MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Az ölben utaztatott abáltszalonna

2007. augusztus 06. - georgejr

Vannak paraszt utasok ugyi?

 

Amióta Verőcén lakom, foglalkoztat egy kérdés, nem tudok rá válaszolni. Segítsetek!

Biztosan Ti is megfigyeltétek már vonatokon, távolsági buszokon, hogy az emberek a cekkerüket is az üléseken utaztatják. Maradjunk a vonatnál! Minden reggel ezzel jövök be Verőcéről és minden reggel szembesülök azzal a ténnyel, hogy a szabad helyeken utazik az abált szalonna, melyet a kedves rokon kap, a nagy, erős, műanyag szatyor, ami tömve van mindenfélével, a hetvenes évekből ittfelejtett diplomatatáska, vagy éppen az egyszerű szatyor. Miközben ott van az emberek feje fölött a príma csomagtartó.

Amikor egy ilyen helyre szerenék leülni, nagy kelletlenkedés kezdődik, a derék magyar polgártársam szájhúzogatva, sóhajtozva teszi fel a feje fölé cekkerét - jobb esetben. Nagy százalékában inkább az ölébe veszi, s féltőn szorítja magához, mint D.O Guerrero a Repülőtér című remekműben a bombáját. Persze, ha a cekkernek lenne menetjegye, semmi kifogásom nem lenne a dolog ellen, persze erről nincsen szó. Sokkal inkább arról, hogy ez a történet annyira tipikus, magyaros, megválaszolhatatlan. Pontosan olyan, mint az, hogy a magyar emberek a budapesti tömegközlekedési járműveken miért tömörülnek az ajtók környékén, miközben a járművek belseje tök üres.

Számomra ezek a dolgok megfejthetetlenek. Azért tettem közzé. Aki esetleg tudja rá(juk) a választ, megtisztelne, ha megírná.

Forrás: http://foldkorul.blogter.hu/?post_id=177159

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr54133680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stadi 2007.08.06. 21:14:16

"Pontosan olyan, mint az, hogy a magyar emberek a budapesti tömegközlekedési járműveken miért tömörülnek az ajtók környékén, miközben a járművek belseje tök üres."

Na, erre tudom a választ! Ez azért van így, hogy a magunkfajta értelmesebb és rutinosabb utas az ajtóban állókon keresztülverekedve magát relatíve kényelmesen utazhasson a jármű belsejében. :)

krtek24 2007.08.06. 22:10:17

A tömegközlekedéses dolog sajnos nem csak ránk jellemző, hanem más országokra is. És mi, Budapesten élők még egy szót sem szólhatunk. Az összes vidéki városban ugyanis első ajtós felszállás van, így ott nem 4 ajtóhoz tömörülnek (valamennyire elosztva) az utasok, hanem kizárólag az első és a második ajtó közötti két méterre, onnan az istenért sem mozdulnának el.

Az abáltszalonnán majdnem könnyesre nevettem magam. Nekem már attól is hányingerem van, amikor a vonaton nekiállnak zabálni. Persze nem az előre elkészített szendviccsel vagy a restiben vásárolt pogácsával van a baj (bár egyesek azt is disznó módra tudják megenni), hanem a "kikészítem a poharat, paradicsomot, szalonnát, tesco kenyeret és jöhet a bugylibicska" esettel. A legjobb persze, miután összemorzsálta a padlót, a ruháját és az ülését, és egy elegáns mozdulattal az egészet átsöpri a szemben ülő utas térdére, ruhájára.

Már az is idegesítő, mikor tele van a vonat és nekem kell szólni, hogy tegye fel a csomagját. Ez nem kérés dolga, hanem szó nélkül a kötelessége lenne, ha látja, hogy annyian lettek, hogy nincs minden utasra 2-3 szabad ülőhely. A kedvenc e témakörben: "jaj aranyocskám, én inkább idetenném a lábamhoz, ott jobb helyen van" - ezzel persze az én lábhelyemet is elveszi, de ilyenkor nem kell tűrni, hanem határozottan a tudomásukra kell hozni. Sokszor el is lehet zavarni őket, és az egész jó érzéssel tölt el.

Két héttel ezelőtt a 40 fokos időszakban:
Szombathely-Budapest délelőtti gyors, max. 30%-os kihasználtság, üres fülkék is bőven. Mi 3-an ülünk a fülkében. Sárváron felszáll papa és mama. Fülkeajtó kommandós rajtaütésszerűen kivágódik, kockás plédanyaggal burkolt gurulós nyugger-szatyor a lábainkon, a kötélfüles Louis Vuitton tesco-szatyor fejmagasságban "belibben" a fülkébe. Persze se Szabadság, se Heil Hitler...

Mama leül, papa ugrik az ablakhoz, és szó nélkül teljesen felhúzza. Hm. Mindenki nyel egyet. Serceg a tesco-kenyér, spriccel a paradicsom. Elérünk Celldömölkig, miután a vonat megáll, bátorkodom ismét lehúzni az ablakot, erre a papa ugrik, felhúzza, majd a mama: "fiatalember! (erre a megszólításra egyszer öklöst nyomok valaki képébe) az uram feje fáj nyitott ablaknál, húzza fel azonnal".

Na erre közöltem a hölggyel, hogy ha a fülkébe lépésnél köszönnek, és közlik, hogy ezen okok miatt szíveskedjünk kicsit felhúzni az ablakot, akár még a 40 fokban is megtettem volna. De mivel ezt elmulasztották, szíveskedjenek a csomagjaikat összepakolni, és már fülkét keresni, ugyanis ebben a fülkében Budapestig nyitott ajtóval és lehúzott ablakkal fogunk közlekedni.
El is somfordált a vén k.rva meg a férje szó nélkül...

Ariadne12 2007.08.06. 22:10:40

Hasonlóan megfejthetetlen, hogy a felszállni kívánó utasok jó része miért tömörül az ajtó elé úgy, hogy ne lehessen leszállni tőlük. Egyik barátnőm frappánsan oldotta meg a helyzetet a hetes buszon egyszer. Megállt az ajtóban, és hangosan közölte, hogy ha nem hagyják leszállni, akkor ottmarad, és akkor egész biztosan nem fognak felszállni. Arrébbálltak. :D

Ariadne12 2007.08.06. 22:27:18

A lényeget felejtettem el, vagyis a mávos vonatkozást. :) Ugyanígy szoktak tömörülni pl. Bpről jövet a békéscsabai állomásnál a határon túlra tartó piacozós csomagokkal is. Na ott nem merném megjátszani ezt, még véletlenül fennmaradnék... :))

hattyú 2007.08.07. 06:44:57

hajjaj, de még mekkorák! :) és nem kell szélsőséges eseteket keresni (bácsikát kucsmában és lódingban, piacra menő kofát, ősmagyar lovast lovával) á, dehogyis!

"egyszerű" diákok: simán beülnek az első osztályra, persze jegy nélkül és teli torokból üvöltenek, valahogy a diákok egy bizonyos része extra paraszt, fene tudja miért...

"egyszerű munkások": a gyorsvonatokon 2. osztályon általában 3 cigizős fülke van, 1. osztályon pedig 1 darab. a kedves nemdohányzók rendszeresen beülnek oda és fel vannak háborodva, ha udvarisan figyelmeztetik őket arra, hogy ez dohányzó, tehát füstölgés lesz.

ugyanígy a dohányosok végigcigizik a folyosókat, rágyújtanak a megállókban, nem érdekli őket, hogy esetleg körülöttük olyanok állnak akiket ez zavar.

+ az, hogy büdösek az emberek már nem is hír.

ja és ezek nem elszigetelt esetek :)

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2007.08.07. 09:39:22

Velem egy olyan eset tortent, ami nem mav-os de picit kapcsolódik a témához.
Utaztam csodálatos volánbusszal, a jobbfajta skaniaval, szóval nem ratyi busz volt. Tele volt a busz, mire odaért, ahol felszálltam, így a hátsó ajtótól kicsit hátrább sikerült álló helyet találnom.

kb. egy óra volt az út Pestig. Útközben azon gondolkoztam, hogy mi ez a rohadt büdös szarszag. Vagy háromszor megnéztem a cipőm talpát is, mert annyira intenzív volt, mondom tuti beleléptem valamibe.

Budapest, Határ út, szállnak le az emberek. Előreverekszem magam a hátsó ajtóig, hogy a mögöttem lévők is le tudjanak szállni.
Jön egy parasztbácsi, aki két üléssel mögöttem ült - mármint attól a helytől két ülésnyire ahol álltam - és leszáll, és marha büdös. És lenézek rá, hogy mia fasz van...
Szóval ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el. De szerintem ti sem fogjátok.

A vén parasztja SZAROS GUMICSIZMÁBAN utazott Pestre az új skaniaban. Ennek volt ilyen marha büdös szaga.

Csak néztem és néztem, hogy ez lehetetlen. De nem az. Az eset 2001-2002-s tanévben történt a Baja-Budapest vonalon.

Adani 2007.08.07. 20:32:47

Tanúdsíthatom, van ilyen, vidéken. Az ajtóban tömörülés meg nem újság Kecskeméten is ez van Béksécsabán is, meg még ki udja hol. Annyi hely van belü , h sakkozni lehetne, de mindenki az ajtó előtt áll.

A tehénlepényes gumicsizma az nem semmi, én csak olyat láttam mikor a jómunkásember festékes, koszos ruhában szállt fel a buszra, az se volt semmi. Dohányzó vonat, ahol vágni lehet a füstöt, az se semmi, de hát magam is dohányzok elviselem valahogy.

pazzo · http://pazzo.hu 2007.08.08. 00:23:59

Bár ez nem tartozik igazán id,de egyszer tömött 78-as busszal utaztam Budára.Ferenciek terénél emberke beüvöltött a nyitott ajtón, hogy "menjenek már beljebb,annyi hely van,hogy sakkozni lehetne!".Én meg visszakiáltottam hogy "Jöjjön csak jóember,úgyis szükség van egy parasztra".
Egyébbként tényleg teljesen tele volt a busz.

Adani 2007.08.08. 10:14:01

Igen, ezt én is ismerem, itipikus városi legenda és mindenki úgy meésli ,h vele történt meg, ott votl a buszon, esetleg ő kiabált vissza.

Ez viszont nem kamu, mert ezt a saját fülemmel halottam. Még az is megmondom hol.

Békéscsaba Evangélikus gimi előtt áll a busz, mikor valaki jó hangosan azt mondja, h miért nem indul ez a szemétláda? A sofőr meg a mikrofonért nyúl és jó hangosan válaszol:
-Nincs még tele szeméttel.

krtek24 2007.08.08. 12:31:13

Ez annyira nem legenda, hogy a jobb sorsra érdemes véresszájú írónk "Akit a mozdony füstje megcsapott" című könyvében is szerepel ez a párbeszéd, szinte szó szerint ugyanezekkel a szavakkal...

C10H12O6 2007.08.08. 12:32:24

Hogy miért nem rakják fel a csomagtartóra az öregek a csomagjukat?
Nekem két válaszom is van, ami egyszerűen szocializációs kérdés. Az egyik, hogy nehéz, és nehéz felrakni, ha mégis lenne valaki kedves és felrakja, akkor meg még nehezebb levenni, főleg ez akkor veszélyes, ha törékeny dolog van benne. Pld. tojás.
A másik ok sokkal praktikusabb: félnek, hogyha elalszanak valaki leveszi és elviszi a csomagot. Ez valahogy mindenkiben ott bújkál, motoszkál. 16 éve vonatozom elég sokat, még nem láttam utast, aki rohangált volna hajtépve, hogy elveszett a csomagja, vagy éppen ellopták.
Ez a mentalitást még a régi "piacozó" időből való. Amikor még olcsóbb volt a vonatjegy, akkor nagyonm sokan mentek Budapestre piacozni. Kosárban mindent bele frissen, őstermelőként a régi vásárcsarnokba ki, és eladni amit lehetett. A vesszőkosárra egy rossz harisnyát húztak, óvva más utasok és a saját harisnyájukat, hogy ne szakítsa ki.
Ennek a mentalitásnak ez az alapja szerintem.
Erre meg csak rájött, hogy az akkori közép, vagy 50-esek, azóta 70-esek lettek és nem fognak változni, csakha oda nem szólsz nekik udvariasan, hogy ugyan már legyenszíves.
A vonat az a vidékiek közlekedési eszköze és az is marad. Ha felszállsz, akkor láthatod, hallhatod, hogy mi is az igazi magyar vidék. Nem az MSZP-s, vagy a FIDESZ Szittya vidék, hanem a valóság.
Ahogy az öregasszonyok régen a kacsatömés fortélyait, illetve hogy hogy sikerült a piac témákat beszélték át, most a Barátok közt, régen Dallas, Isaura c. szappanoperákat beszélik át. Ahány fülke, annyi verzió, sőt még talán bédekkert is kiadnak az előzőheti tőrténésekről :-)

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.08. 13:01:07

Az ajtónál tolongásnak amúgy van egy logikája: senki sem akar fennmaradni a buszon, mert nem tudja magát átverekedni a tömegen. Amikor még nincs tömeg kényelmes ott várni, amikor meg már kezd tömeg lenni, akkor "prevenció".

A fennmaradás megélt kockázata (fennmaradsz, majdnem fennmaradsz) neveli rá az utasokat erre, illetve többen a példát követik.

Adani 2007.08.08. 13:20:15

c10:

Teljesen igazad van. Főiskolásként sűrűn kell vonatoznom több átszállással mire hazajutok. És bizony állítom igaz, amit Bochkorék ism ondtak a rádióban a kontyos CB megbízhatóbb hírterjesztő minden másnál. A pletykafészkek képesek perceken belül egy vagonnal megosztani mgé a hadititkokat is, ha éppen nincs nálam se discman se újság, amivel blokkolni lehet a kommunikációt akkor perckeen belül művelt leszek minden szappanoperából meg valóságshowból, mónikashow, balázsshow stb. Mire leszállok Békéscsabán, már tudom azon a héten ki kit szopott le, hányszor csalta meg armoandot Rosalinda, vag akár Dorisszával Melissával hányszor feküdtek le, ki pisált a villában az állóvázába stb.

Viszont remek közös témát lehet találni velük mikor az MSZP-t kell anyázni, volt mikor egy teljes vagon beszállt, de volt mikro még fel se szálltunk, csak vártunk Szolnokon a késő vonatra, amihez semmit nem írtak ki és nem is mondtak be. Már 10 perce bent kéne állnia, de még sehol, az öregaszonyok már beindulnak és elhangzik ez is Kóka meg Gyurcsány miatt van, a kurva anyjukat nekik is, hát már a vasutat is tönkretették,meg miérti lyen drága a jegy ha még pontosan sem jön, és a végén már majdnem mindenki beszállt. Vidéken az átlagnál is jobban utálják az MSZP kormányt.

Karma · http://karma.blog.hu 2007.08.08. 22:09:56

Adani ez azért különösen vicces mert ugye ők ingyen utaznak :))))

Egyébként ki lehet szűrni a nyuggereket, van egy telefongyártó (nincs ingyenreklám) amelyik a zenetelefonjaihoz remek "agybadugós" füleseket ad. Na ott aztán hang se ki se be :)

groovejet 2007.08.09. 11:59:53

Én sem szeretem feltenni a fejem felé a cókmókom, mert elég sűrűn előfordul, hogy bepilledek és sajnos nagy a sansz rá, hogy mire felkelnék, a dolgaimnak már csak hűlt helyét találnám. Ha valaki meg le szeretne csüccsenni mellém, akkor vegye a fáradtságot és kérdezze meg, nem fogom megenni érte.

Adani 2007.08.09. 13:06:57

Nem kel lazt így bonyolítani, én Nokia telefonomhoz is adtak fülest, meg ugye mp3 lejátszó. Sokszor az is elég ha csak a füledbe dugod a kommunikációs csatornát így már tudod blokkolni.

Egyébként már votl ,h megjegyeztem, h jó magának könnyű, mert ingyne utazik, de mit szóljak én, akinek májustól majdnem dupla annyibe kerül a voönatjegy mint eddig. Felvilágosított, h nem múlt még el 65, neki még fizetnie kell. Mondott mást is, de nem jegxezhetke meg meg mindent, ráadásul közben csörgött a telefonom, így a többi információ nem is jutott el hozzám, mert a hívásra koncentráltam.

buller 2007.08.09. 18:20:41

Németországban esett meg velem a témához kapcsolódó eset: Féléves kinttartózkodás után szálltam fel a Keletibe tartó EuroCity-re Mainzban. Ahogy kerestem az ülőhelyemet, feltűnt, hogy egy négyes üléssel arrébb egy 60 körüli magyar házaspár ül. Azért tűnt fel, mert 4 ülést foglaltak el a ronda bőrszatyrok, nejlonzacskók és műanyag dobozba csomagolt csirkecombok miatt. Egy német nőnek pedig az egyik ilyen ülésre szólt a helyjegye. Amikor ezt udvariasan szóvá tette, a pár arcára kiült a mélységes felháborodás és nagy szájhúzások és magyar káromkodások (úgy se érti a hülye németje) közepette felpakolták a cuccaikat a csomagtartóra. Az út során többször is eluralkodott a két napig hűtőben tárolt csirkecomb és B-rizs szaga a kocsiban, ráadásul olyan gusztustalanul ettek, hogy a hányinger kerülgetett. Nagyon kínosnak éreztem magyarnak lenni... A következő élmény a hegyeshalmi határon volt, amikor felszállt egy 150 kilós kallernő a retkes és undorító 50-es évekbeli egyenruhájában. Fél év Németország után, ahol a kalauzok fiatalok és úgy néznek ki általában mint egy jobb légitársaság utaskísérői, durván feltűnt, hogy mennyire gáz ez a vasutas egyenruha.
süti beállítások módosítása