MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Büntetés érvényes jeggyel

2007. június 25. - georgejr
Azt nem tudjuk, hogy 160 km mióta több mint 200, de azt tutkóra vesszük, hogy a 15 mrongyos bünti csúnya dolog.

Sziasztok,

negyedik éve járok vonattal egyetemre Szegedre Budapestről. Mivel Budapesten dolgozok, minden héten megteszem a cca 200 km-t, így már megszoktam a színvonalat (legalábbis a MÁVét). Intercity pótjegyet ritkán váltok, mostanában úgyis teljesen mindegy, nem rövidebb vele az út (lévén összekapcsolták az IC és a gyors kocsikat).

Két hete történt az alábbi történet velem, bánta is 15000 forintom. A munkahelyemen kapunk minden évben üdülési csekket, amire ugye lehet vonatjegyet is venni, így egy ideje előre megveszem a jegyeket oda-vissza, az ötezres csekkből kettőt egyszerre (most az árak is drágultak, kis ráfizetéssel tökéletesen megfelel). Így tettem két hete is, megvolt két szeged-budapest jegy.

Egy kedves csoporttársam Kisteleken lakik, és a jó idő közeledtével meghívott pár barátunkkal együtt magukhoz bulira. Ki tudtam venni a szabadságomat, megbeszéltük, hogy pénteken buli, én pedig szombaton haza tudok menni. Szegedről mentünk, én pedig kimatekoztam, hogy ha már '"elfogyasztottam" lefele menet a retúr egyik felét, ne pazaroljuk el a húsz perces útra az egész vonalra váltott jegyet, szóval vettem egy 40 km-est, hazafelé pedig majd felhasználom a retúr másik végét (végülis azt 200 km-re váltottam, csak nem számít már, és néha Kistelekig nem is jönnek a kallerek).
Szombaton szépen felültem a vonatra az amúgy jól sikerült buli után, elhelyezkedtem, majd 5 perc múlva megjelent a kalauz. A fülkémben ült még egy középkorú úr is, aki később csak káromra szolgált, mint hogy segített volna.

Mutatom a jegyemet, a diákigazolványomat, kaller elveszi nézegeti, majd kérdezi, hogy hol szálltam vonatra. Én illedelmesen bevallottam, hogy Kisteleken. Erre ő, hogy de ez a jegy nem érvényes. Kérdeztem, miért, válasz: nem Szegeden szállt fel, így nem felhasználható a jegy. Én mást hirtelen nem tudtam tenni, megkérdeztem, hogy ha veszek egy 200 km-re szóló jegyet, akkor, ha érvényes, miért nem használhatom fel 200 km-en belül. Ő csak annyit tudott mondani, hogy hát ez úgy van, hogy kötelező vagyok felhasználni a kilométerszámokon belül, és akkor 10.000 forintot kérne (gondolom, zsebbe akarta). Én teljesen kiborultam, kérdőn néztem az úrra a fülkében, hogy segítsen már, ha tud, könyörgöm, érvényes a jegyem, alig kevesebb km-számra akarom felhasználni, de a pasi is csak hümmögött, hogy hát ha így van, akkor így van.
Mutattam a kalauznak az előző pár heti termést, hogy bizonyítsam, amúgy Szegedről szoktam feljárni, csak most nem, de ő le se tojta.
Mikor már vagy 15. perce ment a hiszti, én már majdnem bőgtem a pipától, mondtam, hogy na fizetni nem fogok itt, egy büdös vasat se, adjon maximum egy csekket, és azt majd talán. Adott is egy 15.000ről szólót, amin megint kiborultam, de már lassan közeledtünk Kiskunfélegyháza felé, a kallernek meg mennie kellett tovább, így otthagyott.

Befizettem a csekket, mert nem akarom a magyar államot megkárosítani. csak azt nem értem, érvényes jeggyel miért nem lehet utazni? miért számít ennyire az a pár kilométer?
brühühü...
üdv nektek és kitartást, hátha változik valami ettől (gyanítom, semmi se fog). őszintén szólva a MÁVnak arra lenne szüksége, hogy most ne kapják meg az EU-s engedélyt és ne engedjék őket működni vagy két hétig (az embereknek nem lenne jobb, de én nagyon élvezném, megérdemlik).


anda

15 000 forintos büntit nem találtunk a www.mav.hu-n lévő díjtáblázatban... lehet felültettek:(

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr59105797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2007.06.25. 22:29:38

Szerintem felültettek. A 200km-s jegy az 200km-en belül használható. Mellesleg meg én reflexből mondtam volna, h bocs cska vicceltem valójában Szegeden szálltam fel, be tudja bizonyítani, h nem? Ez szokott hatni, a lényeg, h a saját csapdájába essen, meg ugye ha látja, h nem most jöttél a falvédőről akkor keres egy másik balekot, akivel szívózhat. Igaz nem vonaton ,hanem buszon, már volt mikor azzal jött az ellenőr, h ő bevonja az amúgyé rvényes bérletemet, mert gyűrött ( istenem fél éves valóban gyűrött volt, de hát annyiran em volt megrongálódbva, h az elelnőrzést lehetetlenné tegye). Én meg elővettem a süket duma üzemmódot, h BTK 564/2-es paragrafus szerint ez a bérlet csak akkor minősül érvénytelennek, ha min. a 10%-a megsérült és ugye megyezhetünk abban, h ez nincs annyi. Erre hümmögött egy sort és inkább visszaadta és odébbállt, amolyan hát ez nem jött be pofával. Pedigi lyesmi tuti nincs a BTK-ban, pláne az 564/2-es rész nem említi ezt sehol ha egyáltalán van benne olyan.

Máskor ne hagyd magad, közöld, h Szegen szálltál fel és kész, ill. ha köi az ebet a karóhoz fizetned akkor se kell, hanem közlöd, h leszállsz a következő megállónál, vagy ha nem akarsz akkor azt, h ha nem tetszik valami akkor hívjon rendőrt, mert ő nem hatósági személy, nem igazoltathat.
Aztán magyarázza a rendőrnek, h miért is akar egy érvényes jeggyel rendelkező utast megbüntetni.

Hasonló sztorit Blogadminnál (enmagam.freeblog.hu) még tavaly valamikor mikor arra az IC-re adta ap énztáros tévedésből a jegyet, amelyik már elment, aztán meg nem akarta visszaváltani, és a kaller szintén büntetni akart mert a következőre az nem érvényes. Ugye ha egyszer ki van fizetve már nem mindegy melyik IC-vel megy, úgyis ugyanannyi km-t mennek.

T. bátya 2007.06.26. 13:26:06

Hát ez durva. De ne hagyd magad. Ez tutira nem így van. A jegyek nem útvonalra szólnak (azaz nem Bp-Szeged-Bp.), hanem távolságra. (Én pl. a Szeged-Tokaj 350 km-es retúrjegyem visszafelé Miskolc-Bp. Szeged útvonalon használtam fel. Igaz, ott még kellett vennem egy pár tíz km-es jegyet, Miskolctól, mert arra hosszabb az út.) Ebből az is következik, hogy ha olyanod van akkor akár 5 km-en is igénybe veheted a 400 km-es jegyedet. Én megpróbálnék reklamálni a MÁV-nál. (Gondolom a kérdéses jegyre szükség van hozzá.) Egyébként a csekk mellé nem adott még valami papírt a kaller? Vagy a csekken nem szerepel még valami azonosító szám, ez-az? (Vagy a saját bankszámlájára utaltatta a 15 rugót?(!)) Akkor viszont büntetőfeljelentés a rendőrségen. (Bár akkor neked kell igazolnod, hogy nem egy régi tartozásodat vizetted vissza.) Ha tényleg büntetés, akkor szerintem mindenképpen le kell valamilyen módon könyvelnie a dolgot. Szóval sztem menj utána!
Egyébként nem is kellett volna jegyet venned Kistelekig, mert lehet út(vonal)megszakítást kérni. Csak a kisteleki bakternál kellett volna lebélyegeztetned a visszajegyed miután megérkeztél Szegedről. (Bár érdemes utána kérdezni, hogy az útmegszakításnál nem kell-e esetleg még aznap folytatni az utat, amikor megszakítottad.)
Ha sikerült valamit intézned, akkor írd meg lécci!
Kösz!

T. bátya 2007.06.27. 08:16:38

Ezer bocs (tegnap nem gondoltam végig rendesen), de lehet, hogy mégis a kallernak van/volt igaza!!!!!!!!!!

Nem ismerem a jelenlegi rendszert, de régebben volt olyan, hogy a levelezős/esti diákkal az adott kedvezményt csak a lakóhely és az iskola között lehetett igénybe venni. Ha ez most is így van akkor bizony lehet, hogy a kallernak igaza volt.
Igen, ebben az esetben azt kellett volna mondani, hogy te Szegeden szálltál fel, csak nem futottatok össze (a kallerral), mert hol itt ültél, hol ott álltál, meg WC-re is kellett menned...
süti beállítások módosítása