MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Heti összesítő II.

2011. június 14. - Vittore.

Másodszor jelentkezik heti összesítőnk, melyben egy kicsit hosszabb hét, a június 4. és június 13. közötti bejegyzéseket tekintjük át.

Június 4-én, szombaton Gábor levelét olvashattuk arról, hogy mit is jelent Szlovéniában a vonatpótlás, főleg, ha kerékpárokkal is utazik az ember, illetve hogyan is működik ugyanez a határ ezen oldalán, Magyarisztánban (Szlovénia vs. Magyarország).

Június 5-én, vasárnap Gabriella arról mesélt, hogy habár Ő első osztályra vett jegyet a még kényelmesebb utazásért, cserébe a román IC odazárta, és nagy nehezen jutott csak fel a kocsira (Majdnem a kerekek alá került az utas).

A következő bejegyzés június 7-én, kedden került fel az oldalra, ahol Norbert az elővárosi vonatok meghibásodott WC-iről írt a MÁV-nak, leveleit nekünk is továbbította. Kíváncsian várjuk a választ is (Leves)!

Még ugyanezen este hoztunk le egy hírt, amelyben a Kisalföldet idéztük, a hírek szerint a MÁV visszaveszi a Győr-Gönyű vasútvonalat. A vonal várhatóan még július 31-ig újraindul (Újraindul a Győr-Gönyű szellemvasút).

Június 8-án, szerdán az egyik látogatónk által bedobott észrevételt jelenítjük meg, melyben megvédi a Bérletvisszaváltási mizéria cikkben megemlített szőke jegyárust. A cikkben felajánlottuk a szőke hölgynek is a válasz lehetőségét, ő még eddig nem jelentkezett (A Szöszi mégsem buta?).

Június 9-én, csütörtökön Pada Van panaszkodott a jegykiadó kioszkokra, melyek nem bírták kiadni az előre rendelt internetes jegyét, sőt, a rendelést is törölték - az ügyfélszolgálat megint nem volt a helyzet magaslatán (A technika ördöge).

Még ugyanezen nap este hoztuk le azt a hírt, melyben a Napi Gazdaságot idéztük, pontosabban Lantos Csaba szavait. A tervei szerint harmadával kellene csökkenteni a tarifákat, hogy a vasút megint versenyképes legyen - alig várjuk (Harmadával csökkentik a vasúti tarifákat?)!

Június 10-én, pénteken Csaba panaszkodott az utazási igazolásról, a hosszú-hosszú saga kismilliomodik fejezete volt ez. Lassan minden hétre jut egy olyan levél, melyben valami lehetetlen igazolást kérnek az utastól, s ha megszerzi, akkor persze már nem kell (Utazási igazolás).

Június 11-én, szombaton Ádám hívja fel a figyelmet egy sok-sok fotóval illusztrált cikkben arra, hogy Budapesten számos helyen aktív fénysorompó van az évtizedek óta nem használt átjáróknál, ahol pedig már halálos baleset is történt, ott nem véd semmi (Vasúti átjárók biztosítása).

Még ugyanezen napon, este került ki Murphistic figyelmeztetése a Cseh Vasutak sztrájkjáról, mely alatt a kommentekben is folyamatosan lejegyezte a legfrissebb változásokat (Sztrájk a Cseh Vasutaknál).

Június 13-án, hétfőn pedig Géza, aki nagy vasútrajongó, megosztotta velünk egy pályafelújítás képeit, illetve az ott megismert MÁV-os dolgozókkal kapcsolatos tapasztalatait. Remek riport lett, máskor is várjuk a képeket (Pozitív élmény)!

-----------------------------------------

Ismét itt hívnám fel az olvasók figyelmét arra, hogy ez egy blog, mely főleg a beküldők történeteiből, észrevételeiből él. Várjuk tehát mindenki levelét, képeit, aki egy kicsit is színesebbé szeretné tenni a blogot, illetve kellemes kikapcsolódást kíván nyújtani az ide látogatók ezreinek, tízezreinek.

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Kérlek töltsd ki egyperces kérdőívünket az olvasói levelekről! Szeretnénk még jobbá tenni az oldalt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr112983932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.