MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re:150 km 5 óra alatt – emelt áron

2007. augusztus 28. - georgejr
No comment. Nem kívánok igazságot tenni.

Szia georgejr!

Kérlek tedd be ezt a cikket új hírként, nem árt ha a közvélemény elolvassa a másik verziót is: A célom nem a MÁV védelmezése, de van amit nagyon nem bírok: Amikor valaki nyilvánvalóan hazudik, itt a "150 km 5 óra alatt - emelt áron" cikkben leírtakra gondolok.

Szóval az történit, hogy véletlenül én is augusztus 20-án kora reggel utaztam "Balatonpiripócsról" Budapestre, és mivel nem volt kedvem 4-5 órát zötykölődni, ezért úgy döntöttem, hogy azzal a vonattal megyek, amelyik a leggyorsabban fog hazaérni. Így a kora reggel induló Kanizsa IC -re váltottam jegyet. Igaz ez az IC nem ált meg "Balatonpiripócson", de szerencsésen volt egy kora hajnali icipici piros színű vonatocska, amely elvitt az legközelebbi IC megállóhelyig, ahol nem egész fél órát kellett várakoznom, az IC beérkezéséig. Az IC percre pontosan megérkezett, sőt Siófokon is a menetrendben feltüntetett időpontban ált meg, és Budapestre is késlekedés nélkül ért be, (legálábbis Kelenföldre, mert én ott leszálltam). A szolgáltatás minősége szerintem korekt volt: (1) volt ülőhelyem. (2) a vonat nem volt koszos, büdős sem. (3) az egyes megállóknál magyarul, németül és angolul is
 elhangzott a szokásos utastájékoztató szöveg. (4) a klíma is rendben működött, aminek én akkor speciell nem is örültem, mert fájlt a torkom, és nem volt nálam elég sok meleg cucc. Összességében 3 és fél óra alatt hazaértem, amiben benne volt az átszállási idő is. Hogy a Venezia EC késett e vagy nem, azt nem tudhatom, de nekem gyanús, hogy a Venezia EC Siófokról kb. 80 perccel később indul mint a Kanizsa IC. Nem lehet, hogy a cikkíró elbambulta a menetrendet?

A vonat lassúsága egyébként engem is nagyon zavart, de én ezt tudomásul vettem. Tény, hogy a vonat tudna gyorsabban is menni, feltehetőleg a pálya és a kocsik állapota ennyit enged meg. Remélhetőleg lesz ebben is előrelépés a MÁV-nál, mert pl. Németországban már 1993-ban is megszokott volt, hogy a rendes gyorsvonatok 130-140-el közlekednek - sőt egyes szakaszokon akár még gyorsabban is. Erre példa a Bielefeld és Hamm közötti 50 km-es szakasz, ahol a vonat amikor arrafele jártam, 18 perc 34 mp alatt tette meg ezt a szakaszt. (A stoppert abban a pillanatban indítottam, amikor Bielefeldben megindult, és akkor állítottam le, amikor Hamm-ban megállt) És megemlítem még egyszer. Ez nem az ICE vonat volt, hanem rendes gyorsvonat. Nyilván a MÁV-tól nem azt kérjük, hogy 1 óra alatt vigyen el Keszhelyre, de azért az 40-50 km/h-ás átlag helyett egy 80-90 km/h-ás átlagot szerintem produkálhatna...

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr57151152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2007.08.28. 14:16:31

A Venezia Euronight sajnos hajlamos a Keletiből is néha közel 1 órás késéssel indulni. AMúgy minden rendben vele. A 80 perces késést viszont Olaszhonban és Horvátországban képes összeszedni. Tehát Siófokra már annyival később érkezik.
Az IC pótjegy ami váltható rá annyit jelent, hogy nincs fix ülőhely hanem, hogy bárhová lehet ülni ami nem helyjegyes. Elvben annyi jegyet adnak rá amennyi hely a vonaton van. Csak sok köcsög pótjegy nélkül száll fel. Így kerekedik az a helyzet, hogy pótjegy van csak nincs mire leülni.
(Egy nem vasutas aki már jópárszor szívott ezzel a vonattal) :-)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.28. 15:45:58

Venezia, Goldoni, Hernád... ahogy szokott lenni. :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2007.08.28. 15:56:46

Elnézést, ha valamit félreértelmeztem.
De abból, hogy a te vonatod időben érkezett, arra következtetsz, hogy egy teljesen másik vonattal utazó ember hazudik?

És ezt így le is írod?

talendon 2007.08.28. 16:02:32

Kedves cikkíró!

Miután én írtam a "150 km 5 óra alatt -emelt áron" c. bejegyzést, ezért reagálnék erre, amiket itt fent irogattál.

Mint írod, te nem bírod, ha valaki nyilvánvalóan hazudik. (Hozzáteszem, hogy én sem.) Sőt azt se bírom, ha valaki úgy okoskodik, hogy semmi valóságalapja nincsen és közben meghazudtol másokat. Pedig, drága ismeretlen, te most ezt tetted, ezért legalább egy bocsánat elvárható tőled.

Tájékoztatásul közlöm, hogy valóban 80 perc van az említett IC és a Venezia között, ám az én vonatom 8:24 perckor érkezett Siófok végállomásra. Ekkor pedig már az általad ajánlott IC Székesfehérvár után járt. De köszönöm a tanácsot. És affelől is biztosítalak, hogy nem én néztem be a menetrendet, hanem a Siófoki állomáson mondták, hogy a legközelebbi vonat Budapest irányába az amúgy menetrend szerint 20 perc múlva érkező, ám 80 percet késő Venezia lesz.

Úgyhogy erről ennyit szerintem.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.28. 16:12:31

Nem tudom, hogy ki írta, de azt tudni kell, hogy a Venezia és a Goldoni elég sokat késik, ezek ugye a környék legszarabb vonatai között vannak. :)

Más kérdés, hogy a történet kapcsán azért az 5 óra akkor jött össze, ha az átszállás, stb. is bejön.

mjumm: Serintem inkább azt írja le, hogy normális esetben, egy ésszerűen cselekvő, kicsit is körültekintő utas számára nem 5 óra az út... Mióta a Hernád nem jár erre (téli menetrend) erre tényleg kevesebb esély van. Ergo az eredeti cikk végkövekeztetését kérdőjelezheti meg a válasz beküldője.

Csakhogy a Hernád IC, a Venezia EN, és a Goldoni EC mint pótjegyes vonatok, ergo aki nem ismeri a környéket, és illúziói vanak a külföldi szakasz pontosságával kapcsolatban az hiába tervez, akor is belefuthat az ilyenbe, és ezek jelentik a MÁVnál a legnagyobb problémát, így inkább talendon-nal értenék egyet.

Hernád ICs storyt ismered.

A Kanizsa-Zala IC az egyetlen rendes IC ami minden nap elérhető, és az egyetlen vonat amire én számítani merek, a pozitív kivétel, tehát nem csodálkozom, hogy arra nem volt sok panasz :D

talendon 2007.08.28. 17:13:54

Nos miután okafogyottá vált ez az iromány (már az a része, amelyikben hazudozással vádolsz), ezért szerintem nyugodtan kérheted georgejr-t, hogy törölje kioktató írásodat (ha másért nem, hát a blog színvonala érdekében...)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.28. 17:30:44

talendon: Szerintem aki írta, az továbbra is úgy gondolja, ahogy gondolta. A kommentekben pedig akad pár információ, ami nem árt, ha sokszor hangzik el.

Goldoni, Venezia, Hernád, és rossz nyelvek szerint Maestral nem jó. Kvarner kapcsán nem tudom milyen, de nem bízom benne.

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.28. 22:29:26

talendon: a kritikád a meghazudtolásért elviekben jogos, de felháborodásodat nem fogadom el. Lényegében az index címlapjára írtál, és a cikked mondanivalója nem fedi a valóságot. Lényegében azt írtad le, hogy 20-án reggel 5 és fél óra alatt lehetett csak Bp-re felérni.És hogy erről a MÁV tehet.Szerinted helyes dolog a nemzetközi vonatok késései miatt nagy nyilvánosság előtt fikázni a MÁV-ot?

Elf: a te kritikádat viszont elfogadom. A vita elkerülése érdekében célszerűbb lett volna úgy fogalmaznom, hogy a mondanivalója ez legyen: "normális esetben, egy ésszerűen cselekvő, kicsit is körültekintő utas számára nem 5 óra az út"

krtek24 2007.08.29. 00:43:50

Gaborka: akkor igazad van, tényleg "hazudott" talendon, mivel 8.57 perc már inkább kora délelőtt, mint reggel. Így nem állja meg a helyét, hogy 20-án reggel csak 5 és fél óra alatt lehetett felérni Budapestre...
Ezentúl mindenki ügyeljen rá, hogy ezt írja pl.: 15-én kora délelőtt 9 órakor 5 óra alatt lehet eljutni Szombathelyről Budapestre. :D

Egyébként való igaz, hogy a külföldi vonalszakaszon való késéshez semmi köze a MÁV-nak, csak Te nem ezért kifogásoltad a topiknyitóban Talendon hozzászólását, hanem azért, mert szerinted nem is késett a vonat (vagy nem annyit).

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.29. 09:04:09

krtek24: ha csak az írásomat sarkítod ki, soha nem jutunk előrébb. Nem arra kell ügyelni, amit te írsz. Hanem hogy adott esetben meg tudd védeni azt amit írsz.

Egyébként nekem továbbra is kétségeim vannak talendon írásának valóságtartalmával, leginkább a címben leírtak az, ami sehogy sem stimmel (figyelembe véve a 80 perces késést is.) De itt kár egymás fejét porba nyomni, mindenki azt gondol amit akar.

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.29. 09:12:51

krtek24: félreérted, és ráadásul kisarkítod az írásomat. Szó sincs arról, hogy ügyelni kellene arra, amit írsz. Viszont aki az index címlapjára ír, az nem árt, ha adott esetben meg tudja védeni az írását.

Jelen esetben ez igen nehezen menne, mivel túl sok csúsztatás szerepel talendon írásában, amiből valahogy kihozta a címben is szereplő 5 óra 150 km-et - ami még a 80 perces késés és 20 perc csatlakozási idő hozzákalkulálásval sem jön össze sehogy...

talendon 2007.08.29. 10:20:38

gaborka: Méghogy jogos a kritikám a meghazudtolásért? Te azt írtad, hogy "amit nagyon nem bírok: Amikor valaki nyilvánvalóan hazudik." Nos kiderült, hogy kettőnk közül nem én vagyok az, aki hazudik. Az, hogy felháborodásomat nem fogadod el, LÉNYEGÉBEN nem érdekel.

LÉNYEGÉBEN pedig nem az index címlapjra írtam, hanem a jelen blog jobb felső sarkában található címre küldtem el legutóbbi MÁV-os történetemet az "akit valamilyen inzultus ért, amit nem tart jogosnak, vagy olyasmivel találkozott, amit felháborítónak talált a MÁV házatáján, kérem, dobjon egy emailt" szöveg hatására. Ha megjelent a link az index címlapján, az nem az én "bűnöm", de nem is bánom, mert a leírtak minden egyes mondata igaz, még akkor is, ha a nyilvánvaló hazudozást most felváltotta "a cikked mondanivalója nem fedi a valóságot" szösszeneted. Bár ez sem jobb, mint a "nyilvánvaló hazudozásos" kijelentésed, pláne, miután kiderült, hogy szavahihetőségemről való okoskodásod nem állja meg a helyét.

Nos akkor figyelj, remélem Te is bírod követni ezúttal:

Indulás "Balatonpiripócsról" 7-7:30 között. (Nagyvonalú leszek: legyen 7:30.)

Érkezés Siófokra: 8:27-kor menetrend szerint (Lehet, hogy 8:24, de kis késés)

A Siófokról Budapestre induló vonatok ezután: 8:57 Venezia EN (ami - mint hallani - többször késik, mint nem késik). Utána: 10:00-kor egy gyors (a Délibe). A Venezia még így késéssel is gyorsabban van Pesten, mint a gyors. Arról nem beszélve, hogy az utasokkal tömött gyorsvonatot Siófokon legalább 20 percig várakoztatták és megvárták, amíg a Venezia beelőzi...

Venezia érkezés Budapest Keletibe 11:00 helyett 12:35.

Utazásom: (átszállással, várakozással) 5 óra. Nos, ebből nyugodtan lehetett volna 3,5 óra, amennyiben a Gyékényesnél a Veneziára kötött belföldi kocsik helyett Gyékényes és Budapest között (időben elindítható) gyorsvonatot közlekedtetnek.

(Bár az csak szerintem a MÁV házatáján tűnhet természetesnek, hogy a helyi "csúcsvonatra," egy nemzetközi EuroNight vonatra belföldi kocsikat kössenek)

Remélem, így már tiszta a szituáció. (Az utazásom egyébként nem 20.-án történt, de ez részletkérdés, hiszen az ünnep után minden nap ugyan az a menetrend. Legalábbis tudtommal.)

Ezek után elég lesz egy "bocsánat, tévedtem" bejegyzés is Tőled, mert ez így egyre kellemetlenebb a számodra... Bár - hogy őszinte legyek - kiváncsian várnám a többi általad felfedezett csúsztatásomat is. Bár előre rettegek tőle... (Biztosan volt külföldi utastájékoztatás is, csak süket vagyok, a húgyszagú aluljáró a valóságban illatosított volt)

Amúgy meg tévedsz, mert én nem azt írtam, hogy kizárólag 5 óra alatt lehet felérni Budapestre, csupán egy élményemet írtam le a MÁV-ról. De ez nem csak az én élményem, mert sokan voltunk a peronon... CSupán egy menetrend-anomáliáról írtam, de ahogy néztem, nem csak a délelőtt folyamán lehet ilyen "zökkenőmentesen" le- illetve felutazni a Balatonra/ról.

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.29. 10:45:36

Jó, ha kitartasz azon állításod mellett, hogy az egész sztorit nem csak kitaláltad, akkor azt mond meg nekem, hogy ha én 20-án reggel 7 és 7-30 között elindulok "Balatonpiripócsról", akkor miért tudok felszállni a Kanizsa IC-re úgy hogy még van is időm venni mondjuk egy üditőt az állomás büféjében?

talendon 2007.08.29. 11:03:33

Ajajajjj.

Az egész sztorit csak kitaláltam? Tudod ez az a pont, amikor igazából válaszolnom se illene neked. Ennyire nem veszed észre, mennyire gáz amit csinálsz? Öregem nekemtámadtál, nyilvánvaló hazudozással vádoltál, válaszoltam minden egyes kérdésre, részletes "utazási naplót" kaptál de te megint azt az IC-t ajánlod nekem, amelyik elmegy azon személyvonat előtt jóval, amelyik "Balatonpiripócsról" összeszedi az utasokat...

Sorry, van jobb dolgom, mint huszadszor leírni, hogy mikor hova érkeztem.

Ha nem érted meg, hogy a Kanizsa IC Szfehérvárnál járt (menetrend szerint), amikor én Siófokra érkeztem, akkor sajnállak. De biztosan én bambultam el az átszállást...

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.29. 12:23:00

hát jó, legyen...

Egyébként megnéztem az Elvirát, és látom már, hogy mi miatt panaszkodsz: Sajnos az van, hogy ha A városból B városba szándékozol utazni, akkor A városban nem szállhatsz fel egy olyan vonatra, amelyik B város felöl jön arra hivatkozva, hogy te majd fel fogsz szállni valahol egy ellenkező irányú gyorsabb vonatra, ami A városban nem áll meg. Így ha pl. Fonyódligeten laksz, akkor persze hogy másfél órába telik, míg eldöcögsz Siófokig és felszállsz egy IC-re. Hogy ez korrekt dolog e a MÁV-tól, azt nem tudom.

Lehet, hogy én ilyenkor egy órával később gördeszkára szállnék, hogy Fonyódon felszálljak az IC-re...mert az az érzésem, hogy ha TGV közlekedne a Balaton partján, ez a fajta szívás akkor is meglenne.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.29. 13:01:23

100 perc várakozás siófokon
120 perc körül ér be a Venezia pestre ha szaporodott egy kicsit a késés

Ergo: 220 percnél tartunk
Melyik az a vonat, ami Balatonparton 80 perc alatt ér el az első olyan állomásig ahol megáll IC?

MIvel sajnos balatonon az IC is elég sok helyen megáll, ezért nem nagyon tudok ilyen vonatot. Ahhoz, hogy ez összejöjjön, az is kell, hogy a személyvonattal igen sokat utazzon, és hagyja, hogy az IC amit megelőzne elmenjen mellette.

Ez az ahol nem áll össze az 5 óra :)

Nyilván ezzel együtt a csúcsidőben való utazás rövidebb idő célszerűen, mint egy minden terv nélkül való eltolt utazás, ahol valószínűleg, elérhette volna az ICt.

Van-e hír értéke annak, hogy a Budapest Székesfehérvár távolságot hány óra alatt tetted meg, ha Moszkvai átszállást is sikerül belekeverni? Nem sok.

Márpedig sok esetben a valós tények hamis színben való feltüntetése is éppen olyan következményekel jár (ha ez nagy nyilvánosság előtt történik) mint egy nyilvánvaló hazugság.

Ez az amiben gaborka hozzáállása akár még érthető is lehet :)

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.29. 13:24:45

TheElf: időközben én is utánanéztem az Elvirán, és meg kellett állapítanom, hogy Fonyódligetről és Balatonboglárról indulva csak jelentős késlekeséssel lehet átszállni az IC-re.

Talendon: Számodra két javaslatom van: Legközelebb vigyél magaddal gördeszkát, vagy odafele kérd meg a kalauzt, hogy visszafele húzza meg neked a vészfékez az IC-n, hogy fel tudj rá Balatonpiripócson szállni :)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.29. 13:25:26

gaborka: csakhogy az IC nem csak Siófokon áll ám meg :)

talendon 2007.08.29. 13:52:37

TheElf: Miután az IC már Balatonszentgyörgynél leelőzi az ominózus személyvonatot, ezért kevés olyan hely van a Balaton partján, ahol át lehetne rá szállni... Nem tudom, hogy logikailag követhető-e a dolog?

gaborka: Legközelkebb nem a MÁV-ot választom és nem lesz belőle probléma... Ki tudja, talán én vagyok túl igényes, hogy nem tudom elfogadni az 5 órás feljutást egy ekkora távon, Magyarország turisztikailag 2 legfontosabb területe között...

Én ezennel befejeztem ezt a témát.

Sziasztok.

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.29. 13:52:47

TheElf: Igen ez így van, de a MÁV nem indít minden IC minden megállójához külön-külön személyvonatot. Szóval le lehet szállni a személyvonatról más IC- megállóknál is, de akkor ott vársz többet, és nem a vonaton. Nézd meg az Elvirát.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.29. 13:58:20

gaborka: Ezt tudom. Kérdés az, hol tudja elérni az ICt :) De ez mint mondtam tervezés kérdése :)

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.29. 14:00:36

talendon: engem is nagyon a vonatok tetvészkedése a balaton déli partjánál. De amíg nem derül ki, hogy hol van itt a rés a pajzson, addig ez garantáltan így is marad.
Mert Siófok-Bp szakaszt bátran megtehetné egy IC mondjuk 1 óra 10- 1 óra 20 perc alatt, mint ahogy egy normális európai országban teszik a vonatok. De a Bp-re való fejlutásod még ebben az esetben sem redukálódott volna le 4 óra alá.

csakb 2007.08.29. 14:11:04

5 éve azért vettem egy öreg, használt Fordot, hogy soha többé ne legyen dolgom a MÁV-val. Egyszer sem bántam meg ezt a döntésem.

Bástya elvtárs (törölt) 2007.08.29. 14:12:55

The Elf: egyetértek veled. Talendon bárhonnan is indult, a legközelebbi IC megálló 3-4 km-nél nem lehet messzebb...