MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Normális ez a vállalat?

2012. augusztus 05. - Vittore.

Zsolt érdekességet írt nekünk, ugyanis az általa utazott vonaton nem volt elegendő helyjegy+pótjegy kombinációt venni, hanem külön ki kellett volna emelni, hogy a drágább pótjegyet kéri. Mivel ő ezt nem tudta, odaúton élvezhette a tűzforró vasút kocsi örömeit, majd hazafelé utastársaival együtt meg kellett harcolniuk a kalauzzal, hogy az ne zavarja vissza őket a klímás kocsikból a szaunába.

Beküldőnk nem érti, miért a rosszabb, klíma nélküli vonatba adják a helyjegyet alapból, ráadásul az is kérdés, hogy miért pont a nyár elején szüntették meg a büfékocsikat.

Íme a levél:

A bejegyzés ide kattintva folytatódik: Normális ez a vállalat?

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr34696596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2012.08.05. 13:36:15

A büfékocsis részben igazat is adok, pont most hülyeség volt megszüntetni, ilyen melegben tuti fogyna ott is még akkor is ha horror áron adják. Egyszer volt az, hogy vizet kellett vegyek egy IC-n és életem legdrágább ásványvizét kaptam, a büfés sem tagadta le mikor megjegyeztem, hogy jó drágán adja ,hogy igen tényleg, valahogy mindketten tudtuk ,hogy itt nem a víz árát fizeted elsősorban, hanem magát a lehetőséget, hogy a puszta közepén egy vonaton lehetőséged van vizet venni.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.08.05. 13:44:07

Ami IC szinten folyik az tényleg elképesztő. Most akkor mire fizet az ember pótjegyet? A nevére?

A klíma meg lehet, hogy 25 fokra van állítva, attól még nem lesz nagyobb a teljesítménye, ha 15 fokra állítod se. Alul van méretezve valószínűleg.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 14:43:25

A klíma meg lehet, hogy 25 fokra van állítva, attól még nem lesz nagyobb a teljesítménye, ha 15 fokra állítod se. Alul van méretezve valószínűleg.

De ha nincs alulméretezve, akkor még mindig
- Szűrők állapota
- Gáz állapota
- Légvezetékek állapota
- Kompresszor állapota
===>> KARBANTARTÁS

M412330 2012.08.05. 14:59:14

150 Ft pusztán helyjegy. Az is van simán ráírva. Gondolom helye volt az olvasónak, így jogilag rendben van.
A 380 Ft-os kedvezményes IC pót - és helyjegy esetében, abban az esetben ha nem az itthon megszokott IC szolgáltatási színvonalú kocsi volt (lengyel vagy halbi) a kedvezményes pótjegy ára (230 Ft)visszakövetelhető lenne.

Pénztárosnak feldobja a gép helyet, ennyi, nagyon kevés lépési lehetősége van.
1. Maga is észreveszi, hogy 150-est adott a gép, és felhívja a figyelmet arra, hogy ez csak ülőhely-biztosítás (+szauna).
2. Ennek szellemében felajánlhat 1. osztályt vagy másik vonatot, ahol még lehet klímás hely.
Nem valószínű, hogy ezeket meg fogja enni ha áll a sor, és lökdös a nénike a nemlétező regisztrációs jegyéért.

Jegyvizsgálat a vonaton, szerintem viszonylag korrekten kezelte a helyzetet, mert simán követelhette volna a 230+500 Ft-ot...

Az eszközállomány kérdése, működési színvonala. Ez van ezt kell szeretni. Normális szolgáltatásként kétóránként volán expresszjárat. Ott még szűk egy hónapig nem kell felárat fizetni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.05. 15:22:40

engem leginkabb a Moricz zsigmon korteren elhelyezett homero erdekelne
hat az en idomben azt se tudtuk mi az a legkondi es akkor is volt nyar a 20-ik szazadban, de ez csak mellekes

Benbe · http://www.benbe.hu 2012.08.05. 15:24:11

Az illető vonatok 1. osztályú IC-kocsiból, másodosztályú IC-kocsikból és egy másodosztályú, kerékpárral történő együttutazásra alkalmas vezérlőkocsiból állnak. Amikor elfogy minden hely az IC-kocsikban, akkor a MÁV külön jelzés mellett a kerékpárszállítóba is ad ki helyjegyeket, hogy legalább el tudj utazni. Erre a pénztáros föl szokta hívni a figyelmet, legfeljebb az utas nem hallja meg azt a fél szót, hogy "a bicajosba lesz, jó?"

Attól, hogy a vonaton vannak üres ülőhelyek, a vonaton még lehet, hogy nincs a teljes Budapest-Pécs viszonylatra egy ülőhely sem (pl. vannak Budapest-Dombóvár és Sárbogárd-Pécs utasok is, így bár az út felében csak egy helyen ülnek, a másik hely foglalt). Ilyenkor a t. utas elkezdhet sakkozni, hogy kér inkább két helyet Bp.-Sárbogárd és Pincehely-Pécs közé, és költözködik, de ezt ne várja el a pénztárostól, hogy végigzongorázza neki, erre való az otthoni jegyváltás.

Azt is elfogadom, hogy az utas esetleg nem tudta, hogy mit jelent a kerékpárszállító kocsi - csakhogy a normális kiszolgálási idők okán nem fogja a zömében törzsutasoknak minden alkalommal elmagyarázni, hogy ez mit jelent. Ha valamit nem tud a kedves utas, akkor kérdezzen!

Az pedig, hogy "mi is az az IC", nagyon nehéz eldönteni. Értem, tudom, hogy a legtöbb, ma IC-vel járó ember még abban az időben kezdett IC-vel járni, amikor napi kettő volt Sopronba, három Miskolcra, négy Nyíregyházára és Szegedre, és akkor még fixen minden vonat csak 20-67-es, 10-67-es IC-kocsikból állt és mindben volt étkező - azóta viszont már több, mint napi száz IC-szerű vonat közlekedik az országban, összesen kb. ötven fajta IC-kocsival, amiket tucatnyi vasúttársaság biztosít. A dolog bonyolult, így aki először utazik valamerre, annak érdemes tájkozódnia.

Benbe · http://www.benbe.hu 2012.08.05. 15:25:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A MÁV legtöbb IC-kocsija nem klimatizált, a karbantartás mit sem változtat ezen a tényen.

karosszékely 2012.08.05. 15:27:51

Volt már:

mav.blog.hu/2012/07/07/legkondi_panaszok

Jut eszembe, egy keresőmezőt nem lehetne kitenni oldalra? Nem kerül semmibe.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 15:42:37

@M412330:

Az eszközállomány kérdése, működési színvonala. Ez van ezt kell JOBBÍTANI, ÉS NEM BELETÖRŐDNI!!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 15:43:59

@hagyma: Gondolom jelenleg is kimenekülsz minden klimatizált helyiségből.

Floridában laksz még?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 15:47:15

@Benbe: Az pedig, hogy "mi is az az IC", nagyon nehéz eldönteni.

- Pedig tök egyszerű lenne három (öt-nyolc-húsz-negyvenkettő) paraméter mentén meghatározni.

Például:
- Klimatizált
- Wifi
- Átlagsebessége bármely két állomás között 80 km/h.
- ..
- ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.08.05. 16:03:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: nem
Carolinaban mar regen
es nem menekulok ki, hetkoznapi eltunkhoz tartozik mindenhol, de 26 evesen nem zavart a hianya
ez van
de ez tul nagy drama modoros koritessel
a homerorol szeretnek tudni valamit ami a fa alatt van

Dr_utcai_arcos 2012.08.05. 16:08:47

@Benbe: NE VÁRJAM EL A PÉNZTÁROSTÓL??Akkor mi a francot várjak el. Már elnézést, az az ő munkája.Tőlem is naponta kérdeznek olyan dolgokat amikre elég lenne, ha a válaszlevélben csak egy linket küldenék a megfelelő oldal web-címével. És onnantól lenne kb még 24 órám a cégnél. Ne beszéljünk már hülyeségeket.

zbzbzb 2012.08.05. 16:19:39

@Benbe: nem, nem és nem. nem az utasnak kell tájékozódni. olyan szolgáltatást kell nyújtani, ami alapból megfelel a minimum követelményeknek. pl. tiszta, légkondicionált kocsikat kell adni.
ne higgyétek már el, hogy az a normális, ha mindennek utána jártok és 100 oldalas tájékoztatókat olvastok.

a normális az, ha a főnökök nem talicskával tolják ki a pénzt a vállalatból, a dolgozók nem lusták, a gaskó féle arcokat meg péklapáttal adjusztálják.

tehát, a máv nem normális.

de azért még nem kell megvédeni, mert szar...

Benbe · http://www.benbe.hu 2012.08.05. 16:24:58

@Dr_utcai_arcos: Gondolkozz már, ember! Budapest-Pécs között hét közbülső megállója van az IC-nek. Ez azt jelenti, hogyha nincs a teljes szakaszra szabad ülőhely, akkor végig kellene nézni, hogy van-e esetleg egy üres hely Budapest-Dombóvár és Dombóvár-Pécs között. Ha ez nem jön össze (márpedig miért jönne össze), akkor a Budapest-Sárbogárd+Sárbogárd-Pécset, stb., stb., mindezt mondjuk ötven-hatvan utasnak / vonat. Én nem lennék boldog, ha valaki ezt végigjátszatná a pénztárossal előttem, csa azért, mert ő úgy gondolta, hogy majd az utazás napján kimegy húsz perccel a vonat előtt, és biztos lesz jegy, mert az elővétel, a netes jegyváltás, az automata az büdös nekik.

Tessék végre fölfogni, hogy az utazást tervezni kell! Pécsre van napi kilenc IC, mindegyik 5-10 kocsival, és mégis, mindig, mindegyik tele van. Jó hely annak jut, aki időben ébred.

Ugyanez a helyzet Győr, Miskolc, Szeged felé is. A vasút a kapacitásának határán üzemel, további százmilliárdok nélkül többre nem lesz képes (kb. 2000 kocsival vannak mínuszban, ami nem rossz arány, ha belegondolunk, hogy a nálunk is szerencsétlenebb történelmi fejlődésű Szerbiának például összesen 70 darab vasúti kocsija van).

Néha egyébként meglepően irreális elvárásokat tudnak emberek megfogalmazni a vasút felé. A busznál például teljesen természetes, hogy egy 75 férőhelyes busz esetén a 76. utas ottmarad. Nem klíma nélküli kocsiba adnak neki jegyet, hanem azt tanácsolják, hogy sétáljon el Pécsre, mert busszal nem mehet. A vonatnál meg elvárnánk, hogy a pénztáros bűvölje ki a számítógépből, hogyha Budapest és Pécs között kétszer másik székre költözöm, akkor jut-e klímás ülőhely? Ezt a vasút nem vállalja, sem nálunk, sem bármelyik másik országban. Ajánl helyette elővételben váltott helyjegyet, vagy nem helyjegyköteles vonatot. Az utas maga dönti el, hogy a rendelkezésre álló opciók közül melyiket választja.

82%-os kedvezménynél azért vonjunk már egy határvonalat! Ha arra panaszkodik valaki, hogy a vasút nem azt szolgáltatja, amit vállalt, az OK. De ha valaki olyat követel a vasúton, ami csak az ő pici fejében létezik, de soha, senki nem vállalta, az ne nagyon csodálkozzék!

Benbe · http://www.benbe.hu 2012.08.05. 16:27:25

@zbzbzb: Ja, az Orbán a hibás? Most egy fogyasztóvédelmi dologról beszélünk (van egy szerződés a szolgáltató és az utas között, az utas buta volt, a szolgáltató meg teljesítette, amit vállalt), vagy vágyálmokról, arról, hogy miközben az ország GDP-je messze elmarad például Németországétól, tele vagyunk magánszemélyekkel és vállalkozókkal, akik csalják az adót, így semmire nincs az államnak pénze, aközben olyan lázálmokat kergetünk, olyan vasutat követelünk magunknak, amilyenje még a belgáknak, hollandoknak, németeknek, osztrákoknak, svájciaknak sincs? Ne már!

kennyking 2012.08.05. 17:01:45

Mondjuk, azért az igaz, hogy a bezzegországokban tényleg nem drágább, vagy csak picit drágább a helyjegy, viszont a szolgáltatás színvonala lényegesen magasabb.Németországban is járnak 30-35 éves kocsik és ott is van még vonóvezetékes Siemens berendezés, mégis működik a dolog.Azért az is igaz, hogy a német vasútnak majdnem akkora az adóssága, mint Magyarországnak, mégis fejlesztik, iszonyatos pénzeket tolnak bele.Nálunk, ha fejlesztésről van szó, beindul az össznépi hőbörgés, hogy a MÁV-ba minek? ( Mondjuk a nagylopás feltételezéseének van alapja.)De, ha valaki vonatozott már pl. Szerbiában, akkor tudja értékelni a MÁV szeréyn színvonalát is.Summa summárum, olyan a vasútunk, mint az országunk.Az országunk meg olyan, mint mi vagyunk.Mert ez a mi országunk, miattunk és tőlünk ilyen.Gondolja bárki is komolyan, hogy a vasutasok firkálják tele a várótermeket, a vasutasok szemetelik tele az állomásokat, a vasutasok lopják el a kábeleket?

zbzbzb 2012.08.05. 17:48:32

@Benbe: EMBER! (EMBER?) ki mondta, hogy orbán a hibás? ha nem tanultál meg olvasni miért írsz?
te arról beszélsz, hogy az utas tájékozódjon, hát nem, a vonatra felszáll és elviszi a seggét a-ból b-be ez ilyen kurva egyszerű.
én nem tudom itt kínában milyen bakterek meg váltók meg áramszedők vannak. veszek egy jegyet, felszállok, leszállok, ennyi. vannak számozott ülések, oda leülök, jóidő.
én csak olyan vasutat szeretnék otthon, mint amilyen a kínaiaknak van. az már elég? azt lehet?

Benbe · http://www.benbe.hu 2012.08.05. 18:03:52

@zbzbzb: Ja, ez itt is teljesült. Az utas vett egy jegyet, volt rajta egy helyszám, és eljutott A-ból B-be. A baja azzal van, hogy a tele vonaton a plusz ülőhelyként berakott, légkondi nélküli kocsiba kapott jegyet, mert már már nem jutott - ennek megfelelően nem is fizetett a légkondiért.

Mikrobi 2012.08.05. 18:06:51

Elképesztő, hogy mit neveznek ma Intercitynek (nagybetűvel, mert márkanév!) Mi az, hogy IC, amiben nemcsak IC-kocsik vannak?! Mi az, hogy ha nincs klíma, nem lehet az ablakokat rendesen nyitni, hogy legalább szellőztetni lehessen?! Mi az, hogy ha egy IC-hez hagyományos kocsikat is csatolnak, arra is kell IC-pótjegy (még ha olcsóbb is, mint a másik)?! Mi az, hogy egy IC-ben nincs büfékocsi?! Egyáltalán mitől IC az, ami mindig negyedórás késéssel indul, minden fánál megáll és útközben is félórát áll?! Amikor a '90-es években bevezették az IC-t, az még tényleg két várost kötött össze úgy, hogy közben SEHOL nem állt meg!

asdf 2012.08.05. 18:16:53

@Benbe: "Ez azt jelenti, hogyha nincs a teljes szakaszra szabad ülőhely, akkor végig kellene nézni, hogy van-e esetleg egy üres hely Budapest-Dombóvár és Dombóvár-Pécs között. Ha ez nem jön össze (márpedig miért jönne össze), akkor a Budapest-Sárbogárd+Sárbogárd-Pécset, stb., stb., mindezt mondjuk ötven-hatvan utasnak / vonat. "
Vagy estletleg mivel a 21. században, a számítástechnika korában élünk, talán esetleg olyan informatikai rendszerrel kéne jegyet értékesíteni, mely a részszakaszra esetleg elérhető szabad ülőhelyet _automatikusan_ felkínálja. De mivel Máv, azon sem csodálkoznék, ha a részszakasz ismeretlen fogalom lenne előttük és ha valaki jegyet vesz 3 megállóra, az Pécsig foglalt a rendszerben...

VJVMan 2012.08.05. 18:48:33

Zsolt nem oda vette a jegyét ahova ült. Pont.
Lehet ragozni, hogy jobb lenne ha a vonat repülne és repülőnek hívnák, de nincs értelme.
Szólni kellett volna a kalauznak, és megvenni a normális pótjegyet és kész.
Ez így a Zsoltot minősíti.

Utazik és nem tájékozódik előtte? Ne már... Nyílván nem az első, hogy vonatra ül. Én vasutas vagyok, de minden utazás előtt tájékozódok, hogy milyen vonat megy kb. milyen késések vannak, milyen jegyet kell vennem, hogy a lehető legeleviselhetőbb legyen az utazás. (igen, én rendszeresen megveszem a jegyet az első osztályra is és a pót- és helyjegyet is ha van rá olyan vonatról van szó)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 18:59:05

@hagyma:

Jól mondod, ma már a légkondicionáló hozzátartozik a mindennapi életünkhöz.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 19:14:50

@Benbe:

Gondolkozz már, ember! Budapest-Pécs között hét közbülső megállója van az IC-nek. Ez azt jelenti, hogyha nincs a teljes szakaszra szabad ülőhely, akkor végig kellene nézni, hogy van-e esetleg egy üres hely Budapest-Dombóvár és Dombóvár-Pécs között. Ha ez nem jön össze (márpedig miért jönne össze), akkor a Budapest-Sárbogárd+Sárbogárd-Pécset, stb., stb.,
- Szerintem bármelyik informatikai szakközépiskola második évfolyama ír rá egy szubrutint, amely beilleszthető a MÁV rendszerébe. A 4-es fekletti tanulóké szerintem még a hangparancsot is elfogadná.

"azért, mert ő úgy gondolta, hogy majd az utazás napján kimegy húsz perccel a vonat előtt, és biztos lesz jegy, mert az elővétel, a netes jegyváltás, az automata az büdös nekik."
- Az utazási feltételek előírják, mikor kell kimenni? Az utazási feltételeket csak akkor szajkózod, ha azok felemlegetése a MÁV-nak kedvez?
Anno egyszer a piliscsabai pénztáros is felemlegette, hogy a francba lehetséges, jhogy 15 embernek jut eszébe, hogy a vonat elött 10 perccel vegyen jegyet.
Csatlakozás.
Az utcánkban van kb. 20 olyan család, ahol nincsen internet. Ezek nyugdíjasok, szegények, vagy nem igénylik a netet olyan mértékben mint te meg én, ezért ha neteznének, azt a keveset megoldják a munkahelyükön.
A többi házban, ahol van net, ott autó is van. Gondold tovább.

"Tessék végre fölfogni, hogy az utazást tervezni kell!"
- Jogos! Sajnos a MÁV esetében egy Nagytétény-Agárd út is komoly tervezést igényel.

" Pécsre van napi kilenc IC, mindegyik 5-10 kocsival, és mégis, mindig, mindegyik tele van. Jó hely annak jut, aki időben ébred."
- Lehet joobban ki kellene szolgálni az igényeket, de majd most jól aláteszünk a pályás buszoknak is. Gratulálok! Hülyék Országa!

" A vasút a kapacitásának határán üzemel, további százmilliárdok nélkül többre nem lesz képes "
- Akkor vagy privatizálni kell, vagy megreformálni (NEM SZÉTDARABOLNI ÉSZ NÉLKÜL!!!!), vagy bezárni. Ehhez képest nálunk mi megy? Az alternatívákat szopatjuk (Pályás buszok, párhuzamosságok), a vasúthoz meg nem nyúlunk.

Néha egyébként meglepően irreális elvárásokat" tudnak emberek megfogalmazni a vasút felé. A busznál például teljesen természetes, hogy egy 75 férőhelyes busz esetén a 76. utas ottmarad."
- Másodrész fogalmát kiguglizod, vagy magyarázzam el?

"ha valaki olyat követel a vasúton, ami csak az ő pici fejében létezik, de soha, senki nem vállalta, az ne nagyon csodálkozzék!"
- Ilyen úgynevezett irreális elvárások többünk fejében léteznek. Lehet, nem velünk van a baj, főleg, hogy ilyen irreális elvárásokat a bezzegvasutak, de még a nembezzegvasutak is garmadával teljesítenek, alapáron.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 19:19:28

@kennyking:

Németországban is járnak 30-35 éves kocsik és ott is van még vonóvezetékes Siemens berendezés, mégis működik a dolog.Azért az is igaz, hogy a német vasútnak majdnem akkora az adóssága, mint Magyarországnak, mégis fejlesztik, iszonyatos pénzeket tolnak bele.
- Viszont a német vasút nyereséges.

a vasutasok firkálják tele a várótermeket, a vasutasok szemetelik tele az állomásokat, a vasutasok lopják el a kábeleket?
- Szerintem senki sem gondolja így. Viszont azt látom, hogy a vasutasok nem javítják meg a fűtést a váróteremben, a kocsikon. A vasutasok nem cserélik ki az izzót a váróteremben, a vasutasok azok, akik nem takarítják ki az állomást, ......
Vasutasok alatt a vasutasokon kívül a vasutat is értem. És miért a vasutasokat? A vasutast nem zavarja, hogy az állomási WC-ből dől a szarszag? Hogy a Desiro WC-ből ömlik kifelé a hugy?

zbzbzb 2012.08.05. 19:57:42

@Benbe: ja bocs, igazad van. kifelejtettem pár dolgot, pontosítanék.

kínában a jegyemért fix helyet, repülőgép szintű belterű tiszta és légkondícionált, 300km/ó sebességgel közlekedő vonatot kapok.

ugyanannyiért, amennyit magyarországon fizetsz egy teljes árú jegyért...

no comment

zbzbzb 2012.08.05. 20:01:19

@VJVMan: már megint egy okos vasutas.
bemondod a megállót, ahova el szeretnél jutni, és fizetsz. ennyit kell tudni. meg hogy mikor indul a vonat.

mikor fogjátok fel, hogy nincs igazatok? mikor értitek meg, hogy a PÉNZÉRT SZOLGÁLTATNI KELL?

a rohadt szakszótár nélkül olvashatatlan szabályzatotokat meg tartsátok meg belső használatra.

nem az utas van érted, hanem te vagy az utasért!

értsd meg, ha nem nyalod ki a seggét nem veled fog utazni, a munkahelyedet meg be fogják szántani a francba.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2012.08.05. 20:13:19

Nem értem, hogy ami NEM IC kocsi, arra minek kell egyáltalán helyjegy? Ugyanis a Nyíregyháza felől Bp-re tartó IC-re is tettek be két normál kocsit, amik PÓT és HELYJEGY NÉLKÜL voltak igénybevehetők! Ezt pedig onnan tudom, hogy én is azzal jöttem és a normál vagonba ültem.

Aki tudja a megoldást, kérem világosítson fel.

(Pécsre sima gyors és IC is megy.)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.05. 20:32:38

@Névtelen betelefonáló: Attól, hogy nem IC, miért ne lehetne helybiztosításos? Akár személyvonaton is lehetne helybiztosítás, csak akkor lincselés lenne belőle, hogy álló utasokat nem engednek föl.

Amúgy úgy szeretem, mikor nem ismerik a díjszabást, és nekiállnak panaszkodni. A pénztáros nyilván a legolcsóbb verziót adja ki, ha nem mond mást az utas, ugyanis fölfelé könnyebb módosítani, mint lefelé.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.05. 20:35:33

@Peti817172M: Mondjuk abban igaza van, hogy az Elvira egy szóval nem említi, hogy vannak csak helyjegyes nem IC kocsik a vonaton. Valszeg úgy működik a dolog, hogy először az IC helyeket adják ki, és ha elfogyott, akkor jönnek a felár nélküli helyek.

Adani 2012.08.05. 20:41:50

@Névtelen betelefonáló:

Na igen régen mikor indultak az IC vonatok még kevés volt belőle és azok valóban emelt szívonalúak voltak. Mikor először indult Békéscsabára IC, akkor csak Szolnokon állt meg út közben. Aztán jött Gyoma és Mezőtúr, majd most már Mezőberény is. Ugyanez, Debrecen meg Miskolc felé, sőt 1992-ben még volt olyan IC vonat, ami Szolnokon is áthaladt Debrecen felé.

Szeged felé meg 2006-ig az volt a módi, hogy van 3 óránként IC, de csak Kecskeméten áll meg és a Nyugatiban. Most pályafelújítások után ugyanazt a menetidőt produkálja az öszvér ic gyorsvonati kocsikkal, de a megállások száma növekedett, forgalmi okokból bekerült Szatymaz,Kistelek, Nagykőrös, Pluszban Kiskunfélegyháza és Cegléd az átszállások miatt meg ugye Bp-n belül is Köki, Zugló, Ferihegy.

Szerintem ilyet máshol is lehetne csinálni ,hogy hozzácsapni pár gyorsvonati kocsit az IC-re, aztán azon utazhat, aki akar pót és helyjegy nélkül, pl. Békéscsabára is minden 2. vonat IC, és bár itt kedvezményes a pótjegy, mert a menetidő meg a megállások száma is ugyanannyi mint a gyorsnál lenne igény sztem a pótjegy nélküli utazásra is. Igen, ennek az az ára, hogy nincs légkondi, meg kényelem, van viszont régi Bhv kocsi lehúzható ablakokkal, aztán majd a menetszél szellőztet. Az IC sem mindig jó, hiszen ha nem megy a klíma akkor még rosszabb az iC kocsi ,hiszen nem tudsz szellőztetni sem. A nem IC-s régi Bhv-knál meg egyből tudod mire számíthatsz, műbőr ülések, amire odaég a segged a melegben, csak parasztklíma, vagyis fejed kidugod a az ablakon és 120-as tempónál a menetszél kellemesen lehűti.

glc 2012.08.05. 20:48:36

A "vasutas" válaszok nagyon "jók" :-O
Az utazást "tervezni" kell. Mi az hogy előre nem tájékozódik? Ja, és nem úgy általában, hanem ha másfelé menne mint szokott, akkor arra is, mert arrafelé mások a helyi szokások?
Nem mondjátok, hogy Bp-en nem tudja a jegykiadó, hogy melyik helyek foglaltak, és melyik szakaszra? Akkor ne foglalkozzanak helyjeggyel, ha alkalmatlanok a kezelésére.

Legalább 10 éve nem utaztam vonattal, de ezek után lehet, hogy nem is fogok :(

Adani 2012.08.05. 21:33:18

@glc:

Rutinos utazó tudja, hogy előre kell tervezni, legalábbis nem árt. Sok bosszúságtól megkíméli magát az ember, pláne ha a jegyet a neten veszi, se sorbanállás, se rontott jegy, se értetlenkedő pénztáros ,aki lefagy az üdülési csekktől meg a bankkártyától (szerencsére már egyre kevesebben vannak már).

Dr_utcai_arcos 2012.08.05. 21:54:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: @asdf: köszönöm,megkíméltetek egy csomó gépeléstől :).

glc 2012.08.05. 21:58:37

Éppen az a baj, hogy ezt természetesnek vesszük (veszitek).
Nem mindenki "rutinos utazó" (legalábbis mávozó), például a turisták sem.
A pénztárosnak pedig igenis dolga lenne tájékoztatni az utasokat, felajánlani az alternatívákat, ha vannak!
Elfelejtik, vagy sosem vették komolyan, hogy nem az utasok vannak értük/mávért.

Az, hogy vannak kényelmesebb lehetőségek, nagyon jó dolog, aki ha teheti, vegye igénybe. Ha van ideje/lehetősége, tervezzen. De ha erre alapoz a máv, akkor vessék be a helyét is sóval...

dzzsoni 2012.08.05. 22:06:21

@Benbe: iho.hu/hir/traxx-25-120206

Második 25 darabot törölték. Így valószínű, hogy egyre kevesebb klímás kocsi lesz. Lassú leépítés, profi módon!:(

Bluemotion 2012.08.05. 22:09:09

@zbzbzb: Én nem is értem ezt, a választás szabad. Ismered a MÁV állapotát, így ennek tudatában már jó előre eldöntheted, hogy igénybe veszed az adott szolgáltatást vagy sem. Ha nem tetszik, akkor utazhatsz busszal vagy a saját a klímás gépkocsiddal.

dzzsoni 2012.08.05. 22:15:40

@zbzbzb:" értsd meg, ha nem nyalod ki a seggét nem veled fog utazni, a munkahelyedet meg be fogják szántani a francba"

Mindenkori kormányoknak ez a szándéka, párttól függetlenül.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 22:19:49

@!Hello: Ha nem tetszik, akkor utazhatsz busszal

- A kormány rámászik a pályás buszokra, hogy helyzetbe hozza a vasutat.

dzzsoni 2012.08.05. 22:21:47

@Névtelen betelefonáló: Kecskemétre is sima pótjegy nélküli kocsi megy. Legalábbis csak jegyet kellett venni. Pécsre nincs ilyen?

dzzsoni 2012.08.05. 22:27:36

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Már évek óta ezt mondják. Mikor leállítottak 400 vonatott, több új buszjárat indult, ahol vonat is van.

Adani 2012.08.05. 22:54:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Most meg feltalálták a spanyolviaszt, hogy a buszjegyek árát emelni kell és akkor majd vasúton fognak utazni.

LibiKókáék meg 2007-ben több lépésben másfélszeresére emelték fel a vonatjegyek árát azért, hogy egy szintbe hozzák a buszjegyek áraival. Addig olcsóbb volt a vonat, nem is kicsivel. 2004-ben egy Békés-Kecskemét vonatjegy kb. 520 ft-ba került. Ugyanez busszal 650 ft körüli összeg volt. 590 ft volt asszem egy Békéscsaba-Kecskemét buszjegy, és kb. 60 ft egy Békéscsaba-Békés, persze diákjegyről beszélünk.

2007-ban 1150 ft volt egy Kecskemét-Békéscsaba vonatjegy A busz 1120 körül és akkor már 125 ft volt egy Békés-Békéscsaba. Ugyebár akkor már Békésre se járt vonat, de akkor még voltak pótlóbuszok így mehettem Muronyba és onnan 100 ft volt a buszjegy a vonat helyett járó buszon. De erről hamar leszoktam, miután nem várta meg a vonatot a busz, hanem elment üresen és ott álltam megfürödve. Aztán átszoktam arra a megoldásra, amikor csak lehetett, és ami ma is működik ha hazajárok ,hogy Mezőberényben szállok le ha valaki kocsival értem tud jönni ill. ott szállok fel, olcsóbb a jegy és Békéstől távolságban is ugyanannyi.

d'agneau 2012.08.05. 23:22:18

Meg lehet venni otthon a jegyet neten, ki lehet választani, hogy mit akarsz és kinyomtatod. Baromi egyszerű.

billy reed 2012.08.05. 23:22:50

@Benbe, de VJVMannak is szól: Barátom, te nagyon el vagy tévedve!
Értem én, hogy betyárbecsület, meg a mundér védelme, csak az a baj, hogy már nagyon sok folt van azon a mundéron!

Én fizetek a szolgáltatásért, úgyhogy a szolgáltató lesz szíves minden információt a rendelkezésemre bocsátani!
Nem nekem kell kitalálni, hogy a 150 Ft-os, és a 360 Ft-os jegy között mi a különbség! Tájékoztassanak!
Hogy oldja meg? Teszek rá!
Azért ő a szolgáltató, mert ezt vállalta!
Ja, hogy nem megy? Akkor tessék abbahagyni, elmenni rendesen dolgozni máshová, a MÁV helyére meg ideengedni az osztrák vagy a német vasutat, ők megcsinálják úgy, hogy nem lopják szét a céget, és tisztelik az utasaikat!

Nincs légkondi? Őrületes a hőség?
Járjatok körbe, és osszatok hideg vizet!
Kb. 5 perc alatt meg lehetne oldani a MÁV minden gondját, de valljuk be, nem csak a vezetés, a dolgozók sem állnak a helyzet magaslatán.
Tipikus portáshatalom...

20 éve utazok többé-kevésbé rendszeresen, volt amikor /vasárnap kora délután/, nyilván mikor a legtöbben vannak, egy pénztár működött /Pécs/. És a cseppet sem tisztelt hölgy nem akart a jegyemhez számlát kiállítani, mondván, hogy sokan várnak még...Régi mondás, ha gondod van, menj a főnökhöz, vagy annak a főnökéhez, kénytelen voltam bemenni az ügyeletes tiszthez, neki kellett intézkednie, hogy írják már meg a számlát!
Hát ennyi.
Ez a MÁV.

dzzsoni 2012.08.05. 23:36:27

@billy reed: " MÁV helyére meg ideengedni az osztrák vagy a német vasutat, ők megcsinálják úgy, hogy nem lopják szét a céget, és tisztelik az utasaikat!"

Pont az osztrákok lopták szét elsőnek. Elvitték a nyereséges teherszállítást.

A múltkor láttam egy beszámolót, amin ledöbbentem. Az utasok 85%-nak kedvezménye van. 10-ből 3 lóg. Akkor ilyen kevesen vagyunk, akik egész jegyet veszünk?

Milliárdos károkat okoznak a kábeltolvajok.

Ezek után csodálkozunk? Én úgy érzem, itt kicsit mindenki hibás, aki ártatlan az meg szív.:( Amilyen a vasút, olyan az ország.:(

király vagyok 2012.08.05. 23:40:58

mercivel kelesz utazni vonaton csak a csicska paraszt utazik dicsak

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.05. 23:47:22

@dzzsoni:

Pont az osztrákok lopták szét elsőnek. Elvitték a nyereséges teherszállítást.

MEGVETTÉK.

artanis 2012.08.05. 23:51:13

Martonvásár-Déli pu és vissza:
az elmúlt másfél hónapban megváltozott úgy a menetrend, hogy a kb napi 10 déli-marton, marton-déli vonatból lett, 10 déli-marton és 4 marton-déli vonat. tehát a FLIRT vonat eljön idáig, kirakja az embereket, majd visszamegy ÜRESEN (mert mennie kell a következő adagért). fuck logic.

Péntek, hőségriadó, Martonvásár állomás, Bp-Déli fele, 9:30: a légkondis fasza flirt vonat szépen elment ugye zárt ajtókkal, üresen vissza a délibe, nyilván a fehérvári vonat késett és jófajta kék, műbőrös, beleragadós szerelvény érkezett, a 35 fokban.

de, délutánra azért megoldották, hogy a déli-marton vonalról amikor már kb 37fok volt odakint, kivegyék a légkondis járatot is.

óó, és igen, volt már szerencsém a vonaton pár vasutastól meghallgatni, amikor idősebb embereknek beközölték arra a kérdésre, hogy "miért is késünk?" azt, hogy "lehet biciklivel, meg busszal menni".

szeretném nekik itt elmagyarázni azt, hogy ez remek hozzáállás, csak lehet, hogy munkanélküliek lesznek egy idő után.

gozos 2012.08.06. 00:00:47

A büfékocsi fenntartása drága, büfést kell fizetni. Bár feláras (IC) szolgáltatásról beszélünk, ahol elvileg illene szolgáltatni.
Azonban az italautomata és szendvicsautomata töredék összegbe kerül. Csak azt kell garantálni, hogy az a nyeszlett automatát rendszeresen, akár hosszú utak esetén útközben két állomás között is ellenőrzik. Azaz tuti fel legyen töltve és tuti működjön.

De mint látszik, a MÁV-nál az utolsó a bevételt hozó utas.
A vasút megszűnéséért kár lenne, a MÁV-ért azonban nem biztos.

Iza Béla (törölt) 2012.08.06. 06:08:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A korábbi nyereségesség pont olyan könyvelési trükk volt, mint a mostani veszteség. A sógorok sosem gondolták komolyan, hogy az ÁFU melósait hosszú távon megtartják, hiszen a veszteség jelentős részét a túl magas személyi költség jelenti. MEgvették, aztán sírtak, hogy de nem kell ennyi vasutas.

@billy reed: www.mav-start.hu/res/felaras_vonatok_2012__junius_16-tol.pdf
www.mav-start.hu/res/vasuti_menetdijtablazatok_i__belfold_2012.pdf
A szeptembertől hatályos is kint van.

Közel 20 éve, hogy először IC-n utaztam. A másodosztály plüssös, kupés volt és a vonat baromi hosszú. Pótolta az expresszt és a pótjegyes gyorsot. Ohne klíma. Utána jöttek a légjavítós, nem zárt dohányzós kocsik, ahol természetesen nem volt elég a teljesítmény sem a hűtésre, sem a nyomáslépcső fenntartására. Azok a kocsik akkor frissen átalakítottak voltak. Mostanra teljesen lepusztultak, de a hely kell - betették a halberstadtiakat. Jobb, mint a műbőrös és számozottak a helyek.

Magyarországon talán a FLIRT-ek azok, ahol van légkondi és karban is van tartva. A többi már beépítésekor sem volt céljának megfelelő. Azt viszont bele kell számolni, hogy ha van 5 kocsi, mindegyik 50 kW-tal dolgozik, akkor valahol ki is kell jönnie a fűtőcsatláson min. 250 kVA-nek. Ezt már nem mindegyik gép tudja - és csak 5 kocsiról beszéltünk. A régi, 10-12 kocsis IC-k esetében ez meghaladná a gépek nagy részének a valós, aktuális (és nem névleges) képességeit... Innentől kezdve mindegy, hogy van, csak nem működik, vagy nincs - pontosabban az utóbbiakban van nyitható ablak.

Bluemotion 2012.08.06. 06:28:11

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Azért az is igaz, hogy a német vasútnak majdnem akkora az adóssága, mint Magyarországnak..."

Forrás?

Semper Fidelis 2012.08.06. 07:38:52

Tíz éve nem ültem MAGYARORSZÁGON vonaton, és soha többet nem is fogok.

Érdekes, Belgiumban, meg Olaszországban, ahol viszont többször vonatoztam, tudott normális kocsi, normális hőmérséklet is lenni, és nem volt kosz sem. Meg kiegészítő, pót, kiskutya füle meg farka jegy sem volt.

lvjtn (törölt) 2012.08.06. 09:09:46

a mávnál már csak az lehangolóbb, hogy vannak, akik képesek védeni. még ha a dolgozói lojalitásuk köti is az itt a mávot védő/mentegető hozzászólókat, tényleg nem ártana fölismerniük (meg a csúcstól a mezei dolgozóig mindenkinek), egyre kevesebb embernek elég az, h vonattal el lehet jutni a-ból b-be. számít az időben, a pontosan, a kényelmesen és az egyszerűen is. ha ezek a szempontok nem elsődlegesek a cégnél, jobb lenne tényleg, ha kimúlna, és a gysev, db vagy az öbb szolgáltatna vasúton személyszállítást is

Benbe · http://www.benbe.hu 2012.08.06. 09:30:42

@asdf: Akkor meg azon lenne itt ötven levél minden héten, hogy a MÁV csak olyan jegyet tudott adni, hogy Dombóváron át kellett máshova ülnie az utasnak.

A helybiztosításos vonat ilyen: ha nem jut helyjegy, akkor nem jut.

@Semper Fidelis: Vagy csak nem tudtál róla, hogy volt pótjegy. Az olasz az egyik legbonyolultabb díjszabás Európában. Nálunk a pótjegy azért nyílvánvaló mindenkinek, mert külön papírra nyomják, az olaszoknál meg csak néhány plusz betű a jegy egy sarkában (igaz, ott eleve kétszer akkora a jegy).

Nagyon sok trükk van a pótjegy "elrejtésére": a németeknél eleve többféle díjszabás van (helyi, régióközi, zónás, kilométeres, ICE, tGV, stb.). Svájcban még ügyesebben csinálják: egyszerűen a menetrendbe nem a valós kilométer-távolságokat írják, hanem az elővárosban kisebbeket, a távolsági vonalakon, pl. a Gotthardbahnon nagyobbakat. Így bár csak 150 km-t utazol, 200 km-re fizetsz. A jegyből az életben ki nem találod, hogy te tulajdonképpen pótjegyet is kaptál.

Nem tudom, miféle mázli kísértett téged a belga vasúton, olyan kohószökevény járműveik vannak, és a darabokban levő belga kormányt annyira nem érdekli a vasút, hogy sok szempontból még a CFR-re is irígykedhetnek.

@!Hello: www1.deutschebahn.com/ecm2-db-en/ar_2011/gmp/financial/debt.html;jsessionid=3C1A2794091E6D89210DE263324843EA.ecm-ext-cae-slave1-buchholz e szerint kb. 5000 milliárd (5 billió) forint. Ez a magyar adósság nagyjából negyede.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Megvették, de ingyen. Az ár legjelentősebb része ugyanis a kötelezően elvégzendő x. milliárd forintnyi fejlesztés volt, amit úgy értek el, hogy a már egyébként is Magyarországon közlekedő ÖBB 1116 sorozatú mozdonyokra kék MÁV-Cargo matricákat ragasztottak. Ezzel egyidőben viszont a jelentős méretű magyar speciális teherkocsiparkot "összevonták" az osztrákkal, aminek köszönhetően a drága kocsijaink javarészt az osztrák belföldi teherszállításban vesznek részt. Elég jó üzlet volt.

@Adani: A buszjegyek áremelésére azért van szükség, mert az autópályás buszoból finanszírozzák a volánok a falujárókat. Viszont Győrbe pl. tényleg nincs értelme buszt járatni (félóránként van vonat Budapestre), ezért a többi busz áremelésével kell kigazdálkodni a különbözetet.

@glc: Én azt várom el a pénztárostól, hogy természetesnek vegye, hogy valaki rutinos utazó, mert az utasok több, mint 99%-a az, tehát ne húzza senki idejét azzal, hogy mindenkinek kiselőadást tart arról, hogy hogy néz ki egy vonat, mi van, és mi nincs benne a jegyárban, stb. Aki nem tudja, az mondja a pénztárosnak, hogy elnézést, jól hallottam, azt mondta, hogy a bicasjosba adja a jegyet, az mit jelent?

@zbzbzb: Kommunizmus. Mindegy, hogy miért mennyit fizetsz. Spanyolországban is olcsó a nagysebességű vasút, nagyjából csődbe is vitte az országot.

@Peti817172M: Pontosan. Alapvetően a klíma nélküli kocsiba a kerékpárral együttutazók kapnak jegyet.

@dzzsoni: Magam is rengeteg panaszlevelet írhatnék ide, csak én inkább a MÁV-nak szoktam, mert egyfelől ők el szokták utána hárítani a hibákat, másfelől szoktak kártérítést fizetni. A helyzet az, hogy ide azért sem írnék leveleket, mert pontosan tudom, hogy a nagyrabecsült osztrák vasút is egy kalap szar, csak frissen festve.

Ja, nem vagyok vasutas, rengeteg pénzt fizetek ezért.

@Névtelen betelefonáló: Akkor azért voltak a nyíregyi IC-kben normál kocsik is, mert a pályafelújítás miatt a Budapest-Nyíregyháza IC-t közlekedtették csak, a Cegléd-Záhony sebest egy szakaszon lemondták, így nem maradt volna pótjegymentes utazási lehetőség a 100-as vonalon.

Kivlov 2012.08.06. 09:35:26

meg kéne már szüntetni ezt a MÁV-ot...

gyik-680 (törölt) 2012.08.06. 09:37:40

A vonatot húzó mozdony vezetőállásán ilyenkor kb.50-52 fok van!Én 35-éves vagyok egészséges,és napi 12-órát ülök ebben a katlanban,ahol koncentrálni kell hogs te épségben a célodhoz érj!Ha én kibirom akkor valahogy te is kifogod.Legközelebb pedig légy körültekintőbb a jegyvásárlásnál!Üdvözlettel:egy mozdonyvezető!

kennyking 2012.08.06. 09:51:37

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: " Szerintem senki sem gondolja így. Viszont azt látom, hogy a vasutasok nem javítják meg a fűtést a váróteremben, a kocsikon. A vasutasok nem cserélik ki az izzót a váróteremben, a vasutasok azok, akik nem takarítják ki az állomást, ......
Vasutasok alatt a vasutasokon kívül a vasutat is értem. És miért a vasutasokat? A vasutast nem zavarja, hogy az állomási WC-ből dől a szarszag? Hogy a Desiro WC-ből ömlik kifelé a hugy? "
De, gondolom a vasutasokat is zavarja.Csak a vasutas nem fűtésszerelő.Aki a vonatokat irányítja, nem szaladgál seprűvel a kezében a peronokon a kultúrált utasok után.Akinek ez a dolga, azokat már rég kiszervezték a vasútról ( főleg az általatok félistennek tartott Kóka alatt.)Amit eddig megcsináltak a takarító vasutasok, a fűtésszerelő vasutasok meg a villanyszerelő vasutasok, azt már nem csinálják meg ma, mert nincsenek.Idegen cégeknek meg nem tud fizetni a vasút, mert nincs miből.( Az most egy más kérdés, hogy miért nincs rá pénz.)Tudom, egy liberálisnak nehéz megérteni ezt,( nem is várom el tőled) de a liberalizmus gyakorlatilag csak rombol.( Az megint egy más kérdés, hogy ki szervezte ki ezeket a cégeket és kiknek.)Ezekről az állapotokról a legkevésbé egy forgalmista, kalauz vagy mozdonyvezető tehet.De, ha neked jobb azt hinni, hogy a vasutasok direkt csinálják, hogy szarszagú legyen a Desiró, akkor hidd, nem akarom a hitedet megváltoztatni.

kennyking 2012.08.06. 09:58:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
A gyurcsány kormány meg rámászott a vasútra, hogy helyzetbe hozza a buszokat.Nem emlékszem pontosan, talán 2008-ban, vagy 09-ben, de két lépcsőben 30%-al emelték a vasút tarifáját, hogy azonos legyen a volán tarifával.Speciel ritkán utazom tömegközlekedéssel, ezért most nem tudom, hogy hogy áll a két vállalat tarifája.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 10:00:47

@Benbe:

" Akkor meg azon lenne itt ötven levél minden héten, hogy a MÁV csak olyan jegyet tudott adni, hogy Dombóváron át kellett máshova ülnie az utasnak."
- Marhaság. Dombóváron egyik utas feláll és leszáll, másik utas felszáll, és leül ugyanoda.
Másodikos informatika.

"Nagyon sok trükk van a pótjegy "elrejtésére":"
- A végösszeg mennyi? Az utas azt nézi.

"Megvették, de ingyen. "
- Eladták, de ingyen.

" Elég jó üzlet volt."
- Nem értem miért kell hibáztatni őket ezért.

" az autópályás buszoból finanszírozzák a volánok a falujárókat."
- Ahogy a MÁV is finanszírozhatná a teherszállításból a személyszállítást.

" Viszont Győrbe pl. tényleg nincs értelme buszt járatni (félóránként van vonat Budapestre),"
- Ha megéri nekik, és nyereségesek, miért ne járassák?

" Spanyolországban is olcsó a nagysebességű vasút, nagyjából csődbe is vitte az országot."
- Marhaság. A spanyolok más miatt mentek csőd szélére.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 10:09:02

@kennyking:

"De, gondolom a vasutasokat is zavarja.Csak a vasutas nem fűtésszerelő..."
- Egy percig sem mondtam, hogy forrasszanak rézcsövet. Viszont nem intézkednek semmilyen formában a hiba kijavításáról, mert ha intézkednének, akkor megcsinálnák.

- Nem tartom Kókát félistennek.

"Idegen cégeknek meg nem tud fizetni a vasút, mert nincs miből."
- A jegy árát mégis elkérik, pedig sok embernek megerőltető egy 30-40 ezres bérletet kifizetni (Sok munkáltató nem fizeti, és kifizetni is csak utólag fizetik sokan.

" a liberalizmus gyakorlatilag csak rombol."
- Liberálisként azt mondom, az államnak vagy az egész vasutat birtokolnia kell (Villanyszerelőstül, takarítóstul, cargostul), vagy pedig eladni-privatizálni, és szabályozni-felügyelni a piacot.

Iza Béla (törölt) 2012.08.06. 10:10:29

@Benbe: "A buszjegyek áremelésére azért van szükség, mert az autópályás buszoból finanszírozzák a volánok a falujárókat. Viszont Győrbe pl. tényleg nincs értelme buszt járatni (félóránként van vonat Budapestre), ezért a többi busz áremelésével kell kigazdálkodni a különbözetet."
Tessék mondani, az utasok indulási és célpontjai között melyikkel gyorsabb az eljutás? Mennyiért?

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "- Ha megéri nekik, és nyereségesek, miért ne járassák?"
Ez külön könyvelést (magának leszámlázza a javítást, a telepet, a sofőrt, stb) és a kedvezmények megvonását jelenti. Még mindig mehet?

@kennyking: Már volt itt, 2007-ben történt. Ráadásul nem 2, hanem vagy 25 cég személyszállítási tarifaövezeteiről és díjszabásáról van szó. Annak összes visszásságával együtt.
"Amit eddig megcsináltak a takarító vasutasok, a fűtésszerelő vasutasok meg a villanyszerelő vasutasok, azt már nem csinálják meg ma, mert nincsenek."
Kollektív szerződésben rögzített bérszínvonalért. Sajnos emlékszem, hogy 30 éve milyenek voltak a WC-k - az sem a padlóról eszünk kategória volt, pedig akkor még egy volt a párt és az állam. 20 évvel ezelőtt sem lett jobb. Azóta inkább romlott.

@gyik-680: Attól, hogy Neked rossz, a másiknak nem kötelező rossz legyen. Ahogy az utasnak, neked is van más választásod: nem kötelező mozdonyt vezetni... Vagy jobb lenne valami állomási tartalék 400-as Bobón? Át tudod kérni magadat?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 10:12:55

@Iza Béla:
Ez külön könyvelést (magának leszámlázza a javítást, a telepet, a sofőrt, stb) és a kedvezmények megvonását jelenti. Még mindig mehet?

- Ezt fejtsd ki bővebben hogy érted lécci, mert nem értem (Beindult a pörgés, lehet csak este leszek megint).

Iza Béla (törölt) 2012.08.06. 10:13:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az a baj, hogy ha Te kimondod, hogy liberális vagy és leírod ezt, az kb. a 95% szemében ellentmondás. Voltak, akik tettek róla, hogy az legyen. Mellesleg én a szabályzó-követelő-megrendelő szerepbe tenném az államot, csak a hungarisztáni korrupció miatt ebben sem szabad hinni...

csintapala (törölt) 2012.08.06. 10:21:03

@gyik-680: "A vonatot húzó mozdony vezetőállásán ilyenkor kb.50-52 fok van! ... Ha én kibirom akkor valahogy te is kifogod."

Tipikus hozzáállás, ha nekem szar, akkor nem ám nekem legyen jobb, hanem a másiknak is legyen szar.

Elmondom mi van: a fizetésed abból van, hogy vannak utasok, akiket viszel. Ez egy szolgáltatás, amiért az emberek fizetnek. Ha az utasok nem érzik magukat jól a döglesztő kánikulában a vonaton, mert nincs klíma, ha meg van bonyolítva a jegyvásárlás, ha kosz van, ha bunkó a kalauz, ha szar a WC, meg ha úgy általában a szolgáltatás színvonala egy nagy nulla, akkor előbb-utóbb nem lesz utas és nem lesz munkád.

Úgyhogy inkább azért kéne kapálóznod, de erősen, hogy legyen mindenhol klíma, mert ez a te érdekes is. Esetleg akkor javulhatnának a te munkakörülményeid is, talán még neked is lenne klímád.

Iza Béla (törölt) 2012.08.06. 10:32:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A volánok is állami csöcsökön lógnak. Mindegy, hogy a telephelyet eladja és visszabérli, majd üzemköltségként elszámolja, vagy más módon finanszíroztatja magát, évente a volánok is tízmilliárdos tételeket húznak ki a kalapból. Miközben a 25 éves, Németországból visszavásárolt Ikarusok futnak még, az "új" Mercedesek, M.A.N.-ek is 10 év fölött vannak, a sofőrök egy része maxizik, stb. Ha nagyon piacos személyszállításra gondolunk, akkor azt ezekről le kell választani. A Győr-Bp-re kellhet kb. 5 autó. Legyen saját szerelőállása, szerelői, vezetői, könyvelése, stb. Nincsenek nagy csodák, úgy kb. 320-350 Ft/km-ért tudod futtatni. Legyen benne 40 férőhely (hogy én is elférjek...), az út kb. 130 km, 1,5 óra, azaz egy menet kb. 50000 Ft. Ha tele van a buszod, akkor 1200 Ft-os jeggyel ez megvan, van pénz karbantartásra, fizetésre, kávéra, stb. Ha nincs tele (legtöbbször ez a helyzet), akkor bizony többet kell kérni. A kihasználtságod ha 50%-os, akkor már kb. 2500 Ft-on vagy, ami elég könnyen lehetséges. Persze most elhanyagoltuk a megállóhelyek díját, stb. A dolog lényege az, hogy ha a Győr-Bp diákjárat, akkor nehezen tudod fenntartani kedvezmény nélkül. Ha nem az, akkor sem valószínű, hogy mindig elegendő utasod lesz, viszont a meghirdetett járatot el kell indítani. Emellett ha ez a járat még nyereséges is, ha van mellette megfelelő férőhellyel közlekedtetett veszteségtérítéses járat, akkor onnan veszi el az utast, miközben azt meg kötelező elindítani.
Másik olvasatban persze a falujárót miért finanszírozza az állam kétszer? Egyszer iskolabuszként vagy falubuszként, másszor meg Volán alapszolgáltatásként. Évente kimegy erre pár milliárd. Egy busz meg 50 millióból már majdnem megvehető. Egy milliárdból nem sok, csak 20 db. De nem 0.

Semper Fidelis 2012.08.06. 11:01:57

@Benbe: A belgáknál olyan 22 alkalommal vonatoztam, vonatkirmaradással találkoztam, de szar kocsival, ócska vonattal nem.

A pótjegynél pedig nagyon jól megfogtad azt, ahogy szerintem kéne. Ez pedig az, hogy engem mint utast, marhára nem érdekel, hogy hogyan rakják össze a jegyemet, én 1 darab jegyet akarok, X összegű pénzért a kért osztályra. Honnan kellene tudnom, hogy miféle pót kiegészítő és egyéb jegyek vannak? Számítsák bele, kérdezzenek, ha kell (milyen osztályra, mittudomén) és kész, kérjék a pénzt és adják a jegyet.

kennyking 2012.08.06. 11:09:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Akkor azért többé-kevésbé egyetértek veled.(Csak szabadelvűnek tartom magam, nem liberálisnak.:))

Adani 2012.08.06. 11:11:23

@Iza Béla:

Bizony van sok falujáró busz, ami veszteséges, de még nem jutottunk el oda, hogy ilyen helyekre, ahol az esetek nagy részében feleslegesen jár be egy busz, mert sokszor még utas sincs, nem kell buszt járatni ,hanem meg kell oldani másképp a közlekedést. A főútvonalról letérő és a falvakba bemászkáló karácsonyfa járatok nem versenyképesek semmivel, de főleg az egyéni közlekedéssel nem. Ilyen helyeknél praktikusabb lenen valami iránytaxi rendszerű vagy akár mikrobuszos önkormányzati járművekkel megoldani a közlekedést, akár a helyi taxitársaságokat is bevonva, azért, hogy a tanyabokorban lakó Mari nénik havonta 2x beutazzanak a városba kár naponta többször bezavarni oda egy buszt, Mari néni hívja a tanyagondnokot ha menni akar ő beviszi a városba vagy az első buszmegállóig, esetleg tárcsázza a taxitársaságot, és mivel megállapodott velük az állam buszjegy árban beviszi, még így is olcsóbban kijön a végösszeg, ha havi pár utazás taxiköltségét téríti az állam, minthogy bejárjon oda a 95%-ban a semmiért egy busz, ami letér a főútról bemászkál a szar bekötőúton minden kis tanyabokorba, ahol szökőévente van utas.

Az iránytaxi rendszer pl. erre jó lehet. Akár úgy is, hogy naponta van egy meghatározott menetrendje a mikrobuszos iránytaxinak, hogy pl. naponta reggel dél körül és délután valamikor kimegy és körbejárja a tanyavilágot, ha utazni akar valaki. De ha nem jelzik az utazási igényt nem megy ki, feleslegesen. Ha valaki utazni akar jelzi és akkor tesz egy kört, összeszedi az utasokat, és be a városba. Akár úgy is, hogy azért ap ár emberért elmegy házhoz, visszafelé meg ugyanúgy házig visz mindenkit.

gyik-680 (törölt) 2012.08.06. 12:23:29

E@Iza Béla: Jelenleg is mint mindig 400 as bobón dolgozok,és 38 fok van a fülkében!Kibirom.Ahogy az utas is.Ha nem válaszon más alternativát.Vagy országot.

gyik-680 (törölt) 2012.08.06. 12:28:21

@csintapala: Tévedsz!Nekem akkor is van fizetés,ha a vonat üres amit húzok!A pénz az államtól kapom...

dzzsoni 2012.08.06. 13:38:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Bagóért!
Így még veszteségesebb lett a MÁV. Uniót senki nem szidja, pedig ő találta ki ezt a szedjünk szét mindent. Amíg azért fizet a szarházi Eu, hogy robbantsuk fel a cukorgyárainkat, szedjük ki a szőlőtőkét, addig mit várunk. Ez országos probléma, csak mi nem védekezünk.:((

Ezért tart itt a máv 2012.08.06. 14:10:53

@gyik-680: "Nekem akkor is van fizetés,ha a vonat üres amit húzok!A pénz az államtól kapom..."

Tipikus vasutas vagy. Magasról szarsz az egészre; minek is dolgoznál rendesen, ha úgyis ugyanannyi a zseton? Bárcsak egy hétre lehetnék döntéshozó pozícióban. Az ilyen ingyen élőket úgy rúgnám ki, hogy a lábuk nem érné a földet.

Iza Béla (törölt) 2012.08.06. 14:35:01

@Adani: Ezzel már próbálkoznak, csak túl sok benne a politika. "Elvették a sárgabuszt". "Elvették a vonatot". "Elvették az iskolát". Stb.

@gyik-680: A 260-as Ikarusban tud lenni 40 fok fölött is. Városban... Ettől nem kell boldognak lenned. Attól sem, hogy lehet, hogy az utastéri klímát sem töltötték fel gázzal, meg a tiedet sem. Már persze ahol van. Meg ahol ésszerű teljesítménye.

Iza Béla (törölt) 2012.08.06. 14:37:08

@Ezért tart itt a máv: Kit vennél fel a helyükre? Vagy felelős döntéshozóként vállalod, hogy azért nem indul vonat a Balatonra, mert nincs személyzet?

@dzzsoni: ...és mi szépen végrehajtottuk betű szerint, nem is keresve más megoldást. Az EU keret, Te töltöd meg.

glc 2012.08.06. 15:14:16

@Benbe: "Én azt várom el a pénztárostól, hogy természetesnek vegye, hogy valaki rutinos utazó, mert az utasok több, mint 99%-a az, tehát ne húzza senki idejét azzal, hogy mindenkinek kiselőadást tart arról, hogy hogy néz ki egy vonat, mi van, és mi nincs benne a jegyárban, stb."

Aki "rutinos", annak az automata való.(Mintha pár éve is már láttam volna ilyet. Vagy már nincs?)
Ha már ember ül ott egy idomított majom helyett, akkor az ö dolga bizony a tájékoztatás IS.
Nem fogja senki idejét húzni azzal, ha felteszi azt a max három-négy egyszerű kérdést (IC, milyen helyjegy stb.) Aki rutinos, majd egyből mondja, aki nem az visszakérdez, mert NEKI SZÜKSÉGE VAN az információra. És alap dolog, hogy meg is kapja, nem valami kioktatást arról, hogy miért nem tájékozódott előre.
Ha pedig 3-4 kérdés nem elég akkor szar a rendszer, túl van bonyolítva.

Azért kíváncsi lennék, ha x üzletben ugyanígy adnának neked valamit, amit kérsz. Ha nem tudod a helyi cikkszámot, akkor kapsz valamit, amiről majd akkor tudod eldönteni, hogy jó-e, ha már kifizetted.
Utána meg röhögne rajtad, hogy ja kérem előtte tájékozódnod kellett volna, hogy ilyenből hatféle is van.

glc 2012.08.06. 15:19:15

@gyik-680:
Fordítva ülsz a lovon...akarom mondani a mozdonyon.
Ha neked meleged van, akkor legyen az utasnak is.
Eszedbe se jut, hogy azt mondd, hogy nektek IS járna a légkondi, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés...

csintapala (törölt) 2012.08.06. 15:22:47

@gyik-680: "Tévedsz!Nekem akkor is van fizetés,ha a vonat üres amit húzok!A pénz az államtól kapom... "

Kicsit gondolkozz, bár biztos marha nehéz.. Ha nincs utas (mert a szar szolgáltatás), akkor egy idő után nem lesz vonat sem, amit húzz, meg mozdony se, amit vezess, mert nem éri meg üzemeltetni és bezárják az egész kócerájt. Tudod, ez így működik, egy idő után még az állami pénznyelő cégeknél is eljön a pillanat, amiikor valaki kimondja, hogy ezt így ebben a formában nem érdemes működtetni.

dzzsoni 2012.08.06. 15:28:19

@Iza Béla: "...és mi szépen végrehajtottuk betű szerint, nem is keresve más megoldást."

Ezt valahogy az emberek és az itt posztolók nem akarják megérteni. Lapátra tettek minket, minden értelemben. Annyira szajkózzák a "Csoda Német vasutat", közbe több tonna szemetet ide hozták, amit a mai napig nem vittek el, illetve egy részét az állam felszámolta. Pedig német nyelvű újságokkal van tele, tehát egyértelmű a származása. Idehozták ezeket a zsíros ülésekkel rendelkező német kocsikat. Én már többször majdnem orra estem, pedig mindig figyelek rá. ..és ezért még fizetett a MÁV? Nyugat szeméttelepe lettünk, de mi egymást marjuk, ahelyett, hogy összefognánk.

dzzsoni 2012.08.06. 15:38:00

@glc: Nem tudom, de eddig, ha kérdésem volt, készségesen válaszoltak a pénztárosok, igaz volt olyan is, aki paprikás hangulatban volt. Viszont, ha normálisan kérdezel, általában ő is úgy áll hozzád, mivel ő is ember, akárcsak az utas. Amikor 15-en mentünk Kecskemétre, megkérdeztem a lehetőségeket és külön lefoglalt fülkében(3db) utaztunk, pedig Zuglóban már egy deka hely se volt, ahol felszálltunk, a 3 fülkét szabadon hagyták. Ott is rinyált 1-2 ember, hogy-hogy szabad helyre mehetünk, ő nem. Hiába mondtuk neki, már több nappal előtte lefoglaltuk a fülkéket.

Adani 2012.08.06. 15:42:23

@Iza Béla:
Elég baj az, hogy így van. Mert ugye válaszolni kéne a helyi hangadóknak ,hogy igen elvesszük a sárga buszt, mert minek járjon be feleslegesen, viszont lesz helyette egy klímás több üléses mikrobusz, ami kérésre háztól-házig elvisz a buszjegy áráért, mari néninek a buszmegállóba se kell kimennie, hanem csak jelzi ,hogy a menetrend alapján, hogy ő ebben az időpontban utazni akar és az iránytaxi kimegy érte és elviszi a városba akkor is ha ő az egyedüli utas. Mindjárt nem lenne sipáko9lás Mari nénitől, sőt még örülne is ,hogy háztól-házig viszik.

dzzsoni 2012.08.06. 15:42:45

@csintapala: "Kicsit gondolkozz, bár biztos marha nehéz.. Ha nincs utas (mert a szar szolgáltatás), akkor egy idő után nem lesz vonat sem, amit húzz, meg mozdony se, amit vezess, mert nem éri meg üzemeltetni és bezárják az egész kócerájt."

Ez így igaz, ehhez nem értek, de abban biztos vagyok, nem a mozdonyvezető dönti el, hogy üresen, vagy utasokkal indul el. Ez nálam vezetői hiba, de mint jó szokás szerint, a kisemberek marják egy mást.

dzzsoni 2012.08.06. 15:44:20

@Adani: "Elég baj az, hogy így van. Mert ugye válaszolni kéne a helyi hangadóknak ,hogy igen elvesszük a sárga buszt"

Aki minimálbérért dolgozik az nem fog reklamálni, félti a munkahelyét.:(

glc 2012.08.06. 15:46:26

@dzzsoni:
Ez remélem az esetek többségében így is van.
Az egész eredetileg abból indult, hogyha van választási lehetőség (150ft-os és 360 ft-os helyjegy) akkor ha valaki nem mondja direktben hogy ezt vagy azt kéri, akkor legyenolyszíves megkérdezni, nem eldönteni, hogy biztos erre vagy arra gondolt.
Meg hogy biztos "rutinos" vasutazó, ha meg nem, úgy kell neki.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 19:47:25

@Iza Béla:

"a szabályzó-követelő-megrendelő szerepbe tenném az államot, "

- Utópiában a regionális forgalom megrendeléséből száműzném.
Azt, hogy Bambarecsekfalva és Alsótirisztánmangalos között mikor jöjjön a vonat, jobb, ha helyben döntik el.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.06. 19:52:31

@Adani: A szegedi Félegyen és Kökin is megállt az öszvéresítés előtt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 19:56:37

@Iza Béla:

A volánok is állami csöcsökön lógnak.
- Mivel az állam rendeli meg a helyközi közlekedést.

a sofőrök egy része maxizik,
- NAGY része maxizik. Szinte mind.

A Győr-Bp-re A kihasználtságod ha 50%-os, akkor már kb. 2500 Ft-on vagy, ami elég könnyen lehetséges.
- Jelenleg annyiba kerül.

- Ha a volánok bírják és akarják csinálni a pályás buszokat, akkor csinálják. A támogatás nem a pályás buszra jön, hanem a megrendelt szolgáltatás függvényében. Ha az állam a pályás buszt nem rendeli meg, de a volán mégis elindítja, akkor hadd tegye.
Ha pusztán a menetjegybevételből el tudja tartani magát, akkor hadd járjon.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.08.06. 19:57:26

@gyik-680: De te ki tudod nyitni az ajtókat, és tudsz kereszthuzatot csinálni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 19:59:52

@gyik-680:

Jól mondod.

Viszont a felkínált szolgáltatás nekem nem felel meg, ezért én autóval járok legtöbbször.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 20:02:13

@dzzsoni:

Bagóért!
- Ez nem a vevő hibája. Te talán ott hagyod a 12000-re leakciózott LED tévét?

" Uniót senki nem szidja, pedig ő találta ki ezt a szedjünk szét mindent. "
- Azt nem mondta az Unió, hogy adjuk el szarért-hugyért. Az Unió azt szerette volna, ha a személy és teherszállítás finanszírozása szétválik.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.06. 20:10:30

@glc:

nektek IS járna a légkondi, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés...

Jó meglátás. Elvégre egy 50 fokban tikkadó mozdonyvezető pont jól és megfelelő idő alatt fogja lereagálni az eseményeket.
Valószínűleg az éberségi is ritkábban old le, minél melegebb van a fülkében, hisz a környezeti hőmérséklet növekedésével a mozdonyvezető reakcióideje is csak csökken.

glc 2012.08.06. 21:50:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Kis cégnél dolgozom, de már 15 éve is az volt az álláspont, hogy a céges autókban követelmény a klíma, többek között biztonsági okból. Bizony nem csak az abs és a légzsák biztonsági berendezés...

Adani 2012.08.06. 21:58:15

@Peti817172M:

2004-ben még Félegyen tuti nem, akkor utaztam vele úgy haza, hogy Szegedig sehol nem állt meg.

gyik-680 (törölt) 2012.08.06. 22:31:25

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Én is kocsival járok mindenhova!Ez van...Ja a többieknek:ezt a céget soha nem zárják be.Mert hol lopnák el a nagyok azt a sok pénzt?Amig ez megy,nekem van melóm,ti meg a szarért fizettek!Sajnos...

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.08.06. 22:58:31

@asdf:
Elárulom hogy a helyfoglalási rendszer jelenleg is tudja hogy az adott viszonylatra az adott helyre van-e szabad jegy. Ezt a dolgot a helyfoglalási rendszer bonyolítja...
Ha nem így lenne, akkor nem lehetne helyjegyet venni egy adott szakaszon belül.
süti beállítások módosítása