MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Amit a pénztáros már nem említett

2010. február 03. - georgejr
Rutinos utazóként tudjuk, hogy bizony a vonaton csak pótdíj ellenében adnak ki jegyet. Olvasónk viszont nem járatos ezekben a dolgokban, így történhetett meg, hogy a győri nagymamát a pénztáros átvágta a palánkon: mondván ő már nem tud kiadni pótjegyet, de a vonaton 410 forintért tud majd venni, csak azt az apróságot felejtette el, hogy a 410 forint mellé jár még 500 pénznyi pótdíj...
 
Kedves Georgejr!
 
Az alábbi eset velem történt meg 2009. novemberben:
Győrből utaztam Budapestre, de nem tudtam, hogy elérem-e a legközelebb Győrbe visszainduló vonatot, ezért nem vásároltam meg a visszaútra Győrben a jegyemet. 15.00 órára értünk fel a Keletibe, ott egy rokontól átvettem az unokám gyógyszerét, és a pénztárakhoz mentem, ahol bizony hosszú sorok álltak. No, de közben nyitottak ki újabb pénztárak, úgyhogy 15.05-re egy pénztárablakhoz értem.  Kértem a Győrön áthaladó 15.10-es vonatra jegyet. Azt mondja a pénztáros hölgy- miután belenézett a gépbe, hogy nincs már rá helyjegy. Azt mondta, szálljak fel nyugodtan, mert mindig van hely, és a kalauznál meg tudom vásárolni a helyjegyet 410,- Ft.ért, vagy ha nem akarok leülni, akkor nem is kell helyjegyet vásárolnom. No, épphogy elértem a vonatot, az utolsó kocsiba szálltam fel, hogyha el is indul, rajta legyek. Minden fülkében minimum 1 üres, de a legtöbben 2 üres hely volt. Egyikre leültem. Jött is a kalauz, mondtam neki, hogy mit mondott a pénztáros, Adta is a jegyet, és kért 910,- Ft-ot. Kérdeztem tőle, hogy miért nem 410,- Ft? A válasz: 500,- Ft a büntetés.
Másnap megírtam a MÁV-nak a történteket, és kérdéseket tettem fel:
-  hogy lehet az, hogy a gép nyilvántartása szerint nincs üres hely, a valóságban meg sok
- miért úgy mondja a pénztáros, hogy ott is ugyanannyiért megkapom, mint nála; a büntetésről egy szót sem szól

Tettem még fel több kérdést is, de sajnos nincs már meg a panaszom.
Természetesen jött a MÁV-tól válasz,és természetesen nem olyan, mint amit vártam! Megmagyarázták, hogy a pénztáros miért nem látja az üres helyeket (mondjuk Győrben veszi meg, és Ausztria felé utazik tovább, azt már foglaltnak jelzi  a Keleti Pályaudvar – MEGÁLL AZ ESZEM!) Meg még hasonló együgyű szöveg, hogy ők azon vannak, hogy az utasok minél kellemesebben utazzanak stb.
 
Egyébként már túl is tettem magam az eseten, de most olvastam, hogy „Otthagyta az utasokat a vonat”
 
Üdvözlettel:
 

egy győri nagymama 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr201724743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Gyula 2010.02.03. 15:10:35

@utcai_arcos: Engem ez a veszély nem fenyeget, úgyhogy csak tippelni tudtam... :D

Dr_utcai_arcos 2010.02.03. 15:17:15

@A Gyula: Ja,csak plusz kiegészítés,hogy az eset kb 2003-ban történt.Akkoriban az 5000 elég húzós volt.Rólad meg nem is feltételezte senki! Fujj,fujj csúnya utasok ;)!

A Gyula 2010.02.03. 15:17:20

@Adani: A TO nem írhatja felül az Üzletszabályzatot, így az az ő felelősségük, ha a matricákat nem kapják meg időben a diákok, attól még a vonaton a szabályos eljárást lefolytathatja a jegyvizsgáló, mert ha nem és ellenőrzik akkor megkapja a jutalmát érte. Az Utasleadási lappal meg lehet menni a TO-ra és ki kell követelni tőlük, hogy az ő hibájuk miatt nem vagytok hajlandóak kifizetni a vasút által megállapított követelést.

"Akkor a kaller azt mondta, h ez érvénytelen diákkal utazott lenne, de ha azt írja, h nem volt nálam a diák akkor 8 napon belül bemutatva 1000 ft lesz csak."
Ezt is hányszor kell még leírni, hogy 15 (azaz TIZENÖT) nap van rá.

"Ez jogos volt aláírom, bár nem az én hibám ,h nem érkeztek meg időben a matricák."
De nem is a vasút hibája.

"Egyékbént az első esetben sem került volna semmibe azt is felböfögni, h +2000 ft a vonaton."
Írtam már, nem kérdezted tőle mennyi, csak azt, hogy megveheted-e a vonaton...

chachi 2010.02.03. 15:17:53

@A Gyula: Kösz,csak tudod néha egyes kollégáid is bizonytalannak látszanak bizonyos esetek megítélésekor.

A Gyula 2010.02.03. 15:19:15

@utcai_arcos: Mindegy mikor történt, történik ti és a jegyvizsgáló is hibázott, nem is kicsit. Feltételezni lehet, úgyis csak annak az inge aki magára veszi és aki hajlandó pár száz vagy ezer Ft-ért kockáztatni a még mindig biztosnak tűnő állását (bár ez merész kijelentés a mai világban).

Adani 2010.02.03. 15:23:08

@A Gyula:

Az Utasleadási lappal meg lehet menni a TO-ra és ki kell követelni tőlük, hogy az ő hibájuk miatt nem vagytok hajlandóak kifizetni a vasút által megállapított követelést.

Gondoltam rá, de aztán inkább benyeltem úgyse fizettek volna ha én tartozom akkor rögtön követelik és már 1 napos csúszásnál is dobják ki a késedelmi csekket (pl. koleszdíj) ők meg sokszor több hétig ülnek az ösztöndíjakon meg az egyéb kifizetnivalókon)

A Gyula 2010.02.03. 15:23:43

@chachi: Senki se tökéletes mindenki hibázhat, mindenkinek joga van átgondolni mi lenne a legjobb megoldás. Erre vannak módszerek. Pillanat időt kérsz az utastól, amíg átgondolod, esetleg telefonos segítség más kollégáktól vagy esetleg oktatótól. Senki se fogja ezért elmarasztalni a jegyvizsgálót, hiszen november 15. óta új Üzletszabályzat szerint kell dolgozni, eszméletlen sok parancskönyvi rendelkezés jelenik meg ehhez, sok esetben tapasztalt kollégáknak is követhetetlen fejetlenség uralkodik jelenleg ebben és a változások sorának nincs vége... Azért alapvető dolgokban mint a fenti esetek, nem szabad bizonytalannak lenni, mert ezek azok.

győri nagyi 2010.02.03. 15:24:28

A Gyula-nak: igazad van, az után néztem meg a jegyeimet, miután elküldtem a velem történt eset leírását. Nem helyjegy, hanem IC pótjegy volt, és 400,- Ft. A többiben nincs tévedés, csak az előbbi 10,- Ft-os

A Gyula 2010.02.03. 15:26:49

@Adani: Ha őket nem basztatod a hibájuk miatt, akkor a jegyvizsgálót se tessék basztatni, aki nem tehet a TO hibájáról, csak elvégzi a dolgát, amíg ellenkező értelmű utasítást nem kap, hogy a TO hibájából nem lehet megírni emiatt az Utasleadási lapot vagy utánfizetést megállapítani. Lásd tavaly ősszel meghosszabbították 1 hónappal a diákok érvényességét, nem is tudok róla, hogy emiatt állapítottak volna meg utánfizetéseket...

A Gyula 2010.02.03. 15:31:16

@győri nagyi: Érthető, amit leírtam miért nem tudott a pénztáros már arra a vonatra pótjegyet adni annak ellenére, hogy a valóságban volt ülőhely a vonaton?

A Gyula 2010.02.03. 15:33:31

@utcai_arcos: "Fujj,fujj csúnya utasok ;)! " Ezt is mindig csak ti fújjátok, ide (is) írogató vasutas munkavállalótól ilyen kijelentéssel még sose találkoztam.

kolduskiraly 2010.02.03. 15:34:58

Így járt a nagyi. Mért nem vett jegyet a következő vonatra.

kolduskiraly 2010.02.03. 15:39:55

Azt észrevettem, hogy a vasúton és BKV-n utazók közül, akik írnak az index, valamelyik blogjára, azzal kezdik, hogy nem volt jegyem, bérletem stb., de a szolgáltatónak a k.. anyját, mert így meg úgy. Velem is előfordult, hogy nem bérletem, jegyem, megbüntettek. Ez van. Így jártam. Nem ugattam le az ellenőrt, mert igaza(!) volt. Ha belátná az utas, hogy hibázott az ellenőrrel sem lenne semmi gond.
Nyilván vannak kivételek, de szvsz ez ritka.

A Gyula 2010.02.03. 15:40:38

@kolduskiraly: Jaja, a 16:10-es Halászbástyára is 400 Ft lett volna a pótdíj pénztárban, vonaton meg 900 Ft.

kolduskiraly 2010.02.03. 15:40:40

Azt észrevettem, hogy a vasúton és BKV-n utazók közül, akik írnak az index, valamelyik blogjára, azzal kezdik, hogy nem volt jegyem, bérletem stb., de a szolgáltatónak a k.. anyját, mert így meg úgy. Velem is előfordult, hogy nem volt bérletem, jegyem, megbüntettek. Ez van. Így jártam. Nem ugattam le az ellenőrt, mert igaza(!) volt. Ha belátná az utas, hogy hibázott az ellenőrrel sem lenne semmi gond.
Nyilván vannak kivételek, de szvsz ez ritka.

lyken 2010.02.03. 15:41:54

@A Gyula: Nem azt mondtam, hogy mocskos dolog, ha kap. Az a mocskos dolog, ha érdekelt benne, hogy hiányosan tájékoztassa az ügyfelet. Na és ez az ami a nevezett helyzetben a kaller egyéni döntése volt.

klay30 2010.02.03. 15:44:38

Először bezártam az oldalt, mert felhúztam magam az okoskodó mávos hozzászólásain, de mivel egy láthatóan értelmes nagymama írta a levelet, így védelmembe veszem.

1:Leírta, hogy azért nem vett jegyet a visszaútra elővételben, mert nem tudta, hogy melyiket éri el.

2.:Ha mindenki minden üzletszabályzatot és ÁSZF.-et elolvasna, minden szabályt, törvényt, előírást pontosan és szó szerint betartana mielőtt bármit csinál, akkor behalna az ország. (lásd BKV a sztrájk előtti héten)

3.:Ezekből levezetve szerintem egy utastól az az elvárható és életszerű magatartás, hogy a szolgáltató illetékes képviselőjét (pénztáros)kérdezi meg és a kapott válasz alapján hoz döntést az utazásról.

4.:Felosztott helyek nemzetközi vonatokon:sz@r a rendszer. Marha jó, hogy kihasználatlanul mennek a vonatok, mert ilyen hüle a szisztéma.

Az utolsó pont főleg a béna vezetésnek szól.

A Gyula 2010.02.03. 15:48:47

@lyken: Nem egyéni döntés volt. Csak a kérdésre válaszolt.

A Gyula 2010.02.03. 15:49:56

@klay30: "az okoskodó mávos hozzászólásain" Rám gondolsz?

A Gyula 2010.02.03. 15:51:10

@klay30: "4.:Felosztott helyek nemzetközi vonatokon:sz@r a rendszer. Marha jó, hogy kihasználatlanul mennek a vonatok, mert ilyen hüle a szisztéma.

Az utolsó pont főleg a béna vezetésnek szól."

Akkor írj nekik!

klay30 2010.02.03. 15:53:11

@A Gyula: megtaláltad a lényeges részt... ügyes vagy. megérdemelsz egy buksi simogatást.

lyken 2010.02.03. 15:53:33

@klay30: "...mert felhúztam magam az okoskodó mávos hozzászólásain...."
Akkor olvasd el mégegyszer és talán vedd észre magad. Kedves okoskodó netezőtárs. Ha másodjára nem megy a relevanciák bekalibrálása, légyszíves olvasd el harmadszor is. Köszi.

A nagyis dolog valóban életszerűtlen, de ezen a téren nem lesz változás addig, míg oda nem ültetnek pár szakértőt a vezérigazgatói, igazgatói, manageri székekbe. És persze nem dolgoznak ki egy fejlesztési ÉS finanszírozási stratégiát. Amíg ez nem történik meg, addig a jelenlegi rendszer termelni fogja magából kifele az ilyen és ehhez hasonló eseteket.

UI: Flame elkerülése végett: ha nem adod meg másnak az őt megillető tiszteletet akkor te miért várod el másoktól?

lyken 2010.02.03. 15:54:31

@klay30: Ezt helyből csinálod, vagy nekifutásból?

A Gyula 2010.02.03. 15:55:34

@klay30: Akkor meg minek kérdeztek és miért vártok válaszokat a kérdéseitekre?

lyken 2010.02.03. 15:55:42

@A Gyula: "- Jó napot kívánok! Elnézést a zavarásért, az állomást keresem.
- Jó napot! Nem zavar, keresse nyugodtan."

A Gyula 2010.02.03. 15:56:29

@klay30: Te csak ne simogass...

lyken 2010.02.03. 15:57:55

@A Gyula: Frusztrált és emellett szeretné bebizonyítani, hogy szofisztikáltan is le tud sajnálni a magas lóról, úgy hogy érzése szerint neki legyen elkönyvelve az erkölcsi gól. Mindezt úgy, hogy látványosan átsiklott a leírt kommentek koherens értelmezése fölött.

A Gyula 2010.02.03. 15:58:07

@lyken: Így van, főleg annak fényében, hogy szerintem kimerítően leírtam a felmerült probléma hátterét, ha ez okoskodás, akkor... hagyjuk.

chachi 2010.02.03. 16:00:02

@kolduskiraly: Érdekes,Hegyeshalomnál nem érzem magam hibásnak,hogy nincs tovább jegyem,mert tudom,hogy az osztrák kaller a világ legtermészetesebb módján kinyomtat a vonaton egy jegyet Salzburgig,fel sem merül a pótdíj,és Salzurg után a DB kallere ugyanígy tesz Münchenig.Csak kis országunkban keresem magamnak a bajt,kell magam hibásnak éreznem hasonló esetben,és ámulnom azon,hogy a német és osztrák nyugdíjasok ingyen utaznak Hegyeshalomtól Hajdúszoboszlóig kicsit áztatni magukat.

A Gyula 2010.02.03. 16:04:19

@chachi: A magyar jegyvizsgáló is pótdíjmentesen fog jegyet adni, ha Hegyeshalom Gr.-ig szóló jegyet szeretnél kiegészíttetni. Pedig hidd el ott is vannak pótdíjak, nem is akármilyenek. Az EU-s nyugdíjasok ingyen utaztatását meg az állam erőlteti a vasútra.

klay30 2010.02.03. 16:08:16

@lyken: Szerintem életszerű a történet. Ha van is benne pontatlanság -mint ahogy fentebb a "győri nagyi" el is ismerte- a lényeg szerintem az, hogy ne cincáljuk szét, hanem vonjuk le a tanulságot belőle.
"...és nem büntetésnek hívják az 500 Ft-ot, hanem pótdíjnak" : most őszintén, a lényeget tekintve nem mindegy?
"...Helyjegyet, ha megszakadt volna akkor se tudott volna váltani Budapest-Győr viszonylatban, mert azt csak nemzetközi menetjegy mellé, nemzetközi forgalomban lehet váltani ezekre a vonatokra." : Ő ezt honnan tudhatta volna, ha neki a pénztáros nem ezt mondta?

A Gyula 2010.02.03. 16:12:47

@klay30: Miért baj az, ha sokadjára is tisztázzuk a fogalmakat? Attól miért vagyok okoskodó?

A Gyula 2010.02.03. 16:15:23

@klay30: Arra se válaszoltál, hogy miért tesztek fel itt kérdéseket, ha aztán jön egy barom, aki hajlandó az idejét arra áldozni, hogy leírja mi a stájsz és cserébe még egy cseppnyi köszönet se jár érte, csak a szokásos mezei stílus, ami most se vasúti dolgozótól eredeztethető...

klay30 2010.02.03. 16:18:31

@A Gyula: Mert a történet szempontjából nem fontos. A fontos az, hogy egy becsületesen utazni szándékozó ember egy elvileg kompetens személytől nem kap megfelelő tájékoztatást, ami után neki kára származik. Pont. Ennyi és nem több. Szerintem.

lyken 2010.02.03. 16:18:44

@klay30: "Szerintem életszerű a történet."
Már megbocsáss, de szerintem nem életszerű, hogy valaki ne tudjon hazafele jegyet váltani. Most vagy te váltottál nézőpontot, vagy nem bírod magad kifejezni...
A többi idézetet nem tudom miért nekem címzed, nem én írtam...

lyken 2010.02.03. 16:20:32

@klay30: "Mert a történet szempontjából nem fontos."
Itt megint keversz valamit. Olvasd el _figyelmesen_. _Újra_. Merthogy az már egy másik történet volt.

chachi 2010.02.03. 16:21:57

@A Gyula: Volt még a decemberi kommentek között egy számomra furcsa,már nem emlékszem tőled-e,vagy egy kollégádtól,miszerint "a pótdíjazás vagy az attól való eltekintés mérlegelésének lehetősége telephelyfüggő"Ezt nem igazán tudtam értelmezni.

A Gyula 2010.02.03. 16:24:10

@klay30: Tőlem megkaptad a korrekt tájékoztatást mégis elküldtél a jó büdös fenébe azzal, hogy okoskodónak tartasz.

klay30 2010.02.03. 16:25:54

@lyken: "Mert a történet szempontjából nem fontos." Ezt erre írtam:"Miért baj az, ha sokadjára is tisztázzuk a fogalmakat?" Szerintem mindegy, hogy egy laikus pótdíj helyett büntetést ír.

A Gyula 2010.02.03. 16:27:29

@chachi: Nem is kell értelmezni, nem kell ezt nagyon hangoztatni, egyszer leírtam és kész.

Fly_G_Fly 2010.02.03. 16:27:52

Szerintem meg igenis kérjen a kaller pótdíjat, ha nála veszik meg az ilyen-olyan jegyeket. Ha nem lenne pótdíj, akkor mindenki a kallernál venné meg a jegyet, pedig neki nem az a dolga.

Nekem volt egy pozitív esetem. Fehérvárról utaztam Pestre x hónap 16-án. Még előtte nap interneten vettem egy MÁSODIK félhavi bérletet. Reggel felvettem az automatából a bérletet, majd felszálltam a vonatra, ami mozdonycsere miatt állt vagy 10 percet. Miután leültem, rá akartam írni az ig. számomat a bérletre és akkor vettem észre, hogy a MÁSODIK félhavi bérlet csak 19-étől érvényes. Gyorsan leszálltam a vonatról, odarohantam a kallerekhez. Elmagyaráztam nekik, hogy mi a bajom, illetve hogy már nincs időm visszarohanni a pénztárhoz jegyért. Mondták, hogy nem baj, szálljak vissza, majd veszek tőlük. Így is lett, visszaszálltam, a vonat elindult. Akkor jutott eszembe, hogy mindösszesen 600Ft kp van nálam, ami nem lesz elég a kb. 1100Ft-os jegyre. Gárdonyt elhagyva jöttek a kallerok. Mondtam nekik, hogy akkor vennék jegyet, de csak 600Ft-om van. Elővették a "gameboy"-ukat és addig-addig pötyögtek vele, míg kitalálták, hogy adnak egy 50%-os jegyet Szfvár-Repülőtér megállótól, ami pont 600Ft volt.

A Gyula 2010.02.03. 16:29:02

@klay30: Nem ezen volt a lényeg, azt csak mellékesen jegyeztem meg, a lényeg a pótjegy és a helyjegy közti fogalombeli különbségen volt.

lyken 2010.02.03. 16:29:43

@klay30: Ez valóban mindegy. Az nem mindegy, hogy a jószándékú tájékoztatót leszólod, miközben nyilvánvalóan átsiklottál kommentek fölött és nyilvánvalóan keversz dolgokat.
Kioktatsz valakit okoskodásért(bármilyen reális alapot nélkülözve), aztán nekiállsz okoskodni, hogy elmagyarázd miért van igazad. Ez egy olyan mecs, ahol már csak te rugdosod a labdát, mégis csak mi kapjuk a pontokat.

A Gyula 2010.02.03. 16:32:17

@Fly_G_Fly:

"Ha nem lenne pótdíj, akkor mindenki a kallernál venné meg a jegyet, pedig neki nem az a dolga."

Az utasok nagy%-ban akkor is a pénztárban venné meg a jegyét, ha mindenki tudná, hogy a jegyvizsgálónál is lehet jegyet venni.

A leírt történet pedig jó példa arra, hogyan lehet rugalmasan megoldani "problémákat" problémamentesen, úgy hogy a vasút is megkapta a bevételét és az utas sem érzheti magát megkárosítva.

A Gyula 2010.02.03. 16:33:07

@lyken: Szeretjük a tét nélküli meccseket... :D

klay30 2010.02.03. 16:33:44

Kedves "lyken" és "a gyula".
-Így egyszerűbb nektek válaszolnom.-

Az első hozzászólásokkal az volt a problémám, hogy a történet szempontjából nem volt lényeges. Számomra az a fontos, hogy bárhova is megyek, a kompetens személytől olyan infót kapjak, ami valós. "győri nagyi" nem valós infót kapott és emiatt kár érte. Jegyet akart venni, nem tudtak adni, DE! azt mondták neki, hogy majd a vonaton vehet. Az 500.-Ft.-os pótdíjról az infó lemaradt.

lyken 2010.02.03. 16:35:38

"Elővették a "gameboy"-ukat és addig-addig pötyögtek vele, míg kitalálták, hogy adnak egy 50%-os jegyet Szfvár-Repülőtér megállótól, ami pont 600Ft volt."

"Szerintem meg igenis kérjen a kaller pótdíjat, ha nála veszik meg az ilyen-olyan jegyeket."

Ezek alapján gondolom erkölcsösen kifizetted a kalauznak a pótdíjat, ahogyan azt sugallmaztad az elején. Merthogy a kallernek nem az a dolga, hogy neked jegyet adjon, van neki jobb dolga is. Jól értem, ugye? (Ezen túl gondolom az 50%-os kedvezményre is jogosult voltál, ugye?)
Tehát véletlenül sincs szó arról, hogy egy bizonyos időszak állt elő amire nem volt érvényes bérleted és jogosulatlan kedvezményt vettél igénybe, pótdíj megfizetése nélkül...

A Gyula 2010.02.03. 16:37:14

@klay30: Az első hozzászólásokban mi nem lényeges a történet szempontjából (sorold) ? Azt is leírtam, hogy a pénztárosnak illett volna megemlítenie az utasnak, hogy a vonaton csak pótdíj felszámítása mellett tudja jegyét megvenni.

A Gyula 2010.02.03. 16:39:34

@lyken: Székesfehérvár-Repülőtér TM (táblás megálló = nincs jegykiadás) így pótdíjmentesen kiadta a jegyet a jegyvizsgáló, erre írtam korábban, hogy nem lehet jó megoldást találni, mert ha így oldja meg az a baj, ha onnan adja ahonnan ténylegesen utazik az utas + 2000 Ft pótdíjjal akkor meg az a baj. Nem tudsz magyar emberrel jót cselekedni, mindig mindenbe bele fog kötni.

lyken 2010.02.03. 16:46:29

@klay30: Nem ismétlem meg amit A Gyula leírt. Nem értek vele egyet mindenben, de itt és most ebben teljesen igaza van. Szerintem. Szerinted meg nem. Szerintem ezen véleményed módosulna, ha meginnál egy teát és multitask értelmeznéd a leírtakat.

@A Gyula: Jó, de ő azt írta, hogy kallernek nem ez a dolga, fizetessék csak meg vele, utána pedig leírja, hogy ő személyesen hogyan kerülte ki ezt. Kéretik neki elolvasni Orwelltől az Állatfarmot. Utána leülhet elgondolkozni, hátha eszébe jut valami katartikusan magvas gondolat.

chachi 2010.02.03. 16:48:07

Mindenesetre nem túl biztató,hogy ugyanazon esetek megítélése azon múlik,hogy az adott jegyvizsgáló utasbarát módon végzi a munkáját vagy sem.Mindkettő szabályosan jár el,mégis az egyknél kétszer vagy háromszor annyit fizetek,mint a másiknál.Próbálom megérteni,de nagyon nehezen sikerül.

A Gyula 2010.02.03. 16:48:14

@lyken: Mikben nem értesz egyet velem? Mert az nem derül ki... :D

lyken 2010.02.03. 16:52:01

@A Gyula: Nézetem szerint, ha megkérdezi az utas, hogy vehet-e jegyet a vonaton, akkor illene tájékoztatni arról is, hogy a mondjuk 500 ft-os jegy mellé fel lesz számolva 2000/6000 ft pótdíj. Szerintem ez lenne a teljeskörű utastájékoztatás.

A Gyula 2010.02.03. 16:52:05

@chachi: Elvileg mindenkinek utasbarát módon kellene a munkáját végeznie, nálunk legalábbis az az elvárás, hogy az utasnak lehetőleg legyen jegye, lehetőleg legyen a kedvezményes jegyhez valamilyen kedvezményre jogosító igazolvány, esetleg utasleadási lapon elszámolni, és ne legyen utaspanasz.

A leírt történet olyan eset, ami némiképp szabálytalan, a vasút azonban megkapja a menetdíjnak megfelelő összeg egy részét, és az sem valószínű, hogy az utas panasszal élne, hogy a kolléga így oldotta meg a "problémát".

A Gyula 2010.02.03. 16:54:25

@lyken: Jogos, ezt soha nem is vitattam és úgyis korrekt.

lyken 2010.02.03. 16:56:09

@chachi: "Próbálom megérteni,de nagyon nehezen sikerül."

Nem lehet. Erkölcsi dilemma. Vagy morálisan jár el és az utas elégedetten távozik, de akkor anyagilag nem lesz előrébb, vagy immorálisan (ám a szabályzatnak eleget téve) jár el. Ezesetben a főrabló munkáltató csurrant neki egy keveset, majd az utas úgy távozik, hogy a balkánon érzi magát. Jelzem, hogy ezt csak hiányos tájékoztatás esetére értem.

chachi 2010.02.03. 16:58:19

@A Gyula: Hasonló helyzetben egy karszalagos ellenőrnél csak nekem lenne gondom,csak neked,vagy mindkettőnknek?

A Gyula 2010.02.03. 16:58:44

@lyken: Mindkét esetben csurrant egy keveset és akkor se többet se kevesebbet, ha így jár el vagy ha úgy... A 600 Ft után is megkapja a jegyvizsgáló a bruttó 25%-ot és a 2600 Ft után is.

lyken 2010.02.03. 17:00:06

@A Gyula: Persze, ez így korrekt és mindenki elégedett. Plusz az utas jószándékú volt, csak elnézte a jegyet. A probléma ott van, hogy 1. szerinte az ilyen esetben fizessen az utas mint a katona 2. a kallernek van jobb dolga.
Magyarul tartsa be mindenki még a szabályzat apróbetűs részét is, kivéve ha ez őt is érinti.

A Gyula 2010.02.03. 17:00:44

@chachi: Mindkettőnek. Ha nagyon akadékoskodó fővizsgálót fog ki az ember, akkor a jegyvizsgáló húzza a rövidebbet.

A Gyula 2010.02.03. 17:03:04

@lyken: Rosszul közelítődik meg ez a témakör is. A jegyvizsgáló feladatai közé tartozik a jegykiadás is, nem tudom ez egyeseknek miért okoz akkora problémát főleg annak fényében, ne köntörfalazzunk, ezzel lehet igazából szépíteni valamelyest a fizetésen.

A Gyula 2010.02.03. 17:06:03

@A Gyula: Lemaradt. Továbbra se leszel ettől még milliomos, de legalább csurran-cseppen ebből valami (nálam konkrétan havi szinten bruttó ~10-15 ezer Ft pluszban, remélem ezt nem sajnálja tőlem/tőlünk senki, annak fényében fent, hogy folynak el a milliárdok és én/mi legalább megdolgozunk ezért a milliárdokhoz képest kevéske kis pénzért).

lyken 2010.02.03. 17:07:25

@A Gyula: "Mindkét esetben..." Jó-jó. De azért nem mindegy, hogy mi után kapja azt a 25%-ot.

lyken 2010.02.03. 17:11:18

@A Gyula: Írtam másik postban, hogy szlovák kallerek menyit keresnek nettoban. De ott nemcsak erre van pénz, hanem a vasútra is. Mondjuk ott a szokásos állami módokon alig lopnak. Vasút ugyanez a kategória, tehát van pénz sokmindenre. (Más kérdés, hogy a _teljes_ befolyó EU pénzeket elsikkasztották. Szó szerint. Azért kellett a Sólyom kitiltás meg a magyar kérdés a médiába, hogy ne az EU pénzek eltűnése legyen a címlapon. Persze ez teljesen más téma.)

A Gyula 2010.02.03. 17:14:56

@lyken: Az is le lett sokszor írva, hogy aki irigyli például a jegyvizsgálók marha magas fizetését, az arcképest, a VBKJ összegét, az miért nem jön el jegyvizsgálónak. Annyi munkanélküli van mégsincs tolongás, és ha a marha magas bérek, a 25% jegyeladási jutalék stb. se túl csábító, akkor mi lenne az ami miatt érdemes lenne elmenni bárhova is dolgozni...? :D

chachi 2010.02.03. 17:15:34

@A Gyula: Tudod,én azt szeretném,hogy ha bármilyen ok miatt menetjegy nélkül szállok fel egy vonatra,akkor pótdj nélkül tudjak jegyet venni jókedvű kalauztól,morcos kalauztól,de még fővizsgálótól is.Ne éreztesse senki velem,hogy szívességet tesz,ne kelljen külön megköszönnöm a rugalmas hozzáállását,ne kelljen magyarázkodnom.Ez így működik sok országban,félő,hogy nekünk kicsit még várnunk kell erre.

A Gyula 2010.02.03. 17:26:26

@chachi: Én is és ennyit se kellene veszekedni senkivel sem. A MÁV-START tett javaslatot a minisztérium felé a pótdíjak csökkentésére, sejtheted mi volt a válasz... A minisztérium válasza az ottani trendekről a napokban napvilágot látott a híradásokban...

lyken 2010.02.03. 17:32:36

@chachi: "Én azt szeretném..."
No way. A politikai alapon beültetett vezetők számára az utas nem egy személy aki szolgáltatást fizet és amiért jár is valami, hanem egy tényező amit a pénzkitalicskázás miatti veszteségkompenzációra használ. Ha a következő politikai garnitúra is így jár el, akkor ez nem változik. Ha szakmaiság irányába elmennek egy stratégiai terv mentén, akkor hasamra ütök és azt mondom 10-15 év alatt talán elérhetnénk egy reális nyugati szinvonalat. Persze ehhez kormányzási időkön átívelő stratégia szemlélet és akarat kéne minden döntéshozó részéről.

Adani 2010.02.03. 17:38:05

@chachi:

A GYSEV-nél is ad a kaller pótdíj nélkül jegyet. A GYSEV ugyanis nem üzemeltet már szinte sehol pénztárat adjon a kaller alapon. Ezzel persze több dolga lesz, de hát el tudja végezni. Anno a buszvezetők sem repestek az örömtől mikor leépítették a kalauzrendszert és rájuk szakadt a jegyeladás is, de mégis kénytelenek voltak vállalni ha ott akartak továbbra is dolgozni. Ma meg ez már megszokott. A vasútnál is be kéne vezetni valami hasonlót, pl. kis forgalmú mellékvonalakon elmehet a kaller nélkül is a vonat adjon jegyet a vezér. Ahol csak egy szóló BZ jár felesleges kallert tartani, a vezér is adhat jegyet.

A Gyula 2010.02.03. 17:45:57

@Adani: Már megint olyanról probálsz véleményt alkotni, amiről fogalmad sincs. A pótdíjjal történő jegykiadás is csak olyan helyről merül fel mint kérdés, ahol van pénztár. Nem függ attól, hogy GYSEV vagy MÁV, mindkettőnél ugyanaz az Üzletszabályzat van érvényben. A vasútnál is kísérletet tettek annak idején, hogy a mozdonyvezető adjon jegyet, de a szakszervezetük ezt megfúrta, így maradt a jegyvizsgáló is. Fordított helyzetet nem tudsz te sem elképzelni igaz? Ha a mozdonyvezetők nem hajlandóak a saját munkahelyük védelme érdekében jegyet kiadni a vonaton miért nem képeznek ki jegyvizsgálókat motorvonat vezetőnek, egy egyszerűsített vizsgával, így megoldható lenne az egyszemélyes közlekedés motorvonattal.

lyken 2010.02.03. 17:46:13

@A Gyula: Nem irigyli senki. Mondani viszont mindent lehet, főleg neten keresztül. Nyom egy alt+F4-et miután kifröcsgte magát és elégedetten hátradől azzal a tudattal, hogy most aztán tényleg jól megmondta a frankót.

Adani 2010.02.03. 20:33:57

@A Gyula:

Miért a buszos esetnél nem fúrta a szakszervezet? Ott is fúrta, de mégis sikerült keresztülvinni és azóta nincsenek kalauzok a buszokon. De igen az is működhetne ha kiképeznék a kallert egy Bzmot vezetésére és akkor ő adná a jegyet. Egyébként létezik olyan is, h KN (kalauz nélkül) vonat legalábbis régen volt ilyen. Miért ne mehetne pár vicinális KN-ként?

A Gyula 2010.02.03. 21:29:02

@Adani: Itt nem a volánról beszélünk, hanem a vasútról és itt ez nem történt meg. Az nem kalauz, hanem jegyvizsgáló, kalauzok régen a buszokon voltak. Azt se mond nekem, hogy amennyit olvasod az index fórumát is, nem tudsz róla, hogy jelenleg is van KN-es közlekedés Szombathely - Kőszeg viszonylatban. Működni működik, csak egy baj van vele, hogy Magyarországon olyan az utazási kultúra, ha nem ellenőriz senki se, akkor jegyet se fognak venni, vagy ha vesznek nem kezelik, így egy jeggyel utazik, napokon, heteken keresztül, mert személyzet nem áll rendelkezésre a kőszegi vonalra sem rendszeres ellenőrzések tartására, így a vasút se kapja meg a jogosan elvárt bevételét.

Adani 2010.02.03. 21:51:06

@A Gyula:

Ott mégis meg tudták oldani, tehát meg lehet. A nem kezelt jegyről meg annyit, h szúrópróba szerű ellenőrzések és aki ott nem kezel azt keményen büntessék akár többre is mint 6000, akár 60 ezerre is. Akkor már nem merne kockáztatni.

Ott hogy működik? Hogy kell KN-es vonaton a jegyet kezelni? Automata van?

A Gyula 2010.02.03. 21:58:28

@Adani: Hol élsz te? A 6000-et se tudják kifizetni, nehogy a 60000-et gondolkozzál már mielőtt baromságokat írsz. Minimálbérből örülnek az emberek, ha a menetjegy árát kifizetik.

"Ott hogy működik?"
Nem az előbb írtam le? Felemásan.
Szerelvény: Bz + Bz szinkronban, 2 fordulóban 6312 001-8

"Hogy kell KN-es vonaton a jegyet kezelni?"
Vonaljegy formátumú menetjegyet árulnak rá, amit a buszokon is használt lyukasztóval kell érvényesíteni.

"Automata van?"
Ez is rád jellemző naivitás. Szerinted mennyi ideig lenne az automata?

Dr_utcai_arcos 2010.02.03. 22:12:24

@A Gyula: Nem azért mondtam :).Hanem,hogy mi sem vagyunk cukorból ;).Én is csúsztam át egy két kilométerhatáron, de hát nagy kib... ha az ember 241 km-re lakik és ezért 260 km-t számolnak. (Ami közúton 224...).

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.03. 22:23:34

Holnap jön a szokásos "Nem vettem emg a nulla ft-os pótjegyet ezért megbűntetett az a köcsög MÁV" post?
Ugyebár ma cityszerda volt...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.03. 22:24:39

@utcai_arcos:
De azért úgy is jártál már biztossan, hogy 239 km volt az utad :-P

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.03. 22:28:38

@Adani:
Utaztál már arra? Én igen, pont kifogtam egy ellenőrzést. Az utasok 90%-ának vagy nem volt jegye, vagy a jegyvágó utasította, hogy lyukassza ki.
Ez a magyar utazási kultúra, ha nem áll feletted egy ellenőrzésre jogosult személy, akkor nem fizetsz.
Hányszor hallom, hogy "bazmeg nem jött kalauz, feleslegesen vettem egyet!!". A magyarok jórésze nem fogja fel agyilag, hogy jegyet nem azért kell venni mert jön a jegyvizsgáló és megbűntet, hanem azért mert egy szolgáltatást vesz igénybe aminek ára van.

Zalalövő-Körmend vonalon is voltunk vagy 14-en a Bz-ben egyedül én lyukasztottam jegyet! Néztek is rám mint a tintahal, amolyan UFO "Húvazze lyukasztott, láttad?! Ez nem idevalósi az biztos!!"...

Adani 2010.02.03. 22:34:11

@A Gyula:

Nem is kell kifizetni a 60 ezret ha rendesen kezeli a jegyét. Ha meg nem akkor meg fizesse ki máskor meg majd gondolkodik. Igen a minimálbérből élő is. Nem fog kockáztatni ha ilyen izmos bírságot is kaphat. Gyorshajtásnál is ki lehet utalni akár 300 ezres bírságot is már? Nehogy már ezzel jöjjünk ,h jajj szegény hogy fizeti majd ki. Nem kell kifizetni ha kezeli a jegyét és meg is veszi azt.

Nem értelek. Egyszer véded a szegény minimálbérből éőt, h jajj a menetjegyet em tudja kifizetni ne büntessük már meg, máskor meg azt fújod, h de igen is pótdíjazni azt, aki nem ismeri az utazási feltételeket betűről betűre és el meri hinni azt, amit egy vasutas mond neki ( lásd. a posztot és az én régi kalandomat, amit 2000 ft bánt). Most akkor pótdíj vagy nem pótdíj szegény utas vagy jogosan megbüntetett szabályszegő, döntsük már el.

A Gyula 2010.02.04. 08:12:50

@Adani: Hozzászólásod második fel igencsak rosszul esik annak fényében, hogy ha elolvasod itteni, a barom fórumra beírt hozzászólásaimat, rájöhetnél, hogy már megint mekkora baromságot írtál és emberedre találtál azzal kapcsolatban, hogy én egy pont olyan jegyvizsgáló vagyok, aki a valóságban mindig igyekszem úgy megoldani a felmerült "problémákat", hogy a vasút is megkapja a jogos bevételét (legalább menetdíj + IC pótjegy díja) és az utas se érezze azt, hogy egyszer utazik, akkor is az esetleges tudatlansága miatt kifosztották. Tudod én pontosan olyan beállítottságú ember vagyok, aki mindig mindenkinek igyekszik segíteni (ne hidd el vannak még ilyen emberek ebben a patkány világban) és az olyanok mint te is mindig az ilyen embereket támadjátok (lásd még klay30 nicknevet). Erről ennyit.

"Egyszer véded a szegény minimálbérből éőt, h jajj a menetjegyet em tudja kifizetni ne büntessük már meg"

Mert tudod ennek a munkakörnek van egy emberi oldalú megközelítése.

"máskor meg azt fújod, h de igen is pótdíjazni"

Mert tudod ennek a munkakörnek van egy szabályok által behatárolható megközelítése.

Nekem az a véleményem (nem magamat fényesítve), hogy az az igazán elhivatott, jó jegyvizsgáló, aki e kettő között meg tudja találni az aranyközéputat, hogy a vasút is megkapja valamilyen szinten a neki járó jogos bevételt, az utas is fizessen legfeljebb max. a szabályok által megengedett keretig. És ha sikerül megtalálnod problémás eseteknél az aranyközéputat, azt úgy sikerüljön megtalálni, hogy utaspanasz ne legyen belőle, és a munkáltatói oldalnak is megfelelj, tehát ha esetleg csak a szabályzattól némi eltéréssel tudsz megoldani egy problémát, akkor se kerülj szőnyeg szélére (a megoldás alatt sosem a zsebre dolgozást értem). Ha ezek után se érted/értitek, hogy ez a munkakör sosem lesz fehér vagy fekete akkor az már a te/ti bajod/bajotok és nem is véletlen nem leszel/lesztek sosem jegyvizsgáló(k).

"aki nem ismeri az utazási feltételeket betűről betűre és el meri hinni azt, amit egy vasutas mond neki ( lásd. a posztot és az én régi kalandomat, amit 2000 ft bánt)."

Ne lovagolj ezen. Itt egyértelműen balfasz voltál. Csak annyit kérdeztél a jegyvizsgálótól: "A vonaton megveheted-e a jegyet?", a jegyvizsgáló meg válaszolt a feltett kérdésre, hogy "Igen!". Nem kell egyből rosszra gondolni, a jegyvizsgáló is emberből van, lehet rossz passzban volt, lehet közben más gondolatok is jártak a fejében, miért kellett volna tudnia, hogy nem tudod, hogy csak pótdíj mellett lehet a vonaton jegyet kiadni olyan helyről ahol van jegykiadás. Ő alapvetően nem hibázott véleményem szerint, csak szigorúan a feltett kérdésre válaszolt. Te is rákérdezhettél volna nyugodtan, hogy "A vonaton megveheted-e a jegyet és itt mennyibe kerül?".

Apró megjegyzés. Anno (1997-ben) amikor elkezdtem vasúton utazgatni utazás megkezdése előtt az állomáson elolvastam az Üzletszabályzat kivonatát menetdíjak, pótdíjak, kedvezmények stb.stb. Ez a ma utazónak se tartana tovább 5 percnél és még az állomásra se kell kimennie, mert otthon az interneten mindent elérhet. Viszont tisztában lenne a jogaival és a kötelezettségeivel is. Mert az is nagyon érdekes, hogy bevezetnek egy kedvezményt sokszor az utas hamarabb tud róla mint mi, amikor valami kedvezményes arról tud tájékozódni más dolgokról (menetrend, pótdíj stb.) meg nem? Az is nagyon szokott tetszeni, amikor vonaton kérnek menetrendi információt és ott derül ki esetleg, hogy adott állomásról tovább aznap már nincs csatlakozás vagy ha van várni kell X órát. Ez is érdekes, nem tervezi meg otthon az útját mielőtt elindul otthonról, odaér-e, hazaér-e?

"döntsük már el."

Eldöntötte a kolléga. A többi fentebb pár adalékkal kiegészítve leírva miért nem lehet a döntés igen vagy nem.

z8 2010.02.04. 08:25:08

rohadt máv.
nem veszek telejes árú bérletet.

diákot veszek helyette, ez van kedves polgártársaim. Kalauz aki meg kér diákot elmondom neki is hogy nem akarok teljes árut venni. Veszek ilyenkor egy jegyet azt kész még mindig jobban járok mintha 20e ft fizetnék havonta ezért a szarért.

fizetnék én többet de akkor ne késsen naponta a vonat.
mikor svájcban járok jóval drágább jegyet szívesebben kifizetem. télen is pontosabban járnak mint itt.és ottani utaskísérők stb. 1000x kedvesebb mint kedves magyar máv dolgozok, de meg is értem ők nekik ez business. magyaroknál szar kavarás.

z8 2010.02.04. 08:26:05

z8: jah kb. 5 éve csinálom így. pazarlom adófizetők pénzét

A Gyula 2010.02.04. 08:28:10

@z8: Neked is megvan a stílusod! Ugye a paraszt vasúti dolgozók és a kultúrált utasok...

Adani 2010.02.04. 08:31:07

@A Gyula:

"Ne lovagolj ezen. Itt egyértelműen balfasz voltál. "

Na látod ebben egyetértünk másodszor nem is követtem el ezt a hibát. Van ez így nem is mondtam ,h nem.

Az utazást pedig valóban illene az utasnak megtervezni nem csak kimegyek az állomásra aztán majd csak jön valami. Ráadásul ma már ez is gyerekjáték Elvira néni másodpercek alatt kiköpi mikor hogyan merre indul. Elvira pedig már 2003-ban is volt ha jól emlékszem mióta csak rendszeresen vonatozok azóta Elvirát használva nézem meg a menetrendet. Sőt akkoriban még offline programban is létezett letölthető volt a netről és net nélkül is lehetett keresni. Akkoriban még nem volt általános a szélessávú és állandó internet.

"az az igazán elhivatott, jó jegyvizsgáló, aki e kettő között meg tudja találni az aranyközéputat, hogy a vasút is megkapja valamilyen szinten a neki járó jogos bevételt, az utas is fizessen legfeljebb max. a szabályok által megengedett keretig."

Ez is dícséretes dolog kár ,h kevés ilyen kaller van. Szerencsére találkoztam már ilyennel. Mikor bealudtam és elfelejtettem Gödöllőn leszállni és Hatvanig elment velem a vonat. Akkor az épp visszaindulót épp elértem a kaller pedig adott Hort-Csánytól jegyet, mert ha Hatvantól adja akkor pótdíjas ügy és így bár drágább volt még mindig olcsóbb mint pótdíjjal együtt Hatvantól. Szerintem ez egy teljesen jó kompromisszum volt, a vasút megkapta a pénzét kicsivel többet is, és én se szívtam nagyot. Olyat is többször láttam ,h pesti személyre Gödöllőn felszállóknak, akik nem tudtak jegyet venni, mert siettek ( a pénztár messze van a gyaloghídtól a beérkező HÉV meg pont az indulás előtt percekkel ér be) ad Máriabesnyőtől jegyet.

A Gyula 2010.02.04. 08:37:48

@Adani:

"a vasút megkapta a pénzét kicsivel többet is, és én se szívtam nagyot"
Ha Hatvantól lett volna adva, akkor viszont a 2000 Ft pótdíjjal együtt számolva kevesebbet... :D

"a pénztár messze van a gyaloghídtól a beérkező HÉV meg pont az indulás előtt percekkel ér be"
Ismerem Gödöllőt, laknak ott rokonok, meg jártam oda egyetemre 3 évet, amíg ott nem hagytam, mert közben rájöttem nem érdekelt, amit ott előadtak... :D

Adani 2010.02.04. 08:57:54

@A Gyula:

Én meg ott dolgozok a SZIE-n már majdnem 8 hónapja. A gyaloghídon a sínek fölötti s naponta átmegyek. Gödöllő tömegközeledés szempontjából nagyon jó hely, járnak vonatok félóránként Hatvan és Bp felé is, BP felé ott a HÉV Volánbuszok is járnak minden irányba. Nem sok várost lehet mondani ,aminek ilyen jó a tömegközlekedési kapcsolata.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.04. 15:01:13

A Győrtől vett jegyet akkor jelezheti a keletitől foglaltnak, ha az adott helyre az ÖBB-nek (vagy a DB-nek) van eladási jogosultsága.

z8 2010.02.04. 21:11:05

@A Gyula: Sajnos Mával kapcsolatba nem tudok máshogy írni. Ország szégyene az egész.
Nem pénz a gond a mávnál hanem az a sok sok vezető alkalmatlan ekkora céget irányítani.

A Gyula 2010.02.05. 05:16:47

@z8: De amikor rohadt MÁV-ozol, akkor lerohadtozod azokat is, akik "lent" a végrehajtó szolgálatban ténylegesen dolgoznak és cipelik a hátukon az egész vasutat, amíg a vezetők nagy ívben sz@rnak az egészre és csak a pénz kell nekik. Nem a MÁV az ország szégyene, hanem ez az ország jelenleg összességében elég nagy szégyen, elég nagy szégyen, hogy ugyanazok kormányoznak már ~65 éve és még mindig vannak olyanok, akik nem látják be, hogy ezektől sokat nem lehet remélni.

A második bekezdéseddel teljes mértékben egyetértek. Szerintem a pénz rendelkezésre áll(na) csak nem ott "hasznosul", ahol kellene. Olyan vezetőket kellene a MÁV élére kinevezni, akik alulról a vasutasok közül nevelődnének ki, olyan filozófiájút, aki nem felejti el, honnan került oda, nem holmi senkiházi cementgyári igazgatót odaültetni vagy mint a mostani, akiről megjelent kép a Vasutas Magazinban, és a szárnyaskerék embléma kitűző fordítva volt feltűzve a mellvértre, szánalmas...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.02.07. 21:32:03

A történet eleve sántít mert 410 forintos helyjegy nincs csak 400-as.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.02.07. 23:08:31

@Peti817172M:
Mennyit fizessünk, hogy ne legyél ennyire retadált hülye?! :-((((((((((((