MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Miért nem az osztrák kollégának szólt?

2010. január 11. - georgejr
Jutka 48 ezer forintért utazott Innsbruckba, csak a visszaúton volt egy hangyányi problémája: 10 fokban utaztak végig. Bezzegsógor kallert nem lehetett megtalálni, (lám náluk is van humánprobléma), de a magyar kalauz is csak morgott, mert be kellett kapcsolni a fűtést. Minezt 48 ezer HUF-ért....
 
Kedves Megintallunkvazze!
 
Szeretném megosztani utazásom észrevételeit Veletek Budapest Keleti pu. -Innsbruck közötti vonalon.  Először is elővételben vettem meg két személyre a jegyeket egy héttel az indulás előtt egy nemzetközi jegypénztárban, ami 1 órámba telt.  Ugyanis a pénztáros nem volt teljesen a helyzet magaslatán, pedíg úgy mentem oda, hogy mindennek utánanéztem, és tudtam és el is mondtam a hölgynek mivel, mikor szeretnénk utazni. Az odafelé út csak fél órás késéssel indult, de időben odaértünk a végcélunkhoz, kicsit kényelmetlenül, az illemhelyekről nem is beszélve, de legalább melegben. Visszafelé viszont:nem tudtuk lekapcsolni a világítást, szóltunk a kalauznak, akit kb. fél órás keresés után megtaláltunk. Ő kicsit erőteeljesebben megütötte a kapcsolót,  így már sötét is lett.  Mikor már egy órája jöttünk,  észrevettük, hogy a fűtés nem működik. Kalauzt persze nem találtunk, így Hegyeshalomíg kb. 7 órán keresztül nagykabátban, sapkában, sálban, fagyoskodtunk. Végra felszállt a magyar kalauz,  és megkérdeztem tőle, miért nincs a fülkében meleg, azt a választ kaptam,  hogy :miért nem az osztrák kollégának szóltam, pedig már mióta a vonaton vagyunk.
Persze ezt flegmán félvállról közölte, majd kiment, és pár perc múlva még csak be sem jött, hanem a fülke előtt elhaladva mondta, hogy újraindította a fűtést. Meleg persze nem lett. Majdnem 9 órát utaztunk kb. 10 fokban ketten 48 ezer forintért(oda-vissza annyi volt a jegyek ára), még csak azt sem mondta a kalauz, hogy hölgyeim mindjárt utánnajárok a problémának, vagy sajnálatát fejezte volna ki. Még én éreztem kellemetlenül magam, hogy mertem szólni. 
Ezek után nagyon meggondolom, hogy utazzak-e még a Máv-val. 
Jutka

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr901663124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nandesz2 2010.01.11. 11:28:32

Már ne haragudj, de elég nehezen hiszem, hogy hét órán keresztül kalauz nélkül száguldott volna a vonatod Ausztrián át. Inkább arról lehet szó, hogy nem is igazán kerested, és könnyebb panaszkodni.

Ha nem találod meg elsőre, akkor mindössze annyi a dolgod, hogy az egyik megállóban indulás előtt kinézel az ajtón, rögvest látod honnan meneszti a vonatot, aztán elindulsz a vonaton abba az irányba.

petya.bacsi 2010.01.11. 11:39:45

A legtöbb pénztárosnak csak gondjai vannak a jegykiadással. Ha még számlát is kértél volna, lehet megnőtt volna a jegykiadás ideje :)))

A klotyót és a vonattisztaságot sajnos nem kell bemutatni, aki látott és utazott vonaton, az tudja.

A teljes vezérkart, szóvivőt és a szakszervezeti vezetőket utaztatnám véletlenszerűen kiválasztott vonatokkal, pár óránkénti átszállással több napig, így nagy eséllyel szembesülnének a vonathigiéniai és tisztasági állapotokkal is.

Adani 2010.01.11. 12:27:04

Sőt meg kéne vonni a minden MÁV-nál dolgozótól a szolgálati autót ill .a benzinpénzt. Jó azért a felsővezetékesektől meg a PFT-től ne, de mondjuk középvezetőktől felfelé igen. Egyrészt nem kell nekik ,hiszen azért kellene dolgozniuk ,h ne legyen szükség autóra kapjanak támogatásként elsőosztályú MÁV bérletet és kész utazzanak vonaton. Hány ember ülhet ott a MÁV-nál az irodában, aki vonaton max. fényképeken lát vagy akkor mikor áll a kocsijával a sorompó előtt.

DePassant 2010.01.11. 13:03:00

@Adani: Milyen sorompó előtt? Nekik még a vonat is megáll :) Merné a vezér nem elengedni a főfőfőosztályvezetőmindenhatóatyaúristen elvtársat?

Az meg gáz, hogy már Ausztriában is leszarják a fűtést viszont szerintem elő lehetett volna szedni a kallert. Olyan nincs, hogy felszívódik...

walker57 2010.01.11. 13:19:35

@Nandesz2:
" Inkább arról lehet szó, hogy nem is igazán kerested, és könnyebb panaszkodni."
Miért kellett volna keresnie? az utas kifizette és igénybe vette a szolgáltatást, ami jár neki.(nem így)
Panaszkodni nem mindíg könnyű, lásd a te reakciódat is.
Volt szerencsém Bp-Graz utvonalon télen szintén fűtés és világítás nélkül utazni..a magyar kalauz azt mondta ilyen kocsit adtak a sógorok és továbbment, az osztrákot nem is láttuk.
Arról nem is volt szó,hogy a Keletiben a kocsivizsgáló és a felelős személy egyszerűen kicseréltette volna az ominózus kocsikat a sógorokkal stb.....ez szakmai és szolgáltatási ágazat problémája.

Én nem panaszkodtam, csak írtam egy levelet az OBB nak azaz az osztrák szövetségi vasútnak(a MÁV-nak meg sem kíséreltem) a sógorok 3 hét múlvaa feéajánlották,hogy visszatérítik a jegy árát és elnézést kértek.
Meglepődtem,majd ismét meglepődtem,mikor 2 hét múlva ugyanezen a vonalon ugyabban a kocsiban ugyanúgy nem volt fűtés világítás....elvégre az élet nem habostorta -:)

Thrasher 2010.01.11. 13:30:21

50 rugó vonatjegyre, de írni nem tud a nagysága?
kapjabeafaszomat.

walker57 2010.01.11. 13:38:49

Más: pár évvel ezelőtt Bécsbe indultunk osztrák barátommal, hozzájukocsival mentünk, onnan pedig vonattal Bécsig. GYSEV vonat volt, jegyet a vonaton is lehet venni, olyan ingázó külvárosi járat,mint ami már nálunk is jár elég sok. Jött a kalauz,barátom kért 2 egész returt(nejem és én)egy félárút (ő neje) neki pedig bérlete volt. A kalauz pötyögtette kézi masináját lassan de biztosan, majd mikor 50 euróssal fizetett cimborám(ő fizette a vonatot és a sört és a múzeumbelépőket...ő járt jobban -:) )a kalauz mintegy magában morogva elkezdte: mi a k@rva anyjáért nem veszaz ijen az állomáson jegyet,mikor itt lakik....(ezidáig a cseely németül, azon belül pedig ízes burgenladi tájszólásban folyt)
mikor továbbment, utána mentem és megkértem ugyan mondjon már valami azonosítót ami alapján hangnemére pnaszt tehetek, aválasz: mi van bazdmeg '56 ban kijöttél és most osztod az észt? ( a megnevezett dátumkor 5 éves voltam)
mondám neki: én most jöttem ki, holnap már hazamegyek és szeretnék róla megemlékezni.
Erre otthagyhagyott........ő nyert na meg a Gysev a MÁV az OBB és minden olyan szolgáltató, amelyik nem tehet róla, hogy nagy az Isten állatkertje.

walker57 2010.01.11. 13:42:32

bocs elírtam: "ő fizette a vonatot és a sört és a múzeumbelépőket...ő járt jobban -:) "
Helyesen, mielőtt nekem is be kellen kapnom THRASHER valamilyét:
ő fizette a vonatot, én a sört a múzeumbelépőket.....

Adani 2010.01.11. 13:43:35

@DePassant:

Na igen ha fel is szívódik azért az állomáson jeleznie kell a vezérnek vagyis ablakon kitekintve ott megtalálhatod ha pedig látod hol jár éppen ( onnan fog jelezni) akkor meg is tudod találni.

Kopi3.14 2010.01.11. 14:01:15

George, bazz, számolni nem tudsz, vagy kurva jó dolog bulvárosodni? Nem 48k HUF-ért utazott a picsa, hanem csak a feléért.

@walker57: keletiben osztárokkkal kocsit cseréltetni? Földrajzból ugye egyes voltál?

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.01.11. 14:03:58

@Kopi3.14: bazz olvasni nem tudsz?
"10 fokban ketten 48 ezer forintért(oda-vissza annyi volt a jegyek ára)"

lyken 2010.01.11. 14:24:20

A cégünknél felsővezetőknek is kötelező évente _legalább_ négy ügyfélkiszállás, hogy tapasztalja hogyan mennek a való életben a dolgok. Persze nálunk a versenyszférában muszáj foglalkoznunk az ügyfelekkel, mert ha szintalatti a szolgáltatás odébáll.
Annyira várom már azt az időt amikor a MÁV/BKV és társaik nem a pártfunkcionáriusok jutalmazására lesnek ott. Ideje lenne felébredni, mert ez már nem a kommunizmus. Ma már nem lehet megtenni, hogy odaültetünk egy vízfejet és majdcsak ellesz a cég.
Esztergom és Budapest önkormányzata, vagy a BKV és a MÁV tökéletes példát mutat rá, hogy hova vezetik bármelyik párt illetékes vízfejesei a rájuk bízott dolgokat.

csibu 2010.01.11. 14:32:09

Dzsindobri,

tanulság: szakaszkulcs nélkül nem vonatozunk.(Belföldön nedves kéztörlő nélkül se.)Wagonka végén, plexiajtó alatt van a fűtéskapcs., mondjuk némi svábisch tudás kell h ne keverjük a lüftungot a heizunggal:-)
A kulcs hasznos még pl. ha nincs ülőhely, meg kell keresni a kaller által magának lezárt fülkét, (valszeg tárgyesetben is itt pihentette megfáradt tagjait a függöny mögött) kinyit, ha üres beülni hatan. Remek hecc bociszemekkel bámulni a pofájába amikor jön!

pocokpocok 2010.01.11. 15:32:27

@csibu:
a legjobb hecc az, ha véletlenül megb.ssza az áram, mert a szakaszkulccsal nem oda nyúlt, ahova kellett volna, vagy még uncsiból megnézett néhány dolgot.
nem gondolod, hogy valamit azért zárnak el előlled, mert nem értesz hozzá/ nincs jogod babrálni?
ha mindenkinek szakaszkulcsa lenne, és nem tudnák eldönteni, kinek van melege és ki fázik, a szakaszkulccsal törnék be egymás fejét.
és ez lenne a "remek hecc"

pocokpocok 2010.01.11. 15:33:29

más:
lám-lám: a tökéletes nyugat mégsem olyan makulátlan, mint írni szoktátok?
a magyar jv-nek semmi köze nk-i vonatnál a nk-i kocsikhoz.
és mégsem az osztrák jv-t szidjátok, hanem a a magyart:
önelégült utálkozás, erre jó ez az egész:)
remélem már jobb;-P

pocokpocok 2010.01.11. 15:35:05

@csibu:
fülkére szintén remek hecc, amikor a bírságot odavágja a jv, mert nem voltál jogosult beülni: és akkor ugye majd lehet jönni ide írni, hogy de szemét volt!:)

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.01.11. 15:38:54

@pocokpocok: igazad van. eszembe nem jutna, hogy szakaszkulccsal rohangalni, meg veletlenul megbasz az aram vagy a kaller... szakaszkulcs nem utas kezebe valo. jol is neznenk ki, ha mindenki szakaszkulccsal rohangalna, es mondjuk valami vicces kreten elkezdene kapcsolgatni a kapcsolotablan a kapcsolokat...
Senki nem mondja, hogy makulatlan, irtam is, h ott is van humanproblema, de azert nem olyan gyakori mint itthon

Adani 2010.01.11. 15:58:19

Jó ötlet, de hol lehet venni ilyen négyszögkulcsot?

Ha pedig meg akar vágni mert beültél a lezárt fülkébe, akkor önvédelmi bociszemet elő és közölni ,h de hát már nyitva volt mikor idejöttünk.

lyken 2010.01.11. 16:23:12

Senki nem fogja neked beírni, hogy hogyan juthatsz hozzá, mert akinek van az okkal birtokolja a sajátját. Nagy az Isten állatkertje és ha páran hozzájutnának, akkor képesek lennének baromkodni vele.

A Gyula 2010.01.11. 16:39:27

@lyken: Menjen el kalauznak, akkor legálisan fog kapni... :D

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.01.11. 17:04:44

Kapható legálisan is. Igaz nem szakaszkulcsként, hanem elosztószekrény-kulcsként, és legalább 4 féle kulcs van rajta.

Kopi3.14 2010.01.11. 18:12:11

@georgejr: Bazz, akkor mi a faszért írsz blikk beharangozót? Ha ketten utaztak 48-ért, akkor az általad írott 48-ért utazott állítás nem jön ki, pláne, hogy ott egyedüli utasként hangzik a csaj. Vagy ne írj faszságokat, vagy normális bevezetővel egészítsd ki.

Kocsivizsgáló80 2010.01.11. 19:31:19

@Kopi3.14: Egyetértek. Tényleg félre vezető.

csibu 2010.01.12. 11:49:06

@pocokpocok: Téged biztos megb., mást nem, nincs ott semmi olyan szigeteletlen cucc amit sügér analfabéta kallerekre ne lehetne rábízni.

Bírságot odavágja, mire? Néha kiragasztanak egy sajtpapírt, letéped, vagytok hatan benn +
tele a folyosó...azt se tudja melyik fülke volt.
Egyébként IRL 99% azért nem volt fűtés mert egyszerűen elromlott, régen az ilyen vagont a határon kisorozták, ezért is jó az Unijó, roboghatunk megállás nélkül.

Adani 2010.01.12. 14:10:58

@csibu:

Jobb ha kisorozzák, és emiatt késik a vonat? Ha pl. a közepén van a szerelvénynek akkor elég sokáig tart kisorozni. Ráadásul ha több kocsit is ki kell a végén tömegnyomor lesz akkor meg az lesz a baj. Inkább hagyják benne a fűtés nélküli vagont, de ne sorozzák ki, ha nem tudják pótolni.

Kopi3.14 2010.01.13. 11:04:08

@csibu: ha jól tudom attól, mert nincs vámvizsgálat még nem lehet robogni megállás nélkül, a személyzetcsere, plusz az új személyzet ellenőrzése miatt. ki lehetne sorozni, de ezer gondot okozna.

pocokpocok 2010.01.13. 19:33:24

@csibu:
engem ugyan nem, mert tudom, mihez nyúlhatok utasként, és mihez nem.
de ha véletlenül mégis szigeteletlen volt, akkor mehetsz reklamálni szent péterhez:)

pocokpocok 2010.01.13. 19:37:13

@csibu:
sajtpapír letépésre: tudod a nyáron a nyugatiban a jv. lezárt egy hernyószakaszt, mivel az ajtó nyitógombját, és az ülésést is a kedves utazóközönség egy hasonlóan vicces tagja összekente fekáliával.
Hasonlóan vicces kollega letépte a papírost, és kinyitotta az ajtót, a kedves szakaszkulccsal: utána mindenki a kakiban tapicskolt, az ajtón először, aztán a kocsiban jött a második meglepi.
Ugye milyen tuti jó buli minden baromnál a szakaszkulcs?