pénzt, hátha úgy rosszabb lesz mindenkinek.

From Magyarisztán with Love 2007.09.09. 14:21:59

georgejr: hétfőn ismét megyek Pestre,Venezia- már ez megér egy misét...Hasonló remek képeket tudnék lőni,mint a fentiek.Ha érdekel,küldöm.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.09. 16:54:08

Venezia, Kanizsa-Zala, pestre mész... Ilyesmit én is szoktam csinálni :) Bár ezt gondolom a halálvonat történetéből ismered.

Venezia ENre nem számítanék, az az a vonat ami akár 400 percet is késik. Nem 40, 400...

From Magyarisztán with Love 2007.09.11. 13:34:12

The Elf:
Nem késett!Nem késett!!
"Seggét földhöz verő smiley"
(De a kajám jelentős,illetve a pénzem csekélyebb hányada a homlesszeknél kötött ki...Én voltam a hülye,tudom.)

From Magyarisztán with Love 2007.09.11. 13:36:28

Nem késett!Nem késett!!!
"seggét földhöz verő smiley"

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.09.11. 17:44:56

Visszafelé nem utazol?

Ismered a régi mondást: Akkor dícsérd a MÁVot, ha hazaértél.
süti beállítások módosítása