MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Casey Jones, avagy a VDSZSZ ferdítése

2009. október 19. - georgejr

 Imádom az ilyet. A VDSZSZ urbánlegendákkal próbál a tagjaira hatni. Sőt még pénzt is költ rájuk. Summa: Casey Jones nem volt sztrájktörő. Rabbeleben küldte a lenti cikket. Ha már ebben vakítja a tagjait a VDSS, akkor vajon még miben ferdít?

 

Casey Jones, Joe Hill, a VDSZSZ és az igazság

„A "Dal a Sztrájktörőről"-t a XX. század elején Joe Hill, az amerikai munkásmozgalom 1915-ben mártírhalált halt nagy szervezője és népénekese alkotta, a dal azonban még közel száz évvel később is nagyon népszerű. Casey Jones, a sztrájktörő mozdonyvezető története ennyi idő alatt sem fakult ki a köztudatból. Érdemes elgondolkozni, megéri-e árulónak lenni. A VDSzSz az Operaház művészeivel elkészíttette a dal zenekari feldolgozását. Meghallgatásához kattints ide!”

Ez áll a VDSZSZ honlapján. Egy baj van vele: a történet nem igaz a sztrájktörő mozdonyvezetőről. Némi internetes irodalmazás után nagyjából az alábbi tényekhez lehet többoldalú igazolást kapni:

Casey Jones amerikai mozdonyvezető soha nem volt sztrájktörő. A szakmáját szerető, elismert mozdonyvezető volt, aki vonatbalesetben halt meg 1900-ban. Helytállása legendává vált, valóságos kultusza lett Amerikában (dalszerzők, dalok, emlékhelyek, múzeumok, bélyegek, stb). Az első ismert és népszerű megemlékező dal a „Casey Jones balladája” sláger lett. Az internetes lexikonból letöltött, alább angolul és magyarul olvasható bibliográfia a bizonyság erre.

Joe Hill svéd bevándorló 1902-ben érkezett Amerikába, szakszervezeti vándor agitátor és dalszerző 1911-ben, a Dél-Csendes-óceáni Vasút sztrájkja idején írta a „Casey Jones a sztrájktörő” című gúnydalt, a népszerű ballada lejáratására, minden történeti alap nélkül.

Ezek után azt kérjük a VDSZSZ-től, távolítsák el a honlapjukról a feliratot és a dalt. Nem lehet egyidejűleg együttműködésről papolni, és az állítólagos együttműködő partnert igaztalan látszatkeltéssel a honlapon nyilvánosan támadni.

Mozdonyvezetők Szakszervezete

Casey Jones

Ez a cikk egy amerikai mozdonyvezetőről szól, akit egy népszerű ballada halhatatlanná tett.

A „bátor mozdonyvezető” portréja: John Luther "Casey" Jones, 1863–1900

„Casey” Jones ábrázolás egy 3 centes postai bélyegen, amelyet az Amerikai Állami Postai hivatal adott ki.

John Luther "Casey" Jones (March 14, 1863 – April 30, 1900) mozdonyvezető volt Jacksonból (Tennessee állam), aki az Illinois Central Railroad (IC) cégnek dologzott. 1900 április 30-án egyedüliként halt meg egy balesetben, amikor a személyszállító vonata ütközött egy álló tehervonattal Vaughan (Mississippi állam) egy ködös, esős éjjelen. A drámai halála, ahogy a vonatát próbálta megállítani és az utasokat megmenteni nemzeti hőssé tette, és egy népszerű ballada amelyet barátja Wallace Saunders – egy szintén az IC-nek dolgozó afro-amerikai vonat takarító – írt és énekelt. A dal tartós sikerének köszönhetően ő lett a világ leghíresebb mozdonyvezetője a múlt században.

Gyermekkor és karrier

John Luther "Casey" Jones 1863. március 14-én született Délkelet-Missouri-ban, Frank Jones iskolai tanár és felesége Anne gyermekeként. A pontos születési helye ismeretlen. Legidősebb volt a család 5 gyermekéből. 1876-ban a család egy kis faluba költözött Cayce (Kentucky

állam), ahonnan a becenevét is kapta. Gyerekként sokat lógott a környékbeli nyüzsgő mozdonydepónál, innen eredt növekvő vasútmániája. 1878-ban 15 évesen a Mobile and Ohio Vasútársaságnak kezdett dolgozni mint távirdász a közeli

Columbusban (Kentucky állam). Jones magas (6’4 1/2"), sötét hajú, szürke szemű, szikár ember volt. Mérete és ereje természetessé tette számára a gyakran brutális munkát a vasúton. 1884-ben Jacksonba költözött, hogy átvegyen egy munkát, továbbra is az M&O alkalmazásában, mint zászlós jelzőőr. Egy vasúti dolgozóknak fenntartott családi panzióban lakott, amelyet későbbi felesége édesanyja vezetett, és későbbi felesége is ott dolgozott.

Megkapja a híres nevét

A családi panzió vacsora asztalánál történt, hogy John Luther Jones-ből „Casey” Jones lett. Bose Lashley, egy az M&O-nak dolgozó fékező felnézett a tányérjáből egy nap és szólt az éppen leülő fiatalemberhez:

„Mi a neved, fiam?” kérdezte. „John Luther Jones,” felelte a fiatalember. „Honnan való vagy?” „Cayce, Kentucky.” „Rendben, ülj le Cayce, és érezd otthon magad!” válaszolt Lashley.

Abban az időben bevett szokás volt hogy a vasúti munkások kollégáiknak becenevet adnak, hogy könnyebb legyen szólítani az azonos nevűeket. Habár Jones „Cayce”-ként írta a nevét, a felesége „Casey”-ként szólította a leveleiben és ez is vált az elfogadott betűzéssé.

Házasság

A sötét hajú Mary Joanna "Janie" Brady, a család panzió tulajdonos lánya észrevette Jones rendkívüli étvágyát, valamint azt ahogyan a férfi elpirult valahányszor rámosolygott. Jones hamarosan szerelmes lett és tervet készített hogy ezt előadja számára. Mivel a lány katolikus volt, ő pedig nem, elhatározta, hogy megkeresztelkedik 1886. november 11-én a St. Bridget's katolikus templomban (Whistler, Alabama), hogy teljesítse a lány elvárását. 1886. november 25-én a St. Mary's katolikus templomban házasodtak össze Jackson-ban, majd vettek egy házat a Jackson-ban West Chester utca 211. alatt, ahol nevelték későbbi három gyereküket. Mindesetre John elkötelezett családember és antialkoholista volt.

Előléptetés mozdonyvezetővé

Jones jól dolgozott és fékezővé léptették elő a Columbus - Jackson vonalon, és aztán fűtővé a Jackson – Tennesse – Mobile vonalon. 1887. nyarán egy sárgaláz járvány rengeteg vasúti dolgozót döntött le a szomszédos Illinois Central Vasúttársaságnál és ez váratlan lehetőséget adott fűtő gyors előremenetére. 1888. március 1-én átigazolt az I.C-hez, mint fűtő egy tehervonaton Jackson és Water Valley (Mississippi állam) között. Végül elérte élete célját és mozdonyvezetővé léptették elő 1891. február 23-án. Jones – aki tovább haladt a vasúti szakma csúcsát jelentő első osztályú mozdonyvezetőség felé az I.C. vasutaknál – született tehetségnek bizonyult, és munkatársai is a szakma egyik legjobbjaként tartották számon. Jones arról volt ismeretes, hogy mindig ragaszkodott a menetrend betartásához. Olyan pontos volt, hogy állítólag az ember az óráikat hozzá igazították. A munkája Jackson-ban főként a teherszállítást foglalta magába Jackson és Water Valley között. Mindként állomás forgalmas volt és fontos

üzleti hely a Illinois Central Vasuttársaság számára, és ő mindkét helyszínnel szoros köteléket alakított ki 1890 és 1900 között.

A híres síp

Jones szintén híres volt a különleges mozdonysípjairól, sípjelzéseiről. Az ő saját sípja 6 vékony csőből állt összerögzítve, a legrövidebb pont a leghosszabb fele volt. A egyéni hangzás egy hosszan elhúzódó jelzés volt, amely finoman indult, majd erősödött és suttogásban halt el, egy hang amely a védjegyévé vált. A hangot leírók hol „az amerikai fecskefejű énekesmadár hívásához”, hol egy „viking harci kürt hangjához” hasonlították. A vasút mellett élő emberek, mikor meghallották átfordultak egyik oldalukról a másikra álmukban éjszaka, és azt mondták „ott megy Casey Jones”.

Szolgálat a Chicago-i világkiállításon 1893-ban

A Chicago-i világkiállítás alatt 1893-ban az I.C.-t bízták meg, hogy közösségi közlekedést biztosítson a vásár több ezer látogatójának. Felhívást intéztek a dolgozók között, hogy ki szeretne ott szolgálni. Jonos jelentkezett, eltöltve egy szép nyarat ott a feleségével. Sok embert szállított a Van Buren útról a Jackson Parkba a kiállatás alatt. Ez volt az első tapasztalata a személyszállításban és tetszett neki.

Itt ismerkedett meg a 638 típusú nagy teherszállító mozdonnyal, amelyet az I.C. mutatott be, mint a legújabb és legnagyobb technológiai előrelépést a mozdonytechnikában. 8 hajtókarja és 2 vezetőállása volt, egy 2-8-0 konszolidációs típus. A vásár zárásakor a 638-ast Water Valley-be tervezték küldeni, hogy Jackson körzetében szolgáljon. Jones engedélyt kért, hogy ő vezethesse vissza a mozdonyt Water Valley-be. Az engedélyt megadták és a 638-as az első 589 mérföldjét Jones-al tette meg. Jones szerette a 638-ast és kifejezetten szeretett dolgozni a Jackson körzetben, mivel a családja is ott volt. Egyszer elköltöztek Water Valley-be, de Jackson volt a Jones család igazi otthona. Jones egészen 1900. februárjáig vezett a mozdonyt, amikor Memphis-be helyezték és a 638-as Water Valley-ben maradt. Abban az évben azt a mozdonyt vezette, amelyet leginkább azonosítanak vele a tragikus baleset miatt, pedig csak egyszer vezette. Ez volt a 382-as, amelyre szeretetből „Ole 382”-nek becéztek. A mozdony, amelyet Jones vezetett a végzetes utolsó út éjszakáján egy gőzhajtású Rog.ers 4-6-0 „tíz tengelyű” volt 6 hengerrel, mind kb. 6 láb magas. Újonnan vásárolták 1898-ban a Rogers Locomotive Works-től. Nagyon erős mozdony volt abban az időben. Amikor a katasztrófa történt, mind Jones ügyességét, mind reakciókészségét hatalmas próbatételnek vetette alá.

A szokásos fűtője a 638-ason a közeli barátja John Wesley McKinnie volt, akivel kizárólagosan dolgozott 1897-től egészen addig, míg a Memphis-i személyszállításhoz nem került, ahol következő és utolsó fűtőjével Sim Webb-el dolgozott 1900-ig.

Egy gyermek megmentése a vagonok közül

Egy kevésbé ismert példa Jones hősi ösztöneire szükséghelyzetben, amit bibliográfusa és barátja Fred J. Lee írt le 1939-es könyvében, a Casey Jones: Az amerikai vasút hőse (Southern Publishers, Inc kondozásában) című. A 35. fejezetben, mely a „Mentés” címet viseli egy történetet ír le, ami 1895. körül történt, amikor Jones vonata Michigan City-hez közeledett. A vezetést társára Bob Stevenson-ra hagyta, aki csökkentette a sebességet, hogy Jones biztonságosan ki tudjon menni a fedélzetre, hogy beolajozza a csapokat. Ezután a

füstszekrényhez ment, hogy beállítsa a szikrafogót, és vissza akart térni a fülkébe, mielőtt megérkeznek a városba. Ahogy befejezte és elindult visszafele észrevett egy csoport kisgyereket kőhajításnyira a vonat előtt. Mindenki sikeresen elhagyta a vágányokat, kivéve egy kislányt, aki leblokkolt félelmében a közeledő vonat látványától. Jones kiáltott Stevenson-nak, hogy adjon ellengőzt, majd ugyanazzal a szusszal a kislányra kiálltott, hogy hagyja el a vágányt. Miután látt, hogy a lány nem mozdul, gyorsan akcióba lendült. Lelépeett a pályakontróra, megtámaszkodott rajta majd olyan messze nyúlt előre, amennyire tudott és elhúzta az ijedt, de sértetlen kislányt a vágányról.

Baseball játékos

Jones lelkes baseball szurkoló volt, és nézte vagy részt vett a játékban, amikor azt a munkabeosztása engedte. Az 1880-as években játszott a Kentucky-beli Colombus-ban, mialatt gépkezelő volt az M&O-nál. Egy vasárnap 1898 nyarán a Water Valley csapata Jackson csapatával játszott és Jones kapta a fuvart amellyel a csapatot Jackson-ba kellett vinni a játékra.

Szabályszegések

Jones 9 idézést kapott a szabályok megszegéséért a karrierje során, melyek kapcsán 145 napot töltött felfüggesztve. Akik dolgoztak vele szerették, de elismerték, hogy kockázat kedvelő típus volt. Nem hivatalosan ugyan, de a büntetések sokkal súlyosabbak voltak a késésért a menetrendhez képest, mint a szabályszegésért. Ahogy mondják ambíciózus mozdonyvezető volt, alig várva az előléptetést senior rangra és a jobb fizetéssel járó, köztiszteletben álló személyvonatokat. A személyvonatok prioritást élveztek a vágányokon. A személyvonatnak soha nem kellett mellékvágányra állnia, hogy hagyjon egy tehervonatot elmenni. Az egyedüli alkalom, amikor mellékvágányra kellett állni egy személyvonattal, amikor egy másik személyvonatot kellett elengedni.

Átnyergelés a személyszállításra

Jones hamarosan megkapta a lehetőséget, hogy hagyományos személyvonatot vezessen. 1900 februárjában áthelyezték Jacksonból Memphisbe a Memphis – Canton - Mississippi vonalra. Ez egyike volt a négy, un. „ágyúgolyó” vasútvonalnak Chicago és New Orleans között. Az „ágyúgolyó” egy korabeli kifejezés volt, amelyet a gyorsposta és gyorsvonatokra használtak abban az időben, de tulajdonképpen egy általános megnevezés volt, mint például a „rakéta” szó manapság. Ez a vonal rendelkezett a leggyorsabb menetrenddel a vasút történetében. Néhány veterán mozdonyvezető kételkedett, hogy a menetidőket be lehet tartani és emiatt néhányan ki is léptek.

Willard W. "Bill" Hatfield mozdonyvezetőt áthelyezték Memphisből vissza egy Water Valley közeli vonalra, így megnyílt a 2-es (északi) és a 3-as (déli) vonat, mint lehetőség egy másik vezető számára. Ez Jones számára azt jelentette, hogy a családját Memphis-be kelett költöztetnie és elváltak útjaik közeli barátjával John Wesley McKinnie-vel, valamint a 638-assal is, de Jones jó lehetőségnek látta a lépést, jelentkezett és meg is kapta a munkát. Jones a Hatfield cég 384-es mozdonyát vezette egészen a végzetes utolsó útig, amit egy 382-esen tett meg.

Halál

Emléktábla Casey Jones-ról Memphis, Tennesse-ben

1900. áprlis 29-én Jones a Poplar utcai állomáson volt Memphisben, miután elvezette az északi 2-est Canton-ból, amikor beleegyezett, hogy elviszi a déli 1-est, mivel a beosztás szerinti Sam Tate beteget jelentett görcsök miatt. Tate az 1-es (déli) és a 4-es (északi) vonatot vitte a hozzá rendelt 382-es mozdonnyal. Az 1-es vonat „A New Orleans Speciál” néven volt ismert, később a híres „New Orleans város”-ára keresztelték. Észak felé a 4-es vonatot „A New Orleans Gyors posta” néven nevezték. A páratlan számú vonatok délen, a párosak északon közlekedtek.

Ezen az éjszakán, Jones visszatért a hozzá rendelt 384-es mozdonnyal és megkérték, hogy „duplázzon vissza délre” Tate 1-es vonatjával a 382-es mozdonnyal Canton-ba. Ha Tate nem lett volna beteg, Jones másnap ment volna vissza. Ő azonban imádta a kihívásokat és ismét elszánt volt, hogy „ott lesz a hirdetett időpontban” nem számít milyen nehéznek is tűnt.

Egy gyors mozdony, egy jó fűtő és egy könnyú vonat idális volt egy rekorddöntő menethez a 188 mérföldön Memphis és Canton között. És bár esett, a gőzmozdonyok legjobban párás körülmények között működtek. De aznap elég ködös is volt, amely lecsökkentette a látótávolságok. Az útvonal pedig jól ismert volt a trükkös kanyarokról, amelyek végzetesnek bizonyulhattak.

A fűtő Sim Webb-el, aki a szenet lapátolta és Jones-al aki a gőzszabályozót kezelte, hagyták el Memphis-t 6 kocsival 12:50-kor éjszaka, 95 perc késéssel. Az első rész Grenadaba vezetett 100 mérföldre délre egy új szakaszon könnyű, ingatag vágányokon 80 mph (129 km/óra) sebesség mellett. 40 mérföldre délre Senatobia közelében egy mozdonyvezetőtárs és fűtő baleseti halálának színhelye mellett haladt el, amely múlt novemberben történt. Sardisbe

érkezéskor 50 mérföldre Memphis-től délre gyorsan vizet vettek. Még 50 mérföld és megérkeztek Grenadába. Most már csak 40 perc késésben voltak és ismét vizet vételeztek. 25 mérföldre

Winonanál Jones még 15 percet faragott. Winona-ból Durantba 30 mérföld gyorspálya volt sebességkorlátozás nélkül. Mire Durant-ba érkezett 155 mérföldre Memphis-től délre, már majdnem a menetrendnek megfelelően haladt. Boldog volt, ahogy a Johnson bár pultját támasztotta, azt mondta: „Sim, az öreg hölgy felvette a tánccipőjét ma éjjel!”. Durant-ban új parancsot kapott, hogy álljon meg a mellékvágányon Goodmannél és várja be a 2-es személyvonatot és utána haladhat tovább Vaughan-ba.

Jones úgy tett, ahogy utasították és megérkezett 8 mérföldre délre Durant-tól Goodman-be, hogy elfoglalja a mellékvágányt. Az utasítás azt is tartalmazta, hogy a 26-os északi személyszállító vonattal Vaughan-ban kell találkoznia, de a 26-os egy helyi személyszállító vonat két szekcióban és a mellékvágányon lesz, így neki lesz elsőbbsége. Goodman-ből csak 5 perces késéssel indult. 27 mérföldnyi gyors pályával maga előtt Jones biztos volt benne, jó esélye van arra, hogy hajnali 4:05-re Canton-ba érjen, ahogy a menetrendben van.

De a színpad már elő volt készítve egy tragikus kisikláshoz Vaughan-ban. A megállított két mozdonyos 83-as számú tehervonat (északról délre tartott), és a megállított, hosszú 72-es számú tehervonat (délről északra tartott), mindketten a mellékvágányon tartózkodtak keletre az átmenő vágánytól, de több vagon volt, mint amennyi elfért a vágányon, így néhány lelógott az átmenő vágányra a mellékvágány északi végén. Az északi, 26-os számú helyi személyvonat korább érkezett Canton-ból, ami tolatást követelt meg, hogy a mellékvágányra jusson a fővágánytól nyugatra. A tolatás manőver a 26-os vonat számára azt követlete meg, hogy a 83-as tolasson vissza és engedje a 72-est észak felé, hogy behúzhassa a kilógó kocsikat, így hozzáférhetővé tegye a mellékvágányt a 26-os számára. Az utolsó 4 kocsi így azonban északon került a fővágányra pont Jones útjába. Ahogy a második tolatást előkészítették, hogy Jones-t elengedjék, egy légtömlő eltörött a 72-esen, lezárva a fékeket, és a 83-as utolsó 4 kocsiját a fő vágányon hagyva.

Időközben Jones éppeb száguldott kb. 75 mph sebességgel Vaughan felé, és nem tudott az előtte tornyosuló veszélyről, mivel egy 1.5 mérföldes bal kanyarban haladt, ami gátolta az útpálya belátását. Webb, a vonat bal oldaláról jobban látott és ő volt az első, aki észrevette a fékezőkocsi piros fényeit a fővonalon. „Istenem, valami van a fővonalon!” kiáltott Jones-nak. Jones gyorsan visszakiáltott Webb-nek: „Ugorj Sim, ugorj!”, aki lekuporodott és a becsapodás előtt 300 lábra leugrott és elvesztette eszméletét. Az utolsó dolog amit Webb hallott, amikor ugrott a hosszú és éles sikítás volt, amelyet a síp adott ki, ahogy Jones megpróbált mindenkit figyelmeztetni, aki esetleg a tehervonaton lehet. Ekkor mindössze 2 perc késésben volt.

Jones ellengőzt adott és bevágta a légfékeket a vészfék állásba, de „Ole 382” gyorsan felszántott egy fa fékezőkocsit, egy vagon szalmát, egy másik kukoricát és félig egy kocsit gerendákkal, mielőtt elhagyta a vágányt. Jones elképesztően lecsökkentette a sebességét a 75 mph-ról kb. 35 mph-ra amikor becsapódott, az acél – acél elleni ütközés fülsöketítő zajával. Mivel Jones a fedélzeten maradt, hogy csökkentse a sebességet, kétség kívül megmentette az utasait a súlyos sérülésektől és a haláltól (Jones volt a baleset egyetlen halálos áldozata). Az órája a becsapódáskor megállt, mikor megtalálták 1900. április 30, 3:52 percet mutatott. Népszerű legenák szerint amikor a testét kihúzták a vonat roncsából a csavart sín közelében a keze még mindig a féken volt. Egy hordágyat hoztak az 1-es vonat csomagkocsijából és a többi vonat személyzete vitte a testét a fél mérföldre fekvő depóhoz.

A főcímek a Jackson Sun-ban: „VÉGZETES ÜTKÖZÉS – Casey Jones, ezen város mozdonyvezetője meghalt Canton közelében. SÜRŰ KÖD A KÖZVETLEN OK – Egy belerohanásos ütközés az Illinois Central-nál. Fűtő és hírvivő megsérült – Személyvonat ütközött a helyi tehervonattal – jónéhány kocsi megsemmisült.”

A jacksoni újság ebben a formában tálalta a balesetet:

Legenda születik

Jones legendájának olaj volt a tűzre, hogy efféle újságcímek jelentek meg: „A FÜLKE ALATT HALT MEG: A MOZDONYVEZETŐ CASEY JONES SZOMURÚ VÉGE”, The Commercial Appeal, Memphis, Tennessee; valamint „HŐS MOZDONYVEZETŐ – Az élete árán is végezte a feladatát. Vasúti szerencsétlenség Vaughan-nál az Illinois Central vasúttársaságnál, a borzalmas véget a mozdonyvezető munkájához fűződő lojalitása akadályozta meg. Egy utas története.” The Times-Democrat, New Orleans.

A cikkbeli utas Adam Hauser volt, korábban a The Times-Democrat újság dolgozója (New Orleans), aki egy hálókocsiban utazott Jones vonatán és ezeket a megállapításokat tette az ütközés után:

„Az utasoknak nem esett bántódásuk és nem volt pánik.”

„Rázkódást éreztem a hálóhelyemen, de mikor teljesen felébredtem a vonat már megállt és minden mozdulatlan volt.”

„Jones mozdonyvezető csodálatos és hősi munkát végzett, az élete árán is.”

„A csodaszámba ment, hogy Jones mozdonyvezetőnek hogyan sikerült megállítania a vonatot. A vasúti dolgozók maguk sem értették, az avatatlanok pláne nem, de megállította. Ez megmutatta a mesteri hozzáértését a mozdonyához, akárcsak a csodálatos hősiességét. Biztos vagyok benne, hogy a Vaughan szerencsétlenségről a következő 6 hónapban minden étkezőhelyen, fékezőkocsiban, stb. beszélni fognak és nem csak az Illinois Central-nál, de sok más vonalon Mississippi és Louisiana-ban.”

Temetés

Következő reggel Jones teste hosszú utat tett meg vissza haza Jacksonba a 26-os személyszállító vonaton. A következő nap tartották a szertartást a St. Mary’s templomban, ahol ő és Janie Brady összeházasodott 14 évvel korábban. A temetés a Mount Calvary temetőben volt. 15 mozdonyvezető utazott 118 mérföld messzeségből Water Valley-be, hogy leróják tiszteletüket, ami rekordnak számított.

Illinois Central vasúttársaság jelentése a balesetről

Egy jegykezelő készített jelentést 5 órával a baleset után, melyben azt állította, hogy „A mozdonyvezető az 1-es számú vonaton nem vette észre a jelzőőrt, aki kiállt megfelelő távolságba. Valószínűleg nem látta a zászlót.” Az I.C.-nek ez lett a hivatalos álláspontja, amelyet későbbi hivatalos jelentéseiben közzétett.

A végső I.C jelentést a balesetről 1900. július 13-án adták ki, amelyet A.S. Sullivan I.C főfelügyelő jegyzett, ez a következőt állította „Jones mozdonyvezető volt egyszemélyben felelős, mivel figyelmen kívül hagyta a jelzőőr Newberry jelzését.” John M. Newberry volt a jelzőőr a déli 83-as járaton, amelybe Jones belerohant. A jelentés szerint ő 3000 lábat visszasétált és „durrantyúkat” helyezett a sinekre, majd további 500-800 lábat ment északra ahol megállt és jelzést adott Jones-nak az 1-es számú vonaton. De többekben továbbra is kétségek merülnek fel a hivatalos állásponttal kapcsolatban és töprengenek azon, hogy hol állhatott Newberry azon az éjszakán. Néhányan úgy gondolják ott sem volt. Néhányan azt mondják Jones „rövid jelzést” kapott, de Newberry tapasztalt jelzőőr volt, és előtte nemsokkal már a 25-ös szerelvényt is elirányította. A jelentésben Sim Webb fűtő azt állította, hogy ő hallotta a „durrantyúkat” felrobbanni és akkor felment a hídra a vezetői oldalon és látta a jelzőőrt a piros és fehér fényekkel a vágány mellett állni. Átmenve a fűtő oldalra látta a 83-as vonat fékezőkocsijának jelzéseit és kiálltott Jones-nak. De az lehetetlen volt, hogy látta a jelzőőrt, ha az 500-800 lábbal a durrantyúk előtt állt, ahogy a jelentésbe áll. Ahogy a durrantyúk felrobbantak a vonatnak már messze kellett lenni a jelzőőrtől, hogy Webb láthassa. Szóval ha Webb látta a jelzőőrt ezen a ponton, akkor neki kb. 3000 lábra kellett állnia északra a mellékvágánytól, nem pedig 3500-3800 lábra ahogy a jelentésben van, vagyis Jones „rövid jelzést” kapott. Az is egy lehetőség, hogy miután a jelzőőr átsegítette a 25-ös járatot, hallotta a 72-es légtömlő törését, minden összezavarodott, mivel a 83-as járat pedig elzárta a fővágányt. Talán a 83-ashoz ment, hogy megtudja a jelenlegi helyzetet, feltételezve, hogy van még ideje Jones érkezése előtt. Ezután elindult északra a sín mellett és elhelyezte a durrantyúkat, de addigra Jones már kirobogott a ködből, mielőtt elért volna a jelentés szerinti helyre. Ha ez történt Jones jó 500-800 láb fékutat vesztett, ami megakadályozhatta volna az ütközést. Mindenesetre pár vasúttörténész vitatta a hivatalos jelentést az évek során, szerintük nem hihető, vagy éppen lehetetlen elhinni, hogy egy mozdonyvezető Jones tapasztalatával figyelmen kívül hagyná a jelzőőrt, ill. a robbanó durrantyúkat, amelyek előtte robbannak a sínen, hogy figyelmeztessék a veszélyre. A jelentés ellenére röviddel a baleset után és egészen haláláig Webb azt állította, hogy „Nem láttunk jelzőőrt, nem hallottunk semmiféle durrantyút. Minden figyelmeztetés nélkül belerohantunk a fékezőkocsiba”.

Sérülések és veszteségek a balesetben

Személyi sérülések és a fizikai kár amely a balesetben keletkezett:

• Simeon T. Webb, 1-es vonat fűtő, zúzódások a testen a 382-esről való leugrás miatt – $5.00

• Mrs. W. E. Breaux, utas, 1472 Rocheblave Street, New Orleans, karcolások – nincs kártérítés

• Mrs. Wm. Deto, utas, No 25 East 33rd Street, Chicago, karcolások bal térden és bal kezen – nincs kártérítés

• Wm. Miller, hírvivő, könnyű hát és jobb oldali sérülések – $25.00

• W. L. Whiteside, postai személyzet, ütődés – $1.00

• R. A. Ford, postai személyzet, ütődés – $1.00

• 382-as mozdony – $1,396.25

• 51-es számú Posta vagon – $610.00

• 217-es számú poggyász vagon – $105.00

• 98119-es számú fékezőkocsi – $430.00

• I.C. 11380-es vagon – $400.00

• I.C. 24116-es vagon – $55.00

• Total – $2,996.25[2]

Meglepő módon nincs egyértelműen eredeti fénykép a híres balesetről.

Bizonyos ellentmondások vannak azzal kapcsolatban, hogy Jones hogy halt meg. Massena Jones (korábbi Vaughan-i postamester és később a most bezárt muzeum igazgatója) azt mondta „Amikor megtalálták Jones-t, Uncle Will Madison szerint (egy vasúti pályamunkás aki segített Jones testét kiemelni a roncsok közül) egy fa hasadék hatolt keresztül a fején. Ez pedig ellentmond a legtöbb történetnek, melyből pár szerint egy csavar hatolt át a nyakán, pár szerint összetört a feje, pár szerint pedig halálra égett (leforrázta a kazánvíz). De hinnünk kell Uncle Will Madison-nak aki ott volt, mi pedig nem.

A mozdonyok későbbi története

Legalább 10 évig a baleset után, Jones mozdonyának körvonalai tisztán láthatóak voltak a töltésben a keleti oldalán a vágányoknak kb. 2 tized mérföldre északra Tucker's Creek-től, ahol a jelzés állt. A többi alkatrész becsapódási helye is látszott és emberek kézikocsival elmentek, hogy lássák a híres baleset nyomait. A kukorica, amely a balesetben szétszóródott évekkel később is nőtt a környező földeken.

Az ütközött 382-es mozdonyt megvette a Water Valley cég és újraépítette „pont olyanra, ahogy kijött a Rogers Locomotive Works gyárból 1898-ban, Bruce Gurner szerint. Hamarosan ismét munkába állt ugyanazon vonalon Harry A. "Dad" Norton mozdonyvezető parancsnoksága alatt. De a jövőben is balszerencse kísérte. 37 éves pályafutása alatt „Ole 382” balesetek sorozatának volt részese, melyben 6-an haltak meg 1935. júliusi visszavonulásáig. A karrierje során a 382-es volt 212, 2012, és 5012 számú is.

1903 január: bűnözők kisiklatták a 382-est, majdnem teljesen megsemmisítve. Norton lába eltörött és súlyos forrázási sérüléseket szenvedett. A fűtő 3 nappal később meghalt.

1905 szeptember: Norton és a 382-es felborult a Memphis South Yards-on. Most azonban a vonat lassan ment és Norton-nak nem esett baja.

1912 január 22: a 382-es (most már 2012-es) részese volt egy balesetnek, melyben meghalt 4 prominens vasúti személyiség és jónéhány másik megsebesült. A Kinmundy szerencsétlenségnek nevezték el, Kinmundy közelében történt. Egy Strude nevű mozdonyvezető vezette ekkor.

Jones szeretett 638-as mozdonyát a mexikói kormány vette meg 1921-ben és egészen az 1940-es évekig ott futott.

Emberek akiknek szerepe volt

Jones afro-amerikai fűtője, Simeon T. Webb (született 1874, május 12-én), meghalt Memphis-ben 1957. július 13-án, 83 évesen. Jones felesége, Janie Brady Jones (született 1866, október 29-én), meghalt 1958. november 21-én Jackson-ban 92 évesen. Amikor Jones meghalt 37 évesen, a fia Charles 12 volt, lánya Helen 10, legkisebb fia John Lloyd (becenevén „Casey Junior”) 4.

Jones felesége azt mondta soha nem gondolkodott új házasságon. Feketében járt majdnem minden nap élete hátralévő részében.

Jones sírköve a Jackson-i Mount Calvary temetőben születési évének 1864-et jelez, de az információk alapján melyek anyja írt a család bibliába, 1863-ban született. A sírkővet 1947-ben két városon kívüli rajongó adományozta, akik véletlenül rosszul adták meg a születési dátumot. Addig egy egyszerű fa kereszt jelezte a sírja helyét.

Énekek Casey Jones-ról és énekesek, akik megemlítik őt

• The Ballad of Casey Jones - The fame of Casey Jones can almost certainly be attributed to this traditional ballad recorded by Mississippi John Hurt

• Casey Jones - The Grateful Dead performed not only The Ballad of Casey Jones, but in 1969, lyricist Robert Hunter and guitarist Jerry Garcia teamed up to write "Casey Jones," which was first released on their "Workingman's Dead" album in 1970.

• What's Next to the Moon - AC/DC

• To the Dogs or Whoever - Josh Ritter from The Historical Conquests of Josh Ritter

• Casey Jones - This Bike is a Pipe Bomb

• Casey Jones the Union Scab- Joe Hill

• Casey Jones - Pete Seeger

• Casey Jones - Johnny Cash

• Casey Jones - Tom Russell

• Casey's Last Ride - Kris Kristofferson

• Casey Jones - The New Christy Minstrels

• April the 14th (Part 1) and Ruination Day (Part 2) - Gillian Welch from Time (The Revelator) — Casey Jones becomes a simile for another great collision, that of the Titanic, on April 14, 1912.

• St Luke's Summer - Thea Gilmore from 'Rules For Jokers'

• Casey Jones - North Mississippi Allstars

• Kassie Jones Parts I and II - Furry Lewis

• Casey Jones - Skillet Lickers

• Ridin' With the Driver - Motörhead

• Casey Jones Was His Name - Hank Snow

Museumok Casey Jones tiszteletére

• The Historic Casey Jones Home & Railroad Museum in Jackson, Tennessee

• Water Valley Casey Jones Railroad Museum in Water Valley, Mississippi

• Casey Jones Railroad Museum State Park in Vaughan, Mississippi Museum Closed in 2004

Hivatkozások

1. The Historic Casey Jones Home & Railroad Museum in Jackson, Tennessee

2. Water Valley Casey Jones Railroad Museum in Water Valley, Mississippi

3. Casey Jones Railroad Museum State Park in Vaughan, Mississippi

4. Template:Jones, Massena F.(1978).The Choo-Choo Stopped at Vaughan.Quail Ridge Press.

5. "Widow of Casey Jones Is Dead at 92; "haunted' by Ballad of Famed Engineer". New York Times at ProQuest Historical Newspapers. 1958-11-22. pp. 21.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr571459733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

almodhi 2009.10.19. 11:41:39

Szomorú, hogy a legtöbben a Gaskó-Joe Hill féle ( :-) )ferdítésből hallanak először Casey Jonesról, pedig valójában igazi vasutas-példakép lehetne.

Itt az igazi ballada, Johnny Cashsel:

www.youtube.com/watch?v=qqtK9ATvEoE&NR=1

A.