MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

WC-front

2011. május 20. - Vittore.

Ezért jó ha levelet küldtök, Zsu levele például kellemetlen emlékeket ébresztett bennem - gondolom nektek is hasonlóak jutnak eszetekbe. Volt már olyan, hogy rátok tört a hugyozhatnék a Keletiben? Mert jobb esetben csak az, ugye .. Férfiként még egész jól meg lehet oldani, volt már nekem olyan, hogy egy mellékutcában, kocsik között végeztem el a dolgom, de akkor egyrészt este volt, másrészt meg én meg tudtam csinálni. De mi a helyzet egy anyukával, gyerekekkel, este? Esetleg kérje meg az egyik csövest, hogy vigye el a kislányát pisilni? Reális, ugye? Na íme a levél (hasonló wc-s történeteiteket is várjuk levélben):

Szia! 

Egy furcsa, kínos és igen idegesítő esetem volt a Keletiben. Újpestről jöttünk hazafelé 3 gyerekemmel, a hétvégi Kökis pótlóbuszozást elkerülve a Keleti felé indultunk. Mikor a keletiben leértünk a metróhoz, a kislányom (3 éves) jelezte hogy pisilnie kell. Láttam rajta, hogy nem bírja ki hazáig, így elindultam vele fel. Este fél 10 volt, a forgalmi irodánál nem találtam senkit, így feljebb mentünk. Az aluljáróban elvileg van wc, el is indultunk arrafelé, de a rengeteg hajléktalan, a tömény húgyszag (és egyéb) a mocsok elriasztott. Mindegy, mondom, menjünk be a Keletibe. Keringek ott, magam után húzva az egy inkább táncikáló kislányomat, és nem találom a wc-t. Az információnál nem tudott segíteni a hölgy, egyedül volt, pedig ő elvitte volna wc-re. Mondta hogy lent van a jegypénztáraknál wc.

Lementünk, az a hely is megérne egy misét, rengeteg alkesz ivott az ottani boltocskáknál. A wc-re ki volt írva hogy 23 óráig van nyitva. "Természetesen" zárva volt. A kislányom ekkor már sírt. Az ottani biztonsági őr azt javasolta, szálljunk fel valami később induló vonatra, ott tudna a kicsi wc-zni. Felmentünk, egy vonat mellett róláló kallerktól megkérdeztük fel lehet-e menni wc-re. Igen persze, jött a válasz, még ki is nyitotta az ajtót. Nem hiszitek el, én se hittem, az összes wc be volt zárva!!! Ekkor már annyira begurultam, szívem szerint a Keleti kellős közepére pisiltettem volna a lányomat, de maradt bennem némi illem, szóval nem tettem. A végén nem volt mit tenni, a parkoló melletti keskeny zöld sávnál guggoltattam le, hogy tudjon pisilni. Ez a kaland összesen 17 percünkbe került. OKm megoldottam, bár sejtem mit gondolnak rólam azok akik látták. De a kicsi csak 3 éves. MI lesz a keletiben egy hasmenéses felnőttel???? Ez normális?

Ezt tedd ki a blogra, ha úgy gondolod hogy érdemes rá.

Üdv

Zsu

 

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!

* * * * *

Na vajon mikor lesz meg a Facebook-csoportunk 100. kedvelője? Ha tetszik a blogunk, lájkolj minket itt oldalt, vagy keress fel minket a Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr612919208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

srácz 2011.05.20. 14:35:19

Túl teccettek bonyolítani a dolgot: McDonalds, BurgerKing, KFC, kiskocsmák, mind vannak a Keleti közelében :)

srácz 2011.05.20. 14:36:29

Túl teccettek bonyolítani a dolgot: McDonalds, BurgerKing, KFC, kiskocsmák, mind ott vannak a Keleti közelében :)

Adani 2011.05.20. 17:54:49

@srácz:

KFC-ben végül is ingyenes a retyó csak egy blokkot kell elorozni, amin ott a mosdó kód vagy várni ameddig valaki bemegy. Mekinél is asszem blokkal be lehet menni csak fel kell kapni egy eldobottat.

Egyszer én úgy oldottam meg, h felszálltam egy posta BHV-ra, ami csak 5 perc múlva indult és a kocsi WC-jében elintézem a folyóügyeket majd le. Flirtre is fel lehet szállni vagy Desirora is(bár az nem jellemző a keletiben). Lehet,h ki van írva,h nem szabad használni a slozit állomáson állás közben, de a modern vonatokra nem vonatkozik ott már nem a sínek közé megy hanem tartályba.

Snake 2011.05.20. 19:49:31

@Adani: A zárt WC-s kocsikon nincs állomási használati tilalomról szóló matrica. Ellenben a posta-ingákon nincs zárt WC.

Jelenleg az alábbi MÁV-START járművek zárt WC-sek:
-CAF gyártmányú EC kocsik (kivéve a poggyászokat)
-DWA-Adtranz Dunakeszi fülkés EC kocsik (Avmz/Bvmz)
-korszerűsített GOSA gyártmányú EC kocsik
-Az 51 55 20-70 062 és 064 DWA gyártmányú Bpm IC kocsik és a 61 55 20-71 011 DWA Bpmz
-BVmot (csak a motorkocsi!)
-Byee (kiv. 050-055); AByee; Bydee (kiv. 005,009,015-017,150-156);Bybdtee sorozatú halberstadti kocsik
-DESIRO, FLIRT, TALENT, Uzsgyi

IP-címvadászok kedvence 2011.05.20. 22:02:12

Nem akarok okoskodónak tűnni, de ennyire nem kell ám udvariaskodni egy HÁROM ÉVES gyerek miatt, hé :D

Mennyi pisit tartalmaz egy hároméves? Talán egy egész deicilitert? Kínában a nemzetközi reptéren simán a szemetes fölé emelik a piciket, aztán hadd szóljon.

A hasmenéses felnőtt, na az már tényleg ciki!
Egy 3 éves szinte bárhová odapisilhet, hát hiszen 3 éves... utcán, akárhogy akárhol... nem kell bonyolítani...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.20. 22:32:13

birom, hogyu mindenkinek vannak otletei, de azt leszarja mindenki, hogy egy nemzetkozi palyaudvaron allitolag europa kozepen nincs egy normalis wc es tele van hajlektalannal az aluljaro

denever333333 2011.05.20. 22:35:39

A keleti elején ott az étterem ha jól emlékszem az is 11-ig van nyitva!

Adani 2011.05.20. 22:40:06

@hagyma:

Hát ja a Keleti az ország kapuja akár csak Ferihegy. Legalább erre lehetne figyelni ,h kulturáltan nézzen ki.

@IP-címvadászok kedvence:

Azért néha nem árt alaposan meggondolni mit mondasz a gyereknek meg hol pisáltatod. Egy férfiember számára valóban az egész világ egy hatalmas WC. :)

Egyik haver egyszer a rá bízott 3 éves gyereknek a strandon azt mondta, mikor szólt ,h pisilnie kell, h pisilj a medencébe úgyis mindenki belepisil. A gyerek meg szófogadó volt és belepisilt a medencébe. A medence partjáról. :)

orv 2011.05.20. 22:49:02

A Keleti elején ott a kelet eleje.
Egy 3 éves picúrt én nem szivatnék -két kocsi között ott a hely, aztán hej!

közöSÜN 2011.05.20. 22:49:07

A Keletiben én is szoktam inni este, meló után 1 sört...
És NEM vagyok alkesz!!!

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.05.20. 22:52:33

Ha xarnod kell es nincs wc akkor kgombolod a nadragot, letolod, kifosod.
Ennyi.

Jofiu 2011.05.20. 23:31:37

@hagyma: ket napja irta ismeros:
"ja, haladunk keletebbre lassan..."

A post elgondolkodtatott.
Eddig valahogy fel se tunt, hogy nem rovid vasutazos tortenelmem soran egyik budapesti palyaudvaron sem felteteleztem meg budit. Igy a termeszetes. Valahogy nem tartoznak ossze termeszetszeruleg. Ahogy az adohivatalban sem tudok elkepzelni egy uveg ketchup-ot, ugy a keletiben sem kepzelek el wc-t.
Es ha belegondolok, ez egy picit szomoru.

wowerman 2011.05.20. 23:51:58

keletitől 100 méterre gyalog van egy Burger king. ennyi!

wowerman 2011.05.20. 23:55:55

@Adani: van ahol kell blokk, van ahol nem. próba cseresznye. Blahás Mekiben kell blokk, Astorián már nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.20. 23:57:10

@Jofiu: kecsap nem kell az adohivatalban, de minden hivatalban van klotyo az ugyfeleknek
errefele
es minden palyaudvaron es benzinkuton
azt nem allitom, hogy mindenhol extrasuper tiszta stb, de van
@wowerman:
na ugy e Te is....
egy palyaudvarnak uzemeltetni kell egy kibaszott klotyot, normalisat tisztat
mar ahol ertelmes intelleigens nepek laknak
a burger king budija az ott zabaloknak van nem az utazoknak, barmilyen fura is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.05.20. 23:59:06

de en mar nem csodalkozom semmin.....
van egy palyaudvar tobb ezer ember megfordul napont es azt mondjak, szarni menjel a burger kingbe mig a vonatodra varsz
vicc

Gáborom 2011.05.21. 00:43:53

Egyszer, tavaly nyáron már nem kaptam helyjegyet az egyik Pécsre induló IC-re, így hát megvártam a következőt . Ráértem, szabi, nyár, délelőtt.
Kint ültem a Keleti főbejáratánál, ahol a forgalom is halad, a lépcsők melletti kis párkányfélén.
Ez alatt a két óra alatt a világ minden söpredéke elment előttem, mögöttem egy mezítlábas, hót mocskos hajlékony aludt a földön, a külföldiek csendes beletörődéssel jöttek-mentek a sok arab(féle) pénzváltó, roma (remélem így ár nem dob vissza a rendszer, a c-vel kezdődő szó már tiltott lett? meghülyültünk teljesen?) és nem annyira roma ( itt is a cé betűs szó volt eredetileg) guberáló, koszlott emberroncsok , no és a kosz és szemét között. Nem volt kedven arrébb menni, mert nincs arrébb, az egész környék egy rémálom, és a bejáratnál legalább árnyék volt.
A Keletit részben szépen rendbe hozták, részben omladozik, de a környék az szégyen, én ha külföldi lennék, visszafordulnék.
Borzalmas, és ez csak egy a sok hasonló között Budapesten.

Jofiu 2011.05.21. 00:46:02

@wowerman:
Ez lenne a megoldas a keletibol utazo kozonseg termeszetes szuksegleteire?
Mondvan: "100m-re van egy Burger King"?
Aki a keletibol utazik az hordja a hugyat szarat a Burger Kingbe?
Aki vonattal utazik, annak a szolgaltatasaban benne foglaltatik a Burger Kinges szaras?

Pretoryan 2011.05.21. 06:48:12

@wowerman: "keletitől 100 méterre gyalog van egy Burger king. ennyi!"
@srácz: "Túl teccettek bonyolítani a dolgot: McDonalds, BurgerKing, KFC, kiskocsmák, mind ott vannak a Keleti közelében :)"

Tényleg ez a megoldás? Szóval nem a Keletiben kellene egy nyílt tiszta felügyelt és jeggyel rendelkezőknek ingyenes WC-t kialakítani?

Az ilyen dolgok komolyan elszomorítanak...

loszartmama 2011.05.21. 07:13:31

Évekig dolgoztam a Burger Kingnél, imádni való volt a hugyozók hada után kitakaríttatni a kollégákkal a budikat. Mert nyilván magyarok vagyunk, egy étterem mosdója bármikor, bárkinek nyitva áll, magától takarítódik és töltődik fel tisztítószerekkel is. Remek ez a mentalitás. Ki kéne próbálnotok, mennyire felemelő a fogyasztó vendégek ötszöröse után kiglancolni a budikat, megnézném a fejeteket..

az_igazi_trebitsch 2011.05.21. 07:23:22

.... És akkor még szerencséd van, hogy nem kapott el egy buzgó közteres (jó, tudom, este fél tízkor ők már alszanak, vagy isznak, de elméletice előfordulhatott volna), aki még jól meg is büntet, amiért a fűbe pisilteted a porontyot...

Amúgy ez van: Magyarország Európa segglyuka, minden tekintetben.

az_igazi_trebitsch 2011.05.21. 07:28:57

loszartmama: mert a vendégek mind kifogástalan úriemberek, és -hölgyek, ugye? Ők nem hugyoznak mellé, és nem hagyják a kagylóban a produktumot, igaz? Csak a kínjában berohanó szerencsétlen, aki közel és távol nem talál más lehetőséget, hogy megkönnyebbüljön.

"Remek ez a mentalitás". Mint ahogy az a mentalitás is, hogy ha szarnod-hugyoznod kell, akkor előbb egyél-igyál valamit. Egyébként néhány benzinkútnál már feltalálták a melegvizet: aki nem tankol/vásárol, az fizet a vécéért. Ilyen egyszerű...

Ainult Mina 2011.05.21. 07:59:53

Hároméves kislányomat ott pisiltettem, ahol rájött. Kicsit elbújva persze, mert volt annyira intelligens, hogy őt zavarta, ha esetleg látják. A világ minden országában, ha bementünk egy kávéházba, mekibe, ilyesmibe, csak szóltam, hogy a gyereknek pisilni kell, csak intettek, hogy ott a vécé. Magyarországon ezt nem próbáltuk ki, de szerintem ott is be lehet vinni bárhová.

Az más kérdés, hogy milyenek a pályaudvarok.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.05.21. 08:12:56

A Keleti aljában ivő alkeszok neked még újdonság? Sajnos ennyi a színvonal.

"aluljáróban elvileg van wc, el is indultunk arrafelé, de a rengeteg hajléktalan, a tömény húgyszag (és egyéb) a mocsok elriasztott"
Látod, ha itt kibírjátok, nem lett volna később gond... ...kérdés, hogy ez így rendben van-e. OK, hogy közwc, de akkor is.

A Keletiben meg valamelyik őr kinyithatta volna a budit. Szeretünk, MÁV.

krausz2 2011.05.21. 08:57:12

Nincs itt semmi probléma,ez ma nálunk a természetes!
Tényleg van ember aki elhtte hogy egy kultur ország lettünk mert beléptünk az EU.-ba?
Viszont nyithatunk cukrászdát Bécsben!
Tessék mondani mi változott a tökre ment MÁV-nál?
Mitől lenne jobb? Mindenesetre az anyuka majd /talán/
úgy neveli a gyerekeit hogy-legalább- nekik már jobb legyen,/talá/ másutt...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.05.21. 08:57:20

@Ainult Mina: "Magyarországon ezt nem próbáltuk ki, de szerintem ott is be lehet vinni bárhová."

Nem próbáltad... tudod mi lett volna? VIGYEMÁSHOVÁABÜDÖSKÖLKÉTHÜLYEPICSA!

Akármibe merek fogadni :(

loszartmama 2011.05.21. 09:10:52

@az_igazi_trebitsch: a világ nyugatabbik felén sem lehet ingyen használni a nyilvános/pályaudvari/reptéri mosdókat. nem gondolom, hogy egy étteremhálózatnak nyilvános klotyót kellene üzemeltetnie, mert ez nem feladata.

nyiss egy éttermet és finanszírozd a napi 100 "szerencsétlen" után a felszerelést, a karbantartást, etc..
vagy csak sikálj utánuk egyszer 8 órát, kíváncsi lennék mi jönne ki a szádon, miután végeztél.

irdesmond 2011.05.21. 09:39:51

A Keleti az egy tragédia. Semmi nincs ami egy normális pályaudvaron.
Ha megyek haza le kell szállnom - bőröndökkel, táskával - Kelenföldnél, ott a 7-es busszal a Blaháig pénzt váltani, majd úgy a Keletibe hogy tovább utazzak, mert a Keletiben olyan szemtelen árfolyamon váltják a valutát, hogy az elképesztő, ekkora különbeséget nem engedhetek meg magamnak.

Bank automata persze nincs.

Lift, mozgó lépcső ne is álmodj róla, nyihelni kell a bőröndöt le, fel.

A 130km es utat 3-4 óra alatt teszem meg hazáig, Münchenből Pestig elég erre a duplája.

Én magyar vagyok, ismerem a "dörgést", csak a szerencsétlen külföldit sajnálom, aki pechjére ide tévedt.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.05.21. 09:47:14

Ja, meg képzeljetek el egy közepesen lepukkant kisvárosi / falusi állomást. WC ott sincs.

BP egy nagy falu :D

Adani 2011.05.21. 09:50:11

@ColT:

Na ja, de ott megfordul max. 10-20 ember egy átlagos nap. a Keletiben ennek sok ezer szerese.

Azért nem mindegy. Egy falusi táblás megállóhelynél meg ott a természet lágy öle, férfiaknak ugyebár az egész világ egy nagy WC, de nők is mehetnek a bokor mögé ha nagyon fontos.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.05.21. 09:54:59

@Adani: Kisvárosban mondjuk vonatonként fordul meg annyi.
De pl. egy megyeszékhelyhez közeli faluban is inkább több.

"Egy falusi táblás megállóhelynél meg ott a természet lágy öle"
Természetesen ez a kultúrmegoldás. Ha má' nem a városba' vagy, akkor szarhatsz ahova akarsz :D

Adani 2011.05.21. 10:00:20

@ColT:

Miért, puszta közepén kit zavar?

Majd lebomlik, szerves anyag. :)

Van amúgy olyan megállóhely meg állomás ahol van pottantyós Newton rendszerű retyó, de ugye az már nem EU kompatibilis. Meg hát ha megtelik akkor az se ér semmit.

Metál -e a bimetál? 2011.05.21. 10:23:26

azért aki a külföldiek utálatát várja a keleti miatt nem egy világlátott ember. egy milánói pl. a keletit az ottani főpályaudvar után egy csodaszép helynek fogja gondolni. nyugaton sem minden jó.

Maretz 2011.05.21. 10:32:05

Átérzem a problémát. Nekem eddig Olaszország a legjobb hely ebből a szempontból (éltem néhány évet Rómában), ott törvényileg vannak kötelezve a vendéglátóipari egységek, hogy a wc-re MINDENKIT beengedjenek. És ez így van jól.

Ezzel együtt a Keletiben is van budi... jah hogy 11-kor bezár? Hát bizony, ez kellemetlen. Talán 0-24-esre kéne bővíteni, és meg van oldva.

De szó sincs arról, hogy ne lenne wc a pályaudvaron. Az, hogy büdös és koszos... hát nyilvános wc kéremszépen, az ilyen! Mit gondoltok New Yorkban hogyan néz ki egy McDonalds vécéje? Megsúgom: büdös, koszos, és tele van hajléktalanokkal... Már amelyik nem zsetonos, mert általában már ezt is sajnálják a közönségtől.

A burger kinges kollegának meg csak jelezném, hogy egy ilyen gyorsétterem kb. annyi profitot termel 1 nap alatt, mint amennyi az én 1 éves jövedelmem, szóval kurvára nem értem, hogy egy kibaszott budit mér olyan nehéz fenntartani. Igen, tessék fizetni egy takarítónőt, aki két-háromóránként beugrik 10 percre felmosni!

Baszott nehéz ám megoldani, miközben a tulajoknak már a fülükön is pénz jön ki...

Maretz 2011.05.21. 10:35:11

@Maretz:

... a vendégtől meg sajnálják azt is, hogy a biológiai szükségleteit elvégezhesse. Kurvára nem tudom értékelni, hogy a mekiben blokkot kérnek tőlem a budinál, mikor életem során annyi pénzt otthagytam már náluk, amennyiből egy egész wc-blokkot fel lehetne húzni...

A legpitiánerebb dolog budiért pénzt kérni. Ez amolyan alapszolgáltatás kéne, hogy legyen. Persze ahol a profit az isten, ott mindenki értetlenül áll a humán dimenzió előtt.

BKV reszelő 2011.05.21. 11:05:43

@IP-címvadászok kedvence: Ja, nevelésről meg nem is hallottunk, majd csodálkozunk, amikor az édibédi kislánkából orbitális paraszt kurva lesz. Hát ja.

felcsúti kimdzsongil fan club 2011.05.21. 11:26:32

Ott A MEKI,BURGERKING,KFC egymás szájában.Tiszta, ingyenes... ennyi eszetek van.

felcsúti kimdzsongil fan club 2011.05.21. 11:28:55

Ja és hagyjátok már a szar dumát hogy akfc blokk kell. Mert nem kell, mondíg ott fosok ha rám jön...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.05.21. 11:57:19

@IP-címvadászok kedvence: De azért nem baj, ha kulturáltsághoz szokik. Meg itt most épp' egy gyerekről volt szó. De ugye felnőttek többen mászkálnak arra, wc-t keresve.

M_R 2011.05.21. 11:58:49

Nem kellett volna parázni: ez az egész ország egy nagy retyó :)

Hasmenéses felnőtt: kimenni a Parlament elé :) Maximum vigyen magával egy táblát hogy Monnyonle! :)

Adani 2011.05.21. 15:24:47

@majd én aztat tudom...:

A keletisben nem jártam még a király utcainál a blokkon lévő kóddal nyílik a retyó.

A Mekiről viszont azt az egy jó dolgot el lehet mondani, h majdnem minden Mekiben mindig szép tiszta a WC. Mást nem nagyon a kajájuk szar műanyag szemét nekem nem is ízlik, nem is jó stb. Viszont a WC-t mindig tisztán tartják.

@Maretz:

Egyszer Békéscsabán a helyi TV megkérdezett pár kocsmát,boltot, éttermet stb. h a WC használatot szabályozzák-e. Voltak, akik azt mondták ők mindenkit beengednek, mert szerinte az jó reklám, mert lehet,h ma csak egy gyors folyóügy miatt ugrott be, de lehet,h holnap már fizetővendégként jön vissza. Ha meg nekiállnak hőzöngeni ,h fogyassz ha Wc-zni akarsz lehet,h többet nem jön. Az ottani Mekiben akkor is az volt ,h 50 ft vagy blokk. Van, ahol fogyasztáshoz kötik. De ha nálam épp sürgős eset lenne úgyse tudna visszatartani, nem is tudom már ki mondta, h őt megpróbálták egy kocsmában, mire csak annyit közölt, h most vagy ide fogok szarni az asztal mellé, ahol állok vagy be fog engedni. De hát fogyasztani kell. Jó, egy pohár csapolt sört kérek ,de hozzák utánam, nem érek rá megvárni. :)

Aurum08 2011.05.21. 15:59:44

@Snake: BVmot motorkocsi zárt WC-vel??? Esetleg a friss fővizsgások, de azt is nehezen hiszem el.
Fejlődik a MÁV? Nana, hová tart? Európa?

Snake 2011.05.21. 16:09:34

@Tyky8: Tudomásom szerint mind a 3 BVmot gyárilag zárt WC-s.

Elveszett Angyal 2011.05.22. 08:44:14

Őszintén nem értem, miért gondolják többen természetesnek, hogy utcán lehet pisilni (akár gyerek, akár férfi, akárki).

Budapesten nem lehet végigsétálni nyugodtan egy utcán, mert majd minden kapualj bűzlik a húgytól.

Utcán pisilni nem lehet, azt a wc-ben kell. Férfinak is, gyereknek is, mindenkinek. Siralomvölgy, hogy nincsenek tiszta és elérhető wc-k.

Adani 2011.05.22. 09:08:54

@Elveszett Angyal:

Bp-n belvárosban, ahol minden le van betonozva tényleg más a helyzet. De vidéken, ahol azért szeretik ha van némi zöld is a környezetünkben nem pedig aszfaltot meg kockakövet minden szabad felületre, mert azt nem kell gondozni a jelszó, ott nem okoz gondot ha pl. a folyóparton megöntözöl egy fát. A föld beszívja és kész.

Bp-n meg elég pl. a Deákot megnézni nyáron. Sokan mennek ki oda szórakozni sétálni, iszogatni, de WC az egész téren nincsen, a Gödörben van ,de nem engednek be ha nem veszel beugrót, ezért mindenki egy bizonyos sötét részen végzi a dolgát, fél Bp pisája hömpölyög ott. Legalább pár toi-toi wc-t kitehetnének vagy épülhetne egy nyilvános slozi oda. A Balcsinál pl. évekkel ezelőtt megcsinálták ,h épültek nyilvános WC-k, amiket ingyen lehet igénybe venni, azért,h ne a vízbe végezzék el az ott fürdőzök a kisebb-nagyobb dolgokat.

A Dürerben meg pl. becsületkasszával működik a budi. Van több is, van egy WC-s néni előtte egy kis tál, ha úgy gondolod akkor dobhatsz bele pénzt. Üresen még sosem láttam a tálkát.

siófoki35 2011.05.22. 23:41:24

Rózsák terén is van egy régifajta zöld wc, becsületkasszás az is :) Mondjuk az a tér amúgy is egy kis ékszerdoboz :)

wowerman 2011.05.23. 17:12:34

@Pretoryan: az ilyen hülyék komolyan elszomorítanak. A fenti levélre írtam megoldást, nem az ország bajaira.

Traktoros 2011.06.01. 10:36:03

@Adani: Balcsi mellett??? Hm... Amikor legutóbb ott jártam, 2 db Toi-toi budi volt az Ezüstparton. Összesen. Július közepén, 40 fokban pont optimális volt, utolsó ürítés nagyjából március környékén lehetett. Az egyikből már szó szerint folyt/mászott ki a matéria, a másikban "csak" büdös volt meg egy kisebb házilégy-kolónia... A nyilvános vécé-épület meg lezárva, ránézésre úgy kb. 15 éve.

Adani 2011.06.01. 11:15:03

@Traktoros:

Legutóbb Balatonbogláron jártam ott volt 6 hengeres slozi ingyen. De sok part menti kajálda és kocsma is volt ,aho lvotl WC és ingyenes volt az is, elvileg bárkinek mi nem WC-zni hanem inni/enni mentünk és úgy evidens, a WC-t is használhatod, de láttam olyat, aki egyből a Wc felé ment és nem szólt rá senki.