MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Budapest - Pécs intercity

2010. november 02. - Ashi Valkoinen

Felvetődött korábban, hogy miért nincs poszt: nos, ez egyszerű, nem jön túl sok levél. Amint van valami, általában ki szoktam rakni, de ha nincs mit (illetve nem olyan minőségű), akkor nem lesz poszt. Ha van is, akkor az kizárólag hétköznapokon kerül ki.
 


Nagy örömök közepette léptem fel 2010.október 14-én délután a 15.23-kor induló vonatra (amit mernek IC-nek nevezni…), hogy újra hazautazom. Boldogságom egészen addig a percig tartott, amikor Pest előtt - az így is késésben levő vonat - elkezdett szarakodni. 15-20 percekre álltunk meg legalább 3-4-szer egymás után. Senki nem értette, hogy mi történik… Természetesen a kalauz felszívódott. Még a hangszóróba sem kérte szíves elnézésünket, hogy mi a f*** történik. Alapjában véve nem húzom fel magam ilyenen, de ez volt a kicsúcsosodás. Amikor 20 percig vesztegelünk a semmi közepén, és már nagyon szeretnék hazaérni akkor izgatottan tapasztalom, hogy elindultunk újra. Mire kezdenék tényleg örülni, hogy na, végre lesz már valami, akkor megint leáll, nem megy… Ezt, ha eljátsszák párszor az emberrel egy délután leforgása alatt, akkor kurvára ki lehet akadni…

Na kérem szépen… kezdtem beletörődni abban a húgyszagú intercityben, hogy nem érünk be Kelenföldre időben… és marhára nem fogom elérni a csatlakozásomat. Aztán a következőt sem… Így, volt időm a vesztegelésben átszervezni az esti programom és még szólnom is kellett a páromnak, hogy ne várjon feleslegesen rám az állomáson, mert fogalmam sincs, mikor érek oda. Lehet, önzően hangzik ez az egész, de szerintem rajtam kívül még rengetegen voltak, akiknek át kellett szervezni a fél napjukat csak azért, mert a MÁV nem bírja összehangolni a vonatközlekedést és még a jó ég tudja mit…

Szóval nagy nehezen Kelenföld előtt a kalauz volt olyan kedves bejelenteni, hogy a Pécstől Kassáig közlekedő Intercity 60 percet késik, mert meghibásodtak a jelzőlámpák. Ezt miért nem lehetett bemondani hamarabb, megelőzve az utasok idegbaját? Direkt hergelik az embereket?  Szabotázs!!! Oké, azt aláírom, hogy előfordul ilyen… na de kérem, szeptember óta folyamatosan, minden út alkalmával azt tapasztalom, hogy ezen a szerencsétlen Budapest – Pécs vonalon mindig valami zűr van… Erősen szkeptikus vagyok már ilyen jelzőlámpás meghibásodásokkal szemben… és nem érdekel, hogy ezért meg azért… Ha 2 óra 35 perc a menetidő, akkor azt tartsák is be… Úszva hamarabb leérnék a Dunán Mohácsig. Onnan már csak egy köpés az „EKF”. Nem kellene sportot űzni az állandó késésekből. És akkor még van pofájuk elkérni ilyen jegyárakat ezért a szolgáltatásért. A szolgáltatás egyébként olyan tevékenység – ezt a MÁV vezetők és dolgozók kedvéért írom ide - amely a fogyasztóval kialakított közvetlen kapcsolat keretében elégíti ki a fogyasztó szükségletét úgy, hogy a szolgáltatás nyújtása és igénybevétele időben részben vagy teljesen egybeesik. Sajnos az a nagy büdös helyzet, hogy már régen nem lehet itt semmilyen szolgáltatásról beszélni. És inkább ne kelljen még részletesen beszélni az intercityk színvonaláról… Mocskosak, büdösek, a WC-k használhatatlanok… Ááá, komolyan mondom, kár erre a karaktereket pazarolni.   

Egyszóval káosz ez az egész vállalat… és igencsak káros az emberi idegekre…

Üdvözlettel

A.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr612415803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.11.02. 13:51:54

Csak az nem derült ki, hogy 15:23-kor hol szállt fel a vonatra.

vanek ur 2010.11.02. 16:40:29

@Peti817172M: Kicsit zavaros a szöveg, de ki lehet következtetni.
1. számú segítség: "Szóval nagy nehezen Kelenföld előtt a kalauz volt olyan kedves bejelenteni, hogy a Pécstől Kassáig közlekedő Intercity 60 percet késik"
2. számú segítség: Elvira néni, aki szerint Pécsről indul egy Intercity 15:23-kor, ami Kassáig közlekedik.
Tehát A. Pécsett szállt fel a vonatra. Az zavarhat meg mindenkit, hogy következetesen Budapest-Pécs utazásról beszél.

Poszthoz: többször leírtam itt én is és mások is, ha adnának információt, sokkal kevésbé lenne felháborodás. Egy baleset, egy műszaki hiba mindig benne van a pakliban, el lehet fogadni, ha emiatt minden borul.

Kapitányság 2010.11.02. 19:37:37

"És akkor még van pofájuk elkérni ilyen jegyárakat ezért a szolgáltatásért. " --> A jegyárakat nem a MÁV, hanem a minisztérium határozza meg, szal oda lehet menni reklamálni.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2010.11.02. 19:39:05

Ha a minőségi szűrés után ilyen levél kerül ki az oldalra, milyenek lehetnek a nem megfelelő írások...?

fővizsgáló 2010.11.02. 20:08:24

1.a tisztelt posztolót senki nem zavarta fel fegyverrel a vonatra.
2. Panaszkodni lehet kultúráltan is
3. Nem a MÁV hanyagolta el vonatait, vonalait, a kormányok nem adták meg azt az összeget, ami jár.Ha pl a német vasutat is így kezelnék meg lehetne nézni azt is
4.Nem kell szakértőnek lenni,
hogy miért áll a vonat.Sajnos sokszor a kollegákkal sem közölnek semmit.Hiába adnak telefont, amin infot lehet kérni, az irányítók fura mód nem elérhetőek.Nem tudom mit tett/nem tett a kollega, de valószínű, hogy hiába is telefonált/volna, sztem nem érte volna el ez esetben sem.Az Ic kocsik tapasztalatom szerintkultúráltabbak....

AndOr 2010.11.03. 06:55:48

@A. : "Ááá, komolyan mondom, kár erre a karaktereket pazarolni."
Na ja. Kár volt. De karakteres.

Skin 2010.11.03. 08:47:59

Na igen. Ez a MÁV baja, amit a kommentelők írtak:
"1.a tisztelt posztolót senki nem zavarta fel fegyverrel a vonatra." Ezzel sokmindent el lehet hárítani, de a problémákat nem oldja meg. Ebből a mondatból le is szűrődik, hogy milyen a vasutasok hozzáállása... csak gratulálni tudok.
"2. Panaszkodni lehet kultúráltan is" Ez így van.
"3. Nem a MÁV hanyagolta el vonatait, vonalait, a kormányok nem adták meg azt az összeget, ami jár." Az a baj ezzel, hogy a pénz nem old meg semmit. Az évek alatt több milliárd forintot pumpáltak ebbe a szar cégbe. Amíg a MÁV állami tulajdonban marad, addig nem fog változni semmit. Sajnos. Majd ha egyszer (végre) privatizálják, akkor talán történik valami, de addig, ahogy írtam is, semmi.
"A jegyárakat nem a MÁV, hanem a minisztérium határozza meg, szal oda lehet menni reklamálni." Ismételten csak hárítás. Ez nem megoldás, hogy ha valakinek panasza van, menjen a picsába. Nem. Azért álljon meg a menet.

Jelfogó 2010.11.03. 09:27:02

@Skin: Skin-nek van igaza.

Tudjuk, hogy a máv mindennek a legalja, a kérdés inkább csak, hogy akik még mindig képesek védeni (Kapitányság, fővizsgáló, stb.), azokról mi lehet a köz elfogulatlan véleménye. Emberek, hol éltek ti? Befőttesüvegben a lekvár tetején?

Nem a minisztériummal vannak gondok, hanem a mávval. Nem a minisztérium húgyszagú, és nem a minisztérium szállít, valamint nem a minisztérium nem tájékoztat és omlik káoszba minden nap.

MagyarZizzi (törölt) 2010.11.03. 10:17:48

A vasutas kommentelőkhöz intézem a kérdésemet: mi a búbánatos istennyila van a Pécs - Budapest vonallal, hogy egyetlen vonat sem képes soha időben beérni?! Öt éve utazom arrafelé, szinte heti rendszerességgel, és az elmúlt két évben olyan tragikussá vált a helyzet, hogy a csatlakozások eléréséhez egy órás késést kell hozzászámolnom a menetidőhöz. Tudom, hogy senki nem kötelez rá, hogy vonattal utazzak, de ha már van vonat, bocsásson meg a MÁV, ha az utasok esetleg használni is szeretnék.

Kapitányság 2010.11.03. 10:30:32

Egyáltalán nem védem a MÁV-ot, de mielőtt valaki megmondja a tutit és elkezdi osztani az észt, egy kicsit tájékozódhatna is. Arról tehet a legkevésbé a MÁV, hogy mennyibe kerülnek a jegyek, szal ha másért nem, legalább ezért nem kéne őket szidni,hogy "mennyi pénzt elkérnek".

gozos 2010.11.03. 10:31:37

@fővizsgáló: no igen, a német vasút. Ott sokat utaztam ICE-n annó. Volt ott is (ritkán) probléma. Ekkor azonban jött a vonaton az utastájékoztatás a hangosból.

Érdekességképp megemlítem, nem a kalauz mondta be, hogy ez van, nem tud semmit, hanem KŐZPONTILAG A GSM-R RENDSZEREN ÁT a központi irányító részlegről. Hozzátéve, hogy aki XY irányba kíván továbbutazni, az ne a szokott helyén szálljon le, hanem eggyel utána, és ott a jelen ICE-t beváró RExyz vonattal fogja visszafelé elérni minimális várakozással az úticélját.

Ergó reptében átszervezték az utas hazajutási lehetőségét - hogy NE VÁRJON lekésett vonat okán.

Jelfogó 2010.11.03. 10:58:32

@Kapitányság: A jegyárakkal van a legkisebb gond. A nagyobb gond az, amit a vasút ad cserébe.

karosszékely 2010.11.03. 13:28:03

@Ibigoo: Bingó, én is pont ezt akartam tegnap írni (csak munkahelyről nem mindig tudok belépni, otthon meg elfelejtem/nincs kedvem).

Jelfogó 2010.11.03. 13:42:35

@karosszékely: De miért? Ez egy teljesen korrekt poszt volt. Mivel minden nap a máv hülyeségei miatt szívok én is, tökéletesen átérzem a posztoló idegállapotát, és ahhoz képest, amit a máv az utasaival művelni szokott, ez még egy visszafogott kis tündérmese volt. Azon kellene inkább elgondolkodni, hogy miért születnek ilyen posztok a cégről, és miért születik ennyi.

fővizsgáló 2010.11.03. 14:05:58

@Skin:
"Az a baj ezzel, hogy a pénz nem old meg semmit. Az évek alatt több milliárd forintot pumpáltak ebbe a szar cégbe. "

Ez a probléma-baj.Nem pénzt kell pumpálni a cégbe,hanem a közszolgáltatási szerződés alapján vállalt kötelezettségeket teljesíteni.Tehát nemcsak a kedvezményeket adni a vakvilágba, és utána a vasutat xarban hagyva, elfelejteni kifizetni az államra eső részt.Sajnos mégis ez volt sokáig.emiatt tart itt a vasút: sem megfelelő pálya, sem vontató-vontatott járműállomány.A lemaradást nem könnyű egykettőre behozni, jelenleg nem sok esély van erre. Én is látom nap, mint nap milyen vonatokon kell dolgoznom. Tudom, hogy nem jó.De sajnos lemaradtunk, jelenleg tűzoltás folyik.A kollega nem tudom miért nem tájékoztatta az utazóközönséget, pedig elvárható lett volna, de sejtem, hogy nem sokat tudott volna mondani.

karosszékely 2010.11.03. 14:14:21

@Jelfogó: Aha, szóval ezt is te írtad.

lurkó 2010.11.03. 15:14:33

@MagyarZizzi: Az az isten nyila van hogy a tavlyi menetrend váltáskor kitalálták a közvetlen Miskolc-Pécs cityket. Onnantól kezdve minden city késett hogy hol szedte ösze a késést nem tudom de Ahányszor lejött egy city Keletiből borult az egész déldunántúl menetrendje. Észrevették decemberben meg is szüntették. Kivéve a Dráva cityt amivel utazott a kedves posztoló is mivel sarajevo-kassa viszonylatban közlekedik kimeriti a nemzetközi vonat fogalmát. Tehát mindig késik vonat nem ritkán 40-70 percet. Csak fanatikusoknak ajánlott.
Év elején egész jól működött a dolog aztán májusban jött a nagy esőzés. Godisa- Pincehely között (70km) a pálya öntéstalajon épült. Nagyon vastagon tőzeg van a vágány alatt és semmi szilárd dolog. Mint a szivacs magába szivta és az a viz még mindig ott van deformálva a pályát. Emlékezz két éve a csibráki siklás is ez miatt történt. Na ezt megelőzendő lassitották bizonyos szakaszokon a sebességet. És az itt öszeszedett késések kihatással vannak az egész vonal menetrendjére. Igazából itt a hibát abban látom hogy a menetrendbe már rég be lehetett volna épiteni mondjuk +20 percet. Mondjuk akkor az lenne a gond hogy miért 3 és fél óra a menetidő de legalább nem késés lenne. Rosz hír: Mivel új pályát épiteni nincs pénz nem mostanában fog jobb lenni.

Jelfogó 2010.11.03. 15:40:57

@karosszékely: Nem, én Pécs-Budapest távon soha nem szállnék vonatra. Bőven elég az az elővárosi szakasz, amit minden nap ki kell bírnom. :)

lurkó 2010.11.03. 16:13:16

@Jelfogó: Hát pedig nem egy roszul működő vonal a 40a. Nézd csak meg az elvirán. Ráadásul a Flirt - ökkel elég sok késést is be lehet hozni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.11.03. 16:45:25

Már megint valaki krumplinak nézte az utasokat.

Amúgy kedves posztoló, ha minden héten késik már x éve, akkor vagy nem háborodok egy idő után fel, vagy autóval/motorral/biciklivel/rollerrel/busszal/hajóval/görkorcsolyával/gyalog utazom.

Jelfogó 2010.11.03. 16:46:21

@lurkó: De, nagyon rosszul működő vonal. Nekem minden vonatom kb. 20 percet késik rajta. És ezeket a Flirt sem tudja behozni, mert hiába gyorsul jól, ha vörös a jelző, vagy ha elé raknak egy másik vonatot. Mert ugye ez a helyzet.

lurkó 2010.11.03. 17:18:45

@Jelfogó: Sajnos nem tudom melyik vonatokról van szó de elég sűrűn járok ott és többségében nem tapasztalok jelentősebb késést. Két bezavaró tényt tudok de aki régóta utazik ott az tudja hogy miért van. Mi lesz jövőre ha elkezdik a százhalombatta - bp.kelenföld rész felújitását?? Harakiri? Ezek a zavarok egyszer végetérnek. És akkor jobb lesz a közlekedés addig türelem. Inkább örüljünk annak hogy ha máshol nem is az elővárosban tesz a máv a jobb közlekedésért. Habár ha megnézem Érdliget Érdfelső Barosstelep megállókat nem biztos hogy kifizetődő.

Jelfogó 2010.11.03. 19:35:19

@lurkó: 4225, 4213, 4223, ezek a tipikus hazajövős vonataim. A mai késéseik, csak a példa kedvéért: +29, +18, +19. Idióta máv... Ha jövőre itt felújítás lesz (de amúgy ne álmodozz, nem lesz, és sokkal később sem), akkor ennek a vonalnak vége.

"És akkor jobb lesz a közlekedés addig türelem"

A start szolgáltatásainak színvonala évről évre meredeken csökken. Miért gondolod, hogy majd jövőre bármi is jobb lesz? Nem lesz jobb.

pbence 2010.11.04. 14:22:22

@Kapitányság:

Attól még ők kérik el a pénzt, az utas nekik fizet, nem a minisztériumnak. A minisztérium a rendeletben csak a LEGMAGASABB díjakat határozza meg, ettől lefelé el lehet térni (ahogy el is szokott a MÁV-START, pl. START Klub kártya 50%-os kedvezménye, hétvégi 26 éven aluli 33%-os kedvezmény, stb.)

Egyébként - ahogy már előttem is leírták - valóban nem a jegyárakkal van a fő gond, mert azok még elfogadhatóak, de nem is ez volt a levél lényege, ez csak egy megjegyzés volt...

pbence 2010.11.04. 14:32:27

@lurkó:

Nemrég engem is meglepett, hogy panasz van erre, mert én is gyakran járok arra, de nem tapasztaltam nagy gondokat.

De azóta kicsit utánajártam, nézegettem személyesen is, meg az ELVIRA-n is, és való igaz, hogy a páratlan vonatok mostanában elég sokat késnek, egyrészt a pécsi gyors miatt, másrészt valami van Pusztaszabolcson, mert valamiért ott sokat állnak a vonatok.
A páros vonatok nem igazán késnek, mert elég magas a fordulóidejük a Déliben, ezt szerintem át is kéne szervezni, mert így teljesen aránytalanul van elosztva a fordulóidő.

És az a baj, hogy nem lesz jobb a közlekedés a felújítás után. Mert a késéseket eddig sem a felújításra kerülő szakasz okozta. És egyébként is, ha rossz a pálya, és csak x sebességgel járható, miért nem lehet ahhoz igazítani a menetrendet?

pbence 2010.11.04. 14:40:39

@vanek ur:

"többször leírtam itt én is és mások is, ha adnának információt, sokkal kevésbé lenne felháborodás"

Pontosan.

"Egy baleset, egy műszaki hiba mindig benne van a pakliban, el lehet fogadni, ha emiatt minden borul."

Szintén igaz, de csak akkor, ha ilyen dolog évente max. egyszer-kétszer fordul elő. Azért ha napi szinten történik, az már béketűrőbb embereket is kiakaszt, ha van róla tájékoztatás, ha nincs...

Kapitányság 2010.11.04. 19:24:14

@pbence: "pl. START Klub kártya 50%-os kedvezménye, hétvégi 26 éven aluli 33%-os kedvezmény, stb" ...és van még a 20%-os kedvezmény és kb ennyi:D
Szerintem egyébként meg van gond a jegyárakkal, főleg a teljesárú jegyet tartom irreálisan magasnak egy átlagjövedelemhez viszonyítva.
De valóban, nem ez volt a postoló legfőbb problémája.

pbence 2010.11.04. 21:16:05

@Kapitányság:

Tényleg magasak, de szerintem senkinek egy szava nem lenne a jegyárakkal kapcsolatban, ha a szolgáltatás színvonala nem ilyen lenne, hanem elérne egy elfogadható szintet...

Egyébként a legutóbbi komoly jegyáremelés 2007. májusban volt, de akkor radikálisan változott az egész rendszer (kedvezményreform [persze nem jött össze, érdemi változás nem történt], busz-vonat egységesítés [ez viszont szerintem jó ötlet volt], kilométer-övezetek változása [ez sem volt hülyeség]).
Azóta két áremelkedés volt, egyszer az ÁFA-változás miatt 2009. júliusban, aztán volt egy "rendes" áremelés is idén februárban. Így bb. 20%-kal nőttek az árak 2007 óta, és ha csak ezt nézzük, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez azért 3 év leforgása alatt annyira nem mondható soknak.
A valóság sajnos az, hogy annak idején nagyon magas árakat határoztak meg, ezért azok az árak szerintem még maradhattak volna +1-2 évig, majd azután lehetett volna olyan 10-15%-os emelés, az sokkal jobban hatott volna.

De mondom, szerintem ezek az árak még éppen beleférnének az elfogadható kategóriába, viszont jelenleg a szolgáltatás színvonalával egyáltalán nem arányosak.

vanek ur 2010.11.04. 23:30:51

@pbence: Tényleg gyakran van műszaki hiba. Viszont ilyen állapotú gépekkel, kocsikkal és technikával az a csoda, hogy nem kétszer ennyi van...

vanek ur 2010.11.04. 23:35:02

@pbence: "s egyébként is, ha rossz a pálya, és csak x sebességgel járható, miért nem lehet ahhoz igazítani a menetrendet?"

Ez ugyanaz, mint amikor egy kátyús útra kiteszik a 30-as táblát, és közlik, hogy meg van javítva az út. Szerinted ha minden évben a pályaállapothoz igazítanák a menetrendet, mi indokolná a pályák karbantartását? Az lenne, mint ami sok mellékvonalon most is van: 20-40 km/h-ás sebesség, szinte biciklivel gyorsabb vagy, mint vonattal. A menetrend a pálya üzemeltetője felé is egy elvárás, hogy olyan állapotban tartsa a pályát, amin a menetrend betartható.

Snake 2010.11.04. 23:36:51

Azért van egy pár féle üzletpolitikai kedvezmény: www.mav-start.hu/res/uzletpolitikai_kedvezmenyek-v2.pdf + a Start-lub család.

pbence 2010.11.05. 10:26:53

@vanek ur:

De így meg az utasokkal tolnak ki, mert a menetidő így sem rövidebb, az utasok viszont ezt nem tudják ezt előre, honnan is tudhatnák? Ha tudnák, tudnának vele tervezni, biztosabb lenne a vonatközlekedés, lehetne alapozni a vasútra (mindannyian tudjuk, hogy most nem lehet), mindenkinek jobb lenne.

Durva példa, de szerintem vonható párhuzam: most Ajka és Devecser között járhatatlan volt a pálya 1 hónapig. Mégsem csinálták azt, hogy erről előre nem szóltak senkinek, és továbbra is a szokásos menetrendet hirdették, aztán jól meglepték az utasokat, hogy át kell szállniuk vonatpótlóra, és 20-30 perccel tovább tart az út.
Nem, mindent lehetett tudni előre, sikerült megoldani a vágányzári menetrend elkészítését és a tájékoztatást.

"Szerinted ha minden évben a pályaállapothoz igazítanák a menetrendet, mi indokolná a pályák karbantartását?"
Szerintem az, hogy egy adott vasútvonalnak egy menetrendi évre előre meghatározott paraméterei vannak (www.vpe.hu/), amiket a vasútvonal üzemeltetője köteles tartani.
Ha ideiglenesen ez mégsem megy, akkor meg inkább csináljanak akár pár hetes ideiglenes menetrendet hozzá, az üzemeltető meg ettől függetlenül javítsa a pályát.

Persze még mindig lehet érv, hogy igen, de egyik évről a másikra csökkenhet a pályasebesség!
Ez így is van, de ez már egy másik kérdés. Sajnos sok vasútvonalon így is, úgy is csökken, függetlenül az előző évi menetrendtől. Ehhez az állam hozzáállásának megváltozása kellene.

"A menetrend a pálya üzemeltetője felé is egy elvárás, hogy olyan állapotban tartsa a pályát, amin a menetrend betartható."

Ez szerintem is így van, de nem feltétlenül a néhány hétre bevezetett ideiglenes menetrendet kell ilyenkor figyelembe venni.

Egyébként nem tudom, milyen szerződés van a MÁV és a MÁV-START között, de mondjuk ha olyan pályaállapotok állnak elő, amelyek mellett a menetrend már nem tartható be, akkor az lenne a normális, hogy a helyzet fennállása alatt a MÁV az okozott késéssel arányos kötbért fizetne a MÁV-START-nak.
(Ezt csak azért írom, mert sokszor hangoztatják, milyen nagy teher az államnak a vonatközlekedés fenntartása, csakhogy ebbe a pályadíjakat is beleszámolják. Akkor pedig így lenne tisztességes: ne csak csendben elrakja a MÁV a pénzt, hanem tegyen is érte valamit az adott évben.)

pbence 2010.11.05. 10:39:31

Azt még hozzátenném, hogy a VPE rendszerében elég érdekes dolgok vannak...

40-es vonal Kelenföld és Érd között 100 km/h??? (www.vpe.hu/takt/vonal.php?id=101098835)
142-es végig 60 km/h??? (www.vpe.hu/takt/vonal.php?id=101098746)

Ezek az adatok biztosan nem valósak, jól mutatnak az oldalon, de attól még nagy hazugság az egész. Már a menetrendi év kezdetén sem voltak meg ezek a paraméterek, akkor miről is beszélünk?
Nagyon érdekelne, milyen szerződés van a MÁV és a MÁV-START között, ami annyira laza, hogy enged ilyen eltéréseket.
Vagy a MÁV folyamatosan kötbért fizet?
Van erre értelmes magyarázat?

pbence 2010.11.05. 10:43:49

Ez akkor ez csak két példa volt... Nézegessétek bátran a VPE oldalakat, meglepődtök, milyen gyorsan is megy a vonatotok! Csak éppen nem veszitek észre...

gcsabi 2010.11.05. 12:34:13

@pbence:
Ki mondta neked, hogy ezek a pályasebességi adatok azt jelentik: ennyivel közlekednek a vonatok?
Ezek egy adott pályaszakaszon engedélyezett legnagyobb sebességet jelentik, mint a közúton a 130 meg a 90. Ott sem mehetsz mindenhol ennyivel.Ezek a kiépítettségre utalnak, amiben eleve vannak korlátozások, függetlenül a későbbi pályameghibásodásoktól. Ennél kisebb állandó sebességkorlátozások vannak benne pl.: ívekben, amik nem járhatóak a max. sebességgel,magasperon hiánya,beláthatatlan útátjárók / 160-as vonalon nem lehetne szintbeni kereszteződés/, kitérő irányú váltók, rövidebb eleve kisebb sebességgel járható szakaszok stb. Ezekhez jön az időközben elhasználódott és nem felújított szakaszok, amire ez a fránya állam nem akar-vagy nem is tud- pénzt adni.
Vágányzári menetrendet minden vágányzárhoz kiadnak az eltérő közlekedés miatt. Amikor szükséges az indulási és érkezési időket is megváltoztatják és hetekkel a vágányzár előtt tájékoztatnak róla/média, hirdetmények, hangosbemondó/ Persze amikor egy kamionos azt hiszi erősebb egy mozdonynál és megöli egyik munkatársunkat,akkor nem lehet előre tájékoztatni!
Az éves menetrendekbe bedolgozzák az előre tervezett vágányzárakat /amennyire lehetséges/,de egy ilyen évet mint az idei nem lehet tervezni. Egyszerűen nincsen kapacitás ennyi vágány és bizber hiba gyors javítására.Egy több kilométer hosszan szétázott töltést kicserélni azért elég húzós. Ráadásul ezek jó része nem a MÁV hibája.
Több helyen azért nem lehet javítani a hibákat, mert a pályát szegélyező földek hónapokig víz alatt állnak és áztatják a vasutat.
A START és a MÁV az gyakorlatilag ugyan az a cég!
Az-az az állam. Fizet is az egyik zsebéből a másikba a szerződések miatt, csak ettől egy fillérrel sem lesz több :)
Ja, amúgy a vonalak tulajdonosa az állam, és neki kellene finanszíroznia a karbantartást, felújítást, korszerűsítést csakúgy mint az általa megrendelt személyvonatok közlekedtetési költségei és a -szintén állam által meghatározott-menetdíj bevétel közti különbséget./amúgy az üzletpolitikai kedvezményeket a START saját zsebéből állja,a többit az államnak kellene! / Bizony ezeket a kötelezettségeit a mindenkori kormány évtizedek óta NEM vagy csak részben állja! Ezért nagy baromság a sokszor emlegetett kidobott és ömlő milliárdokról szóló. alapvető tájékozatlanságot sejtető kijelentések!

Skin 2010.11.05. 13:46:16

Egyébként meg kell említeni azt is, hogy a magyar jegyárak a béka segge alatt vannak a németországihoz képest. Ez tény. Viszont nem is annyit keresünk, mint odakint.
Én egyébként azt is el tudnám viselni, ha mondjuk OK, emeljék meg a jegyárakat, akkor viszont olyan szolgáltatást várok cserébe, ami normális. Amikor nem azon fogok filózni, hogy most beleültem valamibe, vagy a metrón ragadt a seggemhez valami?! Harmadrészt: remélem csak januárig kell kibírnom a MÁV-ot, onnantól lefosom, hogy hogyan alakulnak a jegyárak, meg a szolgáltatás. Akkor veszem meg a kocsimat, amivel gyorsabban, kényelmesebben és olcsóbban eljutok bárhová, no és nem vagyok időhöz kötve.

Jelfogó 2010.11.05. 17:18:32

@gcsabi: "Persze amikor egy kamionos azt hiszi erősebb egy mozdonynál és megöli egyik munkatársunkat"

Gyenge demagóg szöveg. Soha egyetlen kamionos sem azért hajtott a vonat elé, mert azt hitte, hogy ő az erősebb. Viszont elég sokan hajtottak már azért, mert nem látható a sorompó jelzésképe, nem működött a berendezés, vagy egyszerűen nem bírták kivárni azt a két évet, mire odaér a vonat a szánalmasan rosszul beállított sorompóhoz.

Az pedig, hogy a kamionos megölte egyik munkatársadat, végképp a demagógia csúcsa. A kamionos nem "ölt" meg senkit. Közlekedési baleset volt. A megölés az, amikor odamegy, és lelövi.

Jelfogó 2010.11.05. 17:20:38

@Skin: "Egyébként meg kell említeni azt is, hogy a magyar jegyárak a béka segge alatt vannak a németországihoz képest. Ez tény. Viszont nem is annyit keresünk, mint odakint."

Az arányokat ilyenkor illene jobban megvilágítani. :-) Mert azok úgy néznek ki, hogy egy német meg sem érzi a vonatjegyek árait.

"Harmadrészt: remélem csak januárig kell kibírnom a MÁV-ot, onnantól lefosom, hogy hogyan alakulnak a jegyárak, meg a szolgáltatás. Akkor veszem meg a kocsimat, amivel gyorsabban, kényelmesebben és olcsóbban eljutok bárhová, no és nem vagyok időhöz kötve."

Gratulálok, és sok jó utazást kívánok. Ennél bölcsebb dolgot nem is tehetnél, én is pont ezen vagyok, remélem, mihamarabb utolérlek ebből a szempontból. :-)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.11.05. 17:43:09

@gcsabi:

"160-as vonalon nem lehetne szintbeni kereszteződés"

- Úgy tudom, 160-asnál még lehet, 160 felett nem lehet. Ezért lesz a Szolnok Debrecen, illetve a Fehérvár is csak 160-as, mert akkor nem kell minden útátájáró helyére hidat építeni.

pbence 2010.11.05. 17:50:12

@gcsabi:

Én itt most nem ezekre az általad felsorolt speciális esetekre gondoltam. Konkrétan nincs semmilyen ív, peron szóba sem jön, nincs útátjáró, kitérő irányú váltó, semmi azokon a vonalrészeken, amiket írtam.

A 40a-n Kelenföld és Érd között 40-es és 80-as korlátozások is vannak, az előbbiektől mentes szakaszokon.

A 142-est pedig nagyon nem is kell ecsetelnem. Kispest és Ócsa között végig 40-es lassújel van, és hol van egyáltalán az előbbieket tartalmazó szakasz?

És van még ilyen vonal az országban nagyon sok.

Abban végsősoron egyetértünk, hogy a pályák javítását elsősorban az államnak kéne finanszíroznia, engem csak az zavar nagyon, hogy ilyen "kirakat" weboldal van a vpe.hu mögött, teljesen megtévesztő adatokkal.

pbence 2010.11.05. 17:54:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Én is úgy tudom, és a 160-ason csak a zajvédő fal a kötelező. (Ezzel kapcsolatban van [vagy csak volt?] is egy kis probléma a Velencei-tó környékén.)

gcsabi 2010.11.05. 20:17:27

@pbence:
A pályasebesség a kiépítési sebessége, nincsen közvetlen köze a vonat sebességhez. Erre a sebességre tervezték és építették ki, és normál állapotában erre alkalmas. Ahol éppen nincsen sebességkorlátozás ennyivel lehet menni, ha a vonat menetrendi sebessége engedi. A vonat a számára engedélyezett sebességgel, nem a pályára engedélyezett sebességgel közlekedhet. Ennek csak egyik eleme a pályasebesség. Tehát nem hazudik senki, mert a menetrend a vonat és nem a pálya sebességére készül. Kérjél valakitől egy szolgálati menetrendet, abban vonatonként benne van a rá engedélyezett sebesség.
Persze a pályasebesség nagyon sok helyen nem egyezik a valóban alkalmazható sebességekkel, de ez pont a karbantartások és a felújítások sorozatos elmaradása az oka. Manapság legtöbbször az a "cél", hogy ne kelljen tovább csökkenteni a sebességeket, nem az, hogy mindenhol a pályasebességgel legyen járható. Sokszor még erre sincsen pénz, nem hogy a korlátozások megszüntetésére!
Nem azért ilyen lassúak a vonatok, mert a MÁV szarik elvégezni a munkáját, hanem mert nem kap az államtól pénzt rá. Ebből adódik a vasút problémáinak a legnagyobb része Tudom divatos a MÁV-ot és a vasutasokat anyázni, holott ez a mindenkori kormányt illetné évtizedek óta!
Érdekes a VOLÁNT nem szokás szidni a szar kátyús utak és a sok helyen ezért csigalassúságú járatokért, pedig ugyan úgy az állam feladata a vasút és a közút karbantartása és felújítása! Érdemes a közútjaink nagy részét megnézni, semmivel sem különbek mint a vasúti pályák állapota!
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Igazad van. De az esetek nagy részében biztosító berendezések miatt és a gyalogos, kerékpáros forgalom miatt sebességkorlátozás van az átjárókban

Flaggx 2010.11.05. 20:25:19

Én azt bírom, szervezés terén:
Valamelyik nap zónázó vonat késett 30 percet (óránként jár ugye). Na most, tényleg annyit késett (ezt olyan hajszál pontosan megtudja saccolni a máv, fura...) viszont két ic húzott át az állomáson ez idő alatt.
A mikrofon rendszer meg nagyon is működik a vonatokon, fél éve járkálok ezen a vonalon, de kedden volt először, hogy hazafelé a vezér minden állomás nevét bemondta!!!
(Régi vasutas élményem, még a koleszos időkből, ahol a kalauz mindig áttrappolt a 4 kocsis szerelvényen, és amikor belépett, hangosan jó estét kívánt, mondta milyen állomás következik:))

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.11.05. 21:16:23

@gcsabi:
Én személy szerint az utak állapota miatt több tucat emberről és szervezetről szedem le a keresztvizet naponta legalább tíz alkalommal.

Egyébként a közút-vasút átjáró kinek a felségterülete? Az ottani néha 3-4-5-... cm-es szintkülönbségek miatt kinek az anyja nem lett apáca.

pbence 2010.11.05. 21:22:39

@gcsabi:

"Persze a pályasebesség nagyon sok helyen nem egyezik a valóban alkalmazható sebességekkel"

Pontosan erre próbáltam utalni. Azokon a szakaszokon, amikről írtam, nem egy adott vonat sebességére céloztam, hanem a pályasebességre.
Kispest és Dabas között (142) végig 4-es lassújel van. Kelenföld és Budafok-Belváros között (40a), a felüljáró alatt mostanra már vagy 500 m hosszan szintén 4-es lassújel van, ráadásul mindkét irányban. Érd felső környékén (40a) 8-as lassújel van. Budafok-Belváros és Nagytétény között (30a) elég hosszasan 10-es lassújel van. És még sorolhatnék ilyeneket. Ezek minden vonatra vonatkoznak, a pálya nem járható gyorsabban.

Ezért tartom durvának, hogy a VPE-n ilyen szép nagy számok vannak kint. Sokszor köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Nem azzal van a bajom, hogy a "rohadt MÁV" nem tartja karban a pályáit, hanem hogy hamis információkat közöl róluk.

A kötbérfizetős feltételezést is azért írtam, mert itt a blogon és a "mindent tudó" híradókban párszor előfordult már, hogy a MÁV-ot a MÁV-START-tól elválasztották, pályadíjakról beszéltek, ami persze igaz, de azért mégsem igaz annyira, szóval mondjuk úgy, hogy iróniát próbáltam alkalmazni.

Egyetértek, nincsen pénz. Talán majd Viktor király kicsit többet foglalkozik a vasúttal a következő 3 és fél évben, mint elődei. Legalábbis reménykedjünk, mert az állapotok már siralmasak, és ez tényleg nem tartható sokáig.

Ennek ellenére továbbra is azt mondom, hogy ki lehetne dolgozni az ilyen dolgokra is módosított menetrendet. Pl. pécsi IC-k, kör-IC-k, mire jó, hogy állandóan 15-20 perceket késnek? Ha nem sikerül megoldani a problémát, akkor mást nem lehet tenni, mint a menetrendet módosítani, legalább mindenki előre tudná a tényeket.

És még rengeteg olyan vonat van, aminek módosítanám a menetrendjét, mert kb. évente egyszer, vagy annyiszor sem fordul elő, hogy a kiírt időpontban közlekedtek volna, és tökéletesen látható, hogy hol a hibájuk. Ennek ellenére a MÁV-csoport minden vonatánál ragaszkodik ugyanahhoz a menetrendhez, ami már az év elején sem működőképes (holott azokra az állapotokra van megírva), de általában már az előző évben sem volt az.

Snake 2010.11.05. 21:46:38

@pbence: A VPE-s oldalnak nem utastájékoztatás a célja, én már annak is örülök, hogy nyilvános ez az adatbázis.

F2: 1.2.76. Pályasebesség
Forgalmi szempontból a pályán alkalmazható legnagyobb sebesség,
amelyet a Menetrendi segédkönyv tartalmaz.

F2: 15.1.10. A vonatokat a menetrendben előírt
sebességgel kell továbbítani.
Menet közben sohasem szabad túllépni:
a) a pályára és a vonatban levő járművekre engedélyezett legnagyobb
sebességet;
b) a jelzések, valamint az Utasítás rendelkezései alapján alkalmazható
sebességet;
c) a Szolgálati menetrendkönyvben előírt legnagyobb sebességet;
d) a vonat tényleges féksúlyszázalékának megfelelő sebességet;
e) a sebességkorlátozásoknak megfelelő sebességet;
f) jól működő EÉVB hiánya esetén — második figyelésre kötelezett
dolgozóval történő közlekedéskor — a 120 km/h sebességet.
g) a szolgálati helyek nem átmenő fővágányain közlekedő vonatoknál
a bármely irányból odavezető váltó kitérő irányára engedélyezett —
Műszaki Táblázatok II. kötet 7.C. sz. táblázatában meghatározott —
és a vonatkozó biztosított főjelzők jelzési képével is kifejezett sebességet.

Tehát nem a pályasebesség a vonat megengedett legnagyobb sebessége.

lurkó 2010.11.05. 21:55:11

@pbence: MÁV - MÁV Start dologban nincs igazad. A szétválás bizony a kemény valóság. Aki a Startnál dolgozik tisztában is van vele csak a MÁVosok kétlik és csodálkoznak el rajta. Mert többnyire ők a répa jobb végén állnak. Ugye itt is a Startot és a Startos dolgozókat szidja mindenki amit meg is értek mivel az utas a Starttal van szerződéses viszonyban. A Start nem késett vonatokat rendel és nem lerohadó mozdonyokkal. Nagyon minimális azon esetek száma amikor a késést a Start vagy Startos dolgozó okozza. Viszont mi az alternatíva kitől lehetne vontatást vagy vasútvonalat rendelni?

pbence 2010.11.05. 22:18:31

@Snake:

Soha nem állítottam, hogy a kettő ugyanaz! Amit állítok, az az, hogy MAXIMUM a pályasebesség lehet a vonat megengedett legnagyobb sebessége, így a kettő elég szoros kapcsolatba kerül.

Ha kitűznek egy lassújelet, az biztos, hogy az eredeti pályasebesség alatti sebesség lesz. Viszont így elképzelhető (sőt, elég gyakran előfordul), hogy a vonat megengedett legnagyobb sebessége is kisebb lesz, csakhogy a menetrendet is ezzel tervezték. Így borul a menetrend. Erre írtam, hogy ilyenkor kéne egy módosított menetrend a javítás idejére.

Az általam említett konkrét példákban pedig kint van a lassújel. Így ott minden vonat MAXIMUM annyival mehet. Ezért nem tudom felfogni, hogy van képük kirakni mondjuk a lajosmizsei vonalra, hogy végig 60-as.

És most tök mindegy, hogy az utasoknak vagy nem az utasoknak rakják ki, ez van kirakva a VPE oldalára! Ha én mondjuk szeretnék egy tehervonatot közlekedtetni, és látom, hogy itt 60-as a max. sebesség, akkor azt feltételezem, hogy az út jelentős részén tud majd menni a vonatom 60-nal. Azt biztos nem feltételezem, hogy Kispest és Dabas között lényegében végig max. 40-nel mehet csak bármilyen vonat. És ezek után tisztességtelennek fogom tartani a MÁV "reklám"-ját.

pbence 2010.11.05. 22:21:39

@lurkó:

Nyilván senkitől. Az állam feladat lenne, hogy a MÁV-ot úgy szabályozza, és ezzel együtt úgy lássa el forrásokkal, hogy az ügyfelei, de főképpen a MÁV-START felé jól tudjon szolgáltatni.

Egyébként tőlünk nyugatabbi országok példájából kiindulva hülyeségnek tartom az állami vasút efféle szétszabdalását.

pbence 2010.11.06. 00:19:19

@Jelfogó:

Való igaz: tényleg nem azért hajtanak a vonat elé, mert azt hiszik, erősebben. Hanem azért, mert idióták, és azt gondolják, még átérnek a vonat előtt, de mégsem.
Vagy azért, mert idióták, és azt sem tudják, mi mit jelez egy vasúti átjáróban, és gondolkozni sem hajlandóak.

Nem látható a sorompó jelzésképe, nem működik a berendezés?
Erről a KRESZ egyértelműen rendelkezik. Aki meg nem ismeri a KRESZ-t (bár akkor hogy lehet sofőr?), de szorult bele egy kevés agy, az sem megy rá úgy a sínre mindenféle körültekintés nélkül, hogy nem lát semmilyen jelzést.

Nem bírják kivárni az időt?
Erről is egyértelműen rendelkezik a KRESZ, de aki esetleg nem ismeri, annak is evidens, hogy ilyen esetben meg kell állni, nem ő állította be a fénysorompót, hogy biztosra tudja, meddig lehet még átmenni.

Az "öl" szó jelentésén is hosszasan el lehet gondolkozni. Szerintem a legutóbbi 150-esen történt eset bőven kimeríti gondatlanságból elkövetett emberölés fogalmát. Tehát jogos, hogy megölte a mozdonyvezetőt.

Ez most egy nagyon súlyos eset volt, ugyanis nem olyan sűrűn fordul elő, hogy vonaton tartózkodó veszti az életét egy ilyen, idióta barom által okozott balesetben.
De lássuk be, amúgy is elég kellemetlen, hogy rongálódik a vasút járműállománya, károk keletkeznek a pályában is, órákra megbénul a közlekedés, a rendőrséget, mentőket ki kell hívni... Nem jó ez senkinek.

De az emberi hülyeség határtalan, és mindig lesznek olyanok, akik felelőtlenül ráhajtanak a sínekre, a MÁV minden évben legyárthatja a kampányfilmjét ezzel kapcsolatban, holott ezeket a dolgokat az embernek kb. óvodás kora végére meg kellene tanulnia.
Azokat meg baromira nem tudom sajnálni, akik ezek után az autó/kamion roncsai között halnak meg, ha már ennyi eszük volt, jobb is nekik így. (Az már más kérdés, hogy volt, mikor buszos hajtott így rá a sínekre... Az kb. 100-szor olyan felelőtlen idióta volt. Meg is halt, nem baj, de sajnos az utasai is.)

Kopi3.14 2010.11.06. 00:47:44

@pbence: ne feledd, a legmagasabb adható áron is van 40% állami dotáció, vagyis senki sem fizet teljes árat.

@lurkó: Pécs-Miskolc IC meg tovább már vagy három éve rohangál emlékeim szerint. És a világ legnagyobb baromsága volt, pláne, hogy más vonatszám, más ic szám, s csak közvetlen kocsikról van szó mindenhol, nem direkt végigjáró vonatról. Az IC-k nevei is változnak. Ja, igen, az az bizonyos tavaszi felázás- még korábban, mint május. hú, remeket szoptam vele, de a pécsi MÀV szekció teljesen korrektül, mindent a lehető leginkább utasbarátan intézett-amit tudott tenni.

@gozos: sokat utazom német vonatokon, tájékoztatás semmivel nem jobb, mint Mo-n. Napi szintű merítésből beszélek. S német IC- aranyáron állni nagyon nagy élmény.

@Jelfogó: a minisztérium csak nem ad pénzt a takarításra, a karbantartásra, semmire- mint tulajdonos, s mint megrendelő. Gondolkozni luxus?

@Skin: a pénz megoldaná a gondokat. nem elfelejtendő, Európában a fejlett vasúti infrastruktúrával bíró országokat és a Magyarországgal azonos méretűeket nézve a miénk a leginkább vasúttal befont ország, s itt a leginkább alulfinanszírozott a vasúti közlekedés. Akkor miről beszélünk?

Kopi3.14 2010.11.06. 01:00:17

@Jelfogó: megölte, mert tudatosan hajtott a működő jelző ellenére a sínekre.

@pbence: egyetértek minden részével- illetve ami talán vállalható lépés volt, az infrastruktúra, pálya kiszervezése külön cégbe. Az nyitná meg a normális, többszereplős piac kapuját, ha az ÁLLAM akarná.

@Skin: Ne tessék a német vasutat olyan olcsónak beállítani. Rohadt drága. Arányaiban is. Sőt, tán itt jobban megéri autózni, mint vonatozni.

Snake 2010.11.06. 11:12:27

@pbence: Akkor félreértettelek.

Minden esetre nem a pályasebességre írják a menetrendet. Beleszámolják a tartós lassújeleket és elvileg az ideigleneseket is (gyakorlatilag egy-kettőt nem, néhány keletkezik közben, esetleg párat kigyomlálnak és máris borul a buli). Továbbá beleszámolják a járművek eng. sebességét, valamint a többi vonatot. Van erre egy programjuk, abban elvileg megvannak ezek (gyakorlatilag nem tudom). Becses neve KAPELLA, mindenki ezzel készíti a menetvonalait, így nem játszik az ltalad említett tehervonatos eset.

Jelfogó 2010.11.06. 17:56:49

@pbence: "Való igaz: tényleg nem azért hajtanak a vonat elé, mert azt hiszik, erősebben. Hanem azért, mert idióták, és azt gondolják, még átérnek a vonat előtt, de mégsem"

Ez súlyos tévedés. Ha mindenki betartana minden szabályt, soha nem lenne közlekedési baleset. Aztán mégis egy csomó van. Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy nagyon sokan nem tartják be a szabályokat, és ebből nagyon ritkán baj van. Csakhogy szabályt be nem tartani nem csak szándékosan lehet. Hanem lehet, hogy épp nincs jó kedved, dekoncentrált vagy, egy pillanatra nem figyelsz, szemedbe süt a nap, megcsíp egy darázs, meg még ötmillió különféle ok. Aki balesetet okoz, azt semmiképp sem lehet megítélni, mert nagyon könnyen lehet, hogy holnap Te fogsz okozni. Egy nagyon kemény hibához elég egy nagyon kis nem figyelés, és ez bárkivel előfordulhat. Mondom ezt úgy, hogy soha nem okoztam még balesetet, pedig vezetek pár járműfajtát, de pont ezért látom, hogy milyen könnyű nem figyelni.

A sorompók pedig igenis nagyon rosszul vannak beállítva. Mindegyik. Ami nem csoda, hiszen máv.

"De lássuk be, amúgy is elég kellemetlen, hogy rongálódik a vasút járműállománya, károk keletkeznek a pályában is, órákra megbénul a közlekedés"

Ez baleset nélkül is minden nap megtörténik a máv vonalain.

"Azokat meg baromira nem tudom sajnálni, akik ezek után az autó/kamion roncsai között halnak meg, ha már ennyi eszük volt, jobb is nekik így"

Ez nagyon nem így működik. Pár év múlva, ha majd érettebb leszel, máshogy fogod gondolni, most szólok.

pbence 2010.11.06. 19:22:29

@Jelfogó:

Nem mindegy, milyen szabályt nem tartunk be.

Az, hogy valaki véletlenül áthajt a vasúton a vörösen villogó fénysorompó jelzése ellenére, nem csak egy apró figyelmetlenség. Nagyon nem. Azért sem, mert aki ilyet nem vesz észre, az valószínűleg azt sem veszi észre, hogy vasutat keresztez! Csak megy az úton, mintha nem lenne ott semmi. Az ilyen sofőr meg annyira figyelmetlen, hogy nem adnék jogosítványt a kezébe, nem engedném, hogy közúton járművet vezessen.

Marad a másik, hogy szándékosan hajt rá, mert siet, vagy meg akarja mutatni, hogy őt aztán nem érdekli a jelzés. Ehhez nem is lehet mit hozzáfűzni, az ilyeneknek természetesen szintén nem adnék jogosítványt.

Ezeket idáig arra az esetre írtam, ha működik a fénysorompó. De mi van, ha nem működik? Áthajtok rajta teljes sebességgel, hogy hurrá, ma sem tesz be nekem a vasút? Aki normális, az nem. Aki normális, és vasúti kereszteződést lát maga előtt, rögtön fokozza a figyelmét, akkor is, ha működik a fénysorompó. Ha pedig nem működik, akkor mielőtt áthalad, személyesen meggyőződik az átkelés veszélytelenségéről. Másképp ezt nem lehet.

Most direkt nem hoztam szóba a KRESZ-t. Mert szerintem ez a probléma a KRESZ nélkül is könnyen kezelhető, bár a KRESZ még egyszerűbbé teszi.

Ne is haragudj, az, hogy rosszul van beállítva a fénysorompó, mit változtat az egészen? 1 perc várakozás után már biztonságos áthaladni? Vagy mi? Az ilyen emberek a városban is átmennek a piroson, ha egy ideig nem jön semmi?

Baleset nélkül is lebénul a közlekedés olykor, ez igaz. De egy ilyen balesetnél 100%, hogy aznap már nem lesz semmilyen közlekedés.

Lehet, hogy durva, amit írtam a felelőtlen sofőrökről, de akkor is fenntartom. Nem fogom sajnálni az ilyen embereket, ahogy azokat sem, akik a Nagykörúton visszafordulnak a Combino előtt, ahogy azokat is gyűlölöm, akik nem fogják fel, hogy a buszmegállóban tilos megállni, egyszerűen nem bírom az ilyen embereket, és semmilyen tiszteletet vagy sajnálatot nem fognak kapni tőlem.

Sokkal jobban sajnálom az utasokat, a tömegközlekedési járművezetőket, a forgalmi zavarelhárítókat, a helyszínelésre kiérkező rendőröket, mentősöket, akiket a hülye magatartásukkal hátráltatnak, dolgoztatnak.

Ha meg még más vétlen halálát is okozzák ezzel, akkor hatványozottan igaz a gyűlöletem.

pbence 2010.11.06. 19:34:36

@Snake:

Na igen, Lajosmizse felé is bele van számolva, nem vitatom, viszont év közben sok olyan dolog történik, ami miatt lehetetlen tartani a menetrendet (most nem konkrétan a 142-esre gondolok).

Ezeknek a pályahibáknak a javítása nagyon hosszú idő, hála annak, hogy Magyarországon vagyunk, de akkor kitalálhatnának egy pár perccel módosított ideiglenes menetrendet, hogy egyértelmű legyen a helyzet az utasoknak is. Ettől a valóság nem változik, csak közelebb lesz a papírhoz.

Snake 2010.11.06. 21:38:42

@pbence: Az európai menetrendrendszer tartalmaz évente 3 módosítást. Ezt a Start hol kihasználja, hol nem.

Snake 2010.11.06. 21:39:31

Affene!

@pbence: Az európai menetrendi rendszer tartalmaz évente 3 módosítást. Ezt a Start részben megfelelően kihasználja, részben meg nem.

pbence 2010.11.06. 21:43:13

@Snake:

Nem is elsősorban erre gondoltam. Hanem a vágányzári menetrendekhez hasonló módosításra. Hiszen a pályahibát valamikor remélhetőleg javítják, és se az állapot kezdete, se a vége nem esne egybe az évi három előre kijelölt módosítási időponttal.

vanek ur 2010.11.07. 10:36:00

@Jelfogó: "A sorompók pedig igenis nagyon rosszul vannak beállítva. Mindegyik. Ami nem csoda, hiszen máv."
A sorompók nagyon jól vannak beállítva. Arra vannak beállítva, hogy a leggyorsabb vonat se érhessen oda az átjáróhoz úgy, hogy az út felé ne pirosat mutasson, és a leglassabb közúti jármű is elhagyhassa az átjárót, ha még nem a piroson indult el. Arról nem tehet a sorompó, ha a vonat lassabban jön...
Mondhatnád erre, hogy legyen sebességfüggő az, mikor zár le a sorompó. Ez egyrészt feleslegesen túlbonyolítja a dolgot (márpedig ha bonyolult egy dolog, könnyebben romlik el), másrészt meg mi van akkor, ha időközben gyorsít a vonat?

vanek ur 2010.11.07. 10:39:33

Egy adat a német vasút kontra magyar vasúthoz:
A német vasút 2014-ig 41 milliárd eurót fog fordítani pálya és jármű _fejlesztésre_. A magyar vasút (MÁV Csoport) teljes költségvetése 1 évben (fejlesztéssel és _üzemeltetéssel_ együtt) 1,2-1,5 milliárd euró. (Ebben benne van a jegyekből származó bevétel is!) Érezhető a különbség...

vanek ur 2010.11.07. 10:42:20

@pbence: A devecserihez hasonló rendkívüli helyzetet kezelik, azzal nincs gond.
Neked azzal van bajod, hogy van egy kisebb pályahiba, kiteszik rá a lassújelet, és emiatt késik a vonat. Aztán a lassújel ott van évekig, a vonatok pedig csak késnek.
Erre nem az a megoldás, hogy akkor legyen hosszabb a menetidő. Erre az a megoldás, hogy kijavítják a pályahibát - a lehető legrövidebb időn belül.

Jelfogó 2010.11.07. 11:35:36

@vanek ur: "A sorompók nagyon jól vannak beállítva. Arra vannak beállítva, hogy a leggyorsabb vonat se érhessen oda az átjáróhoz úgy, hogy az út felé ne pirosat mutasson, és a leglassabb közúti jármű is elhagyhassa az átjárót, ha még nem a piroson indult el."

Ez természetesen igaz, viszont ettől még a sorompók nagyon rosszul vannak beállítva. Az általad megadott feltételeknek ugyanis egy olyan sorompó is megfelel, ami már egy órával a vonat előtt lecsukódik. Hiszen ugye fő a biztonság. Ez az a hozzáállás, aminek az életképtelenségét a máv nem tudja feldolgozni agyilag, és ezért van az, hogy sokan megunják a felesleges várakozást a pirosnál és átmennek rajta. Döntő többségüknek nem is esik baja, mert figyelnek. Probléma akkor van, ha valaki nem figyel.

A legkevésbé sem szégyellem, hogy rendszeresen átmegyek egy bizonyos útátjáróban a piroson, mert mindkét irányba 1 km-re belátom a pályát, és a sorompó már rég piros, amikor a vonat még sehol. Ilyenkor nincs kedvem kidobni 5 percet az életemből, inkább előbb hazaérek és sokkal értelmesebb dolgokra fordítom, mintsem egy gané módon beállított sorompó előtti felesleges ücsörgésre. És soha nem fogok így balesetet okozni, és magamban sem fogok kért tenni soha. Vagy azért, mert természetfeletti képességeim vannak, vagy azért, mert a máv szutyok, én pedig figyelek. Lehet választani, melyik a helytállóbb magyarázat. :-)

pbence 2010.11.07. 14:10:28

@vanek ur:

Így van, ez a megoldás. De amíg nincs kijavítva, addig lehetne egy ideiglenes menetrend. Szerintem.

pbence 2010.11.07. 14:16:31

@Jelfogó:

Amíg ennyire figyelsz, addig lehet, hogy tényleg nem lesz gond. De! Épp pár kommenttel előbb fejtetted ki, hogy bármikor megeshet, hogy gond van a figyelemmel. És ez egy ilyen helyzetben végzetes lehet.

Az viszont tény, hogy nem egy baleset történt már vasúti átjáróban. Ez bizonyára azokkal az emberekkel történt, akik nem figyeltek megfelelően (vagy nem is tudtak, mert nem belátható a kereszteződés). Ez már teljesen más téma.

Ezért szerintem a legtisztább, ha senki nem megy át a piroson. Ha valaki megteszi, onnantól a teljes felelősség az övé, és ne hivatkozzon az illető semmire. Csak ő a felelős.

Jelfogó 2010.11.07. 15:35:57

@pbence: "Ezért szerintem a legtisztább, ha senki nem megy át a piroson. Ha valaki megteszi, onnantól a teljes felelősség az övé"

Pontosan így van, ez a megfelelő hozzáállás. Én vállalom is a teljes felelősséget, mindig. És természetesen kizárólag akkor teszek ilyet, ha egyedül ülök az autóban.

"Épp pár kommenttel előbb fejtetted ki, hogy bármikor megeshet, hogy gond van a figyelemmel."

De ennyi erővel azzal is gond lehet, hogy eleve észre sem veszed a pirosat. Én a pirosat mindig észreveszem, és bizonyos (amúgy nem túl gyakori) esetekben átmegyek rajta, teljes figyelemmel, csak akkor, ha oda tudok figyelni, és teljesen biztos, hogy nem lesz baj. 1 km-t azért nem tesz meg olyan gyorsan a vonat, hogy én ne tudnék korrigálni. Annyi idő alatt akár kézzel is letolom onnan a kocsit, ha netán lefullad és nem indul be.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.11.07. 16:04:05

@vanek ur:
"A német vasút 2014-ig 41 milliárd eurót fog fordítani pálya és jármű _fejlesztésre_. A magyar vasút (MÁV Csoport) teljes költségvetése 1 évben (fejlesztéssel és _üzemeltetéssel_ együtt) 1,2-1,5 milliárd euró. (Ebben benne van a jegyekből származó bevétel is!) Érezhető a különbség..."

Ez így igaz is, és érthető az érv. ÁM!
Mekkora a hossza a német hálózatnak, és a magyarnak?

Snake 2010.11.07. 16:28:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha csak a normál nyomtávú, államvasúti kezelésben levőt nézem, akkor
DB: 33891 km
MÁV: 7183 km

vanek ur 2010.11.07. 21:35:19

@Jelfogó: "Ez természetesen igaz, viszont ettől még a sorompók nagyon rosszul vannak beállítva."
Most akkor igen vagy nem?
"Az általad megadott feltételeknek ugyanis egy olyan sorompó is megfelel, ami már egy órával a vonat előtt lecsukódik."
Próbáld meg értelmezni, amit írtam. Ha egy vasúti pályán 120 km/h a legnagyobb megengedett sebesség, akkor a sorompó úgy van beállítva, hogy egy 120 km/h-val közeledő vonat esetében se lehessen baleset. (Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kb. fél perccel azután van ott a vonat, hogy a sorompó pirosra váltott.) Ha viszont a vonat lassabban jön - mondjuk 60 km/h-val, máris dupla idő fog eltelni (jelen példában kerek 1 perc), mire odaér a vonat.
"Hiszen ugye fő a biztonság. Ez az a hozzáállás, aminek az életképtelenségét a máv nem tudja feldolgozni agyilag,"
Azért kíváncsi lennék arra, hogy ha kevésbé lenne "fő a biztonság", és naponta történnének emiatt balesetek az átjárókban, milyen hamar kezdenéd el szidni a MÁV-ot, miért nem vigyáznak jobban szegény autósokra.
Vonat kontra autó meccsben többnyire a vonat nyer, még a döntetlennek is csak minimális esélye van (többnyire kamionoknak van némi esélyük).
Íme egy szép példa, mit tud csinálni egy vonat egy rossz helyen levő autóval: www.youtube.com/watch?v=ekpD06P7kiI
(A lényegi rész 1:55-nél kezdődik.)

vanek ur 2010.11.07. 21:39:33

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem magyarázza. Még egyszer: ebben a 41 milliárdban nincs benne a napi karbantartás, az üzemelés, a vasutasok bére - semmi. Csak fejlesztés. Nálunk ennek az összegnek kevesebb mint huszadát költjük az egészre (fejlesztés + üzemeltetés). A hálózatunk pedig több mint huszada a németének.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.11.07. 22:00:29

@vanek ur: Bocsi elnéztem. Ám az ilyen összegekhez akkor is a relatív érték végett odakívánkozik szerintem a mögötte levő hálózat.

Jelfogó 2010.11.08. 08:39:57

@vanek ur: "Ha viszont a vonat lassabban jön - mondjuk 60 km/h-val, máris dupla idő fog eltelni (jelen példában kerek 1 perc), mire odaér a vonat."

Pontosan erről beszélek. Egyébként nem csak a vonat jön lassan, hanem a sorompó is rosszul van beállítva - sokadszor mondom. :) Az ideális az lenne, ha amint lecsukódna a csapórúd, ott lenne a vonat. Ehelyett az van, hogy amikor már lecsukódott, a vonatot még csak nem is látod, még nagyon messze belátható pályán sem. Mondjuk nem is várok többet a mávtól, mert ha a saját utasaikkal sem törődnek egyáltalán, miért pont az autósokkal törődnének?

"milyen hamar kezdenéd el szidni a MÁV-ot, miért nem vigyáznak jobban szegény autósokra."

Nem kezdeném el szidni. Vigyzázzon magára az autós, ne a mávtól várja ezt. Én pl. elég sokszor kihajtottam mellékútról főútra 100 km/h-val közeledő kamion elé, csodák csodjára soha nem esett bajom ezen borzasztóan nehéz művelet során, és mindig fel tudtam gyorsítani előtte 100-ra, hogy neki még csak hozzá se kelljen érnie a fékhez. Pedig se sorompó, semmi nem volt, egyszerűen csak figyeltem, hogy jön-e valami, és amikor úgy ítéltem meg, hogy ki tudok menni elé biztonságosan, kimentem. Ehelyett mi van a vasúton? Sorompó, ami feleslegesen sok ideig korlátoz a haladásban. A szerény véleményem az, hogy akinek sorompóra van szüksége ahhoz, hogy biztonságosan áthaladjon egy átjárón, az ne kapjon jogosítványt, soha, semmilyen indokkal.

Alexi Borzovan 2010.11.08. 09:39:38

@Jelfogó:
"...Ilyenkor nincs kedvem kidobni 5 percet az életemből, inkább előbb hazaérek és sokkal értelmesebb dolgokra fordítom, mintsem egy gané módon beállított sorompó előtti felesleges ücsörgésre"

Nemsokára meg fogsz dögleni. Egy Gigant (vagy Szili) széttrancsíroz majd a szar verdáddal együtt. Én pedig boldog leszek, még egy idiótával kevesebb.
A kamionos pedig igenis GYILKOLT, tessék már tudomásul venni!

pbence 2010.11.08. 10:38:12

@Jelfogó: Kicsit olyan érzésem van, mintha magadnak mondanál ellent. Az előbb még védted azokat az idiótákat, akik baleseteznek egy vonattal, most meg már nem adnál nekik jogosítványt. (Az utóbbival egyébként egyet is értek.)

Jelfogó 2010.11.08. 10:59:06

@Selkath, Bloemfontein díszpolgára: Ki kell, hogy ábrándítsalak, de nem fogok. Ugyanis figyelek. A Gigant azokat trancsírozza szét, akik nem figyelnek, vagyis a kevésé életképteleneket. Ez a világ rendje.

A kamionos nem gyilkolt. Értelmező kéziszótár.

Jelfogó 2010.11.08. 11:04:39

@pbence: Félreértés ne essék, nem védem azt, aki csattan egy vonattal, mert magának köszönheti, még akkor is, ha amúgy mélyen együttérzek a hozzátartozóival. Ugyanakkor megértem, hogy a feltűnően rosszul beállított sorompók miatt sokan ráhajtanak a sínekre a piros ellenére, csak aki ilyet tesz, az akkor tegye, ha teljesen biztos benne, hogy 100%-ig ott a figyelme. Akinek egy kicsit is nincs, az maradjon a seggén. Az, hogy a sofőr a piros ellenére felhajt-e a sínekre, mindig az ő egyéni döntése, függetlenül attól, hogy a KRESZ mit ír elő. A KRESZ azt mondja, hogy ez tilos, de semmilyen eszköze nincs ennek megakadályozására, és jól láthatóan semmit nem kíván tenni az ellen, hogy a sofőrök tényleg így döntsenek. Pedig lehetne, de az már egy másik történet. Sajnálom a teherautó és a mozdony vezetőjét is, a teherautós volt a hibás, ez nem is lehet kérdéses. Kár, hogy a vasút felelősségét ilyenkor senki nem vizsgálja, pedig bőven lenne mit.

Jelfogó 2010.11.08. 11:05:11

@Jelfogó: "kevésbé életképeseket", bocs, elírtam.

vanek ur 2010.11.08. 13:18:40

@Jelfogó: "hanem a sorompó is rosszul van beállítva - sokadszor mondom."
Én meg sokadszor mondom: nincs rosszul beállítva. A sorompót záró érzékelő olyan távolságra van, hogy a pályán engedélyezett legnagyobb sebességgel haladó vonat esetében is ad időt az átjáró elhagyására. (Kerestem a vonatkozó szabványt, de nem találtam.)
Legyen a legnagyobb sebesség 120 és ennél a sebességnél fél perc van az érzékelőtől a sorompóig, akkor 100-nál 40 másodperc lesz.
Amit nem tudhatsz, hogy nincs-e egy megálló a közelben, ahol éppen áll a vonat (de nem mindegyik áll meg ott).
Ha állomás is van annyival bonyolultabb a dolog, hogy addig nem kap szabad jelzést a vonat, amíg a sorompó le nem zárt (és itt is van 20-30 másodperc késleltetés). Ha indul a vonat, addig el sem indítják, amíg szabad jelzést nem kap, + amíg felgyorsít az is idő. Ugyanakkor lehet olyan vonat, ami nem áll meg az állomáson, a rendszer pedig ezekhez van méretezve - pont azért, hogy minél kisebb eséllyel keveredhessen autó a vonat elé.

"Én pl. elég sokszor kihajtottam mellékútról főútra 100 km/h-val közeledő kamion elé, csodák csodjára soha nem esett bajom ezen borzasztóan nehéz művelet során, és mindig fel tudtam gyorsítani előtte 100-ra, hogy neki még csak hozzá se kelljen érnie a fékhez."
Azt ugyebár nem tudhatod, hogy mit csinál a kamionsofőr. (Motorfékkel lassít kicsit, vagy csak egy kicsit rálép a fékre, hogy elférj előtte). A vonat vezetőjének nincs ilyen lehetősége. A vonaton nincs "motorfék" (illetve semmit nem ér a nagy tömeg miatt), a rendes fék pedig nem úgy reagál, mint egy normál autóban (ismét csak a nagy tömeg, továbbá a konstrukciós különbségek miatt).

vanek ur 2010.11.08. 13:23:34

@Jelfogó: "KRESZ azt mondja, hogy ez tilos, de semmilyen eszköze nincs ennek megakadályozására, és jól láthatóan semmit nem kíván tenni az ellen, hogy a sofőrök tényleg így döntsenek."
Lehet, hogy nem a KRESZ kellene ide. A vasútnak okozott kárt jelenleg nem téríti a kötelező felelősségbiztosítás. Tehát nemes egyszerűséggel be kellene hajtani az összes okozott kárt mindazokon, akik szabálytalanul a sínekre hajtva balesetet okoznak (mozdonyon töréskár, pálya kijavítása, késések és vonatpótlók költsége, műszaki mentés, stb.) Néhány 10 milliótól párszázmillióig terjedhet az összeg - még az unokák is ezt fogják nyögni, de legalább megtanulják egy életre...

Snake 2010.11.08. 13:48:37

@vanek ur: "A vonaton nincs "motorfék" (illetve semmit nem ér a nagy tömeg miatt)" Azért ez nem feltétlenül igaz. Van néhány villamosellenállásfékes gép a hálózaton (sajnos elenyésző mennyiség), ami azért elég komolyan megfogja a gépet. A dízelmotorvonatok nagy részében pedig retarder van. Bár az tény, hogy egy tehergépkocsihoz képest kevésbé csökkenti a fékutat (bár százalékos arányban egy szóló bz-nél ebben sem vagyok biztos), hiszen nagyobb tömegről (már amikor) van szó, illetve kisebb a surlódás.

@Jelfogó: "Az ideális az lenne, ha amint lecsukódna a csapórúd, ott lenne a vonat." Na ja. Képzeld el, hogy jön egy mezőgazd. vontató két, jól megpakolt trágyaszállító póttal, a kreszben az árjáróra megengedett min. 5 km/h-s sebességgel. Éppen elhalad a fénysorompó mellett, amikor az vált. Tán még rá épphogy sem csukódna a sorompó a hátsó pótkocsira, de a gép gyönyörűen telibekapná, az mv meg a trágya alatt lelné a halálát, szerencsés esetben még lenne ideje hátravetődni a géptérben( ez sem egy életbiztosítás, ha jól tudom, akkor legutóbb is itt lelte halálát a vezér, mert egyszerűen arra oldalra dőlt a gép.

Snake 2010.11.08. 13:51:06

@Jelfogó: "A KRESZ azt mondja, hogy ez tilos, de semmilyen eszköze nincs ennek megakadályozására, és jól láthatóan semmit nem kíván tenni az ellen" Szerencsére felénk másképp gondolják: kemma.hu/komarom-esztergom/kek-hirek-bulvar/nezze-meg-itt-a-300-ezres-traffipax-foto-342111

gcsabi 2010.11.08. 16:23:25

@vanek ur:
Szerintem ne pazarold az idődet arra, hogy megkeressed az előírásokat, ami a sorompó zárási idejét tartalmazza. Hisz eredendően mindenki "idióta", aki bármilyen szabályt kitalál! Aki annyira ütődött, hogy nem képes végiggondolni, hogy járhat úgy egy vasúti átjáróban, hogy pont az ottani döccenőn törhet ki e gömbcsuklója és "se tüled-se hozzád" és a vonat fél perc alatt megteszi azt az 1km-t amit ő biztonságossan elegendőnek tart, vagy kikanyarodik egy 100-al hajtó20-szor nehezebb kamion elé, és el sem tudja képzelni, hogy egy kiemelő villa törés és 1-es ben gyorsíthat a kamion elől, amikor a sofőr éppen " lehet, hogy épp nincs jó kedved, dekoncentrált vagy, egy pillanatra nem figyelsz, szemedbe süt a nap, megcsíp egy darázs, meg még ötmillió különféle ok."-állapotban kivasalja.
Csak az a baj, hogy ilyenek miatt mások is meghalhatnak vagy nyomorékká válhatnak!

Kopi3.14 2010.11.09. 02:49:28

@Jelfogó: A szellemi képességeidet is kellene már vizsgálni...

Jelfogó 2010.11.09. 09:23:32

@vanek ur: "Én meg sokadszor mondom: nincs rosszul beállítva. A sorompót záró érzékelő olyan távolságra van, hogy a pályán engedélyezett legnagyobb sebességgel haladó vonat esetében is ad időt az átjáró elhagyására."

Ez még nem jelenti azt, hogy jól van beállítva, csak azt, hogy biztonságosan. A kettő nagyon nem ugyanaz. A Challenger utasai pl. nem vittek megukkal gombát, így biztosak lehettek benne, hogy nem halnak meg gombamérgezésben. Ezzel együtt biztonságban voltak? Na ugye. Az, hogy a sorompó két évvel a vonat előtt lezár, csak annyit jelent, hogy biztonságos. Azt nem, hogy jó is.

"Azt ugyebár nem tudhatod, hogy mit csinál a kamionsofőr."

De. Biztosan tudom, hogy ha én kimegyek egy kamion elé, annak nem kell fékeznie. Ha kellene, akkor nem megyek ki elég, ilyen egyszerű. Ha közúton a sofőrre van bízva annak megítélése, hogy kihajthat-e egy olyan jármű elé, amelynek tömege sokszorosan meghaladja az ő járművéét, akkor azt hiszem, joggal gondolhatom, hogy kicsit túl van ez lihegve a vasúton, és feleslegesen el van túlozva a látszólagos biztonság irányába.

"A vasútnak okozott kárt jelenleg nem téríti a kötelező felelősségbiztosítás."

A vasút sem téríti meg azt a mérhetetlen kárt, amit az embereknek okoz. Szerintem korrekt ez így.

Jelfogó 2010.11.09. 09:25:30

@Snake:
"Képzeld el, hogy jön egy mezőgazd. vontató két, jól megpakolt trágyaszállító póttal, a kreszben az árjáróra megengedett min. 5 km/h-s sebességgel."

A sorompó erre van méretezve, ehhez van hangolva. Tehát jogos az az elvárás, hogy amint lecsukódik, onnantól kezdve közúti járműnek ott semmi keresnivalója.

Jelfogó 2010.11.09. 09:26:11

@Snake: Ez minden, csak nem megoldás. Jobb helyeken úgy hívják: rablás. :-)

Jelfogó 2010.11.09. 09:37:14

@gcsabi: "Csak az a baj, hogy ilyenek miatt mások is meghalhatnak vagy nyomorékká válhatnak!"

Most miről beszélsz? Soha nem okoztam balesetet, figyelmesen, udvariasan vezetek, bár tény, hogy az idióta szabályon nem érdekelnek. Mily meglepő, hogy az idióta szabályok itt is pont a vasúttal kapcsolatosak. :)

"pont az ottani döccenőn törhet ki e gömbcsuklója"

Arra még nem gondoltál, hogy pont ott lehel rád a tűzokádó sárkány? Csak mert annak is több a valószínűsége.

"hogy egy kiemelő villa törés és 1-es ben gyorsíthat a kamion elől"

Ebből még soha nem volt gondom, és soha nem is lesz. :) De ennyi erővel bármikor bármi történhet. Legyen már több realitásérzéked!

gcsabi 2010.11.09. 10:11:47

@Jelfogó: Ahogy írta ezt egy nagy gondolkodónk írta: "Ez nagyon nem így működik. Pár év múlva, ha majd érettebb leszel, máshogy fogod gondolni, most szólok."
Az, hogy valamire nem gondolsz, az attól még lehet valóság. A kisgyerekek-és az infantilisek- szokták így kezelni a világ fenyegetéseit.

Jelfogó 2010.11.09. 10:37:02

@gcsabi: Szerintem viszont az az infantilis, aki azt mondja, hogy egy sofőr megérdemli a halált és jó, hogy meghalt. Gratulálok.

gcsabi 2010.11.09. 10:47:33

@Jelfogó:
Nyugodtan másoljad be hol is írtam ilyet!
A felelőtlen baromságaiddal meg eszem ágában sincsen vitatkozni. Vitába szállni csak azzal érdemes akiben a belátás minimuma legalább megvan. Az aki a saját "érveit" sem képes következetesen értelmezni arra kár időt pazarolni.
Annyi baromságot irkálsz itt, amit már elolvasi is fárasztó, de neked ebből csak annyi szokott lejönni, hogy mindenki hülye, csak az nem akivel szembe közlekedik az egész forgalom a sztrádán:)

Jelfogó 2010.11.09. 10:57:47

@gcsabi: Konkrétumokat is tudnál említeni fröcsögés helyett? :))

Nem Te írtad, hanem Bence, neki válaszoltam, amikor azt írtam, amit idéztél.

vanek ur 2010.11.09. 12:18:44

@Jelfogó: "Ez még nem jelenti azt, hogy jól van beállítva, csak azt, hogy biztonságosan. A kettő nagyon nem ugyanaz."
Ebben az esetben ugyanaz, hiszen a (fény)sorompó felada, hogy biztonságossá tegye az útátjárókat.
Még egyszer: a sorompó úgy van beállítva, hogy az arrafelé közlekedő leggyorsabb vonat előtt is átérjen a leglassabb jármű/gyalogos, ha még a szabad jelzésen indult el, vagy féktávon belül váltott a sorompó. Ez a _jó_ működés, ami egyben biztonságos is. A sorompó lezárása nem függ a vonat tényleges sebességétől, ez ugyanis jóval bonyolultabb rendszert igényelne, amiben több a hibalehetőség és így többlet kockázatot jelent.
Tudomásul kell venni: a közlekedés veszélyes üzem. A szabályok ezeket a veszélyeket hivatottak csökkenteni, és mint ilyenek, nem egyszer túlbiztosítottak. Viszont ez a tartalék kell ahhoz, hogy 1 ember pillanatnyi figyelmetlensége önmagában minél kisebb eséllyel járjon súlyos következménnyel.
Ahol emberéletekről van szó, mindig van tartalék a szabványokban (lásd még: repülés, építészet, gépek), és azt is tudomásul kell venni, hogy ezek betartása kényelmetlenséggel jár. De inkább egy kis kényelmetlenség, mint egy maradandó sérülés vagy halál.

vanek ur 2010.11.09. 12:32:34

@Jelfogó: "Biztosan tudom, hogy ha én kimegyek egy kamion elé, annak nem kell fékeznie."
Szerintem nem veszed észre, ha csak annyit tesz, hogy leveszi a lábát a gázról. Te csak azt veszed észre, milyen szépen befértél elé.
"Soha nem okoztam balesetet,"
Ha rajtad kívül más közlekedők is vannak az úton, ez nem csak rajtad múlik. Te írtad korábban: bármikor bármit el lehet nézni.
"bár tény, hogy az idióta szabályon nem érdekelnek"
Mitől is idióta egy szabály? A te és minden közlekedő életét védik. (Legfeljebb arról lehet beszélni, hogy egyik-másik szabály mai körülmények között már elavult. Vagy arról, hogy ugyanazt a célt más helyeken másképp oldják meg, ami neked esetleg ésszerűbbnek tűnik.) Attól, hogy neked kényelmetlen egy szabályt betartani, az még nem idióta szabály.

Jelfogó 2010.11.09. 13:37:54

"hogy az arrafelé közlekedő leggyorsabb vonat előtt is átérjen a leglassabb jármű/gyalogos, ha még a szabad jelzésen indult el, vagy féktávon belül váltott a sorompó. Ez a _jó_ működés"

Az álláspontunk valószínűleg azért különbözik ebben a kérdésben, mert eleve szubjektív fogalomról vitázunk. Konrétan: a "jó" fogalmáról. :) Abban feltétlenül egyetlértünk, hogy így biztonságos a sorompó, abban viszont nem, hogy így a "jó". Nekem pl. nagyon nem jó, ha feleslegesen kell várni, mert jó reakciókészségű, gyors, pörgős ember vagyok, és nem szeretem, ha feltartanak. Én szívesen lemondanék a biztonság egy részéről, ha időt kapnék érte cserébe, mert tudom, hogy konkrétan az én biztonságom kicsit se sérülne ezzel. A többiekkel kapcsolatban meg hajlamos vagyok azt gondolni, hogy edzzék magukat, ez közlekedés, veszélyes üzem. Tudom, nem túl szociális gondolkodás.

"túlbiztosítottak. Viszont ez a tartalék kell ahhoz, hogy 1 ember pillanatnyi figyelmetlensége önmagában minél kisebb eséllyel járjon súlyos következménnyel"

Ebben is egyetértünk. Én valahogy mégis azt érzem, hogy túlontúl túl van biztosítva a mávnál minden, sokkal jobban annál, mint ahogy ésszerű és egyben biztonságos lenne. Lehet, hogy rosszul gondolom, de így gondolom, mert túl sok jel mutat erre.

"ezek betartása kényelmetlenséggel jár. De inkább egy kis kényelmetlenség, mint egy maradandó sérülés vagy halál."

És ebben is egyetértünk. De látni kell a dolog másik oldalát is: egy egész életen át tartó, nem kis kényelmetlenség azért nem valami nyerő (mert ami kényelmetlenség a vasúti szabályok miatt van, az nagyon nem kicsi). Ma magyar közúton a megengedett legnagyobb sebesség 130 km/h. Mégis minden újonnan eladott autó lényegesen túlteljesíti ezt. Mert mindenki tudja, hogy szükség van arra, hogy az autó akár lényegesen túl tudja lépni a 130-at. Itt tehát van ugyan szabályozás, de az nem okoz különösebb kényelmetlenséget, mert ugyanúgy tudok menni 170-nel és fogok is. A sorompó és az egyéb biztber viszont nagyon is kényelmetlen. Annak ellenére is, hogy nagyon sokkal kevesebben halnak meg vonat alatt, mint gyorshajtás miatt.

"Szerintem nem veszed észre, ha csak annyit tesz, hogy leveszi a lábát a gázról."

Nálam ez úgy működik, hogy csak akkor megyek ki elé, ha még a lábát se kell elvennie a gázról. Az a minimum, hogy ezt fel tudom mérni. Ha kényelmetlenséget okoznék neki, akkor nem megyek ki elé. És szeretném, hogy ezt egy kamion esetén eldönthetem, akkor más esetben is dönthessem el.

"Ha rajtad kívül más közlekedők is vannak az úton, ez nem csak rajtad múlik."

Ez igaz, de azt gondolom, hogy a vezetésre való nevelés, akár a tanfolyamon, akár otthon arról is kellene, hogy szóljon, hogy megtanuljuk, hogy lehet mások hülyeségeit kivédeni. van, amikor nem lehet, hogy sokkal kevesebb ilyen eset van, mint a többség gondolná. Tanulással nagyon sok hiba kompenzálható, nekem is volt már olyan sztorim Szilvásvárad felé a szerpentinen, hogy a bal tükrömet a záróvonalon szembeelőző teherautó csapta be, a jobbat meg a szalagkorlát, miközben a mellettem ülő hölgy a fejét a tenyerébe temetve sikított. Ha ő vezetett volna, ma egyikünk sem él. És ez csak egy jelentéktelen példa a nagyon sok közül, amit tapasztaltam/láttam/hallottam.

"Attól, hogy neked kényelmetlen egy szabályt betartani, az még nem idióta szabály."

Ok, ez jogos.

vanek ur 2010.11.09. 21:58:02

@Jelfogó: "Nekem pl. nagyon nem jó, ha feleslegesen kell várni,"
Nem attól lesz "jó" egy sorompó, hogy neked (vagy bárki másnak) keveset kell ott várnia.
Vajon jól működik-e a sorompó, ha bárki a sínek között lehet akkor, amikor jön a vonat (eltekintve attól, ha sorompó jelzését figyelmen kívül hagyva megy oda)? Szerintem nem. És ez azzal jár, hogy várni kell.
"Én valahogy mégis azt érzem, hogy túlontúl túl van biztosítva a mávnál minden"
A sorompók engedélyezését a Nemzeti Közlekedési Hatóság végzi, és ők (illetve elődeik) határozzák meg a szabványokat, így azt is, hogy a leggyorsabb vonatnak mennyi idővel az érkezése előtt kell zárnia a sorompót. Túlontúl túl van biztosítva? Lehet, de egy átjárós baleset következményei indokolják, hogy lehetőség szerint minél kisebb esélyt adjanak ennek.

"mert ugyanúgy tudok menni 170-nel és fogok is. A sorompó és az egyéb biztber viszont nagyon is kényelmetlen" Naná, egy előtted leeresztett sorompó fizikai akadály, nem dönthetsz úgy, hoyg neked kényelmesebb a szabályt megszegni :) (Lásd még: a záróvonal nem betonfal, és más hasonló elmés mondások.)

"a bal tükrömet a záróvonalon szembeelőző teherautó csapta be"
Ezek szerint ebben az esetben a teherautó vezetője is elmondhatja, hogy nem okozott balesetet, pedig ebben az esetben nem rajta múlott. Az egész eset pedig elő sem fordulhatott volna, ha a teherautó vezetője betartja azt a szabályt, hogy csak akkor előzünk, ha belátjuk nemcsak a teljes útszakaszt, ahol előzni fogunk, hanem azt is, ahonnan az idő alatt szemből jöhetnek.

martinasz 2010.11.10. 19:55:15

Jó estét kívánok! Elnézést kívánok,hogy megen ide néztem! Az utolsó poszt NOV.2. Ma Nov.10 van.....szóval ez így tényleg nem működik.....elnézést kérek!

lurkó 2010.11.14. 13:20:45

Na mi történt?? Hirtelen megjavult a vasút??