MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

MÁR A SZEGEDI IC-K IS MEGÁLLNAK FERIHEGY ÁLLOMÁSON

2007. augusztus 23. - georgejr
2007. augusztus 24-től a Budapest –Cegléd-Szolnok vonalon közlekedő összes személyvonat, illetve a Budapest-Szeged között közlekedő InterCity vonatok megállóhelyei is bővülnek Feriheggyel. Az IC vonatok megállásával újabb nagyvárosokból, köztük két megyeszékhelyről, Kecskemétről és Szegedről érhető el vonattal a repülőtér. A vonalon a pályafelújítási munkálatoktól függően várhatóan a jövő év elejétől a Budapest- Debrecen-Nyíregyháza viszonylatban közlekedő IC-k is megállnak majd Ferihegy állomáson.

2007. július 16-tól a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonal állomásai és Ferihegy 1 terminálja között – a Ferihegy vasúti megálló átadásával – megindult a vonatközlekedés. Az  első hetekben több mint kétezer utas vette igénybe szolgáltatásunkat, és azóta is folyamatos növekedés tapasztalható.  Augusztus 24-től Ferihegy a közvetlen vasúti összekötetéssel minden a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon közlekedő személyvonattal elérhető, illetve a Budapest-Szeged között közlekedő InterCity járatokkal is. Az InterCity vonatokon a kijelölt kocsik csak a 350 Ft-os pótdíj megfizetése mellett vehetők igénybe.

27 db InterCity vonat áll meg Ferihegy állomáson, amelyek ütemes menetrend szerint közlekednek. Budapest-Nyugati pályaudvarról 05:00-18:00 között  minden óra 45-kor, illetve Szegedről 07:00-20:00 között minden óra 51-kor indulnak az IC vonatok

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr75147094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mirko 2007.08.23. 17:30:13

Hát ez aztán hurrá. Mint rendszeres Szeged-Budapest viszonylati utazó, mondhatom, hogy a bélsár kiver az örömtől: végre megint egy kicsivel hosszabb a menetidő.

Persze annyi eszük nem volt, hogy csak visszafelé álljanak meg ott a vonatok, mert odafelé (tehát Budapestről Ferihegyre) el lehet jutni közvetlen repülőtéri vonattal is.

Köszönjük, MÁV, ismét sikerült!

krtek24 2007.08.23. 18:33:24

Igen, egy ismételt hatalmas baromság, és még utasbarátnak tüntetik fel. Minek oda 161-as pálya, ha az IC is megáll rajta minden bokornál? A Debrecen/Szeged felől a reptérre tartók igényét bőven kielégíti, hogy a Kökin már átszállhatnak a reptéri személyvonatra, vagy az annál (a Kökiről indulva) sokkal jobb megoldást jelentő BKV-buszra. Viszont annak, hogy csak visszafele álljanak meg semmi értelme nincs, mert nem a Budapest belvárosából a reptérre utazóknak számít e lehetőség, hanem a Szegedről Ferihegyre és vissza közlekedőknek.

Ennek a reptéri megállónak akkor lenne IC-k esetében értelme, ha a 2-es terminálokat szolgálná ki egy rendes reptéri állomás, de az 1-esre tök felesleges.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.08.23. 21:36:52

Azért illene már megtanulni, hogy Ferihegy megállóhely :)

bato 2007.08.23. 22:42:06

Igen, mindent, így ezt is lehet fikázni. De ha nem állna meg, akkor azt fikáznátok. Budapestről Szeged felé Monorig eddig sem mehettek az IC-k 120-al, mert utolérték volna a monori személyt. Ott kullogtak utána. Most fölgyorsítanak, megállnak, fölgyorsítanak. Ugyanaz. Szegedről Pest felé valóban hosszabb a menetidő, de ennyit talán megér a ferihegyi közvetlen eljutás. Az volt az abnormális, hogy a reptér mellett elhaladó vasút eddig nem állt meg a reptérnél, pedig ez a világon mindenütt természetes.

Labzo · http://labzo.extra.hu/ 2007.08.24. 00:19:31

Lassan már Ferihegy IC vonatok is lesznek... .
Amúgy meg mi van azzal, hogy a Debreceni repülőgéppel? Csaknem leállították Bp., és Debrecen között?

flimo13 2007.08.24. 03:09:26

Mirko, neked meg annyi eszed nincs, hogy aki elutazik Szegedről Ferihegyen át valahova repülővel, az azért az esetek döntő többségében vissza is utazik :)

Kismanó 2007.08.24. 08:39:44

Tökéletesen ésszerű és természetes, hogy az Ic-k megállnak Ferihegyen. Viszont feleslegesen állnak meg Zuglóban és Kőbánya-Kispesten.
A repülőteret tömegközlekedési eszközzel el kell érni, és erre legalkalmasabb a vasút. Persze, mint minden egyebet, nálunk ezt is sikerült jó alaposan elszúrni.

krtek24 2007.08.24. 18:26:52

Bato, azért ne dönts el már helyettünk, hogy fordított esetben mit fikáznánk és mit nem :)
Egyetlen szépséghiba van a megállóval, amit fentebb is írtam: köze sincs a reptérhez. Egy viszonylag kisforgalmú terminált lát el (attól is messze van - ne feledjük, hogy itt a minimum 20 kilós bőrönd alapfelszereltség), az "érdemi" termináltól több kilométerre. Zuglót biztosan megszüntetném én is, talán a Kökit is, bár a Köki helyett Ferihegyen álljon meg eset nem pályás: az utasforgalom Ferihegyen nulla lesz, ezt meg merem jósolni látatlanban is. Biztos, hogy Szeged-Budapest útvonalon lenne olyan állomás, amely Ferihegynél nagyobb forgalmat generálna...

bato 2007.08.25. 21:40:39

Azért a nagy megálló-megszüntetések előtt meg kellene számolni az utasokat, akik föl/leszállnak...

Kismanó 2007.08.27. 16:00:12

A megálló-megszüntetésnél természetesen csak az IC-re gondoltam. A legnagyobb (lassan már egyetlen) előnye, hogy jóval gyorsabb, mint a többi vonat. Minél kevesebb megállója van, annál gyorsabb. Budapesten elég 1 megálló is. Bár tudom, hogy a pestieknek ez szokatlan megoldás lenne.

Ez az utas-számlálás azonban tényleg fontos feladat lenne, mert ami eddig történt ilyen címszó alatt, az legfeljebb vicc volt.
Bár azt hiszem, hogy mivel a menetjegyen a végcélt is rögzítik, valamivel pontosabb statisztikát kaphatnak.
süti beállítások módosítása